Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-09 / 239. szám

1976. október 9. • PETŐFI NÉPE • 3 A KÖZGYŰLÉSEK BESZÁMOLÓI JÓL TÜKRÖZIK A FEJLŐDÉST Készülődés a mezőgazdasági szövetkezetek kongresszusára Ez év decemberében nagy jelentőségű, társadalmunk egé­szének érdeklődésére számottevő tanácskozásra, a mező- gazdasági szövetkezetek III. kongresszusára kerül sor. Az 1972-ben tartott II. kongresszus óta figyelemreméltó ered­ményeket értek el a közös gazdaságok. Ezt tükrözik a kong­resszusi küldöttválasztó közgyűlések beszámolói is, amelyek október közepéig fejeződnek be. A megyében 116 termelő- szövetkezet, 38 szakszövetkezet, két halászati szövetkezet, és 16 szövetkezeti társulás választja meg küldötteit a területi szövetségek megyei értekezletére, 100 ezer szövetkezeti tag nevében. A megyét összesen 48 küldött képviseli a kongresz- szuson. MEGALAKULT AZ EÖTVÖS LORÄND TARSASAG MEGYEI TAGOZATA Fizikusok egyesülete Bács-Kiskun megye kulturális, műszaki fejlődése lehetővé, szükségessé tette, hogy itt is megalakít­sák a magyar fizikusokat tömörítő egyesület cso­portját. A csütörtök délután Kecskeméten tartott első ösz- szejövetelen megválasztották a jelenleg hatvan fi­zikust tömörítő megyei csoport vezetőségét. Az el­nöki feladatokat dr. Ili Márton kandidátus, az MTA Csillagvizsgáló Intézete Bajai Obszervatóriumának a vezetője vállalta. Titkár Szakács Jenő, a Katona József Gimnázium tanára. Az Eötvös Loránd Társaság országos* vezetősége nevében Marx György, az MTESZ megyei elnöksége képviseletében Szabó Lajos köszöntötte az új cso­portot. Ezt követően az egybegyűltek nagy érdeklődéssel hallgatták meg Marx György előadását a természet egységéről. A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának ülése Vége felé közelednek a fogyasztási szövetkezetek novemberben sorra kerülő VIII. kongresszusának előkészületei. Pénteken összeült az országos tanács, hogy megtárgyalja a kongresszus elé terjesztendő beszámolók, és más dokumentumok tervezetét, át­tekintse a küldöttválasztó megyei gyűlések tapasz­talatait. A gyűlések arról tanúskodnak, hogy a fogyasz­tási szövetkezetek valóban „munkajellegű” kong­resszusra készülnek. Az irányelvekben foglaltakat kellően összevetették a megyékben működő fo­gyasztási szövetkezetek helyzetével, teendőivel. A fő figyelmet a fejlődési lehetőségek hasznosítására, a gátló körülmények leküzdését célzó intézkedé­sekre, és az V. ötéves terv idei tennivalóira irá­nyították. A megyéi gyűléseken az országos tanács­ba 99 tagot, és a szövetkezetek kongresszusára 7Ö0 küldöttet választottak. (MTI) CSONTOK A JOVÁN-TANYÁN — GYÖNGY, NYÍLHEGY, KARPEREC Honfoglalás kori leletek kerültek elő Madarason Magony Imrétől, a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Te­rületi Szövetségének titkárától a küldöttválasztó közgyűlések eddi­gi tapasztalatairól érdeklődtünk., — Körzetünkben 53 termelő- szövetkezet, 38 szakszövetkezet és tíz szövetkezeti közös vállalkozás készül a nagy eseményre. A szö­vetkezetek gazdasági és szerveze­ti fejlettségének színvonalát bi- zonyítja, hogy most, az őszi be­takarítás, valamint a vetések idő­szakában, amikor sok a tennivaló a határban, képesek egy hosszabb időszak gazdálkodásának és tár­sadalmi tevékenységének eredmé­nyeit kellő megfontoltsággal és tárgyilagosan áttekinteni. — Milyen főbb témákkal fog­lalkoznak a közgyűléseken? — Nem csupán a gazdasági eredményeket tárgyalják a mező- gazdasági szövetkezetek, hanem egyéb témákat is. Részletesebben szólva, öt jelentős témakör ke­rül napirendre. Megtárgyalják el­sősorban a szövetkezetek helyét és szerepét a társadalomban, a gazdálkodás helyzetét, a tagság és az alkalmazottak élet- és munka- körülményeit, a Szövetkezeti de­mokrácia és a törvényesség hely­zetét, végül értékelik a társadal­mi érdekképviseleti munkát. A közgyűlések jól tükrözik azt is, hogy mennyit változott a tag­ság gondolkodása. A III. kong­resszusra történő előkészületek jól bizonyítják, hogy a paraszt­ság közelebb áll a munkásosz­tályhoz, mint eddig bármikor. — Bizonyára ezt tükrözik a felszólalások is? — Valóban így van. Minden közgyűlésen részt vettünk eddig, és a. jövőben is ott leszünk ta­pasztalatgyűjtés céljából. Az ösz- szejövetelek jelentős része már lezajlott így bátran állíthatjuk, hogy a felszólalások jól tükrözik a parasztság életében történt vál­tozásokat, amelyek formálták gondolkodásukat is. A felszólalók főként közérdekű témákat vetnek fel. Ide tartozik a kertészeti ága­zatok fejlesztésével kapcsolatos számos gond. Ismeretes, hogy az utóbbi időben a szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztésben feszült­ségek jelentkeztek. Szóváteszik a túlzott bürokráciát is nem egy esetben. Szólnak arról is, hogy a közös gazdaságok az utóbbi évek­ben milyen jelentős tényezőivé váltak községük, környezetük tár­sadalmi fejlődésének. — Ismeretes, hogy a területi szövetség körzetében a mező- gazdasági szövetkezetek na­gyobb része nehéz körülmé­nyek között gazdálkodik. Mi­lyen sajátosságokról beszélhe­tünk még ezenkívül? — Néhány közöa gazdaságunk­ban valóban sok gond jelentke­zik. Különösen ott, ahol a terület nagyobb része homok és még nem hasznosították szőlő- és gyü­mölcstelepítéssel, erdősítéssel, vagy más módon. Speciális helyzetet teremt az is, hogy a megye ösz- szes szakszövetkezetei a mi kör­zetünkben gazdálkodnak. Ezek­ben az üzemekben a kertészeti ágazatok jelentősebbek, ugyanak­kor az állattenyésztés nem min­denütt fejlődött a kívánt mérték­ben. Jelentős arányt képvisel nálunk a háztáji árutermelés. A közös közvetítésével értékesített áru, a háztáji és a tagsági kezelésben levő kisgazdaságokat figyelembe véve, csaknem egymilliárd forint értéket képviselt az elmúlt esz­tendőben. Ez a megye összes ily módon értékesített áruinak, ter­mékeinek mintegy, háromnegyed része — mutatott rá a körzet sa­játosságaira a területi szövetség titkára. A szövetség küldöttértekezleté­re a következő hetekben kerül sor. Ezen 28 küldöttet választanak a kongresszusra. K. S. — Ha érdekli önöket az újabb madarasi szenzáció, jöjjenek gyorsan — kezdte mondókáját tegnapelőtt a telefonban az egyik helybeli lokálpatrióta —, olyas­mit láthatnak megint itt a kö­zeli határban, ami nem minden­napi. Nem késlekedtünk hát: in­dultunk gyorsan. Köztudott ugyanis: Madaras határában hosszú évek óta rend­kívül értékes kutatásokat végez Kőhegyi Mihály bajai régész. A sok-sok késő-szarmatakori roxo- lán-sír megannyi leletének tudo­mányos igényű feldolgozása most van folyamatban. Ez a legfris­sebb felfedezés ismételten Mada­ras községre és vidékére irányít­ja a figyelmet. • íme, a szarvasábrázolás a mellkorongon, ahogyan kérésünk­re Matuz Edit régész lerajzolta a helyszínen. — Klasszikus formájú honfog­lalás kori (családi) temetkezési hely van a lábunk alatt. Néhány sírból áll csupán az ilyen, s kö­zépen van a családfőé. Hozzá közel jobbra nők, balra a férfiak maradványai találhatók. Szokásuk szerint így ültek, feküdtek abban az időben a sátrukban is. A te­mető az élet mása, tükre volt hát. A fellelt nyilak számából lehet következtetni például a férfiak rangjára. S mivel a lo­vastemetkezés is szokásban volt, előkerültek kengyelek, csizmama­radványok. Érdekes, hogy a csa­lád egyetlen nőtagjának csupán négy foga volt; részben ebből is idős korára lehet következtet­ni. — Milyen tárgyakat találtak még az ásatáskor? Lassan halad Kalocsán az EKA beruházása Augusztus első napjaiban rész­letesen beszámoltunk a VBKM EKA gyárának! kalocsai gyáregy­ségéről, s megírtuk, hogy jól zár­ták az első félévet. Meskó Csaba igazgató arról is szólt, hogy az 1973-ban kezdődött, 130 milliós beruházás jelentős állomásaként még ebben az évben szeretnék üzembe állítani az új automata festőműhelyt. Hozzátette viszont azt is. hogy a beruházás ütemét látva egy kicsit tart attól, hogy baj lesz a határidőkkel. Két hó­nap múltán ismét ellátogattunk Kalocsára. Az igazgatót hivatalos elfoglaltságai akadályozta a tájé­koztatásban, így Balaton Imre beruházási előadótól érdeklődtünk a jelenlegi helyzetről. — Sajnos, nem sok jót tudok mondani — kezdte az ismertetést Balaton Imre. — Saját dolgozóin­kon kívül a gyár területén alig vannak „idegenek”. A Csőszere­lőipari Vállalat szakemberei a két nagy teljesítményű olajtüze­lésű kazán szerelésén dolgoznak, talán november közepére elké­szülnek. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ezek a kazánok gőzt is fognak termelni, hiszen a mintegy 100 méteres olajvezeték építése is a jövő feladata. A je­lenleg üzemelő öreg kazánunk már nem győzi a munkát, ezért az EKA-gyártól kapunk két ter- mogenerátort, hogy szükség ese­tén segítsenek az alkatrészgyártó csarnok és a szerelde megfelelő hőmérsékletének biztosításában. — Két hónappal ezelőtt beszél­tünk az automata festőműhely idén várható üzembe helyezéséről. — Örülnénk, ha a jövő év első negyedévében megkezdhetnénk benne a termelést — mondja ke? sernyésen a beruházási előadó. — Sajnos, egymást érik a különbö­ző koordinációs megbeszélések, de a jövendő festőműhely tetején még „benéz az ég”. A falak már állnak, de, hogy mikor lesz tető, s mikor készülnek el az &egyéb építészeti munkákkal, azt most nehéz lenne megjósolni. Annál is inkább, mert a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dolgo­zói szeptember 9-én elvonultak — azt mondták, más, fontosabb munkákat kell elvégezniük —, és bizony, azóta a festőműhely épít­kezése szünetel. Az automata festékszóró beren­dezés már megérkezett — teszi hozzá. — ®któberben az eredeti terv szerint érkeznek a különbö­ző gépek és berendezések. Mon­danom sem kell, hogy külön gon­dot jelent majd az elhelyezésük és a megóvásuk, hiszen azt hit­tük, hogy szinte az érkezés után azonnal megkezdhetjük a besze­relésüket ... A beruházási előadóval rövid sétát tettünk azon a területen, amelynek építményei, gépei — és természetesen majd az itt dolgo­zó munkások — hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyár teljesítménye 1980-ra elérje a mostaninak a kétszeresét. Lehangoló látvány volt az elhagyott építkezés, de az a tudat sem volt felemelő, hogy ennél a beruházásnál valahogy „nincs rendben” a szervezés sem... • A két kazán egyikénél dolgozott egy szerelő. 9 Benéz a* ég a jövendő festőműhelybe. KívUl üresek az állványok. (Irta és fényképezte: Opauszky László) Csemegekukorica export Kecskemétről Befejeződött a csemegekukori­ca tartósítása a Kecskeméti Konzervgyárban. ?, A termékből, amely hároméves piackutatás után kapott új üzemrészt a gyár­ban, 427 vagonnyit dolgoztak fel. A nyersanyagot Bács-Kiskun me­gye két állami gazdasága, a ka­locsai és hosszúhegyi,. állította elő, a piaci igényeknek megfele­lő fajtákból. Az amerikai rend­szerű gépsor naponta százezer 0.5—1 kilós dobozokat töltött meg a párolt, aranysárga szemű ku­koricával. A gyártmányfejlesztésre fel­használt külföldi tőkét áruval törleszti a Kecskeméti Konzerv­gyár. NSZK-ba és Angliába ex­portálják a csemegekukoricát, ami a fogyókúrázók kedvenc csemegéje. A dobozos konzerv- kukoricával a hazai kereskedel­met is ellátják. □ □ □ A párás és napfényes őszi le­vegő kellemessé teszi a környe­zetet a madarasi Jován-tanya közvetlen közelében; s a félkör­ben húzódó nyárfasor is, meg a frissen kiásott homokdombok látványa. Az ásatások színhe­lyén az öreg cseresznyefák nyúj­tanak még kevéske árnyékot ■ azoknak, akik nehéz munkájuk közben most — ebédidő van — eszegetnek csendesen, hallgata­gon. Kőhegyi Mihály, a Türr István Múzeum régésze — aki nemrég jött vissza a franciaor­szági régészeti világkongresszus­ról — meséli a szakemberek szá­mára szenzációszámba menő le­letek történetét, az ásatások me­netét. □ □ □ — Simon János helybeli trak­toros markolója, miközben a Bé­ke Tsz részére homokot bányász­tak itt, munka közben „elcsípett” egy sírt. Ahogy később megtud­tuk: a csontok láttán sietve visszaeresztette a markolatot és máris értesítette Boros Ferencet, aki legalább húsz éve vesz részt a régészeti ásatásokban, ö ki­jött a helyszínre hamar, s ami­kor meglátta az öt nyílhegyet, az ezüstkarikát és a kengyelt, üzent Bajára: jöjjenek gyorsan, kincsek kerültek elő a földből! Közben leállíttatta a további munkát. „Majd ha a muzeoló­gusok megtették a kötelességüket, akkor lehet folytatni” — mondta, és szerencsére hallgattak is rá. □ □ □ Kőhegyi Mihály, a szegedi Mó­ra Ferenc Múzeum munkatársá­val, Matuz Edittel és Gaszner Imre restaurátorral együtt izga­tottan várja napok óta, hogy a hat közreműködő munkásember kezenyomán mi minden kerül elő a vastag homok alól. Az ásatá­sok vezetője ezt mondja: — Rendkívül becses leletekre bukkantunk. A környéken eddig nem került elő honfoglaláskori temető. Abban az időben homo­kos területre temetkeztek; azért ez a helyszín. Szerencsére ez könnyíti a feltárást. — Milyen az előkerült sírok­nak a jellege? — Karperecét, zablát, bicskát', mellkorongot. Ez utóbbi a legér­dekesebb: öntött ezüstből készült, és egy szarvas ábrázolása látható rajta. Minden bizonnyal a „Cso­daszarvas” regét láthatjuk benne. A megmaradt ezüstszegek vere­tes csizmára mutatnak. Gazda­gabb családról van tehát szó. Ar­ra mutat az is, hogy az egymás­hoz közeli férfi- és nőalak lábá­nál egy zsugorított, oldalán fek­vő alak volt; ez lehetett a szol­ga. S innen mintegy nyolc mé­terre volt eltemetve a talán öt­hatéves kisgyerek. íme, meg le­het nézni, ezt találtuk meg utol­jára. □ □ □ — Mi a leletek legnagyobb tu­dományos értéke? — Az ilyen kérdésekre ilyen­kor még korai felelni. Am annyit máris elmondhatunk, hogy a te­lepülés folytonosságának bizonyí­téka látszik számunkra a legér­tékesebbnek Természetesen a le­letek alapos, szakszerű feldolgo­zása még sok mindenre rámu­tathat. Varga Mihály I Gépzene Nincs semmi dolgom, hát az erkélyről tapasztalom a délutá­ni nyüzsgést, a világnak egy csöpp darabját, ami jellemző va­lamiképp az egészre is. Nézelő­döm. Suhannak különféle márká­jú, bizonyára sok pénzbe kerülő, krómozott lökhárítójú, puhán fé­kezni tudó gépkocsik, nyakken- dős meg nem-nyakkendős férfiak — fiatalok és öregebbek — ve­zetik mindahányat. A járdán, az erkély alatt, a délutáni megszo­kott forgalom zajlik, a térnek ezen a pontján nem érvényesül különösebben a műszakkezdés és műszakvégzés idején fellépő csúcs. A kisebb utcák forgalmát pezsdíti. Azaz, a délután, min­dentől függetlenül, mégis előidéz változási, mert jórészt mások járkálnak itt a betonon-aszfalton, mint kilenc óra körül. Nézelődöm hát, dolgom-nincs- állapotban, köszöngetek ismerő­söknek udvariasságból, fél-ismer­teknek szükségből, intek a tér másik felén tüdejét kiordító lot­tó- s totóárus felé is, így szoktam meg, így szokta ő is meg. Korom­beli srácok és lányok támasztják a tér sarkán álló, valamikor dí­szítési céllal létrehozott korlátot, megdumálják, mi a helyzet a vi­lág e kies csücskén, tegnap ki hány sört öntött le a torkán, s ki melyik lánynak, srácnak mond­ta azt, hogy „akkor felmegyek, jó?”, ki ment haza az éjben úgy, hogy csak saját cipőjének kopo­gása álmosította. XJjabb és újabb korombeliek érkeznek, néhányuk kezében tás­karádió zümmög, néhányuk hóna alatt, jellegzetesen görbülő kéz­zel megtámasztva apró és na­gyobb magnetofonok szólnak, az éppen aktuális dallamokat áraszt­va szét a térnek e szögletében. Aztán feloszlik s újjáalakul a kis csapat, elmennek s jönnek. Furcsa — tűnődöm el — új és új hangok csendülnek fel a kazettás hangfelvevők dobozaiból. A per­cek múltával, amikor már csak néhány megszállott üldögél a korláton, zsibbadtan rázódnak a gép-ütemre, a gépzenére, s rit­mus veszi igénybe lábukat, fejü­ket, a szél is fúj, kétszeres oka annak, hogy hajuk ide-oda leb- benjen, vágott legyen új módra — a ’la Elvis Presley — avagy a hagyományosan hosszúra ha­gyott. Ismeretlen dalok szűrhetők ki a tér sarkának mindennapi zajából, ismeretlen érzések tá­madhatnak e zengzetek hallatán mindenkiben, aki hagyja, hogy érvényesüljön a hangfelvevő ké­szülékek hatása. Az erkélyen ácsorogva is elfog valami abból a homályos érzés­ből, hogy nincs minden rendben, nem minden oké, s valami ciki van, cikinek kell lenni valahol, ha épp nem a téren, de kör­nyékén, s talán épp azokban, akik mámorral szívják be a dél­utáni hangulatban áramló gépzö­rejeket. Eszembe jut egy kishír, na­pokban bukkantam rá egyik nap­táramban, véletlenül maradha­tott meg. „Jimmy Hendrixet tartják a világ legjobb gitárosá­nak — írja a lap — az egy év­vel ezelőtt ismeretlen fiatalem­ber a fogával gitározik, és ex­centrikus ruhákban jár”. A fo­galmazásból ítélve lehet vagy tíz­éves a szöveg. Az idők — a beat- idők •kezdetéről — szól. Az idők­ről, írom. Amelyek lassan be­végződnek, teszem hozzá. Tárgyi­lagosan is, nosztalgikusan is. Tárgyilagosan azért, mert befeje­ződni látszik egy nagy korszak, amelyet a zene nagyjain kívül fémjezel Tom Wolfe, Kerouac, Ginsberg neve, meg, ha jól meg­gondolom, Simonffy András és Csapiár Vilmos, Császár István neve is. Nosztalgikusan azért, mert hol van már az az idő, hogy csak két-három beat-tábor volt, s nem több tucatnyi, mint most. Felbomlik — ekképp is — az az egység, ami volt, s ami bizonyos mértékig meghatározó­ja volt egy nemzedéknek, álta­lában a fiatalságnak. Tudom: kábítószer, élvhajhá- szás, pénzkirályság, fogyasztói társadalom; tudom: nők, luxus­kocsik, farmernadrágok, beatope- rák; tudom: többféle szakadás, kommercializálódás, szirupossá válás, modorossá válás. Válás. De, s áradnak dallamai a térnek fel, a maradék, a maroknyi még van. Az egykor szirupos Kinks meg­csinálta a Szappanoperát, a fo­gyasztó társadalom ellen-reklám- danáját, az Eemersonék és a Pink Floydék megcsinálták a soha-se-hallott, mégis csak erre a korra jellemző hangzatait, az elektromos úton létrehozott, szo­bányi szintetizátorokon előállí­tott mesterséges szívdobbanást, meg mindent. Mesterségesen „előállították” az autók búgását, zúgását, fékcsikordulását villany­nyal működő zeneszerszámokból, életre keltve ezáltal azt, amit mindenki érez, amit mindenki sejt, de amit mégsem mindenki akar tudomásul venni; a valahol már-már ellenséggé váló gépek emberi hangokat elnyomó, a mes­terséges élvezetek szintjére zül- lesztő hatását, érvényesülő, érez­hető hatását. S lassan leszáll a délután, hü- vösödő szellők érkeznek a város széle felől, a nyílt országutak felől, a távolból. Zümmögnek, világítás helyett, bekapcsolás utáni első perceikben a neon­lámpák, kiürül lassan a térnek ez az aprócska sarka. A korláto­kon elfoglalják megszokott he­lyüket azok, akik a késő esték bérlői, akik már tíz éve minden nyolc és tíz óra között ugyanott léteznek ugyanabban a borozóban, sörözőben, presszóban, kiskocs­mában. Tíz éve, sok éve, s emiatt unottan köszönnek egymásnak, üdvözlik huszonnégy órája látott társaikat, s ha kérdezik mi új­ság, csak annyit morognak: ciki van, vagy még annyit se, csak néznek maguk elé közömbösen a felfelé kanyargó cigarettafüs­tön át, mintha az égvilágon sem­mi sem érdekelné őket, úgy iga­zából. A tranzisztoros hangfelvevők és lejátszók dobozaiból ismeret­len gitárosok gépzenéjét kapja fel egy-egy fuvallat, s viszi el valamerre. Országutakra, nyílt terekre, gondolom. De hát részint halkan szólnak, részint a szellő is csak amolyan gyengécske-féle, nem visz az semmit, sehonnan, sehová. Tartósan, kitartóan züm­mög a neon, ősz van, este a té­ren is. Ballal József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents