Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-09 / 239. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1976. október 9. Értékesítés és gazdaságosság összhangja a Vegyipari Gépgyárban A gépipar fejlődése ma kettős utat Jár. A termelés mennyiségének növekedése és a termékszerkezet korszerűsítése, a gyártmányok műszaki színvonalának * Javítása egyaránt — ha nem is egyforma mértékben — előmozdítói az ágazat fejlődésének. Érvényes ez az Április 4. Gépipari Müvek kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárában is. AZ 1974-BEN még 1500 főt számláló kollektíva erre az évre alig több, mint 1400 tagúra fogyatkozott. A termelés azonban növekszik — az idén 36 millió forinttal — s az árbevétel megközelíti a 400 milliót. Az üzemben a termékszerkezet nem változott jelentősen, csak módosult, mert a kereslet az alumíniumgyártmányok felé fordult. Nem kezdett merőben új feladatba a félegyházi gyár, termékeinek köre mégis változott. Profilja igen széles, villamostávvezeték-oszlopo- kat, tartályokat, vegyipar! berendezéseket, élelmi- szeripari gépeket, hőcserélő készülékeket gyártanak, s tevékenységükhöz tartozik néhány berendezésük helyszíni beszerelése is. Tavaly 480-féle gyártmányt készítettek, ezek közül nem volt valamennyi gazdaságos. Árbevételüknek 10,8 százaléka eredt gazdaságtalan termékek előállításából, azok értékesítéséből. Termékeik száma ebben az évben hetvennel csökkent, s a gazdaságtalan gyártmányok aránya csaknem felére — 6 százalékra — esett vissza. A gyári _ munka színvonalát javító szándék leggyakoribb döntése, hogy a széles profilba kevéssé illeszkedő, kisebb értékű berendezések gyártását hagyják abba. A GYÁRTMÁNY, vagy a gyártás technológiájának fejlesztésére ritkán van mód, kevés esetben tartják indokoltnak. A félegyházi gyár szelektív gyártmányfejlesztést igyekszik megvalósítani. A termék tartós kereslete, s az új, vagy korszerűsített termelőberendezések jó kihasználtsága a mérlegelés szempontja. A Vegyipari Gépgyár perspektíváit a tervidőszak elején a következők körvonalazzák: Az élelmiszer- ipar jelentős mennyiségű folyamatos sterilizáló berendezést igényel, a vegyiparban előtérbe kerül a régi gyárak rekonstrukciója. Bővül az alumínium* tartályok piaca is. Mindezeknél természetesen nemcsak a hazai keresletet veszik figyelembe. A gyár jelentős exportot folytat a környező szocialista országokba. Termelésének ebben az évben már több, mint egyharmadát szállítja külföldre. Szovjet megrendelésre jövőre kezdenek hozzá atomerőművi vízkezelő berendezések gyártásához, s mintegy 100 milliós értékben készítik ezt az új terméküket. A gazdálkodás színvonalának javítására tett intézkedések jelentős sikereket hoztak már ebben az évben a Vegyipari Gépgyárban. Az első félév adatait kivetítve az egész esztendőre a készletek háromszor, a forgóeszközök kétszer fordulnak meg az idén. A fejlődés tulajdonképpen az előző évi, kimondottan lassú készletmozgás, egyenetlen termelés kiküszöbölésében áll. A GYÁR JÖVŐJÉBEN fontos szerep jut a beruházásoknak. Terveik — melyekről végleges döntés még nem született — 270 millió forintot irányoznak elő a kovácsüzem és a forgácsoló fejlesztésére, valamint gépesítésre. Ez utóbbi immár elengedhetetlen Furcsa, de igaz, hogy a nem éppen magas műszaki színvonal egy szempontból kedvező adottsága a gyárnak. Tevékenységi körükben — vegyipari és élelmiszeriparig berendezések gyártásában — ugyanis egyik évről a másikra is nagymértékben változik a kereslet. Ehhez a termelő kapacitások gyors átállításával lehet alkalmazkodni. Az alacsony technikai felszereltségű üzemben ez ugyancsak könnyen megtörténhet... A PIAC KÖVETELMÉNYE tehát a termelés sokoldalúsága, a gyár érdeke viszont a növekvő termelékenység, azaz a szakosodás. Ennek megfelelő műszaki színvonalú termelési hátteret igyekeznek kialakítani. Túlzott szakosodással a piacot veszítenék el, az igényekhez való túlzott alkalmazkodással viszont a termelő berendezések megfelelő kihasználhatóságáról kellene lemondaniuk. Termelési rugalmasság és szakosodás közti helyes arányt — megfelelő műszaki fejlesztést — találni, ez most a gyár legfőbb feladata. I-------- Zs A. S züret a csengődi szőlőkben Csípős-friss napkeltékre emlékszem. Hajnali reKgelizésekre: avas szalonnára, túróra, tojás- rántottára. Meg füstölgő klsüstikre. Igen, a készülődés Izgalmai... Az edényeket, szerszámokat már jóelőre felpakolta a gazda, ml meg, rokonok, barátok a kocsi széléről, végéről ló- bázva lábunkat, mámorosán biztattuk a lovacskát: gyl te, irány a szőlő. A szőlő, ahol annyi rejtelem, finomság, móka, kacagás várt ránk. Súlyos puttonyok, böngészés, öreg diófák, déli birkapaprikás, nyöszörgő prés, must, esti daná- szások ... O, nagy kalandjaim a szőlőkben...! • Mustot hoztak a feldolgozóba. A fokoláshoz Szabó József vesz mintát. Régmúlt idők szüreteinek, hiszem, sokfelé még ma is létező báját, ízét, hangulatát kutattam a csengődi határban. (Csengőd — mily szép, borral teli poharak muzsikáját idéző intonáció!) □ □ □ Az egyik, városi ember szemének szokatlan méretű szőlőtábla szélső soraiban csöndes asszonycsapat. Köszönök, s teszek egy meggondolatlan kijelentést, mire többen durcásan felegyenesednek: ők egyáltalán nem hiszik, hogy veszítettek volna egykori varázsukból a mostani szüretek. Aki a brigádot vezényli, Kurucz Zsuzsika, kertészgyakornok, júliusban végzett Kalocsán, szakközép- iskolában. Mosolyog: biztos így van, csak ők tudják, szőlőmunkások, életük javarésze a szőlőskertekben telt el. Csakhát más a bérért szedett végeláthatatlan nagyüzemi, s megint más a pár száz négyszögölnyi saját kezelésű. Mert ez itt — el ne felejtsük — a Sárfehér Szakszövetkezeté. És a fajta neve Ezerjó, jegyzem le. — Azért fel szokott ám csendülni itt is a nóta, megy a bolondozás — menti a renomét Geiger Istvánná. — De ma valahogy „nem jött össze” a társaság. Még reggel összekülönböztek egy semmiségen, és —. tudja hogy van az — néhány óráig illik tartani a haragot. Megesik az ilyesmi... Aztán ez az idő is, látja, ez se táplálja a kedvünket. Megint rákezd csorogni az eső, csoda-e hát, ha a nagy és tömött fürtöknek sem tudunk örülni. A rohad- takról nem is szólva, mert azokból is akad bőven, sajnos. □ □ □ Tolnai Rácz Józsi bácsi született kertészember. Húsz éve technikumot is végzett Veszprémben, egyike annak a négy-öt lelkes szövetkezeti tagnak, akik a vezetőség kérésére azonnal jelentkeztek, hogy segítsenek a betakarításban. öt is a szüreti szokásokban fellelhető változásokról, különbségekről faggatom. — Különbözőség? A szőlőt régen is le kellett szedni, most is le kell. Kézzel. Hallom ugyán, hogy vannak már sok helyütt kombájnok, de az úgy nem az igazi. — Magának is van szőlője? — Hogyne. Van erre mindenkinek. Nem sok az egész, amekkora nekem köll. Sárfehér. — És? — Várok még vele. Nagyon kéne egy kis napocska. — Hm, kevésre. Bizony. Tavaly kilencven hektó volt, most jó, ha tele lesz a két tízhektós hordó. Így van ez, kérem. Bajlódik vele az ember, bizakodik, egyszercsak jön egy nyomorúságos éjszaka és elúszik minden. □ □ □ A szakszövetkezet szőlőfeldolgozójába magamtól nem találnék el. Stettner Antal párttitkár szegődik mellém. Vigasztal: azért maradt még valami a régi szüreti romantikából. Az öt-hat holdas gazdáknál például valóságos ünnep a szüret, akár a lagzi, a keresztelő, vagy a disznóölés, ösz- szeszalad ilyenkor az atyafiság, megesik, hogy másnap reggelig áll a mulatság. De máshol sem marad magára a tulajdonos, szomszédok, jó komák fognak össze, érthető, hisz idősek, s az eszközökkel, hordókkal is rászorulnak egymásra: ma neked, holnap nekem csináljuk meg. És a tőkék között csak vidáman szabad dolgozni, ez szabály. Aztán a gazdaságra, a várható termésre terelődik a szó. — Övatos felmérések szerint is legalább hatvan százalékos a fagykárunk. Különösen a korai fajtákat bántotta a tavaszi zimankó: az Irsay Olivér teljesen elpusztult. 1975-ben ötezer mázsa szőlőhöz jutottunk 76 hektárról, ez évben talán ezer mázsa lesz. A cukorfok 14 és 15 között mozog. Ez a kis üzem két éve létesült, napi 100 mázsa szőlőt képes elnyelni. Az idén több mint 1 millióért egy óriási, 5550 hektoliteres tartállyal bővítettük. Ami a jövőt illeti, 1980-ig 100 hektárnyi új telepítést tervezünk, és 1977-ben befejezzük az eddigiek korszerűsítését is. □ □ □ Jártam hát egy szüretben, hallottam továbbá, hogy a szőlőtermelőket az idén nem fogadta kegyeibe a természet. És kaptam egy szíves meghívást 1977 októberére. Csengődre, SZÜRETBE. Kutasi Ferenc • A puttonyok ma sem könnyebbek... (Méhesi Éva felvételei) HETI PORTRÉNK: Az országos első A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium harmadikos tanulója — angol tagozatos. Ül a fotelban, kérdő tekintettel néz rám, mert nem érti, hogy miért éppen vele akarok beszélgetni, hiszen ő — amint mondja — „nem érdekes”. Más lányok, sőt a legtöbben szeretik, ha fényképezik őket. Csengődi Editet pedig úgy kell rábeszélni. — Fontos ez? — kérdezi többször is és kifejti, hogy szerinte nem fontos, mert akik ismerik azok úgyis tudják milyen, akik viszont nem ismerik, azoknak teljesen mindegy. — Hallottam, hogy a nyáron országos sikert ért el Gyulán, az eszperantó nyelvi versenyen. Mióta tanulja a nyelvet? — Pontosan egy évvel ezelőtt hallottam, vagy olvastam az újságban, hogy a megyei művelődési központban eszperantó nyelvtanfolyam indul. Jelentkeztem. Néhány hét, vagy talán hónap alatt igen megkedveltem, szinte élveztem a tanulást és azt, hogy jól haladtam. Füzesi István bácsi volt az oktatónk, de a gimnáziumban Kurucz Géza tanár úrtól is sokat tanultam. Januártól pedig ő foglalkozott velem külön is, persze a tanfolyamot azért nem hagytam abba és ezév júniusában kitűnő eredménnyel alapfokú nyelvvizsgát tettem. Így kerültem Gyulára ahol a Magyar Eszperantó Szövetség rendezte az országos versenyt. — Ügy tudom, elhozta az első díjat?! — Hát, majdnem elhoztam. Igaz, első lettem, de holtversenyben. Egy pápai lány, ha jól emlékszem Gerencsér Margitnak hívják, szintén első lett. Szóval ketten lettünk elsők. — Mi volt a győztesek jutalma? , — Egy hetet tölthettünk a Balatonnál, az eszperantó táborban. Azt gondoltam, hogy csak ez a jutalom. Nem ezért mondom, mintha ezzel nem, elégedtünk volna meg, jött a meglepetés: két hét Csehszlovákiában, a nyári eszperantó táborban. Az csodálatosan jó volt. Osztrák, lengyel, jugoszláv, bolgár, NDK-beli és természetesen csehszlovák fiúkkal, lányokkal voltunk. Csakis eszperantóul érthettük meg egymást. — Tudomásom szerint most október elején ismét indul tanfolyam a művelődési központban. Jelent, kezik? — Igen, valóban indul, úgy tudom, hogy hetedikén. Kezdő és haladó. En viszont úgy érzem, hogy magánszorgalomból már nem tudom tovább tanulni az eszperantót. Inkább az angolra kapcsoltam most rá jobban. Persze oroszt is tanulok. — Ezek szerint szereti a nyelveket, örökölte a hajlamot? — Valószínűleg. Édesapám Kiskőrösön, a Bem József Általános Iskola felső tagozatán szlovákot tanít, azelőtt pedig Kaskantyún oroszt tanított. Édesanyám is pedagógus, ő az alsótagozatosokkal foglalkozik. — Vannak-e tervei, elképzelései arról, hogy milyen pályát választ? — Nem tudom. Nincs semmi. Pedig már illene legalább sejteni. Az osztályban sokan már egészen határozottan tudják, nekem fogalmam sincs. Nem baj ez? — kérdezi, de nem vár feleletet, hanem hozzáteszi, hogy majd kialakul, otthon is beszélnek róla. Egy a fontos és ebben nem bizonytalan Csengődi Edit: tanulni kell. Ügy ahogyan eddig. Szorgalommal, becsülettel és alázattal. — De ez a verseny már régen volt. Miért éppen most írnak róla? — kanyarodik vissza a beszélgetés elejére. — Kerestük a nyáron is, de — ahogyan most kiderült — át kellett venni a díjakat, letölteni az összesen három hetes jutalomüdülést. Es egyébként is, a siker mindig időszerű ... G. S. (65.) A nap tartalmáról ugyanis az eddigi szövegben egyszerűen elfeledkeztem (annak ellenére, hogy az izamzatom pillanatonként fölhívja a figyelmet a mai napi múltamra.) Röviden összefoglalva: a vasútépítésnek azon a frontszakaszán melózunk, ahol a talaj (születése miatt is, de főleg az elmúlt hetek esőzései miatt) ahnyira rósz, vagyis laza, hogy nem merik ráengedni a munkagépeket, tehát a markolókat; és a földgyalukat nekünk kell helyettesítenünk. Izomerővel és akarattal, továbbá ásóval, csákánnyal, lapáttal és talicskákkal. Jellemző a talaj halmazállapotára, hogy nem olyan normális talicskákkal dolgozunk, mint általában szokás, hanem gumikerekűekkel, ugyanis a közhasználatú talicskák haladéktalanul beleülnének a talajba (öszvéreink pedig nincsenek, hogy a taligákat kimozdítsák a ficamból). Reggel gyors röpgyűlés is volt. Brigádokat alakítottunk. A mi sulinkból a tizenöt fő megmaradt egy brigádnak. Gyorsan meg kellett választani a brigádvezetőt. Én Snukit javasoltam, aki szervezési zseni (nem biztos, de mondtam). A kollektíva osztotta a véleményemet. Snuki lett a brigádvezető, ő vette át haladéktalanul a normát is a műszaki vezető hapsitől, aki a vaisútépítési társulatot képviseli elvétve a körünkben. De, hogy mindig kaphassunk szagot arról, melyik égtájon tartózkodik, széles körben észlelhető rumfelhőt lenget maga körül. (De azért rendes szivar, Palástit például egyetlen lendülettel kiemelte — talicskával együtt — a kátyúból, ahol Palásti megfeneklett. Plusz: figyelmeztetett bennünket, legyünk résen a normás ürge ellen, mert hamis- kártyás.) Meló után — útközben vissza a tábor felé — megfürödtünk a Pagony-tóban, ami nincs messze, plusz hideg a vize, és olyan tiszta, hogy látni benne a halakat, ahogy rajzanak. Napló közbe iktatva megírtam gyorsan Tamarának 12 sor levelet, és mindjárt viszem bedobni a tábori postaládába. Csak előbb életre mágnesezem magam, ugyanis a két bicepszem, továbbá a lábizmaim, továbbá minden ízületem totál lázas a melótól. A részletezett izomlázak és ízület- buzgások ellenére is igazolhatom, hogy állattan jólesett az elpuhult szervezetemnek ez a mai napi meló. Most pedig elvonulok a tábor- tűzhöz, mert a chileiek klasszul gitároznak, és több szólamban tercelnek. TAMARA Június 15, vasárnap Olyan nyugtalan voltam egész éjjel, hogy igaziból csak valamikor hajnal felé aludtam el. Ezért ébredtem irtó kábultan, amikor álmomban azt hallottam, hogy csengetnek. Anikó és Imre fel sem ébredt a csengetésre. Pedig ma választás van, és tegnap azt mondták, hogy már kora délelőtt leszavaznák. Kitapogatóztam az előszobába Az üvegen át látszott, hogy valaki tényleg áll az ajtó előtt. Kinyitottam. Lédi volt. — Mi van? '— kiáltott rám. — Te még nem vagy kész? Pillanatnyilag fogalmam sem volt, mit akar. Aztán derengeni kezdett, hogy tegnap — felelőtlenül — nem közöltem vele határozottan, hogy nem megyek strandra. Sem a Gellért meztelen napozójára, sem a Palatínusra. — Na majd én rögtön fölöltöztetlek — villámlott Lédi. A szemével. Visszlökdösött a szobámba. — Mit veszel fel? Lemondtam magamról. Fogat mostam, és felöltötem magamra azt a keveset, amit elviselhetőnek jósoltam. Mert még csak kilenc óra volt, de már olyan meleg tódult be a szobámba a nyitott ablakon, hogy alig lehetett lélegzethez jutni. Leeresztettem a rolet- tát, és engedelmesen topogtam Lédi nyomában. Mint egy idomí- tot öleb. A Palatínuson már ott találtuk egy elfogadható helyen Bébét és Zsuzsót. Ok már előbb kimentek, hogy elfoglalják azt a talpalatnyi helyet, ahol elférhetünk. A vízben annyi ember zsongott, hogy egyszerűen iszonyom volt befurakodni közéjük a medencébe. Inkább lezuhanyoztam. Az a víz, ami a zuhanyrózsából csörgedezett rám, az legalább kizárólag az enyém volt. Miután visszazuhantam a lányok közé az egyik légmatracra, aludni akartam volna, de Bébé nem hagyott: rámszánt, mint egy helikopter. — Olyanok voltatok tegnap a „Póló” kertjében, mint két tur- békoló vadgalamb. — Vihogott. És megrázta a vállamat. — Hozzád beszélek. Fábián és te, ti voltatok a turbékoló vadgalambok. — Szűnj meg — mondtam fel- kérően. Elzárkózott a kérésem elől. Tovább vihogott, és mindenfélét dumált. Elengedtem a fülem mellett a szódagályt, de nemsokára olyant kérdezett, amit már nem lehetett nem meghallani. Odahasalt mellem, és felemelte az államat: — Elnyűtt vagy. Búcsúéjszaka volt? Letöröltem az államról a kezét. — Maradj magadnak! Elfordult tőlem, és Zsuzsóra, vagy Lédire irányozta magát: — Hát ez javíthatatlan. Tamaráról beszélek. Vegyétek szemegy- re, ő a kis diszkrét. Aki sohasem nyilatkozik a fiúiról. Lekapcsolja magának Fábián Attilát, és utána visszavonul a titoktartásba. Meg kell hatódni. Szende lányka az elefántcsonttoronyban. Zsuzsó ásított. Hangosan. — Bébé. most én kérvényezem, hogy szűnj meg. Egy pillanatig csend lett. Azt hittem. Bébé témát változtat. De nem. Újra beindította magát. — Tiszta hülyék vagytok. Fábián egész évben a suli rejtélye volt. Tavaly szeptemberben került ide, és azóta senki sem tud róla semmit. Nem járt senkivel, nem volt körülötte balhé. Most végre itt van közöttünk egy kitüntetett személy, akitől meg lehetne tudni... Tamara, ne hülyülj. Engem frankón érdekel, hogy egy ilyen srác, egy ilyen titokzatos alák... Fábiánról beszélek, az Attiládról! Valid be, ne ezégyelld, milyen a szexben! Lédi belenyúlt a szatyorjába, és elővette a kistükrét. Odatartotta Bébé elé. Szó nélkül. — Mi aiz? — nézett rá Bébé, és félre akarta lökni a tükröt. — Mit dkarsz ezzel? — Azt akarom, hogy lásd, milyen az, mikor valaki unalmasan undorító — közölte vele Lédi. Pedagógus hanglejtéssel. Bébé egyszerűen bezsongott. — Igenis tudni dkarom, milyen a Tamara Fábiánja az ágyban! — Megrázta a vállam. — Vagy talán a- szabadba jártok? Zsuzsó rákiáltott: — Kuss, vagy tűnj el innen. Vagy mi tűnünk el. Bébé vihogott, majd felkelt, és elveszett a medence húslevesében. Mi pedig feküdtünk a naf- pon és hallgattunk. Jó volt. hogy Zsuszó sem, Lédi sem szólt egy szót sem. A témáról sem, Bébé- ről sem. Már majdnem elaludtam ott a napon, amikor valdki megállt mellettünk, és ránk kiáltott. — Helló, cicababák! Micsoda meglepetés! Betli volt. hülyeségének teljes terjedelmében. Ég az összes pattanásaival. Lédi sóhajtott egyet. Mondani akart valamit, majd inkább belenyúlt a szatyrába, és elővette a pénztárcáját. — A legjobbkor tűntél fel — mondta Betűnek. Odanyújtotta a pénztárcát. — Hozz egy csomó colát. Fejenkéntre legalább két üveggel. De most mindjárt. Nyomás, fiam! (Folytatjuk.)
