Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-24 / 252. szám

i • PETŐFI NÉPE • 1976. október Í4. Paprikafüggönyös ház — Na még egy kicsit sodorj rajta, Rózái!... Ügy ni. Most már nem lesz üres szeg odafent a fa­lon. Na majd akasztom, innen a karszékről. — Jó, jó — csak el ne billenj vele. Aztán májd legényked- hetsa... Nem jobb volna ezt a rúddal? — Jól néznék ki, ha már innét is leszédülnék. — Azért én is tartok rajta, mfg emeled... Csöndes évődés közben így ke­rül fel a paprikafüggöny utolsó függőleges hulláma is a miskei Kovács Jánosék háza elejére. □ □ □ Űjfent eljött az ősz; ismét tele­aggatták ilyen szép redőzetű vö­rösbársony függönyökkel a Kalo, csa vidéki házakat. Sétál a nap örök-mindennapi útján az égen. Míg végigsimogat­ja a paprikabársony redőket, bor­dó, borvörös meg csertőt piros ár­nyalatokra bontja a paprika me­lég vörös-pirosát. Néha a szellő is segít neki, s akkor még elevenebb a s z í n-já­ték. — Hányadik paprikafűzérezés a mostani — ezen a házon? — Azt igazán csak a jóég tud­ná megmondani — hunyorog fel a fénybe a nyugdíjas tsz-tag. — Mit gondol, milyen idős ez a ház? — Amilyen takaros erőben van, r— abból ítélve lehet... — Nem találná el... Több mint száz esztendeje épült. Már a nagyapám is benne lakott. Arra mindig vigyáztunk, hogy jó kar­ban tartsuk. Máskép aligha álla­na ilyen egyenesen... Hopp, azon a necc paprikán még igazí­tani kell. Annya, add csak a ru­dat —, hozzád közelébb van. Míg a paprikával foglalatoskod­nak), tisztázzuk a termés körüli tudnivalókat. Ez abból a 22 má­zsából van, almit a 700 négyszög­öl háztájin termesztettek. Ketten — öntözéssel. A többit a felvá­sárlónak adták el. A konyhában. — Ez meg szabadkéményes? Nem érünk rá nagyot nézni, mert csak ászbekapunk. Hiszen száz évnél öregebb ez a hótiszta kerek-oszlopos tornácú ház. — Abbiz’ a — szabadkémé­nyes ... Persze már füstölőnek használjuk csak. Főzni ott van a palackosgáz-tűzhely. A szobában megint korszakok találkozása A plafonról villany- csillár csüng — mai rangjelzése­ként a tisztaszobának. A mennye, zet meg — merevül „freskó" Bib- llás hangulatú falkép. — Még ezerkllencszázkllencből való. Egy vándorpiktor föstötte... Csak hát az idő korma igen meg­viselte már. — Hát bizony, kilencszázkilenc óta két háborút is átvészelt már a „freskó"... Szinte családi mú­zeum, ahogy a tárgyakban, lak­részekben múlt és jelen együtt van. — Adtunk mi a kalocsai mú­zeumnak olyan ládát), amiben egy fia szög sincs. Mégis úgy egybe van, hogy nehéz lenne szétverni is. □ □ □ Az udvar minden zugában ak­kurátus rend. Gazdát — gazd- asszonyt egyformán dicsérő. Csak hát a gazdasági épületen is a nyugdíjas élet nyugalmas csönd­je már. A színben régimódi vető­gép — úgy lehet, örök álomba merülve. — Az öreg vetőgép is nyugdíj­ban? — Meg a divatból is kiment már... Pedig két hold föld árá­ból vettük a maga idejében ... Jobb is visszatérni a napfény­ben tovább érlelődő paprikákhoz. A jelen mégiscsak ez. Két kezük munkája van benne. A nyugdíj­ba is hasznos élet öröme. A vén vetőgép, a tétlenségbe rozsdám csoroszlyás masina képe Kecskeméten se hagy nyugodni. Két hold — valamikor még ad- ható-vehető, de annál bizonyta­lanabb tulajdonú — föld ára holt el benne, □ □ □ Vajon mit érő egy mai vető- gép, úgy a kicsinyéből? Egyik téeszből a válasz. — Utána nézhetnénk a köny­vekben. Mert már nem emlék­szem, mennyi volt az ára, mikor utoljára vettük... De éppen atzért is, hiába mondanám az akkori árat —,' azóta változtak a gépek iá, az árak is. Szakvállalattól valaki. — Egy harminckétsoros, tehát a legkisebb vetőgép ára termelő- szövetkezetnek harminchárom, ezer-nyolcszáz forint. Jíem mező­gazdasági üzemnek ötvenhatezer­háromszáz forint. — És ha mondjuk és vennék? — Maszeknak nem adunk el ve­tőgépet. ... Így aztán az árát is csupán hobbyföld árához mérhetném. De csak „eszmeileg". □ □ □ A föld azé, aki megműveli. így egyszer s mindenkorra stabilan áll a lába alatt. Vetőgépért csak azt lehet odaadni, ami rajta te­rem. Tóth István — Pásztor Zoltán A BELSŐ TARTALÉKOK FELTÁRÁSÁVAL Teljesíti idei tervét az IGV kiskőrösi gyáregysége ' uaécuuan jüküu, nikus munka közben. Bal olda­li képünkön Hercegh Teréz mű­szerész, a Váczi Mihály brigád tagja a gyárban tanulta, a szak­mát, s egyike a legszorgalmasabb dolgozóknak. Felvételünkön egy, pénztárgép alaplemezének meg­munkálását végzi. lünk, s reméljük sikerül koope­rációs partnereink számát tovább növelni. A másik igen fontos lehetősé­günk a belső tartalékok feltárá­sa, az üzem- és munkaszervezés állandó javítása. Igen eredmé­nyes az újítómozgalom, számot­tevő eredményekkel segíti a termelékenység növelését. Ebben az évben rhár 32 újítást nyújtot­tak be a gyár dolgozói, amelyek­ből tizenkettőt be is vezettünk. Nyári László üzemmérnök és Gszelman Jakab technikus. a műszaki osztály dolgozói az au­tomata esztergálásnál vezettek be egy olyan újítást, ami a 67 má­sodperces megmunkálási időt 23 másodpercre csökkenti. Évente 650 ezer forint a megtakarítás és a két újító megérdemelten ka­pott 11 ezer forint jutalmat. Igen jó eredménnyel dolgozik az a célgép is, amelyet Harcos Ká­roly gépészmérnök konstruált, amivel évente több mint 150 ezer forint megtakarítást érünk ,..Az első félévben egyébképt az újítások bevezetésével a költ­ségeket 930 ezer forinttal sikerült csökkenteni, s december végéig további sikerekre számítunk. — Számíthatnak ezek szerint a dolgozók segítségére. — A gyár vezetőinek a dolgo­zókkal való egyre szorosabb kap­csolata a legfőbb biztosíték ah­hoz, hogy az év végéig részvevő 15 brigád 264 tagjának vállalása döntően a termelést segíti. Velük és a többiekkel is számos alka­lommal megbeszéljük az előttünk álló feladatokat és a segítségüket kérjük a megoldáshoz. Rövidesen termelési tanácskozást tartunk, ahol ismertetjük az eddigi ered­ményeket és dolgozóinkkal együtt beszéljük meg, alakítjuk ki azokat a módszereket, amelyekkel be­hozhatjuk az eddigi lemaradást. O. L. Hamarosan elérkezünk az V. ötéves terv első esztendejének a végéhez. Az üzemekben, vállalatoknál már megkezdődtek a felmérések, számbaveszik az eddig eltelt kilenc hónap ered­ményeit, s természetesen sok szó esik a termelést gátló aka­dályok elhárításáról. Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat kiskőrösi gyáregységében Szabó János főmérnökkel a napokban gyors számvetést készítettünk. — Sajnos, a nálunk uralkodó „krónikus” létszámhiány nem tette lehetővé terveink teljesíté­sét — mondta gondterhelten a főmérnök. — Az idén átlagosan harminccal kevesebb dolgozónk volt, mint amennyi szükséges lenne ez évi 140 millió forintos termelési előirányzatunk végre­hajtásához. Gondjainkat súlyosbít­ja, hogy feladataink egyre növe­kednek. Jövőre ugyanis már 170 millió forint értékű pénztárgép­szerelvényt kell gyártanunk. A termelés anyagi feltételeinek megteremtésében jelentős lépése­ket tettünk. Befejezés előtt áll a 25 millió forintos beruházással épített 2 ezer négyzetméteres új műhelycsarnok, amelynek átadá­sát november 7-re tervezzük. Eb­ben az új csarnokban mintegy 5 millió forint értékű új gépen dolgozhatnak majd a munkások. A gépek többsége már itt várja a beszerelést. Ahhoz, hogy az új csarnokban is kialakulhasson az év végére a teljes termelés, leg­alább hetven új dolgozóra lenne szükségünk. — Vannak jelentkezők? — Nagyon kevesen. Járjuk a környező községeket, igyekszünk munkaerőt toborozni, de ennek eredményéről még korai lenne jóslásokba bocsátkozni. — Mi akkor a megoldás? — Természetesen a munkaerő­toborzás mellett más módon is igyekszünk terveinket megvaló­sítani. Egyik módszerünk az, hogy kooperációs partnereket kere­sünk. Néhány hónapja például már a császártöltési Építő- és Vegyesipari Szövetkezet is részt vállal a munkánkból. Különböző alkatrészeket gyártanak és sze­relnek össze — a tervek szerint évente mintegy 4—5 millió forint értékben. Eddigi tapasztalataink szerint a császártöltésiek jól és megbízhatóan dolgoznak — bi­zonyítva azt, hogy a szövetkezeti ipar jól segítheti a nagyipart. Más szövetkezetekkel is tárgya­• A létszámgondok megoldásának egyik útja a szakmunkás utánpót­lás nevelése. Jelenleg 26 másod és 26 harmadéves tanuló ismerkedik leendő szakmájával. Az elsősök száma várakozáson felül magas, szep­temberben hatvanötén kezdték meg a tanulást. Ekkor vették haszná­latba a gyár második tanműhelyét, amelyben a forgácsolók szerezhet­nek alapos gyakorlati Ismereteket. Felvételünkön Váradi József az elsőéves esztergályosok egy csoportjával ismerteti a gép működését. (Opauszky László felvétele) wmmmm (78.) Elmész a francba — mond­tam. — Add elő, mi a kórképed. Megint beszívta az alsó ajkát a fogai közé. Ügy látszik, n$a ez a látható jele a fejtörésnek. Aztán rámnézett, de olyan fá­radtan, mintha reggel óta két műszakot csinált volna. — Van még egy bagód? Adtam neki. Tüzet nem. Csak a gyufásdobozt. Gyújtson rá magának. Leült a fűbe. Mutatta, hogy üljek mellé. Mintha vendégség­ben lettem volna nála, úgy te­kintett. Oké, legyen. Majd kiderül a folytatás. Letettem magam. Babrálta maga előtt a füvet, úgy kezdte el: — Amit a fateromról mond­tál, azt azóta már én is tudom. De akkor még nem tudtam. Ak­kor még a fater volt nekem az isten vagy a totem, vagy a Bál­vány, rosseb tudja, milyen nagy­ra tartottam. Amikor meggya- páltunk téged, én akkor a fater becsületét akartam védeni. Egy spicli ellen. Aminek az apádat ta;' ottam. Meg aztán Tánczos is, Bilák is, Kormos is. Azok nekem mind a hárman gyerekkori haverjaim, együtt játszottunk a porban. Töb­bek is. mint haverok Aztán úgy volt, hogy ők is mind a hárman oltárian hitték, hogy az apád egy spicli. Az én faterom meg az fa­terjaik, azok a becsületes manu- sok. Akiket az apád ki akar nyír­ni. Mindenféle sötét följelentge- téstsel. Nem köllött fölbérelnem őket. Jöttek maguktól. Mi a francot akar ez? — ér­deklődtem magamtól folyamato­san, amíg a szövegét kagylóztam. Aztán hangosan is föltettem a kérdést: — Most azt akarod, hogy adjak neked igazolást visszamenőleg? Hogy ti négyen egy félreértés ál­dozatai voltatok? Lepörgött róla a gúny, mint olajos bőrről a köpés. — Hallgass végig, Fábián. Sen­kinek se, de teneked jogod van megtudni, hogyan, meg miért nem apám már nekem a fater. Jogod van ehhöz az elégtételhöz. Végig­hallgatsz, nyugodtan? Megszavaztam neki. Bólintottam is, hogy értse. Mert közben a komputer kiszámította végre ben­nem, hogy ifj. Gida Áronban va­lahogy igazán össze van omolva az erkölcsi világrend (a kifejezés Aba Sámueltől). Legalább öt órával később (egész pontosan öt óra és negy­ven perccel később) írom. le most itt, amit Gida elmondott. Érde­mes följegyezni. Nem sokkal azután, hogy mi — apa és én — magunk mögött hagytuk Tarhosrévet és az „Auto- trainsport”-ot, id. Gida hűbérbir­tokát, egy nyugalmas szombat délután ifj. Gida otthon ücsörgött áz apja szobájában, és segített az apjának vadásztöltényt gyártani. Töltögették a vadászpatronokat, igen apró söréttel. Ugyanis nyár eleje óta! annyira elszaporodtak a verebek, hogy már nemcsak a fákat lepték el, mint a felhő, ha­nem ahol nyitott ablakot láttak, a lakásokba Is beszemtelenkedtek, ezért a város fölkérte a vadászo­kat, szánjanak be a verébirtásba. Tehát így, tölténycSinálás közben (és szombaton délután) beszaladt a szobába a cseléd. („A fater hi­vatalosan úgy beszél a Terusról, hegy háztartási alkalmazott, de ha elfeledkezik a modorról, meg ha szidja a Terust, akkor előttem, meg anyám előtt csak cseléd a Terus...") Tehát beszaladt a cse­léd, hogy jött egy ember, egy so­főr, és az igazgató elvtársat ke­resi. („Jaj, tessék már beszélni vele, igazgató úr, mert ez egy olyan komor ember, hogy nem akar elmenni!”) Gida elvtárs (a cselédnek: igazgató úr), amolyan mit csináljunk mozdulatot tett, majd a következőket mondta a fiának: „Látod, ez az igazi üzemi demokrácia, még a lakásomba is utánam jön. Na nem bánom, gya­koroljuk az üzemi demokrá­ciát ...” Engedélyezte a cseléd­nek, hogy hát csak hadd jöjjön be az az ember. Frankón az „Autotransport” vállalat egyik ZIL-es sofőrje volt. Panaszt tenni jött az igazgató elvtárshoz. Forgalmi ügyben. Gi­da elvtárs a fejét csóválta: ha forgalmi ügyben, akkor menjen a forgalmi főnökhöz. „Voltam — mondta az ember” — Voltam ná­la. Elküldött a brigádvezetőmhöz. Az meg, hpgy jöjjek az igazgató elvtárshoz, tudassam, mi a fog­fájásom, aztán az igazgató elv­társ vagy elzavar, vagy jutalmat ad. hogy ne koptassam olyasmivel az t un, ami nem rám tartozik. De én csak azt akarom mondani az igazgató elvtársnak, hogy én­nekem nem kell jutalom, nem kell duma se, hogy mivel törődjek és és mivel ne, énnekem az kell, hogy nyugodtan aludhassak éjjel, mert énnekem három családom van, az asszony meg beteges, hát ezért mondom, hogy nekefti nyu­galom kell, én nem akarom azt, hogy én a sitten, otthon meg a család fillér nélkül...” Gida elv­társ eddig csak hallgatott, de ek­kor ránézett a fiára, hogy hagyja magára a sofőrrel. Ifj. Gida Áron pedig kiment a szobából, de csak a másik szobába, ahonnan az aj­tón át mindent hallott. Mégpedig azt, hogy a sofőr már a múlt hé­ten fölfedezte, hogy a fuvar, amit magáncímre kellett szállítania, valahogy nincs rendben. Azért nincs, mert a fuvarköltséget egy állami vállalat terhére számláz­ták. Akkor nem szólt ez a sofőr, mert azt hitte, hogy tévedés tör­tént, ami úgyis kiderül majd a könyvelésben, észreveszik, hogy tévedtek a számlával, aztán majd igazítanak a dolgon. De néhány nap múlva megint észrevette, hogy ugyanaz az ábra: a fuvar magáncímre, a számla az eröműbe- ruházö címére. Akkor már szólt. A brigávezetőnek. Az meg is hall­gatta, aztán megveregette a vál­lát, hogy jól van, öregem;, majd utánanézek, magán pedig rajta fogom tartani a szemem, mert aki ilyen új gépkocsivezető a válla­latnál, de máris ilyen: lelkiisme­retes, arra az emberre oda kell figyelni. Aztán amikor harmad­szor esett meg, hogy egy magán­építkezés fuvarköltségét megint valamelyik állami vállalatra ter­helték, akkor a brigádvezető es­tefelé, amikor a sofőr letette a munkát, leült ezzel a nehézfejű­vel a zöldvendéglőbe egy pohár sörre. Ott magyarázta el nagy gondterhelten, hogy egy pitiáner tehergépkocsivezető ne szőrözzön a számlával, ne csináljon magának gondot mindenféle fícnifecni pa­pírból. Ezután ment el az az em­ber a forgalmi főnökhöz, aki visz- szaküldte a brigádvezetőhöz, a brigádvezető pedig Gida elvtárs­hoz. A képernyő elsötétül, a követ­kező kép már megint Gida elv­társ otthoni szobájában. — Amikor elment az az ember, visszaoldalogtam a szobába. A fa­ter dühös volt, vörös az orra. Rám nézett, hogy mi a rosse bet akarok- Mondom neki: hát így megy ez nálatok? Rám kiáltott: hallottad, hogy kivizsgáltatom! Én, meg csak néztem rá, mint a moziban a vá­szonra. Mit vizsgáltatsz ki? Te is tudsz rólá, hogy így megy. Bilák is, a forgalmi főnök ne tudná? Akkor kikergetett... Csömöszöl- tem magamban ide-oda ezt az egészet, aztán pár nap múlva el­beszélgettem a muterral. Beteges asszony a muter. Hogy mindig kedvetlen, én addig a nyavalyái­nak tudtam be. De ahogy akkor elbeszélgettünk, abból kijött, hogy más az ő nagy baja, nem azok, amikkel a doktorok kezelik. Alig fogtam hozzá, hogy mit aka­rok, máris elsírta magát. Apád a szakadék szélén táncol, minden­nap a szakadék szélén, nekem meg csak nyelnem kell, rágni ma­gam, hogy mi lesz velünk, hogy­ha egyszer úgyis minden kiderül. Mert akkor a nagyfejűek, akik most járnak a nyakára ingyen fuvarért, akkor azt is letagad­ják, hogy ismerik. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents