Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1976. szeptember 5.

Nemrégen Tánczos Sándorral, a kiskunhalasi városi tanács elnökével beszélgettünk arról, hogy az utóbbi években milyen ütemben fejlődött a város ...

— Nagyon szerencsés lépés volt, amikor nyolc évvel ezelőtt több kisebb szervezet összevonásával létrejött az Építőipari Vállalat — mondta a többi között a tanácselnök. — Szinte az első pillanattól kezdve az a jellemző rájuk, hogy „mindenütt ott vannak”. Különböző ipari létesítményeket, iskolákat, lakások százait építettek már, megérdemelten kapták meg az % egyéb kitüntetések és elismeré- ' sek mellett a Településfejlesztésért emlékérmet. Az idén ismét sokat várunk tőlük, s bízunk abban, hogy nem fogunk csalódni ebben a vállalatban, amelyiknek fő tulajdonsága a jó minőségű munka és a határidők betartása. Biztos vagyok abban, hogy idejében elkészülnek a 40 gyermek befogadására alkalmas új bölcsődével, átadják az új OTP-székházat, amelynek emeletein 33 lakásba költözhetnek az új lakók.

A vállalatnak az V. ötéves tervben jelentős szerepe lesz a városközpont kialakításában, a foghíjas telkek beépítésében, amelyeken nem lehet házgyári lakásokat építeni...

A beszélgetést követően Csapó Istvántól, a vállalat igazgatójától érdeklődtem eredményeikről, sikereik forrásáról.

• -*■ Nem olyan- sima a" ml utunk — mondta az igazgató. — Sok akadályt kellett leküzdésünk, amíg eljutottunk idáig. Ha nem kaptuk volna meg a város párt- és állami vezetőitől a teljes támogatást, biztosan nem tarthatnánk még itt. Nos, az a sikereink forrása — ha egyáltalán lehet használni ezt a kifejezést —, hogy ezt a segítséget igyekeztünk jó munkával meghálálni, s mi is magukénak éreztük a várost, szívügyünknek tekintettük és tekintjük a fejlődését.

Amikor vállalatunk 1967 végén létrejött, 180 dolgozója volt és a következő évben 28 millió forint értékű munkát végzett. Jelenleg 800-an vagyunk, s 250 fiatal tanulja a mintegy 15 szakma valamelyikét. Állóeszközeink! nettó értéke 22 millió forint. A múlt évben 155 millió

forint volt a termelési értékünk, erre az évre pedig 175 milliót terveztünk.

— A fennállás óta melyik esztendő volt a legjelentősebb?

— Erre nehéz válaszolni, hiszen minden évnek volt valami negatív vagy pozitív eseménye. Négy esztendőt azért említenék, mert kettőben a kiváló vállalat címet nyertük el, kettőben pedig miniszteri dicséretet kaptunk. A negyedik ötéves terv legsikeresebb esztendejének mégis 1972 mondható, amikor 7 millió forint „adósságot” kaptunk. Ekkor vettük át ugyanis a veszteséges kiskunfélegyházi Építőipari Vállalatot, és egy év alatt sikerült ezt a veszteséget „kigazdálkodni”, sőt 210 ezer forint nyereséget elérni. A kiskunfélegyházi részlegünk azóta is elismerésreméltó módon végzi feladatait hozzájárulva a, város fejlesztéséhez.

A tavasszal adták át a Húsipari Vállalat 20,5 millió forintos beruházásból épített szociális épületét, nemrég volt a szolgáltató ház műszaki átadása, a jövő év közepe helyett pedig még az idén befejezik a város központjában 42 lakás építését.

— Melyek a IV. ötéves terv főbb eredményei?

— A többi között az, hogy 328 családot juttattunk új otthonhoz. Sikeresen valósítottuk meg a műszaki fejlesztési terveinket, tovább növeltük a korszerű iparosított építési módok részarányát. Gépparkunk is jelentősen növekedett, tavaly például 33 különböző gépet vásároltunk, amelyek nemcsak a minőséget emelik, hanem csökkentik a nehéz fizikai munkát is.

Számottevő eredményként könyvelhetjük el, hogy jelenleg már 26, egyetemet és főiskolát végzett dolgozónk van, hatan pedig munkájuk mellett tanulnak a magasabb képzettség megszerzéséért. Szakmunkásaink részére is rendszeres továbbképzéseket tartunk, különböző tanfolyamokat rendezünk.

Nem feledkezhetek el a szocialista brigádmozgalomról, mint eredményeink egyik fő forrásáról. A 42 szocialista címért vetélkedő brigád közül már 25 birtokosa a mozgalom valamelyik fokozatának. A termelési feladatok mellett igen sok társadalmi munkát vállalnak, részt• A szocialista brigádok társadalmi munkában vállalták saját üzemi konyhájuk és éttermük bővítését. Felvételünkön Zs. Szőke Imre, a tmk Bánki Do- nát szocialistabrigád-vezetője.

vesznek az újítómozgalomban, s igen sokat tesznek közös céljaink eléréséért.

— Áz V. ötéves terv feladatai?

— Nehéz lenne hirtelen felsorolni, de vegyünk néhányat. Be kell fejeznünk a jövő év őszére a 4 szintes iparitanuló-intézeti kollégiumot. Tavaly kezdtük, s 1978-ra kell végeznünk a régi kórház 25—30 millió forintos rekonstrukciójával, ami legalább 200 ágyas bővítést is jelent. A jövő év végéig kell átadnunk a kiskunfélegyházi MAV-állomás szociális épületét. Mi építjük a Baromfifeldolgozó Vállalat helyi gyárának szociális létesítményét 19 millió forintért, az első ütemmel december végéig készen leszünk. Ebben az ötéves tervben 250—300 lakást kellene építenünk, de mi szeretnénk 500- at vállalni...

— Miért csak szeretnének?

— Mert kimerültek a belső tartalékaink. Saját erőből már nem tudunk tovább fejlődni, szükségünk lenne az állami támogatásra. Beadtuk az erre vonatkozó pályázatunkat, reméljük, kedvező elbírálásban részesül. Ha így lesz, még nagyobb erővel tudunk részt vállalni városunk, valamint Kiskunfélegyháza fejlesztésében...

O. L.

ÉLET

SORSOK

A csoportvezető és családja

— Többre vihettem volna, ha 1950-ben nekivágok a főiskolának?

Labancz Géza, a Petőfi Nyomda többszörösen kitüntetett csoportvezetője túlságosan nem bánkódik az elszalasztott alkalom miatt. Ritkán jut eszébe, hogy diplomásként fehér köpenyben járkálna, a pódiumon ülne a termelési értekezleteken.

Szedő, csoportvezető.

— Már gyerekkoromban nyomdász akartaim lenni. Szerencsére jól úsztam, vízipolóztam, és így felvett a kalocsai Árpád nyomda igazgatója, a sportkör elnöke. Jól megtanultam a szakmát, mégis elbocsátottak! háromhónapos segédként. Csak azért tartottak inasokat, hogy elvégezzék a piszkos munkákat. De elloptam a mesterség fortélyait.

— Ellopni?

— A kenyérféltés miatt az idősebbek titkolták tudományukat. A gyengébb munkás mehetett az utcára.

Pesten próbáltam elhelyezkedni. Kalocsán szervezetlen dolgozókat alkalmaztak. Emiatt a szakszervezethez hiába fordultam volna segítségért. Beiratkoznom sem volt érdemes, mert a, régi tagok is sorba álltak állásért. Talán másfél év múltán került volna rám a sor. Segédmunkát vállaltam a sörgyárban. Jött a háború, a behívó, a front, a fogság. Tízezrek sorsát éltem.

1947-ben hazatérve azonnal kértem felvételemet a kommunista pártba és a szakszervezetbe. így is segíteni akartam a bontakozó új világot.

— Igaz, hogy az első nyomdász-sztahanovisták közé tartozott?

— 1953-ban előbb okleveles, majd jelvénye» sztahanovista lettem. Tulajdonképpen akkor tanultam bele a munkaszervezésbe. Tudtam, hogy kézügyességben nincsenek nagy különbségek az emberek között. Az licitált a versenyben a másikra, aki jobban beosztotta, kihasználta az idejét.

Én már akkor is tördeltem. (Ha netán valaki nem ismerné ezt a kifejezést: elrendeztem a kisze• Ez a szám is jól sikerült... Elégedett Labancz Géza csoportvezető. (Méhesi Éva felvételei.)

dett sorokat, elkészített kliséket, összeállítottam a folyóiratot, könyvet.) Hozzá se fogtam a munkához, míg az összes szükséglet nem volt előttem. Ezek összeszedésére rászántam 10—15 percet. Ebédcsöngetésig el nem mozdultam a munkapadtól.

Arra törekszem, hogy a hozzám beosztott fiatalok is így dolgozzanak.

— Mikor, hogyan került Kecskemétre?

— Megbecsült ember voltam Pesten, ajánlottak művezetői és más tisztségeket, lakásom is volt, csak éppen a két gyerekkel nem tudtunk mit csinálni. Akkor még protekcióval sem helyezhettem el őket óvodába. Nagyanyjuk nevelte őket, itt Kecskeméten. Mi egyáltalán nem élveztük az apró gyerekek örömeit, mint hozzánk hasonló korú szülők. Ismertük a kecskeméti pártbizottság titkárát, ő hívott bennünket. Hallott a nyomda fejlesztéséről.

Jöttünk, de nem úgy sikeredett először a dolog, ahogy terveztük. Feleségem három évig nem dolgozott és engem se vettek föl a szakmámba. Ki tudja miért? A munkakönyvem tele volt jutalmazási, kitüntetési bejegyzésekkel, talán ettől ijedt meg az akkori igazgató? Féltette a pozícióját? A Mezőterméknél helyezkedtem el.

Utóda, Szűcs Béla keresett meg, hívott. Tájékoztatott a bővítésről, elgondolásairól. Azóta itt vagyok.

— Mit csinál az üzemben, mióta csoportvezető?

— Éléggé ismeretlen volt ifi; a nagyüzemi könyvr é* folyóirat- gyártás. Ügy érzem, sokat segítettem a technológia, a munkafolyamat kialakításában, hasznosíthattam tapasztalataimat. Most négy csoport van a szedőteremben, az egyiket vezetem, ötvennél több folyóiratot készítünk. Akad köztük negyedévenként, akad havonta megjelenő. Innen kerül ki a Sakkélet, a Szovjet Irodalom, a Forrás, a Kecskeméti Műsor, a Külpolitika, az Energiagazdálkodás ... Tizenöten dolgozunk a csoportban, mely egyúttal szocialista brigád is. A társaság fele fiú, fele lány. Most kaptuk meg az ezüstfoközatot.

Nem osztom azoknak a nézetét, akik szerint a fiatalok csintalanok, elbliccelik a munkát. Visz- szakérdezem a munkát. így nincs csellengés.

— Elégedett a munkakörülményekkel?

— őszintén szólva kicsit többet vártunk az új teleptől. Kevés volt a pénz és emiatt szükséges dolgokat is elspóroltak. A betonpadló kikészíti £f lábakat. Sokszor csillagokat látok. Nálam az is közrejátszik, hogy elmúltam ötven, de a fiatalok is panaszkodnak. Sokát kell kézben hurcol- kodni. néhány tolókocsi könnyítene munkánkon. A nők nem szívesen emelgetik a szedéssel telt nehéz tálcákat.

— Az indokolt panaszok ellenére azt hiszem, erősen kötődik a vállalathoz, hiszen idecsábította hét rokonát is. Nyolcán dolgoznak a Labancz családból a Petőfi Nyomdában.

— Keresztlányom került először a megyei vállalathoz, még 1959-ben. Biztos kenyeret akart Majtán Ida. Jól számított. Bera Mihályné, egy gyerek anyja, csoportvezető a kötészetben. A bővítés hozta a feleségem a kapszula üzemhez 15 esztendeje, meg a másik keresztlányomat. 1962- ben a pesti Glóbus Nyomdából átkérte magát másik keresztlányom férje, a Juhász Géza. Eddig a csoportomban dolgozott, most pedig a gyártáselőkészítésen. A következő évben a sógornőmet vették föl, majd a lányomat szerződtették. A nyomdászat elnőiesedésének első ütemében kerültek ide. A fiam tíz esztendeje a vállalat alkalmazottja. Jelenleg a laprészleg egyik csoport- vezetője. Előbb építészmérnök,

<-oraajd.\katonatiszt' akart lenni-, • de nagyon boldog jelenlegi beosztáo-íábanv Néhány1 "hónapos"> szakmunkásként kiváló dolgozó kitüntetést kapott.

Felesége most gyermekgondozási segélyen van, gondolkodik azon, hogy utána ő is idejön. El ne felejtsem: sógornőm, Majtán Kálmánná 14 esztendeje dolgozik a kötészetben.

— Mit kívánna a mesebeli tündértől, ha ideröppenne?

— Mindenünk megvan, a gyerekek is berendezkedtek. Jó a légkör. Egy kis fiatalság azért nem ártanai, meg kicsit több idő a nyomdában. Ha tőlem függne, mindig plakátckat, meghívókat csinálnék, mindig mást, újat, meglepőt. De a nyugdíj előtt négy-öt évvel leköt, örömmel tölt el napi munkám. Nem bántam meg, hogy hű maradtam a szedőasztalhoz. Heltai Nándor

(36.) Reggel: Családi körben, Kollektív reggeli. Elemér is itt volt. Éva részéről testvéri értékelés rólam: gyűrött vagyok, mintha az éjszakát mosógépben töltöttem volna, amit reggelig nem kapcsoltak ki. Szemem se rebbent Éva szavaira. Amíg megettem tizenkét szelet sonkaszalámit, elterelődött rólam a figyelem. Az öreg Jurnik halála

volt a téma. A kórházban tudományosan is megállapították, hogy halott. Hiába dolgoztattam az állkapcsomat, a szemem nem lett frissebb. Éva megint műsorra tűzött volna, de megelőztem. Unottan szóvá tettem, hogy a Volvóval, ami hónapokig le- ponyvázva állt a parkolón, néhány nap óta egy belevaló csaj közlekedik. Nyertem: Évában

bekapcsolt az automata, haladéktalanul hadarni kezdte a hírkészletét. Natterné jelenti mint háztömbgondnok és értestilési ügynökség: a Volvo tulajdonosa Stiffel úr (a név stimmel, láttam az éjjel a lakás ajtaján) idegszanatóriumban üdül, hogy kikezeljék belőle a fáradalmakat, amelyeket a nyomozás miatt kellett elviselnie. Továbbá — jelenti Natterné —, képzeljük el, hogy a nyomozás végül is azért fejeződött be ellene, mert az ilyen dörzsölt életművész nem szívbajos akkor se, amikor egy alapfokú gengszter csüggedten föladja a partit. Stiffel úr végig tagadta, hogy a kapitalisták lekenyerezték, aztán amikor már hiába tagadott, akkor előhúzta a mandzsettájából az utolsó hamis aduját, vagyis megvolt az összeköttetése, hogy elmét vizsgáltassanak rajta. A poén adott: haladéktalanul megkapta a diliflepnit. De az összeköttetés — jelenti Natterné —, arról is hozott szervezeti intézkedést, hogy Stiffel úr ne legyen köteles beutalódni a vicces házba. Vagyis szanatóriumban üdül. Idegszanatóriumban, ez tény, de mégse sitten. így tehát Stiffel új diliflepnije átmenetileg vagy végleg lezárta az ügyet. A vizsgálatot egyelőre „ad acta” tették az illetékesek. (Apa fölvilágosított, hogy az .adacta” azt jelenti, hogy ezután nem illik beszélni az ügyről). Tehát a Stiffel úr is megint visszatelepült a minden gyanún fölül álló polgárok körébe. „Mert a diliflepnivel együtt is kötelesek vagyunk tisztelni a gazembert” (az idézet a nővérem tolmácsolásában Nalterné- től„ mint tájékozott, szavahihető és Telháborodott kútfőtől).

A volvós nő tehát igazat beszélt, amikor azt mondta, hogy a pacákja idegszanatóriumban van. Én pedig hagytam, hogy egy ilyen Stiffel úrnak a szeretője levetkőztessen, és ugyanazon a szőnyegen játsszon velem szexet, ahol talán a Stiffeljével is hempereg. Utálnom kellene magamát, de az önútálathoz tompa vagyok. Meg minduntalan mentségek jutnak eszembe a nő javára. Például, hogy én arra kellettem neki, hogy megcsalhassa a Stiffeljét, és ezzel elidegenedjen tőle. Reggeli közben ilyeneket gyártott az agykérgem, egyenetlen zümmögéssel, mint egy túlhajszolt számítógép.

Délben. Apa nem várta meg az ebédet. Szolgálatba ment (a brigádjukból két buszsofőr is hiányzik, mert a napok óta tartó rendkívüli időjárásban kialakult egy speciális influenza, ami magas lázzal és kellemetlen hasmenéssel jelentkezik, de a buszoknak az influenza ellenére is gurulniuk kell). Mielőtt elment, apa érdeklődött a pénzügyi helyzetemről. Őszintén föltártam. Be. utalt egy százast a dzsekim zsebébe.

Elemér nálunk is ebédelt (átszellemült a rántott csirkétől), de az utolsó combot már állva nyelte le, mert Évával kirohant vidékre, hogy bemutassa bizonyos rokonainak menyasszony gyanánt.

Nem számítottam rá, hogy meglepetésszerűen tűnnek el a hurutos Wartburggal. Nem volt ötletem kivédeni a helyzetet, ami Éva és Elemér távozásával állt elő: kettesben maradtam anyával.

— Segítesz mosogatni? — érdeklődött anya.

— De te fogsz törülgetni — közöltem a feltételemet.

Amíg mosogattam és anya tö- rülgetett, nem csevegtünk. De bármennyire rozsdás volt is az agykérgem, előre tudtam, hogy anya gyűjti az energiát, és ha rend lesz a konyhában, nem térhetek ki a történelmi párbeszéd elől.

Igazam lett.

— Ülj le — mondta anya a nagyszobában. Ö is leült. Hallgattunk. Láttam, hogy körülnéz. Aztán a konyha felé is vetett egy pillantást. Mivel a konyhából nyílik a spejz. A spezjban pedig a konyakja. A jelek szerint mégis úgy döntött, hogy amíg velem beszél, addig nem iszik. — Attila, kisfiam, éppen elég az én bajom, nincs szükségem még arra is, hogy harag- szomrádot játssz velem.

— Én nem... akartam elkezdeni, de nem hagyta, hogy folytassam.

— Az a férfi, akivel ott ültem a Belvárosban, az a férfi nekem nagyon régi barátom. Lány voltam, fiatalabb, mint most te, amikor szerelmes voltam bele. ö is szeretett engem. Nagyon szeretett. Három évig udvarolt nekem. De akkoriban nem olyan időket éltünk, mint • most. Akkoriban egy tizenéves fiú, vagy lány nem élhette kedve szerint az életét. Nemcsak azért, mert a legtöbb szülőnek nem volt elég pénze, hogy a gyereke igényeit fedezze. Azért főleg, mert annak idején nem azt nézték, hogy az a fiatalember vagy fiatal lány mennyit ér mint egyéniség, hanem mindenkit aszerint osztályoztak, hogy milyen társadalmi környezetből származik. Nos, kisfiam, Kornél... tehát akivel ott voltam abban a bisztróban ... Kornél apja a felszabadulás előtt miniszteri tanácsos volt. Mérnök, neves ember, az Iparügyi Minisztériumban volt tanácsos. Negyvennégy telén, az ostrom alatt, egy nappal a fel- szabadulás előtt halt meg egy óvóhelyen hashártyagyulladásban, mert nem volt orvos, aki megoperálja, illetve kórházba se tudták vinni a harcok miatt. Mire vihették volna, meghalt. Kornél az özvegy édesanyjával élt. A diákszövetségben ismerkedtünk meg. Kornél már érettségi előtt állt, én három évvel fiatalabb voltam, ö volt az iskolában a diákszövetség lelke. Érettségi után mégse vették fel az

egyetemre. Megmondták neki, hogy osztályidegen, a régi elnyomó osztály leszármazottja, ne is számítson rá, hogy egyetemre kerül. Én sírtam, ő férfiasán viselte el a csalódást. Mondogatta, hogy ami vele történik, azt meg lehet érteni, majd fellebbez, utána jár, bebizonyítja, hogy az apja becsületes mérnökember volt miniszteri tanácsosként is, de ha nem lett volna az, akkor se vezekelhet ő az apjáért. Az ilyen esetek annak idején nem voltak ritkák.

Anya cigarettát keresett. Megkínáltam a magaméból, tüzet adtam, én nem gyújtottam ró. A whisky miatt nem kívántam. Még mindig az orromban volta patkányirtó szag, a whiskytől, amit a Stiffel úr nője diktált belém.

— Aztán elmúlt egy év... — Anya a szőnyeget nézte maga előtt a padlón, és rázta a fejét, de csak olyan kicsit rázta, hogy alig lehetett észrevenni. — Igen, egy év, és akkor kitelepítették Kornél édesanyját mint osztályellenséget, valahová a Horto- bágyra, távol minden lakott helytől, ötvenéves már régen elmúlt, én többnek is gondoltam, annyira öregasszonyos volt, mindig fekete ruhában ... szóval kitelepítették, egy kiürített istállóbah kellett élnie húszad- magával, talán még többen is voltak abban az istállóban, és nem is tudom, mikor halt meg.

(Folytatjuk.)