Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-27 / 176. szám
Nyári egyetemi előkészítő táborok Ezekben a napokban nyitották illetve nyitják meg kapuikat a Budapesti Műszaki Egyetem nyári előkészítő táborai, amelyeket a fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyermekeinek szerveztek. A különféle műszaki egyetemek és főiskolák táboraiban az idei nyáron több mint 2000 fiatal vesz részt. A tanulók a táborokban egyetemi és főiskolai oktatók irányításával és diáktanárok közreműködésével készülnek a szeptemberben kezdődő újabb egyéves egyetemi, főiskolai előkészítőre. A táborokban felmérik tanulmányi, művelődési és szociális helyzetüket. es ennek ismeretében határozzák meg a felvételire felkészítés legkedvezőbb módját, az oktatás várhatóan leghatékonyabb formáját. A két hét alatt átismét- lik a felvételi tantárgyak középiskolai tananyagát, külön tábori jegyzetek alapján fölfrissítik az 1. és II. osztályos tananyag leglényegesebb részeit. Ugyanakkor megismertetik a tanulókkal az egyetemi, főiskolai felvételi vizsga követelményeit és azt a szakmát, pólyát is, amelyet a fiatal életcéljának választ. Délelőttönként a tanulók kis csoportokban órákon vesznek részt, délutánonként önállóan, illetve dióktaná- rok segítségével feladatokat oldanak meg. A táborozás végén felmérő dolgozatokat írnak. A szabad időt a tábori élet vidám programjai töltik ki. A hét végén zártak Gödöllőn és Keszthelyen az agrárelőkészítő táborok, a Budapesti Kertészeti Egyetemen a napokban, Debrecenben pedig augusztus 8-án nyílnak. Az agrártáborokban 610 fiatal készül a felvételire. Augusztusban nyitja kapuit az orvosi és jogi egyetemek, a bölcsészkarok, illetve a tanárképzők táborainak többsége. (MTI) Az aratók asztala a föld, ebédlője egy terebélyes lombozatú, kellemes árnyékot vető fa, a búzatábla szélén. Az ételt nem hazulról hozzák, a tarisznyából falatozás kiment a divatból. A kombájnosok és a szerelők mindennapi ebédjéről, a tsz-központ üzemi konyhája gondoskodik. Ugyanazt kapják, mint a többiek, panaszt, kifogást mégsem hallottunk. Amikor a Nap eléri vándorújának legmagasabb pontját és a táj úgy rotyog a hőség katla- nábart, mintha füvestől-fástól szét akarna főni, hatalmas porfelhőben megérkezik az ételhordó teherkocsi. A kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezet kombájnosai, — számszerint négyen — leállítják a motorokat, abroszt terítenek a fűbe és körülülik. A szerelőkocsi „legénysége” is csatlakozik hozzájuk, a hatalmas leveseskannákból. kon- dérokból bőven jut ennivaló mindenkinek. Az aznapi menü: / füstólthús bablevessel, jókora túróslepény, hozzá hatalmas karéj, frissensült foszlós kalács. Jó kiadós ebéd, elfogy az utolsó morzsáig. Egyikük azért megjegyzi, hogy jobban csúszna a birkapörkölt, vagy a rántott hal, a Balatonon. A többiek nagyokat harapnak a kalácsból: „nem rossz, még ha „csak” tészta is!” Mit ennének szívesebben helyette? Rántott húst. pacalpörköltét? Maguk sem tudják. Húst is kapnak elegendőt, nem lehet panaszuk. — A fene tudja, hogy mi lenne jó ebben a hőségben — kapja be az utolsó falatot, Kovács Pista bácsi. a legidősebb kombájnos, aki az elsők közt ült fel a traktorra és 1953 óta egyetlen ' aratásból sem maradt ki. Órákig mesélhetné, hogy a „hőskorszakban” mennyit verejtékeztek, rá- zódtak a hajdani körmösökön, Hoffer-traktorokon. Akkoriban még a koszttal sem tudták elkényeztetni a nagy aratási csaták csontig lesoványodott „hőseit”, a traktorosokat. — Most nagyon szépen ellátnak bennünket — mondják egyöntetűen. — Kihozzák a helyünkbe a meleg ételt, az adagokat sem mérik fukaron. Egész nap el vagyunk látva ásványvízzel, Colával, Jaffával, még uzsonnát is kapunk. Mikor mit! Kolbászt, sajtot, tepertőt, néha még szalámit is, de nem nagyon szeretjük. Ebben a nagy melegben jobban hírek • hírek esik a sajtféle meg egy kis gyümölcs. Az energiát sem kell pótolni nehéz ételekkel, hiszen ezeken a nyugat-német típusú Claas Dominátorokon úgy ül az ember, mint a_pilótakabinban. Persze, hajnaltól estig ez is fárasztó. A figyelem sem lankadhat, mert egy gép legalább száz ember helyett dolgozik, az értéke két millió, vagyis ha a mi hibánkból kiesne, tetemes kár érné a gazdaságot. Az ebédelőknek nézője is akad. Mészáros Pista bácsi, a közeli tanya lakója és a tsz nyugdíjasa. Tréfás kedvében még az öreg kaszát is lekapja a szögről, beáll a táblába, legényes suhintásokkal vág utat a rozsdabarna kalászok között. Biztatja a kombájnoso- kat, hogy keljenek versenyre, van ő még olyan legény, hogy a 70. évében is kiáll ezekkel a csudamasinákkal. Néhány méter után azonban elfárad, borért szalajtja az unokáját, s miközben nagyot húz az üvegből, elpanaszolja, hogy mindkét karját tönkretette a sok kasza-kapaforgatás. — A mi időnkben nem volt ilyen uras munka az aratás — kapcsolódik a társalgásba, a felesége. — Az sem volt ritka, hogy másfél hónapig arattunk, az uram vágta a rendet, a nagyobbik lányommal mi voltunk a kettőzök. Egész nap megállás nélkül dolgoztunk egv- kis ko- mención. ?>lert mi volt akkor az aratók elesége? Egy kis szalonna. kenyér, tarhonyás krumpli. KIVÁLÓ POLITIKAI, KIKÉPZÉSI EREDMÉNYEK Negyedszer nyerték el a KISZ KB vándorzászlaját Kettős ünnepség zajlott le szombaton délelőtt az egyik megyénkben állomásozó tüzér alakulatnál. Elsőként a honvédelmi miniszter megbízásából adták át a kiválóaknak a megérdemelt jutalmakat és címeket. Az alakulat parancsnokától megtudtuk, hogy ebben a kiképzési évben a szocialista verseny mozgalom ban két kiváló és egy élenjáró alegység címet szereztek. A két kiváló alegység parancsnoka Antal László főhadnagy és Kangyalka Alajos főhadnagy. Az élenjáró alegység parancsnoka Simon Ferenc őrnagy. A két fiatal tiszt nemrégiben szerzett diplomát a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Az alakulat személyi állománya teljes egészében részt vett e versenymozgalomban, s a jó politikai, kiképzési eredményeket mutatja, hogy az állomány 63 százaléka szerezte meg a kiváló és az élenjáró címet. A kiváló és élenjáró rajok százalékaránya meghaladja a 82-t, s a kiváló, valamint élenjáró szakasz címet 88 százalékban szerezték meg. Nagyon stílusosan, ezután került sor a KISZ Központi Bizottsága vörös vándorzászlajának átadási ünnepségére. Itt a magas rangú katonai vezetőkön. kívül megjelent dr. Adorján Mihály, a KISZ megyei bizottságának titkára, Papp Géza, a megyei tanács kiskőrösi járási hivatalának elnöke. Dr. Adorján Mihály ünnepi beszédét követően nyújtotta át az alakulat KISZ-bizottsága titkárának immár negyedszer a KISZ vörös vándorzászlaját. A zászló elnyerésének körülményeiről beszélgettünk a fiatal fő• Dr. Adorján Mihály, t KISZ megye! bizottságának titkára méltatja az alakulat KISZ-cseinek tevékenységét. A maiak meg sem ennék. Sokat ment előre a világ. Addig csináltuk, amíg jó lett! Rigó István traktoros feláll a fűből, nézi, dörzsölgeti a kalászokat, A magot egyik tenyeréből a másikba öntögeti, amíg a szél le nem fújja a pelyvát a szemekről. Elégedett a minőséggel. Érdemes volt versenyt futni a hőséggel, a szárazság még nem tett nagy kárt a szemekben, és most már hamarosan végeznek a betakarítással. Ha minden jól megy, két hét alatt fedél alá kerül 1044 hektár termése. Az óvatos becslések szerint az idén 40 mázsás átlagtermésük ígérkezik, nem szólhatunk egy szót sem. A bábolnai IKR termelési rendszer meghonosítása egyben azt is jelenti, hogy korábban 3000 hektáron lehetett volna annyit termelni, amennyit most ezer héktárból hoznak ki. Sietve búcsúznak, nagyon ki kell használni minden percet. A vacsora említésére csak legyintenek. — Olyan későn már nem megy le a főtt étel. Esetleg gyümölcs, vagy egy kis sör, ha egyáltalán tud szerezni az asszony. Egy üveg jéghideg sör most is jólesne. Az alkoholtilalom azonban rájuk is vonatkozik. Szódavízzel, Colával oltják a szórójukat és újult erővel rohamra indulnak, a Claas, vagy ahogy ők mondják, „csuda klassz” kombájnokon... V. Zs. naptar 1976. Július 27, kedd Névnap: Olga Napkelte: 4 óra 15 perc. Napnyugta: 19 óra 25 perc. * Holdkelte: 4 óra 47 perc. Holdnyugta: 19 óra 13 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, többfelé zápor, zivatar,, néhány helyen jégeső Időnként megélénkülő, zivatar idején megerősödő változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Időnként borultságig növekvő felhőzet, záporesö, zivatarok. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13—18 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 25-én a középhőmérséklet 21,8 (az 50 éves átlag 22,2), a legmagasabb hőmérséklet 28.3 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 19.6, 13 órakor 26,7 fokot mutatott a hőmérő, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 16,4 Celsius-fok volt. MOZIMŰSOR 1976. július 27.: KECSKEMET VÁROSI fél 4 órakor! A BŰVÖS Kö ÉS A CSODAKOT Színes, nyugatnémet—olasz, rajzfilm háromnegyed 6 és 8 órakor! A KÉK KATONA Színes, amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KIS NAGY EMBER Szines, magyarul beszélő amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! 20 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! MESEMOZI háromnegyed 6 órakor! BALTAZÁR AZ OROSZLÁN Szines mesefilm-összeállítás. — Nemzetközi amatőrfilmes tábor nyílt vasárnap Mezőtúron, a városi művelődési központban. Az egyhetes rendezvény célja ä munkásportrékkal foglalkozó amatőrfilmesek szakmai ismereteinek gazdagítása. hadnaggyal, aki elmondta, hogy először 1970-ben, majd 1973-ban, legutóbb 1975-ben, s most ebben az évben is kiérdemelték ezt a magas kitüntetést. Nem volt könnyű dolog, hiszen a vándor- zászló megszerzésének igen magasak a követelményei. Az alakulat KISZ-bizottsága, maguk a K!SZ-tagok azonban mindent megtettek. A politikai munkában kilenc csoportot szerveztek. Nyolc csoportban ifjúsági vitakörben, egy csoportban pedig a KlSZ-ak- tivisták körében nyújtottak segítséget a párt, illetőleg a KISZ feladatainak ismertetéséhez. A KISZ-tagság pedig teljes egészében. sikeresen, fegyelmezetten részt vett a politikai oktatáson. Társadalmi munkában igen kimagasló eredményeket értek el. Az Egy nap Vietnamért akció keretében 450 munkaórát teljesítettek az ifjúsági klub fejlesztésére pedig 1780 munkaórát dolgoztak. összesen 42 ezer forintra tehető a társadalmi munka értéke. Ezen kívül az alakulat sportpályájának építésében is részt vettek. A véradó mozgalom keretében ötszáz liter vért adtak, s az Edzett ifjúságért jelvényszerző mozgalomba valamennyi KISZ- tag benevezett. Jellemző, hogy a KISZ-tagok kiképzési eredményei meghaladják a 4-es érdemjegyet. A mozgalmi feladatokat is teljesítették. A fiatalok részére 39 tanulócsoportot szerveztek, országos hírűvé vált a Periszkóp VI. elnevezésű irodalmi színpad, de jól dolgozott az énekkar, az irodalom- és zenebarátok köre, s a 11 szakkör. Szoros kapcsolatot tartottak a KISZ-alapszervezetek és a KISZ-bizottság a Ligeti Károly úttörő honvédelmi zászlóaljjal, három iskola úttörőcsapatát patronálják, s a helyi üzemek KISZ-szervezeteivel is kialakultak már az együttműködés jó kapcsolatai. A tüzéralakulat KISZ-istái tehát kiérdemelték ezt a magas kitüntetést, de nem akarnak megpihenni a babérokon. Jövőre harmadszorra szeretnék megszerezni egymás után a KISZ KB vörös vándorzászlaját. G. G. Kánikula után hóesés BÉCS Ausztriában és Svájcban hűvös, esős időjárás uralkodik. Az Alpok vidékén kiaebb-nagyobb megszakitá'sokkdl napok óta esik az eső. A hegyekből lezúduló esővíz megduzzasztotta a patakokat, s azok kisebb területeken kiléptek medrükből. A hidegfront, amely a csapadékos időjárást hozta a több hetes kánikula után nyári havazásokat okozott Ausztria és Svájc magasabb hegyein. # Balatonfüreden a 151. Anna- bálon megválasztották a szépségkirálynőt: a győztes Üjváry Éva budapesti 17 éves diáklány lett. (MTI-fotó: Jászai Csaba felvétele—Telefotó—KS) FIGYELMETLEN VEZETÉS MIATT Halálos és súlyos balesetek a közutakon Vasárnap este 11 óra után néhány perccel tragikus szerencsétlenség történt Kecel belterületén a Császártöltési út 26. számú ház előtt. Kovács Jánosné 25 éves Kecel, Thököly út 22. szám alatti lakos személygépkocsiját nem az adott látási és forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, s ezért elütötte az előtte haladó Herceg József 46 éves Kecel, Üjszőlő 6 szám alatti lakost. Herceg József olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Kovács Jánosné ellen halált okozó gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. Soltvadkert belterületén a Kriszt Károly utca 26. számú ház előtt Tóth Barna 45 éves Sok- vadkert, Hősök tere 4. szám alatti lakos motorkerékpárjával figyelmetlenül, nagy sebességgel közlekedett, s a sáros úton felbukott. Tóth Barnát és utasát Farkas János 25 éves kiskőrösi lakost súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Figyelmetlenül vezette Lajos- miiz.se és Táborfalva között a. 5-ös »számú főútvonalon személygépkocsiját Bódogh Istvánná halásztelki lakos. Egy előzés után az útpadkára futott járművével, visszarántotta a volánt, ettől a gépkocsi felborult. Bódogh Ist- vánné és 16 éves lánya könnyebben megsérült. A személygépkocsiban 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. Mint megállapították Eódogh Istvánná nem rendelkezett kellő vezetési gyakorlattal. Kiskunfélegyháza belterületén Hans Volker NDK állampolgár személygépkocsi iáival úgy hajtott rá a kijelölt gyalogátkelőhelyre, hogy nem biztosította az elsőbbséget Achim Mátyásné pécsi lakos és hároméves kislánya számára. A személygépkocsi az asszonyt gyermekével együtt elütötte. Áchim Mátyásné és Áchim Andrea könnyebben megsérült. A személygépkocsi vezetőjét visszatartották. Ki látta a balesetet? Vasárnap este 9 óta után néhány perccel Kecskemét belterületén az E—5-ös számú főútvonalon, a Máriahegy 67 számú ház előtt egy ismeretlen személygépkocsi elütötte Bauer István 42 éves Kecskemét, Czolner tér 1. szám alatt lakó kerékpárost. A szerencsétlen férfit a közelben lakók találták meg, s szállítatták életveszélyes sérüléssel a kórházba. Az ismeretlen gépkocsi — amelynek jobb első lámpája és irányjelző ké- szüléíe rongálódott meg — megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség kéri, hogy akik a balesetet, vagy a gázoló személy- gépkocsit látták, arról felvilágosítást tudnak adni, vagy azok a kisiparosok, akik ilyen gépkocsit javítás céljából átvettek, jelentkezzenek a közlekedési alosztályon, vagy értesítsék a rendőrséget. G. G. Havasi Ferenc látogatása Csepelen Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn délelőtt a Csepel Művekbe látogatott. A vendégejt a gyár főkapujánál Molnár Ferenc, a pártbizottság titkára, és dr. Gafai Vilmos gazdasági vezérigazgató-helyettes fogadta. Ezt követően Havasi Ferenc tájékoztatót! hallgatott meg a nagyüzem politikai, gazdasági és társadalmi életéről, majd ellátogatott a fémmű folyamatos öntödéjébe, a cső- és rúdhúzó üzemekbe. Megismerkedett a szerszámgépgyár nagy pontosságú üzemével, valamint célgépszerel- déjével. A látogatás befejezéseként megtekintette a Szentmiklósi úti lakótelepet, továbbá a Vasmunkás téri óvodát, és bölcsődét. (MTI) — NEGYLÁBÜ CSIRKE. A Zala megyei nagykapornaki termelőszövetkezet csirkenevelőjében a feldolgozóba való szállítás előtt vették észre, hogy a Bábolnán keltetett csirkék között egy négylábú is akadt. A torzszülöttet kísérletképpen meghagyták, tojásait kikeltetik, majd az illetékes kutatóintézetbe küldik. — Ifjúsági bútorcsalád. Totyi. Tibi, Tini, Tomi és Tilda fantázianevekkel megszületett a Kanizsa bútorgyárban az ú.i ifjúsági bútorcsalád. Az öt komplett szobabútor dominórendszerü elemekből rakható össze, tetszés szerint variálható. Ennek a bútorcsaládnak bármelyik tagja jól elhelyezhető kisméretű lakásban, a hozzátartozó heverő például ülőbútorként is használható vagy becsukható a szekrénysorba. Még nem gyártják, erre akkor kerül sor. ha az Otthon ’77 kiállításon megnyeri a közönség és a szakemberek tetszését. — SF—101. Ez a neve annak az új gombaölő szernek, amit a sajóbábonyi Észak-Magyarországi Vegyiművekben kísérleteztek ki. Az új szernek azonosak a tulajdonságai az importból származó termékével. NÖVÉNYVÉDELMI ELŐREJELZÉS A csapadékos, meleg és párás időjárás következtében számolnunk kell a paradicsombetegségek nagymértékű fellépésére. Bár paradicsomvész fefe tőzöttséget eddig még sehol sem Állapítottunk. meg, azonban a helyedként lehullott nagy mennyiségű csapadék megfelelő körülményeket teremt a kórokozó számára, lépése esetén napok alatt ja a növényeket. A betegség ző tünetei: a levelek csúcsi részéről induló barnás folt. melyen a fonáki részen finom fehér penészkiverődés van. A beteg és az egészséges levélszövetek határán kivilágosodó szegély (olajfolt) figyelhető meg. Vegyr szeres védekezésre a réz és rézoxiklo- rid, valamint a mankoceb hatóany^ gú készítményeket javasoljuk. (Ré£- oxiklorid 50 WP, Dithane M—45). Amennyiben megoldható, mindenképpen a bordóilére alapozzuk a védő- kezest Csapadékos időjárás esetén a réz- mészpor 10—14 kg ha dózisa kellő háj tékonyságú a lombozat és a gyümölcs védelmére A védekezést száraz időjárás esetén . is ajánlatos elvégezrth mert az eddig is jelenlevő egyéb levélbetegségek nagymértékben csökkenthetik a terméskilátásokat. Felhívjuk a figyelmet az előírt óvó rendszabályok szigorú betartására, különös tekintettel az élelmezf?- egészségügyi várakozási időre. . SZÖVEG NÉLKÜL (A Quick karikatúrája.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András lgazgatd Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHi 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 33 063