Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-27 / 176. szám

Z • PETŐFI NÉPE • 1976. július 27. események sorokban MOSZKVA LIBANO N ____________________________________1 Ö tszázan a Teli Zaatar-i romok alatt A szovjet vezetők táviratban üdvözölték a kubai vezetőket az ország nemzeti ünnepe alkalmá­ból. A Szovjetunió a jövőben is bővíteni fogja szoros kapcsolatait Kubával, amely a szocialista ál­lamok internacionalista közössé­gének tevékeny tagja — állapítja meg a távirat, amelyet Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Fodgornij és Alekszej Koszigin írt alá. BUDAPEST A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meg­hívására hétfőn baráti látogatás­ra Budapestre érkezett Jerzy Lu- haszewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságá­nak póttagja, a Központi Bizott­ság titkára. A vendéget a Feri­hegyi repülőtéren Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta. SALZBURG Vasárnap megkezdődtek a salz­burgi ünnepi játékok. Az egyhó­napos zenei rendezvénysorozatot Rudolf Kirchschläger osztrák köz- társasági elnök nyitotta meg. (AP DPA) BEJRUT Két szudáni katona halt meg annak á támadásnak a következ­tében, amelyet a jobboldali fegy­veresek intéztek a Bejrút „semle­ges övezetében'’ felvonult arabkö­zi békefenntartó erők ellen. A Li­banonban állomásozó arabközi erők első halottai a Ghamoun belügyminiszter vezette Nemzeti Liberális Párt milicistái lövései­nek estek áldozatul. Ez az egyik legjelentősebb katonai erővel ren­delkező jobboldali párt nem írta alá a vasárnap reggel életbe lé­pett tűzszüneti megállapodást. A kelet-bejrúti Teli Zaatar pa­lesztin menekülttáborban szom­bat délután óta 500 ember várja, hogy kiszabadítsák őket egy tá­madás alkalmával összeomlott földalatti óvóhelyről. Egy pa­lesztin szóvivő elmondta, hogy húsz sérültet sikerült elszállítani, de az állandó lövöldözés lehetet­lenné teszi a további evakuálást. Fuád Malek őrnagy, aki a tábor elleni támadást irányítja, újság­írókkal közölte, hogy az ostromot egész addig nem szüntetik be, amíg a tábor lakói meg nem ad­ják magukat. ,.Két lehetőség van Teli Zaatarban: a teljes megadás, vagy a totális háború" — jelen­tette ki a jobboldali erők katona­tisztje. Mint mondotta: ugyanez vonatkozik a szintén ostromlott, egyébként libanoni muzulmánok lakta Nabaa negyedre. Az elnöki székhez még mindig ragaszkodó Frangié vasárnap részrehajlással vádolta az egyip­tomi államfőt. Mint arról beszá­moltunk, Szadat elnök pénteken elhangzott beszédében támogatá­sáról biztosította a palesztinai el­lenállást és a libanoni haladó erőket és követelte a szíriai fegy­veres erők kivonását Libanonból. Frangié másrészt a palesztin el­lenállási mozgalmat tette felelős, só a libanoni konfliktusért és a libanoni baloldalt a válság nem­zetközivé tételével vádolta. (Reu­ter. AFP) Olasz kommunista vezető a kormányalakításról [^SPANYOLORSZÁG /L ____ E llenzéki pártok feltételei Görög—török viszály Hová lett a Sismik? Továbbra sem tudni a Sis­mik—1 török olajkutató hajó pontos tartózkodási helyét. A ha­jó, mely pénteken reggel indult el Istambulból, vasárnap még minden valószínűség szerint nem hagyta el a Márvány-tengert. A török kormány továbbra is hall­gat a Sismik—1 mozgásáról, de az a hírügynökségek értesülése szerint egyelőre nem haladt át a Márvány-tengert az Égei-ten- gerrel összekötő szoroson. Mint arról már beszámoltunk, az Égei-tenger alatt lelhető olaj felkutatásával megbízott hajó el­indulása nagymértékben kiélezte az amúgy is feszült görög—török viszonyt, mindkét országban fo­kozott készültségbe helyezték a hadsereget. Hírek szerint Görög­országban tartalékosokat hívtak be katonai szolgálatra, katonai források azonban a fiatalok ki­képzését célzó rutinintézkedésről beszélnek. Bülent Ecevit, a török ellenzék vezetője vasárnapi sajtó­értekezletén gyengeséggel vádol­ta a kormányt, amely szavai sze­rint békülékeny vonalat köve) az Égei-tenger kontinentális talap­zatával kapcsolatos török—görög vitában. (AP, Reuter) MADRID A spanyol rendőrség vasárnap gumibotokkal és gumilövedékek­kel oszlatott szét egy tüntetést a galíciai Santiago de Compostelá- ban. A megmozdulás több mint ötezer résztvevője amnesztiát, po­litikai szabadságjogokat követelt az országban, és autonómiát sür­getett Galícia számára. A hatósá­gok több tucat tüntetőt letartóz­tattak. Az addísz-abeba-i rádió vasár­nap este bejelentette, hogy az Eritreában állomásozó 26. zászló­alj kormányhű egységei leleplez­tek egy összeesküvést és vasár­nap reggel kivégezték két vezető­jét — Berhanu Haile alezredest és Haile Mariam Hosszén lvidnr- gyot. "A rádióközlemény szerint Közben Madridban a legna­gyobb ellenzéki pártok vezetői között nyilatkozatban ismertették teltételeiket a kormány képvise­lőivel esetleg folytatandó tárgya, lásokra. A nyilatkozat követelte a demokratikus szabadságjogok elismerését, valamint azt, hogy kivétel nélkül az összes párt sza­badon hozzájuthasson a tájékoz­tatási eszközökhöz, és hogy biz­tosítsák az általános választások szabadságát az országban. (MTI) az összeesküvőket imperialista körök támogatták és a lázadók­nak részük volt g ;" 13-án el­vetélt másik puccskísérletben is. Berhanu Haule és emberei rém­híreket terjesztettek, megpróbál­ták az addisz-abeba-i kormány ellen hangolni az Eritreában ál­lomásozó csapatokat. 97 vádlott a szudáni puccs-perben ETIÓPIA Összeesküvők leleplezése Kiszabadult a Viking robotkarja Ingyen sör és szocializmus Avagy: hogyan kerül a csizma az asztalra? Amennyiben jelenleg nincs mód e megoldásra, az OKP nem zárja ki a másik lehetséges, az egypárti kormány létrehozását. „Ám egy ilyen típusú kormány nem csupán az OKP-val egyet­értésben alakulhat meg, csupán a párttal együtt létezhet és dol­gozhat" — hangoztatta a kép­viselőház kommunista frakciójá­nak elnöke. Csupán ezen az ala­pon hajlandó az OKP a szava­zástól való tartózkodással támo­gatni egy ilyen kormányt. Az OKP-kormányprogram és a megvalósításhoz szükséges fel­tételek beható megvizsgálása után ismerteti majd a kormány meg­alakításával kapcsolatos döntését — hangoztatta végül Alessandro Nafta. (ADN) A földi irányítóközpontban kö­zölték, a karomszerü markoló­berendezést szerdán kívánják működésbe hozni, hogy foldmin- tálcat juttasson az űrhajó minia­tűr laboratóriumába. Az auto­mata laboratórium feladata lesz, hogy a földmintákban az élet je­lei után kutasson. SZÓFIA Manea Manescu, a Román Szo­cialista Köztársaság kormányfő­je vezetésével Sztanko Todorov- nak, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsa elnökének meg­hívására hétfőn román kormány- küldöttség érkezett kétnapos hi­vatalos látogatásra Szófiába. A román vendéget és kíséretét Sztanko Todorov miniszterelnök, Petr Mladenov külügyminiszter, valamint más bolgár párt- és ál­lami vezetők fogadták. (MTI) MIAMI Utolsó floridai ingatlanát is áruba, bocsátotta Nixon volt ame­rikai elnök. Két biscayne-i háza. amely egykor „nyári fehér ház­ként" szolgált, 390 ezer dollárért kelt el. (AP) GRENOBLE Újabb emberrablást követett el a „Vörös Brigád” néven működő iranciaországi szervezet: vasár­nap egy 21 éves lányt egy isme­retlen fegyveres magával hurcolt. Még aznap este megjelent a gre- nobíei helyi lapban a brigád üze­nete, amelyben magára vállalja a íialal lány elrablását és szaba- donbocsátása fejében 750 ezer Irank váltságdíjat követel. Ezen­kívül feltételként szabja, hóm- a grenoblei nagyáruház térítés nél­kül ossza ki árukészletét a holvi lakosoknak. A rendőrség a szer­vezet számlájára három ember­rablást ír. A nyomozás eddig eredménytelen volt. (AP. AFP) PEKING A kínai fővárosban bejelentet­ték. hogy Hszu Csin-csia.ng kő- szénlermelési miniszter szerdán 61 éves korában elhunyt. A teme­tésen, amelyet vasárnap tartottak, jelen volt Hua Kuo-feng minisz­terelnök is. (UPI. Reuter, AP) CANBERRA Diego Garcia szigetén már mű­ködik az Egyesült Államok hadi­tengerészeti támaszpontja, ame­lyet az Indiai-óceán térségében fekvő országok kormányainak és népeinek, a világ haladó közvé­leményének a tiltakozása ellené­re létesítettek. A bázis képes re- pülőgép-anyahajók ka.tonai-repü- lőgépelc, köztük hadászati bombá­zók fogadására is. (TASZSZ) PÁRIZS A hét végén öt bomba robbant Franciaország különböző városai­ban. A merényletek tetemes anyagi kárt okoztak. A legna­gyobb rombolást az észak-francia Quimper városából jelentették, ahol az ismeretlen tettesek egy irodaépületben helyezték el a robbanószerkezetet. Perpignanban a kommunista part irodájában, Párizsban egy vegyiüzemben rob­bant bomba. (DPA) BOGOTA Mintegy négyszázezer kolum­biai életét, egészségét és vagyonát veszélyeztetik a hosszan tartó esőzések az ország déli részén. Hivatalos jelentések szerint a helyzet a brazil és a venezuelai batár mentén a legsúlyosabb. JACKSON Mississippi szövetségi állam 30 republikánus párti küldötte va­sárnap Jacksonban tartott zárt ülésén úgy határozott, hogy a köz- társasági párt augusztusban Kan­sas Cityben tartandó elnökjelölő kongresszusáig nem kötelezi el (magát sem Ford, sem Reagan mellett. Alessandro Natta, az OKP or­szágos vezetőségének tagja, a képviselőház kommunista cso­portjának elnöke az Unita va­sárnapi számában közölt nyilat­kozatában megerősítette, hogy milyen feltételeket támaszt az OKP az új kormány megalakítá­sához. Tekintettel az országban tapasztalható súlyos válságra és az ennek megoldásához szüksé­ges intézkedésekre, az új kor­mány megalakításához feltétle­nül szükség van valamennyi de­mokratikus és népi erő nyílt és őpzinte összefogására — mondotta Natta. Az. OKP ennek legéssze­rűbb módjaként javasolta, hogy a kommunisták részvételével hozzanak létre széles koalíciós kormányt. PASADENA Vasárnap a földi irányítóköz­pontból küldött rádióutasítással sikerült kiszabadítani a Viking—1 földminta vételére alkalmas ro­botkarját. A kar enyhe mozgatá­sával sikerült lepattintani a be­rendezést eddig fogva tartő védő­lemezt. Hogyan vezet az ingyen sör a szocializmushoz,'.’ Nem másképp, mint hogy beve­zetik az ellenszolgáltatás nélküli sörki mérést, ehhez államosítják a gyártást és az árpatermelést, mindenféle irányító és ellenőrző hivatalokat létesítenek; a sör ke­vés lesz, vízzel hígítják, mire el­kezdik titokban főzni és pult alól értékesíteni az, igazán jó italt; „Hát ez a szocializmus.” Ki hordta össze ezt a zagyva- ságol? Nem akárki: a nyugatné­met Kereszténydemokrata Unió főtitkára egy választási gyűlésen mondott beszédében. A fenti sza­vak pedig Münchenben hangzot­tak el, s így a szónok természe­tesen a sörivás témaköréből vette példázatát. Jobboldali trükk De hogy kerül a csizma az asz­talra? Hogyan jutott egyáltalán odáig a müncheni Hof bräushaus, hogy benne a jobboldaliak a szo­cializmusról beszéljenek? A fő jelszó ugyanis, amellyel' a jobb­oldal a választási csatába indul, így hangzik: „Szabadsagot, vagy szocializmust?" Vajon az NSZK polgárainak valóbain e kettő kö­zöli kell majd választniuk októ­ber 3-án? Szó sincs ilyesmiről, a jobboldal trükkje ez, amellyel a Szociáldemokrata Pártot szeretné kiütni a nyeregből. A választások kora ősszel lesz­nek. de a pártok mar most. a nyári szünet előtt közhírré tették programjukat, megfogalmazták fő jelszavukat, fölvonultatták had­erőiket. Két fő csoport áll egy­mással szemben: a kormányon le­vő szociáldemokrata—szabadde­mokrata koalíció és az ellenzéki kereszténydemokrata—keresztény­szociális együttes. A mostani kampány fő jellemvonása, hogy mindkét fél takarékoskodik az ígéretekkel. Jól tudják, hogy a nyugati világ csak most kezd ki­lábalni a gazdasági hulámvölgy­bűl és nem lehet tudni, milyen ütemben történik ez, mennyire lesz tartós. Nem hirdetnek meg tehát olyan programokat, amelye­ket nyilvánvalóan nem tudnának teljesíteni: nem ígérnek nagyobb jövedelmet, sem költséges szociá­lis reformokat. CDU-demagógia A szociáldemokraták ..múlt- agitációt" folytatnak. Kétségtele­nül elmondhatják, hogy a hét esztendő alatt, amióta hatalmon vannak, jónéhány szociális intéz­kedést hoztak a nyugdíjemeléstől a büntetőtörvénykönyv korszerű­sítéséig. Ezt viszont nem rejtik véka alá,: hatalmas-, drága újság- hirdel esőkben dicsekednek él eredményeikkel, azt sugallva ez­zel. hogy abban a pártban, amely ilyen intézkedéseket hozott, a jö­vőben is lehet bízni. Ez kampá­nyuk alapgondolata. Hogyan támadja ezt az ellen­zék? Ijesztgetéssel. Tény. hogy ma már az. NS/K nemzeti jöve­delmének több mint a fele az ál­lam kezén megv át és a szociális reformok többsége is az állam irányító, olykor kényszerítő funk­ciójúi erősíti. Az ilyen állami be­avatkozást nevezi az ellenzék „szocializmusnak”, ezzel rémiszt­geti a derék szavazópolgárokat. A valóság az, hogy még a modern polgári állam is megköveteli a magántulajdon tevékenységének bizonyos szabályozását — a ke­reszténydemokraták azonban szándékosan összekeverik a dol­gokat: a vállalatokra, tehát a tő­kére rótt kötelezettségeket a sze­mélyes szabadságjogok megnyir­bálásaként állítják be. Így alkot­ták meg a „szabadságot vagy szo­cializmust" jelszót. Kérdés, mennyire hat ez a de­magógia az, emberekre? Hányán vannak ,akik értik és hányán nem, hogy itt korántsem a jelszóba foglaltak között kell választani, hanem pártok közötti hatalmi TRYBUNA LUDU Munka és közrend VARSÓ A Trybuna Ludu hétfői számá­ban hangsúlyozza, hogy a haté­kony munka és a közrend tisz­teletben tartása elengedhetetlenül szükséges Lengyelország fejlődé­se nagy feladatainak végrehaj­tásához. Az ilyen szociális ma­gatartás ad biztosítékot arra, hogy az alkotmányban lefektetett szocialista demokrácia alapelvei megvalósuljanak a gyakorlatban — írja a lap. A szocialista állam biztosítja, hogy minden állampolgár alkotó ambícióit érvényesítve dolgozzon önmagáért, családjáért és az or­szágért. Ezért sem objektív, sem szubjektív okokkal nem igazol­ható az, ha valaki társadalmi rendszerünk feltételei között nem tiszteli a munkát és a közrendet, amelyek lehetővé teszik a fel­adatok normális, hatékony végre­hajtását és a munka utáni meg­érdemelt pihenést mutat rá a Trybuna Ludu. (MTI) harc folyik. Egyes értelmiségi és középosztálybeli rétegeket meg­fogott ez a jelszó, lépre mentek, a így pillanatnyilag erőeltolódás tapasztalható jobbfelé. Ez a vál­tozás azonban — a közvélemény- kutatók szerint — egyelőre nem fordította meg alapvetően a hely­zetet. Schmidt és a kormányok A nyugatnémet választásokon mindig nagy szerpük volt a kancellár jelölteknek. A kancellá­ron múlik minden! — hirdették legutóbb a szociáldemokraták. És most? A szociáldemokrata Hel­mut Schmidt és a keresztényde­mokrata Helmut Kohl párhar­cának leszünk tanúi. Ha csak ők ketten állnának starthoz, anélkül, hogy a mögöttük álló pártokat és programokat figyelembe ven­nénk, Helmut Schmidt biztosan győzne. Európai méretű politikus, nagy tekintélynek örvend a nyu­gati világban és otthon. Kohl halványabb, kevésbé népszerű fi­gura. Nem véletlen, hogy Franz- Josef Strauss, az ellenzék kancel- lárcsinálója és szürke eminenciá­sa savanyúan jegyezte meg saját jelöltjére célozva: „Nincs tökéle­tes kancellárjelölt”. De ha már Kohlt választól ták a kereszténydemokrata—Kerosz- tényszocialista unió emberei, mö­géje állnak és igyekeznek lejárat­ni az ellenfelet. Közismert, hogy a tengermellékről származó Schmidt kancellár még a külföl­di látogatások alkalmával is ha­gyományos tengerészsapkáját vi­seli és nagyon szeret vitorlázni. Nos, a jobboldal kiadla a jelszót: „Biztosítsatok több időt Helmut Schmidtnek arra, hogy vitorláz­zék, adjátok más kezekbe az or­szág hajójának kormányát!” Vagyis Kohléba. A mérkőzés egyelőre nyitott, nagy arányú győzelmet egyik fél sem várhat. Az eredményt az dönti, majd el, hogy miként érté­keli a szavazók többsége a kor­mány eddigi kül- és belpolitikai teljesítményeit, melyik kancellár- jelöltet tartják rokonszenvesebb­nek és milyen lesz a gazdasági helyzet szeptemberben. T. I. KHARTUM Szudánban vasárnap 97 sze­mélyt bíróság elé állítottak azzal a váddal, hogy részt vettek a Ni- nieri elnök elleni júliusi puccs­kísérletben. A vádlottak egyik ré­szét K ha Hu minin, a másikat a Nílus túlsó partján levő Omdur- manban állították katonai bíró­ság elé. Megfigyelők nem zárják ki a halálos ítéletek lehetőségét. A bíróság előtt álló személyeket azzal vádolják, hogy egy „külföldi ország segítségével" próbálták megdönleni Nimeri rendszerét. Emlékezetes, hogy Szudán Líbiát vádolta az államcsíny anyagi tá­mogatásával. (UPI, Reuter) Incidens a Fehér Házban A washingtoni Fehér Ház őr­sége rálőtt és halálosan rnegse- bessítelte azt a férfit, aki va­sárnap, a késő esti órákban át­mászott az épület körüli parkot a külvilágtól elzáró, elektronikus riasztó berendezéssel ellátott ke­rítésen. s egy méter hosszú ón­csővel a kezében közeledett az elnöki rezidenciához. A férfi — akiről később meg­állapították, hogy neve Chester Plummer, 30 éves washingtoni lakos, — állítólag nem. engedel­meskedett az őrség felszólításá­nak. hogy álljon meg. Ekkor rá- lölték. Életveszélyesen megsebe­sült. kórházba szállították, ahol meghalt. Tettének oka tisztázatlan. Ford elnök és családja a Fe­hér Házban tartózkodott, apókor az épület parkjában az incidens történt. (AFP. ÚPI. AP) • A képen a Fehér Ház alaprajza és a lövés helye. (Tclefotó—AP) PiMtylfMia In LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT MONTREALBÓL JELENTIK ____ • A harmadik aranyérem! Gerelyvetésben tegnap este 94,38 méteres szenzációs eredménnyel Németh Miklós megnyerte Magyarországnak a harmadik montreáli aranyérmet. • A negyedik aranyérem! Hétfő délben az olimpiai vízilabdatorna hatos döntőjének negyedik fordulójában Magyarország válogatottja 9:8 (3:1, 2:2, 2:3, 2:2) arányú győzelmet aratott Románia ellen, és függetlenül a keddi jugoszlávok elleni találkozótól már olimpiai bajnok. A sportág történetében Magyarországnak ez a hatodik vízilabda olimpiai bajnoksága. A kis- döntőben lejátszott mérkőzéseken: Kanada—Szovjetunió 6:6 (2:0, 2:2. 0:2, 2:2), Kuba—Irán 10:2 (2:0, 3:0, 5:1, 0:1), • Vívás Hétfőn 14 csapat részvételével megkezdődött a kardesapat verseny, amelyben Magyarország egy négyes csoportban szerepel. A magyar válogatott Irán és Argentína ellen egyaránt 14:2-re győzött és így továbbjutott. • Atlétika Női magasugrásban 21-en ugrották meg a 31-es mezőnyből az 1,80 cm-es selejtező szintet, s akik ezt teljesítették, az elődöntőbe jutot­tak. Képtelen volt megbirkózni ezzel a magassággal a müncheni bajnoknő, a nyugatnémet, Ulrike Meyfahrt, az NDK-beli Kirst és ft csehszlovák Bradacova és így ők kiestek, A magyar Máta Andrea könnyedén jutott tovább.

Next

/
Thumbnails
Contents