Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-25 / 175. szám

PETŐFI NÉPE A tervezettnél kisebb, félév alatt 110,4 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalom hírek • hírek Az év első felében több élelmiszert és élvezeti cikket, ke­vesebb iparcikket vásárolt a lakosság, a 110,4 milliárd forin­tos kiskereskedelmi forgalom mind .folyó, mind változatlan áron elmaradt a tervezett ütemtől — állapította meg a Bel­kereskedelmi Minisztérium most elkészült forgalmi jelentése. MAI KRÓNIKA A vizsgázott szolgálattevő Czaporodnak az utasok — ^ felnőttek és gyerekek —, akik a felüdülést kínáló Tisza- partot veszik célba. Amikor be­népesül, elindul és méltóságtel­jesen halad a tiszakécskei úttö­rővasút egykocsis szerelvénye. Felszabadult, vidám az utasok csevegése. Egyikük alighanem látogatóba érkezett társainak fi­gyelmébe ajánlja: nézzenek csak jobbra; az új utcák, a Siók szép családi ház, ez mind-mind az utóbbi években épült! A beszélgetők közelében álló fehéringes piros nyakkendős ifjú kalauzt mintha büszkeség töltené el; csillogó szemekkel, önfeled­ten követi a számára már nem új látványt elismeréssel nyugtá­zó felnőtteket. Valaki felfigyel rá és szolgálatáról kérdezi. A pi­ros nyakkendős igazít egyet a vállán átvetett táskáján, kihúzza magát és öntudatos komolyan közli: — Én vizsgázott szolgálattevő vagyok. Igazolványom is van. Megmutassam? — S már mutat­ja is: Pápai László az úttörő­vasút vizsgázott szolgálattevője. — Gyakran vagy szolgálatban, Lacika? — Attól függ, mikor Van rám szükség, vagy mikor kerülök sor­ra. Mindig ki van írva az isko­lában és a napköziben is. És van úgy, hogy üzennek. Azt hiszem, húszán vagyunk vizsgázott szol­galattevők. Előfordul, hogy be kell ugrani valaki helyett, mert mondjuk, elment segíteni a nagy­mamájának az a gyerek. Vagy el­utazott a szüleivel. Már én is be­ugrottam így. És hosszú szolgála­tos is voltam, mert nem jött el a váltásom... — Vajon a vizsgázott szolgá­lattevők fizetést is kapnak, La­cika? — Ö, nekünk a legjobb. Én is, amikor csak akarok, ingyen uta­zok a vonatunkon... —y —n Az összesített adatok szerint az első félévben 100 forint bevé­telből — a tavalyi 74,71 forinttal szemben — 76,11 forintot költött a lakosság áruvásárlásra. A for­galom folyóáron 6,7 százalékkal, változatlan áron 2,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakát, Viszont csaknem 2,5 milliárddal volt kevesebb az elő­irányzottnál. ami elsősorban a ruházat és a vegyesiparcikk for­galmának elmaradásából adódott. A forgalom összetétele az élel­miszerek irányába tolódott el, különösen a szövetkezeti hálózat-* ban. Az áruellátást összességében megfelelőnek ítélte az értékelés, ennek ellenére egyes élelmisze­rekből. s a vegyes iparcikkek egy részéből nem tudták megfelelő­en kielégíteni az igényeket. Külön értékelte a minisztéri­um a júniusi áruellátás hely­zetét. Az élelmiszerek és élve­zeti cikkek kiskereskedelmi for­galma a félév átlagos fejlődését meghaladóan 13,9 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év júniusá­ban. Tőkehúsból és húskészít­ményből a várható nagyobb ke­reslet kielégítésére a hónap utol­só két hetében 10, illetve 27 szá­zalékkal nagyobb mennyiségről gondoskodott a kereskedelem. El­sősorban a sertéshús-forgalom nö­vekedett. A konzervek közül a szokásosnál nagyobb volt az ér­deklődés a hús- és ételkonzervek iránt, a hónap elején a friss áru hiánya miatt több főzélékkonzer- vel és befőttet is vásároltak. A friss zöldség- és gyümölcs- ellátás júniusban is gondot oko­zott. Burgonyából 32,5 százalék­kal, zöldségfélékből 15,4 százalék­kal, gyümölcsből 26,5 százalékkal kevesebbet hozott forgalomba a szocialista szektor, mint egy év­vel korábban, s lényegesen ki­sebb volt a szabadpiaci felhoza­tal is. A ruházati kereskedelem kíná­latát júniusban is gazdag válasz­ték jellemezte, a forgalom vi­szont csak 4,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi­nál. A vegyes iparcikkek júniusi 9,8 százalékos forgalma meghaladta a féléves átlagot. Javult a vas­áruk kínálata, megfelelőnek ítél­te az értékelés a híradástechni­kai tartós fogyasztási cikkek kí­nálatát, a műszaki áruk közül viszont a javuló ellátás ellenére sem tudták kielégíteni az igénye­ket mosógépből és centrifugából, s továbbra is kevés a villanyboy- ler. Igen mérsékelt volt a bútor­forgalom. A korábbi időszakokhoz ha­sonlóan elegendő készletek áll­tak rendelkezésre szilárd tüzelő­anyagból. A kedvezményes tüze- lőakciőt júniusban befejezték, g TÜZÉP vállalatok 10 százalékkal több tüzelőt értékesítettek, mint egy évvel korábban. A kedvez­ményes háztartási olaiakcióban több esetben átmeneti ellátási za­varok adódtak, s a forgalom jú­niusban nem érte el a tavalyi szintet. Mérsékelten növekedett az építőanyag értékesítés. (MTI) MÉG MOST IS ÜDÍTŐ LÁTVÁNY Hogy föllélegzett egész Kecskemét, amikor az immár többhetes kánikula után dús zápor zúdult a városra pénteken délelőtt. Délig 42 milliméter csa­padék öntözte a megyeszékhely parkjait, utcáit. No és az embereket, akikről rövid percek alatt leverte a nyomasztó tikkadtságot a fürge zápor. _ Sokan nem bánták, hogy pacallá áznak, és míg mások vi­dám lármával pocorkodtak kapu és fedél alá, ők élvezettel állták az esőverést, tüntetőén tovább is sétamenetben folytatták útjukat. Persze hosszabb útra induló gépkocsivezetők praktikus okokból sem mehettek bele a hősködő lubickolásba — bármennyire is kedvük lett volna hozzá. Késő délutánig, estig átázott ruhában főhet­tek volna a volán mögött. Ezért aztán esernyőjüket fejük fölött tartva közelítették meg kocsijukat. Mint a felvételünkön látható (pontosabban nem látható) kollega is. Az ő autója a Sajtóház előtti parkolóhe­lyen táborozott. Utasai pedig az épület alatt húzódó deszka-alagútból ugrottak a kocsiba. A szó szoros értelmében ugrottak, sőt egyikük lendülete valóság­gal csukafejessé módosította az ugrást. Zakója nem lévén, alaposan „meglovasította” a felhevült bőrére paskoló hűvös zuhany. (t) (Szilágyi Mihály felvétele.) NYÁR ESTI KERTI MUZSIKA Kodály-hangverseny és régi zene A IV. Kodály Szeminárium első hetében elhangzott három hang­versennyel erőteljessé vált a megyeszékhely közönsége és a rendező intézmény közötti kap­csolat. Egyrészt a szép műsorok, rangos művészi teljesítmények, másrészt a Kodály Intézet épüle­tének varázsa járult hozzá ehhez. Hétfőn Kodály hangszeres és énekes kamarazenéjének néhány gyöngyszeme csendült fel a nagy­teremben jeles debreceni és sze­gedi művészek előadásában. He­lyes Erzsébet technikai és zenei biztonsággal adta elő a fiatalkori Meditációt. Ádám Károly gordon­kaművész társaságában az Epig­rammákat és a Szonátát játszot­ta. A közös darabok kidolgozott zeneiséggel, átgondoltan, mégis a közvetlen élmény erejével szólal­tak meg. Gregor József énekmű­vész előadásában jól érvényesült az Ady, Balázs Béla, Berzsenyi verseire írt dalok komolysága, olykor komorsága és lírája, és A farsang búcsúszavai című Kodály 7—Csokonai darab humora. Pál Tamás kamarazenei igényű kí­sérete biztos támaszt nyújtott a kitűnő énekes szólamához. Szerdán új „koncerttermet” avattak a reneszánsz és barokk muzsikát eredeti hangszereken megszólaltató Collegium Musicum műsorával. A Kodály Intézet bel­ső udvara kis pódiumával, esti fényeivel, a nyugodt nyári esté­ben moccanástalan lombú nagy hrásfájával, fehér falaival, vará- zsos -hangulatot teremtett. Az udvart megtöltő közönség Kecs­kés András (lant), Stadler Vil­mos (blockflőte), Kakukk Balázs (viola da gamba), Szilvássy Gyöngyvér (spinét), Kuncz László (ének és tekerőlant) előadásában hiteles és változatos hangzásbe­mutatót hallott a XVI—XVIII. század magyar zenéjéből. A nép­művészettel rokon, egyszerű, mé­gis művészi dalok, táncok meg- kapóan idézték fel többek között a hangversenynek otthont adó épület keletkezésének századát is. Faragó Laura gyönyörű éneke szerencsésen gazdagította a régi muzsika kedvelőinek sok örömet szerző estét. A Magyar Barokk Trió — Cse- tényi Gyula (fuvola), Barta Zsolt (gordonka), Végvári Csaba (csem­baló) együttese, részben Hara László (fagott) közreműködésével — a csütörtöki hangversenyen ugyancsak a két és fél—három év­századdal ezelőtti idők muzsiká­ját elevenítette fel. Az akuszti­kailag is kiváló környezetben szé­pen szóit a kiegyenlített hangzá­sú, tehetséges együttes. A -kezdés elfogódottságát kicsit magánviselő Bach-szonáta után igen szépen csendült fel többek között Vivaldi zenéje és az est legnagyobb si­kerét méltán kiváltó Telemann- szonáta. Keönch Boldizsár énekművész kitűnő technikával, magasfokú ze­nei intelligenciával és minden nyelven jó szövegkifejtéssel, szép hangon adta elő az olasz és an­gol barokk dalokat, valamint Te­lemann, a jelentős Bach-kortárs német szerző egyik kantátáját. Az ezúttal is népes közönség megelégedéssel távozott a hang­versenyről. Reméljük, hogy rendszeres, mű­vészeket és közönséget egyaránt vonzó kulturális eseménnyé vál­nak Kecskeméten a nyári kama­raestek a páratlan lehetőséget teremtő barokk udvarban, a Ko­dály Intézet és más kulturális intézmények közös munkájaként. ) Ittzés Mihály NAPTÄR 1976. július 25., vasárnap. Névnap: Jakab Napkelte: 4 óra 12 perc. Napnyugta: 19 óra 28 perc. Holdkelte: 2 óra 37 perc. Holdnyugta: 17 óra 59 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, ismétlődő eső­vel és elsősorban az Alföldön zi­vatarokkal. Az ország keleti fe­lén időnként megélénkülő, a Du­nántúlon sok helyen erős, helyen­ként viharos lökésekkel kísért északi szél. Hajnalban erős pá­rásság, helyenként köd. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 14 és 19 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között. A Balaton vize szombaton 11 órakor Siófoknál 21 fokos volt. (MTI) MOZIMŰSOR Lapunk június 30-i számában glosszát közöltünk Útjavítás ve­szélyekkel címmel. A cikkben azt kifogásoltuk, hogy a KPM Közúti Igazgatóság szakaszmérnöksége Kiskőrös és öregcsertő között nem az előírásoknak megfelelő technológiát alkalmazott, s emiatt sok gépjármű kár keletkezett. A KPM közúti főosztályának vezetője. Cseri István a követ­kezőket közölte cikkünkre: „Az Útjavítás veszélyekkel cí­mű cikkben foglaltakat a hely­színen megvizsgáltattam és meg­állapítottam, hogy az észrevétel jogos. A KPM Közúti Igazgató­sága a nem megfelelő szemnagy­ságú köveket az útpálya felüle­téről eltávolította és az útfelüle­tet áthengerelte. A KPM Közúti Igazgatóságot felhívtam a fenn­tartási technológia legszigorúbb betartására.” Köszönjük a gyom és hathatós intézkedést, ugyanis a szóbanfor- gó útszakasz már megfelelő álla­potú. 1976. július 25.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor A BŰVÖS Kö ÉS A CSODAKOT Színes nyugatnémet.—olasz rajzfilm háromnegyed 8 és 8 órakor A KÉK KATONA Színes amerikai film Csak 18 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor TAVASZ VAN ŐRMESTER OH! Színes, magvarul beszélő lengyel filmvígjáték MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor HATAN HETEDHÉT ORSZÁGON AT Színes, magyarul beszélő német mesefilm PARKMOZI: 22 órakor! LABIRINTUS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Magyar film. 1976. július 26. KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor! A BŰVÖS Kö ÉS A CSODAKOT Színes, nyugatnémet—olasz rajzfilm háromnegyed 6 és 8 órakor! A KÉK KATONA Színes, amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KIS NAGY EMBER Színes, magyarul beszélő amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! 20 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! MESEMOZI háromnegyed 6 órakor! BALTAZÁR az oroszlán Színes mesefilm-összeállítás. PARKMOZI: 9 órakor! LABIRINTUS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Magyar film. — Egyre kevesebb az új mun­kaerő Kalocsa környékén is, ez elsősorban a mezőgazdasági üze­mek zöldség-növénytermesztését érinti hátrányosan. A fajszi Kék Duna Termelőszövetkezetben ezért fajtakísérletet folytatnak a gépi technológia általánossá té­tele érdekében. Az idén például 6 hektáron géppel szüretelik az uborkát és 70 hektárral nagyobb területen vetnek sűrűsoros veté­sű fűszerpaprikát, mert ez szol­gálja a gépi technológia igé­nyeit. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 30. já­tékhéten öttalálatos szelvény egy darab volt. Nyereménye 2 954 861 forint. Négy találatot 143 fogadó ért el, 20 663 forint a nyeremény. Három találatot 10 186 fogadó ért el, nyereményük egyenként 290 forint. A kettesek száma 264 930 darab, 14 forint a nyeremény. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után érten­dők. (MTI) GYORSHAJTÁS, SZABÁLYTALAN ELŐZÉS Halálos és súlyos közúti balesetek • Pillanatképek a Collegium Musicum hangversenyéről. (Tóth Sándor felvételei.) Pénteken délután Mélykút ha­tárában az 55-ös számú úton Ma­tos Márk 29 éves Katymár, Dam­janich utca ,13. szám alatti lakos személygépkocsiját nagy sebes- ségggel vezette a fel ázott úttes­ten. A gépkocsi megcsúszott, s az út jobb oldalán levő villany­oszlopnak ütközött. A személy- gépkocsiban utazó Erdélyi János 50 éves Katymár, Petőfi utca 16. szám alatti lakás olyan súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy a kór­házba szállítás után néhány órá­val meghalt. Malos Márk köny- nyebben megsérült. A gépkocsi­ban 35 ezer forint anyagi kár keletkezett, Bácsbokod belterületén nagy sebességgel vezette motorkerék­párját Dvomik János 35 éves, Bácsbokod, Árpád utca 12. szám alatti lakos. Egy útkereszteződés­ben szabálytalanul előzött meg egy pótkocsis szerelvényt, amely balra kanyarodott. A két jármű összeütközött. Dvornik Jánosi életveszélyes sérülésekkel, utasát, Székely János bácsbokodi lakost könnyű sérüléssel szállították kórházba. Lajosmizse határában az 5-ös számú főútvonalon szabálytalanul előzött motorkerékpárjával Lán­gó Rudolf 20 éves csányi lakos. Szerencsére nem ütközött a szem­be jövő járművel, hanem az árokba futott és felborult. Langó Rudolfot eszméletlen állapotban, súlyos sérüléssel a kórházba szál­lították. Az 5-ös számú főútvonalon, Kecskemét halárában figyelmet­lenül vezette a rábízott kisteher- gépkocsit Bimbó Magdolna buda­pesti lakos. A vizes úton a gép­kocsi megcsúszott és felborult. A gépkocsivezetőt súlyos sérüléssel szállították a kórházba. G. G. Esti hangverseny Kecskeméten Holnap, hétfőn este 8 órai kez­dettel hangversenyt rendeznek Kecskeméten a Kodály Intézet belső udvarán, amelyen a Kecs­keméti Vonósnégyes együttese lép fel (Palotás József hegedű, Ró­bert Gábor hegedű, Lakó Sándor brácsa és Seöbő Ildikó cselló). Műsorukon Kodály: Intermezzo per trio d’ archi, Bartók: Duók hegedűre, Martinu: II. Szerenád, Haydn: g-moll vonósnégyes című művei szerepelnek. A koncertet rossz idő esetén az intézet nagytermében rendezik meg. — Megbeszélést tartott a Bajai Vágó- és Húsfeldolgozó Társulás igazgatótanácsa. Többek között döntött a fehérjefeldolgozó üzem építésének, mint kiegészítő beru­házásnak megvalósításáról. Az igazgatótanács tagjai megtekin­tették az új vágóhíd építkezését. Megállapították, hogy a munka megfelelően halad. — A IV. ötéves tervidőszakban ugrásszerűen nőtt a kiskunhalasi mezőgazdasági üzemek termelése. Egy dolgozóra 1970-ben 66 ezer 596 forint, tavaly pedig 140 ezer 472 forint termelési érték jutott. Az árbevételük 102 százalékkal haladta meg a tervezettet. — A Kecskemét ipari üzemei­ben dolgozók közül jó munkájuk elismeréseként 1970-től 1975-ig 56-an kaptak különböző fokozatú kormánykitüntetést, 5659-en pe­dig ágazati vagy vállalati kiváló dolgozó illetve más elismerésben részesültek. — Termésnövekedés jellemezte a IV. ötéves tervidőszak alatt a kecskeméti Szék- és Kárpitos­ipari Vállalatot. 1971-ben 90 mil­lió, tavaly pedig 192 millió forint értékű árut állítottak elő. — A villany bevezetésével je­lentősen javult a csólyospálosi tanyákon élő lakosság kulturáló­dási lehetősége. Ki is használják ezt, hiszen egy év alatt 67-ről 157-re nőtt a televízió előfizetők — Megduplázzák a jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezetben a juhállományt az V. ötéves terv­ben. Ezt úgy érik el, hogy kor­szerűsítik a meglevő férőhelye­ket, hogy a mostani ezer helyett 1980-ban már kétezer juh férjen el az akolban. SZÉPLÉLEK .0 hijlta (Hídvégi karikatúrája) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20 — forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlá*» Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents