Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-22 / 172. szám

2 • PETŐFI NEPE • 107(5. július 22. események sorokban OKION I Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök kedden dél­után Brioniban fogadta Lopo do Nascimento angolai miniszterel­nököt és baráti beszélgetést foly­ton vele. Jelen volt Dzsemal Bi- jedics jugoszláv kormányfő és Nikola Sasicá angolai jugoszláv nagykövet is. (Tanjug) SAN JÓSÉ Az UNESCO egyik bizottsága kedden este egyhangúlag jóvá­hagyta egy latin-amerikai—ka­ri b-tengeri hírügynökség létreho­zásának tervét. A szavazástól csak Argentína tartózkodott. A hír­ügynökség létrehozásáról szóló UNESCO-határozat leszögezi, hogy annak megalakítása nem befolyásolja1 a már meglevő hír- ügynökségek szabad tevékenysé­gét, vagy jövőbeni fejlesztését. <UPI) AlJENOS AIRES Az argentin hadsereg kedden este hivatalos közleményben erő­sítette meg. hogy hétfőn a biz­tonsági erőkkel vívott tűzharc­ban lelőtték Roberto Santucht, ífí. Argentin Népi Forradalmi Hadsereg elnevezésű illegális mozgalom vezetőjét, továbbá he­lyettesét és másik három geril­lát. A hadsereg nyilatkozata han­goztatja, hogy most a népi for­radalmi hadsereg teljes szétzú­zása. került napirendre, miután a mozgalmat „lefejezték". LIMA Jose de la Puente Radbill. Pe- . ni új külügyminisztere Limában tartott első sajtóértekezletén ki­jelentette: országa továbbra is szilárdan elkötelezett a harma­dik világ irányában.ije ..nem for­dít hátat á nyugat' féltekének'’, különösen 'Latir$Amerikának. Nir.cs változás Peru külpolitikai irányvonalában, inkább arról van szó. hogy szorosabbra fűzi együtt­működését a harmadik világ más országaival egy új nemzetközi gazdasági és jogi rendszer megte­remtése érdekében. (MTI) Két hete dolgoznak _ a Szaljut-5 űrhajósai MOSZKVA A Szuljut—5 orbitális tudomá­nyos űrállomás szerdán moszk­vai idő szerint 11 óráig 4(50 for­dulatot tett meg a Föld körül, ebből 217-et személyzettel — je­lentette a TASZSZ a földi irá- . nyítóközpontból. Borisz Volinov és Vitalij Zso- lobov űrhajós a 13. és a 14.' mun­kanap repülési programját tel­jesítve újabb tudományos kísér­letekbe kezdett, illetve folytatta a korábban megkezdett megfi­gyeléseket. Kézi színképelemző készülék segítségével a kozmonauták szín­kép-felvételt készítettek a Föld nappali láthatáráról, hogy meg­vizsgálják a légkör optikailag ak­tív alkotó részeinek függőleges irányú eloszlását. Befejezték a július 18-án kez­dett biológiai kísérletet és az ennek során kicsíniztatott vető­magvakat konzerválták. A to­vábbiakban ezekét a Földre szál­lítják majd, hogy elvégezzék a kísérlet eredményeinek labora­tóriumi elemzését. Az űrállomás fedélzetén több másfajta vető­mag is van. Ezeket a munka kö­vetkező szakaszaiban csíráztatják majd ki, hogy meghatározhassák, mennyire függenek a növekedési folyamatok a vetőmagvaknak a világűrben eltöltött idejétől. Az orvosi ellenőrzési adatok szerint az űrhajósok egészségi állapota jó, a Szaljut—5 űrállo­más repülése folytatódik. (TASZSZ) Megölték Anglia dublini nagykövetét Terroristák aknája szerdán dél­előtt felrobbantotta a dublini an­gol nagykövet gépkocsiját. A nagykövet, Christopher T. E. Fewart-Briggs a helyszínen meg­halt. A nagyköveti rezidencia elől kigördülő, taposóaknára fu­tott autóban életét vesztette egy nő is, akinek kilétét még nem közölték, két további utas, vala­mint az észak-írországi ügyek minisztériumának egyik minisz­terhelyettese. Ismét összeomlott a tűzszünet Libanonban Asszad ismertette a szír iái álláspontot Szerda délelőtt összeomlott Bej- rútban a szembenálló felek kö­zött kedden elfogadott részleges tűzszünet. A bejrúti Tel Zaatar menekülttábor térségében és a főváros más pohtjain délelőtt he­ves tűzharcok folytak. A részle­ges tűzszünet közép-európai idő szerint 7 órától 14 óráig tartott volna és a Teli Zaatar tábor te­rületéről ez idő alatt kellett vol­na elszállítani a több száz sebe­sültet. A Vöröskereszt egyik ko­csija meg is érkezett a tábor környékére, de a harcok miatt kénytelen volt visszafordulni. Hafez Asszad Szíriái elnök ked­den háromórás beszédet mondott a damaszkuszi egyetemen tartott nagygyűlésen. Védelmezte Szíria Libanonnal kapcsolatos álláspont­ját és kijelentette, hogy a szírial csapatok a palesztinok kérése el­lenére sem hajlandók kivonulni Libanonból. „Sohasem leszünk hajlandók eleget tenni a palesz- tínaiak kérésének, hogy vonul­junk ki Libanonból — mondot­ta. — Csak Libanon elnökére, miniszterelnökére vagy parla­mentjének elnökére hallgatunk, amennyiben a kivonulásra kér­nek fel bennünket. Ugyanezt vi­szont sohasem fogadjuk el a palesztinoktól" — mondotta. Hafez Asszad bizalmát fejezte ki Szolimán Frangié iránt, aki még mindig nem hajlandó lemondani elnöki tisztségéről, holott a liba­noni parlament már hónapokkal ezelőtt megválasztotta az ország új köztársasági elnökét. Ugyan­akkor hevesen bírálta Jasszer Arafatot a PFSZ végrehajtó bi­zottságának elnökét, Kamal Dzsumblattot, a Haladó Szocia­lista Párt elnökét, a libanoni baloldal egyik vezéralakját és azt hangoztatta, hogy szerepük „összeesküvés a palesztinok ügye, a kereszténység és az iszlám el­len”. A szírial elnök a PFSZ vezető­ségét, a libanoni baloldalt, sze­mély szerint Kamal Dzsumblat- tot marasztalta el a „harcok fo­kozódó kiterjedéséért”. Azt mon­dotta, „semmi köze a valósághoz annak a vádnak”, hogy Szíria li­banoni közbeavatkozása az or­szág felosztását szolgáló ameri­kai—izraeli—Szíriái terv részét képezné. Asszad szerint az Egyesült Államok arra figyelmeztette Szí­riát. hogy Izrael be fog avat­kozni Libanonban. „Ezt elutasít­juk. Libanonnal kapcsolatos ál­láspontunk nem veszi tekintet­be. mit fog tenni Izrael és mit nem. Készek vagyunk arra, hogy szembenézzünk Izraellel, nem­csak Libanonban, hanem bármely acab országban” — jelentette ki a szíriai elnök, majd azzal utasítot­ta el a Libanon felosztására irá­nyuló szíriai szándékokról han­goztatott észrevételeket, hogy Szíria „éppen ellenkezőleg, azért avatkozott be Libanonban, mert az ország feldarabolását akarta elkerülni”. „Az ország felosztását mindig is a cionisták szorgalmaz­ták, akik politikai és ideológal meggondolásokból e térségben fe­lekezeti alapokon nyugvó mikro- államok létrehozására töreked­tek” — mondotta befejezésül Ha­fez Asszad. Szerdán délelőtt háromtagú Pa­lesztinái küldöttség utazott Bej­rútból Damaszkuszba, élén Faruk Kr.ddumival, a PFSZ politikai osztályának vezetőjével — jelen­tette a WAFA palesztin hírügy­nökség. A delegációt elkísérte Dzsallud líbiai miniszterelnök is, aki elutazása előtt, kedd este Bejrutban Jasszer Arafattal, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnökével tárgyalt. A palesztin küldöttség damasz­kuszi látogatásának az a célja, hogy kidolgozzák az esetleges szírial—palesztin csúcstalálkozó napirendjét. A libanoni palesztin-ellenes erők közvetlen, titkos katonai se­gítséget kapnak Izraeltől — vagy Izrael csak az Egyesült Államok és nyugat-európai országok fegy­verszállítását leplezi — jelentet­te szerdán a Washington Post bejrúti tudósítója. A lap libanoni politikusokra, s a térségben dolgozó diplomaták­ra hivatkozva megállapította: „a keresztény (jobboldali) erők iz­mosodásának kulcsa az. hogy özönlik fegyvertárukba az új. ne­héz hadianyag”. Jounieh kikötőjét a múlt héten napokra lezárták, s két hajórakomány nehéz, pán­célozott járművet rakta ki. Izrael álláspontja az. hogy „az ellenségem ellensége az én bará­tom". A jobboldali gerillák, akik a NATO-ban rendszeresített ka­rabélyokkal vannak felfegyverez­ve azt mondják: a puskák Iz­raelből származnak, de eltüntet­tél: belőlük a felségjelet — írja a lap. NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR Amerikai rekordok Amerika a rekordok hazája. Ügy is mondják: a leg-ek biro­dalma. A legmagasabb lakóépület, a legmeredekebb utca. a legegye- nesebb sztráda és a- legtöbb rab­lótámadás színhelye kétségkívül az Egyesült Államok. Rekord az egy főre jutó gépko­csik számában és vitathatatlan világelsőség a fegyverkezés kiadá­saiban. Sőt. mi több: még a nö­vekedés mértéke is káprázatos. Egyik évről a másikra ugyanis 14,4 milliárd dollárral többet köl­tenek fegyverkezésre. Nagyvonalú bőkezűségre vall a Pentagon úi költségvetése. Új fegyverfajtákra és fegyverrend­szerek legyártására 33.3 milliárd dollár áll rendelkezésre. Ám nem a Pentagon kért ennyit, hanem a honatyák szavaztak meg szá­mára 528 millió dollárral többet, mint amennyit kért. Ennyi temérdek pénzt békeidő­ben háborús célokra fecsérelni\ Csakhogy a Pentagonnak erre is kéznél van a magyarázata: a „szovjet fenyegetés” bűvös va­rázsigéje a legtakarékosabb po­litikust is a fegyverkezési hajsza bősz apostolává avatja. S ki gon­dol ilyenkor a leg-ek birodalmá­ban a munkanélküliek millióira, a néger gettók förtelmes bűzére és az elhanyagolt iskolákra! Még tán számolni is elfelejte­nek a tőzsde iránt egyébként rop­pant fogékony honatyák. Fel. sem tűnik nekik, hogy például a B—1 típusú úi hadászati,bombázó két kísérleti példányára összesen csaknem 3 milliárd dollárt téko- zoltak el az államkasszából, s ta­lán az sem kelt feltűnést, hogy a Pentagon — Amerika „védelmi céljai érdekében” — most 244 ilyen bombázó beszerzését ti. Potom százmilliárd dollárra becsülik a B—1 program teljes megvalósítását. Ámi mindebben a legfurcsább: mindez az általános enyhülés és a leszerelés idején. Mert ugyebár Washington politikájában kíno­san ügyelnek arra. nohow bárki bármit félreértsen. Hndikölfséo- vetési csúcs és enyhülés így jól megfér a politikai szóhasználat­ban. Lévén Amerika az ellent­mondásokban is a rekordok biro­dalma. (KS) Szerdára virradó éjszaka ha­talmas erejű robbanás rázta meg az Angolai Népi Felszabaditási Mozgalom (MPLA) háromeme­letes lisszaboni épületét. Az anya­gi kár tetemes, de személyi sérü­lés nem történt, miután a kép­viselet már hónapok óta elhagya­tott, Angola májusban megszakí­totta a diplomáciai kapcsolatot Portugáliával, mert a volt anya­országban egyre elviselhetetle­nebb terror nehezedett Angola képviselőire, és különböző politi­kai erők nyíltan ellenséges kam­pányt folytattak Angola ellen, A hét elején MPLA-küldott- ség járt Lisszabonban és nemhi- valtalos tárgyalásokat folytatott a portugál külügyminisztérium il­letékeseivel a két ország meg­romlott kapcsolatainak javításá­ról. Elsősorban arról tárgyaltak, hogyan lehetne visszatérésre bír­ni azokat az Angolából elvándo­rolt portugálokat, akik jelenleg odahaza a munkanélküliek had­seregét duzzasztják és politikai elégedetlenséget szítanak, Ango­lában viszont jó hasznát vennék szaktudásuknak, (Reuter) lenül, illetve az, orbitális pályán maradt hordozóegység segítségé­vel sugározta Földünkre. A már korábban érkezett két igen éles fekete-fehér felvétel homokdűnékre emlékeztető kép­ződményeket, ,1 látóhatár pere­mén pedig víz-, vagy szélerózió által legömbölyített szélű kráte­reket mutat.’’ A képeken nincs olyan elem, amely élet jelenlé­tét mutatná; nem láthatók fák, bokrok, vagy marslakók” — morí- dotta sajtóértekezletén a prog­ram egyik vezető tudósa. „Mind­ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a homokban mikrobák, vágy, a Mars más ré­szein egyéb, nagyobb méretű élő­lények találhatók.” (AFP, Reu­ter) Van nitrogén a Marson A Viking—1 leszállóegysége által a Földre továbbított adatok bizonyítják, hogy a Mars légkö­rében megtalálható az élet ki­alakulása szempontjából kulcs­fontosságú nitrogén — jelentették be szerdán a pasadenai irányító- központban. A tudósok három százalékra becsülik a nitrogén arányát a vörös bolygó légköré­ben. (Ez az arány a Föld eseté­ben 78 százalék.) Földi megfigyelések és űrha­jókról készített felvételek alap­ján korábban is feltételezték a nitrogén jelenlétét, e feltételezés azonban mindeddig nem volt bi­zonyítható. A most kapott adatokból kitű­nik, hogy a Mars légkörében ar­gon is található; a nemesgáz ará­nya másfél százalék. Ez a tény arra utal, hogy a bolygó forró belsejéből valamikor gázkitöré­sek játszódhattak le. Nyugodtan töltötte a hosszú .marst éjszakát a Viking—1, amellyel szerdán délelőtt vette fel ismét a kapcsolatot a földi irányító központ — jelentették be Pasadenában. A nap folyamán a leszálló egység, amely kedden ereszkedett le a Marsra. újabb három színes felvételt készített a vörös bolygóról, a azokat közvet­• A Viking—1 első két képe. Jobbra; kpzeli pano- rániafelvétel az érkezés első perceiben. Lent: ho­mokos, köves sivatag. Magyar vezetők üdvözlete a lengyel nemzeti ünnep alkalmából EDWARD GIEREK elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, HENRYK JABLONSKI elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság államtanácsa elnökének, PIOTR JAROSZEWICZ elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsa elnökének VARSÓ Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsa, a magyar nép és a magunk nevében szívből jövő jókíván­ságainkat és forró elvtársi üdvözletünket küldjük önöknek, s a test­véri Lengyel Népköztársaság dolgozó népének Lengyelország újjászü­letésének 32. évfordulója alkalmából. Népünk nagy tisztelettel és elismeréssel tekint azokra a nagyszerű eredményekre, amelyeket a baráti lengyel nép kipróbált 'élcsapatának, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak a vezetésével a szocializmus épí­tésében, a lengyel társadalom és népgazdaság gyors ütemű 'fejlesz­tésében elért. Cselekvő hozzájárulásuk a szocialista világrendszer erő­sítéséhez, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységéhez, erőfeszítéseik a békéért és a biztonságért kivívta a haladó és béke* szerető világ elismerését. örömmel állapíthatjuk meg, hogy népeinket ma a marxizmus—le- ninizmus és a proletár internacionalizmus eszméin nyugvó testvéri barátság és a közös szocialista célok széttéphetetlen szálai fűzik egy­máshoz. Meggyőződésünk, hogy országaink, pártjaink és népeink testvéri szövetsége, együttműködése közös szándékainknak megfele­lően tovább erősödik országaink és a szocialista közösség javára. Nagy nemzeti ünnepükön. Lengyelország újjászületésének 32. év­fordulóján szívből kívánunk önöknek és a Lengyel Népköztársaság népének további sikereket a szocializmus építésében, a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusa határozatainak megvalósításá­ban. Budapest, 1976. július 22. KÁDÁR JANOS, a Magyai' Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. • Apró Antal, az országgyűlés Tanácsának elnöksége, a SZOT elnöke táviratban üdvözölte Sta- elnöksége, a KISZ Központi Bi- nislaw Gucwa-t, a SZEJM elnö- zottsága ugyancsak táviratban két. üdvözölte partnerszervezetét. A Hazafias Népfront Országos (MTI) Fejlesztési program a Fékon bajai gyárában (Folytatás az 1. oldalról) Növelik a műszaki színvonalat az egész technológiai folyamat során, s különösen az előkészítő műveletek gépparkját korszerű­sítik. Kevesebb munkaidővel, jobb minőségű munka végzése a céljuk. A gépesítés mellett a munka- terület bővítése is feltétele a gvárban a termelés emelkedé­sének, a termelékenység javulá­sának. Csak így tudják ugyan a legkorszerűbb — a legmaga sabb termelékenységet eredmé­nyező — munkaszervezési eljá - rá sokat bevezetni. Bővítik ezért a jelenlegi üzemcsarnokot, s úi, kétemeletes üzemépületet emel nek. Megoldja ez a raktározás gondokat, és a szociális létesít menyek is gyarapodnak. A tér vek már elkészültek, rövideseit az építkezés is elkezdődik. Zs. Á. • Vízi Mária nagy teljesítményű varrógépén egyszerre öt cérnával két műveletet végez. MONTREALBÓL JELENTIK •V ÍV • Ambrus Mariann a döntőben • A női evezős versenyek reményfutamait tartották meg szerdán. Az Olimpic Basinban három magyar egység is érdekelt volt, de közülük csak egynek, az egypárevezősben Ambrus Mariannák sikerült Tuiiar- colnia a szombati döntőbe jutást. A másik két hajó a négypárevezős és a kormányosnélküli kettes csak a kisdöntöbe került. Ambrus Mariann a magyar világbajnoki ezüstérmes a második fu­tamból amerikai ellenfele mögött másodikként jutott tovább, egyál­talán „nem hajtotta” magát, arra ügyelt, hogy feltétlenül biztosítsa magának a finálé lehetőségét. A négypárevezős futamában harmadik lett több mint 6 mp-ces hátránnyal. A kormányos nélküli kettesben Ribáriné és Kéri csak a táv első felében tartott lépést a másik négy hajóval és végül ötödikként eveztek át a célon. Egypárevezős: 2. futam: 1. Limb (Egyesült Államok) 4:03.87, 2. Ambrus Mariann 4:10.20, 3. Anthoine (Franciaország) 4:14.40, 4. Pah- le (Norvégia) 4:26.19. Kormányosnélküli kettes (a két futamból az első kettő kerül a dön­tőbe). 1. futam: 1. Grujcseva, Klebecseva (Bulgária) 3:48.73, 2. Noack, Dahne (NDK) 3:54.58. 3. Pekna. Tichna (Csehszlovákia) 4:01.18, ...5. Ribári Katalin, Kéri Judit 4:06.81. • Réczi László—Alexander (amerikai) nagy pontfölényű győzelem (13:0) A kiskunféleg.vháziak háromszoros világbajnoki bronzérmese be­bizonyította, hogy az eddig kiválóan szerepelt amerikai birkózók sem verhetetlenek. Jóformán azt csinált, amit akart. A 17-es mezőnyből még 12-en állnak, a legjobbak között Réczive!,’ akinek még nincs hibapontja. 1 Robbanás Lisszabonban

Next

/
Thumbnails
Contents