Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-22 / 172. szám
yiLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évf. 172. szám Ára: 90 fillér 1976. július 22. csütörtök Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1976. július 21-én Kádár Já-* nosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta Gyenes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztam tóját az időszerű nemzetközi kérdésekről, Pullai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárának a párttagsági könyvek cseréjéről, valamint Németh Károlynak, a Központi Bizottság titkárának a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről szóló jelentését. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) KÖZÉPISKOLÁSOK A MEZŐGAZDASÁGBAN Megyei építőtábori körkép Hármas céllal szervezték országszerte a középiskolások nyári építőtáborait. A szünidejükből két hetet a közösségi munkára fordító fiatalok elsősorban a kollektív termeléssel, a kétkezi munkával ismerkednek meg a mezőgazdasági nagyüzemekben. A munkára nevelés mellett a táborok a szabad idő tartalmas, változatos eltöltésére kínálnak lehetőséget. A harmadik szempont, amelyet a vezetőségek mindenütt érvényesítenek, a KISZ-kongresszus anyagának, határozatainak a fiatalokkal való megismertetése. Az. országban 32 mezőgazdasági építőtábor van, — közülük 15 Bács-Kiskunban. Ezért elmondhatjuk, hogy megyénk a középiskolás fiatalok legnagyobb foglalkoztatója a nyáridőben. A kisebbek — Kiskunfélegyházán, Kígyóson, Balotaszálláson és Kunbaracson — száz diák számára nyújtanak otthont, a többiekben az újbögi, a szikrai, a kunfehértói, tajói, kunbajai, máté- házai, vaskúti, tabdi, Izsáki, a helvéciai és a hosszúhegyi táborban 150—200 diákot helyeztek el. Az ország szinte minden nagyobb településének képviselői megtalálhatók a megyei táborokban. a Bács megyei diákok viszont — a fiúk — Rákoscsabára utaznak, ahol a Rákos patak tisztítási munkálataiban vesznek részt. Az építőtáborok egy kivételével „egyneműek”, azaz a fiúkat és lányokat külön-külön helyezték el. Csupán Izsákon telepedett meg — kísérleti jelleggel — vegyes közösség, a koedukált tábor hatvan fiú és száznegyven lány számára’ nyújt otthont. Az eddigi tapasztalatok szerint nem volt probléma az „egyiittélőkkel”, a pedagógusok és nevelők kedvezően vélekednek a vegyes ösz- szetételű közösségről. A kéthetes turnusokba beosztott diákok napi 6 órát dolgoztak. Már csak a kánikula miatt is lehetőleg korán kezdenek, majd félórás pihenőidőt beszámítva 12 óra körül fejezik be munkájukat, Ezalatt 32 forint értéket kell .megtermelniük”; ez az a norma, amely fedezi a táborok fenntartási kiadásait. Ennél az összegnéL azonban szinte kivétel nélkül mindenki többet ..hoz”, a brigádok közötti verseny egészségesen játszik közre a teljesítmények alakulásában. A délutánok a pihenésre és a szabad idő változatos eltöltésére kínálnak lehetőséget. A táborokban egyrészt a KISZ Központi Bizottsága által szervezett programok, másrészt megyei rendezvények, valamint a sátorlakók öntevékeny „megmozdulásai" színesítik az estéket. Sokfelé látogatnak el neves együttesek. A Mikroszkóp Színpad művészeinek fellépései, a Tolcsvay együttes műsorít, divatbemutatók és fővárosi előadók számos helyen aratnak sikert. Megyei szervezésűék a különböző filmvetítések, népszerűek az Mils/ rendezvényei: a lövészet és az ügyességi versenyek sok fiatalt megmozgatnak. Az állami gazdaságok és a táborok lakóinak kapcsolatai mindenütt jók a megyében. A mező- gazdasági üzemek vezetői rendszeresen felkeresik a diákokat és elbeszélgetnek velük közérzetükről, munkájukról. A legtöbb panasz mostanában érthetően a na. pót éri, amely hetek óta hajlamos a vigyázatlanabb, fehérbürő fiatalok felégetésére. P. M. Egyre több fiatal barátja a könyv Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága k Tegnap Kecskeméten ülést tartott a KISZ megyei bizottsága. Az ifjúsági szövetség megyei vezetői meghallgatták az első félévi költségvetési gazdálkodásról szóló tájékoztató jelentést, majd az ifjúsági parlamentek megrendezésére készített intézkedési terv- javaslatot vitatták meg. A tanácskozás további részében Király Zoltán, a KISZ megyei bizottságának megbízott titkára, a Könyv és ifjúság akció keretében megtartott rendezvénysorozat tapasztalatairól tájékoztatta a résztvevőket. Mint mondta. az ideihez hasonló programokat Kalocsán és a környező községekben kísérletként már tavaly is szerveztek, amelyek elsősorban azt célozták, hogy az e. környéken élő fiatalok közül is minél többen megszeressék a könyvet, illetve a? olvasást. Az úgynevezett rendhagyó irodalmi órák, a különböző nyelvi játékok, verses klubestek, a fiatal írókkal, költőkkel való találkozások az általános iskolásoknak, középiskolás diákoknak, a gyárakban, üzemekben dolgozó KlSZ-esek- nek jó lehetőséget teremtettek arra, hogy megismerjék a mai magyar irodalom kiemelkedő alkotásait. A tavalyi kezdeményezést a KISZ IX. kongresszusa határozatának értelmében tovább fejlesztették. A Könyv és ifjúság idei rendezvénysorozatára május 14— 31-e között került sor. A szervezők jelentős segítséget kaptak a Magyar írók Szövetségétől, és a fiatal írókat, költőket, irodalomtörténészeket tömörítő Fiatal Írók József Attila Körétől. A könyv és az olvasás jelentőségéről, tudatformáló szerepéről Kalocsán csaknem száz fiatal cserélte ki véleményét. A negyven író—olvasó találkozón huszonkét fiatal író, költő, hat kritikus, irodalomtörténész ezerkétszáz fiatal olvasóval beszélgetett. A KISZ megyei bizottsága elfogadta azt a javaslatot, mely szerint a következő években a Könyv és ifjúság akciót is megszervezik, melynek során a filmművészettel. képzőművészettel, népi és iparművészettel is megismerkedhetnek közelebbről a fiatalok. T. L. Éjjel-nappal működnek a szórófejek A hónapok óta tartó aszály már eddig is rendkívül sok kárt okozott a mezőgazdasági termelésben. Az üzemek mindenütt küzdenek a gondokkal, igyekeznek csökkenteni az eddigi termelési kieséseket, az üzemi tartalékok feltárásával. Egyik módja a károk ellensúlyozásának az öntözési lehetőségek kihasználása, a másodvetések növelése. Amióta az AGROKER meghirdette az öntözőberendezésekre az árkedvezményt, ugrásszerűen megnőtt a forgalom. Az akció keretében 93 különböző típusú öntözőszivaty- tyút, 86 önjáró berendezést adtak e(. Szinte kiürültek a vállalat raktárai. Elfogytak csaknem az összes öntözőcsövek és szórófejek is. Ez mutatja, hogy a szövetkezetek igyekeznek bővíteni az öntözőtelepeket. Segítséget kapnak a Dél-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalattól is. A tegnap kapott információink szerint a vállalat soron kívül létesít ideiglenes energiaellátás megteremtésére transzformátorállomásokat, hogy az üzemek az öntözéshez szükséges villamos szivattyúkat használni tudják. A napokban a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának kezdeményezésére munkaértekezletet tartottak. A tanácskozáson az Alsódunavölgyi Vízügyi ^ Igazgatóság képviselőin kívül részt vett tíz, jelentősebb öntözőteleppel rendelkező termelőszövetkezet vezetője. Az összejövetel célja az volt, hogy megvitassák: a mesterséges csapadék- póllás érdekében mit tettek az elintett nagyüzemek és egyúttal feltárják, hogy milyen gondokkal küzdenek. Az elhangzottak azt bizonyították, hogy a termelőszövetkezetek igyekeztek minden erőt mozgósítani, munkaszervezéssel, emberek átcsoportosításával próbálják megoldani, hogy minél nagyobb területre hulljon mesterséges eső. Legtöbb helyen éjjel-nappal, szombat, vasárnap is dolgoznak a cél érdekében. A fajszi Kék Duna Termelőszövetkezetben például 400 hektár fű- szerpaprikát, 30 hektár uborkát már többször megöntöztek, hogy megóvják az aszálykároktól az értékes növényeket. Hasonlóképpen egyéb zöldségféléket is öntöztek. A bátyai Pirospaprika Termelőszövetkezet csaknem 270 hektáron, öntöz zöldséget. Nagy területen működnek a szórófejek a miskei Március 15. Termelő- Szövetkezetben is. Valamennyi közös gazdaság nagyobb területen öntöz, mint azt • A MEZÖTERMÉK társulás tagjaként száz hektáron iparszerűen termeszti a burgonyát a dunavecsei Béke Tsz. Az aszályos időjárás ellensúlyozására mesterséges csapadékkal segíti a növény fejlődését a közös gazdaság. A cibakházi típusú öntöző szerkezet egyszerre százméteres körzetet lát el vízzel. az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatásiig nyilvántartásaiban szereplő adatok tükrözik. Ez azért is van, mert szinte napról napra növelik az öntözésbe bevont területet. Minden közös gazdaság vet másodnövényt is az öntözött területen. Főként takarmányokat termesztenek a/, aszálykár pótlására!. Sok helyen az ingyen vetőmagakció keretében zöldségféle is kerül a földbe. Az is kétségtelen, hogy az üzemeknek nehéz megküzdeni egyéb gondjaikkal. Sok helyen az öntözőberendezések elavultak, kiselejtezésre várnak. Másutt munkaerőhiány van. Mindent összevetve, a statisztika szerint kimutatott öntözhető terület jóval magasabb, mint amennyit a valóságban hasznosítanak. A bátyai Piros Paprika Termelőszövetkezetben 1965-ben létesült az ön- tözőtelep a kalocsai fürt részeként. Az öntözőfürlöt akkor — a termelőszövetkezet statisztikája szerint — csaknem teljes egészében hasznosították. Később elhanyagolták az üzemeltetést, az utóbbi években költöttek' csak felújításra. Most, a kedvezményes akció keretében, újabb berendezéseket vettek. A miskei Március 15. Termelőszövetkezet is tizenöt ilyen berendezést vásárolt. A termelőszövetkezeiben több mint 2200 hektár öntözési lehetőséget mutatnak ki papíron, valójában ennek a területnek alig a felét ludjáW öntözni. Hasonló a helyzet más gazdaságokban is. Ebből következik, hogy a jövőben érdemes lesz felülvizsgálni az öntözőtelepeket. Csak így lehet pontos kimutatást készíteni arról, hogy valójában mekkora az a terület, ahol működtetni lehet a szórófejeket. K. S. Fejlesztési program a Fékon bajai gyárában Az idén is eredményes félévet zártak a Fékon bajai gyárában. Mintegy 3 százalékkal túlteljesítették tervüket. Árbevételük az előirányzott 194 millió forint helyett csaknem 200 milliót ért el. * > A termelési többletet a munkatermelékenység emelkedése tette lehetővé. A tervezettnél 40 ezer normaórával többet teljesítettek, s az ésszerű munkaszervezés, gondos termeléselőkészítés révén a számítottnál 1,2 százalékkal kevesebb munkaidő esett ki a termelésből. Az eredményes első félév is tanúsítja, hogy a gyár dolgozói szeretnék megtartani a vállalaton belül kivívott rangjukat. A bajai kollektíva nyerte ugyanis a kongresszusi munkaverseny mindkét szakaszát a Fé- ' konnál. Az előző tervidőszakban csaknem 90 százalékkal növekedett a gyár termelése, s a mostani ötéves tervben is jelentős feladatokat kaptak. További 92,5 millióval növelik termelésüket. • A gyár termékeinek nagy része a Juniform család tagja. Képünkön Péjó Mária a csomagolás előtti utolsó műveletet végzi. (Szilágyi Mihály felvétele.) A vállalat a bajai üzem fejlesztésére 48 millió forintot irányzott elő. Ebből 18 milliót gépek vásárlására fordítanak. (Folytatás a 2. oldalon.) A Halasi Kötöttárugyár 135 millió forintos kiemelt nagyberuházásának megvalósítása jó ütemben halad, s várhatóan az eredeti határidő, 1918 novembere előtt fél évvel befejeződik. Mint arról többször is hírt adtunk. a születő gyártelepen már folyik a részleges termelés, a legkorszerűbb gépekkel. Az idén 555 ezer, a termelés teljes felfutása után pedig majd évi 2.5 millió női, férfi és gyermek pulóvert : “ • Képünkön Jaeger László kötődéi dolgozó fonalat fűz be az egyik import körkötőgépbe. (Tóth Sándor felvétele.)