Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-14 / 113. szám

« ~w f m r « Várható időjárás ma estig* váltó* II 11*1 A K A S zóan felhős idő, ismétlődő záporesők- kel. A déli, délnyugati szél fokozato­san északnyugatira fordul és átmenetileg megélénkül. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet általában 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felén 19, délkeleten 22 fok kö­rül várható. <M2D1)~ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János fogadta a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt küldöttségét Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra csütörtökön a Központi Bi­zottság székházában fogadta 3 Nyugat-berlini Szocialista Egy­ségpárt küldöttségét, amely Ger­hard Danelius-nak, a párt elnö­kének vezetésével tartózkodik hazánkban. Elvtársi, baráti lég­körben véleménycserét folytat­tak a két párt tevékenységéről, valamint a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom, a nemzetközi helyzet időszerű kér­déseiről. 1 A találkozón részt vett Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évf. 113. szám Ára: 90 fillér 1976. május 14. péntek Úttörőélet S. oldal Eredményekben gazdag számadás a Hazafias Népfront kecskeméti küldöttértekezletén Felemelő hangulat a kecs­keméti városi tanácsháza dísztermében. Nemcsak a Himnusz magasztos dallamai, nemcsak a magyar művészet­történetbe „bevonult” fres­kók, építészeti értékek áraszt­ják ezt — a szikrázó csillár­fényben. Hanem mindenek­előtt az emberek, akik meg­töltik most a nemes faragású padsorokat, a méltóságteljes elnöki emelvényt. Ahol ott látjuk Sarlós Istvánt, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagját, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkárát, Horváth Istvánt, az MSZMP KB tagját, a megyei pártbizottság első titkárát. <Az országgyűlési képviselők közül Nyers Rezsőt, az MSZMP KB tagját, Bori Gyulánét, a konzervgyár munkását. A pa­dokban is több munkás, aki imént fejezte be műszakját, tsz- tag, aki nemrég mosdotta le magáról a föld porát, s idesie­tett; a nyugdíjas, a kisiparosba pedagógus, a mérnök; a vá­ros párt-, tanácsi, társadalmi és tömegszervezeteinek veze­tői. Tehát minden rétegbeli választópolgár együtt van itt, a városi népfrontbizottságot újjáválasztó küldöttgyűlésen. Elhangzott Fehér Sándor el-' nöki megnyitója. A Felsőfokú Óvónőképző Intézet kórusa el­zengte énekét a békéről. Bartha Imréné városi népfront- titkár beszámolóját hallgatják a küldöttek, arról, hogy mekkorát változott Kecskeméten is a vi­lág az elmúlt négy év alatt. Hogy nemcsak a város gazdasá­ga nőtt az éves tervek szorgal­mas teljesítésével, hanem eköz­ben formálódott arculata, erőtel­jeseidben domborodnak ki a szo­cialista vonások. A lakosság lé­lekszámú eléri már a 90 ezret, hiszen folytatódott a dolgozók városba áramlása, és Kecskemét felsőfokú szerepköréből adódóan egyre nőtt ■ vonzási köre, így mindinkább a környező telepü­lések gazdasági és kulturális centrumává is vált. A változást bizonyító tények közül néhány. Megépült 4600 la­kás, amivel mintegy 12—13 000 ember jutott új otthonhoz. Har­minckét általános iskolai tante­remmel gazdagodott az iskolahá­lózat, új szakmunkásképző isko­la. diákotthonok épültek, az óvo­dai férőhelyek száma 940-nel emelkedett. A közművelődés olyan jelentős létesítményeivel gyarapodott a város, mint a Ko dály-intézet, a Tudomány és Technika Háza, a megyei művi lődési központ. A 3 főiskola tv vékenysége, a kvalifikált értel­miségiek számának növekedése ugyancsak kedvezően hat Kecs­kemét kulturális életére. Fejlő­dött az egészségügyi hálózat, a helyi közlekedés. Fedett sport­csarnok, a lakótelepeken társa­dalmi összefogással épült 14 kis­pálya szolgálja a testkultúrát. . — ArVa törekedtünk, hogy kapcsolatot tartsunk az egész la­kossággal, annak minden rétegé­vel. Nyílt véleménynyilvánításra, felelős állampolgári magatartás­ra, cselekvő részvételre mozgó­sítottuk az embereket — tért rá a népfrontnak e fejlődésben be­töltött szerepére Bartha Imréné. és hozzátette: — Ma is érvényes történelmi szerepünk az. hogy a népfrönt a szocialista ^nemzeti egység kerete és kohója legyen. A mozgalom színtéré a lakóte­rület. ahol sajátos munkájának kereteit maga a népfront terem­tette meg, együttműködve az ot­tani politikai, állami szervekkel, a pártalapszervezetekkel, tanács­csal, tanácstagokkal — az egész lakossággal. A szocialista de­mokratizmus fejlesztésének fon­tos eleme a tervek, feladatok szé­les körű megvitatása, — a nyílt várospolitika. A tanács és a népfront ezért is szervezett éven­te mintegy féíszáz üzemnél, in­tézménynél, a lakó- és külte­rületeken várospolitikai előadá­sokat. A legilletékesebbek közre­működésével, s mindig az érdek­lődők megkívánta témában és időben. Ugyancsak a közérdek­lődés és közéleti igény fejleszté­sét szolgálták a lakosság tömegét érintő kérdésekben — mint. pél­dául a közlekedés, gyermekruha­ellátás — több alkalommal szer­vezett fórumok. Emlékezetes si­kert aratott a művelődési köz­pontban egyhetes időtartamra szervezett ..Gyermekeinkért” c. kiállítás. Méltán* illeti dicséret és köszönet az aktivistákat, a 20 megyei és kecskeméti vállajatot, a szakembereket, hogy előadá­sok, bemutatók sorával működ­tek közre az ízléses és meggyő­ző hatású programban. Nem hiányzik a bíráló szó sem a városi népfronttitkár tájékoz­tatójából, akár a tanácstagi munka bizonyos területein mu­tatkozott lanyhulásról, akár a lakóbizpttságok halványabb mű­ködéséről beszélt. Arról is be­számolt természetesen, hogy mi­vel segítette hatékonyabbá ten­ni tevékenykedésüket a népfront. Számos tény igazolja — s erre büszke lehet a város lakossága —, hogy a fejlesztési tervek meg­valósulásával testet öltöttek azok a vélemények, javaslatok is. me­lyeket a Hazafias Népfront köz­vetített illetékes szervekhez. Az előző újjáválasztó nagygyűlésen előterjesztett igények közül meg­valósult az idősek „első" napkö­zi otthona, a nyugdíjas klub évi rendszeres anyagi támogatásban részesül, és a következő ötéves tervben helyet kapott a nyugdí­jas-ház megépítése. A városi bizottság mellett mű­ködő munkabizottságok áldoza­tos tevékenységét taglalva, mint legaktívabbról, a nőbizottság sok­oldalú politikai szerepléséről szólt bővebben. Joggal jelenthette ki Bartha Imréné, hogy „megterem­tettük asszonyaink, lányaink szá­mára a közélet előiskoláját”. Szinte ugyanezt lehet elmonda­ni a fiatalok esetében; az ifjú­ság közéletbe való bevonásáért is sokat tett a városi“ népfrontbi­zottság. A népfront tömegnevelési funkciójának, közművelődési munkásságának is gazdag skálája bontakozott ki a beszámolóból. A tömegmozgósítás 1972 óta évről "evre eredményeket hozó te­rülete a „Tiszta, virágos Kecs­kemét” jelszóval indult mozga­lom. A városszeretet legfénye­sebb bizonyítéka pedig a köz ja­vára esztendőről esztendőre vál­lalt társadalmi munka, melynek értéke az utóbbi négy év alatt meghaladta a 70 millió forintot, s lehetővé tette óvoda, iskola, park. úthálózat építését — ter­ven felül. Katonatelepen teljes társadalmi összefogás hozta tető (Folytatás a 2. oldalon.) Elkészült A megyében 37 200 hektár terület öntözé­sére van lehetőség. A IV. ötéves tervidőszak alatt a növekedés 4700 hektár volt. Ebben az időszakban kezdték el építeni a legna­gyobb beruházást, a szabadszállási öntöző­fürtöt. A munkálatok a napokban fejeződ­tek be. A létesítmény — az öntözőgépek ki­vételével — 44 millió forintba került, s újabb 1610 hektár mesterséges csapdékellá- tását oldja meg. Ebből 1100 hektáron a sza­badszállási Egyesült Lenin Termelőszövetkézet öntöz. Többek között 380 hektáron szóját, 140 hektáron fűszer- paprikát, 30 hektáron étke­zési paprikát, mintegy 200 hektáron pedig vetőmag cél­jára hibridkukoricát. A vizet a Kígyós csatornából nyerik. A vízmű az Alsó-duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság tu­lajdonában van. A vízhasznosí­tást a Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Válla­lat intézi. Említést érdemel, hogy a me­gye a kezdeményezésekben és a korszerűsítésben kezdettől fogva úttörő szerepet tölt be. Itt épült az ország első öntözőfürtje Fájsz körzetében, amely 4 ezer hektár területet érinti A szabadszállási létesítménynek is van egy új­a szabadszállási ontozomu donsága. Az országban ez az első olyan öntözőmű, amely több, mint öt atmoszféra nyomásra képes. Ez azt jelenti, hogy ha­tósugarát a jelenleginél tovább lehet növelni. Az öntözőfürt mű­szaki átadására ma kerül sor. Az előzetes üzempróbák azt bizo­nyítják. hogy a berendezések jól működnek. Az V. ötéves terv időszaka Dolgos hétköznapok ggBral Alig két hete annak, hogy május 1-ét ünnepeltük, s nem kis büszkeséggel méltattuk a IV. ötéves terv időszakában elért nagyszerű eredményeket. Kettős ünnepet ültek azoknak a vállalatoknak, szövetkeze- leknek, gazdaságoknak dolgo­zói, munkáskoliektivái. ame­lyeket kiváló munkájukért ki­tüntettek. Ezek közül is ki­emelkedett megyénkben f fajszi Kék Duna Termelőszö­vetkezet és a Bocs megyei Állami Építőipari Vállalat az­zal, hogy elnyerte a Minisz­tertanács Vörös Zászlóját, az utóbbinak Kossuth műköves szocialista brigádja pedig a Magyar Népköztársaság Ki­váló Brigádja címet. Az ünnepek után azonban — mint az lenni szokott — a dolgos hétköznapok következ­nek. Akkor az ünnepi Szóno­kok a dolgozók nevében ígé­retet tettek arra. hogy méltók maradnak elért eredményeik­hez. a kitüntetéshez, és az idei. valamint az V. ötéves tervben rájuk váró feladatok maradéktalan teljesítésével járulnak hozzá a népgazda­sági célkitűzések megvalósítá­sához. Ezeket a szavakat nem csupán az ünnepélyes hangu­lat szülte, bizonyítja ezt, hogy a megye vállalatainál, gazda­ságaiban, (tekintet nélkül ar­ra. kaptak-e most kitüntetést vagy sem), egymás után te­szik meg vállalásaikat ä munkáskollektirák. Termesze„ lesnek tűnik, hogy ebben is a szocialista brigádok, járnak az élen. Hírt adtunk már lapunk ha­sábjain a BÁCSÉP és a kecs­keméti 9. számú Volán Válla­lat néhány szocialista brigád­jának kezdeményezéséről. Az­óta is jónéhány üzem mun­káskollektívájának verseny­felajánlása érkezett szerkesz­tőségünkbe. Valamennyi vál­laláson érződik, hogy szerzői megfontoltan, átgondoltan, mély felelősségérzettől vezé­relvé fogalmazták meg azokat. Ha egy mondatban akarnánk sűríteni a vállalások lénye­gét: mindenütt arra töreked­nek, hogy az eddiginél maga­sabb szinten folytassák a szo­cialista munkaversenyt. Az elkövetkező hónapokban, s a tervidőszak éveiben tehát tovább növekszik a szocialis­ta brigádok jelszavának — szocialista módon dolgozni, tanulni, élni — jelentősége. Volt időszak, amikor ezt csak a brigádok vették komolyan, s akadtak, akik nem eléggé törődtek vele. Ma már szinte nincs olyan termelési tanács­kozás, ahol ne e jelmondat helyi viszonyokra alkalmazott, mélyreható elemzésével kez­denék a beszámolót. Igénylik a dolgozók segítségét a terme­lési folyamatok megszervezé­sében, felhívják figyelmüket általános és szakmai művelt­ségük növelésének fontosságá­ra, s kérik, hogy egymás se­gítésén túl vegyenek részt a mindannyiunk javát szolgáló társadalmi munkában. I Az eddigi, újabb munka­versenyt kezdeményező bri­gádvállalások azt tükrözik, hogy. céljuk a vállalati ötéves tervek kifogástalan teljesíté­se. s annak meghatározása: ki mit tesz a maga munkaterü­letén a termelési célok valóra váltásáért. Gyakori az olyan jellegű felajánlás, hogy a bri­gádtagok egy része szak kö­zépiskolában gyarapítja szak­mai ismereteit, örvendetes az is. hogy a társadalmi munkát, a kommunista szombatok bé­rét egyik legégetőbb. gondunk megoldására, a gyermekintéz- . mények fejlesztésére fordítják. Jó néhány teljesen új vo­nás is felfedezhető a verseny­vállalások egy részében. A munkafegyelemre, a munkaidő kihasználására vonatkozóan például már nem csupán úgy fogalmaz/nak, hogy becsülete­sen végigdolgozzák a napi 8 órát, hanem annak minél ész­szerűbb, gazdaságosabb ki­használására törekednek. A szocialista munkaverse-ny- vállalások teljesítésének elen­gedhetetlen feltétele, hogy most a gazdasági és műszaki vezetők adjanak meg minden támogatást a munkásoknak, a szocialista brigádoknak. E te­kintetben is van bőven ten­nivaló. Elegendő ■ csupán utal­ni a termelés hatékonyságá­nak növelésére, ezen belül az álló- és forgóeszközök jobb kihasználására, a termékek és szolgáltatások minőségének javítására', az anyag- és ener­giatakarékosság ésszerű foko­zására. a szerződésekben vál­lalt kötelezettségek maradék­talan betartására, a korszerű, gazdaságosan gyártható ter­mékek részarányának bővíté­sére, a termelési folyamatok magasabb fokú szervezettségé­nek kialakítására stb. A munkások, a műszaki ér­telmiség és a gazdasági szak­emberek gyümölcsöző együtt­működésts olyan erő, amely minden akadályt el tud hárí­tani az V. ötéves terv telje­sítése, népünk életszínvonalá­nak előirányzott növelése elől.­N. O. alatt újabb öntözőtelepek léte­sítését tervezik, többek között Dunaegyháza és Tiszakécske kör­zetében. • V l.atos István elektrikus bekapcsolja a sZívatlyúberendezést. (Szilágyi Mihály felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents