Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-11 / 110. szám
lit %á; pi' * JŐ Megjelent az Ifjúkommunísta májusi száma A KISZ IX. kongresszusát köszönti az Ifjúkommunista című folyóirat legújabb, májusi száma. A Százezrek véleménye — közös feladatainkról című, érdekes Összeállításban országos körképei kap az olvasó a kongresszusa.levél fogadtatásáról, fejezeteinek értelmezéséről, a fiatalok előtt álló nagy társadalmi, mozgalmi feladatokról. A Bács-Kis- kun megyében dolgozó és tanuló KISZ-esek feladatairól, terveiről Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára nyilatkozik a lapban. r A Közös dolgaink rovatban egyebek között érdekes cikket olvashatunk a paksi atomerőmű építéséről. Változatos kulturális és sportcikkek egészítik ki az Ifjúkommunistá májusi számát. Új telepítésű szőlők Ebben az ötéves tervidőszakban 350 hektár szőlőt telepítenek a kiskunhalasi Vörös Szikra Termelőszövetkezetben, az idén 50 hetárt. A meglevő nagyüzemi táblákon a tavalyi gyenge esztendőben is 112,8 mázsa volt az átlagtermés. A béke- és barátsági hónap megyei megnyitója Szombaton este Lakiteleken, a művelődési ház nagytermében került sor a béke- és barátsági hónap megyei megnyitó ünnepségére. Dr. Deák István, alakiteleki Szikra Termelőszövetkezet elnöke köszöntötte a résztvevőket, közöttük Vass Istvánnét, az Elnöki Tanács tagját, az Országos Béketanács alel nőkét, Horváth Ignácot, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagját, a járási pártbizottság első titkárát. Mint ünnepi beszédében Vass Istvánné mondta, a városok, községek lakói, a gyárak, üzemek, közös gazdaságok, intézmények dolgozói, s a diákok az idén is nagygyűléseken, találkozókon emlékeznek meg a 31 évvel ezelőtTT eseményekről, a hitleri fasizmus felett aratott győzelem jelentőségéről. A politikai enyhülés után a katonai enyhülés megvalósítását szolgálja egyebek között a negyedszázaddal ezelőtti stockholmi felhívás mostani megújítása, melynek legfontosabb mondata így hangzik: „Szűnjék meg a fegyverkezési hajsza, valósuljon meg a leszerelés.” A béke- és barátsági hónap megyei megnyitója a kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola néptáncosainak műsorával, illetve a helybeli citerazenekar és asz- szonykórus előadásával fejeződött be. A békehónap alkalmából ugyancsak szombaton Kiskunhalason, a művelődési házban nagygyűlést tartottak. Tegnap Bácsalmáson emlékeztek meg a fasizmus felett aratott győzelemről. A nagyszabású eseménysoro- a zatból kiemelkedik a május 14-én Baján megrendezésre kerülő ma# Vass Istvánná, az Országos Béketanács alelnöke ünnepi beszédét tartja. • A megyei megnyitó- ünnepség résztvevőinek egy csoportja. (Tóth Sándor felvételei) gyár—szovjet barátsági nap, amelyen a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának vezetői is részt vesznek. Május 19-én Bács- Kiskun megyéből béke- és barátságvonat indul a Szovjetunióba. Több mint háromszáz BácsKiskun megyei dolgozó 11 napot tölt majd Kijevben, Moszkvában, Leningrádban. Június 8-án Kalocsán emlékmű megkoszorúzásával fejeződik be Bács-Riskun megyében a béke- és barátság hónap. Szovjet-magyar - közlekedési tárgyalások Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter hétfőn Moszkvába utazott, ahol megbeszéléseket folytat a szovjet társminisztériumok vezetőivel. A tárgyalófelek áttekintik a szovjet— magyar közlekedési és hírközlési együttműködés aktuális kérdéseit, figyelembe véve az V. ötéves tervidőszak megindulásával, illetve célkitűzéseinek végrehajtásává! kapcsolatos közös feladatokat. (MTI) Választmányi a KlOSZ-nál . Tegnap Kecskeméten választ- mányi értekezletet tartott a KIOSZ, megyei szervezete. A Bács-Kiskunban dolgozó kisiparosok elmúlt félévi munkáját Re- hák László megyei titkár értékelte, s megállapította, hogy hasznos tevékenységet fejtették ki a lakossági szolgáltatásban: a megyében ők elégítették ki az ilyen irányú igények ötvén százalékát, f, A javító-szolgáltató kisiparo- ábk száma jelenleg 5208, 193-mal csökkent tavaly óta. A megyei titkár elmondta, hogy a szolgáltató kapacitást a nyugdíjasok beértekezlet vonása és a működési engedély- lyel dolgozók számának gyarapítása mellett a tnűhelyek korszerűsítésével is növelni igyekeztek. Az eltelt 6 hónap alatt 100 kisiparos vett fel hitelt az OTP-től az utóbbi célra. Emelkedett a szakmai színvonal, amiben többek közt annak is része volt, hogy 44 kisiparos mestervizsgát tett. A választmányi értekezlet végén Rehák László okleveleket osztott ki a KIOSZ hat hónapig tartó, versenyében helyezést elért körzeti, illetve helyi csoportok képviselőinek. Mindenki nyerhet! ‘•'■A megyei közlekedésbiztonsági tanács, a Petőfi Népe Szerkesztősége, a - közlekedésbiztonsági hetek alkalmából rajzos rejtvénypályázatot hirdet „Mindenki nyerhet!" címmel. Abból indultunk ki, hogy mindenki közlekedik, s ezért mindenkinek ismernie kell a reá vonatkozó közlekedési szabályokat, akár gyalogos, akár járművezető. A rejtvények közlekedési helyzeteket ábrázolnak, s a jól ismert totó alapján Hfll a megfejtéseket — hetenként négyet — a következő hét szerdájáig beküldeni. A 12 rejtvény helyes megfejtői között 1000 forintos első, 800 forintos második és 600 forintos harmadik díjat sorsolunk ki. Fejtse meg ön is a rejtvényt, küldje be szerkesztőségünkbe (Petőfi Népe Szerkesztősége 6001 Kecskemét, Postafiók 76.) hiszen ön is nyerhet! , A levelezőlapra kérjük ráírni: „Mindenki nyerhet!” ELSŐ FORDULÓ 1. TIPP A kisszállási művelődési ház adott otthont a kiskunhalasi járás díszítőművészeti szakkörei által készített kézimunkák kiállításának és a járási népdalkörök és citerazenekarok bemutatójának. A vasárnap délután elhangzott műsort a községből és a környékből összegyűlt népes közönség érdeklődéssel és. nagy élvezettel hallgatta végig. Nem verseny, „csak” sikéres bemutató után vették át a csoportok vezetői és a szólisták a járási, hivatal elnökétől, Baunoch Györgytől a szép emléktárgyakat. A műsorok többsége tartalmában és szerkezetében is átgondolt, jó ízléssel előadott volt. Csak kevés esetben tűnt fel stílustalan, műdalos dallam-, vagy előadásmód. Többnyire csak az elfogódottság, vagy zavaró külső körülmények okozták a gyengébb szerepléseket. Dicséretes, hogy néhány csoport a népdalok újszerű előadási formájával is kísérletezett. Elsősorban a jász- szentlászlóiak Csuhézás című, népszokást ízes élőadásban felelevenítő jelenetét kell kiemelnünk. A házigazdák műsorának legszebb részét a summásdalok adták. Gazdag, színes hangzás jellemezte a balotaszállási és a rémi citerazenekarok előadását. A kiskunmajsaiak citeraegyütte- sét érdekesen színesítette a klarinétos közreműködő, míg a mélykúti népdalkor további fejlődést ígérő kórushangzásával tűnt ki. Jánoshalmát Fenyvesi Jánosné énekes képviselte. A zenei műsort szerencsésen gazdagította az újdonsült kelebiai tánc-, együttes ígéretes bemutatkozása és a jánoshalmi táncosok fegyelmezett, jó felkészültségről tanúskodó két fellépése. L M. Harisnyanadrág minden mennyiségben I A Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi új gyárát egy évvel ezelőtt adták át rendeltetésének. Az üzem két és fél millió harisnya- nadrágot, sok millió zoknit, térdzoknit és más harisnyafélét is készít az idén. Két gyermekbaleset a hét végén A hét végén két gyermekbaleset történt, az egyik Kalocsán, a másik pedig Ballószög határában. Kalocsa belterületén, a Széchenyi út 13. számú ház előtt Gombaszegi Róbert 8 éves, Kalocsa, Széchenyi lakótelep 9. sz. alatti lakos az úttest baloldaláról körültekintés nélkül lépetf a féktávolságon belül érkező Göbö- lös Tamás, Kalocsa, Arany János utca 22. szám alatti lakos -motorkerékpárja elé. Az ütközés következtében mindketten a földre zuhantak és súlyosan megsérültek. Ballószög határában Hegedűs István 9 éves, Ballószög 299. szám alatti lakos kerékpárjával léktávolságon belül az őt már előző Braunitzer András, Kecskemét, Műkert 7. szám alatt lakó motorkerékpáros elé kanyarodott. A gyermeket a mentők a kórházba szállították. Mindkét gyermekbaleset arra figyelmezteti a szülőket, nevelőket, hogy vigyázzanak a gyermekek testi épségére, oktassák ki őket a helyes közlekedési magatartásra, a szabályok betartására. Figyelmeztetés ez a gépjárművezetők számára is, akiknek az ilyen helyeket óvatosan, fékkész állapotban kell megközelíteniük. Hajós belterületén, a Jókai utca és a Köztársaság tér kereszteződésében Kispataki László Tab- di,' Bem utca 18. szám alatti lakos a Kiskőrösi Állami Gazdaság autóbuszával szabálytalanul, balra kis ívben kanyarodott. Ezért elütötte Krajnik Kálmán, Hajós, Jókai utca 17. szám alatti kerékpárost, akit a kórházba szállítottak. G. G. NAPTAR 1976. május 11., kedd Névnap: Ferenc Napkelte: 4 óra 12 perc. Napnyugta: 19 óra 09 perc. Holdkelte: 16 óra 21 perc. Holdnyugta: 2 óra 35 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: időnként megnövekszik a felhö- •zet, elszórtan, elsősorban a déli, délnyugati megyékben zápor, egykét helyen zivatar valószínű. Napközben többfelé megélénkülő keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet _7—-12 a legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként felhősödés, futó záporok. Élénk északnyugati széllel a hőmérséklet kissé csökken. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 9-én a középhőmérséklet 15,8 (az 50 éves átlag: 15,7), a legmagasabb hőmérséklet 23,8 Celsius-fok volt, a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 15,0, 13 órakor 23,2 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 9,0 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 11., kedd este 7 óra: CSENDES DON CSÉB-bérlet. Székesfehérváron este 7 órakor: A NAGYMAMA MOZIMŰSOR 1970. május li.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor JELSZÓ: A PUSZTÁK ANGYALA Magyarul beszélő szovjet bűnügyi film háromnegyed ,6 és 8 órakor FELSŐ TÍZEZER Csak 16 even felülieknek! Színes, magyarul beszélő angol film KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor labirintus 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Magyar film MESEMOZI háromnegyed 6 órakor ’ HATAN HETEDHET ORSZÁGON AT Színes, magyarul beszélő német mesefilm f — KERAMIA-Kl ALLtT AS. Szerdán este 6 órakor nyitja meg Kocogh Ákos művészettörténész Kecskeméten a megyei művelődési központ emeleti előcsarnokában Németh János keramikus kiállítását. — Az egy hektárra jutó termelési érték meghaladja az idén a 40 ezer forintot a gyümölcstermesztési főágazatban a kecskeméti Magyar—Szovjet Baráteág Termelőszövetkezetben. Gazdaságosabban termesztik a kajszit, a szőlőt, az almát, s ezzel elérik azt. hogy az ágazat termelési értéke a tavalyihoz képest hat százalékkal emelkedik. — Kiskunfélegyházán már kél hónapja működik a Műanyaggyárban az az ezer személyes étkezde, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a város üzemélelmezési gondja megszűnjön. ,— Huszonötezer fórint vissza nem térítendő kölcsönnel segíti tagjainak családiház-építését a kecskeméti Kossuth Termelőszövetkezet, ha azok vállalják, hogy öt évig a közös gazdaságban dolgoznak. A Széchenyivárosból nemsokára a szövetkezet húsüzemébe is eljutja gáz, s utána megoldódik a főként a belsőnyíri tanyaközpontban épülő házak gázzal való fűtése is; a villany és a víz már bent van. — Bitumenréteget borítottak az 51-es út Bátyán áthaladó szakaszára a múlt évben, és felújították a dobosi utat is. A vízműépítés során 300 lakást a vízvezetékrendszerbe bekapcsoltak, s a község segélykérő telefonnal is gazdagodott. — A tavalyi 162 millió forint tiszta árbevételből' 48 millió a tagsági gazdaságok áruinak értékesítéséből származott a kiskun- majsai Jonathán Szákszövetkezetben. A tagsági gazdaságok egy hektárjára mintegy 8200 forint tiszta árbevétel jut. ■ — Tőkés piacokon. Több nyugat-európai szakmai vásáron vesz részt a tavaszi napokban az AR- TEX Külkereskedelmi Vállalat a hazai porcelán-, szőnyeg- és bútoripar, termékeivel. Április végén a hannoveri vásáron, majd a milánói vásáron állítanak ki. Az ARTEX tőkés cégekkel bonyolítja le exportforgalmának csaknem 90 százalékát. — Több mint negyven kilométernyi varratot kell elkészíteniük a hegesztőknek, a leninvárosi Tiszai Kőolajfinomító egy-egy hatvanezer köbméter befogadóképességű nyersolajtárolóján. Erre a munkára mintegy száz mázsa speciális hegesztőpálcát használnak fel. — Óriás gyárcsarnok építésébe kezdtek Győrött. Alaoteriüete 67 ezer négyzetméter lesz, ami nemcsak az országban számít ritkaságnak, de Európában 'is. A több üzemrészre tagozódó csarnokokban autóbuszokba beépíthető hátsó futóműveket szerelnek majd össze. — Oj szakma. Kalocsán a következő tanévben fehérnemű-készítés helyett női szabó szakmában képezik majd a jelentkezőket. A fialtál szakmunkások vizsga után a FÉKON kalocsai gyárában találnak elhelyezkedési lehetőséget. — A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium fődíját nyerték el a kunszentmiklósi batik- szakkör tagjai a Hazánk mező- gazdasága diákszemmel című pályázaton. Két első, két második és egy harmadik helyezés mellett 3 tanuló tágyjutalomban is részesül, és 17 további munkát is kiállítanak. A diákok felkészítője Mozesné Rogna Emilia tanárnő szintén első helyezést ért el. \ ' ‘ — Megkétszereződött a csólyos- pálosi Kunsági Szakszövetkezet háztáji gazdaságaiból származó áruk mennyisége a IV. ötéves tervidőszakban, öt és fél ezer sertést, 264 hízott marhát, 517 vagon zöldséget, 1 millió 600 ezer liter tejet értékesítettek a tagok a közös gazdaságon keresztül. A szövetkezet elsősorban a talajmunkák elvégzésével segíti a háztáji gazdaságok munkáját. — Tornacsarnokot és négy tantermet építenek Tiszakécskén a gimnázium mellett széles körű társadalmi összefogással: a szocialista brigádok vállalták azt is. ha minden anyag megvan, augusztus 20-ra átadják az épületeket. A tornacsarnokban a sportszakosztályok is egy helyen edzhetnek, míg az új tantermekkel elérik, hogy az összes felsőtagozatos általános iskolás a 3. számú intézetben tanulhat. »— A különböző lakkok,.habszivacsok, bútorvasalások hazai anyagokkal való pótlásával az idén félmillió dollár értékű importanyagot takarítanák meg az évenként 20 ezer lakáshoz elegendő bútort előállító Kanizsa bútorgyárban. — A Fejér megyei vadásztársaságok megkezdték a fácáncsibék keltetését. Az i.dén százezer fácánnal gazdagodik majd a megye állománya: 82 ezer tojást kikeltetnek, húszezer naposcsibét pedig más megyébe szállítanak, állományfrissítés céljára. — Jó minőségű, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas acélos nád termett hazánk tiszántúli tájain. A Felgyői Állami Gazdaság nádüzeme, amely hét megyében aratta a vízi növényt, túlteljesítette tervét. A Tisza és a Körös völgyében betakarított termés 40 százalékát exportálják. — Munkáltatók és a lakásépítés. Budapesti gyárak és vállalatok, valamint a különböző intézetek és intézmények évek óta részt vállalnak dolgozóik lakás- problémáinak megoldásából. 1970—1975 között a fővárosban 12 ezer új otthont építettek a muti- káltatók támogatásával. A lakásoknak mintegy 75 százalékát fizikai munkások kapták. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja; a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 1X-816 (központi): 11-709, 11-1M. Telexszám: 26 216 bmlV h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl]: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 lelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-72# Igazgató: Ablaka István Index: 25 0M ■ii'J it fill I fii Mffl Híj ll I mill D \ |l I——