Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-14 / 89. szám
V Z • PETŐFI NÉPE • 1976. április 14. Kádár János felszólalása XV. kongresszusán Ismét a Biztonsági Tanács előtt Kelet-Timor ügye a CSKP (Folytatás az 1. oldalról.) A Magyar Szocialista Munkáspárt múlt évi XI. kongresszusa megerősítette politikánk marxista —leninista lő irányvonalát és kidolgozta a pártnak a fejlett szo- ' calista társadalom építésének feladatait magában foglaló új prog- j tamnyilatkozatát. A kongresszus egyaránt figyelembe vette a szocializmus építésének i nemzetközi érvényű fő törvényszerűségeit és a nemzeti sajátosságokat. Feladatunknak tekintjük a párt, a . munkásosztály vezető szerepének, i a nép hatalmának, az ország ösz- szes alkotó erejét tömörítő szocialista nemzeti összefogásnak továbbfejlesztését és erősítését. Népünk támogatja a párt politikáját és a fejlett szocialista társadalom építését nemzeti programnak tekinti. Dolgozó népünk nagy tettvággyal fogott hozzá a további fejlődésünket szolgáló v új, V. ötéves terv és az 1976. évi népgazdasági terv megvalósításához. Bizakodással tekintünk előre, mert céljaink reálisak, társadalmunk politikai és gazdasági alapjai szilárdak, hazai építő munkánk legfontosabb nemzetközi feltételei adottak. A . Magyar Nép- köztársaság a Varsói Szerződés és a KGST tagállamaként jól együttműködik a Szovjetunióval, a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal, minden szövetségesével. Biztosíthatjuk barátainkat, hogy a magyar nép eltökélten halad tovább előre a szocializmus építésének történelmi útján. Pártjaink, országaink kapcsolatai kitűnőek. A Magyar Szocialista Munkáspártot és Csehszlovákia Kommunista Pártját a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus eszméi kapcsolják össze. Magyarország és Csehszlovákia alapvető érdekei és céljai közösek. Azonos nézeteket vallunk a szocialista építés és a nemzetközi politika valamennyi fontos kérdésében. Egyre jobban kihasználjuk lehetőségeinket a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére, kiszélesítésére; műszaki, tudományos és kulturális együttműködésünk is termékeny. Népeink igazi jószomszédként élnek egymás mellett, és bennünket összefűző szálakat erősítik az or- - szágainkban élő nemzetiségek is, .«melyek hidat alkotnak államaink között. 1 Sw Pártjaink, országsunk, népeink barátok és szövetségesek;] az utunk közös. A Magyar Szocialista Munkáspártot és kormányunkat az a törekvés vezeti, hogy tovább erősítse testvéri együttműködésünket, a magyar— csehszlovák barátságot népeink és az egész szocialista közösség, minden nép javára. Minden haladó törekvés számára. kedvező, hogy a világ sorsára egyre inkább a szocialista országok, a tőkés országok munkás- mozgalma és a népek nemzeti felszabadító mozgalma hat döntően.. Ennek / következtében a nemzetközi' helyzet fő irányzata kedvező, tért nyer az enyhülés, a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolataiban a békés egymás mellett élés elve és reális cél a tartós béke megteremtése. Ebben a folyamatban a Szovjetunió szerépe meghatározó. Pártunk, a magyar nép forrón üdvözölte a Szovjetunió Kommu. nista Pártja XXV, kongresszusának következetes békepolitikáját, és teljes erejével támogatja azt. Az enyhülés megszilárdítása és világméretű kiterjesztése további éberséget és kitartó harcot követel a hidegháború és a háború makacs szélsőséges erőivel szemben, amelyek a helsinki értekezlet után. különböző vonalakon ellentámadással kísérleteznek. Most már időnként leplezetlenül is az imperializmus szélsőséges köreivel játszanak össze a- maoista vezetők. A haladó és a békeszerető erők azonban hatalmasabbak, mint a reakciós, háborús erők; a népek békeakarata, a józan ész és a felelősség utat tör, az emberiség nem hátra, hanem előre halad. Az összes progresszív erő összefogásával a béke megőrizhető, a társadalmi fej. lödés, a népek szabadságának ügye feltartóztathatatlan folyamatként halad előre. A Magyar Népköztársaság a béke védelme szempontjából döntő tényezőnek tekinti a szocializmust építő népek egyeztetett nemzetközi fellépését, ugyan, úgy, mint az összes békeszerető erők összefogását, és mindent megtesz előmozdításukért. Kormányunk a helsinki záróokmány ajánlásainak megvalósításáért és a helsinki szellem más földrészeken való érvényesüléséért dolgozik. A más társadalmi rendszerű országokkal fennálló .. kétoldalú kapcsolatainkban' értékeljük a másik oldalról megnyilvánuló reális1'’szétrA élétét]1 :ja' becsületes együttműködési szándékot és a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztésére, a békés egymás mellett élés megvalósítására törekszünk. Világnézetünkből következően mindig' vallották, s most is kinyilvánítjuk szolidaritásunkat a tőkés monopóliumok ellen küzdő osztálytestvéreinkkel, az imperialista elnyomás ellen a nemzeti szabadságukért küzdő népekkel. Szolidárisak vagyunk a portugál haladó erőkkel, Angola törvényes kormányával, azokkal az arab erőkkel, amelyek a haladás nemzetközi erőivel együtt küzdenek az izraeli agresszió felszámolásáért, a közel-keleti kérdés igazságos rendezéséért. Elítéljük a chilei katonai junta véres terrorját, követeljük Luis Cor- valán elvtárs, valamennyi bebörtönzött latin-amerikai hazafi szabadon bocsátását. A Magyar Szocialista Munkáspárt síkraszáll a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista egységéért, a proletár internacionalizmus eszméjének érvényesüléséért. A proletár internacionalizmus mindig éltetője volt mozgalmunknak, s ma nagyobb szükség van hatalmas erejére, mint bármikor volt. Támogattuk és támogatjuk a testvérpártok kétoldalú és sokoldalú nemzetközi tanácskozásait, így a kommunista és munkáspártok európai találkozójának ösz- szehívását is. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusán a központi bizottság magas eszmei és politikai színvonalon összegezte a megtett út tapasztalatait, és világosan megjelölte a további fejlődésnek, á fejlett szocialista társadalom építésének, a köztársaság további felvirágoztatásának nagyszerű céljait. Küldöttségünk, a magyar kommunisták, a magyar dolgozó nép nevében a kongresszusnak eredményes tanácskozást kíván. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri népeinek pedig azt kívánjuk, hogy teljes sikerrel váltsák valóra a XV. kongresszus határozatait. Éljen Csehszlovákia Kommunista pártja és dolgozó népe! Éljen, virágozzék a csehszlovák—magyar barátság! Éljen' a szocializmus és a béke! • Tegnap került sor a kongresz- szus harmadik napirendi pontja'^SltítN^ezpoiíih^CizöKsaga'' nökségi tagiának. Csehszlovákia miniszterelnökének beszámolójára. amelyben ismertette az 1976— 1980-as ötéves népgazdaságifejlesztési terv fő irányait. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn új'abb tanácskozásokat kezdett a kelet-timori helyzet megvitatására. Mint emlékezetes, a tanács december 22-én egyhangú határozattal felszólította Indonéziát, hogy haladéktalanul vonja ki csapatait az indonéziai szigetvilágihoz tartozó kis sziget keleti feléről. Ez azóta sem történt' meg, és az ENSZ-.főtitkár különleges megbízottjának jelentése szerint á szigeten tovább folynak a harcok a • különböző fegyveres szervezetek között. A Biztonsági Tanács hétfői ülésén Jósé Hamos Horta, a baloldali kormány, a Fretilin tájékoztatási és külügyminisztere beszédében leszögezte, hogy Kelet- Timor népe tovább folytatja harcát a politikai függetlenség elnyeréséért. Ugyanakkor közölte. A Jordán folyó izraeli megszállás alatt l'evő nyugati partvidékén hétfőn megrendezett hely- hatósági választásokon — nem végleges adatok szerint — jelentős győzelmet arattak a' Palesztinái Felszabadítási Szervezetet támogató erők. A térség első, második és negyedik legnagyobb városában, Nabluszban, Hebron- ban és Ramallahban a PFSZ-t támogató jelöltek szerezték meg a tanácsi helyek többségét, a betlehemi tanácsba egy kommunista jelöltet is beválasztottak. Az ön- I álló palesztin állam gondolatával hogy kormánya kész a helyzet békés, tárgyalások útján történő megoldására is. A Fretilin képviselője szerint a hat hónapja tartó harcokban eddig hatvanezren vesztették életüket. Azt is elmondta, hogy a sziget keleti felén a szomszédos Indonézia még mindig ellenőrzése alatt tartja Kelet-Timor egyes vidékeit. • Kelet-Timor több mint négyszáz évig Portugália gyarmata volt. Az utolsó kormányzó azonban augusztusban, amikor a harcok elkezdődtek, elmenekült a szigetről. Lisszabon ezt követően megszakította diplomáciai kapcsolatait Indonéziával és azt követelte, hogy Djakarta .vonja vissza csapatait Kelet-Timorról. A Biztonsági Tanács vitája ma délután folytatódik. (UPL AP)szemben a Jordániához való csatlakozást szorgalmazó erők képviselői a kisebb városokban, közöttük Dzseninben megőriztek pozícióikat. Az izraeli rádió egyik kommentátora kedden reggel megállapította: „A helyhatósági választások politikai szavazást jelentenek; kifejezésre juttatták a megszállás elleni tiltakozást, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet támogatását”. A választásokon 63 ezren adták le szavazataikat, ez a választásra jogosultak 73 százaléka. Helyhatósági választások a Jordán nyugati partján ESEMÉNYEK SOROKBAN BUDAPEST Kedden hazaérkezett az MSZMP küldöttsége, amely Sarlós Istvánnak a Politikai Bizottság tagjának vezetésével részt vett a Belga Kommunista Párt XXII. kongresszusán. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, a Központi Bizottság titkára fogadta. (MTI) TRIPOLI Kadhafi líbiai elnök hétfőn este Tripoliban egy tömeggyűlésen elhangzott beszédében kijelentette, hogy országa elutasít mindenfajta külső beavatkozást Libanonban. Kadhafi Líbia korlátlan támogatásáról biztosította a közelebbről meg nem névezett libanoni „nacionalista erőket”. (AP) NEW YORK A „Zsidó Védelmi Liga” huligánjai hétfőn újabb provokációs gyűlést rendeztek a Szovjetunió állandó ENSZ-képviseletének épülete előtt. Cionista suhancok egy csoportja szovjetellenes jelszavakat ordítozott, fenyegette a New York-i szovjet intézmények J dolgozóit. Ugyancsak hétfőn egy másik cionista csoport több órán át botrányos jeleneteket rende- . zett az AEROFLOT képviselete előtt, és közben több suhanc si- ' kertelen kísérletet tett arra, hogy behatoljon a helyiségbe. (MTI) BUENOS AIRES A Reuter hírügynökség az argentin katonai juntához közelálló forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy hadbíróság elé fogják állítani Maria Estella Perón megbuktatott elnökasszonyt —, akit a junta Buenos Airestől 1800 kilométerre délre, egy üdülőhelyen tart háziőrizetben. A tárgyalás idejét és helyét még nem közölték. BONN Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár július 15 és 20. között hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban — jelehtették be kedden a szövetségi fővárosban. Washingtoni látogatása idején megbeszélést tart Ford elnökkel és az amerikai kormány más tagjaival. (MTI) ATHÉN . Az Égei-tengeren ötödik na-v’a folytatódnak a NATO hadgyakorlatai amerikai, angol, olasz és török egységek részvételével. A térség északi részén a görög hadiflotta és légierő gyakorlatozik. Ugyancsak az Égei-tengeren kezdődnek meg szerdától a török haditengerészet gyakorlatai. HADKRŐCSÖKKENÍÉS tartanak a bécsi tárgyalások Alekszej Petrov, a TASZSZ politikai hírmagyarázója írja: Bécsben véget ért a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folytatott tárgyalások nyolcadik fordulója. • Összegezve a bécsi tárgyalások nyolcadik fordulójának -eredményeit, a megfigyelők megállapítják: most, amikor az enyhülési irányzat szilárdan gyökeret vert Európa földjén, különösen fontos a politikai enyhülésnek a katonai enyhüléssel való kiegészítése. Éppen ez vezérelte a tárgyalásokon a Szovjetuniót és a Varsói Szerződés más tagállamait, amelyek úgy vélték és úgy vélik, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet -csökkentése problémakörének megoldása teljes egészében megfelelne az európai népek törekvéseinek, valamint a béke és a biztonság megszilárdítása érdekeinek Európában és Európán túl. A bécsi tárgyalások nyolcadik fordulója során Csehszlovákia1, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió küldöttsége — mint ismeretes — olyan új fontos javaslatot terjesztett elő, amélynek az a célja, hogy elősegítse az előrehaladást, és amely fontos kompromisszumos elemeket tartalmaz. A szocialista országok javaslatának lényege, hogy az első szakaszban, 1976-ban a Szovjetunió és az Egyesült Államok a NATO-hoz és a Varsói Szerződéshez tartozó országok csapatai létszámának megfelelően azonos százalékban csökkentsék csapataik létszámát, valamint meghatározott mennyiségben a fegyverzetet és a haditechnikát, beleértve a nukleáris fegyverzetet. (A nyugati országok ez ideig ahhoz ragaszkodtak, hogy a csökkentés első szakasza csupán a Közép-Európában állomásozó szovjet és amerikai csapatokat érintse.) A tárgyalások többi közvetlen résztvevői — szocialista és nyugati országok — a jelenlegi szinten „befagyasztanák” fegyveres erőik létszámát, és kötelezettséget vállalnának arra, hogy a második szakaszban — az 1977— 1978-as években — csökkentik csapataik létszámát és fegyverzetüket. E folyamat végső eredményeként azonos százalékban csökkentenék a Közép-Európában csapatokkal rendelkező valamennyi állam szárazföldi csapatainak létszámát, légierőit és fegyverzetét. • A szocialista országok javaslata — amelyre a tárgyalások résztvevőinek figyelme összpontosult — jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy megkezdjék a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről szóló egyezmény gyakorlati kidplgozá- sát. A nyolcadik forduló során azonban a NATO-országok állás- foglalása miatt még mindig nem kezdődött meg ez a munka. Amikor pedig végéhez közeledett a nyolcadik forduló, a NATO-országok képviselői, hogy mentesüljenek a felelősség alól, úgy igyekeztek beállítani a helyzetet, mintha az érzékelhető előrelépés hiányáért a Szovjetunió és a Varsói Szerződés .más tagállamai lennének a felelősek. Hollandia delegátusa például a sajtókonferencián azt hangoztatta, hogy — úgymond — a szocialista országok „a bűnösök a huzavona politikájáért’’, mert azok szerinte „gyengíteni akarják a nyugat biztonságát” stb., stb. Ilyenfajta állítások látnak napvilágot e napokban egyes nyugati lapok hasábjain is. Mit lehet móhdani erre? Nézzük ä tényeket. A nyugati országok továbbra is ragaszkodnak közép-európai fegyveres erőiket és fegyverzet „aszimmetrikus” csökkentéséhez. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetuniónak, Lengyel- országnak, Csehszlovákiának és a Német Demokratikus Köztársaságnak majdnem kétszer olyan mértékben kellene csökkentenie közép-európai fegyveres erőinek és fegyverzetüket, mint az Egyesült Államoknak, Angliának, a Német Szövetségi Köztársaságnak, Belgiumnak, Hollandiának és Luxemburgnak. Ez a megközelítés alapvetően megsérti a bécsi tárgyalások alapelvét, nevezetesen azt, hogy eeyik fél biztonsága sem szenvedhet károsodást. Közép-Euró- pa térségében jelenleg megvan a felek fegyveres erőinek és fegyverzetének meghatározott egyensúlya. A csökkentés feladata abban van, hogy ennek az egyensúlynak a fenntartása mellett csökkenjen a katonai konfrontáció tényleges színvonala. Ezt javasolják a szocialista államok is az azonos százalékos csökkentésre vonatkozó - indítvánnyal. A nyugati országok javaslata éppen az ellenkező eredményhez vezetne. A nyugati javaslat a meglevő erőegyensúly megváltoztatását célozza, vagyis azt, hogy az egyik fél, mégpedig a szocialista országok biztonsága meggyengüljön. • A nyugati országok ragaszkodnak az úgynevezett „kollektív felső határ” koncepciójához. A3 ő indítványuk szerint állapítsák meg a NATO-tagállamok, s a Varsói Szerződéshez tartozó országok Közép-Európában állomásozó fegyveres erői létszámának azonos felső határát, és az azonos „kolléktív felső határok” keretei között bármelyik fél variál- hátia az egyes államok fegyveres erői csökkentésének fokozatát Ez azt jelenti, hogy például a NATO-csapatokon belül csökkent- hetik az egyes országok, például Anglia, Belgium, 1 és Hollandia fegyveres erőinek létszámát, más országok, például a Német Szövetségi Köztársaság . fegyveres erőit pedig növelhetik. Ez nem sértené még a „kollektív felső határ” koncepcióját. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez ellentmondana Közép-Európában a katonai enyhülés alapvető érdekeinek. A nyugati, országok azt hangoztatják továbbá, hogy ameny- nyiben nyugati sémát kiegészítenék ezer amerikai nukleáris robbanófej Közép-Európából való kivonásával, az kiküszöbölné a nyugati indítványok. nem egyenértékű jellegét. Ez teljes ostobaság. A szovjet harckocsizó sereg csökkentését lehetetlen összehasonlítani 29 ezer különböző egységekből kiválasztott amerikai katona kivonásával, és az amerikai nukleáris eszközök bizonyos mennyiségű csökkentésével. Sem katonai, sem bármilyen szempontból nem lehet bebizonyítani, hogy a fegyveres erők teljesen különböző és összehasonlíthatatlan komponenseinek csökkentése katonai vonatkozásban egyenértékű lenne. E téren nincs semmiféle objektív kritérium. A tankokat nem lehet átszámítani nukleáris töltetekre, és ugyanígy fordítva. Realisztikus és igazságos a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének csupán olyan koncepciója lehet, amely a két fél minden haderőnemére, fegyverzetére és haditechnikájára egyenértékű alapot irányoz elő, beleértve a nukleáris fegyvereket is. 9 Milyen következtetés von-- ható hát le? A szocialista országok Bécsben jóakaratot és megegyezési készséget tanúsítanak. Űj kezdeményezésük, amely teljes mértékben megfelel annak az egyedül realisztikus elvnek, hogy nem sérthető, meg Közép-Európában a kialakult erőegyensúly, és nem szenvedhet károsodást egyetlen állam biztonsága sem, komolyan előrelendíthetné a tárgyalásokat. A NATO-országok azonban — mint az elmondottakból kitűnik — még mindig egyoldalú katonai előnyöket akarnak szerezni a maguk számára, és . ez akadályozza-az ügy megoldását. Az • „aszimmetrikus” megközelítés és a „kollektív felső határok” alapján legfeljebb bonyolultabbá . tehető Közép-Európában a helyzet, de nem érhető el a katonai enyhülés. Ezekből a tényekből világosan kitűnik, hogy — a holland delegátus szavaival élve — kik a „bűnösök a huzavona-taktikáért”, és kik tesznek meg mindent a bécsi tárgyalások sikeréért. Bécsben május 17-én'ismét megkezdődnek a tárgyalások. Most a nyugati államoké a szó. (MTI) Hogy többé ne legyen fasizmus... Budapesten ülésezett két napon át a Sachsenhauseni Nemzetközi Bizottság vezető testületé: az elnökség és a titkárság. A tanácskozás résztvevőit — akik tizenkét országot képviseltek — fogadta az Országházban Péter János, az országgyűlés alelnöke. A szívélyes, baráti hangulatú találkozón jelen volt Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára és Gáti Ödön, a Nácizmus Üldözöttéi Bizottságának elnöke is. Az egykori náci konc.entrációs tábor szörnyűségeit tűiéit foglyokból, az ellenállási mozgalom volt tagjaiból létrejött nemzetközi szervezet kétnapos munkaértekezletéről kedden a Hotel Ifjúságban sajtóértekezleten számolt be Charles Desirat, a bizottság elnöke és Heinz Külkens főtitkár. A többi között hangsúlyozták: a nemzetközi bizottság annak az eskünek szellemében végezi munkáját, amelyet a sachsenhauseni koncentrációs tábor fel- szabadulásakor tettek. Megfogadták: minden erővel azon lesznek, hogy soha többé ne legyen fasizmus, soha többé ne legyen háború. A háború szörnyűségeit, a deportálás, a táborélet borzalmait túlélt volt foglyok, ellenállók szervezetének fő célja: küzdeni a népek együttműködéséért, a békés egymás mellett élésért, a teljes leszerelés megvalósításáért, az európai béke és biztonság érdekében Helsinkiben elfogadott határozatok végrehajtásának elősegítéséért. Az utóbbival kapcsolatos tennivalók állottak egyébként a nemzetközi bizottság tanácskozásának középpontjában. Tárgyaltak az ifjúság antifasiszta szellemű nevelésével összefüggő feladatokról. Bejelentették a sajtótájékoztatón, hogy a Sachsenhauseni Nemzetközi Bizottság vezető testületé elfogadta azt a dokumentumot, amelyben tiltakozik a chilei fasiszta junta kegyetlen megtorló intézkedései ellen, s követeli az összes politikai fogoly szabadon bocsátását, a demokratikus szabadságjogok helyreállítását. Egy másik dokumentumban a bizottság vezetősége állást foglalt abban, hogy különösen fontosnak tartja az általános és teljes leszerelés megvalósítását, ennek érdekében világkonferencia összehívását. Az újságírók kérdéseire válaszolva közölték, hogy ' jelenleg 19 nemzeti szervezet tartozik a nemzetközi bizottsághoz. A túlélők körülbelül 50 százaléka — akiknek kora és egészségi állapota lehetővé teszi — igen aktívan tevékenykedik a szervezetekben, azzal a céllal, hogy minél hatékonyabban segítse nemzetközi téren és saját hazájában az antifasiszta kollektívák fel- - adatainak megoldását. (MTI) Az OKP változatlanul összefogást kínál Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága kedden befejezte ülését. A KB megvitatta G. Napolitano, a KB titkára beszámolóját, a legsürgősebb politikai feladatokról, és határozottan leszögezte: az ÖKP változatlanul összefogást kínál a kereszténydemokratáknak és az összes demokratikus pártnak a törvény- hozás megmentésére, a választások elkerülésére. A KDP elzárkózó, elutasító magatartása azonban a parlament feloszlatáshoz, mint efllkerülhetetlen következményhez sodorja az országot, holott a gazdasági és pénzügyi helyzet katasztrofális romlása azt sugallja, hogy ezt el kellene kerülni. Az OKP fontosnak tartja, hogy a legégetőbb problémákat mindenképpen, a fenti káros fejlemények következése esetén, is rendezzék: így a feloszlatás előtt olyan intézkedéseket sürget tehát a parlamenttől és a kormánytól, amelyek eleget tesznek a dolgozók legsürgősebb elvárásainak. Felszólítja tagságát, hogy készüljön fel az újabb választási erőpróbára. 0 A képen: a megszállás ellen tiltakozó tulkarmi arab lakosok az egyik szavazóhelyiség előtt. (Telefoto — AP—MTI—KS)