Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-04 / 81. szám
GÁL FARKAS: Az elfutó időben Virágba borult április. Céltalan szelek langyos szárnya lebeg és néha lesuhint a menetelő katonákra. VöniÉnak reggel- óta már utána autók, tankok mennek maid újra tömör, gyalogos sorai jönnek a seregnek. És harsány daluk megremeg a kivárosi szűk utcákon, valami ismeretlen nép ismeretlen fiait látom valami távoli hazát, égböltnyi széles, nagy országot gondolok '' mögöttük, amíg vonulnak csizmák, hátizsákok, füles sapkákés fegyverek vörös zászlók, kulacsok, csajkák, kondérkocsik; Páncélosok ■a nyögő kövezetét márják. S hogy évek múltak, az a kép egyre élesebbé vált bennem egyre több arc fordul felém akik ott mentek a seregben. Látom a hátizsákokat lovak nyergét, aztán egy kardot, középkorú asszonyt, aki szekéren teafőzőt tartott. Majd egy integető tenyér áll meg a képek közt előttem kinagyítva -a katonák közül az elfutó időben. Valaki ott intett nekem a csodálkozó kisgyereknek és ime harminc év után jut eszembe, hogy integettek. Ki lehettél te katona akinek szívét megmozgattam állva a járdán jóleső langyos tavasz zuhatagban? Ki lehettél, hogy egy gyerek mezítlábas, kócos alakja magasba emelte karod, hány gyereknek voltál az apja? És hol vagytok ti katonák, kiket oly szívdobogva néztem hol vagy kozák, ki egy sapkát adtál nékem a járdaszélen...? Ne válaszoljatok. Tudom: sírotokon virágok' lengenek, vagy otthon nyírfák árnyain régi dalokat énekeltek. S talán ha éppen az a dal jön szhtolQa, mifffi, akkor, régen valakinek eszébe jut —- egy gyerek állt a- járdaszélen ... 9 Czőbel Béla: Virágcsokor. RAFF AI SAROLTA: Rí a szél Jaj, mennyei vakság-magasság, . jaj, istenségek elfordult szeme! Jaj, hogy szíveink ellenére rozsdáit mérleg-ítélet: nyelve, se nyila, tányérkáiban megpördül a szó is, lehetne kincsünk, ám csak elhever, semmit nem nyom, semmit meg nem csorbít: magát veszejti el. Ó, mennyei vakság-magasság, ó, istenségek elfordult szeme! Lám rí a szél, lám tűhavat se hordhat felhőpuffos ölebecskéire, I lám rí a szél, lám görcsöket cibálhat: oldoztatunk és megkötöztetünk. Táltosfogak vaskapcsa biztonságunk — s a kalodánk. Beléfeledkezünk. Ó, mennyei vakság-magasság, időtlen isten elfordult szeme! Bételt az már, hogy látni mit se vágyik. Bételhetett vezeklő elhúnyásig: irgalmasabb a vakság szégyene ha látván látott, áldván oldatott: fölszakadhat a kéklő semmibe. 9 ARD1 ANNA: Emberi boldogság Mint fogoly tartja kezében ' a napsugár egy darabját, az emlékezet s a remény e légnemű halmazállapotát; térdig a horzsolást idéző anyagokban, derékig a derekat meghajlító terekben, tekintetig a tekintetet elhomályosító könnyekben: ■, s mégis van benne valami, ami gyönyörű és ép, ! ami tökéletesen szabad: a szívverés az érverés, a rejtett áram, a rejtett gondolat, a dobogó ásvány, a távoli tejút, s a testmeleg mindennapiság, a megsejtett testvériség, s az. elviselt magány, a legelfutöbb percek, s a legállandóbb szerelem, az egyszerű, nyilvánvaló dolgok, s a nagyszerű igézetek, a porló semmi, s a kiharcolt való, a szeretetdiktálta absiolutumok, s az abszolutdiktálta realitások. A szavak titkainak tudója Fiatalabb pályatársa, Pavlenko mondta róla: „Censzkij múzsája a. Krímben született, keze napbarnított, arcát nap és szél cserzette, lábát pedig a köves 'ösvények edzetaték durvára, szereti a sós szardellát és az' új- bori Maga így vall a tájról, ahonnan ihletét, alkotó erejét merítette: Második hazám — gyönyörű Alustának csendes tájai... Félszázada, szerelmesen a végtelenbe, Olvasom itt a lét lapjait. Szergej Nyikolajevics Szerge- jev-Censzkijt nem sorolhatjuk a Magyarországon. legismertebb szovjet írók közé. bár . hazájában a legnagyobbak között fart- ják számon. tes'tyérniegyénk. a krími terület, irodalmi életét pedig fél. évszázadon ál irányította. Neve a századfordulón tűnt fel az irodalomban. Falusi tánító korán árván marad1!, gyermekeként, jnélkülözve járta be Oroszországot, harcolt az, 1905-ös orosz—japán háborúbah, s végre 1906-ban talált otthonra ALus- tában. Ezután Csák áz. irodalomnak szentelte életét. • Korai műveiben . szenvedélyei sen tiltakozott az ember megaláztatása, a nyárspolgári egoizmus ellen.. Alkotásainak vezér-' fonala: ahol . a szocijális elnyomás, az igazságtalanság, uralkodik, tragédia az ember élete. .Gorkij, már 1912-ben a kor legnagyobb orosz ii'ói közé' sorolja. A „Mezők bánata»” (lÖ08), „Der- jubin rendbiztos” (iülö'), „Med vebocs” (1912) című alkotásait az orosz irodalomtörténet a századbeli kritikai realizmus, gyöngyszemeiként tartja számon.. A .kjvételes tehetséggel megáldotta. író nyelvének gazdag- sagával. szépségével ragadja meg olvasóit. Gorkij írja egyik levelében: „Hatalmas órdsz művész-' ként állt. On elém. az olvasó elé, mint a szavak titkuinak tudója) elmélyült, lélekbelátö és tájképek írója amilyenek- ■ ma nincsenek nálunk. Az ön táj leírása a- legnagyszerűbb újdonság : az orosz .irodalomban.” . Még a nagy Októberi Szocialista Forradalom elölt határozta el áz „Oroszország átalakulása” című regényciklusának megírását. A ciklus nyitó regényeként . számontartott „Valja”, című, 1913-ban megjelent müve forradalom előtti művészetének összegezésé: egy- érett író alkotása. .Életéi, írói munkásságát a regényciklus megírására szentelte. A ciklus legkiemelkedőbb alkotását, a „Szevasztopol . megpróbáltatása” 5 című történelmi regény! a -krími föld hősi múltja ihlette. Megjelenése • után a könyv á szovjet nép 'kedves olvasmányai közé került, és mint Oszetrov írja.. a. Nagy! Honvédő Háború éveiben a katonák hátizsákjaiban menetelt . a Volgától a Krímig,; a Krímtől Berlinig. ' Mindenkor. -szeretettel, megértéssel, tanította . fiatal páljíalór- Sait:. .^Minden', szavatokban- lé-- gyetek, költők! Poézis- nélkül nincs 'és ném is lehet művészi alkotás ..."• írja betegagyáról ifjú barátainak. ' ' r-. Munkás életét 1958-ban,; 83 éves korában szakította meg a halál. Egykori lakóházának kertjében temették el. Otthona, melyet csak a7 fasis?taa megszállás miatt volt kénytelen . elhagyni, fél évszázad alatt, ma múzeum. Dolgozószobájában úgy ereztem, a házigazda csak a kertbe kísérte ki vendégeit. Magne.tj>fons&lag őrzi hangját. Szavaib a Lelhin- rend átvétele alkalmával hangzottak el, 1955-ben, Szimíero- polban. Nem mindennapi életerőt . sugárzó beszédében' írói- terveiről beszélt. ■ v . /; Sírján-'soha nem hervadnak’ el,az -emlékezés virágai. A nép szolgálatára rendelte életét, munkásságát. Féltve őrzik hát az orosz irodalom óriásának emlékét, szellemi hagyatékát. Sávolt Béla : í,)&BWÍ)QSöfc AmkpR jfiÁXÓqZiÉKJQPOGTATNAJt’’ A szabadságharcos II. Rákóczi Ferencet gazdag életében sok erős szál fűzte szűkebb hazánkhoz. A Duna—Tisza közén táborozott sokáig seregével. Hidat veretett a Dunán, .nem is egyet, többet. Nem egyszer itt ütközött meg a császáriakkal. Innen indította útnak a be-betörő, s kegyetlenkedő rácok ellen megtorló hadait. Innen keltezettek levelei, rendeletéi stb. Eindultunk hát születésének háromszázadik évfordulóján, hogy a Nagyságos Fejedelem nyomait kutassuk; hogy nyomozzunk élő emlékei után. Miről mesél az ordasi határ? Kenyér és tej Kecskemétről „Az böcsületes kecskeméti... bírák” Dunapatajon, a helyi múzeum, létrehozója s igazgatója Paslyik István mutatja a helyi gyűjteményt: legalább hatszáz ' kötet könyv, rengeteg újság, térkép, folyóirat, írásos és tárgyi emlék együttesen hirdeti e gazdag múltú község — egykori mezőváros — századokkal ezelőtti életrevalóságát. Felnyitjuk Esze Tamás Kuruc vitézek... című könyvét, és ezt olvassuk benne: Rákóczi „vonulásának táborhelyei: április 30- án Pataj. Április 30-tól május 26-ig tábora a Duna rűellett. Ordason fekszik, rendeletéit azonban május 12-én Patajról, 13-án Soltról; 21 -e és 24-e között megint Patajról, 24-én pedig Duna- földvárról keltezi. Ordasról táborát Soltra költözteti át, május 29-én már itt van, s itt marad június 29-ig. Tábora június 30- án és július 1-én Kiskőrösön van.” Nemcsak a fejedelem, hanem a szabadságharc több más vezetője is itt tartózkodott ' rövidebb- hosszabb ideig. Például Bottyán János generális. Érdemes ide írni teljes terjedelmében az egyik Pata jón irt rendeletét: „Károlyi lézengő hadainak ösz- szegyűjtése s fqgdosása érdekében”. Majd : „Az böcsületes kecskeméti; körösi és czeglédi bírák! Ezen parancsolatomat vévén kecskeméti; körösi és czeglédi bírák! Parancsolom fejetekre száz arany bírság alatt, hogy mivel mostan az Tiszántúl való hadak, melyek M. G. Károlyi Sándor urammal az Dunántúl voltak, sokan átal- j öltek s szöktek az Dunán: azért valahol akár mezőn, akár hely- ségtekbén tanáljátok, ha tőlem . vagy Károlyi. uramtúl passzusa ném lészén, fogjátok és rabságban tegyétek, mindaddig tartsátok; míg híremmé nem adjátok és parancsolatomat irántok nem veszitek. Különben se cselekedjetek. Datum- Pataj, die 2. Április 1705. Generális Bottyán János.” Az itt élő emberek büszkék ar- . ra. hogy a helység pecsétje a Rá- kóczi-szabadságharc második esztendejében készült. A pataji múzeum könyvtári részlegében őrzik a becses emléket, melyen ez a szöveg olvasható, ■; jól láthatóan: „Anno 1704. Patai! Varas: Potse- ti”. S a gazdag térképgyűjtemény egyik szép darabja is a magyar történelem nagy eseményére utal. Találkozás a nagyfával Ezeket a sorokat Markó Árpád II. Rákóczi Ferenc, a hadvezér című könyvében olvastuk. Leg- , alább megnézhetjük a híres Rári, kórzij-fát '— gondoltuk magunké < ; ban.. A kicsi falu legszélén, a temető sarkában áll hat méter átmérőjű törzsével, hatalmas, összevissza ágaival a nevezetes fa. Kérdezzük az arra járókat, mit tudnak róla? Szabó pénésné: — E hatalmas tölgyfa alatt piheni meg Rákóczi Ferenc fejedelem. Most lesz az évfordulója. Majd megünnepeljük. Farkas János: — Én 1931-ben költözftem ide. Mindjárt azt kérdeztem: Milyen fa ez? Mindenki tudta. Mert az ordasiak szeretik a Rákóczi-fát! Egy nagyon idős bácsi mondta akkoriban nekem, hogy a fejedelem ehhez kötötte a lovát. Csaták is voltak errefelé. Bese József: — Nem messze volt innen a tábor. Találtak sírokat is. Sok harcot vívtak ezen a tájékon. Ezt a fát Rákóczi is szerette. Árki Sándor: — Én itt lakom szemben vele. Mindennap látom, szeretem. A Szól a síp című könyvben is olvastam róla. Jó érzés volt. Besenczi Sándor helybeli gyűjtő sok adatot tud. Nekem osztálytársam volt ő; men-, jen el hozzá, szívesen segít. , A tanácsházán később Égi FeJ- rencné vb-titkár ugyanezt mondja. S azt, hogy 30-án emléktáblát helyeznek el a fán, Rákóczi Ferenc és a kurucok emlékére. Jelképes, hogy Besenczi Sándor éppen a fejedelemről elnevezett utcában lakik; A huszonegyes számú házban, melynek fa- i lai között .»„rádióból• és az-úisá- 1 gokból is ismert gyűjtő; iszeretett kicsi faluja emlékeinek, múltjának fáradhatatlan kutatója a sok bizonyító adatot, dokumentumot, tárgyi és írásos emléket őrzi. így kezdi: — Ez a falu honfoglalás előtti település. Itt avar temetőt is ástak már ki, és honfoglaláskor! sírokat -tártak fel. Egy 1239-ből maradt oklevél bizonyítja többek között az élet folytonosságát. Ordas a török idők alatt sem pusztult el soha; pedig ez kevés helységről mondható el. — S a Rákóczi-emlékek? — siettetem, hogy tárgyunkra térjünk. . — Rengeteg van, nem is tudjuk most mind megbeszélni, megnézni. Hiszen seregével együtt és vezérkarával egy hónapig itt tartózkodott. Sok apró. érdekességet is tudunk a dokumentumokból. Például, hogy amikor errefelé nem juthattak tejhez, a fejedelem titkára, Pápai János Kecskemétre írt Vay Adómhoz, hogy „Kegyelmes urunk parancsára küldjenek fejősteheneket.” Ugyancsak onnan, négy nap leforgása alatt negyvenezer darab kenyeret szállítottak ide, a kuruc táborba. Ejgondolhatják, mekkora zajló élet, milyen sürgésforgás (volt a mi tájunkon. Egy fennmaradt levél arról tanúskodik, hogy mesterembereket is kértek ide Ordasra, Kecskemét,.Udvari hadai élén április 18- áiv elindult Eger alól, s a Duna- pataj mellett készített ordasi , megerősített táborába rendelte a Duna—Tisza közi csapatokat is.” „Rlmék már a tölgyfa alá” • az ordasiak szeretik a Rákóczi-fát”, ről. Aztán a fejedelem itt szervezte meg a postahálózatot, Ordason nevezte ki az első tábori papot. Molnár Lajos parasztköltőnk egyik versében így említi meg ezt: „Nagy tölgyfának lombja sátor, kuruc pap a prédiká. tor.” A dákosi síkon Besenczi Sándor sürget bennünket: menjünk ki a határba; saját szemünkkel lássuk a helyszíni, ahol a kuruc seregek táboroztak és csatáztak a Dunaiparton. Amikor a magas töltésen a fodrozó, hullámzó vizet nézzük, meg szemben a híres-nevezetes Sánchegyet: a túloldalit, melyen Bottyán erődítményének nyomait őrzik, csak hallgatjuk egyre a lelkes beszédet: — Itt állott, minden valószínűség szerint a fejedelem sátora. Endrődi Sándor költő így ír erről: „Rákóczi sátora följebb van dombolva, úgy áll ott az éjben, mintha templom volna”. Azután folytatja: — Ezen a tájon szinte minden a szabadságharcra emlékeztet. ’ A határrészek nevei is. Az ilyenek : Lovaskertek, Erdőskertek, Dákoskertek. Vagy mondjuk a Kárpótlás. Ez utóbbi arra utal, hogy erre a helyre hozták az utánpótlást a harcosoknak. Nézzék, itt terül el alattunk. Amott meg á Dákosi sík, a csata színhelye. Benne van a történelem- könyvekben, olvashatják. Menjünk el oda is. Tovább járjuk a határt; velünk van Pastyik István pataji múzeumigazgató is, segít Besenczi Sándornak a magyarázásban, a kalauzolásban. (Nem kívánhatunk magunknak soha nagyszerűbb idegenvezetőket.) — Ott messzebb, azon a részen volt az Imsód nevű — azóta elpusztult — falu. Ott veretett hidat Bottyán generális. Amikor a fejedelem Bercsényi segítségére küldte, itt úsztatott át^ négyezer lovasával a Dunán Forgács Simon gróf. Emitt meg kuruc tá- • bortüzek nyomaira leltünk nemrégiben. S arra távolabb, a Zá- dor-puszta van: onnan jól látható a Bottyán-erőd, ahol Rákóczi és Széchenyi Pál érsek a békéről tárgyalt. Kérdezem, hogy él-e és mennyire a szóhagyományban a szabadságharc és a kurucok emléke? — De mennyire! Ha erős szél, vihar, ítéletidő van, az ordasiak ma is azt mondják, hogy „Rákó- cziék kopogtatnak”. Régebben különösen, de még. ma is mondogatják az idősebbek: „A bújdosók lelke van, a Szélben”. Ha valaki a halára készülődik, így sóhajt fel nálunk: „Elmék már a tölgyfa alá”. Vagy: „Mvitték már a nagyfa alá” mondják az eltávozottra. Aztán mesélik az idősebbek, hogy egyik ősünk, Lukácsi János akkori bíró, amikor tizenegy szekér élelmet vitt a seregnek a Dákosi síkra, a sapkáját ezüstpénzekkel töltötték meg. Szokás még ma is, hogy a szüreti bálák alkalmával a Rákóczira alá mennek táncolni a párok. Még az én gyermekkoromban is a fa alatt búcsúztatták el a bevonuló katonákat. És a más faluból hozott menyasz- szonyt is ott táncoltalak meg először. Az élő falu és a halott falu együtt van olyankor, ha a nagy- lombok alatt nagy a vidámság. V. M.
