Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-28 / 100. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1976. április 28.

„Magánszektorból” indult el

Csendes sarok a kecskeméti öregek napköziotthonában.

(Pásztor Zoltán felvétele)

Társadalmi munkával kapcsolatos információkért járok a népfront megyei titkárságán.

B. Nagy Mihály éppen telefonál. „Igen... igen...” — mondogatja a kagylóba, miközben jegyezget is egy papirosra. Aztán megáll a tolla, s aprókat bólogatva hallgatja beszélgető- partnerét.

Üdvözlésül nekem is idebólint, és tollának mzodulatával1 jelzi: engem is fog érdekelni, amiről szó van a „drótban”. Valamit _ felír még, mire be is fejeződik a diskurzus. Nyugodt arcán igazi népfrontos öröm, hogy rögtön közölheti.

— Kecskeméti magánkisiparosoknak van egy kedves kezdeményezése. Túri Kiss Imrével, a KIOSZ járási-városi titkárával beszélgettünk — pillant a telefonkészülékre. — Mint városi népfrontbizottsági tag is — újságolta öt kisiparos társadalmi munkavállalását. Egy híján — felírtam a neveket...

— Várj, ép is mindjárt feljegyzem.

Notesz elő, írom, ahogy B. Nagy Mihály diktálja.

— Mészáros József vízvezetékszerelő, Mányoki Ferenc villany- szerelő, Kovács Sándor parkettázó és Hódi Sándor kőműves... Az ötödik nevet maid megmondják még. Ok alakították ki a Jókai utca 13. alatti épületben a kecskeméti öregek első napközi otthonát. Természetesen pénzért, a tanács megbízásából. Most felajánlották, hogy bármilyen — a szakmájukba vágó javítani, alakítani való lesz a jö- bőven a napközi otthonban, ők azt díjtalanul elvégzik.

Ez csakugyan barátságos gesztus. Épp kapóra jött a hír; jókor érkeztem én is.

De' meg kell tudni az ötödik iparos nevét is. Meg hátha kicsit többet sikerül hallani. Ütba- ejtem a KlOSZ-t. A székház verandájának lépcsőjén pont Túri Kiss Imrével „ütközünk”.

Pár perc múlva a titkári szobában érdeklődöm, mikor és hogyan is történt a felajánlás? A járási-városi KlOSZ-vezető

ugyancsak népfrontos szívélyességgel meséli a kis epizódot.

Március 30-án elhangzott már az avatóbeszéd. Az öregek napköziotthonának bemutatása következett. Járták a vendégek a kényelmes társalgókat, női és férfi pihenőket. Gyönyörködtek az esztétikus környezetben. „Felmérték” a berendezést, fölszereltséget. Kellemes bútorzat, puha szőnyeg, tévé, rádió sem hiányzik, újság, folyóirat, könyv; lehet válogatni olvasnivalóban is.

Vonzó, meghitt, csöndes kis világ. Csöndes? Most, mikor eny- nyi a látogató, s az öröm, derű szolid hangjai vibrálnak a forgalmas szobákban? Igen, a rep- deső mosolyok, vidám disputa ellenére is csend üli meg a lelkeket. A megnyugvás, a szeretet, a békés öregség csöndje. Annak a több mint két tucatnyi idős

embernek az elégedettsége, aki honfoglalóként kezd új élettempót ebben az első és jópár esztendeje nehezen várt otthonban. Üj • élettempó lesz ez, igen, hiszen társtalánságuk, magányuk nyomasztó mozdulatlansága oldódik itt fel a baráti együttlét- ben.

A meghívottak körében nézelődnek, hallanak, sétálgatnak a kisiparosok is, akik a napköziotthont építették. Olvasnak a 80—90 éves öregek megfáradt arcából, s a felemelő órákban életre kapott tekintetéből is. Hogy milyen jólesik nekik életük ilyen fordulása.

A magáskisiparosok fejében is megfordulnak ilyen gondolatok: „Bizony, bizony — egyszer mi is megöregszünk”. Meg, hogy „Magunkat becsüljük meg, ha úgy gondoskodunk az öregekről, ahogy erőnkből telik...” — S ott az ünnepi duruzsolás közepette megszólal Mányoki Ferenc, a villany- szerelő.

— Kimondom már, amit magamban forgatok. Ezután, adódjon az öregek napközijében bármilyen munka az én szakmámban, ingyen megcsinálom.

Még azt se lehet mondani, hogy rövid hallgatás követte a halk szavú' héjéiérttést, mert ■ szinte egymás szavába vágva reagáltak á'-többiék.'

— Természetesen én is.

— Az ötödik — megvan a név —, Kordás Mihály kőműves.

— Hát így történt — teszi ki a pontot Túri Kiss Imre. Ám olyan hangsúllyal, hogy volna még más is. És csakugyan.

— Vezetőségünk tizennégy tagú. Egyedül én vagyok függetlenített, a többiek gyakorló magánkisiparosok. Legutóbbi ülésünkön szóbajött a ■ népfrontkongresszus. Meg, hogy az eddigi — ilyen nagy népfront-eseményre is mindig társadalmi munkával

készültek a kisiparosok. Szép hagyományunk ez már. Egy minapi országos felhívásban 'két helyen is kiemeltek Bács-Kiskun megyei kisiparosokat. Hogy például a jánoshalmi mesterek autóbusz-pályaudvart építettek; a kalocsai ifjúsági klub felépítésén .pedig egyenként harminc társadalmi munkaórát dolgoztak az iparosok.

A kecskeméti kisipari szív ezen az április 7-i tanácskozáson is jól megérezte, hogy vállalhatnak részt a megyeszékhely közös feladataiból a mesterek. Elhatározták, hogy egy-másfél év alatt „cakkumpakk” felépítenek egy óvodát vagy napközi otthont — bármi hasonlót, amit a tanács kíván.

— A tanács csak adja a munkát, hol, mit húzzunk fel, tegyünk „lakhatóvá”, s a kecskeméti építő kisiparosság társadalmi munkában elvégzi —, hang-, súlyozza mégegyszer a KIOSZ- titkár.

— A tanács tud már erről?

— Igen. A városi népfrontbizottságnál is bejelentettem. Várjuk a feladatot... Mint ahogy kisiparos szaktársaim is várják tőlünk a megbízatást, ki kivel beszél jén. Mert széles körű ösz- szefogást határoztunk. Úgy sze-’ retnéhk, hogy legalább három-* száz kisiparos társunk részt kaphatna ebből a szép munkából. Ne mondhassa senki, hogy őt miért hagytuk ki.

... Íme, két felajánlás röpke története. A „magánszektorból” indult el. Nem verték dobra.

Ha nem arra a telefonálásra érkezem oda a népfront-titkárságra, lehet, hogy jóval később csupán két „konkrétumként” szerepelnek e felajánlások egy — társadalmi munkákról szóló összefoglaló cikkben.

Tóth István

9 Aki régen nem látta egyik

— itt megnevezésre nem szoruló

— dunántúli városunkat és friss szemmel bolyong az alakuló, új városközpont környékén, meglehetősen vegyes benyomásokkal, sőt kidsit nyugtalanul megy tovább. Szöges ellentétben a város hagyományosan igényes, évszázadok ízlése alakította nyugpdt és bensőséges architektúrájával, a jövendő városmag mai állapotát szinte siváran egyhangúnak látja, s ráadásul rögtönzöttnek érzi. Mintha hiányoznék a képzelőerő, s a kockán és téglalapon kívül más idom nem létezne az építészeti geometriában. De valószínűleg nem erről van szó. Nem a képzelőerő hiányzik. Sok i a tervmódosulás, az eltérés a komplex elképzeléstől: pillanatnyi költségvetési vagy egyéb praktikusnak látszó indokok „megfaragják” az eredeti tervet,

s a kompromisszum eredménye az, amit a szem az épülő — túlságosan is lassan épülő — város- j központ mai formájában lát.

Ez azonban csak egyetlen példa, s a példákat lehetne sorolni, akár az óbudai lakótelep sokat emlegetett és kifogásolt egyhangúságával, akár az ország tucatnyi más lakótelepével: a meny- nyiségi sürgetés-feszültség semmissé tesz sok fontos, ésszerű szempontot, amelynek jelentősége csak a későbbi évtizedekben válik érzékelhetővé. Már pedig a városépítésben, ahol nyolcvanszáz esztendőre előre kell átgondolni bizonyos döntések és ösz- szefüggések hatását, a pillanatnyi sürgetésnek engedni és aszerint cselekedni, sokszor jóvátehetetlen következményekhez vezet.

Ami érvényes a pragmatikus' cselekvés veszélyeire a városépítészetben, érvényes sok más területen is. A mában ugyanis mindig van és lesz olyan kényszer, hogy az adott, pillanatnyi helyzetet, az időszerű szempontokaf és feltételeket vetítsük ki a jövőre is, vagy éppenséggel elodázzunk már ma is szükséges megoldásokat. Olyan gazdaságfejlődési szakaszban pedig, amelynek során koncentrálni kell az erőfeszítéseket, mérsékelni kell fejlesztési terveket vagy ütemet,

mindig az a legnehezebb kérdés: mit vegyünk előre és mit halasz- szunk? Mit csökkentsünk és mit növeljünk fokozottabb ütemben? Nincs veszélyesebb ilyenkor, mintha a gondolkodás „beáll” a pillanatnyi normára és a különböző nagyságrendű, horderejű és következményű döntéseit sablonosán, a pillanat diktálta döntésnormák szerint hozza meg.

9 Mindenki tudja, hogy például a költségvetési keret felosztásának megvannak a maga rutin eljárásai, normái. Ha valaki például nem a megszokott normák szerint akar eljárni,' akkor máris számolhat vele, hogy ellenállásra talál, s még a helyes, átgondolt, indokolt döntési javaslatát is erősen védelmeznie kell. Mégis, a baj nem ebből, hanem a gondolattalanságból, a sablonos cselekvésből származik. A gazdaságnak ugyanis az a természete, hogy a negatív, jelenségeket is megszilárdíthatja, .szokássá rögzít, heti, elfogadott esetté teszi. ígv például a gyártás, vagy a kereskedelem megszokhatja a hiányzó cikkek létezését és egész cselekvésnormáját arra állítja be, hogy ilyen és ilyen árufajták „hiánycikknek” számítanak. Ezután aztán maga a gondolkozásmód „termeli” tovább a hiánygazdálkodást, mert elfogadta, adottnak vette a pillanatnyi állapotot, ahelyett, hogy erőfeszítéseit a hiány megszüntetésére összpontosította volna.

• Egy adott üzemnek például arra kell törekednie, hogy meglevő gépi kapacitásait sokkal nagyobb hatásfokkal használja fel, és ezzel bővítse termelését, fokozza a termelékenységet. Ilyen üzem ma nálunk százával van, s országosan mérve nyugtalanítóan magas szám kerekedne ki, ha forintra számítanánk át a jobb kapacitáskihasználásból várható többlettermelést. Az üzemekre tehát mind külső, mind belső nyomás nehezedik, hogy ne új gépek és berendezések vásárlásával, hanem mindenekelőtt a kihasználtság magasabb fokával törekedjenek a többtermelésre. Noha ez a törekvés rendkívül fontos és teljesen indokolt, semmi nem okozhatna nagyobb kárt, mintha a műszaki-technológiai fejlődés megállna, miközben az iparágban mór összehasonlíthatatlanul magasabb termelékenységű gépek veszik át a szót világszerte.

Vagy szólhatnánk például az úgynevezett strukturális létesítmények fejlesztéséről, amely köztudottan elmaradt a termelői létesítmények fejlődésétől, s ezért ma már a termelés érzi meg, hogy például néhol rossz a .távközlési hálózat, elöregedtek a csatornák, alacsony fokú az ügy- vitelgépesítés és így tovább. Az esetek egy részében itt is elhalasztott berüházásokról van szó, s e halasztások indoka a maga idejében valószínűleg alaposnak látszott. A halmozott halasztások viszont olyan problémákat okozhatnak egy város, egy gyár életében, amelyeknek megoldása — miután az elérkezett a tűrési határhoz még nagyobb gondot és még több költséget okoz.

Igen, most olyan időszakban vagyunk, amikor törvény a takarékos gazdálkodás, amikor a felesleges kiadások csökkentése, a meglevő eszközök jobb kihasználása parancsoló szükség, hogy veszteségeinket csökkentsük, és erőforrásaink valóban a legfontosabb fejlesztési célokra irányuljanak. E tekintetben mozgósítani kell az értelmet, a figyelmet, az akaratot, a cselekvést. És még igen sok a tennivaló, a feltáratlan lehetőség, mint ahogyan még sok rés van, amelyen vígan csordogálnak az állami, a vállalati pénzek anélkül, hogy hasznos munka formájában visszatérülnének. De méginkább olyan időszakban vagyunk, amikor nélkülözhetetlen összekapcsolni a mát a holnappal, s nem engedhetjük meg, hogy átadjuk magunkat bármely területen is az „egynapos megoldásoknak”.

• A ma parancsol és ennek a a parancsnak engedelmesked- ■ nünk kell, mert a jövőt nem a jelen rovására akarjuk megvalósítani. A ma parancsol, de a jövő kötelez, mert holnap már az lesz a jelen.

R. L.

Kutatöhajó a Bajkálon A szív és az aram

Elindult próbaútjára az első tengerjáró típusú, Bajkál-kutató hajó, a Merkur. Eurázsia legnagyobb és a világ legményebb édesvizű taván időnként olyan viharok tombolnak, mint az óceánokon.

Ezért volt szükség olyan tengeri hajózásra alkalmas kutatóhajóra, amely szinte állandóan úton van. A tudományos személyzet a helybeli Limno- lógiai Kutatóintézet tagjaiból és amerikai tudósokból áll. Az utóbbiak a tó kutatási módszereivel kívánnak megismerkedni.

Az expedíciós hajóról rendszeresen ellenőrzik a tó vizének összetételét és a környéken üzemelő

A szívaritmia némely fajtája keletkezésének okairól grúz tudósok új adatokat nyertek. Megállapították, hogy a szív ingervezető rendszere különálló szövetcsoportokból áll, mélyek a szívizomzatot a szinkronműködéshez szükséges energiával látják el. Valamely szövetcsoport bioárama bizonyos esetekben megzavarhatja a szívizom anyagcseréjét, például megváltoztathatja benne á szervescukortartalmat. Ez a szívrekeszek működésének zavarait idézi elő.

A szakértők véleménye szerint a grúz tudósok kutatásai lehetőséget nyújtanak nemcsak az elektromos áram hatására fellépő ritmuszavarok, de négyárak tisztítóberendezéseinek hatékonyságát. hány más szívaritmia kiküszöbölésére is.

Kincsünk a Péteri-tó

Újabb

ősmadárlelet

Jh-r. nri

fMIgp

ílllpl

WMrnm

fglP

IS!

mk

m. -‘f'S

öl

2. Táj és ember

Petőfiszállás, Pálmonostora és Csengele községek háromszögében, Szeged felé az E—5-ös főútvonalától jobbra, mindössze 800— 1200 méterre a szórványtanyás vidék kellős közepén terül el a Péteri-tó. Amikor Jaksa Ferenc főállattenyésztő társaságában először pillantom meg a földút jobb oldalán a kisebb, bal oldalán pedig a nagyobb, (sőt tekintélyes) vízfelületet, az aranysárga nádasokat, fölerősödik a szívverésem, fölébred a .lelkiismeretem, hogy miért csak most járok itt először? De 'én is úgy vagyok, mint sokan mások. A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóságának áldozatos munkája, a természet- védelmi hivatal határozata tudatosította bennem is, hogy érték e táj, s pótolhatatlan.

□ □ □

Fészkek tucatjai az erdőligetek fakoronáin. Nádas partszegély; fészekrejtő sás, zsombékok, hí náros-tavi rózsás víz: madarak- madarak. Soha nem látott csőrű, nyakú és tollazatú gémek, meg ismerős szárcsák.

Eszembe jut a tanácsnál olvasott határozat: „A Vízimadár-te- lepeken a nádvágás tilos — szabályozni kell a műtrágyázást — a vadászat nem zavarhatja az élővilágot — tilos mérgeket kihelyezni — tilos a tó és a környék vizeit — szennyezni — csak engedéllyel lehet belépni,” stb.

A parton halászház, raktár a haltakarmánynak. Tanya itt is, ott is — kerítés nélküli világ. Megnézzük a nyárfaültetvényeket, a homoktól, sárgáló földeket: őz szalad az erdő felé, s mégint föltűnik a nádas széle. Hét nádkúp a ritka füveket nevelő sziken, s mellette néhány ember, lovas kocsi. Arrébb szamárfogat

□ □ g

— Jó napot kívánok! — köszönök, s kezet fogunk Pálinkó nénivel, Combos László és Pá- linkó József bátyámmal.

— Isten hozta — köszöntenek, s már a vízről és a nádról beszélgetünk.

— Hallották, hogy természet” védelmi terület lesz? — kérdezem, s bólintanak, Pálinkó bácsi hozzá teszi — Azért, mert szép

— de mindjárt azzal is folytatja:

— Gyönyörű a nád. Nézze csak, visszük a Bukival, benádazni a Combos tanyáját — s megveregeti a szamár nyakát.

Tényleg szép nád. Bizonyára jó tetőt csinálnak belőle Combos bácsi petőfiszállási, 400-as számmal jelölt tanyájára, s a beszélgetésünk arra tér, hogy jó-e itt lakni?

— Kubikos ember voltam ki- lencszázhuszonháromig — mondja Pálinkó József, aki maga mögött tudja a 80. életévét. — Dolgoztam húszban Münchenben is ■— egy nagy tavat ástunk —, ak9 Pálinkó néni, a Bukival.

kor Keszthelyen, utána meg Várpalotán. Akkor vettem el az asz- szonyt, szóval ide nősültem a Csengele, tanya huszonegybe. Mi kell nekem több? Mindig volt föld, amin lehetett dolgozni, van nád a tanyára, meg a Büki — tízéves már — ez is van. Megöregedett az ember, meg ott volt a két háború. Hát, hallja, én szerencsétlenségemre ott voltam a Piavénái, a második háborúban meg a Donnál, alig tudtam haza jönni; hogy verje meg az isten, aki kitalálta az egészet Már öreg

9 Nádkúpok a tájban.

ember vagyok, eleget küszködtem, jó nekem már itt... Jó hát mi kellhetne még?

Pálinkó néni a Büki szamár hátára támaszkodik, simogatja a nyakát. Még hosszan beszélgetünk. Aki megjárt két világháborút, annak is a legmélyebb poklait, az fájdalmasan tud róla beszélni, ha már szóba jött az élete, mert azok az évek felejthetetlenek. Azt mondja Pálinkó József nekem, fölindulva az emlékektől:

Én annyiszor meghalhattam volna a háborúkban, mint itt a Péteri-tóban ahány nádszál Váh, meg madár, meg istennyila. Hát, nekem ez ne lenne jobb, mint az, meg a németországi robot?...

Jaksa Ferenccel, csak állunk. Hallgatjuk szép beszédét, s amikor a halászház felé kanyargunk

a homokos úton, akkor csende-. sülnek el bennünk Pálinkó József súlyos szavai, aki már nem lehet másmilyen, de talán ne is legyen.

□ □ □

A halászház környékén mesterséges lefolyók, vízelvezetők, teleltető medencék, beton műtárgyak, zsilipek fogadnak. Egy darabon leégették az aratás után megmaradt nádat, hogy az idén egyformán nőjön. Erre sűrűbben épültek a tanyák, majdnem egymás mellé, mint a faluban. Ezt a részt itt gazdaságilag még hasznosíthatják.

Csató Károly

(Következik: 3. Nyugalom liléknek, cankóknak...)

Csaknem minden kézikönyv, tankönyv, lexikon közli a Berlini Természettudományi Múzeumban őrzött és bámulatos épségben megmaradt ősmadár (Archaeopteryx) lenyomatát Az első lelet még 1861-ből származik és 140 millió évvel ezelőtt, a jura korban élő ősmadár lenyomatának tekinthető. Azóta még két példány került kézre, s ezek közül is az utóbbi, amelyet kb. 20 , évvel ezelőtt a München környéki Eichstädt közelében találtak, s eddig hüllőmaradványnak tartották — különösen jelentős.

A berlini példány mellett ez a második teljes lelet (koponyával együtt), s így első ízben van alkalom arra, hogy a legtüzetesebb vizsgálatokra is sor kerülhessen. A szájpadláscsont, az alsó állkapocs, alapos vizsgálata alapján a csőrmozgásról és táplálékfelvételről is következtetések vonhatók le A hüllőktől (Dinosaurusoktóil való származtatásuk a vizsgálatok során csak megerősítést nyerhet A tollazat csak gyengén látszik, viszont a lábujjak végén levő karmok arról tanúskodnak; hogy az Archaeopteryx fán élő és kúszva kapaszkodó ősmadár lehetett A további vizsgálatok a legújabb fosszilis lenyomatanali- zis módszerének a segítségével folynak, s ezekből további érdekes részismeretek remélhetők.

A mának és a holnapnak