Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-22 / 95. szám
/ 4 • PETŐFI NÉPE • 1916. április 22. V ' KECSKEMÉTI CÉLOK, 1976—1980 A kiteljesedő új főtér # A maketten már jól felismerhető a város új központi képe. Az előzőekben beszámoltunk róla, hogy a megyeszékhely 6320 lakással számoló V. ötéves tervének megfelelően, a legtöbb — mintegy 3000—3200 — új otthon a Széchenyivárosban valósul meg. A megépítendő lakások további 20 százaléka, zömmel ugyan-* csak a házgyár termékeiből, a városközpont formálódó, új félkörébe kerül. Nevezetesen a Kada Elek utca, Árpád körút és a Batthyány utca nyugati oldá- lával határolt területre, melyet a közelmúltban hagyott jóvá beépítésre a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az Árpádvárosként jelölt városközponti szakasz képezi tehát az elkövetkező években Kecskemét második legnagyobb építkezési területét. kivitelezésének ütemezéséről a városi - tanács tervosztályának vezetője, Gyulai Tibor előrebocsátotta: —A pénzügyig lehetőségeihez igazodón, arra törekszik a város tanácsa, hogy a tervidőszak végéig kiteljesedjen a megyeszékhely- új főtere. Nézzük ezek után, hogyan for. málódik át a szóban forgó városrész; mit tartalmaz a — folyamatban levő építkezéseket, a legkorábban felszabadítható területeket, s a közműkapcsolatokat is figyelembe vevő —- beépítési terv. A nem is oly rég, az elmúlt tervidőszakban megkezdett Kada Elek utcai építkezés, az úgynevezett G-jelű, együttesen 360 lakást magukban foglaló lakóházak sora várhatóan 1977. év végéig befejeződik. Remélhető, hogy erre az időre az üzletek is kialakulnak az épületek földszintjén. Javában készül a következő építési terület beruházási programja, s az új főtérre — az Alföld és a Domus áruházzal szemben, illetve mellé — kerülő létesítmények kiviteli terve. Eszerint szemrevaló épületekben, mintegy 350 lakás és különböző kereskedelmi egységek, köztük egy nágy csemegeáruház építése kezdődik meg a szóban forgó területen, a jövő év végén. Várhatóan egy évvel később, tehát 1978-ban veszik birtokba az építők a Batthyány és Kada. Élek JxoaJtíViH ,ni9v;n • A régi az újnak adja át a helyet. Költözködés a szanálandó egyik — Dobó n. 12. számú — öreg házból. (Tóth Sándor felvételei.) utca közöti 'szakaszon az Árpád körút és ’ a Honvéd utca ’ határolta területet* ahol 5—10 szintes épületekben mintegy 450 házgyári lakás valósul meg a tervidőszak végéig. Kapcsolódón a városközponti lakásépítéshez ugyancsak 1986 végéig elkészül a 150 személyes óvoda, a tervezett bölcsőde és a v JTouinihuj?. iíjvsgsviií . • i jövendő lakosok kereskedelmi alapellátását szolgáló létesítmények is. Az Árpádváros kiteljesedése azonban — így az oda tervezett általános iskola, az egészségügyi és egyéb ellátás létesítményei — a VI. ötévés tervidőszakban várható. ... . ; . , , P. I. A gombázás mint hobby Csak ínyencfalat a gomba? Vagy vitaminok forrása, gyógyszer alapanyag is lehet? Télen is található friss gomba? Miről lehet felismerni a mérges gombát? Ilyen és hasonló kérdéseket gyakran feltesznek a laikusok mindenfelé a világon, de különösen Csehszlovákiában, ahol a gombaszedés nyaranta a legnépszerűbb időtöltések közé tartozik, hobbyszámba megy. A szép tájakon, dús erdőkben található sok száz féle gombafaj a gyűjtők paradicsomává teszi ezt a vidéket. A Mikológiái Társaság szakemberei szívesen felelnek kérdésekre. Tavasztól őszig a nyaralóhelyeken, ifjúsági táborokban előadásokat tartanak, eligazítják a járatlanokat, az egyes érdekesebb gombafajtákból pedig sokhelyütt kis kiállításokat rendeznek. Áz igazi „gomba-seregszemle” azonban nem ekkor, hanem őszszel van — Prágában. Minden év szeptemberében itt rendezik meg az országos gombakiállítást, s ekkor , három héten keresztiül, nagyszabású rendezvénysorozat keretében, több száz gombafajtát mutatnak be az egész köztársaság területéről. A gombázók mekkájában — Prága történelmi városrészének egyik csendes utcácskájában — a Mikológiái Intézetben azonban nemcsak ilyenkor nagy a forgalom, itt egész éven át tart a munka. A gyűjtők szívesen keresik fel az intézet szakembereit. Legutóbb a Himalája megmászására vállalkozó expedíció egyik tagja kopogtatott be. Csomagocskájában az év szenzációját hozta: olyan gombát, aAielyet 4500 méter tengerszint feletti magasságban, a Nanda Devi hegy lábánál szedett! Kvetomir Kunc mérnök, az intézet kiváló szakember^ többek között hangsúlyozza: — A gombaszedés alapelve: csak olyan gombát szedjünk, amelyet ismerünk, ha nem vagyunk bizonyosak, kérdezzük meg a szakembert. Évente ezrek halnak szörnyű halált a világon, mert nem tudják, vagy figyelmen kívül hagylak ezt az alapigazságot. — A gombák többféle vitamint tartalmaznak, egyesek B-vitamin- tartalma megközelíti ’ az élesztőét. Értékes antibiotikumok is talál- hatóííjJaephüK«..K,, _ smov ZSIGULI FORMA VERSENYAUTÓ • A csepeli V Kossuth Lajos Közlekedési Szakközép- iskolában fegy Zsiguli személy- gépkocsi főbb elemeiből elkészítik az első magyar . forma C9-es 'versenyautót. Az autó végsebessége 200 km/óra felett lesz, s a szocialista országok kupaversenyein áll rajthoz. Hanghullámok a földkutatásban . A geoakusztika — vagyis ' a hanghullámok mérése a föld belsejében — az elmúlt tíz évben igen sokat fejlődött és nagy haszonnal -járt a különböző műszaki feladatok megoldásában. A gyakorlati hasznosítás . egyik első kísérleti területei a'lengyel- országi legnici rézbányák voltak. A befagyasztott rétegek köpenyének mérését végezték ezzel a módszerrel. A hanghullámok tulajdonságainak, a hullámok sebességének és elhalásának mérése alapján nagy pontossággal ellenőrizhető a földköpeny egyneműsége. S ezzel meg lehet előzni a bányávájatok készítésénél fellépő rendellenességeket. A folyamatos ellenőrzés lehetővé teszi a betörő vizek elleni védekezést is. Nagy jelentősége van a visszhangmérésnek a sóbányászatban is. A hanghullámokkal kísérleteket folytatnak/ a sóban levő víz és gáz meghatározására, mert ezektől jelentős mértékben függ a biztonság. A geoakusztikai módszerek nagy segítséget nyújtanak a vízi építmények tervezésénél: elsősorton a sziklás talaj minőségét, teherbírását vizsgálják ezzel a módszerrel. Felhasználják a hanghullámokat az archeológusok is: a felújítás vagy a konzerválás előtt álló műemlékek falainak, mennyezeteinek vizsgálatára alkalmazzák. (BUDAPRESS—INTERPRESS) lililÉiilillllililllllllÉI lllliliiiilMliliill Kié a félmilliós lottónyeremény? Három éve folyik a pereskedés, négy különböző bírói ítélet és két legfelsőbb bírósági törvényességi határozat hangzott el, és még mindig nem sikerült eldönteni, hogy egy 586 ezer forintos lottó- nyereményből egy üzletvezetőt és egy kereskedőt mennyi illet meg. A történet azzal kezdődött, _hogy fez üzletvezető az általa készített és a kereskedővel megbeszélt variáció szerint 23 kollektív szelvényt töltött ki. Az ellenértékét a kereskedő kifizette és a szelvényrészeket magához vette: A szisztéma jónak bizonyult, 'és a nyeremény 586 ezer forintot tett ki. Ennek felét az üzletvezető magának követelte, és mert társa nem volt hajlandó fizetni, pert indított ellene. A kereskedő azzal védekezett, hogy_a szelvények kitöltéséért az üzletvezetőnek • 500 forintot adott, de közös játékról nem volt szó közöttük. A pesti központi kerületi bíróság a nyeremény felét az- üzletvezetőnek ítélte. Fellebbezésre a fővárosi híj-óság a marasztalási összeget ugyancsak 290 ezer forintban állapította meg. Mindkét bíróság álláspontja az volt, hogy közösen játszottak, s mert a részesedésről nem volt. közöttük megállapodás, mindegyiket a nyeremény fele illeti meg. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely az alsófokú ítéleteket hatályon kívül helyezte és a központi kerületi bíróságot új eljárásra utasította. A határozat szerint nincs tisztázva, hogy milyefí megállapodás történt, holott ettől függ a nyereményben való részesedés aránya. Ezért elrendelte a szembesítést és tanuk kihallgatását. Ezek után a központi kerületi bíróság új eljárást folytatott le, amelynek eredményeképpen az üzletvezető keresetét elutasította. Döntése szerint nem sikerült bizonyítania, hfgy közös játékban vett volna részt. Fellebbezésre azonban a fővárosi bíróság a nyeremény egynegyed részét az üzletvezetőnek ítélte. Megállapította: a tanúvallomások szerint a felek között szóbeli megállapodás történt, amely szerint az esetleges. nyeremény háromnegyed része a kereskedőt, negyed! része az üzletvezetőt illeti. Az újabb jogerős ítélet ellen szintén törvényességi óvás tör-. tént, amelynek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a másodfokú döntént hatályon kívül helyezte és a- fővárosi bíróságot új eljárásra utasította. A határozat rámutat arra, hogy a másodfokú bíróságnak a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ténymegállapítása nem következetes. Ezenkívül. nem tett eleget a Legfelsőbb Bíróság korábbi törvényességi határozata ama utasításának, hogy a szembenálló, feleket együtt hallgassa meg, szükség esetén szembesítésüket is rendelje el. Ezt az új eljárásban kdl pótolni. Fegyelmi — vétkesség nélkül ? Egy vidéki vállalat osztályvezetőjét az igazgató, fegyelmi büntetésül, alacsonyabb munkakörbe helyezte. Döntését azzal indokolta, hogy az illető munkaköri kötelezettségét elmulasztotta, mert az osztályhoz tartozó egyik részleget nem ellenőrizte, ,s emiatt ott az anyagfelhasználásnál és a munkaidő-elszámolásnál visszaélések történtek. Amikor ezt a helyzetet a belső ellenőrzés feltárta, igazoló jelentésre szólították fel, de az osztályfőnök ennek , nem tett eleget. A határodat hatályon kívül helyezéséért a fő- tisztviselő előbb a vállalati döntőbizottsághoz fordult, majd amikor elutasították, a munkaügyi bíróságon pert indított. Arra hivatkozott, hogy a jó munkavégzés érdekében minden tőle telhetőt megtett, de a vállalat a szükséges személyi és tárgyi feltételeket nem biztosította. Védekezését a bíróság sem fogadta el, és a keresetet elutasította. A jogerős ítélet ellen a legfőbb ügyész, megalapozatlanság címén, törvényességi óvást emelt, amelynek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és azt új eljárásra kötelezte. Indokolásában a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta ki: — Fegyelmi vétség megállapításához — a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegés tényén túl — az is szükséges, hogy a dolgozó magatartása vétkes is legyen, tehát szándékosan, vagy legalábbis gondatlanul jár- I jón el. Az osztályvezető az ellen- I őrzése alatt álló részlegnél fenn- I álló hiányosságokat elismerte, de I arra hivatkozott: munkaköri kö- I telezettségének azért nem tu- I dott maradéktalanul eleget tenni, mert az osztály munkáját egyedül, végezte és túlzott megterhelése miatt a részleget megfelelően ellenőrizni nem tudta. Vétkességét, illetve gondatlanságát tehát nem ismerte el, sőt, állításának igazolására, vizsgálati jegyzőkönyvet is mutatott be, A munkaügyi bíróság azonban ezzel a j védekezéssel nem foglalkozott, a vétkesség kérdését nem vizsgálta, ezért ítélete megalapozatlan. Azt sem tisztázta, terheli-e vétkesség az osztályvezetőt, amiért az igazolójelentés elkészítésére | vonatkozó utasításnak nem tett eleget. Amennyiben kiderülne, hogy a munkáltató a munkvég- zéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket nem biztosította ] és az osztályvezető a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét e mulasztás miatt teljesíteni nem tudta, magatartását vétkesnek minősíteni és vele szemben fegyelmi büntetést kiszabni nem lehet. Ezt a mukaügyi bíróságnak az új eljárásbfen kell tisztáznia. H. E. \ A brigádok dicsérete Ezekben a napokban veszik számba az- ipari üzemek vezetői az első negyedév termelési eredményeit. Amikor a sikerekről szólnak, legtöbbjük nem mulasztja el az alkalmat, hogy a mun- - kasok — elsősorban a szocialista brigádok — érdemeit meg ne említsék. Hallgassuk meg ezúttal Berberovics Istvánt, a Kéziszerszámgyár Kecskeméti Reszelőgyá- rának igazgatóját, hogyan vélekedik a munkaversenyben résztvevőkről. — Nem utolsósorban a szocialista címért küzdő brigádoknak köszönhető, hogy az első negyedéves célkitűzéseinket sikerült teljesíteni. Tovább nőtt gyárunkban a termelés hatékonysága. A múlt év hasonló időszakában az egy munkásra eső termelési érték 48 ezer 931 forint volt. míg az idén március 31-ig viszont ez az ösz- szeg elérte az 52 ezer 482 forintot. ' A tavalyihoz hasonlítva tovább nőtt a dolgozók jövedelme is, mintegy 500 forinttal. Eredményeik elérésében, abban például, hogy az év első három hónapjában 1,3 millió reszelőt, 37 ezer franciakulcsot, 30 ezer csípőfogót, és még sok más terméket tudtunk gyártani, mint már mondottam,' elsődleges szerepük van a szocialista brigádoknak. Létszámhiányunk ugyanis . állandó, 9 A terme- kenységet növeli ez a szovjet gyártmányú, mintegy másfél millió forint értékű dörzs- hegesztőgép, amelynek kezelésére oktatja Csellár Mihály művezető Rácz Erzsébetet, aki nemrégen dolgozik az üzemben. 9 Dunai Gézáné tizenkét éve dolgozik a gyárban. ' Azt, bogy mennyire elégedettek a munkájával, bizonyítja hamarosan a kiváló jelvény is. 'Képünkön franciakulcsok megmunkálásával foglalkozik. jelenleg is mintegy ötveri új dolgozót tudnánk foglalkoztatni a műhelyekben, ez pedig az össz- létszám 10 százaléka. 'A versenyben részt vállaló kollektívák a munkaidő megfelelő ‘ kihasználásával, a gépek, szerszámok gondos kezelésével, egymás segítésével sok nehézséget áthidaltak a termelésben. A 19 brigád kétszáz tagja nagy ünnepre készül, május 1-én kapják meg a múlt éVi munkájukért a megfelelő anyagi és erkölcsi elismerést. A meó Egyetértés és a vágóműhely Gagarin brigádja már a múlt év végéh megkapta a vállalat kiváló brigádja kitüntetést, a többiekre most kerül sor. Két kollektíva ezüst-, hét pedig bronzjelvényes lesz, egy brigád zászlót, egy pedig a szocialista címet nyeri el. Kiváló dolgozóink száma harminccal növekszik, a munkásosztály nagy ünnepén. A különböző címeken és kitüntetéseken túl örülhetnek dolgozóink az anyagi elismerésnek is, annak a mintegy 120 ezer forintnak, amit jutalmul kapnak. Külön említésre méltó, hogy brigádjaink igen lekiismeretesen patronálnak három tanyai iskolát. Rendszeresen részt vesznek \ 9 A szocialista (brigádokat dicséri a tanyai Iskolák patronálásán túl az is, bogy nagy gondot fordítanak a gyári gyermekmegőrző segítésére. A brigádok kezdeményezésére április 24-én kommunista műszakot tartanak a gyárban, s a munkabért a gyermekek második otthonának szebbé tételére fordítják. Felvételűnkön Sz. Kovács Ferencné a kiscsoportos gyermekekkel foglalkozik. (Opauszky László felvételei.) a diákok rendezvényein, különböző szemléltető eszközöket, tornaszereket készítenek ' részükre, sőt az iskolák tatarozásában, csinosításában is részt vállalnak. Gyárunk különben újabb fejlesztés előtt áll — mondotta. befejezésül Berberovics István igazgató. T- Megkezdődött már annak a beruházásnak az előkészítése, amelynek keretében egy új, korszerű műhelycsarnokot építünk. O. L.