Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-10 / 34. szám

1 9 PETŐFI NEPE • 1976. február 10. A népi hadsereg elfoglalta Huambót, Angola második legnagyobb városát 9 A képen: Agostinho Neto. az MPLA vezetője méltatja a sikereket (Telefoto — AP — MTI — KS.) A görög külügyminiszter Prágában Jugoszláv tiltakozás a frankfurti konzul meggyilkolása miatt A BBC rádió kinshasai tudósí­tója három angol zsoldos elbe­szélésére hivatkozva, a követke­zőket jelentette: Egy Dalian nevű- légiós ezre­des, aki görög létére évejret töl­tött az angol hadseregben, a parancsmegtagadó brit zsoldoso­kat felsorakoztatta maga előtt, majd megparancsolta hat má­sik angol katonának azt, hogy géppisztolyaikkal és karabélyaik, kai végezzenek azokkal, akikét halálra szánt, a kivégző osztag tagjai közül sokan azt tettették, görög kapcsolatokban az athéni katonai junta bukása után bekö­vetkezett fejlődésnek. Görögor­szág pozitívan hozzájárult a hel­sinki konferencia sikeréhez és támogatja a különböző társadal­mi rendszerű országok együttmű­ködését. (MTI) Száznyolcvanezer hajléktalan, tizenötezer halott Guatemalában Púja Frigyes hazaérkezett ázsiai útjáról Púja Frigyes külügyminiszter vasárnap hazaérkezett ázsiai útjá­ról, melynek során hivatalos láto­gatást tett és tárgyalásokat foly­tatott Iránban, a Vietnami De­mokratikus Köztársaságban, Szin­gapúrban és Indiában. (MTI) Szépvölgyi Zoltán Londonban Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi "Tanács elnöke hétfőn Evelyn De- ningtannak. a nagy-londoni váro­si tanács elnökének meghívására, egyhetes látogatásra Angliába ér­kezett. Ott-tartózkodása során ta­lálkozik a brit kormány tagjai­val, a nagy-londoni tanács veze­tőivel, a londoni City polgármes­terével, parlamenti képviselőkkel, a londoni közigazgatási szakága­zatok irányítóival. (MTI) Tömegtüntetés Barcelonában fii spanyol hatóságok minden tiltó rendelkezése - és a rendőrség •Szinte teljes állományának fel­vonultatása ellenére a katalán demokratikus ellenzék megtartot­ta a vasárnapra meghirdetett tün­tetést Barcelonában. Hírügynökségi beszámolók sze­rbit a város több pontján sok ezer tüntető gyűlt össze és indult el a városközpont felé, éközben szabadságot és amnesztiát, vala­mint autonómiát követelő jelsza­vakat kiáltozott. A meneteket a városi lakosság támogató sorfala kísérte, a megrekedt gépkocsik vezetői pedig az „amnesztia” szó ritmusára nyomkodott kürtökkel fejezték ki szolidaritásukat a tün­tetőkkel. A rendőri alakulatok könny­gázgránátokkal, füstbombákkal és gumilövedékekkel támadtak a menetelükre, több helyen szem­től' 'SzéVhben is őfeSZeCsabtaR'a' felvonulók a rendőrökkel. ~U‘Ä ''‘htegmozdulásbah" becslés' szerint mintegy hetvenezer em­ber vett részt. (Reuter, UPI) Népszavazás a Mayotte-szigeten A Comore-szigetekhez tartozó Mayotte-sziget lakossága vasár­nap a francia kormány által kiírt népszavazáson döntött arról, hogy a múlt évben függetlenné vált Comore-szigetekhez, vagy tovább­ra is Franciaországhoz kíván-e tartozni. A népszavazás nemhivatalos eredménye alapján a szavazás­ra jogosultak 82.1 százaléka járult az urnákhoz. Az első összesített eredmények szerint a sziget mint­egy 21 ezer főnyi lakosságának választópolgárai közül 99,4 száza­lék szavazott a Franciaországhoz való további tartozás mellett. (AP, AFP, Reuter) LEONE: „Legyen kormány” Magyar Péter, az MTI tudósí­tója jelenti: Leone köztársasági elnök va­sárnap este magához kérette Mo- ro kijelölt miniszterelnököt és sürgette, alakítsa meg kisebbségi kereszténydemokrata kormányát. A' közbelépés, amely egyébként eltér a szokásostól, de nincs el­lentétben az államfő alkotmá­nyos hatáskörével, arra indította Morót, hogy félretéve utolsó kétségeit, megalakítsa az „egy­színű” kisebbségi kormányt a kereszténydemokrata vezetőség jelentős részének ellenzése elle- nére is. A Quirinale palota közleménye hangoztatja, hogy a köztársasági elnök a pénzügyi és gazdasági helyzet súlyosságára utalva sür­gette a kormányalakítást. Leone közbelépése pedig vilá­gossá tette: az államfő nem haj­landó a parlament feloszlatására addig, amíg a pártok ezt egy­behangzóan nem kérik tőle, amíg van bármilyen más megoldási le. hetőség is.- Így Moro jelenleg a kormány- lista összeállításán dolgozik. Vár. ható, hogy ma délelőtt bejelenti új kormánya megalakítását, előtte találkozik még a CGIL— OISL—UIL szakszervezeti csúcs- szöyetség vezetőivel is. Az Angolai Népi Köztársaság hadserege, a FAPLA alakulatai vasárnap elfoglalták Angola má­sodik. legnagyobb városát, Hu­ambót (a régi nevén Nova Lis­boa) — jelentette be a luandai rádióban beolvasott katonai köz­lemény. A Luandától 600 kilo­méterre délre levő Huambóban volt- a szakadár Unita és a FNLA közigazgatási székhelye. A Savimbi-íéle szervezet katonai fő. hadiszállása a Huambótól 130 kilométerre keletre levő Silya Portóban van, s jólértesült for­rások szerint az Unita főpa­rancsnokságán fontolóra vették a főhadiszállás sürgős kitelepíté­sét. Az NBC amerikai tv-tár- saság vasárnap este Londonba sugárzott adásában arról számolt be, hogy a szakadár FNLA tár mogatására Angolába érkezett angol zsoldosok kivégezték 13 vagy 14 társukat, akik nem vol­tak hajlandók harcolni. A mű­sorvezető riporter Zairében szer. zett értesüléseire, a kivégzés szemtanúira hivatkozott. A hírek szerint az angol zsolr d.osok közül Eszak-Angolában többen megtagadták a parancsot, mivel ezek állítólag nem felei­tek meg a toborzáskor vállalt kö_ telezettségeknek. Bohuslav Chnoupek csehszlo­vák külügyminiszter meghívására hétfőn háromnapos látogatásra Prágába érkezett Dimitriosz Bi- ciosz görög külügyminiszter. A csehszlovák sajtó hangsúlyozza, hogy Biciosz látogatása egyenes következménye a csehszlovák—r BELGRAD A jugoszláv külügyminisztéri­um erélyes,;,tiltakozást juttatott isä t-Bagyfcö* ■vétségéhez', Edvin -Zdovc frank­furti jugoszláv konzul meggyil­kolása miatt. A gyilkossággal foglalkozva a TANJUG jugoszláv hírügynökség megállapította: ilyen merényletek csak abban az országban történhetnek, ahol nem hoznak megfelelő intézkedő, seket a fasiszta csoportosulások tevékenységének megakadályozá­sára. A vasárnapi jugoszláv lapok első oldalukon, nagy terjedelem­ben számolnak be a konzul szombat reggel történt meggyil­kolásáról és közlik Edvin Zdovc arcképét, valamint Tito elnök­A bécsi Hofbuí-g-palota nem­zetközi konferenciatermében egy­hónapos téli szünet után ismét folytatják a közép-európai had­erő- és fegyverzetcsökkentési tár­gyalásokat. A megbeszélések kez­dete, 1973. október 30-a óta most nyolcadszor találkoznak itt az ér­dekelt országok képviselői, hogy az eddigi szokásoknak megfelelő­en heti egy plenáris ülésen meg­kíséreljék közelíteni egymáshoz a két fél, a Kelet és a Nyugat ál­láspontját. Most kerül napirend­re a NATO 1975. december 16- án beterjesztett módosító javas­lata is, amelyben először jelzi, hogy kész a tárgyalások szférájá­ba vonni a közép-európai hadá­szati térségben elhelyezett atom­fegyvereket. Nyugaton óriási hír­verés követte ezt a bejelentést. Reális kiindulópont A NATO-javaslat hátterének és látszólag konstruktív elemeinek vizsgálatakor azonban kiderül, hogy ez nem számottevő előrelé­pés az eddigi nyugati álláspont­hoz képest. Különösen akkor vá­lik ez világossá, ha szemügyre vesszük a tárgyalások kezdetén rögzített alapjavaslatokat A haderőcsökkentési tárgyalá­sokon .teljes tanácskozási joggal részt vevő négv szocialista or­szág — az NDK, Lengyelország. Csehszlovákia és a Szovjetunió — már a megbeszélések kezde­tén a meghirdetett célt szolgáló, globális jellegű indítványt ter­jesztett elő. Ennek értelmében a két félnek eredetileg — egyszer­re és egyenlő arányban — 1975- be.n 20—20 ezer fővel. 1976—77- ibe'n pedig összesen 15 százalék­kal kellett volna csökkentenie haderejét. Emellett, miután Kör nek az elhunyt özvegyéhez inté­zett részvéttáviratát. •Valamennyi vasárnapi jugo.- szláv lap kommentárban bélyegzi meg -aifrankfurti- gy'ilkósságótiiT: A Borba kommentárja ' hang­súlyozza, hogy a szombati bűn- . cselekmény Jugoszláviában „megdöbbenést keltett, dé nem volt meglepetés. Jugoszlávia ugyanis már többször felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló bűncselekmény mindaddig elő­fordul, -amíg az egyes nyugat- európai országokban a demokráy cia eltérő, de különös értelmezés­sé folytán a politikai és a közön­séges bűnözés között kapcsolat létesülhet, mint például akkor, amikor a fasiszta terrorista cso­portokat politikai mozgalomnak nevezik.” (MTI) zép-Európában a csapatok és a fegyverzet harci lehetőségeit a fegyveres erők és a fegyverzet valamennyi fajtájának összessége határozza meg, csökkenteni kell a szárazföldi és a légierő fegy­verzetét, beleértve a nukleáris eszközöket is. A csökkentés hatá­lya alá eső külföldi erőket (ame­rikai, angol, kanadai és szovjet)- a nemzeti határok közé kell visz- szavonni, beleértve teljes fegy­verzetüket és haditechnikai fel­szerelésüket. A csökkentendő nemzeti erőkön belül pedig (NSZK, belga, holland, luxem­burgi, valamint az NDK, lengyel és csehszlovák) az egységeket fel kell oszlatni, személyi állomá­nyukat le kell szerelni. Önző NATO-javaslat A NATO eredeti javaslatát az Egyesült Államok delegációja terjesztette elő. Eszerint az első szakaszban csupán a Szovjet­uniónak és az Egyesült Álla­moknak e térségben állomásozó szárazföldi fegyveres erőit és fegyverzetét csökkentenék, még­pedig a két katonai tömörülés­nek (a NATO által felbecsült) erőviszonyait figyelembe véve, Amerikai részről ez 29 ezer, szov­jet részről pedig 68 ezer főt érin­tene. A második szakaszban a szárazföldi erőket egyenlő szintré kívánják leszállítani és ennek mértékét már az első szakaszban rögzíteni szeretnék. Az akkori NATO-javaslat ugyanakkor nem tett említést a légierőről és a tér­ségben elhelyezett harcászati nukleáris eszközökről. A két javaslat összevetéséből azonnal kiderül, hogy a NATÓ Becsben nem a közép-európai térségben elhelyezett háderők és hogy fegyverük csütörtököt mon­dott, de ezeket is halállal fe­nyegették, s végül is teljesítet­ték a parancsot. Többen .sírtak. Callan azt is elrendelte, hogy a holttesteket tegyék közszemlé­re. A hullák még pénteken is’ a kivégzés színhelyén feküdtek. Az angol zsoldosok Callant mániá­kus gyilkosnak nevezték. Holden Roberto, az FNLÁ vezére állí­tólag értesült a zsoldosok kivég­zéséről, és a fenti hírforrások szerint parancsot adott Callan őrizetbevételére, az ezredes azon. ban megszökött. Incidens Lisszabonban A rendőrség kérésére felfüg­gesztették a lisszaboni arénában tartott nagygyűlést, amelyet a De­mokrata Szociális Centrum (CDS), a portugál nagytőke legjobban szervezett pártja hívott össze. fii párt vezetői beszédükben el­ítélték a portugál gyarmati rend­szer felszámolását. Követelték a kormánytól, hogy adja vissza „jo­gos tulajdonosaiknak” a földre­form keretében kisajátított földe­ket. illetve az államosított gyára­kat. Szélsőbaloldali csoportok ellen­tüntetést tartottak: az: arena körül és1 összecsaptak a ;CDS ’ érit bérei­vel. öten súlyosan megsérültek. ,A géppisztollyal, plasztikpajzzsal ,és könnygázgránátokkal ellátott rohamsisakos rendőrök megakadá­lyozták a nagyobb összetűzést, de közölték a CDS szervezőivel, hogy •nem tudják szavatolni az egybe­gyűltek biztonságát. A Portugál Kommunista Párt lisszaboni bizottsága a nagygyű­lés előtt kiadott közleményében határozottan állást foglalt az el­lentüntetéssel szemben. fegyverzetek koncentrációjának csökkentésére, hanem egyoldalú előnyök elérésére törekszik. Ép­pen azoknak az erőtényezőknek a megbontását szeretné elérni, amelyek lehetővé tették az eny­hülési folyamat megindulását az európai kontinensen. Ezért keltett nagy figyelmet a NATO múlt év decemberében nyilvánosságra hozott kezdemé­nyezése, amelyről azonban hama­rosan kiderült, hogy változatlanul a „kátonai egyenlőtlenség” nyu­gati koncepcióján alapul. Mint Luns NATO-főtitkár egyik inter­jújában megemlítette, az Atlanti Blokk felajánlotta, hogy 29 ezer katonával együtt kivonja az Eu­rópában raktározott mintegy 7000 amerikai harcászati nukleáris robbanófej hetedét. Ezzel szem­ben 1500—1700 szovjet harckocsi és 68 ezer katona visszavonását szeretnék elérni. Nem' tett azon­ban említést az atomrobbanófe­jek célbajuttató eszközeiről, és azt sem lehetett megállapítani, hogy nem elavult (egyébként Is lecserélésre ítélt harceszközöket kívánnak-e elszállítani. A szocialista szándék A NATO új kezdeményezése az alapjavaslatokhoz képest kétség­telenül tartalmaz figyelemre mél­tó elemet: a harcászati nukleáris eszközöket bevonja a tárgyalások hatáskörébe. De változatlanul az ún. „arányos” csökkentés elvéből indul ki és csupán a szárazföldi erők tekintetében ragaszkodik az azonos felső határ koncepciójá­hoz. A szocialista országok hatá­rozott szándéka, hogy a tárgyalá­sokon továbbra is kitartóan kere­sik a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkenté­sének útját, mert meggyőződésük, hogy a politika,! enyhülést szük­ségszerűén követnie kell a kato­nai enyhülésnek, s mindenekelőtt Európában. T. L. A guatemalai országos kataszt­rófabizottság jelentése szerint a múlt heti földrengéssorozat kö­vetkeztében tizenötezren vesztet­ték ■ életüket és legalább száz­nyolcvanezren váltak hajléktar lanná. A szerdai pusztító földrengés után. szombaton és vasárnap újabb földlökéseket észleltek. Kö­zülük egy. 5,5 erősségű volt (a szerdai 7,5) és 25 másodpercig tartott, s újabb halálos áldozato­kat követelt. A meteorológiai in­tézet jelentése szerint szerda reg­geltől vasárnap estig 422 földmoz­gást észleltek a műszerek. Guatemala városban megkezdő­dött a romok eltakarítása, de rendkívül lassan halad, mert az újabb földrengéstől való félelem miatt tízezrek menekültek a fővá­roson kívülre. Pánikot okozott az is. hogy a szerdai katasztrófa óta három vulkán működése erősödik, s környékükön mindent' hamu borít. Kínai egyenlet — fii pekingi utódlás világszerte meglepetést.. keltett) .Megszoktuk már, hogy., a kínai vezetés léoe-. séÍf-.héSé?.J,kiszáíiytani,,\ Csou íjn- laj halála után azonban szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy a miniszterelnöki tisztséggel Teng Hsziao-pinget bízzák meg, aki az utolsó időkben gyakorlatilag a kormányt vezette. Nem így történt. S vajon mi játszhatott közre abban, hogy a protokoll-sorrendet, a megkövült hierarchiát mindig pontosan kö­vető pekingi vezetés az 56 éves mezőgazdasági szakembert. a „kulturális forradalom” egvik vezetőjét, majd tartományi első titkárt részesítette előnyben? A kérdésre talán az elkövetkező he­tek. hónapok választ adnak. Ad­dig azonban a találgatások té­mája Hua Kuo-feng, a kínai rangsor 11. helyezettjének kine­vezése. Meglehet — s ezt a nézetet vallja a New York Times is —, az új ideiglenes, ügyvezető kor­mányfő egy úi frakció képvisele­tében foglalta el helyét á'minisz­terelnöki székben. Az sem lehen/ tetlen, hogy kinevezése a hatal­mi harc kompromisszumának eredménye. Azt sem lehet kizár­ni, hogy egyszerűen az életkor döntött: Teng Hsziao-ping már Mivel a 700 ezres fővárosban, járványveszély fenyeget, a ható­ságok meggyorsították az áldoza­tok eltemetését. Többségüket tö­megsírokba helyezték, s a kény- szerűség miatt, elmaradt a végső tiszteletadás is. A legnagyobb kárt szenvedett külvárosi negyedekben még most sincs víz és villanyáram. Az éhe­ző tízezrek élelmiszerraktárakat rohamoznak meg. Elszaporodtak a -rablások és fosztogatások is. A hatóságok 15 fosztogatót nyilvá­nosan kivégeztek. Egymás után érkeznek a nem­zetközi segélyszállítmányok a ka- taisztrófa-sújtóttá városba. Kuba. tízezer dollár értékű orvosi fel­szerelést és gyógyszert küldött. Közép-Amerikában sorra alakul­nak az önkéntes brigádok, ame­lyeknek tagjai a mentési munká­latokban. a romok eltakarításá­ban segédkeznek. (MTI) sok ismeretlennel 71 éves, míg az új ügyvezető kor­mányfő nálánál 15 évvel fiata­labb. Ennek az érvelésnek az ed­digi gyakorlat ellene,,szól; .a. ki; nai vezetők javarésze messze túl­haladta a 60 évet, de még a 70-et is. . Megfigyelők azt is latolgatják, vajon Mao Ce-tung milyen sze­repet játszott a miniszterelnök kijelölésében. Az új kínai mi­niszterelnök földije, mindketten Hunan tartományiak, s lehetsé­ges, hogy ez is döntötte el kine­vezését. Kétségtelen, hogy nem könnyű nyomon követni a kínai logikát, még körülményesebb bizonvos jelenségekből következtetéseket levonni. Annyi azonban bizo­nyosnak tűnik, hogy a a vezetés második Vonalából hirtelen ütw- vezető miniszterelnökké előlé­pett politikus olyan időszakban foglalta el helyét, amikor már nemcsak a miniszterelnöki utód­lás kérdése került terítékre, ha­nem egyre inkább közoonti prob­lémát jelent a Mao-utáni korszak megalapozása. Lehet, hogy Hua Kuo-feng már ennek a koncepciónak a jegyé­ben követte a mérsékelt hírében álló elődjét. A koncepció azon­ban még így is túlontúl sok is­meretlenes egyenlet. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Havasi Ferenc és dr. Szekér Gyula Moszkvába utazott Havasi Ferenc és' dr. Szekér Gyula a Minisztertanács elnökhelyet­tesei hétfőn Moszkvába utaztak. (MTI-fotó.) • Postaügyi küldöttség utazott Kubába Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes vezetésével hétfőn küldöttség utazott Kubába. A delegáció Havannában részt vesz az OSZSZ, a Szocialista Országok Postai és Távközlési Együtt­működési Szervezete 10. miniszteri értekezletén. • Erich Honecker fogadta a Jordániái KP első titkárát Erich Honecker, az NSZEP első titkára hétfőn fogadta Berlinben Fuad Nasszart, a Jordániái Kommunista Párt első titkárát Az elv« társi beszélgetés során Erich Honecker hangsúlyozta, hogy az NSZJBP támogatja az arab népek igazságos harcát. Fuad Vasszer melegen üdvözölte a Német Szocialista Egységpárt internacionalista állásfog« látását. Mit akar a NATO Bécsben? 9 Rögtönzött tűzhelyen készül az ebéd Guatemala város egyik rom« b'adőlt negyedében. (Telefoto—AP—MTI—KS.) NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents