Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-08 / 33. szám
• : | ’ ■ Javítják az utat Rövid hírben már tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy az idén immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a hagyományos kecskeméti jogásznapokat. A Magyar Jogász Szövetség, a Közalkalmazottak Szakszervezete és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetei által február 13—14-re tervezett esemény megnyitója február 13-án délelőtt 10 órakor lesz Kecskeméten, a megyei bíróság dísztermében. Megnyitó beszédét dr. Jókai Lóránt!, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára mond, majd dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter tort előadást Az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásából a jogászságra háruló feladatok címmel. Az előadás titán dr. Greiner József, a megyei bíróság elnöke nyitja meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó kiállítását a díszterem előterében. A délután folyamán dr. Csendes Károly, a legfőbb Ügyész helyettese Büntető jogpolitikánk néhány időszerű kérdése című előadására kerül sor, dr. Kemence Béla kandidátus, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára pedig Szerződési jogunk fejlődésének néhány időszerű elvi és gyakorlati kérdése címmel tart előadást. «.Szintén február 13-án hangzik el dr. Kurucz Bélának, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság főosztályvezetőjének A társadalombiztosításról szóló törvény néhány új vonása című referátumára. Február 14-én dr. Varga József, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának általános elnökhelyettese A jog és a jogász szerepe az álamigazgatásban címmel tart előadást ugyancsak a megyei bíróság épületében. A XVII. kecskeméti jogásznapok dr. Dobos Lászlónak, az MJSZ megyei szervezete elnökének zárszavával érnek véget, majd este az Arany- homokban kerül sor az ugyancsak hagyományos jogászbálra. O. & A hú, a hideg idő miatt sokhelyütt megrepedezett az egyébként is rossz állapotban levő 52-es országút. A KPM Közúti Igazgatóságának dunavecsei üzemmérnöksége megkezdte az út javítását. A nyolctagú brigád tagjai a megrepedezett útszakaszokra először bitument öntenek, majd erre — mint első képünkön látható — Tarnóczy Mihály és Madácsy Mihály brigádtagok kőzúzalékot szórnak. i fjJ (Tóth Sándor felvételei) BÁCSKAI FARSANG Velikó préló Baján Bács-Kiskun megye több-nemzetiségű déli területén . javában tartanak a régi népszokásokat felelevenítő tarka farsangi mulatságok. Bunyevác prélók, asz- szonybálok, székely guzsalyosok színhelyei ezekben a hetekben a közművelődési intézmények. A Bácskai farsang egyik legérdekesebb eseményére, a veliko prélóra — a bajai bunyevácok nagy fonóünnepére — tegnap este és éjjel került sor. A program, mint minden évben, most is művészeti műsorral kezdődött. A ..József Attila" Művelődési Központban egybegyűlt közönség előtt ezúttal a bajai alsóvárosi népfrontkor, a Csitaonica tánc- együttese, a művelődési központ két tamburazenekara, valamint mohácsi tamburazenekar és énekes szólista lépett fel. Több mint kétórás anyanyelvi műsornak tapsolt a nagy számú vendégsereg. A préló a Duna Szálló éttermében reggelig tartó, vidám bu- nyevácbállal folytatódott. A mulatságon a mohácsi tamburazenekar húzta a talpalávalót. R. M. Csapadékos volt a január A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium értékelte a januári időjárást. Megállapította, hogy csapadékban igen gazdag, átlag körüli napsütésű volt az év első hónapja. Huszonhat esetben volt fagypont alatt a talajmenti hőmérséklet. A legerősebb lehűlés mínusz 12,8 Celsius-fok volt a hónap utolsó napján. Legmagasabb hőmérséklet viszont 12-én 12 Celsius-fok. Januárban össze- ' sen 43,3 milliméter csapadék hullott. A sokévi átlag 28 milliméter. A csapadékos napok száma 16, a 9-es átlaggal szemben. Tizenegyszer esett a hó, de csak a hónap utolsó napjaiban maradt meg. Ezért 30-án 30 centiméter volt a hóréteg vastagsága. A szokásosnál több csapadék ellenére az elmúlt év október 1-től számítva a halmozott csapadék- mennyiség 98 milliméter a 164 milliméteres átlaggal szemben. A kora tavasszal hagyományosan megrendezésre kerülő tudományos-technikai úttörőszemle előkészítését, illetve lebonyolításának rendjét tárgyalták meg Kecskeméten a megyében dolgozó vezető-szakfelügyelők és a tanulmányi munkát segítő szakbizottságok tagjai. Ügy döntöttek, hogy az idén nem rendeznek technikai szemlét, helyette a tanulmányi vetélkedőket tíz tárgyból — külön a nemzetiségi nyelvet oktató iskolák tanulóinak — tartanak. A szaktárgyi vetélkedők idején megszervezik a nagy érdeklődésre számot tartó, híres emberekkel, tudósokkal való találkozásokat. Az ifjú mezőgazdászok versengésére az idén is sor kerül, később meghatározott időpontban. A megbeszélésen megválasztották a három- illetve öttagú bíráló bizottságokat. Február 12-ét a városi és járási, március X7-ét i a megyei szaktárgyi vetélkedő időpontjában jelölték ki. Ezen a napon Kiskunfélegyházán, a vetélkedő . színhelyén, nagyszabású kiállításra is sor kerül, amelyen bemutatják a'megyében működő szakkörök alkotóinak legjobb munkáit. ^Kecskeméten rendezik az országos honismereti konferenciát A Hazafias Népfront Országos Elnökségének honismereti bizottsága Kecskeméten rendezi meg a második országos honismereti konferenciát. Mint a megyei nép. frontbizottságnál elmondták, a február Í3-án kezdődő és két napig tartó tanácskozásnak aktualitást ad, hogy 15 éve kezdődött meg a szervezett honismereti-helytörténeti kutatás. Köztudott az is, hogy Bács-Kiskun megye városi és községi kutatói, szakkörei és klubjai kezdettől élenjárnak a mozgalomban. A konferenciát dr. Ortutay Gyula akadémikus, az országos honismereti bizottság elnöke nyitja majd meg. Az eredmé. nyékről és a további feladatokról Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára tart bevezető előadást. Az ország minden részéből mintegy száznyolcvan honismereti kutatót, szervezőt és irányítót hívtak meg a kecskeméti eszmecserére. javul a kép minősége Már több mint két hónapja működik a csávolyi tévéadó. A környékbeli községekben azonban változatlanul gyenge képet mutatnak a vevőkészülékek. A jánoshalmi, borotai, rémi szakboltokban ugyanis a csávolyi adó vételéhez szükséges konverterek és tetőantennák nem kaphatók. Ezek beszerzésével a Belkereskedelmi Minisztérium a szegedi VIDIA Kereskedelmi Vállalatot bízta meg. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a múlt év végén felkerestük a szegedi vállalatot, s azt a tájékoztatást Kaptuk, hogv további tárgyalások szükségesek ebben az ügyben, mert a konverterek gyártását az Orion Gyár nem vállalta, a Budapesti Híradástechnikai Vállalat pedig anyaghiányra és egyéb irányú kötelezettségére hivatkozva nem . szállított megfelelő mennyiségű antennát. Konvertert gyárt az Orion Nemrég ismét felkerestük a szegedi vállalatot, s arról érdeklődtünk, . hogy a konverterek és a tetőantennák gyártásával kapcsolatban azóta milyen intézkedések történtek. Mint azt Szarka Gyula kereskedelmi főosztályvezető elmondta, Füredi Béla, a vállalat áruforgalmi osztályának munkatársa nemrég Budapesten járt. s az Orion Gyár vezetői megígérték, hogy a második negyedévben megkezdik a konverterek gyártását. Korábban . a kis mennyiségű rendelés miatt nem vállalták a kiegészítő berendezések készítését. Kiderült azonban, hogy ilyen • készülékekre Baja környékén kívül az ország más részein is szükség van, például a 2-es műsor vételéhez. Így tehát a szegedi vállalat által rendelt 300 konverternél jóval többet gyártanak majd, ami gazdaságossági szempontból is megfelel az Orionnak. Időközben a szegedi VIDIA Kereskedelmi Vállalat ismét érdeklődött a bajai kirendeltségtől, hogy mennyi konverterre van szükség, mert a rendelés módosítása most még lehetséges. A felmérés szerint Csávolyon, Jánoshalmán. Rémen, Borotán kevés az 1960—65 között gyártott televíziók száma, a lakosság többségének már újabb, modernebb készüléke van. A 250 forintba kerülő kiegészítő berendezés pedig csak azokhoz a televíziókhoz szükséges, amelyekben még nincs második program. A korábban rendelt 300 konverterrel ki tudják' elégíteni az igényeket. Akinek tehát régi típusú készüléke van, néhány hónapon belül megvásárolhatja a körülbelül 12 centiméter hosszú és tíz centiméter széles konvertert, amely lehetővé tesziy hogy a 28,.csatornán sugárzó^ kép a 4. csatornán is vehető legyen. Olcsó antenna — hiánycikk A megfelelő tetőantennák is hiányoznak a szaküzletekbői. Tavaly a Budapesti Híradástechnikai Vállalat a megrendeltnél jóval kevesebb tetőantennát szállított a szegedi vállalatnak. Az új tv-adó környékének ellátására 1400 antennát kértek nemrég 2400-ra módosították az igényt. A budapesti vállalat elfogadta az. első megrendelést, de az 1400 antennát is csak majd fél év körül tudja szállítani. ígéretet tettek viszont arra; hogy hamarosan pótolják a tavalyi lemaradásukat. Az új tv-adó vételéhez öt an- tennatipus használható. Természetesen mindegyikben megtalálható a 28-as csatorna. Az elemszámok változóak. Csávoly közvetlen környékén . a' jó minőségű képhez elég a kis elemszámú, például a 2532 071-es, vagy a 2128/11-es típusú tetőantenna, amely olcsó, tehát nem szükséges a nagyobb elemszámú, drága 2128 191-es antenna. Arra, hogy milyen típusú antennákat szállítanak az első félévben Budapestről, konkrét választ még nem kapott a szegedi VIDIA Kereskedelmi Vállalat. Remélhető, hogy az eddigi intézkedések alapján az első félévben megoldódik a lakosság problémája, s a szaküzletekben meg tudják majd vásárolni a jó vételhez szükséges konvertereket és tetőantennákat. ÍREK- HÍREK NAPTAR 1976. február 8., vasárnap Névnap: Aranka Napkelte: 7 óra 03 perc Napnyugta; 16 óra 54 perc Holdkelte: 10 óra 19 perc Holdnyugta: 0 óra 33 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: kevés felhő, hajnalban és reggel egy-két helyen ködös idő lesz, csapadék nélkül. A mérsékelt, változó irányú szél időnként megélénkül. A hőmérséklet csökken. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 9, mínusz 14 fok között, néhány szélvédett helyen kevéssel mínusz 15 fok alatt. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap mínusz I, mínusz 5 fok között lesz. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a hatodik játékhéten öltalálatos . szelvény nem volt. Négy találatot 67 fogadó ért el, nyereményük egyenként 91 573 forint. Három találata 7111 fogadónak volt. nyereményük 431 forint. A 207 434 kéttalálato9 szelvényre egyenként 18 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) — Ínyencek. A Szegeden tanuló kubai . diákokból alakult népi együttes rendez kis karnevált ma esie 7 órától a kecskeméti Arany, homok Szállóban. A kubai estről árulkodik majd az étlap is. Aka- rib-tengeri országból ez alkalomból hozatott alapanyagokból Poscb Dezső, a budapesti Havanna étterem volt séfje és Jesus Riaz kubai mixer készít ételkülönleges- ségekel, illetve koktélitalokat. Tűz a lajosmizsei tanyamúzeumban Tegnap délután 13 óra 55 perckor kigyulladt a lajosmizsei tanyamúzeum épülete. A tűz megfékezésében a Kecskeméti járási, a kiskunfélegyházi és a nagykőrösi tűzoltók vettek részt. Az előzetesen becsült kár értéke 2 millió forint. A tűz keletkezésének okait a"rendőrség és a tűzoltóság szakértői vizsgálják, u Szabadság téri ,,bukkanó' Az ember — szellcmoskcdó kedvében — hajlamos egy elkóborolt. izmos vakond gyakorlatozásának hinni az úttest kis dombocskájából kidudorodó vastömeget. Pedig egészen másról van szó. Valamilyen akna nyílászáróját helyezték le valakik' ily furcsa és nem éppen passzenlos módon, az autósok kifejezett bosszantására. Per. sze, az is lehet, hogy az illetők egyszerűen vissza szeretnének találni félbehagyott inunkájukhoz. (Pásztor Zoltán felVétele) V adásztársaságok küldöttközgyűlése A megyében 41 vadásztársaság, működik, ebből 38 foglalkozik vadgazdálkodással három pedig bérki lövéssel. Az elmúlt évi munkáról tárgyaltak tegnap- Kecskeméten a szövetkezeti székházban tartott küldöttköz- . gyűlésen. A tanácskozást Benei Sándor, a MA VOSZ megyei elnöke nyitotta meg, majd Simon György fővadász az elmúlt évi vadgazdálkodási eredményeket ismertette. Elmondta, hogy azeL múlt esztendőben jól teljesítették a terveket. Megfelelően alakult a megye vadgazdálkodása és exportja, élő és lőttvadból egyaránt. Őzből például több, mint 4700 darabot lőttek a vadásztársaságok. Kiss Lajos rendőr őrnagy, • megyei rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztálya részéről a vadászfegyverek tárolásával, & lőszerek nyilvántartásával Kapcsolatos rendelkezéseket Ismertette, hangsúlyozva a balesetek megelőzésének fontosságát. A küldöttközgyűlés végezetül pénzügyi kérdéseket tárgyalt. Nem lesz lottósorsolás Félegyházán A Magyar Távirati Iroda jelentése alapján múlt vasárnapi számunk 8. oldalán tévesen jelent meg a lottósorsolások e havi rendje. Mint az OTP Bács-Kiskun megyei Igazgatósága közölte, február 27-én nem Kiskunfélegyházán, hanem a Pest megyei Kiskunlac- hazán húzzák a 9. heti nyerőszámokat. Egyébként 1976-ban két ízben látogat megyénkbe a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság sorsoló stábja: május 28-án Kecskeméten. november 5-én pedig La- josmizsén „születik majd meg" az öt nyerőszám. — A zene és a tánc ezer éve címmel a Budapesti Fúvósötös koncertezik hétfőn 16 órától a bajai József Attila Művelődési Központban. Éz lesz a zenekar be mutatkozó előadása a megyénk városaiban folyó bérleti hangversenysorozatokban. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Fébi'í/ár 8., vasárnap du. 3 óra. TELI REGE Gózon-bérlet MOZIMŰSOR 1976. február 8. KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, 3/4 6 és 8 órakor! • A KERESZTAPA MÁSIK ARCA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt, helyárú! A/, ifjúsági bérletek nem érvényesekV Színes olasz—francia filmvíg játék. STÜDIÖMOZI 8 órakor! Kamerával a világ tájain: MAGYARORSZÁG Színes rövidfilm-összeállítás ÁRPÁD MOZI fél 4, 3/4 6 és ii órakor! KÉT BALLÁB AZ EZREDBEN Színes angol filmvígjáték MESEMOZI fél 4 és 3/4 6 órakor! ELZA K0LYKEI Színes, magyarul beszélő angol film l 1976. február 9. VÁROSI MOZI fél 4. 3/4 6 és 8 órakor! A KERESZTAPA .MÁSIK ARCA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyárú 1 Az ifjúsági bérletek nem érvényesek 1 Színes olasz—francia filmvigjáték. ÁRPÁD MOZI fél 4, 3/4 6 és 8 órakor! KÉT BALLÁB AZ EZREDBEN Színes angol filmvígjáték MESEMOZI ■■■■■■■ Teljesült a Soltiak kérése A solti lakosság jogos kérése volt, hogy a községben levő autóbusz-megállóknál létesítenek kis váróhelyiségeket. A helyi tanács «. solti Szikra Termelőszövetkezet ■ lakatos részlegét bízta meg ezzel a feladattal. A tsz lakatosai rövid idő alatt hat, fémből készült váróhelyiséget készítettek, s ezeket el is szállították a megállókhoz. Mezőgazdasági és erdészeti filmbemutató A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a MAE Bács- Kiskun megyei Szervezete, a TIT Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei művelődési központ másodízben rendezi meg 1976. február 10-én 10 órai kezdettel a megyei művelődési központ dísztermében a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium országos filmszemléjén nagy szakmai sikert aratott mezőgazdasági és erdészeti filmek bemutatóját. A bemutató egyik legérdekesebb része a mezőgazdasági szövetkezetek fejlődését, eredményeit pergető Termelőszövetkezeti körkép 1975. című színes dokumentumfilm. Bizonyára érdeklődéssel fogadják a szakemberek a Bácsalmási Állami Gazdaságban készült, a napraforgóvetőmag termesztéséről, a zöldségvetőmag termesztéséről, a nagyüzemi juhtartásról, az alma- és az őszlbarack-tertnesztésről szóló, szintén színes filmeket is. A Zöldövezetek létesítése című film országos példaként örökíti , meg megyeszékhelyünket a parkerdő-telepesitésben elért eredményekért. A kiskert-tulajdonosoknak is hasznos és tanulságos időtöltést Ígér a, vetítés. 3/4 ti órakor! TÜKRÖK GÖRBE TÜKRÖK BIRODALMA Színes, magyarul beszélő szovjet. mesefilm PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a .Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal. 8001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 11-811 (központi): H-709, li-ll* *. Telexszám: 20 216 bmív h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető 1 • helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 10,— fcrrlnt Postautalványon, valamint átutalásnál KHl 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdába*, ofszet rotációs eljárással, 1001 Kecskemét, Külső-Szegedi út «, Telefon: M-729 Igazgató: Ablaka Utvtm Index: 21089 I