Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-08 / 33. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1976. tebruár 8. Vasmunkásnő A fotoriportefek tarsolyában — terven felül is — mindig rejte­zik valami. Ügy — miként a be­tűkkel beszélő újságírók noteszé­ben is megbújnak fel nem dol­gozott bejegyzések. „Majd alka­lomadtán” — jelszó alatt várnak megjelenítésükre. Fotoriporter kollegám is így vetette oda a minap. — Van egy munkáspörtrém. A MEZŐGÉP kiskunmajsai üze­mében készítettem egy hegesztő­nőről. Nyugdíj előitt áll. — Mutasd. — Most nincs kéznél a negatív. Még elő kell hívni. Ha arra jár runk, beugrunk, megmutatom és beszélgettek egy kicsit. Akkorára kész lesz a kép is. A „bogár” el volt ültetve... Míg Majsára vitt legközelebbi utunk, többször eszembe villant a ^portré. Hegesztőnő — nyugdíj előtt. Hálás téma. Bizonyára abból a munkásnő nemzedékből való, amely az ötvenes években pionír lelkesedéssel vállalta ezt a férfi, as — vasas — szakmát is. Hogy bizonyítson: a nőkön ez éppúgy nem fog ki, mint mondjuk a trak­torvezetés. Aztán találkoztunk. A gyár ■egyik nagy műhelycsarnokában, a hosszanti oldalfal mentén dol­goztak a hegesztők. Amennyit megpillantottam a sorból, mind •nő volt. Kollegám egyből meglátta, akit .kerestünk. A tömzsi munkásász- ■szony, Péter Vilmosné, barátsá­gos mosollyal bólogatott, míg a fotoriporter — füléhez hajolva, a •gépek lármáját túlharsogva kö­zölte, mi járatban vagyunk. Két perc múlva is emlékeztek' .ujjaim a munkásnő vaskos kéz. fogására. Ekkor már a műhely- iroda viszonylagos csöndjében társalogtunk. Mióta hegesztő? — kezdtem az. -érdeklődést, és vártam az előre feltételezett választ, valamikor a „fényes szellők” korából való év­számmal. — Hat éve... Nyolc esztendeje ■dolgozom itt. Először a raktárban szoktam az üzemi munkarendet. Fél év múltán salakozónak tet­tek, majd a festő részlegbe ke­rültem. ....Ott lettem-'"«lmunkás 1 969-ben, az oklevél mellé ezer forint jutalmat is kaptam. . ^Ta­valy karácsonykor is kinézett öt­száz forint. — Ekkor már mint hegesztő­nek. Ügy. úgy. Mert még a festőknél nagy ambícióm volt a hegesztés kitanulására. Hatvannyolcban- hatvankilencben ív- és láng- hegesztésből, hettvenkettőben céo. kettősből vizsgáztam... — Hogy?... Ja persze C02, ugye? ,, — Az az — széndioxid... Ez olyan védőgázas hegesztés. Jót derül, mikor elárulom, hogy szakmailag már ez is „magas” nekem. — Miért pont a hegesztésre • kapott kedvet? Megint valami olyan feleletet sejtek, hogy mert olyan szép lát­ványnak is, amikor mint egy „harcos”, védőpajzzsal, lángot szóró- pákával fölszerelve lát a fém „összevarrásához”. • Péter Vilmosné kézmozdulata, arcának mosolyos titokzatossága, s ahogy dinamikusan előrébb ^ha­jolt — már is cáfolta képzelődé­semet. ,— A, nem csak úgy hirtelen, magától jött ez a vizsgaszándék. Tudja, az én párom kovács ipa­ros. Mióta összekerültünk, bele­szerettem a vasas szakmába is. Tizenhat-tizenhét évig vele dol­goztam én is a műhelyben. Ková­csoltunk szekeret, patkoltunk lo­vat, vásárokra is jártunk. Parasz. ti életben nőttem fel, azt is na­gyon szerettem és ez avval: na­gyon összetartozott. És hát láng­hegesztője is volt a páromnak... Szóval a mostani vizsgákkal im­már szakmunkás színvonalon csi­nálom — A férjével együtt kovácsol­ta a kocsit... Hát családjuk volt-e? — Három gyerek. A kisebb lá­nyom van idehaza. A fiunk szin­tén kovács lett. Tizenkét évig Fé­legyházán, a Vegyipari Gépgyár­ban dolgozott, most Szánkon a téesznél — ő is hegesztő. A na­gyobbik lányunk is munkás, ő Pestre ment a kenderszövő gyár­ba. De hogy lakatoshoz ment fe­leségül, mostmár mind a ketten Szigetszentmiklóson az autógyár telepén munkások. Éppen szülési szabadságon van a lányunk... Tudja, vasas a mi családunk min­iden ija-ríija. Az volt az öreg­apánk, apánk, az após. i Legtöbb- i jük ková,cs. ,i., A párom .1959-től a MÁV-nál helyezkedett el. Bu­dapesten, a Ferencvárosi pálya­udvaron volt kovács meg he­gesztő. ö volt a főnök a műhely­ben. 1974-től nyugdíjas, de csak dolgozik mint kovács, mert ilyen mesterember nincs Jászszentlász- lón. Hozzák ám a munkát. Ne­kem is van otthon egy ívhegesz­tőm. Mikor hazamegyek innét, sokszor vár a munka ott is... De tudja, eszembe se jut, hogy fá­radt is lehetnék. Mikor nekifo­gok, s figyelem a lángon keresz­tül, mint alakul a varrat, higgye el, mert igazat mondok, — én minden búmat, bánatomat elfe­lejtem. .. Hej, hej... De sajnos, hetvennyolc szeptemberében már nyugdíjas korú leszek. Tóth István — A papa mindig nyugodtan mehetett a gyűlésekre, intézhette a közhasznú dolgokat, mert itthon én mindent elláttam. Sokszor volt olyan is, hogy beteg miatt ott­hagyta a gyűlést, de utána sietett vissza. — Harminckilencben, amikor Dunszt Fricivel kijöttem ide, min­dent készen kaptam. Az akkori -viszonyokhoz mérten értem a mindent. Másnap már volt lovam, szekerem. Éppen annyj pénzem akadt, hogy ezeket még tudtam venni. A felszabadulásig így jár­tam betegeimhez. Utána biciklire és motorra nyergei tem át... — Közvetlenül a felszabadulás utáni időben történt az a csúnya anyarozsmérgezés. Emlékszel? Jött egy kisalpári férfi. Szörnyű fejfájás és hányinger gyötörte. Az uram kérdezte, ő meg azt felelte: doktor úr. én máma csak kenye­ret ettem. A papa töprengett: mi lehet ez? Csakis anyarozsmérge­zés! De hamarosan jöttek ám és hozták is az embereket. Reggel 9-től este 10-ig gyomormosással voltunk elfoglalva. A nők jobban viselték... — Persze, rögtön kidoboltam, hogy aki-Fazekas- péktől--kenyeret vett, né egvt-ri 'belőle. Ä' kecske méti nt'áPoihbáft'-1'őföTt lisztbe ke­veredett a méreg... A hágom legsúlyosabban mérgezett sze. mélyt kelleti csak kórházba szállí­tani. de másnap kijöhettek. Idejé­ben segítettünk. Az esetről beszá­moltam az orVosi irodalomban ... — Ott, az ünnepségen figyel­tem a papát. A legjobban én tud­tam. hogy mit érez. Hanem, ami­kor a kutatóintézet képviseleté­ben megszólalt Vörös Vilmos, hogy mint üzemi orvosra még so­káig számítanak rá, hallottam ám a sóhajt. Akkor megkönnyeb- bedett. És tudtam, éreztem, hogy máris tervezget! — Elvégre mégiscsak orvos va gvok1 És ha számítanak az em­berre. még használhat. Erővel bírom. Az js biztos, hogy minden héten legalább háromszor kime­gyek a Tőserdőbe! Mindenki is­merős ott, benézek, ahol világít a lámpa. Eldiskurálunk. — No. és a rendelő. Olykor gyorsan elő a fehérköpeny, mert kell a segítség. A napokban a szeme felett sértette még a bácsit a felrobbant kávéfőző, össze kel­lett kapcsolni. Egy másik páciens- nak disznóvágáskor a combjába csúszott a kés. Négy kapocs kel­lett ... Egyébként most hét orvos látja el a betegeket azon a terű létén, amit azelőtt a papa egye­dül csinált... — Hogy mit fejlődött az egész­ségügyi ellátás, igazán összehason­lítani csak az tudja, aki végig­csinálta. Óriásit! — A terveinkhez tartozik Pet­ra és Kinga, a két unoka. Én va­gyok az óvodás kísérete, papa meg a bölcsődébe viszi a kisebbiket. És várjuk a harmadik babát! A kis menyünk is orvos, a megvei kórházban. Guszti fiunk meg itt. Lakiteleken ... Lám. a tervek, a jövő háttérbe szorítja az emlékeket. A boldog nagymama, a bájos csöppségek fényképét mutatja, és büszkélke- dését a nagypapa szeretetteljes mosollyal figyeli. De amikor kis­vártatva újra megszólal, kiderül, hoav ezúttal „különn 1éáiíálnyi”í',li terelödtek el gondolatai.Jóntexaóíael — A mai Tőserdő — de sok ember öröme! És az álmom telje­sülése. Mert sokat harcoltam az üdülőterületté fejlesztéséért-. Egy kicsit a szülőatyjának érzem ma­gam. Vagy amikor a kultúrhá- zunk épült. Lassúnak láttam az ütemet, ezért volt. hogv olvkor szándékosan túloztam is. „Baglyok huhognák benne” — ezt mond­tam a tanácsülésen, kicsit komisz- kodva, a cél érdekében. Lett foga­natja. Aztán az egés/^égház épí­tése következett... Kell a nyug- talanítás, mert mindig előbbre visz. És az interpellációk sora a két ciklus idején, amikor a me­gyei tanácsnak voltam a tagja. Azok is mindig lendítettek vala­mit. Mindent egybevéve: érdemes volt! Perny Irén A tiszteletére, pontosabban: tiszteletükre rendezett bensőséges ünnepségnek gyorsan híre ment. Érthető: Lakiteleken nemigen aka'd ember, aki ne ismerné dr. Kiss Ágos­tont és feleségét. — Szokatlan még. ezért van, hogy megyek az utcán és az idő­sebb emberek sokan megkérdezik: doktor úr, hogy van? Biztosan azt hiszik, hogy... Pedig kutya­bajom ! Csak a nyugállomány ... Az igazság az, hogy nem pihen­tem még. nem is akarok egyket­tőre átváltani. Különben sincs még a kezemben a nyugdíjas pa­pír. A Tőserdőbe is szinte na­ponta kimegyek. A fontos, hogy együtt vagyok a néppel!... — so­rolja előtörő gondolatait a doktor úr. miután alkalmi páciensétől el­búcsúzva a rendelőjében köszönt­jük. Leveti és a helyére akasztja fe­hér köpenyét, majd feleségével együtt a lakásba tessékel minket. Az ovális asztal középen jókora üvegtálca. Benne számtalan dísz­távirat T- jókívánság a megérde­melt pihenéshez — és piros mű­anyagborításban az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést tanú­sító oklevél. Ez a legutóbbi az elismerések sorában, amelyekre dr. Kiss Ágoston orvosként és közéleti emberként egyaránt rá­szolgált az évtizedek folyamán. — Nem is sejtettük, egyszer- csak szóltak, menjünk. Olyan ünnepség volt!... — jegyzi meg a korát meghazudtolóan fiatalos dr. Kiss Ágoston. Élete párja pe­dig a virágvázára mutatva csat­lakozik : — Azok a gyönyürű szegfűk is... Hatalmas csokor volt. Na­ponta kiválogatom. Akkor, január 8-án, ott kaptuk. És mennyi ked­vességet! És ajándékot. A kutató, intézettől, az óvoda, a bölcsőde dolgozóitól, a nőbizottságtól... Ott vannak a vitrinben. Nagyon kedves volt. Én pedig el sem akar­tam menni. Inkább arról gondos­kodtam mindig, hogy a papa mehessen, ahová a kötelesség hív. ja. Itthon én vagyok a biztos pont, sok mindent elláttam, ha kellett, az elsősegélynyújtást is. Nemcsak a 15 év alatt, amit orvosirnokként töltöttem... A doktor úr gazdag pályafutá­sának, csaknem 45 évi orvosi ténykedésépek kézfjeiévé terelődik. a szó.. Kiss Ágoston és életének- munkajának odaadó- párja - egy­más mondanivalójához kapcsolód­va. váltakozva idézik fel életük jelesebb eseményeit. Aszerint, hogy egyikük gondolatvillanása mint világít be. mint vetít ki az emlékek csodálatos tárolójából. Hadd adjam közre úgy, ahogyan feljegyeztem, miután feltettem a kérdést: hogyan is kezdődött? — Itt, Lakiteleken 1939. novem­ber 9-én kezdtem. Előtte 8 évig kórházi alorvos voltam Kecske­méten, ahol a gyógyítás minden ágába beletanultam. Megvolt á tisztiorvosi és az iskolaorvosi vizs­gám is. És akkor azt mondja or­vos-barátom, Dunszt Frici: akarsz Lakitelekre jönni? Akartam. — Ez volt akkor az orvosi ren­delő — hoz elő egy fényképet, a ház asszonya. — Megvan még. Itt, az udvari ablaka mögötti félho­8 Olykor gyorsas előkerül a fehér, köpeny... 8 A hajdani rendelő. HBSSH rnalyos kis szoba volt'a mai szép egészségház elődje... — Elég az hozzá, hogy akkori­ban három község: Lakitelek. Nyárlőrinc egészen Borbásig és Tiszaug az enyém volt. Negyven­háromezer holdas területen tizen­kétezer ember. Az enyéim ... — Emlékszel rá, az időben csak két mentőautója volt a megyé­nek? 1 — Igen/ De én szerencsés ém- -ber vagyok. Olyan: hogy- ''segítség híján meghalt volna valaki, nem fordult elő! Pedig .. — Ha belegondolok: helytállva átélni minden vihart, vészt... Ez nagy dolog. Például a háború ... — Úgy ám, voltam én hősi ha­lott is. Elkönyveltek, mégis'itt va­gyok! 1942-ben mint zászlóaljor­vos szolgáltam a. fronton. Az urivi csatában „kaptam” a fej. és karlövési; Alexejevkában meg operáltak. Hetvenöt százalékos rokkantsággal indultam tovább. És tessék, mindenki fiatalabbnak hisz a koromnál!... Azelőtt csak gyógyítottam, de mióta létrejöt­tek a tanácsok, azóta a közélet is. Nekem elválaszthatatlan a kettő. Idős kollégáim mostanában kér­dezik is: hogvan bírtam. Hát ügy­szeretettel. Erőmerítésre minden­nap adott valamit. / (67.) — Nem megyek el. Megtehe- ted, hogy itt hagysz faképnél, de én magamtól nem megyek el. Halla­ni akarom, amit bekonferáltál. Na, Bogár, ne félj. Nekem több okom lenne - félni./ azt hiszem... mégis várom, mit'fogsz mondani. Ügy. egy nagy lélegzet, feltölteni oxigénnel a tüdőt... és most i halljuk, mitől omlik össze a vi­lág. — Nekem szeretőm van. Treff. Vagyis nincs. De volt. — Tudom. Az Adorján. A^Pubi. Nem volt titok. Azt—-is—tudom, hogy vége ennek a giccses dalnak. — Imre mondta? \ ■ . \ i \ Életkora: 18 SZILVÁS! LAJOS: — Nem. — Akkor honnan tudnád? — Nem állnál itt velem szem­ben, nem engedted volna, hogy megcsókoljalak, ha még mindig lenne... Ami azt illeti, előbb is ejthetted volna. — Nem én ejtettem: — Hanem? — Megnősül. Ezért szűnt meg a beosztásom. — Klassz vagy, Bogár. — Mit beszélsz?! — Megjátszhattad volna nekem, hogy te nulláztad a Pubit. Eszem, be se jutott volna, hogy kételked­jek a szavadban. De így klasz- szabb. Hogy az igazat mondtad. El se tudod képzelni, milyen ritka az olyan nő. akinek van ereje hozzá, hogy igazat mondjon, ami­kor pedig hazudhatna is... — Nem akartam megmondani. — Mégis megmondtad, és ebben bújkál a lényeg. Amit most elkö­vettél, ez annyi, mintha papírom lenne róla, hogy te nekem sohase fogsz hazudni. Kösz Bogár. — Meg vagy te húzatva. örül­ni, hogy... — Nem annak örülök, hogy ini volt köztetek. Azt elfeljfbm. Mi­nimális energiaráfordítással. Ol­vastam egy statisztikai felmérést. Eszerint a megkérdezett fiatal fér­fiak nyolcvan százaléka úgy nyi­latkozott. hogy házasság tekinte­tében ragaszkodnak hozzá, hogy a választottjuk szűz legyen. Ügy látszik, én nem tartozom bele eb­be a nyolcvan százalékba. Nem állitöm, hogy „ nem csatlakoztam volna a nyolcvan százalékhoz, ha úgy általában érdeklődnek tőlem. De en nem tudok általában gon­dolkozni .. — Miért hallgatsz? — Hol is akadtam el? — Hogy te nem tudsz általá­ban gondolkodni. — Nem fog modernül hangza­ni, ha folytatom. — Nem baj. Napokig francia klasszikusokkal rontottam a sze­mem. Moliére, Racine... Szöve­gelhetsz akár tizenhetedik száza­di stílusban is. — Amióta felfedeztem, hogy te nemcsak a bátyád húga vagy, ha. nem lány is, azóta engem érzel­mileg hidegen hagynak a nők. Általában, így nem tudok gondol­kodni nőkről. Én téged szeretlek, Bogár. Nekem mindegy, hogy té­vedtél-e vagy nem tévedtél. Ha tévedtél, én is oka vagyok. Nem vigyáztam rád. Nem mentség, hogy te úgyse engedted volna. Ha fókuszáltam volna mágam, ki tudtam volna találni a megfelelő taktikát. De én inkább félreáll­tam. Azt hittem, így elegáns. Be­dobtam a törülközőt, magamat léptettem te. Én fosztottalak meg a választás lehetőségétől. Diva­tos szóhasználattal így lehet meg. határozni a szerepemet... Ez a mi történetünk, Bogár. • — Ha folytatod, én .fogok a mennybe menni. — Már más a szemed. Még mindig ijedt, de már van benne érdeklődés. Merem remélni, hogy a helyzetanalízisem iránt. — Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy egy fizikus fá­radozik miattam. Helyzetanalí- zis... gyarapodott a szókincsem. — A helyzetanalízis után... kösz, hogy mosolyogsz is... kísé­reljük meg viszonylagos pontos­sággal megfogalmazni a követ­keztetést. Figyelsz? — Azt hiszem, figyelek. — Engem, Bogár, nem érdekel, ki volt eddig és mi volt eddig. Én csak egyet akarok tőled. Ér­dekel? — Nem tüdőm. — Utólag is tisztázhatod ma­gaddal. Ha lesz kedved tizedany- nyit elmélkedni kettőnkről, mint amennyit én elmélkedtem évekig. Igen, a következtetés... Röviden így hangzik: abban, hogy ha én leszek neked, akkor csak én le­szek és senki más, ebben biztos vagyok. De azt, hogy én legyek-e, azt neked magánszorgalomból kell eldöntened. Ha ráérsz, gon­dolkozz az elhangzottakon. Szer­vusz, Bogár. Most már nem akart megcsó­kolni. Csak megsimogatta a haja­mat Aztán még ?gy pillanatig té­továzott. Azután úgy húzta el a száját mint egy tizenhat éves srác, aki zavarban van... Aztán egyszerre fordultak meg, én be a lépcsőházba, ö az Üllői út felé! Az apuék nem voltak kint a balkonon. Se az apu, se Imre nem látott minket a kapu előtt Bandi bácsi kocsija se volt már a ház előtt. A nagyszobában pedig sötét van. Hangot se hallok. Az apu és Imre sötétben ül és mind a kettő hallgat. Az apu a sötétet él­vezi, eleget rongálja a szemeit. Imre a csendet élvezi, mert min­dig zajkasznikat kell neki javíta- tani. Hagyom őket. Pihenjenek. Én meg közben bepakolok a kis- bőröndbe. Mintha a Balatonra mennék holnap Bandi bácsival. Pedig a klinikára megyek, felfe­küdni a rohadt asztalra... Min­degy. Vibrál a villanykörte, áramin­gadozás van. Mit vigyek magam­mal? Kombiné, bugyi, pizsama. Vagy inkább hálóinget? Viszek pizsamát is, hálóinget is- Törül­köző. Ez a bontatlan pipereszap­pan éppen jó. Kirakok mindent az asztalra, aztán majd meglátom... Ezt a cédulát... Imre ió-betűi. A PUBI MEGINT TELEFO­NÁLT. 10 ÓRA 01-kor. MEG­HALLOTTA A NEMES BARI­TONOMAT? ERRE NEM MERT BELESZÓLNI. DE CSAK PUBI LEHETETT. CSAK ÉRTESÍTE­LEK. Csak értesített. Hányadik tele­fon volt az tíz nap óta? Tíz nap alatt egyszer se álltam szóba ve­le. Nem szóltam bele egyszer se a kagylóba. Ugyanolyan gyáván, ahogy most ő nem mert beleszól­ni, amikor meghallotta Imre halló-ját. Ötőle érthető, Szégyenli magát Imre előtt, az apu előtt. Csak ellenem lenne bátorsága. Ellenem. Mert tudja, hogy nekem nincs bátorságom ellene. Ebben a pillanatban már nem is érteni, miért csaptam le mindig a kagy­lót, ahányszor meghallottam a hangját. Én mitől féljek? Treff előtt nem voltam gyáva. Szemem se rebbent, úgy mondtam meg neki, hogy miután évekig Tamás szeretője voltam, most ki lettem selejtezve. Nem volt bennem fé­lelem, hogy egy idegennek be­mutassam a lényem romjait. De Tamásnak csak annyit mondani, világosan és határozottan, hogy legyen takarékos, gondoljon a te­lefonszámlájukra, és egyébként is ne untasson azzal, hogy telefon útján kaparász a küszöbömön, mint egy kintrekedt házimacs­ka... ehhez nincs erőm? Hát legyen! Nem várom meg, amíg újra szükségét érzi, hogy telefonáljon. Most valahogy any- nyira le vagyok robbanva, hogy frankón felüdülés lesz a tudat, hogy holnap délelőtt már nem úgy kell nyúlnom a telefonért, hogy az ő hangjára úgyse szólok semmit. Attól is megszabadulok, hogy percekig hallgassam a csen­gést, amíg végre elcsügged és leteszi... Oké, nincs bekapcsolva Imre szobájába a vonal. Innen az elő­szobából felhívhatom. Háromöt­venöt, kilenckilencvenkilenc. Há­rom, öt, öt, kilenc, kilenc, ki­lenc ... Kicseng. — Halló kéretnszépen egy kis türelmet kérekszépen, a fiatalúr most ért haza a Balatonról Aliz kisasszonyai, még lent vannak, most pakolnak ki a kocsiból... Kié ez a hang? Nem ismerem. De, ismerem: az új házvezetőnő, a kicsi, vékony öregasszony. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents