Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 15. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1976. január 18. Szelei Istvánnét mindenki ismeri az Alföldi Cipőgyár kecskeméti központjában. Rangot szerzett magának a munkájával, közmegbecsülést a szerénységével, népszerűséget a türelmével és a közösség hangulatát védelmező anyás mosolyával. Az egész gyér Rózsika nénije, 40 éve szakmunkás, a cipőfelsőrész-készítés mestere, csendes, meleg szívű asz- szony, aki nagyon sok fiatallal szerettette meg a szakmáját és az üzemi életet. Kiváló munkás és kiváló ember. Az üzem az otthona, a munkásosztály a családja, a társadalom a tulajdona. Az övé, mert ő is épített rajta és mert nélküle sohasem tapasztalhatta volna, hogy a munkával nemcsak pénzt kereshet az ember, hanem megérdemelt dicsőséget is. Honnan és hogyan jutott el á szakmai öntudat és a politikai tisztánlátás ormaira Rózsika néni, akinek családias, egyszerű lénye távoli rokonságot sem mutat a harcos tekintetű, pörölyöklű, „vasbaöltözött” munkásokkal? Tűnődve elsimít a szoknyáján egy nemlétező ráncot. . — Nem tudok olyan messzire visszamenni az életemben, hogy ne találnék benne munkát — keresgél szelíden az emlékei között. — Árva gyerek voltam, hatéves koromtól önellátó. Tizenhárom éves koromban már dolgoztam. Cipőfelsőrész-készítő lettem, mint a nevelőapám, tőle kaptam az alapokat. ő szoktatott rá. hogy szeretni kell azt, amit csinálunk. így lett belőlem munkás, pedig tanulni szerettem Volna, de ez lehetetlen volt abban az időben. Jóval később, felnőtt fejjel elvégezte a dolgozók általános iskoláját. Annyira „magának”, a saját örömére tanult, hogy ezt sem tőle tudom, hanem attól, aki tanította. Komolysága, őszinte tudásvágya itt sem maradt észrevétlen, pedig ezrek közül igazán nehéz kiemelni és megjegyezni egyetlen arcot. De ő vajon életének melyik pillanatát emelné ki legszívesebben a távolodó időből? Felragyog a szeme, megszínesednek a szavai. — Közvetlenül az államosítás után történt. Karácsony előtt arra kértek bennünket, hogy még a túlórákon felül is dolgozzunk, mert annyira kevés a cipő és olyan sok gyerek van lábbeli nélkül. Gyorsan alakítottunk egy önkéntes brigádot, ez lett a magja, az „őse” a késpbbi Április 4-e szocialista brigádnak, az „enyémnek”, amelyik most nyerte el az aranykoszorús címet. Az „önkéntesek” mindenütt megjelentek, ahol lemaradás volt, így aztán az üzletekbe is jutott szépen cipő és mi sem panaszkodhattunk. Ekkor kaptam életem első pénzjutalmát, 200 forintot. „Na — sóhajtottam fel boldogan —, végre vehetek magamnak egy pár cipőt!” Hát valahogy így kezdődött az eszmélés. Nehezen, de azért biztatóan; sok gonddal, harccal, ám humorral, kezet-szívet megmozdító lelkesedéssel is. Így ková- csolódott össze az első brigád és Szeleiné sorsa a gyárral. — Ennek a brigádnak az volt az első feltétele, hogy csak a jó szakmunkások lehettek a tagjai. Becsültük, szerettük, segítettük egymást. Hogy is mondjam? Nagyon emberi formája volt a brigádnak. Csak nem akadt versenytársa. ezért kellett alakítani egy másikat is. Akkor állt át 'két műszakra az üzem. nagyon kanóra jött a két brigád. Rájuk lehetett bízni az új munkaerők betanítását. Rózsika néni nem szakadt el a brigádjától a szabad idejében is beszalad segíteni, ha a munka úgy kívánja, pedig pár éve új feladattal bízták meg: a szakmunkástanulók oktatásával. Ez az oka annak is, hogy még mindig dolgozik. Januárban ugyanis „lejárt” az ideje, elérte a korhatárt. de a harmadéves tanulók idén végeznek és ő szeretné véT gigvinni az osztályát. — Évekig nem volt. nálunk szakmai utánpótlás, ez most az első csooort. amelyet magunknak nevelünk. Nem lett volna szívem itthagvni őket. Ügy érzem annál szebben nem is búcsúzhatnék. hogy átnyújtom a „folytatást”. három év alatt 15 fiatalt adok a szakmának. A tanulóit nem is hívják másként a gyárban, csak így: a Rózsika néni lányai. Irányítja a kezüket, végtelen türelemmel és szeretettel ol tógát ja beléjük a szakma szeretetét, minden titkok tudója és őrizője. Minden csak nem zord főnök. A lányok azért tartanak is tőle mert a szeme éles, a legkisebb hibát is azonnal „kiszúrja" és a korholás nem marad el. Viszont a következő pillanatban már el is hessenti a rossz hangulatot. Tréfás mondásai közszájon forognak. „Vegyétek tudomásul, hogy lábtyűművészeti bőr- gyakornokok vagytok és nem %js/.terek!” — hát tud még valaki ilyet kitalálni? Vagy amikor nem jött össze semmi és nagyon utálták az asztalukon hervadozó bőrdarabokat, Rózsika néni csak ennyit mondott: „Ugye, lányok, még nézni is rossz, hát még esi- . nálni!" Ettől mindenki erőre kapott. — Az első félórát mindig á „felderítésre” szánom. Végignézem az arcokat, örömöt vagy bánatot hoztak magukkal? Ahol azt látom, hogy baj van, igyekszem a kislányt átsegíteni „hozzánk”, kiszabadítani a gondjaiból. Nagyon fontos,, hogy valaki milyen hamulatban kezd, hogyan indul neki a munkának. Olyan ez, mint a gyereknevelés, óriási türelem és szeretet kell Hozzá, ezt igazán jól tudom, hiszen hatot neveltem. — Arra sohasem gondolt, hogy ezt a sok fáradságot, türelmet és szeretetet valószínűleg soha sem fogja visszakapni? — A gyereknevelés nem takarékbetét, nem lehet kamatra számítani. Az emberben vagy van* szeretet, vagy nincs. És ha vállalja a gyerekeit, vagy egy közösség nevelését, akkor azt is tudnia kell, hogy neki kell adni a legtöbbet. Nekem az életem vágya egy kis kertes ház volt; Már csak az unokák miatt is, hiszen már kilencen vannak. Hát ez nem sikerült. De mindegyik gyerekemnek rendes lakása van és ez sokkal több. mintha nekem házam lenne. És decemberben, teljesen váratlanul óriási kitüntetés ért. Megkaptam a Munka Érdemrend bronz fokozatát! A lélegzetem is elállt, hogyan jutok én ehhez? Mit tettem, hogy ezt megérdemlem? Engem ez a kitüntetés minden küzdelmemért, harcomért kárpótolt. A pénzt pedig odaadtam a gyerekeknek. Három éve vettek egy kis homoktelket, legyen ez az alaptőkéje annak a háznak, amelyről annyiszor álmodtam és amelyet talán nekik közös erővel sikerül felépíteni! Boldog ember Szelei Istvánná? Ügy hiszem egészen másképp boldog, mint azok, akiket tenyerén t A legjobb tanítvány, a szakma elsője: Hajagos Vera. hordott az élet. Értéktárgyai nincsenek; mégis gazdag, mert nem élt hiába, haszontalanul. Magáénak érezhet egy gyárat, szárnyára bocsátott egy fészekaljnyi gyereket, és most maradéktalanul örülhet a boldogulásuknak. Két asszonylánya a cipőgyárban dolgozik, az. egyik technológus, a másik szabász, két fia, sőt a legnagyobb unokája nyomdásznak tanult és a kecskeméti Petőfi Nyomdában kapott munkát. a harmadik lánya is nyomdász Budapesten. A legkisebb fia a cipőgyárban tanulta ki a szakmát, jelenleg másutt dolgozik, de az édesanyja bízik benne, hogy végül csak. visszahúzza a szíve. Azt sem hallgatja el, hogy | ehhez a gyárban is változásokra van szükség. Nem elfogult az üzemével, nincs megelégedve például azzal, hogy nem ösztönzik jobban a dolgozókat. Miért ne dolgozhatna és kereshetne többet az. aki többre képes? Mindjárt más lenne a munka becsülete. ha képességeik szerint foglalkoztatnák az embereket! Mert ha az egvik csak 80 százalékra kéoes. akkor csak ennyit kérjenek tőle. de ezt jól. mert az ő kierőszakolt mennyiségi többlete csak rontaná a másik két tűz.ő minőségét. Akinek viszont több az ereje, nagyobb a hozzáértése, attól követelni kell a pluszt, nem szabadna hagyni, hogy pihenjen a babérjain, mert nem sok értelmét látja a hajtásnak. Mitől tud a dolgok mélyére látni, honnét meríti okos gondolatait, hol tanult meg ilyen szépen, élvezetesen beszélni, hogy órákig elhallgatnám? ~ —~Nagyon~szeretenv a könyve-' két. Nálunk mindenki imád olvasni, talán ezért is járunk nyitott szemmel a világban. Mire vágyik még Rózsika néni? — A tisztánlátást kívánnám minden időben, mert erre van a legnagyobb szükség. És mi lesz, ha végleg el kell búcsúzni a gyártól? — Attól igazán nem áll meg a gyár, hogy elmegyek, őszintén szólva azért nem hiszem, hogy végleg megszakad a kapcsolatunk. Ha a vállalatnál úgy látják, hogy szükség van rám, még mindig ér valamit a munkám, akkor hívnak, én pedig örömmel jövök. Vadas Zsuzsa Néha egyetlen mondat is közbevetésre készteti az embert. A hallottak nyomán eszébe jut egy példa, amelyről úgy gondolkodik. „No, ■ ez nemcsaik hogy szemléletessé teszi, hanem mellbevágóan alá is támasztja az elmondottakat.” Így történt ez az SZMT elnökségének egyik utóbbi ülésén is. Borsodi György vezető titkár összefoglalója során. — A munkaerő-gazdálkodást komolyan kell venni.. — tért egy újabb gondolat- kifejtésére az. elvtárs, amikor máris hozzáhajolt a mellette ülő Némedi Sándor SZMT-titkár. és halkan közölt valamit Borsodi György helyeslő biccentései jelezték, szívesen vette, a „közbeszólást”. Ezt a folytatás is igazolta. — Éppen most említi Némedi elv társ. hogy egyik városunkban egy dolgozó — a nevét is tudják — 3 hónap alatt 1000 forinttal növelte havi keresetét. Csupán az zal. hogy munkahelyet változtatott Nem is kellett részletes okfejtésbe merülni. Mindenki értette a lényeget. A legbrilliánsabb elvi leckemondás a helyes munkaerő- gazdálko’dásról sem gvőz. meg ar ról. hogy e színhelyeken ezt olyan komolyan veszik, mint amilyen szépen beszélnek róla □ □ □ Ismerve a helység nevét, legközelebbi ott jártunkkor megem lítettem az esetet az egyik üzem vezetőjének. Nyilvánvalóan túl óvatosan fogtam a tapogatózáshoz mert kissé meghökkent mosollyal szabadkozott Mintha őket „vettem volna gyanúba”. — Nem nálunk történt... Nem mi vettük fel az illetőt.. ' Ö is tudott azonban róla. Említette is, kit „húznak” az ügy- gyei. mint akiknél egyik fizetésemelő „ágra” lelt a praktikus munkahely-változtató. A vezető zavart pironkodása azt is tükrözte, hogy számára sem kellemes ez a hírbe keveredés, ho.lott az ő vállalata teljesen kívül esett abból a láncból, ahol .végeredményben a munkahelyi hűtlenséget honorálták. Munkahelyenként — láncszemenként —. gondoltam. Kiderült, hogy a 3 hónap alatt igazánból nem is olyan sok munkahelyet változtatott a szóban forgó dolgozó. ,;Ügy tudom, először X üzemtől állt tovább Y-ékhoz.-aztán - kötött ki Z-éknél.---gon dolkodott hangosán az ügyben nem érintett vezető. „Ügy tudom...” — Tehát legfeljebb két közbeeső „fészék” volt. amelynek melegségét kipróbálta az ügyeskedő ember Mármint abból a szempontból, hogy hol bélelik azt legpuhábbra, természetesen néhány százas többlettel. Tehát nem is volt szó láncsor- ról. Pár házzal odébb kellett „szállni” mindössze, s megvolt az 1000 forint emelkedés. □ □ □ Persze, ha csupán abból a sztereotip — sablonos, egysíkú alapállásból gondolkodunk el a dolgon. hogy tudniillik, piacról él az ember —, ' megmagyarázható a dolgozó magatartása. Oda menti ahol többet fizettek neki Boncolgathatnánk más szem-l pontból is eljárását. Például ab-[ ban a vonatkozásban, hogy mun-| Icája, fáradozása, törekvése lénye-l gét, célját miben látja? Abbéli hogy a 3 hónap alatt bejárt mun-l kahelyek egymástól jócskán elütő! profilúak, ilyesmi is leszűrhető:! számára nem olyan döntő, hol -1-| mit csinálnak, milyen a munka-l társi, tehát az anyagi és személyi 1 környezet Ebből a szemszögből! — neki — mindegy, hol dolgozik. | A fontos, hogy jobban megfir| zessék. Ami — úgy szokták mon-1 dani — önmagában nem elítélendő. önmagában, tehát minden; mástól elvonatkoztatva. Csakhát a mi — munkára épü-1 lő — társadalmi rendszerünkben egy ilyen kérdést sem lehet „önmagában’.’ vizsgálni, s „minden ; mástól elvonatkoztatni”. S nem moralizálhatunk csak annak a rovására, sem. aki 3 hó- j nap alatt 1000 forinttal tudta felsrófolni havi fizetését. Mert azért — ilyen ügyben — minálunk is kettőn áll a vásár. Nemcsak azon múlt a dolog, hogv a dolgozó beállított az új „fészekbe”. s kijelentette: „Akartok egy ilyen klassz munkaerőt (ilyen és ilyen beosztásba) ? A mostani helyemen ennyi a fizetésem. Rakjatok a tetejébe 300 (oéldánknál 400—500—800?) forintot, s már is itt a kezem rá: elsején már tisz-| telettel jelentkezőm nálatok.” — Mert a felajánlkozást a másik oldalon el is kellett fogadni. Ha ugyan nem pont fordítva esett a folyamat, azaz egy másik „fészekből" kezdték begörbíteni a csalogató ujjat, majd, hogy nyo- matékot is adjanak a csábító ujj- görbítésnek. elkezdték alácsúsztatni a százasokat: „Jössz eny- nyiért?.. Hát ennyiért?.,. De ennyiért már igen. te huncut?!” i □ □ Más oldalról is szemügyre vehető az efajta „bolt”. Vajon milyen lehetett a szóban forgó dolgozó szakmai, s emberi alap-értékelése. ha csak egy rövid körút elég volt hozzá, hogy 3 hónap alatt 1000 forinttal nőjön az ázsiója? □ I i Ha az ember belegondol. I légy- szerű ennek a sumák-üzletnek egyrészt a képlete, * másrészt a megfejtése, azaz kimenetele. Borsodi elvtárs ismert szólásmondásokkal jellemezte ennek káros .voltát a társadalomra, a népgazdaságra, a munkaerő-gazdálkodásra. — Mindaddig egymás alatt vágják a fát a vállalatok amíg így belemennek a munkaerőcsábítás és -csábíttatás utcájába. □ □ □ ... Jóllehet, nem ilyen esetek tették szükségessé elsősorban a létszámstop elrendelését január 1-től —, de biztos, hogy általa, legalább is. alaposan beszűkül a fizetésemelés „megdolgozásának” ilyen módszere. Tóth István ® .»’így kell a felsőrészbe beletenni a bélést...” Jobbra: a tanműhelyben Rózsika néni egyformán ügyel a kifogástalan munkára és a jó hangulatra. (Fotó: Tóth Sándor) (49.) Talán az ebéd az oka, hogy megint komikus gondolat jutott eszembe: Aliz lustasága az alapvető oka annak, hogy én a férje leszek. Megunta az életet itt Ba- latondiósdon, elege van a tóparti üdülővároskából, ahol csak nyáron pezseg az élet, elege van a kényszerhelyzetből, hogy utaznia kelljen, ha színházba akar menni, elege van az egyetlen főutcából, elege van a vidéki unalomból, ezért egyszercsak eszébe jutott, hogy rövid határidőn belül fővárosi nőt csinál magából. De ahhoz lusta, hogy egyedül kezdjen új életet a kétmilliós fővárosban, nem vállalja a fá. radságot, hogy Budapesten maga alakítsa ki a kényelmét és a társaságát, önállóan gondoskodjék szexuális problémáinak megoldásáról, szüksége van valakire, aki gondoskodni fog a fővárosban a kényelméről, a szexuális ellátottságáról, és ez a Valaki én leszek. Megfelelő színvonalú társaságot szervezek köréje az Istenhegyi úti villába, reprezentálni viszem szórakozóhelyekre és társaságokba, színházakba viszem, hogy bemutathassa a ruháit, az igényeitől függően hetente egyszer vagy többször melléfekszem, hogy teljesítsem férji kötelességeimet. Ellentételként jogom lesz hozzá, hogy feles tulajdonosa legyek az Istenhegyi úti villának, jogom lesz vele közösen elkölteni az apanázst, amit a szülei folyósítanak, jogom lesz learatni a hazug elismerést, ami a mások irigységéből fakad, és jogom lesz idegeskedni az irigységből fakadó hazug elismerés egyenes következménye, az ellenséges érzések miatt, amelyek alkalomadtán ellenséges tettekké is válhatnak. Aliz ma délelőtt megjegyezte, hogy ő többre tartja, ha irigylik, mint ha sajnálnák. Tetszetős’attitűd. Valószínű, hogy még sohasem szenvedett a mások irigységétől. Én már korán megtudtam, mi az, a kiközösítettség légkörében fulladozni, amely azért alakúi ki körülöttem, mert azt hiszik rólam, hogy érdemtelenül élvezek olyan előnyöket, amilyeneket ők nem élvezhetnek. Kiközösítve már az általános iskolában a bőséges tízóraim miatt, a vívóleckéim miatt, a naponta tiszta fehérnemű miatt, a csináltatott öltönyeim miatt, a tanítóink irántam tanúsított megkülönböztető figyelme miatt. Későob, már a gimnáziumban, kiközösítve a zsebpénzem miatt, a judo miatt, a sífelszerelésem miatt, a külföldi nyaralásaim miatt, az angol nyelvtudásom miatt, az cperabérletem miatt, az uszoda- bérletem miatt, de már a kamaszkorral törvényszerűen együttjáró öntudatom miatt is, ami végre felbátorított, hogy én zárkózzam el tőlük és előre kigondolt gesztusokkal éreztessem velük, hogy valóban több vágyok náluk... Mind az ellenségeim voltak, mert különböztem tőlük. Volt egy időszakom, amikor utánozni akartam az anyám magatartását: rá akartam kényszeríteni magam, hogy én is fütyüljek az emberek ellenszenvére, sőt következetesen le is nézzem őket, felsőbbséges gúnnyal vessem meg őket. Hiába gondoltam végig ezerszer ennek a magatartásnak' a módozatait, a szándék megvalósításáig sohasem jutottam el. Mindig én éreztem meg- alázottnak magam, ha a fiúk ka- maszos kegyetlenséggel megjegy. zéseket tettek rám, play-boynak tituláltak, később pedig, amikor látták a televízióban Charles herceget, az angol királynő fiát, Károlynak szólítottak, még a tanáraink előtt is megengedték maguknak, hogy ha olyan kérdésről került szó, amit senki sem tudott, kórusban kiabálják: „Majd a Károly, majd á Károly!” Hány este fúrtam bele a fejem a párnába és bőgtem ki magamból az aznapi megaláztatást és a tehetetlen dühömet... Negyedikben mániákusan számoltam a napokat, hány nap még a gimnázium végéig, hiszen az egyetemen minden másképp lesz ... Amint másképp is lett. Az egyetemen sem sikerült barátokat szereznem, de egy műegyetemi évfolyam mégis más, lazább közösség, mint egy gimnáziumi osztály. Az egyetemi hallgató már közelebb van az élethez, mint a gimnazista. Az egyetemen mór a hamarosan esedékes érvényesülésre gondol a hallgató, már kezdettől és évről évre intenzívebben kell előkészítenie a jövőjét, a karrierjét, törvényszerűen változik meg tehát az egyetemen azoknak a keveseknek a helyzete, akik mögött befolyásos szülők állnak. Haszonnal kecsegtető volt jó viszonyt kialakítani velem, megszerezni és megtartani a jóindulatomat, mert potenciális segítőtársat láttak bennem arra a pillanatra, amikor majd az egyetem befejeztével sokkal több fog függni az összeköttetésektől, mint az indexben összegyűjtött osztályzatoktól és a diplomára rajzolt utolsó jegytől, így lettem az egyetemen a népszerűek egyike. De hiába volt kellemesebb ez az állapot a gimnáziumi kiközösítettségnél, ahhoz kevés volt, hogy jó legyen a közérzetem, és ahhoz is kevés, hogy az évfolyam KISZ-szervezete mellém álljon, amikor a felvételem kértem a pártba. Nem álltak mellém. Nem bántottak, csak finoman nem javasoltak. Aliz idegrendszeréből hiányoznak az ilyen tapasztalatok. Ha érték is irigységből fakadó inzultusok', azokat sem vette tudomásul, mert a kényelmetlen hatások akceptálására is lusta volt, azt hiszem. Soha semmit nemi mondhatok el neki, ami bántani fog. Katinak még panaszkodni is mer. tem. o — Alszol, Tom? — Nem. Miért? — Csendben vagy. — Azt hittem, még nem ébredtél lel. — Felébredtem, amikor kimentét. Hol voltál? ' — Anyám hagyott nekünk limonádét a frizsiderben. Kérsz? — Pompás! Hogy te milyen figyelmes vagy! Lenyűgöző. Ne haragudj, nem feltételeztem rólad.. Eszményi férjet .nevelt belőled anyád, el kell ismernem.. Tom, csodálatos vagy... Isteni hideg limonádé, és elég savanyú is. Adsz egy cigarettát is? — Meggyújtsam? — Ne! Ne vedd a szádba. Kinevethetsz, de az az igazság, hogy csókolózáskor eszembe se jut, hogy egy idegen ember szár ja és nyála... de egy cigarettát, ami már a más szájában volt, nem tudok a számba venni. Tényleg ne nevess, Tom. Vgn még egy tucat fakszni, amit meg kell szokni» tőlem. De becsületszóval biztosítalak, hogy ugyanilyen alkalmazkodó leszek én is. Például nem szeretem a ruháid vegyszerszagát sem, de el fogom viselni, bár az lenne a legokosabb, ha mindig rögtön átöltöznél, amint ’hazaértél a gyárból. — Ez csak egy kényszerképzet. Nem vegyszerszagúak a ruháim. Ha így lenne,1 kévés lenne az átöltözés, a bőrömből is ki kellene bújnom, nem gondolod? — Ismételgesd majd nekem sokszor, hogy nem vagy vegyszer- szagú, addig, amíg meg nem sza. badulok a kényszerképzetemtől. Jó neked ott a gyárban?. — Nehéz erre egyértelműen felelni, Ha perspektivikusan nézem, akkor jó. Momentán nem. Érdek, télén a munka, amit csinálok, mások keze alá dolgozni... — Ha nem kell beleszakadni, miért ne lenne jó? Persze, attól függ a1 dolog, hogy sokkal többre tartod-e képesnek magad. Te is olyan híres ember akarsz lenni, mint apád? És elég tehetséges is vagy hozzá ? — Majd kiderül. Mindenesetre amit most. kell csinálnom, nem elégít ki. De ez a helyzet úgy is megváltozik. E kell töltenem bizonyos időt ebben a munkakörben, hogy előbbre léphessek. Nem tőlem függ... — Ügy érted, hogy az apádnak van szüksége bizonyos időre, amíg elintézi, hogy előléptessenek .... — Megint gúnyolódsz. — Bocsáss meg.’ Te mondtad, hogy nem tőled függ,... — Hagyjuk. Egyelőre az a legkellemetlenebb, hogy reggel hétre kell járnom és a gyár messze van. Még kocsival is. (Folytatjuk.) Hutlenségjutalom ^Töredékek egy munkásasszony életéből...
