Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

* • PETŐFI NEPE • 1975. november 14. LSEMEN VEK SOROKBAN HAVANNA A havannai dolgozók tömeg­gyűlésen fejezték ki szolidaritá­sukat az angolai néppel, és üd­vözölték a függetlenségét. kiki­áltó Angolai Népi Felszabadítási Mozgalmat (MPLA). Jorge Risquet, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, a nagygyűlés szónoka hangsúlyozta, hogy „az MPLA vezette függetlenségi harc, nagy­ban hozzájárul az afrikai népek neokolonlalizmus 'elleni küzdel­méhez”. CANBERRA Dr. Kázmér Zsigmond, hazánk ausztráliai nagykövete átadta megbízólevelét sir John Kerr-nelc, Ausztrália főkormányzójának. (MTI) BEJRŰT Ismét összetűzésekről érkezett hír a libanoni fővárosból. Csü­törtök délelőtt a biztonsági szol­gálat erői rövid tűzharc után ártalmatlanná tettek két fegyve­rest, akik a bejrúti nemzetközi repülőtéren automata gépfegyver­rel és kézigránátokkal felszerel­ve próbáltak betörni á Pan American amerikai légitársaság hangárjába. Mindkét támadó éle­tét vesztette. (UPI, DPA, AFP) VARSÓ ■ Lengyelországban folytatódnak a LEMP vajcjgsági pártértekez-- létéi. Ezeken ’■ megválasztják á párt VII. kongresszusának kül­dötteit, az új vajdasági pártve­zetőségeket és elfogadják a kö­vetkező évek munkaprogramját. HANOI Eszak-Vietnam 1975. május 1. óta 1 milliárd észak-vietnami dong (mintegy 350 millió dollár) értékű nyersanyagot és készter­méket szállított délre, a háború utáni újjáépítés segítésére. Észak­ról több százezer tonna fűtő­anyaggal. több ezer tonna műtrá­gyával, élelmiszerrel, gyapottal és más cikkekkel járultak hozzá a déli lakosság életének normalizá­lásához, a háború dúlta gazdasá­gi élet helyreállításához. (VNA) BRÜSSZEL Perczel László, a Magyar Nép- köztársaság brüsszeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete végleg elutazott állomáshelyéről. A nagykövetet búcsúlátogatáson fogadta Baudouin belga uralkodó. Perczel László elutazása előtt lá­togatást tett Leo Tindemans mi­niszterelnöknél és Henát van Elslande külügyminiszternél. A nagykövetet, akinek megbízatása kiterjed a luxembourgi nagyher­cegség területére is, csütörtökön fogadta Jean luxembourgi nagy­herceg. (MTI) POZSONY Jedlik Ányos, a neves fizikus Születésének 175. évfordulója al­kalmából szülőfalujában, a csalló­közi Szimöben, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Sző. vétségé megemlékezést tartott. Az ünnepségen részt vett dr. Sza- badváry Ferenc, az Országos Mű­szaki Múzeum főigazgatója és Karlovits Károly múzeológus. Dr. Szabadváry Ferenc tartott emlék­beszédet, majd bemutatták a Jedlik Ányosról készült magyar dokumentumfilmet. (MTH Sztrájkolnak a portugál építőmunkások LISSZABON Azonnali béremelést követelő építőmunkások Lisszabonban kö­rülvették a miniszterelnökség és az alkotmányozó nemzetgyűlés épületét, és nem engedik ki a kormány, illetve az alkotmányo­zó nemzetgyűlés tagjait. Az ak­ció szerdán este kezdődött, és csak csütörtökön, délután 1 óra­kor ért véget. A Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottsága szerdán éj­szaka nyilatkozatot adott ki az építőmunkás sztrájk következ­tében kialakult helyzetről. A nyilatkozat egyebek között meg­állapítja: „A rféptömegek egyre inkább elégedetlenek a kormány tevékenységével. A két hónap­ja megalakult hatodik ideigle­nes kormány tevékenysége nem felel meg a megalakuláskor meghatározott céloknak. A vasa­sok, a mezőgazdasági és az épí­tőmunkások sztrájkjai és tünte­tései azt bizonyítják, hogy a munkásosztály és a néptömegek határozottan szembehelyezked­nek minden jobboldali fordu­lattal. A hatodik ideiglenes kor­mány gazdaságpolitikája nyil­vánvalóan a dolgozók rovására akarja áthidalni a gazdasági ne­hézségeket, Érthetetlen, hogyan gondolják, hogy ilyen terv alap­ján megvalósíthatják a dolgozó osztályok és a nép vívmányai­nak védelmére hivatott politi­kát — amint ezt a kormány­program meghirdette. A szocialista párt csütörtökön délelőtt kiadott nyilatkozatában az építőmunkások követeléseit „szélsőbaloldali erőknek a kor­mány megbuktatására tett ma­nipuláló kísérletként” értékel­te. A szocialista párt elrendelte híveinek országos mozgósítását Scheel Taskentbe érkezett Walter Scheel, az NSZK elnö­ke. csütörtökön Taskentbe, Üz­begisztán fővárosába érkezett. A nyugatnémet államfő a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének meghívására hivatalos látogatá­son tartózkodik a Szovjetunió­ban. Andrej Gromiko szovjet és Hans-Dietrich Genscher nyugat­német külügyminiszter szerdán és csütörtökön konzultációkat tartott. A találkozókon megvitatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kétoldalú és nemzetközi kérdéseket. A megbeszéléseket a nyíltság és a kölcsönös megértés légköre jellemezte. Mindkét fél kifejezte eltökéltségét arra, hogy következetesen tovább fejleszti a kétoldalú kapcsolatokat és elmé­lyíti az együttműködést. ­Hans-Dietrich Genscher csü­törtökön hazaérkezett Bonnba a szovjet fővárosból. (DPA, TASZSZ) Magyar felszólalás az ENSZ-gazdasági bizottságában NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságában el­hangzott felszólalásában dr. Kő­míves Imre nagykövet kijelentet­te, hogy a Magyar Népköztársa­ság elvi okokból és gazdasági helyzete miatt is nagy jelentősé­get tulajdonít a nemzetközi gaz­dasági együttműködésnek és tá­mogatja a nemzetközi kereske­delem normalizálására és fej­lesztésére irányuló törekvéseket. Erőfeszítéseink azonban csak akkor lehetnek- eredményesek — mondotta —, ha partnereink ré­széről hasonló törekvésekkel ta­lálkozunk. Mindaddig, amíg a Közös Piac országai diszkriminá­ciót tanúsítanak irányunkban, il­letve ameddig egyes fejlődő or­szágok nem biztosítanak szá­munkra ugyan olyan kereskedel­mi feltételeket, mint a fejlett tőkés országoknak, erőfeszíté­seink nem járhatnak maximális eredményekkel. Az ENSZ kereskedelmi és fej­lesztési konferenciájának jövő évi ülésszakával kapcsolatban a magyar delegátus örömmel nyug­tázta, hogy aniiak ideiglenes na­pirendjére került a különböző társadalmi és gazdasági rendsze­rű országok közötti — ismertebb nevén a kelet—nyugati — ke- eskedelem kérdése is. Czinege Lajos Salzburgban Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, aki Kari Lütgendorf osztrák hadügymi­niszter magyarországi hivatalos látogatását viszonozva Ausztriá­ban tartózkodik, csütörtökön a kíséretében levő magyar katonai személyiségekkel együtt Zell am Seeből Salzburgba utazott. Er­win Jetzl osztrák tábornok társa­ságában megtekintette az ősi vá­ros nevezetességeit. Czinege Lajos tiszteletére a seizenheimi Shwarzenberg-lakta- nya tiszti kaszinójában a 2. oszt­rák hadtest parancsnoka dísz­ebédet adott. A délutáni órákban a magyar katonai küldöttség Salzburgból visszatért Bécsbe. (MTI) és őrségeket állíttatott a bankok és a gyárak elé. Jelszavuk: „Megvédjük a demokráciát min­den rendelkezésünkre álló esz­közzel”. Nyugati hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy míg az alkotmányozó nemzet- gyűlés képviselőinek túlnyomó többsége valóban az épületben tartózkodott akkor, amikor az építőmunkások lezárták a kapu­kat, addig Mario Soares, a szo­cialista párt főtitkára — sajátos módon —, néhány perccel a tö­meg érkezése előtt elhagyta az épületet. A miniszterelnökségi hivatal­ból származó értesülés szerint egyes, katonai alakulatokat ké­szültségbe helyeztek. Lisszabonban úgy tudják, hogy csütörtökön összeült a Legfel­sőbb Forradalmi Tanács. (AFP, ADN, UPI, AP) Szíriából Irakba utazott a magyar népfront-delegáció DAMASZKUSZ Csütörtökön Damaszkuszból Bagdadba utazott a Hazafias Népfront küldöttsége, amely Kál­lai Gyulának, a Hazafias Kép- front elnökének vezetésével' a Szíriái Arab Köztársaságban tett látogatást. A szerdai napon a küldöttség ellátogatott a Golan- fennsíkon levő Kuneitrába, az izraeli csapatok által lerombolt szíriai városba. A kuneitrai látogatás után kö­zös közleményt írtak alá a Ha­zafias Népfront küldöttségének a Szíriai Nemzeti Haladó Front képviselőivel folytatott tárgyalá­sairól. Hasonlóképpen közös köz­leményben összegezték a palesz­tin nemzeti tanács küdöttségével folytatott megbeszéléseket. Mind­két közleményt ma hozzák nyil­vánosságra. A küldöttséget a repülőtéren Dzsabir Badzsbudzs, a szíriai Baath-párt főtitkár-helyettese és a Szíriai Haladó Nemzeti Front­ban képviselt öt párt vezetői bú­csúztatták. Jelen volt Szikra László, damaszkuszi magyar nagykövet, a nagykövetség, a kereskedelmi kirendeltség mun­katársai és a magyar kolónia tagjai. (MTI) Chilei szolidaritási értekezlet Athénban Nemzetközi chilei szolidaritási értekezlet kezdődött csütörtökön Athénban. A konferencia titkár­ságának közel száz ország kül­döttsége, politikai pártok, társa­dalmi, l^ilturális és ifjúsági szer­vezetek képviselői jelezték rész­vételüket. A görög fővárosban tartózkodik Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára. A ma­gyar delegációt dr. Szentistványi Gyuláné, az Országos Béketanács alelnöke vezeti, (MTI) Peking indiai stratégiája • A világ két legnagyobb lé­lekszámú országa között parázsló politikai feszültség újból kiélező­dött, Kína és India között ez a fe­szültség voltaképpen azóta áll fenn. amióta a kínai terjeszkedé- sl politika nyílttá vált. Az idő­pontot sokan vitatják. Kezdete, valószínűleg az. hogy már 1954 áprilisában olyan kínai térképek láttak napvilágot, amelyek szá­mottevő indiai területeket kínai területként tüntettek fel. A kö­vetkező „fokozat” az volt. hogy a kínaiak az indiai kormány tud­ta nélkül 1955 márciusa és 1957 októbere között katonai utat épí­tettek az Indiához tartozó Ladakh lakatlan területein keresztül. A lassan forrósodó és Peking által nyilvánvalóan egy szélesebb ter­jeszkedési stratégiába illő.kínai- indiai határvita fokozatosan élese­dett és végül emlékezetes módon, háborúnak is tekinthető fegyveres konfliktushoz vezetett. Azóta szüntelenül izzik a parázs. A ha­tár nyugati és keleti szakaszán Kína sok tízezer négyzetkilométe­res területet követel, a középső részen pedig egy kisebb „kiiga­zításra" tart igényt. • Az az esemény tehát, amely néhány nappal ezelőtt lezajlott a Kína és India közötti határ egy pontosabban meg nem jelölt ré­szén — csak része egy régóta hú­zódó konfliktusnak. Negyven kí­nai határőr átlépte az indiai ha­tárt és indiai felségterületen tá­madást intézett egy járőr ellen. Négy indiai katona életét vesztet­te, s az indiai kormány éles til­takozást jelentett be Pekingben. Látnivaló, hogy önmagában vé­ve korlátozott jelentőségű inci­densről van sző. Az előzmények ismeretében azonban nyilvánvaló: a félreérthetetlenül központi, pe­kingi utasításra végrehajtott akció célja az volt: jelezze az indiai kormánynak, hogy Kína nem haj­landó nyugvópontra juttatni a két ország között húzódó határvonal problémáját és terjeszkedő köve­teléseit továbbra is fenntartja. • A Himalája-határ esetétől nem lehet teljesen függetlenül ke­zelni a Banglades belpolitikájá­ban lezajlott eseményeket sem. Eb­ben az országban, a hajdani Ke- let-Pakisztánban, amely India észak-nyugati határán fekszik, ter­mészetesen számos más tényező is szerepet játszik az események­ben. Félreérthetetlenül fel lehet fedezni azonban e szálak között a kínai terjeszkedési politika tö­rekvéseit is. Mindenekelőtt arra kell emlékeztetni, hogy annak ide­jén Kína Pakisztán oldalán állott minden indiai—pakisztáni konf­liktusban — és abban a felszaba­dítási harcban is, amely Bangla des, mint független állam születé. sét megelőzte. A független Bang­lades létrejötte azért is stratégiai vereség Kína számára, mert Mud- zsibur Rahman, az ország első elnöke az Indiával való gazdasá­gi és politikai együttműködést szorgalmazta. Ezzel India határán megszűnt egy valamikor forró feszültséggóc. Mindez javította India stratégiai pozícióit, ami ter­mészetszerűen nem felelt meg a kínai érdekeknek. • Mudzslbur Rahman kormá­nyát augusztusban katonai puccs döntötte meg, az elnököt meggyil­kolták. Ezt követően éppen a kö­zeli múltban négy nap alatt két katonai puccs rázta meg az or­szágot Az események pontos ér­tékelése a határok lezárása miatt nem lehetséges és nyilvánvaló, hogy különféle belpolitikai, vala­mint gazdasági feszültségek is sze­repet játszottak. Azt azonban mégsem lehet véletlennek tekinte­ni, hogy a legutóbbi puccs után szabadon engedték Banglades maóista pártjának elnökét és fő­titkárát. akiket még Mudzslbur Rahman utasítására tartóztattak le. A „kínai szál” ily módon itt is felfedezhető. Nagy általánosság­ban annyi mindenképpen bizo­nyos. hogy Kína stratégiai célja olyan rezsim létrehozása Bangla- desben. amely hathatós szövetsé­gese lehet Pekingnek Indiával szemben. Ez a logikus összekötő kapocs a bangladesi események és a velük összehangolt időzítésű határprovokáció között. • Szélesebb, nemzetközi stra­tégiai értelemben azonban még ennél is többről van szó. A pe­kingi külpolitika alapja a szov- jetellenesség. Ma Pekingben lé­nyegében minden fontos nemzet­közi kapcsolatot a szovjetellenes- ség szempontjából mérlegelnek. Miután India függetlensége kikiál­tása óta természetes szövetségese és nagyrabecsült gazdasági-politi­kai partnere a Szovjetuniónak, végső soron Peking brutális In- dia-politikáját egy összefüggő szovjetellenes stratégia részének kell tekinteni. —i —e ítélet a soproni álorvos és szülészfőorvos ügyében A Győr—Sopron megyei Bíró­ság ítéletet hirdetett Szabó Fe­renc soproni lakos, pénzügyi elő­adó és dr. Ladányi György, a soproni kórház szülészeti osztá­lyának főorvosa ügyében. Dr. Ladányi György és Szabó Ferenc ez év áprilisában nagy mennyi­ségű italt fogyasztott a kórház egyik orvosi szobájában. A fő­orvos és vendége — részegen —, közösen vizsgált meg egy, a fő­orvoshoz előzetes megbeszélés alapján érkezett fiatal nőt. Nem sokkal ezután a főorvos elaludt, Szabó Ferenc pedig mintha or­vos volna, fehér köpenyben sé­tálgatott a kórház folyosóján. Az egyik beteget magával vitte a vizsgálati szobába, s ott meg­vizsgálta, majd egy aznap szülő és nagyon gyenge állapotban levő vérző asszonyt bemosakodás, gumikesztyű nélkül vizsgálga#>tt, sőt félreérthetetlen módon erő­szakoskodni is próbált vele. Szabó Ferencet az egyik ápoló­nő utasította ki a kórházból. A bíróság, mivel az egyik meg­vizsgált asszony súlyosan meg­betegedett, súlyos testi sértés és szemérem elleni erőszak bűn­tettének elkövetése miatt vonta, felelősségre Szabó Ferencet, s ezért háromévi börtönben letöl­tendő szabadságvesztésre ítélte. Dr. Ladányi György egy évet kapott, s egy évre az orvosi munka gyakorlásától is eltiltot­ták. (MTI) Lázár György a Vatikánba látogatott A francia- országi hivatalos látogatáson tartózkodó Strougal csehszlovák miniszter- elnököt (bal oldalt) fogadta Chirac francia miniszter- elnök. (Telefotó— AP) (Folytatás az 1. oldalról.) Népköztársaságnak. Éppen ezért sajnálatos, hogy az utóbbi évek­ben lendületesen fejlődő kapcso­latokat a Közös Piac váratlan és minden átmenet nélkül meg­hozott marhahúsbehozatali ti­lalma megtörte. A megbeszélése­ken az olasz kormány vezetői részéről hajlandóság mutatkozott arra, hogy kiküszöböljék a kap­csolatok útjában álló akadályo­kat. „A mi álláspontunk az, hogy a két ország együttműkö­dése csak az élet minden terü­letére kiterjedő együttes fejlődés eredményeként lehet igazán ked­vező” — tette hozzá Lázár György. A magyar kormány úgy véli — mondotta —, hogy a ta­valy megkötött tízéves gazdasági, ipari és műszaki együttműködé­si egyezmény keretei között meg lehet találni az együttműködés: további fejlesztésének módjait, s a tárgyalásokon kölcsönös kész­ség mutatkozott arra, hogy új .területeket kutassunk fel, új együttműködési lehetőségeket munkáljunk ki. Az olasz kor­mány részéről készség mutatko­zott továbbá arra, hogy kiküszö­böljék a fennálló nehézségeket. „Tárgyalásaink során szívé­lyes és alkotó légkörben széles körű eszmecserét folytattunk Moro miniszterelnök úrral az országainkat kölcsönösen érdek­lő nemzetközi kérdésekről is” — folytatta a magyar kormányfő. Hangsúlyozta: Magyarország kö­vetkezetesen és eredményesen törekszik földrészünk biztonsá­gának, az enyhülés folyamatá­nak, • a különböző társadalmi rendszerű országok békés egy­más mellett élésének erősítésé­re. „E tekintetben teljes egyet­értéssel találkoztam olasz tár­gyalópartnereim részéről — je­lentette ki Lázár György. — A történelmi jelentőségű helsinki okmány értelmezése és gyakor­lati megvalósításának értelme­zése tekintetében egyetértés mu­tatkozott közöttünk, egyformán az a nézetünk, hogy további erő­feszítésekre van még szükség az enyhülési folyamat visszafordít­hatatlanná tételéhez Európában. Hasonlóképpen egyetértett ab­ban, hogy a politikai enyhülést katonai enyhülésnek kell kiegé­szíteni". Lázár György a továbbiakban hangsúlyozta, hogy azonosak voltak a két fél nézetei a közel- keleti helyzet megítélésében, a ciprusi kérdéssel és a leszerelés problémájával kapcsolatban Is. A magyar kormányfő ezután több mint fél órán keresztül vá­laszolt az újságírók kérdéseire. Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy milyen politikai jelentőséget tulajdonít az előző nap aláírt magyar—olasz közös nyilatkozatnak, kijelentette: nagy politikai jelentőséget tulajdonít . az okmánynak, mivel az világo­san tükrözi a két országnak azt a szándékát, hogy kapcsolataikat a helsinki dokumentum szelle­mében kívánják fejleszteni. Rögzíti, hogy fontosnak tartják a gazdasági és kulturális kapcso­latok fejlesztését, s tanúsítja, hogy a két ország közös óhaja együttműködni a nagy világkér­dések megoldásában. Egy másik, a katonai enyhülés távlatairól feltett kérdésre vála­szolva Lázár György rámutatott, hogy Magyarország a maga esz­közei és lehetőségei adta kere­tek között minden módon támo­gatni és segíteni akarja ezt a fo­lyamatot. Magyarország nem nagyhatalom — mondotta —, s alapvető érdeke fűződik a kato­nai enyhülés kibontakoztatásá­hoz, a békéhez, a leszereléshez. A közös nyilatkozat azt a szán­dékát tükrözi, hogy ehhez mind­két fél hozzájáruljon. Számos kérdés hangzott el a magyar—olasz gazdasági kapcso. latokról, ezek állásáról és táv­latairól. A vatikáni látogatásával kap­csolatban feltett kérdésekre vá­laszolva a magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy elégedett a VI. Pál pápával folytatott esz­mecserével, amely szívélyes, ba­rátságos légkörben folyt le. A magyar állam és a Vatikán kap­csolatai mindkét fél megállapí­tása szerint rendezettek és nor­málisan fejlődnek — mondotta végül. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Walter Scheel elutazott Moszkvából Mint fentebb már beszámoltunk róla, Walter Scheel, az NSZK államelnöke tegnap Moszkvából Taskentbe, az üzbég fővárosba ér­kezett, képünkön: Nyikolaj Podgornij szovjet államelnök búcsúztatja Scheelt a moszkvai repülőtéren. • Francia—csehszlovák miniszterelnöki találkozó • Plenáris ülés a haderőcsökkentési tárgyaláson A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökken­téséről tárgyaló küldöttségek csütörtökön újabb plenáris tanácskozást tartottak a bécsi Hofburg nemzetközi konferenciatermében. A 19 delegáció részvételével rendezett tanácskozáson Todor Dicsev, a bol­gár delegáció vezetője szólalt fel. Kifejtette a bolgár küldöttség ál­láspontját, a szocialista országok korábban beterjesztett javaslatainak szellemében. A tárgyalások résztvevői legközelebb november 20-án tartanak plenáris ülést. (MTI) • Győri Imre látogatása Somogybán Győri Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának titkára csütörtökön Somogy megyébe látogatott. Kaposvárott. Varga Péter, az MSZMP megyei bizottságának első titkára adott tá­jékoztatót Somogy általános helyzetéről. Győri Imre eszmecserét foly­tatott a megyei vezetőkkel Somogy fejlődésével kapcsolatos tervek­ről, gondokról. Délután Győri Imre Csurgó nagyközségbe látogatott. Részt vett a művelődési házban rendezett pártnapon és tájékoztatót tartott az időszerű nemzetközi kérdésekről. A látogatás utolsó állo­mása a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet volt. Győri Imre az esti órákban visszautazott Budapestre. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents