Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-11 / 264. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1975. november 11. AZ ÜZEMI PÁRTIRÁNYÍTÁS MŰHELYÉBŐL A vezetőség munkabizottsága Ha a vezetőség nem győzi... A közelmúltban Kecskemét 12 ipari üzeme párt­szervezeti titkáraival találkoztunk a szerkesztő­ségben rendezett ankéton. Eszmecserénk a párt­élet sok gyakorlati kérdését érintette, középpont­jában azonban a Politikai Bizottság 1972. decem­ber 20-i, az alapszervezeti munka színvonalának fejlesztésére vonatkozó határozata állt. Ennek vég­rehajtásáról szólva számos figyelemre méltó mód­szert cseréltek egymás között a beszélgetés részt­vevői. Róza Imre, a KPM megyei közúti igazgató­ság párttitkára például a pártvezetőségük mellett működő üzem- és munkaszervezési bizottság meg­említésével keltette fel társainak érdeklődését. Mi ösztönözte a szóbanforgó alapszervezetet a létrehozására, kikből áll a munkabizottság, mi a feladata és ténykedésének haszna? — erről tájé­kozódni, a pártszervezet tapasztalatait életközeiből szemügyre venni kerestük fel Róza Imrét és az említett munkabizottság vezetőjét. Szilágyi Attila főmérnököt. S adjuk át máris a szót előbb Róza Imre párttitkárnak: __ ___________________________— A hetve­n es évek ele­jén eléggé mélyponton volt, sok gond­dal-bajjal küszködött igazgatóságunk. Belső problémáinkat mintha kívülről is érzékelni lehetett volna; elis­merésben nemigen volt részünk, ez pedig önvizs­gálatra késztetett minket. A legfontosabb, amire ennek nyomán rájöttünk az volt, hogy a politikai munkánk erősítésre szorul. Ösztönzést adott erre a KB határozata az üzem- • és munkaszervezésről. Amikor számba vettük az ebből adódó alapszervezeti feladatainkat, ilyen bő­ségesen kínálkozott. Hogy csakis koncentrálással oldható meg az igazgatóságunkra háruló sok mun­ka, azt világosan láttuk. A legnagyobb kérdés te­hát az volt, hogy a központi irányítás mellett, mi­ként kaphatnának nagyobb önállóságot az útmes- terségek. Az önállóságnak személyi feltételei vannak, hisz’ azzal élni kell tudni. Aztán: szükséges a közgazda- sági előkészítés és így tovább ... Mindezt felmér­ni, alaposan előkészíteni nagy munka, s úgy ítél­tük meg, hogy ehhez kevés az öttagú vezetősé­günk ereje. Ekkor született meg az ötlet: ha az irányító pártszervek jó hásznát veszik a különböző munkabizottságoknak, miért ne folyamodna ha­sonló segítségért az alapszervezetünk vezetősége?! Kikből álljon ez a bizottság? — vetődött fel máris és sorra következtek a javaslatok- elsősor­ban a főmérnök, a központi és a területi műszaki osztályról is okvetlenül szükséges egy-egy személy. Nem maradhat ki a gépészeti osztály képviselete, de a területről egy első számú ember, a művezető sem. Kell valaki a központ közgazdasági osztályá­ról és a KISZ-, valamint a szakszervezet képvi­seletében ! Megtörtént tehát a hét személy kiválasztása, s a velük való szóértés. A bizottságban való közre­működést a legfontosabb pártmegbízatásnak szán­tuk. Ezek után került a taggyűlés elé vezetősé­günknek a munkabizottság létrehozására és az első konkrét feladatára vonatkozó javaslata. (Melles­leg: a bizottságba indítványozott személyek között volt két pártonkívüli is. Egyikük azóta alapszer­vezetünk tagjai sorában található.)- ________________________ A pártveze­t őséget segítő bizottság lét­rehozása a tag­gyűlés egyet­értésével talál­kozott. A területi egységek önállóságára vonatkozó kezdeményezés azonban nagy vitát váltott ki. Er­re számítottunk, hiszen személyeket érintő szerve­zeti változtatást, egy-két útmesterség megszünteté­sét javasoltuk. Érthető, hogy a megszokotthoz való ragaszkodásból akadtak ennek ellenzői, még a gazdasági vezetők köréből is. A lényeg azonban, hogy a taggyűlés végül is 14 téma feldolgozásával bízta meg a héttagú munka- bizottságot, amely három hónappal később igen jó, megalapozott javaslatokat terjesztett a pártve­zetőség elé. Alapszervezetünk kezdeményezésére így szűnt meg a kiskunmajsai útmesterség. Gépparkjának Kiskunhalasra történt koncentrálásával kialakult a kecskemétihez és a bajaihoz hasonlóan hatékony területi szervezet, arányosabbá lett egységeink fel­adatmegosztása, és eredményesebb a munka. Vagy: területi egységeink korábban szinte kizá­rólag adminisztrációs feladatkört ellátó irodaveze­Az első javaslatok és intézkedések Közvetlen részesei a vezetésnek tői ma, mint a nevük — gazdálkodási előadó — is kifejezi, mérik a ráfordításokat, közgazdasági elem­ző munkát végeznek. Nem sokkal később megszületett az újabb javas­let, nevezetesen, hogy szakosítani kellene a bri­gádjainkat. A munka egy-egy fázisát — az útala­pozást, a felületi zárást, kátyúzást, vagy az útesz- tétikát — a legjobban művelők kerüljenek egy brigádba. Hadd csinálja, aki a legjobban ért hoz­zá! Kezdetben ennek is akadtak ellenzői, de veze­tőségünk eleve számolt az agitáció, a politikai mun­ka szükségességével. ________S itt adjuk á t a szót Szi­lágyi Attila fő­mérnöknek, a pártszervezet vezetősége mel­lett működő munkabizottság vezetőjének, aki a párttagságnak az irányításban való közvetlen rész­vétele oldaláról, jelentőségéről közelíti a témát. — A meggyőző szó rendkívül fontos! A brigádok szakosítása előtti agitációs érveink egyike például az volt, hogy nem kell 20—30 kilométereket ke­rékpározniuk, mert gépkocsival szállítjuk munka­helyre az embereket. Vagy, hogy konyhánk lesz, kiszállítjuk az ebédet. Kecskeméten és Kiskunha­lason már működik a konyha, további feladat a kiterjesztése minden üzemmérnökségre. Aztán már­is kínálkozott a következő lépés: igen tudatos po­litikai munkával szocialista brigádokat formálni a szakmailag szakosodott közösségekből! Ami a bizottságunk munkáját illeti: programját a pártvezetőség szabta és szabja meg, beszámolási kötelezettséggel. Javaslataink így jutnak el a tag­gyűlés elé. Megbízatásunk óta mintegy 30 témával foglalkoztunk, nagy kedvvel és ügyszeretettel. Olya­nokkal, amelyek a továbbiakban elvégzendő fel­adatként a szakmai értekezletek témáját képezik. S ez igen nagy jelentőségű! Hogy miért? Mert a pártmegbízatásunk teljesí­tése, bizottságunk összejövetelei felszabadult, nyílt, őszinte légkörűek, ahol jól érzik magukat az elv­társak. Gyakran egymás szavába vágnak, nagy hévvel vitatkoznak. Hiszen csakis így, az érvek és ellenérvek ütköztetésével kristályosodhat ki a leg­jobb, az előbbre vivő javaslat. Erre a szakmai meg­beszélésen már nincs mód; ott a feladatok elosz­tása van soron. Talán egyetlen konkrét példát. Egyik alkalom­mal így szólt a megbízatás: igazgatóságunk terü­letén sok a korszerűtlen bitumentároló, vizsgáljuk felül, nem lenne-e indokolt némelyek megszünte­tése, esetleg eladása. Megvizsgáltuk, s a pártveze­tőség egyetértett a javaslatunkkal. Ennek alapján hat tároló megszüntetését kezdeményezte a gazda­sági vezetésnek. A szóbanforgó tárolók ugyanis al­kalmatlanok voltak a korszerű gépek kiszolgálá­sára, fenntartásuk, őrzésük végeredményben pa­zarlás. .Tehát csak a korszerűbb és koncentrált­ságuk miatt gazdaságos tárolóink maradtak meg. A tennivaló végrehajtása bizottságunk egyik tag­ját, Molnár István elvtársat, mint a gépészeti osz­tály vezetőjét közvetlenül érintette. A szakomi. ér­tekezleten nem érte váratlanul, hiszen részesé volt - a feladat-előkészítésnek, világos volt előtte a mi­ért. Tapasztalatom szerint ez a munkabizottság bá­tor őszinteségre nevelte az embereket — többsé­gük fiatal műszaki —, és örülnek, hogy csakugyan részesei lehetnek az igazgatóság vezetésének. És megfordítva is így áll: a politikai kollektíva erős, megbízható támasza az igazgatóság vezetőjének — szegte be mondanivalóját Szilágyi elvtárs. _______________________________ Mielőtt elkö­szöntem vdlna beszélgetőpart- nereimtől, Ró­za Imre párt­titkár megis­mertetett még egy augusztus 11-i keltezésű, fel­jegyzésmásolattal, amelyet az augusztus S-i tag­gyűlés határozataira való emlékeztetőként juttatott el a pártvezetőség az igazgatóság vezetőjének. A taggyűlés egyik állásfoglalása például a köz­úti igazgatóság télre való felkészülésének feladatai­val volt kapcsolatos. Az emlékeztető feljegyzés 8. pontja így szól: „A Központi Bizottság 1974. december 5-i és az 1975. július 2-i határozatainak végrehajtását, illetve an­nak szervezését vegye kézbe a pártszervezetünk ál­tal létrehozott és annak irnyításával működő mun­ka- és üzemszervezési bizottság. Javaslatát pedig a gazdasági vezetés mérlegelés után hajtsa végre." Perny Irép Az igazgató mérlegelésére bízva Ilyen szülők! A kerítésen innen — Nem, ez nem lehet igaz! Ilyet szülő nem csinálhat. Még mostohaapa sem. Az édesanya biztosan nem tűrne el ekkora kegyetlenséget. Védené a gyere­két, mint... mint egy orosz­lán ... Nem tudom, nem akarom elhinni! — Édesanya? Csak hagyja, szomszédasszony! Inkább még kezére játszik a mostohaapának — férjének —, mintsem hogy enyhítene a gyerek szenvedésén. — Akkor is. Hihetetlen, hogy ilyen brutális legyen egy felnőtt férfi — kisgyerekkel szemben ... Lázálmában gyötrik az embert ilyen borzalmas látomások — Megértem. Maga is anya és minden íze tiltakozik még a feltételezés ellen is... De győ­ződjön meg saját szemével a helyzetről. Látogasson át hoz­zám. A kisfiú van idehaza — drá- galátoséknál. Az anyja szomszé­dot valahol. Vagy a dupla fe­ketéjét issza már vagy két óra hosszája. A kicsi mosogat, töröl- get. Még a kútra is elment. — Azzal a kézzel?! — nöjjön át, B.-né nézze meg! Odaát — Hogy hívnak, kisfiam? — Jóskának. — Hány éves vagy. Jársz már iskolába, vagy óvodás vagy még? — Óvodába járok, mert még nem vagyok hatéves. — Mi van a kezeddel? A kisfiú arca eltorzul, kezét maga mögé kapja. Nem szól. — Ejnye, kisfiam, az előbb még tudtál beszélni... Látom a szemeden is, hogy nagyon fáj ... Mi történt a kis kezeddel? A gyerek leszegi a fejét, csak sápadt homloka, halántéka, nyú­zott kis nyaka árulkodik kora- vénséget hozó, keserű tapaszta­latokról. A sok gyöngéd asszonyi bizta­tásra mégis fölenged végre. Meg­viselt arcocskájára szaporán sik- lanak a könnyek. — Apu újságpapírt kötözött a kezemre és meggyújtotta. Bátortalanul előmutatja te­nyerét. Megremeg a keze, ahogy kis ujjait is széjjelebb mozdít­ja. Fél tenyere, ujjaköze égéstől hólyagos. — Orvos látta?... Miket is kérdezek, majd éppen kiadta volna magát az apád... De hát miért tetté ezt veled? Talán rosszalkodtál? — Igen, rossz voltam. Mert tegnap fájt a gyomrom, és az úton hánytam. Nem bírtam ki hazáig. Ezért csinálta. B.-né nem tudta megvárni, míg a szomszédasszony meg­kérdezi: „Most már elhiszi-e?” Hazaszaladt. A maga és több család nevében megírta a fel­háborító esetet a szerkesztőség­nek. Kiskunhalasról. Október 20-án zajlott le a szomorú epi­zód, s reméli, hogy mire e sorok megjelennek, a hatóságok is in­tézkednek, mivel tudnak már az esetről. Levele alapján rekon­struálta a beszélgetéseket: T. I. A PETŐFI NÉPE KRESZ ISKOLÁJA SZERKESZTI GÉMES GÁBOR A JÁRMÜVEK KIVILÁGÍTÁSA (40.) Delfinkutatók A tenger egyetlen lakója sem vonta annyira magára az utóbbi időben a tudósok érdeklődését, mint a delfinek. Nagyon sokat és ugyanakkor nagyon keveset tudunk róluk. Megállapították, hogy a világ legkisebb hordoz­ható, visszhanglokátoros „beren­dezésével” rendelkező tengeri élőlények képesek felfedezni a vízben a milliméter tizenötszá­zad részével egyenlő vastagságú fonalat, vagy több száz méter mélyre merülni. A batumi delfinkutatókat el­sősorban az állatok magasrendű idegtevékenysége és agya, a ten­geri emlősök gondolkodó képes­sége érdekli. Andrej Szevaljov, a delfinkutatók vezetője szerint egyelőre nincs közvetlen bizo­nyítékunk arra, hogy a delfi­nek gondolkodnak. A tudósok szokatlan feltételek segítségével, — ahol nem segíthet sem az ösztön, sem a megszerzett jártas­ság, —■ igyekeznek megérteni az állatok logikáját, viselkedését, elemző és általánosító készségét. • A Fekete-tenger faunájának legnagyobb képviselői gyorsan megszokták az új környezetet és nagyszerűen, érzik magukat a Batumi Delfináriumban. • Rojn Joszafa, a Batumi Delfi- nárium idomárja kedvencével, a Perszeusz nevű delfinnel. (APN-fotó M. Retykin és G. Zsirnov felvételei — KS) „(1) A forgalomban részt ve­vő járműveket éjszaka és kor­látozott látási viszonyok között ki kell világítani. (2) A gépjár­művet, a mezőgazdasági vonta­tót és a lassú járművet hely­zetjelző lámpákkal és tompított fényszóróval kell kivilágítani.” Változatlan a rendelkezés, hogy a forgalomban részt vevő jármű­veket éjszaka és korlátozott látá­si viszonyok között ki kell világí­tani. Lényeges azonban, hogy az esti szürkület kezdetétől a reggeli szürkület megszűnéséig égnie kell a jármű lámpáinak. Nagyon lé­nyeges, hogy a jogszabályban fel­tüntetett járműveket a helyzet- jelző lámpákon kívül tompított fényszóróval is ki kell világítani. Ebből a szempontból a forgalom­ban részt vevő jármű az, amelyik tényleges mozgásban van, de az is, amely forgalmi okokból — fény­jelzőkészülék piros jelzése előtt — áll. A menetrendszerűen közleke­dő autóbusznak a megállóhelyen való tartózkodása forgalmi okból való megállásnak tekintendő. „(3) A tompított fényszóró helyett távolsági fényszórót használni csak lakott területen kívül szabad. Lakott területen kívül is tilos a távolsági fény­szóró használata a) másik jár­művel. vagy hajtott (vezetett) állattal való szcmbetalálkozás esetében olyan távolságon be­lül, ahonnan a fényszóró a szembejövő jármű, illetőleg ál­lat vezetőjét zavarhatja, b) má­sik gépjármű követése esetében olyan távolságon belül, ahon­nan a fényszóró — a visszapil­lantó tükrön át — az elölhaladó jármű vezetőjét zavarhatja c) ha a fényszóró az úttal párhuza­mos vasúti pályán vagy vízi úton haladó jármű vezetőjét zavarhatja.” Az új jogszabály nem tartal­maz métertávolságot. Ez termé­szetesen nem azt jelenti, hogy az eddigi szabályok szerinti 150 mé­ter lerövidülne, sőt a fényszórók egyre nagyobb fényereje miatt a szükséges távolság inkább nő. Amennyiben a szembe jövő jármű Vezetője fényjelzéssel jelzi, hogy a távolsági fényszóró zavarja, azonnal át kell kapcsolni tompí- tottra, akár 400 méter távolság­ból is. Előfordulhat, hogy kanyar­ban még 150 méterről sem za­varjuk a szembejövőt, ilyenkor ki-' sebb távolságban elegendő átkap­csolni a fényszórót. j>(4) Ködfényszórót és hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok egyébként csak egészen lassú haladást tesznek lehetővé”. Az új jogszabály e lámpák használatát csak arra az esetre korlátozza, ha a látási viszonyok csak egészen lassú haladást tesz­nek lehetővé. Ez a mai forgalom fejlettsége mellett 25—30 km/óra sebesség. Kifejezetten tilos ezek­nek a lámpáknak a használata tiszta időben, saját látásunk javí­tása érdekében. „(5) Keresőlámpát és munka­helymegvilágító lámpát mozgó járművön használni nem sza­bad.” Ehhez különösebb magyaráza­tot — úgy véljük — nem kell adni, hiszen ezek a fényforrások megtévesztők lehetnek. „(6) Fényjelzést adni — hang­jelzés helyett, vagy mellett — a távolsági fényszórók felvillan­tásával szabad, feltéve, hogy ez a közlekedés többi résztvevőjét nem zavarja.” Miután jövőre a tompított fény­szóró használata lesz a kötelező, meg kellett engedni a távolsági fényszóróval való fényjelzést (fénykürt). Lakott területen belül csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, la­kott területen kívül pedig az elő­zési szándék jelzésére lehet hasz­nálni a távolsági fényszórót. Fel­tétele azonban, hogy a közlekedés többi résztvevőjét ne zavarja. Szólni kell az álló járművek ki­világításáról is. Az úton álló jár­művet éjszaka és korlátozott lá­tási viszonyok között —1 kivéve, ha külső fényforrás kielégítően megvilágítja — ki kell világítani. Gépjárművet mezőgazdasági von­tatót és lassú járművet helyzet­jelző lámpákkal kell kivilágítani. A 6 méternél nem hosszabb és 2 méternél nem szélesebb és pótko­csival. vagy más vontatvánnyal össze nem kapcsolt járművet azonban lakott területen eigendő az úttest közepe felé eső egy-egy első, és hátsó helyzetjelzőlámpá­val, vagy egy előre fehér, hátra piros fényt adó lámpával kivilá­gítani. Álló járművön tompított fényszórót csak erős ködben, vagy sűrű hóesésben szabad használni. Távolsági fényszórót, ködfényszó­rót és hátsó helyzetjelző ködlám­pát használni tilos. A STATISZTIKA TÜKRÉBEN „Aprófalvak” Bács-Kiskun megyében (II.) Tájegységenként eltérő népességszám-változás Mind a kalocsai tájegység, mind a megye más részein ta­lálható és korábban kialakult „aprófalu” vonatkozásában álta- i Iában megállapítható, hogy 1941- től, 1949-en keresztül, még 1960- ig is szinte stagnáló volt a né­pességszám, ezután viszont nap­jainkig csökkenés következett be. amihez hozzájárult az az ad­minisztratív építési tilalom is, amely a külterületre általában vonatkozott ez ideig. A csoportos települések né­pességszámának alakulását nem lehet környezetüktől elszigetel­ten értékelni. Több köztudomá­sú ok miatt az 1960-as évtized­ben Bács-Kiskun megye, közsé­geinek népességszáma 8 száza­lékkal, ezen belül a külterületie­ké több mint 23 százalékkal csökkent. Ezt majdnem megkö­zelíti az összes csoportos telepü­lés népességszámának vissza­esése. A kalocsai járásban azon­ban, a hal a községi lakosság a megyei átlagnak megfelelően alakult, a viszonylag kevés kül­területi népesség pedig annál jobban csökkent, a szállásokon csak 12 százalékos népességfo­gyás következett be. 1970-től napjainkig további 8 százalékos csökkenés mutatko­zott, míg a kecskeméti járás csoportos településein 15 száza­lékkal nőtt a népességszám. Ez utóbbi körzetben az 19<70-ben még száz főnél kevesebb lakosú csoportos települések több mint felének népessége 1975-re ötszö­rösére növekedett. A Kecskemét külterületén kialakult összefüg­gő településrészek lakói 'Ama is több mint háromszorosára nö­vekedett. E csoportos települések fejlő­dése már tudatosan, a település- fejlesztési, valamint a gazdasá­gi lehetőségek és követelmények összehangolásával történik. Fő­ként a mezőgazdasági nagyüze­mek érdekeit szolgálja, de a ta­nácsok fejlesztési programja is elősegíti e lakóhelyek korszerű életmódot biztosító, kulturált Néhány demográfiai jellemző Az 1960-at követő évtizedben a megyében kialakult csoportos települések népessége elörege­dett, 16 százalékkal nőtt a 60 éven felüliek száma, arányuk pedig 12 százalékról több mint 17 százalékra emelkedett. Az ott lakók megöregedése mellett a korstruktúra romlását az is okozta, hogy a munkaképes 40 —59 évesek száma — többnyire az elköltözés miatt is — H szá­zalékkal, a fiatalabb korosztály­ban a 15—39 éveseké pedig kö­zel egyharmadával csökkent. Ez utóbbi tényező, valamint az év­tizedre országosan is jellemző születésszám-csökkenés miatt a 14 éven aluli gyermekek száma 1970-ben 38 százalékkal volt ke­vesebb, mint tíz évvel koráb­ban. A csoportos települések me­gyei átlagán belül a kalocsai já­rásban idősebb a népesség. a kecskeméti járásban pedig vala­mivel magasabb volt már 1970- ben is a 15—39 évesek aránya. A 15 évesnél idősebb népesség alig egyharmada végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Mindez azonban viszonylag ma­gas foglalkoztatottsági szinttel párosul. 1970. január 1-én a cso­portos településen lakók több fejlődését. Közművesített telkek, kedvező építési feltételek serken­tik az idetelepülést. Így az ur­banizáció ellenpólusaként a de­centralizált településfejlesztés jegyei fedezhetők fel, különösen a megye északkeleti tájegységé­ben. Kisebb üzemi lakótelepek a megye más részein is találha­tók, amelyek fejlesztése nem ha­ladja meg az üzem szükséglete­it. mint fele aktív kereső volt, to­vábbi egy tizede pedig inaktív kereső. A lakosság több mint három­negyed része még 1970-ben is a mezőgazdaságból élt, bár a me­zőgazdasági keresők száma 1960- tól egyharmadával csökkent, míg az iparban és az építőiparban foglalkoztatottaké 39 százalékkal növekedett, és így az aktív ke­resőkön belüli arányuk 15 száza­lékra fokozódott. Az átlagosnál magasabb volt a kalocsai járás­ban, több mint 17 százalék és a kecskeméti járás csoportos tele­pülésein is, ahol meghaladta a 16 százalékot. A nem mezőgaz­dasági keresők magasabb aránya főként ott jelentkezik, ahol a közelben iparosodó település van, vagy nagyobb építkezés fo­lyik és így az ingázás lehetősége adott. 1970-ben az „aprófalvak” la­kosságának 62 százaléka volt mezőgazdasági fizikai dolgozó, közel egyharmada pedig más ágazatokban foglalkoztatott fizi­kai. Dr. Sántha Józsefné a KSH tájékoztatási osztály­vezető-helyettese (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents