Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-07 / 262. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1975. november 7

Vita a munkamódszerről

Hogyan dolgozzanak a termelőszövetkezetek függetlenített párttitkárai? — ezzel a témával foglalkoztak a napokban a tiszakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezet központjában rendezett értekezleten. A tapasztalatcserén a környék termelőszövetkezeteinek függetlenített párttitkárai vettek részt.

• A tanácskozást az MSZMP Kecskeméti Járási Bizottsága kezdeményezte. A párt Politikai Bizottsága még az elmúlt év októberében foglalkozott a témával, amelyet a járási párt-végrehajtóbizottság márciusban tárgyalt. Előzőleg öt szövetkezetben megvizsgálta a függetlenített párttitkár tevékenységét, munkamódszerét. A munkába bevonták a közvetlenül irányító pártszervet és a járási instruktort is. A munka elemzése kiterjedt a szervezeti életre, a gazdasági, a társadalmi élet pártirányítására, valamin^ a

. kulturális és a propagandamunkára. Az összegezések sok hasznos tapasztalatot adtak.

. Az említett márcusi ülésén határozták el. hogy a szabadszállási Aranyhomok, valamint a ti- szakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezetben tapasztalatcseréket rendeznek. Ezt annál is inkább fontosnak ítélte meg a Végrehajtó bizottság, mert a termelőszövetkezetek egyesülése következtében nőtt a terület és a taglétszám, sokasodtak a feladatok. A káderátcsoportosítások következtében új titkárok kerültek a pártszervezetek élére, akiknek kevés a vezetői tapasztalatok.

Ilyen előzmények után került sor az említett tanácskozásra Tiszakécskén.

Megjegyzendő, hogy ebben a szövetkezetben van már — egyedül a kecskeméti járásban. — üzemi pártvezetőség. Vonák István, a pártvezetőség titkára tartott vitaindító előadást, amelyet élénk eszmecsere követett. Számos téma került szóba. Megállapítható volt, hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodásában mindenütt érvényesül az alapszervezet irányító és ellenőrző szerepe. Pártfórumokon rendszeresen ér-* tékelik a gazdasági munkát. A gazdasági vezetők rendszeresen beszámolnak a párt testületi ülésein. A megbeszélések szélesebb- körű rendszerrét is kiépítették, és az általában hetenként történik. Ezeken részt vesznek különböző ágazatvezetők is. A legtöbb szövetkezetben nagy, gondot fordítanak a párttagság és a szövetkezeti tagok eszmei-politikai nevelésre, óz általános és szakmai műveltség fokozására, örvendetes, hogy szorgalmazzák az általános iskola nyolc osztályának elvégzését. Nagy összegeket fordítanak a szakmunkásképzésre, a közép- és felsőfokú továbbképzésre.

• A politikai oktatás is tervszerű. Általában az üzemekben szervezik meg. A politikai vitakörök is működnek, bár nem mindenütt egyforma aktivitással. A közművelődési párthatározat végrehajtásából adódó feladatokat taggyűléseken megtárgyalták, de kevés helyen készült konkrét terv.

Ez csak néhány a vitában elhangzottak közül. Olyan kérdés is elhangzott, hogy a párttitkár miként osztja be munkaidejét? Vonák István erre így felelt: — Ahogy a tennivalók megkívánják. Előfordul, hogy már reggel hatkor a műhelyben vagyok, máskor az éjszakai műszakban dolgozókat látogatom meg a szárítóüzemben. Tájékoztatni és tá- jékozólódni, ez igen fontos feladatom. Ezért szükséges rendszeresen kapcsolatot teremteni a dolgozókkal, ez nerp könnyű, különösen a megnagyobbodott termelőszövetkezetekben.

• A tájékoztatásnak számos formája lehetséges. A rendszeres vezetőségi üléseken, taggyűléseken kívül a brigádgyűlések, üzemi írásbeli tájékoztatók is jó al- * kaimat kínálnak a határozatok, intézkedések ismertetésére. Ezen

a tanácskozáson kiderült az is, hogy sok helyen nem eléggé ismerik sem a felsőbb szervek, sem a helyi vezetés intézkedéseit, állásfoglalásait. Emiatt a végrehajtás akadozik, vagy egyáltalán nem történik meg.

A vezetés színvonalát, eredményeit befolyásolja az első számú irányítók kapcsolatai. Egyes gazdaságokban a függetlenített párttitkárnak nem könnyű a helyzete. Néha parázs viták alakulnak ki az elnökkel vagy más vezetővel. Nem lehet megengedni, hogy a viták elmérgesedjenek, mert ez a gazdálkodás és az egész szövetkezet munkájának rovására megy.

• A tapasztalatcsere alapján megállapíthatjuk, hogy azokban a szövetkezetekben, ahol függetlenítettek a párttitkárok, nagyobb eredményeket értek el a gazdaságban, szervezettebb a gazdasági élet, előbbre haladtak a tagság általános politikai és szakmai műveltségének fokozásában. Az új pártvezetőségek általában felnőnek a feladatokhoz. A helyes munkamódszerek kialakításához természetesen néhány gazdaságban még idő kell. Meg kell találni az arányokat a gazdasági kérdések mellett a politikai, társadalmi és kulturális feladatok végrehajtására. Á munkamódszerhez tartozik az is, hogy megváltozzon a szemlélet egyes gazdaságokban. Nemcsak a párt irányító, vezető szerepéről van itt szó. hanem arról is. hogy megfelelően kezdeményezzenek a kommunisták, élenjárjanak az aktuális feladatok végrehajtásában, ezzel is elősegítve a gazdálkodás hatékonyságát. Foglalkozzanak a párt utánpótlásával, a fiatalokkal, a nők gondjaival.

A párttitkár természetesen nem tudja egyedül megoldani a sokféle feladatot. A helyes munka- módszerhez tartozik: megosztani a tennivalókat a vezetőség tagjaival, a többi kommunistával.

K. S.

Megtalált közösségben

Valamivel több, mint 1800 lakosa van Du- naegyházának.

Ez a nagy településnek tehát nem mondható község mégis igazi otthona, szeretett lakóhelye tud lenni az ott élő em- bereKnek, akik büszkeséggel emlegetik a negyedik ötéves terv beruházását: a vízművet és az ahhoz tartozó hálózatot. Ehhez köl•csönt kellett felvennie a községi tanácsnak, amit éppen az elmúlt hetekben fizetett vissza. A következő tervciklust tehát „tiszta lappal” tudják indítani. Természetesen nem lehet azt mondani, hogy most már minden házban fürdőszoba van, csapokból folyik a víz a konyhákban. De például az újtelepnek nevezett részen, a Hajnóczy utcában úgyszólván nincs olyan ház, ahol ne találna az ember fürdőszobát. Az pedig már Dunaegyházán is magától értetődő, hogy az orvos lakásában hideg-meleg víz van.

A község orvosa dr. Rácz Erzsébet nem messze lakik a tanácsházától, tehát a központban él. Ebben a házban van a lakás, a rendelő, a várószoba, s a rendelőben elhelyezett kis szekrényben az úgynevezett kézi gyógyszertár. Mert Dunaegyházának nincs patikája, s a kis készlet híján minden alkalommal Soltra, vagy Du- navecsére kellene menni a recepttel. Hogyan érzi, magát a községben az orvos, mi a véleménye az itt élő emberekről? Ezekkel a kérdésekkel nyitottunk be dr. Rácz Erzsébethez, aki délutáni óráit — mert rendelés délelőtt volt — éppen kedvenc időtöltésének, a kézimunkának szentelte.

— Október elsején múlt ’két éve, hogy ide kerültem. Nem véletlenül jöttem ide. Az Egészség- ügyi Közlönyben olvastam a du- naegyházi tanács pályázati felhívását. Akkor Makón voltam orvos, de több körülmény miatt elvágyódtam onnan. Soroljam? Talán a legfontosabb, hogy ott nem tudtam közvetlen kapcsolatot kialakítani az emberekkel, a betegekkel. Persze az sem utolsó dolog, hogy nem volt lakásom, nővérszálláson laktam, eleinte — az egyetem elvégzése után — má- sodmagammal. Már akkor elhatároztam, hogy egy kicsi községbe fogok menni,, ott letelepszem, s ha a körülmények is úgy alakulnak, életem végéig ott maradok. Nem vagyok vándorló típus — mondja a beszélgetés elején az orvosnő, majd hív, hogy nézzük meg a lakást és a rendelőt.

A szobák és azok berendezései bárhol megállnák a helyüket, ami nem újság. Ma már a legkisebb falvakban is van lakáskultúra, van igény és lehetőség is. És nemcsak az orvosnak, hanem a termelőszövetkezetek dolgozóinak, mindenkinek. Hogy ezekben a szobákban mégis „kiművelt” ember lakik, arról a

könyvtár és a már-már szakértőre valló festmények tanúskodnak. Mert dr. Rácz Erzsébetnek hivatásán túli másik szenvedélye a könyv. A jó könyv, s azok segítségével egyáltalán nem érzi magát a világtól elzárva. Ha mégis „panaszkodni” akar, akkor elmondja, hogy a szobákba olajkályha kellene. De egyben tudja azt is, hogy a községi tanács új orvoslakást és rendelőt fog építeni.

— Úgy érzem, megtaláltam azt az emberi közösséget, amelyet már egyetemista koromban is elképzeltem magamnak. Elmondhatom, hogy a dunaegyházi emberek bizalommal vannak hozzám, szeretnek, megbecsülnek. Befogadtak. Én is a szívembe zártam őket s nem túlzás, ha azt mondom, hogy ez az a kicsi község, ahol véglegesen letelepedtem. Nem kívánok elmenni sehová, itt mindent megtalálok. Én kezelem a gyógyszer- tárat s, ami ebben a kis szekrényben található. Több ezer forint értékű gyógyszer van itt, s hozzám bármikor bejöhetnek az emberek, nemcsak a rendelési időben — s mutatja a várószobában elhelyezett asztalon a kartonokat. Mindenkinek van egy kartonja.

Szokványos riportokban az újságíró megkérdezi a falu orvosát, hogy miként tud lépést tartani hivatása fejlődésével, s egyáltalán ki tudja-e elégíteni művelődési, szórakozási, kulturális igényeit? Ezt dr. Rácz Erzsébettől nem kérdeztem meg, hiszen az asztalán ott láttam a szakmai folyóiratokat, szobája polcain a legújabb könyveket, a televíziót, a megyei orvosnapok vastag kötetet kitevő programját és előadásait, a garázsban pedig a gépkocsit.

— Mit jelent az orvos szempontjából a vezetékes ivóvíz, a jó néhány helyen megtalálható fürdőszoba?

— Az egészséges, tiszta ivóvíz kétségtelenül nagy öröm, mind embernek és mind orvosnak egyaránt. Ami a fürdőszobákat illeti, azt mondhatom, hogy korábban sem volt panasz a betegekre.

Dr. Rácz Erzsébet szerény, kiegyensúlyozott ember. Belső nyugalmát hivatásának szeretete és az a tudat kölcsönzi, hogy Dunaegyházán szükség van a munkájára, megbecsülik, szeretik az ottani emberek. ,

Gál Sándor

Kizsákmányolt munkás voltam

Az ötágyas kórteremben — ahová kerültem — könnyebb betegek feküdtek. Néha még tréfálkozni is volt kedvünk, a nagyvizitek után pedig sokat beszélgettünk. A téma természetesen a világ folyása volt, de megismertük egymás életét is. Különösen a hetvenegy éves Deli Pali bácsit hallgattuk szívesen, akinek ízes könnyed hangvételű elbeszélése nyomán egy letűnt történelmi korszakban átélt munkássors tárult elénk.

Tizenkét éves volt Deli Pál, amikor Sándorfalváh elszegődött Wagner György asztalosmesterhez jnasnak. Ez 1916-ban volt, s akkor még úgy dukált, hogy öt évet kellett szolgálni a segédlevélért. Merthogy szolgálni kel- lejt érte, az egyszer , biztos. Pali reggel 4-kor kelt. Azzal kezdte, hogy megetette a jószágot, vizet hordott a konyhára, meglocsolta a kertet, fát vágott, majd kiment a piacra a mesternével. Hét óra tájt került a műhelybe és este hét órát kondított a templom órája, amikor lejárt a műszak. De íz csak a műhelyre vonatkozott, nert akkor újra következett a 'ízhordás. majd a jószágetetés.

Ügy este kilenc órakor vacsorázott. majd kiválasztotta a számára legszimpatikusabb koporsót a műhelyben és belefeküdt reggel négyig. Gyuri bácsi, a mester, ugyanis épület- és bútorasztalos volt, egyben pedig temetkezési vállalkozó is. Pali bére a teljes ellátás volt — természetesen mosás és varrás nélkül, ezt magának kellett csinálnia —, valamint egy öltöny ruha. amit felszabadulásakor kapott meg. Gyuri bácsi egyébként igyekezett beléverni a szakmát. Elég hirtelenkezű ember volt. sűrűn osztotta a nyaklevest. És hogy ennek oka is legyen, azt azzal a szólás-mondással igyekezett megindokolni, hogy „inasmunka sosem jó, segédmunka ritkán jó. mestermunka mindig jó”.

1921. augusztus 1-én Deli Pál annak rendjcmódja szerint megkapta a segédlevelet. Hat hónapig még a mester műhelyében dolgozott, de azután szedhette a sátorfáját. Szegedre ment. a munkanélküliség azonban ide is elkísérte. Három év alatt hét munkahelye is volt. Igaz, az egyik helyről — a kis- tarcsai gépgyárból — azért bocsátották el, mert sztrájkoltak. Innen ismét Szegedre ment, kiállt ő is a köpködőre, s alkalmi munkából élt.

Egyszer egy őrmester ismerőse észrevette, s meghívta egy pohár italra a kocsmába. Az éhgyomorra elfogyasztott szesz hamar megártott neki, és ekkor „barátja” aláíratott vele egy papírt. Mint később kiderült, tizenkét évi katonai szolgálatra kötelezte el magát. A „szép életnek” három év múlva mégis csak vége lett, mert megtalálták nála a szakszervezeti könyvét és mint megbízhatatlant leszerelték.

Ekkor 1928-at írtak. Kecskemétre jött, s megnősült. Felesége a Platter-féle konzervgyárban dolgozott és az ő révén került a gyárba üzemasztalosnak, 29 filléres órabérrel. Hites társa a raktárban dolgozott, 16 fillér órabérért. A munkaidő reggel hattól este hat óráig tartott. Ha azonban befutott néhány vagon hagyma —, amit ki kellett rakni —. sokszor éjfél is volt már, mire ágyba kerültek. S az csak természetes volt abban az időben, hogy a túlóráért nem járt magasabb bér. Az sem számított, hogy ő asztalos szakmunkás volt, mindenféle munkát el kellett végeznie.

Aki nem bírta erővél. az hamar az utcán találta' magát. Volt egy német telepvezető, aki csak törte a magyar nyelvet. Állandóan figyelte a munkásokat, s a gyengébbeket elküldte. Aztán a kapuhoz ment, ahol mindig sok munkanélküli ácsorgott és a legerősebbeket kiválogatta közülük.

Deli Pál minden munkát elvállalt. Megtörtént, hogy egy hétig sem ment haza. bent aludt néhány órát az üzemben, aztán tovább dolgozott. Karácsonykor az volt a szokás, ho|y amikor nem volt fűtés, hatan összeálltak és elvállalták a „rókalyuk” kitisztítását. Így nevezték a kazánháztól a kéményig húzódó föld alatti járatot, ahová az év folyamán a fin<-m salakpor lerakodott. Mire elmúltak az ünnepek, ők is végeztek a munkával. De hát hiába, kellett a pénz.

— Évekig kértem fizetésemelést. de Platterék hallani sem akartak róla — mesélte Pali bácsi. — Pedig nem is kértem sokat, csak egy fillért, hogy ne huszonkilenc, hanem harminc fillér legyen az órabér. Harmincnyolcban azután átmentem az Első Kecskeméti Konzervgyárhoz ,a mostani 2-es telepre, — itt negyvenöt fillér órabért kaptam. Egyszer — hónapok múlva — üzentek a Platter- gyárból, hogy megadják az egy fillér emelést, menjek vissza dolgozni. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. A jókedvem azonban igazán csak a felszabadulás után jött meg. amikor már nem voltam kizsákmányolt munkás. S ezt úgy mondta Pali bácsi, hogy egjj. pillanatra sem tűnt az ő szájából hangzatos közhelynek. Nagy Ottó

A PETŐFI NÉPE

KRESZ ISKOLÁJA

SZERKESZTI GÉMES GÁBOR

VÁRAKOZÁS (38.)

„ (4) Ahol a jelzőtábla meghatározott időtartamú várakozást enged, a várakozás megkezdésének időpontját a járművön — gépkocsi esetében a jármű szélvédő üvege mögött — elhelyezett tárcsán jelezni kell. A tárcsa jelzését a jármű eltávozása nélkül megváltoztatni tilos.”

Ez a szabály ugyancsak új forgalomtechnikai eszköz használatát rögzíti. Az úgynevezett parkolótárcsa használata csak ott kötelező, ahol azt a Várakozóhely-tábla, kiegészítőtáblával jelzi, hogy várakozni csak meghatározott időtartamig lehet. A parkolótárcsás várakozásnak legalább egyórás időtartamra megengedettnek kell lenni. A parkolótárcsán a mutató az oda- érkezést követő félóra jelzéshez kell állítani és a megengedett maximális várakozási idő letelte előtt távozni kell. (Például, ha a jármű 10.35 órakor kezdi meg a várakozást, a mutatót 11 órára kell állítani, a megengedett időtartam ettől számít.) A megállás a parkolótárcsa használata nélkül, ehelyen tilos, de 5 perc múlva — ha a járművezető a járműnél marad, — el kell távozni.

„(5) Ahol a jelzőtábla szerint a járművel részben a járdára felállva kell várakozni, nem várakozhat olyan jármű, amelynek tengelyterhelése az egy tonnát meghaladja.”

A jogszabály csak részben a járdára való felállásról szól, ám értelemszerűen vonatkozák ez arra az esetre is. amikor a kiegészítő-tábla jelzése folytán a jármű egész hosszával — hossz- vagy keresztirányban — a járdán kell várakozni. Az egy- tonnás tengelyterhelésre a forgalmi engedély adatai informálnak. E tengelyterhelés meghaladása vagy kétség esetén a járdára ráhajtani vagy ott megállni tilos. Ezért az egy tonna tengelyterhelést meghaladó járművel rakodás vagy más célra a járdán való várakozásra kijelölt helynél csak az úttest jobbszélén azzal párhuzamosan állhat meg, ha ezzel a forgalmat indokolatlanul nem akadályozza.

„(6) A járművet őrizetlenül hagyni abban az esetben szabad. ha a vezető gondoskodott arról, hogy a jármű önmagától el ne indulhasson, és illetéktelen személy azt el ne indíthassa.”

Ez ma is jól ismert szabály. Mikor indulhat el önmagától a jármű? Ha a vezető ez ellen nem biztosította a járművét. A jármű akkor van ezzel szemben biztosítva, ha a lejtőn a kerekek a járdaszegélyhez vannak fordítva, a kéziféket behúzták, a sebességváltó ellentétes fokozatba van téve, a kerék ki van ékelve. (Féksaruval vagy egyéb módon.) E szabály meg- fezegése akkor állapítható meg teljes bizonyossággal, ha a jármű önmagától megindul.

Akkor van biztosítva az ille-' féktelen személy által történő elindulás ellen a jármű, ha ajtajai, ablakai be vannak zárva, a gyújtáskapcsoló ki van iktatva, az indítókulcsot a zárból kivették. Más biztonsági berendezés alkalmazása, a riasztókészülék' működőképes állapotba való helyezése még akkor sem kötelező, ha ilyen van a járművön.

Miután a jogszabálynak ez a kitétele elindulásról szól, ám a kerékpárt tolva is el lehet lopni, a tolás pedig nem elindítás, hanem a gyalogosközlekedés egyik fajtája, megállapítható, hogy a kerékpárnak ellopás-gátló berendezéssel való lezárása a rendelkezés alapján nem kötelező. (Zárójelben szeretnénk megjegyezni azonban, hogy a kerékpárlopás megakadályozása érdekében jó, ha a tulajdonosok valamilyen módon biztosítják járműveiket.)

Még égtek a villanyok

• Miután az IHC-traktor javítását befejezték. Hevér Dezső, a Petőfi II. szocialista brigád vezetője és Gyurki Gábor, a Dutra erőgépet vették „kezelésbe”. (Opauszky László felvételei)

Véget ért a műszak a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet gépjavító telepén. A munkások többségével már csak a kapuban találkoztam. Ennek ellenére a műhelyben még égtek a villanyok. Gondoltam, úgy felejtették, vagy talán mégsem? Nem csalódtam. Egy középen ketté, választott IHC- traktor mellett három fiatalember szorgoskodott. Csodálkozásomra, hogy őket még munkád ban találom, szinte egyszerre válaszoltak: — Túlórázunk.

— Tönkrement ez a nagy teljesítményű erőgép és nyakunkon az őszi talajmunka — adta meg a felvilágosítást Hevér Dezső, a Petőfi II. szocialista brigád fiatal vezetője. — Most azon tanakodunk, hogyan lehetne kijavítani a hibát. Annyira elromlott a nyomatékváltó, hogy helyette újat kell készíteni.

Mindez úgy hangzott a fiatalembertől, mintha mindig ezt csinálta volna életében. Pedig a munka mellett vállalta a tanulást is, megszerezte a gépésztechnikusi oklevelet.

— Esti tagozaton végeztem el a középiskolát, és két éve választottak brigádvezetőnek. Ügy gondoltam, nagyobb szaktudással csak többet ér az ember.

— Mikor nyerték el a szocialista brigád címet?

— Három éve. Most az ezüstkoszorús brigádjelvényért dolgozunk mind a tízen. Mi hárman bent, itt a műhelyben, a többi kolléga pedig a kukorica- és a cukorrépaföldeken. Ha elromlik a betakarítógép, így a helyszínen gyorsan ki tudják javítani.

— Milyen a közösségi szellem?

— A brigád többségében fiatal, jól kijövünk egymással. Sokszor munkaidő után is összejövünk, elbeszélgetünk, közös kirándulásokat szervezünk, s mindenki vállalja a rendszeres társadalmi munkát. Tavaly a gazdaságnak még a szüretben é3 répaszedésben is segítettünk,

megjavítottuk az aranyhegyi általános iskola kútját. Most a petőfivárosi óvodát patronálja a brigád. Az ebédkiosztás megkönnyítésére kiskocsikat készítünk az intézménynek.

— Ezt a munkát egyöntetűen vállalta mindenki — kapcsolódik a beszélgetésbe Fári Sándor gépszerelő. — Ha szükséges, akár éjjelre is bent maradunk dolgozni.

A politikai képzéseken is részt veszünk. A múlt évben a brigád három tagja járt marxista középiskolába. Rám még nem került sor, de szeretném elvégezni.

— Részt vett a nyári betakarítási versenyben?

— Nem először életemben. A téesz-szövetség által meghirdetett gabonabetakarítási versenyben második helyezést értem el, és jutalomképpen az oklevél mellé kaptam egy 800 forintos vásárlási utalványt.

A brigád legfiatalabb tagja, Gyurki Gábor még csak három hónapja tagja a kis közösségnek.

— Az idén érettségiztem a Kiskunhalasi Mezőgazdasági Gépészeti Szakközépiskolában. Ez az első munkahelyem, de szeretnék egyetemen vagy főiskolán továbbtanulni. A munkatársaimat már régebbről ismerem, az iskolai éveim alatt itt töltöttem a kötelező gyakorlatokat. így sikerült gyorsan beilleszkednem a közösségbe. Mint új tagot, megbecsülnek, és szívesen dolgozom.

Bóna Zoltán