Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-25 / 276. szám

1775. november 25. • PETŐFI NEPE • 3 KÉPERNYŐ Kalandfilm izgalom nélkül A vas művésze i • Tiringer Ferenc: Vaskapu (Kossuth tér) Ha izgalmasnak minősítünk egy-egy filmet, könyvet, tv-mü- sort, azt is mondjuk, hogy érde­mes volt megnézni, elolvasni, időt tölteni vele. Ügyes írók, ren­dezők, jó írók, rendezők számí­tásba veszik, alkalmazzák az ér­deklődés felkeltésének, a figye­lem lekötésének, a hatás elmé­lyítésének az izgalmas tálalás­ban rejlő lehetőségeit. Mindad­dig helyes ez a törekvés, míg öncélúvá nem válik, míg a fe­szültségteremtő — vagy annak vélt — elemek hangsúlyozása háttérbe nem szorítja a mondan­dót, a lényeget. Sokszor emiatt szürkül unalmassá, érdektelenné a történet. Meggyőződésem, hogy a mű­sorkészítők nagy csoportja ma is félreérti az izgalmasság kö­vetelményeit. Egy esztendeje ír­tam a szórakoztatást óhajtó tö­megigények elemzésének és pon- tosab megfogalmazásának a szük­ségességéről. Megismétlem ezt a javaslatomat, hiszen a szóra­koztatónak szánt alkotások leg­népesebb csoportja éppen a fe­szültség felsrófolásával próbál funkciójának megfelelni. „A ho­gyannal” vitatkozom. Nem véletlen, hogy a Vivát, Benyovszky! eddig bemutatott 3 részlete késztetett szomorkás el­mélkedésre. A világért sem vi­tatkozom a kalandfilmek kedve­lőivel, tiszteletben tartom a mű­faj szabályait, ha úgy tetszik fo­gásait, dramaturgiáját. Vágtassanak a lovak, ahol és amikor az események alakulása Nem tudom, mennyire csöndes lakónegyede Kecskemétnek a Széchenyiváros. Azt sem, hogy például a szalagháziak miket mondanak időnként az E—5-ös, meg az azt keresztező Dózsa György út forgalmáról. Én csak „szűkebb pátriámról”, a Mária- városról tudok referálni: a város­nak erről a — fejlesztés szem­pontjából talán legkevésbé je­lentős — részéről. Amely azonban egy vonatkozásban bizonyára joggal viszi el a pálmát a kor­szerű, dinamikusan terjeszkedő lakótelepek elől. Á zajszint az, ami minden más kecskeméti lakóterülettel szem­ben elsőséget biztosít a Mária- város számára, s állítja a Pus­kin utcának az állomás felőli ré­szén lakókat a dobogó legmaga­sabb fokára. Már ha ugyan föl tudnak állni. Mert a kondíció, az állóképesség egyik előfeltétele a nyugodt pihenés, test és lélek önfeledt kikapcsolódása, az a bizonyos fizikai-pszichikai lazí­tás, ami nélkül másnap az ember aligha lehet teljes értékű dolgo­zó. S épp ez az, ami mifelénk annyira hiányzik! A hajnalok nálunk azzal kez­dődnek hogy *a motortulajdono­sok negyedórákon át túráztatják járgányukat. Szív és gyomor görcsbe dermedten szurkol: csak indulna el már végre! Míg az­után a géplovag megkönyörül rajtunk, s egy iszonyú íelbőgetés után elszáguld. Persze, a gépze­nét mindaddig hallani, amíg va­lahol Kiskecskemétnél vagy a Tatársor végén hallótávolon kí­vül nem kerül a jármű. Most már nyugalom lehetne, ha nem követné őt hasonló módszerrel a Valami ver később ébredő társa. Majd a buszok is éledezni kez­denek ... Pechünkre, útkanyar- ban lakunk! S amit a roppant teljesítőképességű repülőmotor­ból a pilóta a kanyar előtt levesz, azt többszörös hatásfokkal adja vissza a kanyarból kijőve. Rá.a gázt, s a környék hatalmas tömb­házainak falai megsokszorozottan visszhangozzák az infarktusba kergető pokoli dübörgést. Jó traktorosainkról se feledkez­zünk meg. akik hasonló kapaci­tású motorokat üzemeltetve, de a buszoknál lassabban haladva, még huzamosabb ideig teszik ki százak védtelen szervezetét a tébolyult koncertnek. ... Ilyen előzmények után, s ilyen effektusokkal „felvértezve” indul munkába az átlagos mária- városi polgár. A- munkahelyen aztán némiképp kipiheni magát. No, nem a szó rosszabbik értel­mében, csupán olyasformán, hogy ott mindössze négy írógép zaka­tolása, egy sztentori hangú kol­léga diktálása és egy másik ha- „ sonlónak — dg a köbre emelt — maratoni telefonbeszélgetése az aláfestő zene. Mindez azonban mégis halk és andalító szerenád az otthon hang-kavalkádjához képest! Mert munka után hazatérve — s mondjam azt, hogy álmosító, szendergésre csábító vasárnapi kora délutánokon is! — elkezdő­dik a tinédzser motorosok pará­déja. A jó szüleiktől kapott Ba- bettákat, MZ-ket illik, ugye, a szomszédságnak is bemutatni, s a lakótömböt átszelő betonon száguldva, órákhosszat imponáló, így kívánja, szikrázzanak a pen­gék, keljenek bírókra az ellen­felek, ha a cselekmény ezt kö­veteli. De csak akkor! A szíre- szóra előrángatott — ráadásul rosszul fényképezett — ökölpár­bajok, ezerszer látott vívójelene­tei? nem pótolják a valódi izgal­mat, nem segítik a nézők és a főhős azonosulását. A felülmúlhatatlan Kloss ka­pitányon kívül számos példájá­val bizonyíthatnám rövidre fo­gott fejtegetéseim igazát. A jó dokumentumműsorok népszerű­sége, fogadtatása is azt tanúsít­ja, hogy az igazságos ügyek mi­kénti érvényesülése, a helyes kezdeményezések sorsa, a vala­mit akaró emberek küzdelmei rendkívül népszerűek. Benyovszky sem lovagló-tudo­mánya, veszedelmes kardja, szív­döngető megjelenése miatt lett regényhős, méltán tisztelt „hala­dó hagyomány”. Gondolkodás- módja. életfelfogása és környe­zetének összeütközései teremtet­tek izgalmas, feszült pillanato­kat. Ezeket a mozzanatokat a so­rozat bevezető részel mostohán kezelték. így akaratlanul is csök­kentették Benyovszky személyé­nek a jelentőségét. Egyelőre még nem dobog vele a szívünk, nem lessük izgatot­tan a következő folytatás idejét. Jut időnk a töprengésre: érde- ' mes volt ezzel a műsorral meg terhelni az egyébként is eléggé szürke vasárnapi programot? H. N. férfias fölénnyel recsegtetni a motort. Este 8 óra tájt, amikor már jó volna kissé csillapodnia a hang- orkánnak, a szomszédos italmé­rés törzsvendégei hagyják el a színteret, ami ugyancsak nem múlhat él néhány népdal felem­legetése s — uram bocsá — né­hány üveg fához, vagy földhöz- csapásá nélkül. (Hadd legyen dol­ga a házfelügyelőnek, meg a kommunális költségvetési üzem­nek is.) És amikor már-már azt hin- nők, hogy végre intenigazában csend borul a csillagfényes Má- riaváfósra, ■-*- befut égji teher­vont; s horgonyt J vét’ az állomé.- >son, A • MÁV*- a^Thegmondhatója, miért épp itt kell „túráztatni” a kivénhedt kávédarálókat, de az tény, hogy napról napra másfél —két órán keresztül pöfögnek bele a képünkbe, az éjszakáink­ba. Számtalanszor elhatároztam már, hogy egyszer magnóra ve­szem ez a „fantasztikus szimíó- náit” ezt az „éjt a boszorkányok hegyén” ... De hát kinek van A Szahara terjed. Déli irány­ban. Az egyik óceántól (az At­lantitól), a másikig, (az Indiaiig) egy hábomszázötven kilométer szélességű aszályövezet húzódik. A sok éve tartó szárazság, át nem gondolt kútfúrások, az ál­lattenyésztés gyors fejlődése, és még sok más tényező hozta létre a „Szahali”-t, a világ egyik leg­nagyobb éhségövezetét. Itt a WHO becslései szerint eddig másfél millió ember és nyolcmil­lió állat pusztult el. Ez az övezet Szomáliát is érinti, s tömeges, szinte kivédhetetlennek látszó pusztulásra ítélte az e térségben élő állattenyésztő nomád törzse­ket, amelyek tevéikkel, kecskéik­kel, juhaikkal az egyik legelő­ről a másikra, az egyik oázisból a következőbe vándoroltak. Az aszály elpusztította állataikat, az állatok pusztulása éhhalálra ítéte őket. Hiszen az állattenyész­tésen kívül máshoz nem értettek évezredes hagyománykincsükben tapasztalatanyagukban sem a mezőgazdaság, sem egyéb terme­lő tevékenység nem szerepelt. Valamit tenni kellett. S a Szomáli Demokratikus Köztársa­ság vezetői elhatározták, hogy az éhségövezet nomád lakóit átte­lepítik a tengerpartra, a folyók — a Juba és a Shebelli — tor­kolatvidékére. Megtanítják őket a mezőgazdasági és egyéb mun­kákra, s ezzel nemcsak meg­menthetik életüket, de a nomád­vándorlásnál magasabb társadal­mi szervezettséggel nagyot lépnek Kovács Sándor kecskeméti ol­vasónk levélben érdeklődött a volt kecskeméti Fürdőkért vas­kapujának a sorsáról. Némi utánjárással sikerült kideríteni, hogy a Tiringer Ferenc arany­koszorús mester tehetségét, tu­dását remélhetően még százado­kon keresztül tanúsító remekmű­vet az egyik tanácsi vállalat rak­tárában őrzik. A „Don kanyar” bontásakor külön jutalmat ígér­tek a munkát elvállaló kisipa­rosnak, ha a vaskaput épségben leszereli. Levélírónk sokak nevében szólt, hiszen a kiváló kovácsmű­vész alkotásait számon tartja a megyeszékhely lakossága. A mű­helyében készített kapuk, kilin­csek, ablakrácsok gazdagítják a városképet, hozzájárulnak a kecskeméti utcák sajátos hangu­latához. A László Károly utca szegényebb lenne a 15-ös, 18-as számú házak pompás kapui, a 17-es számú házat díszítő ablak­rácsok nélkül. A barátok temp­lomának két gyönyörű kapujá­ról szakértők és járókelők, hely­beliek és turisták a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak. Az Országos Nevelőintézet, az Üi - kollégium lakatosmunkáit is rábízták. A kecskeméti levéltár­ban elhelyezett hosszú lista so­rolja munkáit. Külföldről is sok megbízatást kapott. Bécs. Párizs; München egy-egy intézménye, polgára többször szerepelt megrendelői között. Természetesen főváro­sunkban is dolgozott, szállított. előre, a társadalmi átalakulás meggyorsítására. Késlekedésre nem volt idő, hiszen az éhségövezetben napon­ta ezrek haltak éhen és a még élők fizikai állapota is egyre romlott. A fiatal köztársaság ve­zetői a Szovjetunióhoz fordultak segítségért. A Szovjetunió tizen­két AN—24 típusú szállítógéppel légihidat teremtett az éhségöve­zet és a torkolatvidék táborai között, öt ilyen tábor épült, har­minc—ötvenezer lakossal úgy, hogy naponta átlag 200 család ér­kezett a gépeken. A környéken lakó parasztokat összegyűjtötték, és ennek a mintegy 400, a mező- gazdasági munkában járatos földművelő segítségével kezdték a nomádokat megismertetni a mezőgazdasági munka elemeivel. Egy-egy tábor körül ma már ezer—ezerötszáz hektár megmű­velt terület van. A cél 30 ezer hektár elérése. Két tengerparti táborban, halászatra tanítják a nomádokat —, s mindenekelőtt a gyerekeket úszni —, hiszen mint munkahely, előttük a hal­ban gazdag Indiai-óceán. A tábo­rokban, primitív kunyhókban, jól felszerelt kórházak működ­nek, amelyekre nagy szükség is van mert az első transzportok még jó erőben voltak, de az utá­na következők már nagyon le­romlott állapotban kerültek új otthonukba. Szomáliában nincsenek vas­utak. Autóút is kevés. S a ha­zánknál majd hétszerte nagyobb országban számottevőek a távol­Minek köszönheti sikeieit? Ki­fogyhatatlan képzelőerővel ter­vezte az ajtókat, ablakokat, dísz­tárgyakat ékesítő, sohasem öncé­lú, a választott anyaghoz alkal­mazkodó díszítményeket. Tudato­san és stílusosan alkalmazott népművészeti motívumokat. El­gondolásait a tökéletességig ér­lelt technikával valósította meg. A sokgyerekes parasztcsaládban eltöltött gyermekkor után egy uradalomban verte az üllőt, ke­zelte a fújtatót, szelídítette az izzó vasat öt esztendeig. Városi mestereknél dolgozott, majd be­járta fél Európát. Nappal dolgo­zott. este tanult. Hazatérve, 1907-ben a pozsonyi szakiskola tanáraként hasznosította már ak­kor méltányolt nagy tudását. Hivatalos küldetésben járt Kecskeméten, a véletlen össze­ismertette egy lakatosmester fe­keteszemű lányával. Itt telepe­dett le, ennek a városnak a jó­hírét gyarapította későbbi sike­reivel, az országos kiállításokon szerzett díjakkal, oklevelekkel. Gondokkal nevelte gyermekeit, különösen a gazdasági válság éveiben osztozott nélkülöző kis­iparos társai sorsában. Már 1928- ban rosszul menet a sora, mint erről a Népszava híradása is be számolt. ,,A vidéki derék kis­iparos elnyerte az első díjat, de mit ér neki a babér, ha család­jával együtt nyomorog.” Kecskemét jelesei közé tartó­ságak. Ezért, amikor az ország vezetői elhatározták, hogy Lo- sonczi Fáinak megmutatják eze. ivet a táborokat, nemigen lehetett szó más közlekedési eszközről, mint repülőgépről, vagy helikop­terről. Az újságíróknak, fotósok­nak, operatőröknek különösen nagy élményt nyújtott ez az öt­száz kilométeres helikopterét, hiszen látótávolságból, Üí)—lot) méter magasságból csodálatos és óriási vadrezervátumot tekinthet­tek meg, ahol az afrikai szavan­na minden állata honos; gazel­lák és antilopok, zsiráfok és elefántok — végig a partvidéken. Az európai tájhoz szokott szem­nek ez a vidék, meredeken tűző napjával, fantasztikus zordságá­val, hatalmas kiterjedésével szo­katlan és romantikus. De ami­kor a helikopter leszállt az el-ő áttelepülő táborban, és meghall­gattuk a tábor vezetőjének tájé­koztatóját az egzotikus romanti­ka egy pillanat alatt elszállt, s átadta helyet a valóságnak, és annak a mély tiszteletnek, ame­lyet mindnyájan éreztünk azok­nak az embereknek a munkája iránt, akik százezrek életének megmentésén fáradoznak. Szomá­liái diákok, orvosok, katonák, szovjet pilóták összefogásával a szinte kőkorszaki állapotban élő nomádokból mezőgazdasági mun­kát végző, vagy egyszerű körül­mények között ipari termelést folytató, a természetnek immát nem kiszolgáltatott emberek lesz­nek. Ha a mai Szomália vezetői sem­mi mást nem tennének országu­kért — pedig sokat tesznek még a fejlődés meggyorsítására, — csak ezt, akkor is megérdemlik szolidaritásunkat, a világ tiszte­letét. Következik: Az Egyenlítőn át. Szalontay Mihály Negatív környezetvédelem annyi magnószalagja! —a —r AZ ELNÖKI TANÁCS ELNÖKÉVEL SZOMÁLIÁBAN ÉS DÉL-J KIVIÉN BEN (3.) Nomádok légi hídja zott. Munkaidő - szabad idő 0 Kiszámította-e már valaki, hogy mibe kerül nálunk a mun­kaidő és a szabad idő határainak oly gyakori egybemosódása? Ami­kor munkaidőben tesszük azt, amire a szabad idő szolgálna, és rossz szervezés miatt viszont a szabad időből harap le a túlóra? Vannak ilyen számítások, de nem pontosak. Mert például ki tudná kiszámítani azt, hogy meny­nyi időt töltünk el „hiánycikkek” felkutatásával. Építkezik a család, meg van szabva, melyik napra kapunk fuvart, de hiányzik a szükséges méretű tégla, a szüksé­ges keménységű cement, nincs a boltban a,megfelelő szög. amit az ács kér, most érkezett kúpcserép a TÜZÉP-hez. és ha nem me­gyünk érte, máris elfogy. Mi tör­ténik ilyenkor? Aki olyan munka­körben dolgozik, hogy „csúsztat­hat”. az belátást kér a főnöktől és elkéredzkedik. Ahol a munkakör megengedi, hogy „rövid időre ha- zaugorjon”, ott az illető gondot se csinál belőle, hanem megkér valakit: „tartsa helyette a fron­tot” ____ • Csak a legnagyobb „magán- szervezés”, az építkezés gondját < említettük, mert a tapasztalat sze­rint a családi- és társasház-épít- kezések tíz- és tízezrek idejét — persze, energiáját és anyagi for­rását — veszik maximális mér­tékben igénybe, s emellett sokszor évekig húzódnak. Ezért az építke­zőkkel kapcsolatban a társadalmi belátás is nagyobb. Ám említhet­nénk több tucat más okot is, ki­sebbeket és nagyobbakat, amelyek következtében naponta más tíz- és tízezrek csípnek le ilyen vagy olyan módon néhány negyedórát, vagy néhány órát is a munkanap­ból. Mert szép hús van a mészá­rosnál. friss kenyér a péknél. Ha- zaugrunk. mert a rádiószerelő, a mosógépszerviz délelőttre jelezte a jövetelét. Be kell vinni a kocsit a javítóba, de csak most tudnak fogadni. Telefonszerelők jönnek és okvetlen otthon kell lenni. Most. csak a szinte kényszerű eseteket említem, de a listát így is sokáig lehetne folytatni. Természetesen, a munkásnak, aki blokkol jövet-menet, kevésbé van rá lehetősége, hogy elhagyja a munkahelyét, mint például az alkalmazottnak, de tény, hogy a munkaidő alatti „elintézendők lis­tája” mértéken felüli mindenna­pi életünkben. Mindenki tud ilyes­miről, szinte mindenki él is vele. ha nincs más lehetősége, vagy ha egyszerűen van rá lehetősége. És — sajnos — a tűrés e jelenséggel kapcsolatban a belátástól a fele­lőtlen elnézés legszélső határáig terjed. ^ Megfigyelhetjük, e jelenséget akkor is, amikor magunk va­gyunk a szenvedő fél. VAgyis, akit keresünk, akinek intéznie kellene ügyünket, ki kellene ad­nia az árut. alá kellene írnia az aktát, nincs a helyén. Megfigyelhet­jük. és még határozottabban ve­hetjük, tudomásul, hogy e túlzott tolerancia milyen zökkenőket ké­pes okozni a munkában, a szol­gáltatásban. a hivatali apparátus­ban. Lemérhetjük magunk, meny­nyi időt vesztettünk el sorbaál­lással, ácsorgással, tájékoztatás hiánya miatti, kerülőkkel, s elkép­zeljük, hogy népgazdasági mérték­ben milyen veszteségek forrása e helyzet. • Valóban bele kell tehát ebbe nyugodnunk, mint valami isten­csapásba? Tény. hogy vannak tár­gyi okok. amelyeket nem lehet egykönnyen, hamarosan megvál­toztatni. A hiányzó cikkek listáját pillanatnyilag legfeljebb szűkíteni lehet. Üzlethálózatunk, - bármily látványosan fejlődik is. még soká­ra épül ki a városok és falvak nagy területein olyan arányokban és összetételében, hogy teljesen megszüntesse az ellátatlan körze­teket. Igazgatási-ügyviteli rendsze­rünk gépesítésének szinte csak a kezdetén vagyunk, az ügyviteli jogszabályok pedig még mindig nehézkesek és bonyolultak. Aki te­hát csupán fegyelmi, szigorító in­tézkedésekkel képzeli fnegszün- tetni az említett munkahelyi laza­ságokat, az alaposan melléfog. A munka, a szolgáltatások, az ügyvitel, az áruelosztás jobb meg. szervezésével azonban rengeteget lehet javítapi a helyzeten. Van­nak például vállalatok, ahol nem­csak jogi tanácsadás folyik, ha­nem csekély térítés ellenében, iratok, engedélyek sth. beszerzé­sét is elintézik, rengeteg időt taka­rítva meg ezáltal dolgozóiknak. Vannak más vállalatok, ahol az üzemrészekben < árubeszerző szol­gálatot létesítettek, s amikorra a dolgozó befejezi napi munkáját, kézhez veheti a megrendelt cikke­ket. Olykor már az együttműködés legegyeszerűbb formái — például bizonyos üzletek nyilvántartási idejének rendezése — is sokat se­gítenek. # Társadalmi méretű feladatról van itt szó: egyszerűbbé, gyakor- latiasabbá, gyorsabbá kell tenni a szolgáltatást és az ügyintézést, arányosan kell fejleszteni a ter­melés és az ellátás kiszolgáló'hát­terét. amint ezt gazdaságpolitikai elveink is előírják. A tartalékokat azonban nem csupán a szűkeit értelmezett termelési technológia javításában, a munkaerő ésszerű elosztásában, egyszóval a hagyo­mányos üzemszervezésben kell ke­resni, hanem az üzemen kívüli fel­tételek javításában is. A lehetőség e tekintetben csaknem végtelén. R. L. • Nomád pásztorok, új életük új szerszámaival köszöntik a távoli Európából érkezett vendégeket. • Ilyen sátrakban laktak a nomádok, jobboldalt három törzsfőnök.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents