Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-25 / 225. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 225. szám. Ára: 90 fillér 1975. szept. 25. csütörtök Ma kezdődik az országgyűlés őszi ülésszaka A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján szeptember 25-ére, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. Az ülésszakon a Minisztertanács elnöke várhatóan előterjeszti a kormány munkaprogramját, s napirenden szerepel a pénzügyminiszter jelentése a Magyar Nép- köztársaság 1974. évi költségvetésének végrehajtásáról. Fehér Péter, az MTI hírmagyarázója írja: A szokásosnál, a hagyományos parlamenti gyakorlatnál valamivel később, nem a nyári, hanem ezúttal a őszi ülésszakon teszik le a ház asztalára az 1974. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvénytervezetet. A „késedelmet” belpolitikai életünk eseményei magyarázzák: júniusban voltak a képviselőválasztások, így a nyári ülésszakon. első, alakuló ülését tartotta a magyar országgyűlés. A mostani ülésszakon döntenek tehát — a napirendi javaslat szerint — a képviselők a zár- számadási törvénytervezet sorsáról. A javaslat szentesítését, törvényerőre1 emelését alapos, mélyreható elemzés előzte meg — a paragrafusokat az elmúlt napokban az országgyűlés nyolc állandó bizottsága vette tüzetesebben is górcső alá. Segítségükre volt az államháztartás elmúlt esztendő pénzügyi programjának végrehajtását tartalmazó vaskos kötet, amely a „Jelentés az 1974. évi állami költségvetés végrehajtásáról” címet viseli, s amelyet minden képviselő kézhez kapott. A jelentés felsorakoztatja valamennyi, a költségvetéssel kapcsolatban levő gazdálkodó egység elmúlt évi tevékenységének tapasztalatait s közli a helyi mérlegek népgazdasági szintű ösz- szegzését is. Nem pusztán a kiadások és bevételek számszaki összevetése ez: felsorakoztatja azokat az úgynevezett naturális mutatókat is, amelyek az egyes ágazatok fejlődéséről tanúskodnak. (Például hány óvodai és bölcsődei hellyel gyarapodtak a szociális intézmények, hogyan bővült az oktatási és egészségügyi hálózat stb.) Részletesen beszámol a pénzügyi helyzet alakulásáról, a költségvetés bevételeiről, és kiadásairól, összesíti a költség- vetési és társadalombiztosítási szervek, illetve a tanácsok költségvetési előirányzatait, s azok teljesítését. Az országgyűlés állandó bizott- (Folytatás a 2. oldalon.) Igazgatók, párttitkárok tanácskozása Baján Tegnap reggel 35 vállalati igazgató, illetve párttitkár gyülekezett az ÉPFA bajai gyárának ebédlőjében, ahová a városi párt- bizottság hívta meg őket. A tanácskozáson a Központi Bizottság 1974 decemberi határozatából adódó feladatok végrehajtásának eddigi eredményeit vizsgálták, továbbá az ipari vállalatoknak, üzemeknek a határozat végrehajtása során kialakított jó munkamódszereit, tapasztalatait értékelték. A tanácskozáson megjelent Horváth István, a Központi Bizottság tagja, az MSZMP Bács- Kiskun megyei Bizottsága első titkára és Papp György, a bajai városi pártbizottság első titkára. Zimmermann János, az ÉPFA bajai gyárának igazgatója tartott elsőként vitaindító előadást. Bevezetőül a gyár' emelkedő termelési eredményeiről szólott, majd Vörös Lajos, a Bajai Finomposztó Vállalat párttitkára vitaindítóját hallgatták meg a jelenlevők. Felszólalt Horváth István elvtárs is. Elismeréssel szólt a kezdeményezésekről, amelyek Bajáról indultak eil, többek között arról a takarékossági mozgalomról, amely a Ganz Villamossági Művek kezdeményezése volt januárban. Az üzemi és munkahelyi demokráciáról szólva hangsúlyozta, hogy az nem valami divat, hanem társadalmi fejlődésünk szükségszerű velejárója. Ezután a belső tartalékok feltárásának fontosságáról, a munkahelyi légkör további javításáról, majd befejezésül az V. ötéves tervre való felkészülésről beszélt Horváth István elvtárs. A következőkben elhangzott hozzászólásokat és a feladatokat Krascsenics József, a bajai városi pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője foglalta össze. Sz. F. Kiállítások a munkahelyeken 3. oldal A brigád megtette a tőle telhetőt... 4. oldal A IV. ÖTÉVES TERV BEFEJEZÉSE ELŐTT Túlteljesíti lakásépítési tervét a megye építőipara Bács-Kiskun megye IV. ötéves tervében 20 ezer lakás építése szerepel. Ezzel szemben év végéig várhatóan 21300 lakásba költözhetnek be a tulajdonosok. A lakásépítési terveket 1972-ben módosították, a tanácsok pénzüket a lakásépítéshez szükséges területek előkészítésére koncentrálták — kisajátításra, közművesítésre és a járulékos beruházások elkészítésére. Ezzel lehetővé vált a terv túlteljesítése. Több lakás készül tehát az előirányzottnál. Állami lakásból 211- gyel. társasházi lakásból 248-cal, családi házból pedig 1273-mal. Különösen jelentős építkezések folytak Kecskeméten, ahol a tervezett 3460 helyett 4490 új otthon épült. Jelentősen növekedett a magánerőből készülő lakások száma. Az OTP ezekben az években csaknem 1 milliárd 100 millió forint kölcsönt folyósított a lakosság részére, saját beruházásban pedig társasházak formájában több, mint 3 ezer lakást építtetett. 1 milliárd forintos költséggel. A tervidőszakban — a tervezettnek megfelelően — 1100 szövetkezeti lakás készült, -s csaknem ugyanannyi a magánerőből épült társasházi lakások száma. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat összesen 5270 lakást épít. Eddig 4966-ot adtak át, ebből az idén 720-at. További 214 lakást fejeznek be a hónap végéig. A vállalat előreláthatóan október közepére teljesíti az ötéves lakásépítési tervét. Jelentőes túlteljesítésre azonban nem lehet számítani, mert a BÁÉV felszabaduló kapacitását az országos lakásépítési tervek- teljesítésének érdekében más építőipari vállalatok kisegítsére fordítja. A következő hetekben a Szé- chenyivárosban két 30 lakásos házgyári házat és további nyolcvan lakást ad át a vállalat. A kecskeméti városközpont új tömbjében rövidesen elkészül 72 lakás, valamint Baján 105, Kiskunhalason 84 és Kalocsán 56 lakás. A megye építőipari szövetkezetei 1970-ben. az előző ével: dinamikus fejlődése alapján, 3 ezer lakás kivitelezésére vállalkoztak Ebből tavaly december végéig 2200-ba költözhettek be a lakók. Az idén összesen ‘350—400 lakás befejezése várható, a többinek nagy része áthúzódik a jövő évre. A 28 szövetkezet közül jelentős túlteljesítésre a félegyházi építőipari szövetkezetnél. lehet számítani, ahol a tervezett 350 helyett 380—420 lakás készül öt év alatt. A szövetkezetek egy részében kisebb-nagyobb határidő-eltolódások lesznek, a kecskeméti szövetkezet pedig profilváltozás miatt nem építi meg a tervezett számú lakást. Az ÉPSZER Vállalat is teljesíti tervét, az idén még átadásra kerül a Hunyadivárosban egy 56 lakásos ház, befejeznek egy- egy 18 lakásos épületet Kun- szentmiklóson és Kiskőrösön, valamint 16 lakást Kalocsán és negyvenkettőt Baján. Zs. A. • Befejezés előtt áll a Hunyadivárosban egy 56 lakásos épület. (Pásztor Zoltán felvétele.) Losonczi Pál fogadta a Szovjetunió parlamenti küldöttségét Losonczi Pál, a Politikai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán a Parlament Mun- kácsy-termében fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségét, élén Pjotr Mirono- vics Maserowal, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjá. val, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagjával, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával. A szívélyes, meleg, baráti hangú beszélgetésen jelen volt Péter János, az országgyűlés al- elnöke, valamint V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A szovjet parlamenti küldöttség szerdán délelőtt Budapesttel ismerkedett. Először a Fővárosi Tanácshoz, a Városházára látogattak, ahol Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Kelemen Lajos, a tanács elnökhelyettese fogadta — köszöntötte a vendégeket. Szépvölgyi Zoltán tájékoztatást adott fővárosunk fejlődéséről, gyarapodásáról, de nem hallgatott a gondokról sem, beszélt a még megoldásra váró feladatokról, sürgető teendőkről. A Legfelsőbb Tanács küldöttségének tagjait különösen az időszerű várospolitikai kérdések érdekelték, s tájékoztatást kértek a tanács szervezeti felépítéséről, szervezeti működéséről is. A szovjet képviselők ezután Kelemen Lajos kalauzolásával városnéző körsétát tettek. (MTI) GAZDASÁGI TERVEGYEZTETÉSÜNK, NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÜNK a Minisztertanács ülésének napirendjén A polgári védelem megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából, a megyei polgári védelmi napok befejező aktusaként szerdán délután Kecskeméten, a megyei művelődési központ színháztermében díszünnepséget rendeztek. Kitüntették a legjobb aktivistákat Az elnökségben helyet foglalt Drapál Ferenc vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztériüm, Gábor Ferenc mérnök alezredes, a polgári védelem országos parancsnokságának képviseletében, Németh Ferenc, a megyei párt vb tagja, a KISZ megyei bizottságának első titkára, dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, valamint a megye tömegszervezeteinek vezetői, iÜetve a megyében állomásozó katonai alakulatok parancsnokai. Dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, a polgári védelem megyei parancsnoka üdvözölte a díszünnepség vendégeit és résztvevőit. A polgári védelem humánus .céljáról beszélve kiemelte: e testületnek az élet megvédése, a vagyon megóvása a célja. Ennek érdekében a megyében több mint háromszázezren tevékenykednek. A differenciált kiképzés eredményeképpen több mint félmillió embert tanítottak meg a polgári védelem feladataira. Méltatva az elmúlt időszak eredményeit, végezetül elismerését fejezte ki a polgári védelemben részt vevő valamennyi parancs- ‘ noknak és beosztottnak. Az elnöki megnyitót követően a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének díszparancsát olvasták fel majd Baksa Sándor őrnagy, a polgári védelem megyei törzsparancsnoka mondott ünnepi beszédet, s adott áttekintést a polgári védelem 25 éves fejlődéséről. Ezután dr. Cserháti László, a munkásőrség megyei parancsnoka a fegyveres testületek nevében, Kutsch László pedig az Ifjú Gárda nevében köszöntötte a jubileumát ünneplő polgári védelmet. Az ünnepség befejező aktusaként dr. Gajdócsi István a következő kitüntetéseket nyújtotta át: a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Gerőcs Istvánnak és Bene Andrásnak, ezüst fokozatát Nagy Ferencnek, Zimay Lászlónak, Maranecz Józsefnek, bronz fokozatát Dúló Imrének. Szolgálati érdemérmet 25 év után: Bácsi József alezredesnek, Tóvizi István alezredesnek, Drankovics János őrnagynak, Selepecz István őrnagynak, Varga Béla őrnagynak. Honvédelmi Érdemérem 25 év után: Németh Józsefnek, Szabó Zoltánnak, Trasztyinszki Pálnak és dr. Váradi Ivánnak. E kitüntetést 20 év után tízen, 15 év után nyolcán kapták meg. A polgári védelemben végzett kimagasló munkájukért hatvanötén értékes tárgyjutalomban részesültek. A kilenc győztes illetve helyezett szakasz is tárgyjutalomban részesült. A díszünnepséget kultúrműsor fejezte be, amely után a megyei tanács elnöke fogadást adott. • Dr. Gajdócsi István ünnepi megnyitóját tartja. G. G. • Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja. (Tóth Sándor felvételei.) A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács szerdán ülést tartott. Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt az 1976—1980. évekre szóló magyar— csehszlovák, illetve magyar—NpK tervegyeztető tárgyalások lezárásáról. A kormány a jelentést elfogadta. Utasította az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy az ötödik ötéves terv ágazati célkitűzéseinek kidolgozásánál, a megállapodások figyelembevételével tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Barbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese jelentést tett a magyar—mongol gazdasági és műszaki—tudományos együttműködési kormányközi bizottság szeptember 7—11. között Ulánbátorban tartott 9. ülésszakáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette, és határozatot hozott a tárgyalásokból adódó szükséges intézkedésekre. A külügyminiszter jelentést tett az Egyesült Nemzeteik Szervezete közgyűlésének 7. rendkívüli ülésszakán részt vett magyar küldöttség tevékenységéről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a beszámolót, és ismételten megerősítette, hogy a Magyar Nép- köztársaság a jövőben is1 minden tekintetben támogatja a fejlődő országokat a teljes politikai és gazdasági függetlenségük kivívásáért, az imperializmus ellen folytatott harcukban. A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott a Szegedi Szalámigyárban folyó nagyberuházás gyorsított ütemű kivitelezésének fokozott ösztönzésére. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Nemzetközi értekezlet a szakmunkásképzésről Karakas László munkaügyi miniszternek, a magyar delegáció vezetőjének elnökletével szerdán reggel megkezdte munkáját a szocialista országok szakmunkáskép- zéts irányító főhatóságai vezetőinek 4. értekezlete. A Parlament delegációs termében összeült tanácskozáson részt vett dr. Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes is. Az 1972 óta sorrendben negyedik ilyen jellegű tanácskozáson tíz ország — a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjetunió és a Vietnami Demokratikus Köztársaság — küldöttsége vesz részt. A kétnapos' értekezleten a delegációk kicse.- rélik tapasztalataikat a szakmunkások középiskolai képzésének formáiról és tartalmáról, megtárgyalják a munkások szakmai és általános képzésének korszerű elveit, valamint érvényesülésüket a szocialista termelés körülményei között. (MTI) (Lapzártakor érkezett képünk a 2. oldalon).