Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-18 / 219. szám

2 • PETŐFI NEPE • 1975. szeptember 18. Kommunista nagygyűlés Lisszabonban Három új ország az ENSZ tagállamai között (Folytatás az 1. oldalról.) csolódik a leszerelés problémájá­nak megoldásához. Az ENSZ si­kereket könyvelhet el magának annak az ENSZ-nyilatkozatnak va­lóra váltásában is, amely elő­irányozza a gyarmati sorban élő népek függetlenné válását — mondotta Thorn. Ennek ellenére sajnálatos tényként kell megál­lapítani, hogy Dél-Afrikában az idén is fennáll az eddigi tart­hatatlan helyzet. Az ENSZ köte­lessége. hogy határozottan és hatékonyan törekedjék az embe­ri jogok szavatolására, a világ­nak e térségében. Ugyancsak a megoldatlan problémák között említette meg a közel-keleti konfliktus rendezését, amelynek alapja a palesztin nép jogainak tiszteletben tartása. Az ülésszak első napjának fon­tos eseménye volt három új tag­állam egyhangú felvétele. Mo- zambik, a Zöldfaki-szigetek, Sao Tome és Principe nehéz utat tett meg a szabadság és a füg­getlenség kivívásáig. Harminc évvel ezelőtt az ENSZ-nek 51 tagállama volt, s ma már az ENSZ székházán 141 ország zász­laja leng. Az új tagállamokat számos or­szág képviselője melegen üdvö­zölte. Az ENSZ újonnan felvett tagállamainak képviselői kife­jezték köszönetüket a nekik nyúj­tott támogatásért, hangsúlyozva, hogy az ENSZ békszerető tagál­lamaihoz hasonlóan ők is erőfe­szítéseket tesznek a világbéke és a nemzetközi biztonság megszi­lárdításáért. NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR Szópárbaj Ciprusért ESEMÉNYEK SOROKBAN BUDAPEST. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán hi­vatalában fogadta a hazánkban tartózkodó venezuelai parlamenti delegációt, amelyet Gonzalo Bar­rios, a Venezuelai Köztársaság nemzeti kongresszusának elnöke vezet. A szívélyes hangulatú ta­lálkozón részt vett Inokai János, az országgyűlés alelnöke, s ott volt Manuel Villannueva, a Ve­nezuelai Köztársaság budapesti nagykövetségének ügyvivője (MTI) ♦ MOSZKVA. A Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnöksége és a szovjet kormány meghívására Giscard d’ Estaing francia elnök október 14—18. között hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. (TASZSZ) * BAGDAD. A 12. bagdadi nem­zetközi vásáron, amely október elsején nyitja meg kapuit, össze­sen 49 ország állítja ki termé­keit. Köztük hagyományos kiál­lítóként részt vesz a Szovjetunió is, jelen lesz a vásáron a szocia­lista országok többsége — köztük hazánk — valamint több arab és ázsiai ország kiállítói. (TASZSZ) BRASILIA. Brazília fővárosá­ban letartóztatták az egyetlen le­gális ellenzéki párt, a Brazil De­mokratikus Mozgalom nyolc tag­ját. Azzal vádolják őket, hogy az illegalitásba kényszerített kom­munista párt tevékenységében vettek részt. (AFP) * BOGOTA. A kolumbiai kor­mány a nemzetgyűlés elé terjesz­tette azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a választási korhatárt az eddigi 21 évről 18-ra szállítanák le. A tervezett jóvá­hagyása mintegy másfél millió if­jú kolumbiai polgárnak adna le­hetőséget a választásokban való részvételre. A 24 millió lakosú or­szágban a választásra jogosultak száma ezzel 10,5 millióra emel­kedne. (TASZSZ) * BUKAREST. Nicolae Ceausescu. a Román Szocialista Köztársaság elnöke tárgyalásokat folytatott Harold Wilsonnal, Nagy-Britan- nia miniszterelnökével, aki hiva­talos látogatáson tartózkodik Ro­mániában. A felek a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit vitatták meg, s hangsúlyozták az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezlet sikeres befejezésének je­lentőségét. . * PRÁGA. Egyhetes csehszlová­kiai tartózkodása befejeztével szerdán Prágából Szófiába utazott Alberto Corvalán. a Chilei Kom­munista Párt KB főtitkárának fia, miután részt vett a chilei néppel való szolidaritás hetének csehszlovákiai rendezvényein. Simó Endre, az MTI tudósí­tója jelenti: „A demokratikus szabadságjo­gok védelmében folytatott harc a szocializmusért vívott harc. Életünk árán is megvédj ük a forradalom vívmányait a fasiz­mussal, a reakcióval szemben” — hangsúlyozta Alvaro Cunhal, a kommunista párt főtitkára azon a kedd esti lisszaboni nagy­gyűlésen, amelyet 30 000 ember részvételével tartottak meg a por­tugál főváros arénájában. — A forradalom már túl előre jutott ahhoz, hogy belekénysze- rítsék a szociáldemokrácia szűk mezejébe. Portugáliában nem le­het életképes a szociáldemokrá­cia. hiszen nem lehet harmóniát teremteni a szabadságjogok és a monopóliumok, a nagy földbirto­kosok között. Más szóval ahhoz, hogy a monopóliumok és a lati­MOSZKVA Moszkvában megnyílt az Afro­ázsiai Szolidaritási Szervezet ta­nácsának 12. ülésszaka, amely­nek munkájában több mint 70 delegáció vesz részt — fejlődő és szocialista országok, nemzet­közi és regionális szervezetek képviselői. Az ülésszak megvitatja az ázsiai és afrikai nemzeti felsza­badító mozgalmak fejlődésének perspektíváit a nemzetközi eny­hülés, a békéért és a biztonsá­gért vívott harc viszonyai köze­pette. Leonyid Brezsnyev az ülésszak­hoz intézett üdvözletében hang­súlyozza: „A Szovjetunió Kom­fundiumok visszakerüljenek régi tulajdonosaik birtokába, nem szo­ciáldemokrácia, hanem jobbol­dali, fasiszta diktatúra kellene. A kommunisták életük árán is megvédik a nép olyan nagy vív­mányait, mint amilyenek az ál­lamosítások és a földreform. Föl­det vissza nem adunk, az álla­mosított gyár a munkásoké ma­rad — szögezte le Cunhal. — A kommunista miniszterek tavaly április 25. óta részt vesz­nek az ideiglenes kormányokban — mondta. Ha ma megint vállal­ják a megbízatást, azért teszik, hogy megvédjék a munkásosz­tály, a dolgozó nép forradalmi ■vívmányait. Ha Azevedo nem tudná megalakítani kormányát, s a jobboldali kormány jutna ha­talomra, nőne a diktatúra veszé­lye. A reakciónak tisztában kell lennie azzal, hogy ebben az eset­munista Pártja megmásíthatat- lanul azok oldalán áll, akik küz­denek az imperialista agresszió, a nemzeti elnyomatás, a neoko- lonializmus, a fajgyűlölet és a társadalmi igazságtalanság ellen.” A nemzeti felszabadító mozgal­mak kiemelkedő eredményeket értek el, a gyarmati rendszer és a neokolonializmus azonban nem nyugodott bele vereségeibe — mutat rá az üzenet. „Ilyen körülmények között — hangsúlyozza Brezsnyev — még nagyobb jelentőségre tesz szert az akcióegység a világszocializ­mushoz tartozó országok, a nem­zeti felszabadító mozgalmak és a fejlődő országok között. ben szembe találná magát egy mindenre elszánt munkásosztály- lyal, a forradalmi, népi és ka­tonai erőkkel” — mutatott rá Cunhal, felszólítva az ország dol­gozóit, hogy erősítsék meg szer­vezeteiket, üzemi, lakóhelyi, for­radalmi védelmi bizottságaikat, szektásságtól mentesen fogjanak össze a dolgozók egységes szer­vezeteinek megerősítéséért. Szerdán egynapos általános sztrájkot tartottak Lisszabon, Setubal, Évora, Beja, Santarem megye dolgozói. Azokkal a dél­portugáliai földművesekkel vál­laltak szolidaritást, akiktől a régi földbirtokosok vissza akar­ják venni a földreform kereté­ben kisajátított földjeiket. A földművesek szétkergették a föl­desurak tüntetését. PÁRIZS Az FRP Központi Bizottságának ülése Szerdán délelőtt összeült Pá­rizsban az FKP Központi Bizott­sága. A két napig tartó plénumon a központi bizottság előbb a poli­tikai helyzetet vitatja meg Paul Laurentnak, a PB tagjának je­lentése alapján, majd pedig Etien­ne Fajon, a PB tagja terjeszt elő jelentést a pártoktatási munkáról. Francia politikai körökben nagy érdeklődéssel tekintenek a köz­ponti bizottság most folyó ülés­szaka elé, annál is inkább, mert az előző napon nagy feltűnést keltett, hogy Robert Fabre, a Bal­oldali Radikálisok Mozgalmának elnöke kihallgatást kért Giscard d’Estaing elnöktől és ezzel — mint a kormánypárti sajtó rög­tön kiemelte — elhatárolta ma­gát baloldali szövetségeseinek ed­digi magatartásától. Fabre ugyan az elnökhöz in­tézett levélben leszögezte, hogy fenntartja eddigi politikai állás­pontját, de a jobboldali Aurore szerdai vezércikkében már azt hangsúlyozza, hogy „repedés ke­letkezett az ellenzéki frontban és a baloldali egység felbomlasztása már csak idő és türelem kérdése”. A l’Humanitében René Andrieu főszerkesztő hangsúlyozta: nyil­vánvaló, hogy Fabra lépésével a kormány malmára hajtja a vizet és csak az Elysée-palota manő­vereit segíti elő. Valószínű, hogy ez a kezdeményezés a baloldal el­len irányuló szélesebb körű ma­nőverbe illeszkedik bele, s éppen ezért nagyon érdekes lesz, ho­gyan reagál majd rá Francois Mitterrand. Nincs béke Aphrodité szigetén. Bár egyelőre szerencsére csak nyilatkozat-párbajban szikráznak az érvek, s a fegyverek hallgat­nak, Ciprus változatlanul a Föld­közi-tenger délkeleti térségének veszedelmes puskaporos hordója. Egyelőre az is marad: New York­ban sikertelenül végződött a kö­zösségközi tárgyalások negyedik fordulója. Rauf Denktas, a ciprusi törö­kök vezetője az ankarai rádióban és televízióban fenyegető hangú nyilatkozatot tett. Számítva ar­ra, hogy Makariosz érsek-elnök javaslatára az ENSZ közgyűlé­sén napirendre tűzik a ciprusi kérdést, s netán a török kisebb­ség számára kedvezőtlen döntés születik, Denktas bejelentette: ebben az esetben kikiáltják a cip­rusi török állam teljes függet­lenségét. Időközben Makariosz elnök vezetésével a ciprusi kormány és a nemzeti tanács is ülésezett. Ezen a tanácskozáson Kleridész számolt be a kudarccal végződött New York-i eszmecseréről. Nem tudni, vajon a százhúsz- egynéhány napirendi javaslat között a ciprusi helyzet elemzé­sére mikor szakít időt a világ- szervezet közgyűlése, de annyi bizonyos, hogy éles vitára lehet számítani. Bonyolítja a témát a A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására dr. Carlos Altami- rano főtitkár vezetésével ha­zánkba érkezett a Chilei Szocia­lista Párt küldöttsége. Tagjai: Adanisz Sepulvéda, főtitkár-he­török—görög ellentét, amely vál­tozó hőfokon továbbra is nyug­talanítja a N ATO vezetőit ^épp­úgy, mint bizonyos washingtoni köröket. Athén neheztel Luns NATO- főtitkárra, aki az utóbbi napok­ban többször is síkraszállt a Tö­rökországba irányuló amerikai fegyverszállítás felújítása mellett. Ankarában viszont azt nehezmé­nyezik, hogy Giscard d’Estaing francia államfővel az athéni ve­zetők tárgyalást folytatnak a töb­bi között fegyverszállításokról. A franciáktól 40 Mirage-t és 130 harckocsit, valamint tetemes mennyiségű egyéb fegyverzetet rendeltek. Nyílt titok, hogy pél­dául a görög hadiflottát erőtel­jes mértékben korszerűsíteni és növelni kívánják — Törökország­gal szemben. Persze Karamanlisz sincs könnyű helyzetben: köz­ismert, hogy Franciaország a tö­rököknek is szállít fegyvereket... A józan ész amellett szól, hogy a parányi sziget megosztása okta­lanság. Vannak ezzel ellentétes érdekek is. Ha például a török kisebbség csakugyan kikiáltaná miniállamának teljes függetlensé­gét ,ez alighanem osztatlan örö­met keltene bizonyos NATO-kö- rökben: lenne mire kiterjeszteni az atlanti paktum erősen meg­tépázott „védőszárnyát”. lyettes, és Hernan del Canto, a politikai bizottság tagjai. A dele­gációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője fo­gadta. (MTI) Rodriguez—Koszigin találkozó • Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke (a kép jobbszélén) fogadta Carlos Rafael Rodriguezt, a Kubai Kom­munista Párt Központi Bizottságának titkárát, miniszterelnök-he­lyettest (jobbról a második). A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón jelen volt V. Novikov szovjet miniszterelnök-helyettes és S Aguirre, Kuba moszkvai nagykövete. Ülésezik az Afroázsiai Szolidaritási Szervezet tanácsa Carlos Altamirano Budapesten Ülést tartott az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága Mezőgazdasági nagyüzemeink az elmúlt év szélsőséges időjá­rása ellenére is általában tar­tani tudták a korábbi esztendők­ben elért kedvező termelési ered­ményeiket. Nem utolsósorban azért, mert anyagi-műszaki ellá­tásuk mind fejlettebb techniká­ra épül, bővül az iparszerű ter­melés, gyorsan terjednek a nö­vénytermesztési rendszerek — állapította meg szerdai ülésén az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága. A dr. Bélák Sándor elnökletével megtartott tanács­kozáson — amelyen részt vett dr. Villányi Miklós pénzügy­miniszter-helyettes és dr. Páles Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese is —, a képvi­selők a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, illet­ve az Országos Vízügyi Hivatal tavalyi költségvetését elemezték. Dr. Soós Gábor mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi államtitkár tájékoztatójában egyebek között elmondta, hogy a mezőgazdaság bruttó f termelése 1974-ben elérte a 121 milliárd forintot, s 3,7 szá­zalékkal haladta meg az 1973-as szintet. A magyar mezőgazdaság történetében az eddigi legmaga­sabb terméshozamokkal fizette meg a befektetett munkát a bú­za és a kukorica: az előbbiből hektáronként 37,5 mázsa. az utóbbiból hektáronként 42,5 má­zsa termett. Még néhány adat a tavalyi év jellemzésére: a ga­bonafélékből — beleértse a ku­koricát is — 60 százalékkal több termett, mint 1970-ben, zöldség­ből 400 000 tonnával, gyümölcs­ből 200 000 tonnával szedtek többet, a négy évvel korábbinál. Javult az állattenyésztés terme­lékenysége, s jó esztendőt zárt az élelmiszeripar is. A cukorrépa tavalyi vetéste­rülete 1,8 ezer hektárral kisebb volt a tervezettnél, döntőben belvízkárok miatt, a termésát­lagok viszont a számítottnak megfelelően, hektáronként 360 mázsa körül alakultak. Magas volt viszont a betakarítási vesz­teség, s alacsony a répa cukor­tartalma. A zöldségfélék vetés- területe lényegében az 1973-as- nak felelt meg, a termésnek azonban az időjárás nem kedve­zett. Hogy a lakosságot elláthas­sák. az ipari feldolgozás meny­nyiségét kellett csökkenteni. / A mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termelés- kiegyensúlyozott belföldi ellátást biztosított, s az ágazat külkereskedelmi egyenle­ge is aktiv maradt, igaz, ennek az aktívumnak a mértéke rom­lott a korábbi esztendőhöz vi­szonyítva. A világpiacon bekö­vetkezett kedvezőtlen változások rontották a beszerzés és értéke­sítés feltételeit. összevonás révén tavaly az. ál­lami mezőgazdasúg vállalatai­nak száma 195-ről 173-ra csök­kent. — a szervezeti változtatá­sok segítették a kedvezőtlen adottságú üzemek számának csökkenését is. Ugyancsak az összevonások következtében 282- vel kevesebb a mezőgazdasági termelőszövetkezetek száma is. A vízgazdálkodás elmúlt évi alakulásáról dr. Illés György, az Országos Vízügyi Hivatal elnök- helyettese számolt be. Elmon­dotta, hogy az ágazat összessé­gében kedvezően, a negyedik öt­éves tervben meghatározottaknak megfelelően fejlődött. Az előterjesztéseket vita kö­vette. (MTI) A MEDOSZ megyei Megoldásokat keresnek küldöttértekezlete a hatékonyabb városfejlesztésre (Folytatás az 1. oldalról.) •az üzemi demokrácia fejlődésé­vel és érvényesülésével. Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a dolgozók és a vállalat érdekeit, a munkásosztály politikai hatalmát szolgálja, tehát nem formai kér­dés. Ha csak azt vesszük alapul, hogy az üzemi vitákban, fóru­mokon a dolgozók a termeléssel, munkaszervezéssel, újítással ösz- szefüggő hiányosságok egész so­rát tárják fel, akkor világos, hogy a gazdaságvezetés és a szakszervezet nem nélkülözheti ezeket a forrásokat, amelyek nél­kül nem lehet szocialista módon vezetni. Helyesek azok a kezde­ményezések, amelyek az üzemi demokrácia tartalmi fejlődését szolgálják. A beszámolók foglalkoztak az energia- és anyaggazdálkodással kapcsolatos takarékossági elkép­zelések megvalósításával. Tavaly például az elektromosenergia­felhasználás az állami gazdasá­gokban 21 százalékkal, egyéb energia- és anyagszükséglet 30 százalékkal növekedett. Az elké­szült tervek azt bizonyítják, hogy elérhető a 10—15 százalékos ener­giamegtakarítás, ami a megyében 80 millió forintot jelent. A MEDOSZ megyebizottságá­nak 1976. január 1-től tovább bő­vül a hatásköre. Sorra kerül a termelőszövetkezetek, szakszövet­kezetek és társulások bérből, fi­zetésből élő alkalmazottainak szakszervezetbe tömörítése, az alapszervi vezetőségek megvá­lasztása. Ezzel megyénkben mint­egy 15 ezerrel növekszik a szakszervezeti tagság létszáma. Az előadó végezetül rámuta­tott: — Minden választott szakszer­vezeti vezető testületnek tovább­ra is alapvető feladata, hogy a fiatal munkáskádereket felkutas­sa, nevelje, felkészítse az egyre bonyolultabbá váló szakszerveze­ti munkára. Ez utóbbinak egy#e nagyobb társadalmi rangja van. A szakértelem, a hatékonyabb munka magával hozza . a társa­dalmi megbecsülést is. A beszámolót vita követte, majd a küldöttértekezlet megvá­lasztotta a tizenöttagú .megyebi­zottságot, a MEDOSZ XXIV. or­szágos kongresszusára a huszon­négy küldöttet, valamint a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa kül­döttértekezletének huszonnyolc delegáltját. Ezt követően az új megyebi­zottság ülést tartott, amelyen megválasztotta a tisztségviselő­ket. A MEDOSZ megyei elnöke Gráczia József, a megyei állat- tenyésztési felügyelőség osztály- vezetője lett, titkára pedig ismét Szabó Ferenc. K. S. Az utóbbi három évtizedben 54-ről 83-ra emelkedett az ország városainak száma, és jelenleg az ország lakosainak 48—49 száza­léka él városban. E fontos tele­pülések 30 éves fejlődéséről, a je­lenlegi helyzetről, a gondokról és a további feladatokról tárgyal a Szolnokon ma kezdődő III. or­szágos városépítési tanácskozás, amelynek céljáról és jelentőségé­ről Szügyi Lajos építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszterhelyettese, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke tartott sajtótájékoztatót kedden a társaság székházában. Hangsúlyozta, hogy az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium fontos állásfoglalásokat, javasla­tokat vár ettől a tanácskozástól, amelvet különösen időszerűvé tesz. hogy a XI. pártkongresszus­nak a területfejlesztésre, a lakás­építésre. a földhasználat korszerű . formáinak kidolgozására és más fontos településhálózat-fejlesztési kérdésre vonatkozó határozatának tükrében tekintik. át az eddig megtett utat, és tesznek javasiá­tokat a feladatok megoldásának módjaira. Dr. Stefán Sutka, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság szö­vetségi közlekedési minisztere — Rödönyi Károly közlekedés, és postaügyi miniszter meghívására — szerdán hivatalos baráti láto­gatásra Budapestre érkezett. A A városépítés utóbbi három év­tizedében jelentősek az eredmé­nyek, s a fejlesztésre hozott ha­tározatok helyességét tanúsítják, így kedvező volt. hogy Budapest és a fővárosi agglomerációs öve­zet túl gyors fejlődésének ellen- súlyozására dinamikusan fejlesz­tették az öt legnagyobb vidéki várost. A településektől távoli ta­nyákat egymillió ember hagyta el, és költözött falvakba, városokba. Általánossá vált, hogy a 2000— 5000 lakosú falvak számá csök­ken. és állandóan növekednek á 10 ezernél nagyobb települések. Az idén befejeződő 15 éves lakás- építési programot, akárcsak a IV. ötéves terv lakásépítési előirány­zatát. túlteljesíti az ország. A vá­rosépítési tanácskozást az is idő­szerűvé teszi, hogy most készítik el a következő ötéves tervidőszak és az újabb hosszútávú program lakásépítési terveit. Ugyanakkor megkezdődtek az előkészületek egy városépítési törvény kidolgo­zására, hogy egységesebbé tegyék, jobban összehangolják a városépí­tésben érdekelt valamennyi .nép- gazdasági ágazat feladatait. (MTI) vendéget Rödönyi Károly fogadta. A miniszterek tárgyalásaik so­rán áttekintik a két ország köz­lekedési szervei közötti kapcsola­tokat. s megvizsgálják az együtt­működés bővítését elősegítő ja­vaslatokat. (MTI) Magyar-csehszlovák közlekedési tárgyalások Hazaérkezett Olaszországból az MSZMP küldöttsége Szerdán hazaérkezett Olaszországból az MSZMP küldöttsége, amely Győri Imrének, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a l’Unitá fesztiválján.

Next

/
Thumbnails
Contents