Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-03 / 181. szám

^ 9 PETŐFI NÉPE 9 1915. augusztus 3. Rugalmas szervezés mint munkaerő-tartalék Fontos kérdésnek szeretnék a végére járni. Jók az emberek — vagy rosszak inkább? Bízhatunk — úgy általában — embertársainkban, vagy okosabban tesszük, ha igen takarékosan osztogatjuk bizal­munkat? Az apróhir­detéseket bön­gészem és te­kintetemet csakhamar el­vonja a Hab­selyem Kötött­árugyár képpel illusztrált hir­detése : fehér csipke-réklis (vagy kombi- nés?) mosoly­gó leány, előtte varrógép. Gon­dolatban hirte­len újra ott vagyok a hab­könnyű, színes kelmék, csip­keanyagok, s a gépek melletti lányok, asszo­nyok látvá­nyától megka- póan üde, kel­lemes hangu­latú műhely- csarnokban. És eszembe jut­nak a varró­gépeken pár héttel ezelőtt látott, kis piros zászlók ... — Elismerés a napi legjobb teljesítményekért. A zászlócská­kat — amelyek odaítélése a 100 százalékot meghaladó és hibátlan teljesítmények után történik — hetenként 25 forintot érő zseto­nokra váltjuk be. Négy zseton a hónap végén 100 forintot ér, de legalább kétszerte akkora a ke­resetben jelentkező „kamata” ... — magyarázta akkor Mócza La- josné, a kecskeméti gyár igazga­tója. Az első félévi exportterv telje­sítését elősegítendő alkalmazták az ösztönzésnek e sajátos, inkább erkölcsi elismerésnek szánt for­máját: á naponta elnyerhető zász­lócskát, s a hetenkénti zsetont. Vajon milyen eredménnyel? Részint ezt megtudni, részint az „osztott, választott vagy rö­vidített munkaidővel...” foglal­koztatást kínáló hirdetés indíté­kai felől tudakozódni tértem be ismét, a felüljáró létrehozása óta szinte a város vérkeringésébe kapcsolt, könnyen megközelíthe­tő gyárba. — Bonyolult a női lélek! — kezdte kedélyesen válaszát első kérdésemre Gáncs Sándor terme­lési vezető. — Olyan ösztönzőnek bizonyultak a kis zászlók és a zsetonok, hogy csakugyan vetél­kedtek az elnyerésükért. Meg­esett. hogy az egyik fiatalasszony- előző naoi teljesítményét pontat­lanul jegyezték fel. s bizony kar­dosán reklamált, hozzáteszem: nagyon jogosan, hogy a varrógé­pén miért nincs ott a kis zászló?! Érdekes módon az nem került szóba, hogy a naponkénti jó tel­jesítmények a fizetéskor mennyi­vel vastagítják majd a borítékot. Annál inkább téma volt viszont, hogy ki mennyi zsetont gyűjtött... A lényeg azonban, hogy a má­jus 10—június 10-e közötti mun­kaverseny elérte célját: a Hab­selyem kecskeméti gyára Június 15-e helyett június 10-én telje­sítette félévi exporttervét; útjára Fekete Cvilla: bocsátotta az összesen 250 ezer női blúzt, illetve gyermekruhát a szovjet megrendelőnek. — Tapasztalatom szerint érdek­lődést keltett az előbb már emlí­tett hirdetésük. Egy, nemrég ad­minisztrációs munkakörből nyug­díjba ment ismerősöm figyelmét főleg a zárójelbe tett „lehet nyug­díjas is” szövegrész keltette fel. Ez az asszony szívesen vállalkoz­na napi 3—4 órai munkára — jegyeztem meg, afelől érdeklőd­ve. van-e esélye? Egyáltalán: mi­iven körülmények késztették a gyárat, hogy választott, osztott, vagy rövidített munkaidős be­osztással hirdessen munkaalkal­mat? — A szükség! őszintén szólva, ez az alapvető indíték. Termé­keink keresettek, munkánk bő­ven van. csak győznénk .. . kez­dett magyarázatba a termelési ve­zető. Aztán hozzátette, hogy je­lenleg a gyermekgondozási segé­lyen levő kétszáztíz kismama hiányzik a termelő létszámból. S hogy ez milyen sok. összehason­lításul megemlítette: a kecskemé­ti gyár kerekegyházi részlegében 128-an dolgoznak ... Kétévi tanulás után, megsze­rezve a kötő- hurkoló, illetve ipa­ri konfekciós szakma elsajátítá­sáról a bizonyítványt, nemrég állt munkába a gyár ifjú szak­munkásainak első 31 személyes csoportja. A szeptembertől kezd­ve másodikosok is ugyanennyien vannak: ők jövőre fejezik be a tanulást. Folyik a gyárban fel- nőttszakmunkás-képzés is, ennek tartama tíz hónap, feltétel az el­végzéséhez pedig 8 általános isko­lai végzettség és 4 év gyári gya­korlat. Ezen. az üzembe kihelye­zett tanfolyamon az első csoport­ban harminchatan szereznek szakmunkás-bizonyítványt. — Munkaaerőtartalék — a sa-, ját utánpótlás-nevelésen kívül — főleg a rugalmasabb munkaszer­vezésben kínálkozik. Tapasztala­taink megtanítottak rá bennün­ket. hogy a körülményeikhez iga­zodó idöbeosztású foglalkoztatás mellett még nagyon sok fiatal vagy éppen nyugdíjas asszony munkájára számíthatunk — fej­tegette Gáncs Sándor. Bizonyítékként pedig felhozta az immár egy éve. egy műszako­sán foglalkoztatott kisgyermekes asszonyok brigádját. Kecskemé­ten harminchármán. Kerekegy­házán tizenhatan vannak jelen­leg, akik az óvoda, bölcsőde mű­ködési idejéhez igazodva, reggel fél 8-kor kezdenek. — Ezek a lfismamák valameny- nyien kiléptek volna, ha az egy műszakos beosztást lehetővé nem tesszük. Mert nem volt más lehe­tőség gyermekük felügyeletének megoldására. Lényegében ez a magyarázata a különböző időbe­osztású munkavállalási lehetőség kínálatának. Beszélgettünk olyan édesanyával, akinek letelt a gon­dozási segélye. de gyermekét nem vették fel óvodába. Hasonlókép­pen a szomszédasszonyáét sem. Ez a fiatalasszony pendítette meg: napi 4 órai munkára mindketten szívesen vállalkoznának, mert így otthon a gyermekek felügyeleté­ben is válthatnák egymást. Vagy: saját nyugdíjasaink kö­zött akadnak olyanok, akik ma­guk választotta időben járnak be, és dolgoznak tetszésük szerint 4—6 vagy éppen 8 órát. Az ő példájuk is a rugalmas időbeosz­tású foglalkoztatás lehetővé téte­lét diktálta. Bizonyára sokan van­nak még. akik nyugdíjkiegészí­tés céljából és a jó közösséghez tartozás kedvéért szívesen veszik, élnek az újságban hirdetett lehe­tőséggel. — hangzott végül Gáncs Sándor figyelmet érdemlő ma­gyarázata. P. I. Rögtön az elején meg­egyezhetünk valamiben: e kérdés vizsgá­latából ki kell zárnunk a vég­leteket. Nyilván nem igaz, hogy mindenki rosszindulatú, kártékony, tisz­tességtelen, a mások rovására akar élni, hiszen, aki netán így vélekednék, az is tesz legalább egy kivételt: magamagát nem számítja bele a romlott emberi­ségbe. Másrészt az sem igaz, hogy mindenki becsületes, derék, jó­akaraté, igyekvő — fölösleges volna bizonygatnom, hogy ez sem igaz. E két végletes megítélés közt azonban igen sok fajta szemlé­letnek, . magatartásnak, attitűd­nek” jut hely; az optimisták sok színű táborának is, azoknak, akik általában bíznak az emberekben, meg a pesszimisták sok árnya­latú táborának, azoknak, akik — általában — bizalmatlanok. Az olvasó, természetesen, most arra gondol, hogy némi célszerű köntörfalazás után majd kardot rántok a bizakodók mellett. Hi­szen a nyilvánosság előtt miná- lunk az optimizmus a „vonalas”, a haladónak minősülő — mond­hatnám: a kötelező. A pesszimiz­mus legfeljebb is némely szűkebb körökben számít sikknek, mo­dernnek — mondhatnám: kötele­zőnek. Alig valószínű, ugye, hogy mellőzve az illendőt, a nyilvá­nosságnak előrecsomagolt opti­mizmus helyett holmi illetlen és csomagolatlan pesszimizmust fo­gok feltálalni. Márpedig az olyan retorikus kérdést amelyben jó előre s kö­rültekintően be van építve az egyetlen lehetséges válasz is, magam sem szeretem — tehát mi végre szaporítanám? Legtisztább, ha én nem fogla­lok állást ez ügyben. Ráhagyom az ítéletet az olvasóra. Biztató Induljunk ki talán a garázda­ság egyik igazán hétköznapi, meglehetősen gyakori fajtájából. Régebbi újságcikkből idézi az adatokat egy friss újságlevél: „..a Tokaj expressz első osz­tályú kocsijainak a bőrüléseit csontig lenyúzták, az elektromos fűtő- és világító berendezéseket felaprították, az olvasólámpákat és a tükröket porrá őrölték, a WC-kagylót pedig nem kis tech­nikai bravúr árán fejjel lefelé fordították a munka utáni pihe­nésüket élvező, hazautazó ifjon­cok . . Kétszáztíz darab izzót ütöttek szét,...” A Nyugati pályaudvar egyévi, műszaki veszteséglistája”: ... 361 darab ablaküveg. 113 WC-kagy- ló. 170 tükör, 27 576 izzólámpa... stb.” nek nincs jelentősége, a ron­tás, a rombolás, a kártevés tíz­éves, százéves vagy akár ezer­éves esetei is tanulságosuk le­hetnek számunkra abból u szem­pontból, hogy olyan következte­tésekhez. olyan jellemzőkhöz jus­sunk el, amelyek minden korban érvényesek voltak idáig. Olyanok­hoz, amelyek holnapra is érvé­nyesek maiadnak. Vegyük példának az említett tükröket. Anélkül, hogy részletezném, hogyan készül a tükör, az üveg­hutától a táblaüveg-csiszolásTgi — leszabás méretre, újabb csi­szolás, i'oncsorozás, felszerelés a vagonokba — azonnal belátható, hogy a készítés, a felszerelés munkálatainak eme sorozatához képest a szóban levő tükröt sok- kal-sokkal gyorsabban, eredmé­nyesebben. hatékonyabban lehet összetörni. Hasonló következtetésre jut­nánk, ha egy villanykörte gyár­tási folyamatait kísérnénk nyo­mon, egy villanykörtéét, amely egyetlen mozdulattal szétverhe­tő. Ami az első osztályú kocsik bőrüléseinek a lenyúzását, elekt­romos fűtő- és világító beren­dezéseinek a felaprítását illeti, ezek a műveletek ugyancsak nem igényeltek túl sok ráfordítást, sem időben, sem fáradtságban, sem szorgalomban, Egyáltalán: bármely történel­mi korban vizsgálnánk meg a pusztítás, a rombolás, a kárte­vés, a gyilkolás műveiéit, a megszólalásig hasonló lenne az eredmény. A bőrüléseknél, a tük­röknél, a villanykörtéknél, az ut­cai telefonfülkéknél milliószorta nagyobb értékek elpusztításában is. Akik a háborút átélték, szerez­hettek erről számolatlan szemé­lyes tapasztalatokat. Épületek, közművek, hidak, amelyek hosz- szú évekig épültek, a pillanat tört része alatt elpusztíthatok. Az évtizedes gonddal, szeretettel, töredelemmel fölnevelt ember életét egyetlen golyó kiolthatja. Világos ennyiből is a képlet: százak és ezrek munkáját egyet­len ember, az alkotás, az építés évtizedeit a rombolás egyetlen perce megsemmisítheti. Százszor és ezerszer hatékonyabbak tehát a pusztítás erői, mint a teremté­sé. Mondom. nem a legfrissebb adatok: lehet, javult a helyzet, lehet, rosszabbodott azóta, de vizsgálódásunk szempontjából en­És lám, mindezek dacára mégis azt tapasztaljuk: gazdagodik a világ, gyarapodik az alkotások­ban. az építésben — kétségkívül előre megy. Lehetséges volna ez. ha nem ezerszer annyi szándék, akarat, tehetség, erőfeszítés tömörülne az egyik fronton, a teremtésén, mint a másikon, a pusztításén? Pedig még korántsem teljes az előbbi mérleg. Hiszen nemcsak a szándékosan, a rosszindulattal okozott kár pusztítja az értékeket, hanem az is. amelyet nyilvánvalóan min­den szándékosság nélkül az osto­baság, a hozzá nem értés, a ha­nyagság okozott. Eldobnak egy égő cigarettát — egyetlen hanyag mozdulat —. és leég a gyár, sok milliós érték pusztul el. Vagy leég ar erdő, és a fék ezreiben sok évtized óta halmozódó értékek semmisülnek meg. Akár hanyag mozdulat is el­maradhat, csak ne figyeljen oda, akinek oda kellene figyelnie, és máris indulhat ezernyi ember, neki a Dunának, a hideg víznek, hogy megpróbálja úgv-uhogy visszahalászni a vízbe bocsátott több millió forint értékű paku­rát. A asokat emlegetett környezet szennyezését sem tekinthetjük általában szándékosnak, és erre is érvényes a képlet: a levegőt, a vizet, a talajt szennyezni köny- nyebb, mint tisztán megőrizni. Törvényszerűnek fogadhatjuk el végtére, hogy pusztítani száz­szor könnyebb, mint alkotni, te­remteni — bár van az értékek­nek olyan tartománya, ahol ezt a közhelytörvényt nem ilyen egy­szerű bizonyítanom. Ahol ugyanis nincs megbízható mérőeszköz az értékek megálla­pítására, mert ezek az értékek sem forinttal — és egyáltalán: számmal, mennyiséggel — nem mérhetők. Pedig a szellemi-érzelmi világ, s az erkölcs értékei is, a humá­num, az emberi együvétartozás megmérhetetlen értékei is, a kul­túra embert nemesítő, időt álló értékei is igen-igen lassan, év­századok, sőt évezredek során, az egymást váltó nemzedékek leg­nemesebb törekvései, tevékeny­sége, áldozata révén halmozód­tak fel, és — noha itt számokkal nem bizonyítható a képlet — igen valószínű, hogy érvényes ebben a tartományban is: szelle­mi, érzelmi, erkölcsi, kulturális értékeket ugyancsak jóval nehe­zebben, sokszor — hosszabb ide­ig tartó, s nagyobb erőfeszítéssel lehet alkotni-teremteni — a ron­tás-rombolás iszonyú hatásfoká­hoz képest. Térjünk vissza ezek után az eredeti kérdéshez: jók az embe­rek vagy rosszak inkább? Mondom, én rábízom a választ az olvasóra. S ha netán arra a következte­tésre jutna, hogy a százszor ezerszez hatékonyabb rontó erők ellenében is fejlődik, gazdagodik a világ, és ez a fejlődés csak a százszor ezerszer annyi — sőt még annál is több — tisztes­séggel, munkával, alkotókedv­vel magyarázható meg —, ha er­re a következtetésre jut. hadd kerekítsem ki ezt az egyenletet még valamivel. Valami olyan­nal. ami sokunkban növelné a bizakodást, ha úgy tetszik: az optimizmust. Láttuk: mennyivel könnyebb értékeket pusztítani, mint érté­keket teremteni. Nos. hát amennyivel könnyebb, legyen a kártevőkre nézve annyi­val — veszélyesebb is. (36.) Csak attól akarlak megóvni, -drága gyermekem — ölelte ma­gához Andrást az öreg —, hogy ne akarj többet levenni a ba­tyunkból, mint amennyinek ér­telme van. Sötétedésig beszélgettek. Kora­beli újságkivágásokat rakosgat­tak össze, egykori hadijelentések szövegeit illesztették a túlélők Vallomásaihoz. Végül is vissza­tért megszokott jókedvük, nevet­tek, mókáztak, kivételesen el­pusztították Franci bácsi minden élelmiszertartalékát. Az öreg ki­vételesen lekísérte őket a taliga- útón, egészen a szőlők végéig. Ott mondta a lánynak. — Tudod-e kislányom, én az öregeknek ahhoz a válfajához tartozom, akik nem nagyon r' gaszkodnak a matuzsálemi kor­hoz! Azt azonban szeretném megérni, amikor megvéded a dip­lomamunkádat. Nem kell mesz- szlre menned, hogy megleld a té­máját. ígérd meg nekem, hogy meghívsz. Zsuzsa szótlanul, férfiasán ke­zet adott rá. Csakhamar elnyelte őket a sö­tét, eltakarta imbolygó alakjukat az erdő. Az öreg csendesen visz- szaballagott, lökött még egy-két marék venyigét a tűzre, sokáig ült a tűz mellett egy nagy tőkén. A szomszédok nem tudták mire vélni, hogy még éjfélkor is dú- dolgatott, énekelgetett magában. Benn az őrsön a kora esti órák nagyon csendesek, meghittek. Akik nemsokára szolgálatba in­dulnak. már nem fekszenek le, nincs sok értelme. Akik nem men­nek. azoknak meg korai lenne még. így lehetnek ezek az órák a disputák, viták, nagy összecsa­pások órái. Az egyik sarokban együtt ül egy kupaktanács. Közé­pen Takács nagyon lehangoltan, mellette Golubics összeráncolt homlokkal. Angyás egy ládán ku­porog. Balogh a felső ágyról ló­gatja le a fejét. Csík az ablakpár­kányon matat papírjaival. — Gyere, te boldog ember, ne­ked is megmutatom _ szólítja Takács Csík Andrást. — Kaptam egy szívhez szóló levelet, — Liza? — Liza. — Az a piszok — hirtelenkedik Golubics. de menten bánja, mert a lelógó Balogh-alkatrész jól tarkón egyengeti. — Bocsánat, de tényleg piszok. — Ne védd a lányt, nem me­gyek érte ölre. aki ilyet leír an­nak a becsületéért nem sokat ad­nak a piacon — jegyzi meg ke­sernyésen Takács és odanyújtja a levelet Csíknek. „Lajos! Négy hónapja voltál itthon, az­óta csak a leveleidet rakosgatom. Megpróbáltam már szerelmesked­ni is velük, de nem megy. Unom. Torkig vagyok veled. A barát­nőim hülyének néznek. Állandóan azt kérdezik, ki vagy te nekem, hogy miattad aggszűz magányba vonultam. Tényleg, Lajos! Ki vagy te nekem, hogy várjak rád, mint valami romantikus rokokó tyúk a szentföldi lovagra? A töb­bieknek három-négy krapekjuk is volt azóta. Én csak arra va­gyok jó, hogy bakteroljalak? Na­gyon beleszerettél a te szentföl­dedbe. Attól tartok, hogy akadt neked ott valami falusi, repedt- sarkú madarad. Egyszóval, unalmas vagy, élni akarok Vedd ezt a levelet annak, hogy lemondtam rólad. Kár a gő­zért, nem kell magyarázkodni. Más haza tud lógni legalább eev napra? Te nem? Más tud ügyes­kedni, csak te lelkesedsz, mi? Azt hiszem, jobb neked a katonaágy. Maradj csak azon. Harag nincs. Barátok lehetünk. Szia. Liza” — Miért körözöd Lajos? — A barátaim vagytok nem? — Köszönöm, Nem mondom, hogy sajnállak, mert nem illenék se hozzád. Se hozzám. Lehetek őszinte, de nagyon őszinte? — Elvárom. — Az ilyen piszok ringyó azt sem érdemli meg, hogy egy sort írj neki, Még azt sem, hogy megve­ted. vagy gyűlölöd. Nem ember az ilyen. — Kemény szavak. András! — Hozzád méltók. A barátod vagyok, nem a gyóntatód. vagy a kenőasszony. Ismerlek téged. Ha a barátoddal elbánik egy iány, méghozzá ilyen mocsokul, ilyen orvul, akkor azt a lányt te végig­pofoznád a Retek utcán. — Nem a büszkeségemet sérti — csattant fel Takács. — Tudom. Nem Takács Lajost bántotta meg egy hülye csitri, ha­nem Takács Lajos tizedest, aki nem kószálhat most vele kedve szerint a Várban. — Még az sem undorít. Engem az bánt, hogy beleszerettem vala­kibe, aki egy időben még ember volt kívül is, belül is. Vak vol­tam, nem vettem észre, hogy eev gilisztát ölelgettem. Nagy marha vagyok, megérdemeltem. Irigyel­lek. Csík. Zsuzsának a kisujja többet ér, mint tíz fővárosi Liza. — írásba adta, hogy szeret. Tes­sék, itt a bizonyíték — húzott elő Takács egy fényképet a zubbonya zsebéből. — Azt is eldöntöttük, hogy nálunk telepszünk le. mert nekem van egy külön szobám. — A kép hátán még friss az írás: „Lajosnak, akit szeretek”. — Liza szószegő, link és hűtlen kutya. A jelek arra mutatnak, hogy léhaságra hajlamos alkat, meggondolatlanul tesz ígéretet, később ezeket lelkiismeretfjurda- lás nélkül megszegi. Megbízhatat­lan, élettársnak alkalmatlan, gyenge’jellemű. — Szabadjon megjegyezni, hoev morális bizonytalanságot vélek felfedezni a vádlott jellemében. Ügy olvasom ki sorai között, ho«v a hűséget, a kitartást korszerűt­lennek tartja, hogy a tiszta sze­relmet karikírozza. Vajon mi mó­don értelmezi azt. hogy a többiek­nek három-négy krapekjuk volt azóta? A birtoklás mértékét mi­vel szabja? Végül kétségbe vo­nom a vádlott kulturáltságát. A stílus hányaveti. romlott, rossz hatások alatt álló lelki alkatra vall! — Ékes beszéde végén meg­hajolt Golubics. — Mit finomkodsz? Ez a roko­kó tyúk kigúnyolt téged, mert slapaj vagy. Nem érted, süket vagy Takács? — csúszott eP"<*t újólag Balogh. — Azt akartam még mondani, hogy társadalmi előítéletekkel van tele a kisasszony feje — foly­tatta a beszédet Golubics. — Ha még most is menő ejtőernyős len­nél, ha még most is vinnéd szín­házba. moziba, táncolni, autózni az apád kocsiján, akkor a hűség másként jelentkezne. A katona az nulla, az társadalmi periférián él? A katona az pária a jobb kö­rökben? Azt hiszem, egy kicsit hangosabban is kimondhatnánk, hogy előnytelen helyzetbe kerül­tünk, és ebben többen ludasak. Olyan közmorált kellene kialakí­tani, hogy azok. akik otthonma­radtak. akik az anyuka szoknyája mellett ülnek, igényesebbek len­nének Ha azok akik mentesül­nek a szolgálat alól, nem állná­nak szóba az ilyen lányokkal szo­lidaritásból, több lenne a becsü­letünk! — Ki nevelte így? — harsog közbe Takács. — Anyám nem. A te anyád sem. A Liza anyja sem! Inkább azt mondanám. így nem neveltük őket, így nem nevelte őket senki! Hogyan lehetne egv vtisztességes katona az ideál, ha a lapok tele vannak nyugati hip­pikkel, beat-sztárokkal, botrány­hősökkel. Ezek a mi lapjainkban jelennek meg. Az már csak rá­adás, hogy mindenféle nyugati pletykalap. film, képeskönyv la forgalomban van. • Minden csoda három napig tart. Itt is. A hegyen, ebben a különös magányban sokszor még annyi Ideig sem. A napi meg­próbáltatások. a kemény szol­gálat, a sok-sok kilométer hegy­re fel, hegyről le, nemcsak az izmokat szikkasztják, néha az emlékezést is visszaterelik. Van­nak. akik azt mondják, miféle szolgálat ez? Miféle terhet hord egy határőr? Jó levegőn van, sétál a hegyen, völgyben, erdőn, mezőn. Ugyan mitől fáradna el? Az öregebbje tudja. Visazerei árulkodnak!- (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents