Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 181. szám
w M í V i; 1.Ö I) K S • ÍROD a I. O M • M í ÍROD a I. O M • M í V í. s /. I I HATVANI DÁNIEL Ömölnek nyíló sorok Virág-görcsökben fetreng a nyár, ingét tépi, kőrisbogár-gomb szakad. Házak üveg-bczótja neszez, bronzsip reked, fuldokolnak fénytestű madarak. Habzik a rét, kutak szája bődül, , hasig érő gondban bitangot a barom, de kondul a rézharang, gulyás csördft, ostora bőrből hasított hatalom. Vigyázzban áll a torony, gömbje ragyog, akác mutatja fel neki pogány áldozatát, kései fürtjét, de lám, a falu lova motorok zsolozsmáin a mennybe táncol át. Míg palánkok tövén legel a csend, antenna-csúcsra szőlő kapaszkodik. Ásít a padlás, fülled, nem retteg seprűtől, kéménynek támasztott zsák szája csücsörít. Gumirecék alól száll az alkonyi por, munkál a vashuzalos sugarak szövetkezete. Micsoda díszszemle! Kukoricák nyíló sorai ömölnek át az űrön, porzójuk csillaggal tele. LÁTÓHATÁR Az elkötelezettség és hűség költője KUlön tanulmányt érdemelne az a tény, hogy napjainkban a különböző városokban milyen könyveket jelentetnek meg a tanácsok és a közművelődési intézmények. Méghozzá nemcsak helytörténeti, néprajzi és várostörténeti monográfiákról van szó, hanem egy adott táj, egy város vagy megye művészetének, irodalmának legjobb terméseiről is. Csak néhány példa: Nyíregyházáról, Debrecenből, Székesfehérvárról és Békéscsabáról hozott a posta verseskönyvet, antológiát az elmúlt esztendőkben. S legutóbb — a napokban — Szombathelyről érkezett küldemény. A Vas megyei Tanács kiadásában jelent meg Káldi János: Tavaszt- kiáltó című, szép kiállítású könyve. Ez a nyolcvanegy költeményt tartalmazó verseskönyv elismerő és támogató gesztus — eléggé nem dicsérhető — attól a megyétől, amelynek múltjá- val-jelenével, legjobb törekvéseivel régóta teljes mértékben összeforrt a költő. Az ötvenhárom éves Káldi János a Szombathelyi Tanítóképző Intézet magyar-könyvtár szakos tanára. Másfél évtizede már, hogy többek között a szépre, olvasásra, az irodalom értésére és hasznosítására neveli a fiatal nemzedéket. SZÍNPRÓBÁK, ÉGETŐKEMENCÉK, SAVÁLLÓ FESTÉKEK Látogatás a kecskeméti zománcművészeti alkotótelepen A nyári szünidő csendjétől álmos kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola egyik földszinti épületében nagy sürgésforgásra lel mostanában a látogató. Itt, a „hőkeze- 16”-ben vertek tábort a kecskeméti nemzetközi zománcművészeti alkotótelep résztvevői. Napjuk Javarészét az itt berendezett műhelyben töltik. A tágas helyiségben négy automatikus, hőfokszabályozóval ellátott kemence szolgáltatja az égetéshez szükséges 850 C°-os hőmérsékletet. Előszárító infralámpák sorakoznak az ablak előtt, az asztalokon, polcokon festékes edények, vafc és rézlapok, tálkák, ecsetek — amott félig kész és elkészült alkotások. A teremben munkába mélyedt férfiak és nők tevékenykednek. — Ki tudja megmondani, hogy a 735-ös festék saválló-e?... — hallatszik az egyik asztal mellől. Ketten is válaszolnak: — Nem! — Hát akkor azzal hiába próbálkozom! — hangzik újra. Odébb, a telep művészeti ve-, zetője, Kátai Mihály tolmács segítségével az egyik szovjet vendégművésznek magyaráz: — Ezt a sárga színt mi úgy érjük el, hogy a mázat a fehérre égetjük rá. A festék magában alkalmazva egészen másként hat. Ott van az égetett próba, megnézheti... Jurij Katengaonz bólogat: Da, Da! — értem. — Azután a megmunkálható rézlemezek nagysága iránt érdeklődik. Miután megtudja, hogy a legnagyobb kemence csupán 35—60 centiméter alapterületű, aggodalmas arckifejezéssel kérdezi: miként lehet akkor nagy-nagy felületeket megalkotni?... Kátai Mihály válasza után azonban megnyugszik. — Mozaikszerűen, kisebb lemezekből kell összeilleszteni. — Haraso, mondja elgondolkozva és munkához lát. Jávor Piroska Szentendréről érkezett Kecskemétre. — Nagyon jó, hogy a kemencék automatikusan tartják a hőmérsékletet — magyarázza. — Az enyém otthon vagy túlfűt, vagy nem elég meleg. Számomra a tábor azért praktikus, mert itt csak munkámmal foglalkozom és nem zavar semmi. Azontúl igen sokat tanulok kollégáimtól. Dolgozom vas és réz anyagra — a sík és domború felületeket egyaránt kedvelem. A zománcművészet bizonyos értelemben hasonlít az építészethez. Hiába tervez el az alkotó valamit, ha elképzelése nem áll összhangban az anyag — a mi esetünkben az égetett zománcok és fémek — törvényszerűségeivel. A vasfelületeknél a festék mindent lefed, az anyag eltűnik. A réz esetében viszont az alap savval kimaratható és így láthatóvá lesz. Más-más festéket, alkotói eljárást kíván a két eljárás. — Eddig én vaslemezre és csupán edényzománccal dolgoztam — mondja ifjú Koffán Károly, miközben egy tál kénsavban a rézlemezek maródását figyeli. — Most viszont az áttetsző mázak keltették fel érdeklődésemet. Izgat a rézanyagok megmunkálhatósága. A zománc iránt elkötelezett alkotók hihetetlen sok technikai eljárás^ között válogathatnak. Ügy tűnik, ezt a szakmát soha nem lehet teljes mélységében elsajátítani. Márpedig nagy lehetőségek állnak e műfaj előtt — különösen az építőipar által gyártott díszítő felületek létrehozásában. Dunaújvárosban a Dózsa II. lakótelepen már kezdenek zománcfelületeket alkalmazni a házak egyé- nítésére, de még számos műszaki és tervezői problémát kell megoldani. A kecskeméti alkotótábor egyik célja éppen az építőipari alkalmazhatóság kikísérletezése lehet. je és egyrÁásra gyakorolt hatása az alkotótelep legfontosabb célja. Emellett azonban számos területen hasznosítható tapasztalatokat összegezhetnek a tábor szervezői. Talán sikerül kidolgozni a hazai művészzománc-alap- anyagok gyártási eljárásait és átadni az érdeklődő vállalatoknak. Ez minden résztvevő érdeke. De ugyanilyen lényeges, hogy a vasbeton építészeti elemek rideg felületei közé élénk, égetett-tűzszí- nű, zománceljárásokkal készült díszítő felületeket helyezhessenek el az új lakónegyedek egyhangúságának enyhítésére. Kátai Mihály a kecskeméti zománcművészeti alkotótelep stílustörekvéseiről szólt. — A kiszámíthatatlan és a sejtett hőhatások eredményeként keletkezett zománcfelületek művészete ősi eljárásokon alapszik. A műfaj által rögzített stílusvilág évezredes hagyományokat őriz. Az alkotótábor Kecskeméten való létrehozásában az a gondolat is közrejátszott, hogy a résztvevők építsék be művészi formakincsük eszköztárába a táj, a környezet népi múltjának rendkívül gazdag és sokrétű stíluselemeit is. Az Alföld, a Kunság folklórja jogossá teszi ezeket a törekvéseket. Pavlovits Miklós • Égetés előtti szikkasztás. • „Ezt a sárga szint mi úgy érjük el.. • Félig kész és elkészült alkotások. A szovjet művészek csupán néhány napja érkeztek és még csak ismerkednek a tábor adottságaival, a magyar kollégák festékeivel, anyagaival, módszereivel. De máris javasolták, hogy egy alkalommal a klubban szívesen levetítik a magukkal hozott diafelvételeket, és tájékoztatót tartanak az általuk alkalmazott eljárásokról, mázakról, alapanyagokról. Az ötlet érthetően nagy tetszésre talált. A fővárosból érkezett Morelli Edit véleménye szerint az egyé- • A mázak felfestése türelmes ni módszerek és eljárások cseré- .jnunkát kíván. Pomogáts Béla irodalomtörténész egyik róla szóló kritikájában a népi elkötelezettség és hűség költőjének nevezte Káldit. teljes joggal. Mert nem nehéz bizonyítani, hogy szinte minden sorából ez derül ki. Amióta a Móricz Zsigmond által szerkesztett Kelet Népe című folyóiratban felfedezték a tehetségét és helyet adtak írásainak, s mióta eddigi három napvilágot látott kötetében számon tarthatták őt a kritikusok és olvasók, mindvégig ez volt a legjellemzőbb rá: a tájhoz, néphez, szülőföldhöz és megértő társakhoz tartozás. Lírájának a humánum az állandóan jelenlevő, sűrített anyaga, nélkülözhetetlen eleme. „Ügy tud nézni a dolgokra, mint aki először látja őket” — írta róla az azóta elhunyt kitűnő Vár- konyi Nándor, a ritka műveltségű és finom ízlésű idős irodalomtörténész. Nos, ez a tiszta látás, a dolgokra való sokszor szinte gyermekies rácsodálko- zás ott bújkál költeményeinek soraiban. A tájat, népet és az egyes — általa nagyon szeretett s becsült — embereket szoros összefüggésben látja. Ugyanígy a megtörtént régebbi eseményeket és a jelen történéseit. A család, az otthon, a szerelem és az emberi szeretet is gyakran fellelhető a költeményekben. Káldi János költői eszközei megragadóak; általuk a versek élővé és meggyőzővé lesznek, és élményt adnak az olvasónak. Az olyan összetett szavak és jelzős kapcsolatok, mint az „anyatáj”, a violaalkonyat”. valamint az ..emlékek hársfavirága”, a „fű-szelíd őz”, a ..ködlebegésu" felhő”, meg a ,.tél- mosolyú halál” stb., mind-mind a versek esztétikai értékét növelik. Metafórái is hatásosak. Nála a lehetetlen szép csillag, a tekintet szomorú füst. a nyár omló viola, és lánggá vált zene a nád. A leginkább természetből vett vagy a természeti környezet tárgyainak, jelenségeinek felhasználásával szemléletessé alakított képek egyik erősségei a verseknek. „Az alkony rózsáját letépi a szél”.’ és „az erdők csöndbe vesznek”, olvassuk az ilyen és hasonló sorokat a rokonszenvesen hangzó versekben. S az ilyeneket: „Az utat felkapja a kósza szél”, azután .,egy ág tartja a Holdat, és .,az erdők csöndbe vesznek”. Igazi költőiséggel nyilatkozik meg a költő optimizmusa ebben a képben: „A fa szívere tett ággal esküszik az eljövendő tavasznak”. A kötet versei a legkülönbözőbb műfajban íródtak. A daltól az elégiáig és az epigrammától a szonettig széles a skála. Néhány prózavers is a szerző tehetségéről árulkodik. Ám legsikerültebbeknek mégis az egyszerű hangú, népdal szerű költeményeket érezzük. Ilyen például a Magyar népdal, a Fúdd el, jó szél, fúdd el, a Szalai nagymama a Téli fák. a Veres Péter, az Azt szeretem és az Őszi etűd. A Judit című vers meghitt és kitárulkozó egyben, az őszi etűd kis formai remeklés. A Sirató mélységesen emberi és egyszerűségében ma- gávalragadó. Az, hogy néhány költemény a kötet színvonala alatt marad (Nem magadé. Röpcédula. Ima a szabadsághoz). mert nyakon csíphető benne a közhely, az elcsépelt mondanivaló, alig von le valamit a Tavaszt-kiáltó igazi értékeiből. Káldi János — akit a verskedvelők a Forrás oldalairól is ismernek — ezzel az új könyvével bizonyára új híveket szerez magának Bács-Kiskunban is. Varga Mihály ;ra;i:i:i;i;i:i:i:i;i;i:i i:i!i:i;i;i:iii:i;i:i:i;i;i:i;i;i:iffl ESKÜVŐ r~7uhog az eső; ernyők alól " nézegetik az utcát az emberek; a gépkocsik ablaktörlői alig hallható surrogással terelik el a vizet a szélvédőkről; eresz alá, fák lombjába húzódtak a verebek, s szorosan egymás mellé bújva várják a zápor végét. A tanácsháza előtt férfiak, nők pillantgatnak a közeli kereszteződés felé: abból az irányból kell megérkeznie a zöld színű Polski Fiat 125-nek, melyben a házasulandók foglalnak helyet. Amint befordul, halk kattanás észlelhető a folyosóra is telepített hangszórókból: de nem az ilyen alkalmakkor szokásos induló csendül fel, hanem az egykori Ómega-sláger, a Gyöngyhajú lány dallama. Lassan, a helyzet megkívánta szertartással halad a menet abba a terembe, ahol a házasságkötéseket szokták tartani. Az anyakönyvvezető előtti fotelekbe a vőlegény, a menyasz- szony, valamint a két tanú ül, a székek első sora a szülőké, testvéreké, a többit a vendégek vehetik igénybe. A hátsó sorokban ülők a hely- foglalással egyidejűeg köszöntik egymást, s halkan a két ünnepelt „kitárgyalásába’’ kezdenek. A kusza mondatokból kiderül, hogy a vőlegény megbecsült dolgozója vállalatának, jó szakember, folyamatosan képzi magát, amit nemcsak tanfolyam-oklevél, marxista—leninista egyetem, hanem sikeres egyetemi fölvételije is bizonyít. A menyasszony egyetemi hallgató, házias, művelt, s hozzá csinos is. Szép pár — mondogatják, ezt ismétli meg az anyakönyvvezető is, az „igen” elhangzása, s az okiratok aláírása után mondott beszédében. A pezsgőspalackok durranása után a gratulációk következnek, majd elhalkul a zene; a zöld Polski Fiat az ifjú párt a fényképészhez, a még jelenlevő autók 1 a vendégsereget egy csárdába szállítják, amely csárda nagyterme ez alkalommal rezerváltatott. Az eső még mindig, vigasztalanul mossa az utakat. • TArom pincér készíti fel a 11 szükséges tálakat, evőeszközöket, poharakat az asztalokra; egyikük: egy tizenhét év körüli lány külön gonddal rendezgeti a főhelyen pompázó virágokat, mozdulatai nagy gyakorlatról, s foglalkozása szeretetéről tanúskodnak. , Taps fogadja a fényképésztől megérkező párt, az erősebb fény még inkább kiemeli az ifjú férj határozott, markáns vonásait, melyeket alig halványít félhosz- szú, barna haja; de újdonsült feleségének arcán is felfedezhetni eleddig észre nem vett mosoly- gödröcskéket. Az ifjú fér) szülei vidáman beszélgetnek a terebélyes rokonság megjelent tagjaival, az alkalom egyben kipótolja azokat a látogatásokat is, melyek távolabb lakó hozzátartozók esetében törvényszerűen ritkák. Kissé külön ül, maga elé néz az ifjú férj nagyapja. Arcán nyolcvan évének ráncai mosolyognak, szemében öröm: megérte a nagy eseményt: unokája lakodalmát, s ha tízéves ígéretét, mely a menyasszony megtáncoltatását foglalta magában, nem is tudja teljesíteni, jelenléte kárpótolja ezt. A feleség szülei több rokont üdvözölhetnek, az ok egyszerű: néhány kivételtől eltekintve helyi lakosok, így nem okoz különösebb problémát a jelenlét. Számos ismerős, szomszéd, jó barát is körülüli az asztalokat. A vacsorához aperitifnek száraz fehér vermutot, hortobágyi húsos palacsintát szolgálnak fel, a vőfélyek egyike köszöntőt mond. A kétszemélyes tálak — két na- lurszelet, négy rántott velő, hat rántott máj, savanyúság, bőséges porció, pirított burgonya, rizs és tartármártás található rajtuk — osztatlan sikert aratnak. Ojabb fénypont: a táviratok felolvasása következik. Halkan derülnek a vendégek: „Sok örömet, boldogságot, kilenc hónap múlva apróságot!” — kívánja az egyik. Az ifjú pár pirul, mikor az alkalom pajzánságát kihasználva a keresztapa átadja a nászút kellékének, a vikendház- nak a kulcsát. Kis zavar, melyet a felszolgálólány anyáskodó gondoskodása eltüntet: folt esik a menyasszonyi ruhán. A hangulat az ifjú pár által kezdeményezett közös énekléssel a tetőfokára hág, a szerződtetett muzsikusok nem tudják operettdalaikat a fiatalokra kényszeríteni — a prímás a közöny és az unalom egyértelmű jeleként többször ásít. A vacsora végén, a szokásos pálinka helyett pezsgő kerül a poharakba, az ifjú férj mond ,'tósztot. Az ügyeletes személy- gépkocsik hazaszállítják a sereget — világosodik. Szép nap ígérkezik. * A z ifjú pár dél körül éb- ^ red. A szobában — a férj szüleinek házában — félhomály van; a redőny okozta sötétben azért kivehetők a tárgyak körvonalai. Lábujj hegyen az íróasztalhoz lopakodik a férj, és bekapcsolja a lemezjátszót; a helyiséget elárasztja a sztereohangzás. A basszusok megrezegtetik a könyvszekrény üvegeit — a férj lepte meg magát a bútordarabbal — az NSZK gyártmányú, formatervezett teáskészletet, a herendi, ugyancsak formatervezett kávéskészletet, az alpakka étkészletet, sőt, meglebegtetik a borítékokat is, melyekben a nászajándéknak szánt összegek lapulnak. A már meglevő bútort is beleszámítva körülbelül 40 ezer forint a kezdés, ebből 20 ezer forint takarékbetétkönyvben tá- roltatik. Az ifjú házasok mintegy ezerhatszáz kötet könyve pluszban jön ehhez. A redőny okozta zajt a szülök — igen helyesen — az ébredés csalhatatlan jelének tulajdonítják, kopogás után étkezésre szólítják fiukat, illetve menyüket. A sietve bekapott ebéd közben a fiatalasszony felé folyik egy kidőlt pohárból a bor, ami ugyebár a közeli keresztelő jele. Csomagolás közben az ifjú férj elárulja, hogy a másfél éves kapcsolat kezdete jutott eszébe, mikor is egy lapot így fejezett be: „üdvözletét küldi, ölelj ne), csókoljna) .. . ’’ Nagyot nevetnek, majd megölelik, megcsókolják egymást. Ha két év múltán beköltöznek az új lakásukba, bizonyára ez a pillanat is eszükbe jut majd. Dőröndölckel a kézben in- dúlnak a fiatalok a buszhoz, mely a nászút színhelyére szállítja őket. — Majd írunk! — kiáltanak vissza; a fiatalasszony hangjára előrekerül a kutya is, éktelen ugatással fejezi ki azt, hogy némiképp ismeretlen még számára a hölgy. f Kiröpült az első — mondják a férj szülei, másik két fiukra gondolva, és megsimogatják egymás kezét. Férjhez ment a legkisebb is — gondolják tizenöt utcával távolabb az asszonyka szülei és megszorítják egymás kezét. Ballal József t
