Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-25 / 173. szám

A tanyaszínház bemutatói Magyar posta Az agrártudományi egyesület ifjúsági szervezeteinek N xÄ ^ országos tanácskozása Az V. Duna menti íolklórfesztivál mai műsora Hazánkban elsőként Kecske­méten alakult meg tavaly a Ma­gyar Agrártudományi Egyesü­let ifjúsági szervezete Ennek a kezdeményzésnek nagy vissz­hangja támadt, a mezőgazdasá­gi felsőoktatási intézményekben egyre-másra jöttek létre az ifjú­sági csoportok, és megalakultak a MAE országos elnöksége mel­lett működő ifjúsági bizottság is. A Kecskeméten 1974-bsn meg­rendezett első országos ifjúsági tanácskozáson olyan határozatot hoztak, hogy az ifjúsági csopor­tok képviselői évente megvitat­ják a fiatal szakembereket leg­inkább érintő kérdéseket. Ilyen előzmények után a napokban Gyöngyösön, a Kertészeti Egye­tem Kertészeti és Agronómiái Főiskolai Karán találkoztak a MAE egyetemi és főiskolai if­júsági csoportjainak vezietői. A résztvevőket dr. Gyúró Ferenc, az egyetem rektorhelyettese kö­szöntötte. Dr. Bélák Sándor, a Keszthelyi Agrái‘tudományi Egye­tem rektora, a MAE alelnöke tartott vitaindító előadást. Az agrártudományi egyesületnek az egyetemi és főiskolai hallgatók gyakorlati életre való felkészí­tésében vállalt szerepéről beszélt. A vitaindító előadást korrefe­rátumok követték. Elsőnek Csd- ky Csaba, a KISZ Központi Bi­zottságának munkatársa beszélt a fiatal agrárérteinriség közéle­ti feladatokra való felkészülésé­ről, a KISZ ezzel Összefüggő teendőiről. Piukovics Antal, az egyesület Bács-Kiskun megyei ifjúsági bizottságának elnöke, és lesó István, a főiskolai ifjúsági csopot titkára számolt be a cso­port megalakulása óta elvégzett munkáról. A kétnapos találkozó > Heves megyei kutatóintézetekt»en. álla­mi gazdaságokban és termelő- szövetkezetekben tett üzemláto­gatással, tapasztalatcseri ével fe­jeződött be. KALOCSA 18 órakor a szabadtéri színpa­don a népművészet mesterei ta­lálkozójának ünnepi műsora. Köz­reműködnek az énekes, hangsze­res. táncos és rigmusmondó nép­művészek. Kiállítások: Nemzetközi népi díszítőművé­szeti kiállítás. (I. István úti kiál­lítóterem), Az Alföld népi díszítőművésze­te (I. István úti általános iskola). Az Alföld a festészetben (Me­zőgazdasági Szakközépiskola) Kalocsa népművészete (Visky Károly Múzeum). „Király Ilus” pályázat (pingá- lók, népi hangszerek, babkészí­tők) anyagának kiállítása (Nép- művészeti és Háziipari Szövetke­zet bemutatóterme.) BAJA 9 órakor a járási hivatal dísz­termében a Duna menti népek néprajzi mozgalmairól rendezett tanácskozás. _10 órakor a József Attila Műve­lődési Központban népdalkörök országos találkozója. 20 órakor a Központi filmszín­házban a népdalkörök országos találkozójának záróhangverse­nye. Kiállítások: Észak-Bácska magyar népmű­vészete. (Türr István Múzeum), Az országos folklór képzőmű­vészeti pályázat anyagának kiál­lítása (MSZMP V. kerületi szék­háza). Jég kánikulában... Szabadtéri színpadot már sokszor építet­tek Kecskemé­ten, műjégoá- lyát kánikulá­ban egyszer- kétszer. Ekko­rát sohase. Már szerdán elkészítették a 500 négyzetmé­teres alapo* A csatlakozó par­ketta-szelvé­nyekre ’ kát­ránypapírt he­lyeztek, majd a fagyasztó víz áramlásához egy spirális csőrendszert ágyaztak nedv­szívó fűrész­porral kevert homokba. A jéggyártó gép Freon 22-es gáz használatával módosítja a víz bizonyos tulaj­donságait: csak —80 foknál vál­toztatja halmazállapotát. Az így képzett 5—6 centiméter vastag jégen mutatkozik be ma (Tőth Sándor felvétele) este az Európa Eistheater Kecs­keméten, a Széktói Stadionban. Felvételünk a| díszletek elhe­lyezését könnyítő vasváz és hát­tér szerelését mutatja. KERESIK A LEHETŐSÉGET a kirándulók jobb ellátására A lakiteleki Tőserdő az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb ki­rándulóhellyé vált az utóbbi években. Nemcsak Kecskemét-, ről és környékéről, hanem távo­labbi helyekről is szívesen fel­keresik a pihenni vágyók. Szom­bat-vasárnap, valamint ünnep­napokon nyolc-tízezer ember el­látásáról kell gondoskodnia a helyi vendéglátó üzemeknek. Sajnos, sok látogató esetén je­lentkeznek a gondok, nagy a torlódás, zökkenők vannak az étel- és italellátásban. Előbbre kell lépni, több eláru­sítóhelyre, bisztróra van szükség ahhoz, hogy a panaszok meg­szűnjenek. Erről beszélgettek azon a tanácskozáson, amelyet a kecskeméti járási pártbizottság kezdeményezésére hívtak össze a napokban. A megbeszélésen a járási pártbizottság és tanács képviselőin kívül Kecskemét ve­zetői is részt vettek, ezenkívül az érdekelt vállalatok, intézmé­nyek felelősei. A megyei tanács vb kereske­delmi osztálya június végén egy jelentést állított össze, amelyben összefoglalta az általános hely­zetei Megállapították a jelentés összeállítói, valamint a szóban forgó tanácskozás résztvevői, hogy a tőserdei üdülőterület el­látása a helyi fogyasztási szö­vetkezet, a MEZÖTERMÉK Szö­vetkezeti Vállalat, a vendéglátó- ipar és a kereskedelmi szervek közreműködésével az elmúlt évekhez viszonyítva sokat fejlő­dött. Bővült az ételkínálat, ja­vult a hűsítőital-ellátás. Hétköz­nap kevesebb a gond, csúcsfor­galom idején azonban rengeteg a panasz. Nehezíti az ellátás megszerve­zését, hogy kicsik a vendéglátó egységek, kevés a raktározási lehetőség, nincs elegendő kiszol­gáló személyzet. Az árubeszer­zést, áruellátást és -szállítást nagymértékben befólyásolja az időjárás. Szűk a hűtőkapacitás. Ezért nehezen oldható meg pél­dául. hogy vasárnap elegendő tej és tejtermék legyen a boltok­ban. A kevés hűtőpult miatt az üdülőterületen nincs megfelelő • Az üdülőtelep termálfürdője. minőségű és mennyiségű tőke­hús, valamint töltelékáru. Néhány intézkedéssel azonnali javulást lehet elérni. Jelentősebb előrelépés viszont csak újabb vendéglátó egységek létrehozá­sával, illetve a meglevők bőví­tésével lehetséges. A sütőipari vállalatok segít­hetnek abban, hogy vasárnap az üdülőterületeken legyen elegen­dő mennyiségű kenyér, péksüte­mény. A Középmagyarországi Tejipari Vállalat lehetőséget ta­lálhat arra, hogy megoldja a vasárnapi tej- és tejtermék-ellá­tást. Ugyancsak azonnal meg­oldható a töltelékáruk, a húské­szítmények választékának bőví­tése. A Lakiteleki Fogyasztási Szövetkezet kevés töltelékárut kap. Ez még a községek lakossá­gának ellátására sem elegendő. Szükséges lenne tehát kiemelten kezelni a lakiteleki üdülőterüle­tet e tekintetben is, hogy javul­jon a kínálat. Tej- és tejtermék­árusító helyeket azonnal fel le­hetne állítani. Diákokat is be lehetne vonni a nyári szünidő­ben az elárusító személyzet ki­egészítésére. A tanácskozáson részt vett több termelőszövetkezet és a Kecs- kemét-szikrai Állami Gazdaság vezetői. Szó volt arról, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek azonnal tudnának segíteni az el­látás javításában. Alapvető változásokat csak újabb üzletek létesítésével' lehet elérni. A MÉSZÖV keresi annak lehetőségét, miképpen tudna se­gíteni e tekintetben a Lakiteleki Fogyasztási Szövetkezetnek. Tár­gyalások folynak a Kecskeméti UNIVER Fogyasztási Szövetke­zettel is, hogy segítsen az ellá­tás javításában. Általános véle­mény szerint a fürdő közelében egy ABC-jéllegű üzletet kellene építeni. A MEZÖTERMÉK Szö­vetkezeti Vállalat jövőre új el­árusítóhelyet nyit. K. S. A kecskeméti, kiskunfélegyhá­zi, nagybaracskai, hetényegyházi és jó néhány más fellépés után a megyei művelődési központ keretében működő tanyaszínház fiatal művészei ma Belső-Balló- szögön lépnek közönség elé. Es­te fél hét órai kezdettel vásári komédiákkal igyekeznek az ér­deklődők kedvébe jtirni, a Kö­csög csárda udvarán. Holnap, szombaton teste ugyan­csak fél hétkor a ménteleki mű­velődési ház látja vendégül a szereplőket. A szabadtéri elő­adást bál követi. A tanya-színház vasárnap este hat órai kezdet­tel a katonatelepi általános is­kolában szórakoztatja a közönsé­get; majd ezt követőért hétfőn este fél hét órai kezdet tel Bor- bás Szolnoki úti iskolájía udva­rán lépnek dobogóra a fia tal mű­vészek. A RÁDIÓ MELLETT A kiskunsági nótafa Elkényeztette a muzsikaraj’on- gókat tegnap a Kossuth-rádió. Világnagyságok vezényeltek — Yehudi Menuhin, Herbert vtön Karajan —, Lehr Edit népdalo­kat énekelt, népszerű színészek sanzonokat adtak elő, új felvé­telben szerepelt a Vándor Kórus,, kamarazenekari művek hangzot­tak el stb. E sokszínűséget szín­vonalasan gazdagította Szomjas- Schiffert György Kiskunsági nó­tafa című műsora, mely kora délután hangzott el. A tudós népzenekutató hosszú időn át Kiskunhalas környékén gyűjtötte a magyar népdalt. Ak­kor ismerkedett meg — 1954-ben — az ott élő Gyovai Józseffel, aki később, nyolcvankét éves ko­rúban szalagra mondta legked­vesebb dalait. Az öt elemit vég­zett idős ember egész életét a Kiskunságban töltötte el: Maj- sán. Halason és Jászszentlászlón. Kitanulta a hentes mesterséget, * kocsmáros is volt egy ideig, majd végleg visszatért a föld­höz, a gazdákodáshoz. A rádióban felvételről elhang­zott dalai is a paraszti életet, a népi sorsot, közelebbről a pász­tori világot elevenítette fel a hallgatók előtt. A sokat átélt, so­kat látott ember bariton hangja a nép érzelemvilágának szépsé­geit közvetítette a mai ember számára. A „Nyisd ki babám két ablakod'’ és a „Mély a Ti­szának a széle” kezdetű dalok, s a többi, mélyen átélt paraszti ének, betyárnota, mind-mind kellemesen hangzott a rádió hangszórójából. A tömör, de meggyőző össze­kötő szövegből megtudtuk töb­bek között, hogy az idős nótafa, .a Kiskunság dalainak össze­gyűjtője és hű őrzője 1962-ben meghalt. Azóta sok szép dalát saját előadásában őrzik a hang­szalagok. V. M. Halálos baleset Kecskeméten Halálos szerencsétlenség tör­tént szerda délben Kecskemét bell.erületén, a Hock János utcai központi autóbusz megállóban. Vörös Tibor, Ágasegyháza, Sán­dor,telep II. kér. 26. szám alatti lakos az általa vezetett csuk­lós járművel indulás közben el­ütötte az előtte gyalogosan ke­resztülhaladó 81 éves Sárközi Ilonái, Kecskemét, Marx tér 1. szám alatti lakost. A baleset kö­vetkeztében az idős hölgy olyan súlyosan megsérült, hogy a hely­színen meghalt. A tanúvallomá­sok és a helyszíni szemle alap­ján ai rendőrség megállapította, hogy a gépkocsivezető és az ál­dozat egyformán vétett a "r’ESZ-szabályok ellen. A sö­rrel szembeni alkoholszondás vizsgálat szeszes italfogyasztást nem mutatott ki. Vörös ellen el­járás indult. Ugyancsak a megyeszékhelyen szerdán este fél 7-kor Matok László, Felgyő, II. kerület 123. szám alattj, lakos a 10. számú Volán Vállalat pótkocsis teher­autójával a Bethlen körúton ha­ladt a Bem utca felé. Megállás nélkül hajtott az útkeresztező­désbe, s mintegy 30 kilométeres sebességgel nekiütközött a jobb kéz felől a védett útvonalon kö­zeledő és balra, a Bethlen kör­útra kanyarodó pótkocsis teher­gépkocsinak, melyet Kiss András. Kecskemét, Kertváros XII. utca 6. szám alatti lakos vezetett. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár körülbelül 40 ezer forint. A karambolért az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” táblát figyelmen kívül hagyó Mátok László a felelős. A vétkes fék­hibára hivatkozott, ezért a ható­ságok műszaki vizsgálatot ren­deltek el K. F. Lapzártakor érkezett • Megkoszorúzták Vajda Imre síremlékét A Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjának sírkert* jeben csütörtökön errnekeztek meg Vajda Imre akadémikus, a mun­kásmozgalom kiemelkédő alakja 75. évfordulójáról. (MTI_fotó — Benkő Imre felv. — KS) * Egyiptomi döntés a kéksisakosokról Egyiptom hozzájárult az ENSZ-erők mandátumának három hónap- pa.l való meghosszabbításához a Sínai-félszigeten. A tényt Iszmail Fal írni egyiptomi külügyminiszter (balról a harmadik) jelentette be az Arab Szocialista Ünió kongresszusán. (Telefotó — AP-rádiómásolat — MTI—KS) • Ktonecker vezeti>«z NDK delegációját az EBK záró szakaszán %. Eriich Honecker, az NSZEP KB első titkára vezeti az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet harmadik, zárószakaszán rész­vevő NDK-delegációt. A küldöttség tagjai: Hermann Axen, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagjai, a KB titkára, Oskar Fischer kül­ügyminiszter, Siegfried Bock nagykövet, külügyi főosztályvezető, és Heinz Oelzner, az NŐK helsinki nagykövete. (MTI) • Szovjet—kínai kereskedelmi megállapodás Moszkvában aláírták a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kor­mánya közötti 1975 évre szóló árucsereforgalmi és fizetési megálla­podást. A megállapodás aláírása előtt Nyikolaj Patolicsev, szovjet külkereskedelmi miniszter fogadta a kínai kormányküldöttség ve­zetőjét — Csen Csie külkereskedelmi miniszterhelyettest és a küldött­ség tagjait. (TASZSZ) • Üjabb magyar döntősök Caliban Caliban az úszó-vilÜbajnokságon magyar idő szerint csütörtök dél­után újabb hat szánkban rendeztek időfutamokat. Ezek közül több magyar versenyzőt is rajthoz szólítottak, így elsőnek a 200 m-es hát­úszás. Verxasztó Zoltán és Rudolf Róbert biztosan jutott a nyolcas döntőbe. • Bélyegblokk a záróértekezlet tiszteletére 'I, wu - j* ;• I! Wllht'l’l >1 £-’r-y * ii.i n m >V . f , ////-./s/w Bélyegblokkot bocsát forgalomba a Magyar Posta július 30-án az európai biztonsági és együttműködési értekezlet csúcstalálkozójának megnyitása alkalmából. , . .,- (MTI-fotó — reprodukció — KS) fc ■ JÉ’ c % PETŐFI NÉPIÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: űr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Prwt*zlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 11-019. lí-516 (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 20 916 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 216—96162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáció« eljárással. 6001 Kecskemét, KfÜSŐ-Szegedl út 6. Telefon: is-729 Igazgató: Ablaka lakván | Index: X6 065

Next

/
Thumbnails
Contents