Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-24 / 172. szám
Számok az ismeretterjesztésről PETŐFI NÉPE Mozi mindenkinek Immár hagyományossá és igen népszerűve. vált Baján, a József Attila Művelődési Központ) mellett az ingyenes nyári szabadtéri filmvetítés. Minden hétfőn, szerdán és pénteken érdekes ismeretterjesztő filmeket tekinthetnek meg a patinás épületek által közrefogott terecskén, az arra sétálók. Néhány héttel ezelőtt a TIT megyei elnökségének kecskeméti ülésén részt vett dr. Vonsik Gyula, a TIT országos főtitkára is. Akkori felszólalásában beszélt egy érdekes kiadványról, melyet azóta eljuttattak valamennyi TIT-szervezethez, az ismeretterjesztéssel valamilyen formában foglalkozó közművelődési intézményhez és szakemberhez. 'A szép kiállítású, ötletesen szerkesztett könyvecske címe: TIT Statisztikai Évkönyv 1974. Az előszóban a főtitkár elmondja, hogy a társulat történetében első alkalommal került sor ilyen jellegű kiadvány megjelentetésére. Ezt az tette lehetővé, hogy a TIT munkájának nyilvántartásában olyan szakaszhoz érkeztek el, mely igazi fordulatnak nevezhető. „A gépi adatfeldolgozás első ízben ad a kezünkben olyan lehetőséget, amelyet jól kihasználva munkánkat tudatosabbá, szervezettebbé és főként hatékonyabbá tehetjük” — írja dr. Vonsik Gyula. Az első részben az ismeretterjesztés országos adatait közük. Ebből többek között megtudjuk, hogy az előadások száma az utóbbi esztendőkben egyenletes emelkedést mutat. 1974-ben hazánkban összesen száztizenöt- ezemél több előadást tartottak a szakosztályok, a legkülönfélébb témakörökben. A nyelvtanfolyamok száma meghaladta a kétezer-ötszázat. Az említett évben csaknem öt és fél millió látogatója volt a rendezvényeknek; s azoknak a száma, akik valamilyen nyelvet tanultak intézményesen, meghaladja a harminc- hatezret. Az évkönyv további fejezeteiben részletes adatokat találunk az egyes szakosztályok munkájával, eredményeivel kapcsolatban. S aki kíváncsi rá, összehasonlításokat végezhet az ország különböző megyéi által végzett tevékenység között. Megtudható például, hogy míg az országos összesítő szerint az utóbbi két esztendő alatt mintegy két százalékkal csökkent az előadások száma, addig Bács-Kiskunban ugyanez idő alatt tízszázalékos az emelkedés. Érdemes hosszabban elidőzni annál a résznél is, ahol a megyei adatokat járásokra és városokra felosztva találja az ember. Az ezer lakosra jutó rendezvények száma tavaly a bajai járásban volt a legmagasabb (17), és a halasi járásban legalacsonyabb (5). A városok közt ugyancsak Baja került az élre (22); s Kiskunfélegyháza áll az utolsó helyen (9). Ha a megyéket hasonlítjuk össze, akkor azt látjuk, hogy Bács-Kiskun valahol a középen foglal helyet a táblázatban. Természetesen az ismeretterjesztést nem szabad kizárólag a számok alapján bírálni, értékelni. Ám bizonyos következtetéseket nemcsak lehet, de le is kell vonni belőlük. Különösen ösztönző lehet, ha összehasonlítást végzünk a szemléletesen elénk tárt táblázatok alapján. S ha elvégezzük azokat az elemzéseket, melyek további gondolkodásra és cselekvésre serkentenek bennünket. V. M. Külföldi autósok a megyében Negyven gépkocsihoz kapcsolt lakókocsiból álló „karaván” táborozott le tegnap déltájban Kecskeméten, az Alföld Áruház melletti parkolóhelyen. Az NSZK autóklubja (ADAC) és a Magyar Autóklub közös szervezésében mintegy száz turista ismerkedik hazánk tájaival, természeti szépségeivel. A csoport vasárnap lépte át a határt, majd két napot budapesti városnézéssel töltött. Tagjai közül néhányan korábban is jártak már Magyarországon, sőt Bács-Kiskun megyében is. Kecskeméten, a városi tanács • dísztermében dr. Sánta László a végrehajtó bizottság titkára köszöntötte a nyugatnémet országjárókat, tájékoztatva őket a város életéről, fejlődéséről, helyünkről az országban. Délután a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal bugacpusztai programja várta a turistákat. A lovasbemutató után magvaros vacsorán vettek részt, majd a hangulatos tábortűz mellett szórakoztak. Az éjszakát a pusztán töltötték. Ma Mohács, Pécs, Har- kányfürdő, s a Balaton megtekintésére indulnak tovább. • Autókaraván a kecskeméti parkolóhelyen. (Pásztor Zoltán felvétele) Felújítják a régi széndioxidkutakat és újakat is fúrnak Ritka és értékes természeti kincsünk a répcelaki gáz — a széndioxid. A gyár környékén telepített széndioxidkutak mélyek. Általában kétezer méter mélyről jön fel a gáz, amelyet azután tisztítani kell. hogy használhatóvá tegyék. A répcelaki gyár jelenleg már 99.99 százalékos tiszta gázt állít elő. Az elmúlt évek során jócskán kikezdte a széndioxid a béléscsöveket, ezért ezeket cserélni kell. A munkát az OKGT dunántúli kutató és feltáró üzeme végzi. Először a 24-és számú kút béléscsöveit cserélték ki; a mintegy kétezer méter mély kút 1400 méter hosz- szú csőszakaszát újították fel. A kutak csőrendszerét folyamatosan cserélik ki, ezenkívül új széndioxidtermelő kutakat is fúrnak, kettőt Mihályiban, és négyet Répcelakon. A DACIÁRA NEM VOLT CASCO Biztosítási csalás kísérletéért egy év börtöü Vörös János, Kalocsa. Alkotmány utca 1/a. szám alatti lakos 1974. július 4-én vásárolt egy új Dacia típusú gépkocsit. Mielőtt még az UL 11—61 rendszámú gépkocsit átvette volna, az Állami Biztosító kalocsai fiókjának körzetfelügyelője ajánlotta Vörös Jánosnak, hogy kössön az új személygépkocsira OASCO-biztosí- tást. Ezt az ajánlatot a tulajdonos azzal utasította el, hogy neki erre nincs szüksége, mert gyakorlott gépkocsivezető. A múlt év július 28-án este Vörös János öccse. Vörös István kölcsön kérte a Daciát azzal, hogy másnap, hétfőn reggel Békéscsabára indulnak családi kirándulásra. így is történt, csakhogy amikor onnan visszafelé jöttek, Vörös István szabálytalanul közlekedett és Lnkilelck belterületén balesetet okozott, amelynek során mgsérült az új Dacia is. Hazaérve Kalocsára, a két testvér abban állapodott meg. hogy CASCO-biztosítást kötnek.Ez július 30-án meg is történt, jnajd Budapestre utazlak, ahol az Állami Biztosító kárrendezési igazgatóságán kitöltötték az ilyenkor szükséges iratokat, olyan hamis adatot tüntetve fel. hogy a kocsival 1974. augusztus 1-én karamboloztak. A kárrendezési folyamat megindult, de közben a biztosítónak tudomására jutottak olyan tények, amelyek arra engedtek következtetni, hogy Vörösék hamis adatokat közöltek, s így akartak hozzájutni a már elkészült kárfelvételi jegyzőkönyvben szereplő 45 ezer forint kártérítéshez. A csalás tehát nem sikerült és a Vörös testvérek bíróság elé kerültek. A Kalocsai Járásbíróság a napokban hozott ítéletével Vörös Jánost és Vörös Istvánt bűnösnek mondta ki magánokirathamisítással . elkövetett csalás bűntettének kísérletében és ezért Vörös Jánost nyolchónapi börtönre és ötezer forint pénzbüntetésre ítélte, s egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Vörös István egyévi szigorított börtönt, hatezer forint pénzbüntetést kapott, s ugyancsak egy évre tiltották el a közügyektől. Ez utóbbi vádlottnál súlyosbító körülmény volt büntetett előélete, továbbá az, hogy a csalás ötlete tőle származott. Az ítélet még nem jogerős. G. S. • Ünnepi dekoráció készül Helsinkiben Készül már Helsinkiben a Finlandia-ház ünnepi dekorációja az európai biztonsági konferencia zárószakaszára. Képünk: a szovjet, az amerikai és a finn nemzeti lobogó. (Telefotó — AP—MTI—KS) • Súlyos összecsapássá fajult a tüntetés Szerdán Athénban súlyos összecsapássá fajult az építőmunkások felvonulása. A mintegy három-négyezer, magasabb béreket és jobb életkörülményeket követelő tüntető az Omonia téren levő munkaügyi minisztérium elé vonult, ahol páncélautókon, gumibotokkal és könnygázbombakkal felfegyverzett rendőrök várták őket. A felvonulók barikádokat emeltek, s köveket hajigáltak a brutálisan rájuk támadó rendőrökre. A tüntetők és a rendőrök összecsapásában mintegy húszán megsebesültek. A demonstráció a görög katonai junta megdöntésének első évfordulóján zajlott le. A felvonulók főként a növekvő munkanélküliség és a nehéz munkakörülmények miatt tiltakoztak. • Egyiptom döntött az ENSZ-erők ügyében Szadat egyiptomi elnök szerdán hozzájárult a Sinai-félszigeten állomásozó ENSZ-erők július 24-én lejáró mandátumának három hónapos meghosszabbításához — jelentette be szerdán Kairóban Isz- mail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. Nyilatkozatában leszögezte, hogy az elnök döntésének megfelelően az ENSZ-csapatok mandátuma így október 24-én jár le. A Sinai-félszigeten állomásozó ENSZ-katonák mandátumának meghosszabbítását New Yorkban, az ENSZ székhelyén is megerősítették. • Sikeres kampány az Argentin Kommunista Párt segítésére Argentina több városában gyűjtési kompányt indítottak az Argentin Kommunista Párt anyagi segítésére. Július első felében a dolgozók 1800 millió pesót gyűjtöttek a párt kasszájába. A kibontakozó kampány során sok argentin dolgozó és diák közölte, hogy Belép az Argentin KP-be. Július folyamán csupán a fővárosban 1900 személy vettek fel a párt tagjai sorába. (TASZSZ) Kánikula van Égető napsütés, tapadó ruha, szomjúság, bágyadt járókelők az utcán, fullasztó hőség az üzemekben, irodákban, lakásokban. — Jó a nyaralóknak — sóhajt, akihez még nem köszöntött be a vakáció, vagy aki már túl van rajta, s a Balaton hús hullámaira gondol, vagy valamelyik strand enyhet adó medencéjére. Fürödni jó, hüéölni jó, de az élet elsősorban nem itt zajlik. Kánikulában is enni kell, világítani kell, közlekedni kell, sőt gondoni a télre is, a téli tüzelőre. Az élet, a mindennapok plusz harminc foknál is folytatódnak. • Végre megérkezett a fagyialtos bácsi, akit azonnal körbefogtak állandó vásárlói, a gyerekek. Képünk az egyesült városföld—nyárlőrinci Dózsa Termelőszövetkezet majorjában készült. (Szilágyi Mihály felvétele) Dolgozunk. Az autóbuszvezető fehér trikóban ül a kormány mellett és verejtékezik. Végállomásonként megiszik egy pohár vizet, s később, munka végeztével, talán majd egy-két pohár sört is. Addig azonban még hány kanyar, hány forduló, hány előzés, fékezés, hány magáról megfeledkezett gyalogjáró, későn leszállni kívánkozó utas ... — Meleg van — mentegetödzünk és igazunk van, de a nagy kohókból ömlik az izzó acél, az üveggyárakban formálódik a kristályváza, az üzemi konyhák óriás kondérjaiban gőzölög, fortyog az étel, a szövödék párás melegében fut a szál, hengerre tekeredik a vászon. Élünk, dolgozunk. Qlykor talán lassúbb mozdulatokkal, de tesszük, amit tennünk kell, júliusban is, augusztusban is, utcán, üzemben, földeken. (bende) (Fotó: MTI — Benkő Imre felvételei — KS) * Együttműködési megállapodás az EGK és Sri Lanka között Brüsszelben aláírták a Közös Piac és Sri Lanka Köztársaság kereskedelmi együttműködési megállapodását, melyet a legnagyobb kedvezmény elvének záradékával is elláttak. • Fogadás az egyiptomi nagykövetségen Wagih M. Rousuhdy, az Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete az egyiptomi nemzeti ünnep alkalmából szerdán fogadást adott a nagykövetségen, melyen részt vett dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezés- ügyi államtitkár, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Oláh István altábornagy, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, Varga István az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezetője, s a politikai, a gazdasági, a kulturális élet több más vezető személyisége. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek több tagja is. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Báca megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség éa kiadóhivatal: 8001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-618, 12-816 (központi): 11-708, 11-118. Telexszám: 28 218 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 218-85182 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 8001 Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. Telefon: 18-728 Igazgató: Ablaka István Index: 25 MS