Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-09 / 82. szám

1975. április 9. • PETŐFI NÉPE • 3 MŰVÉSZETI SZABADEGYETEM, KÉPZŐMŰVÉSZETI TAGOZAT Egy jó sorozat műhelytitkai Sohasem feledjük Félsiker, ha egy közművelődé­si rendezvénysorozatnak van központi gondolata, a közönsé­get tájékoztató, az érdeklődést szervező alapelve. Még többet jelent, ha jól, leleményesen vá­lasztják meg a különféle kultu­rális eseményeket összekötő gondolat» Itat. A Collegium Artium képzőmű­vészeti tagozata fentiek alapján jó esélyekkel pályázott a siker­re. A Corvina kiadó Műhelytitkok .sorozatával szövetkeztek. Az ese­tenként tíz-tízezer példányban kiadott kötetek közérthetően, szemléletesen, a beavatottak nagykápű zsargonjának mellőzé­sével igyekeztek választ adni kü­lönféle művészeti ágak „miért­jeire”. A könyvek megírására fiatal művészeket kértek föl, kik nem rutinfeladatnak tekintették az ismeretterjesztésnek ezt a nagyszerű formáját. örültek a TIT Bács-Kiskun megyei szervezete felkérésének. Így szemtől szembe is megtapasz­talhatták, hogy mennyire sike­rült odaragasztani a fontosnak vélt adatokat, módszereket az ol­vasók, hallgatók agyába. Sike­rült-e, sikerül-e elhitetni, hogy a józan értelem, és az előítélet nélküli gondolkodás a legjobb kulcs a világ dolgainak a meg­közelítéséhez, következésképpen a művészet úgynevezett titkai­nak a megfejtéséhez. Szinte va­lamennyien hangoztatják, hogy nemcsak jelentős művéiszek szük­ségesek, hanem jelentős nézők, hiszen a befogadó 'tudatában, sejtjeiben bontakozik ki a mű­alkotás. Karátson Gábor így fejezi ki ezt az igényt: „Hiába festett Grünewald, Michelangelo, Remb­randt vagy Kandinszkij, hiába rajzolt Vajda Lajos, ha művei­ket a néző újra nem alkotja magában, ha újra nem formál minden egyes részt, s végül az egészet világgá nem egyesíti, ön­magában.” Noha a megyei művelődési központban tartott előadások egyikét-másikát külső körülmé­nyek zavarták (pl. az előtérből beszűrődő zajban alig értett va­lamit a hallgatóság) a művészeti szabadegyetem (Collegiurít Arti­um) igazolta az előzetes várako­zásokat. A házigazda tisztségét vállaló Kerényi József Ybl-díjas építész először Karátson Gábor és Goór Imre közreműködését köszönte. A fővárosi művész „A festés mestersége” címmel foglalta ösz- sze a „műhelytitkokat”, Goór Imre saját tapasztalataival gaz­dagította a hallgatóság bekap­csolásával tartott rendezvényt. A rögtönzött kamarakiállításon láthattuk, hogy Karátson Gábor kitűnő adottságú, talentumos al­kotó. Finta József korunk építésze­téről szólt, viszonylag fiatal kora ellenére hatalmas tapasztalati anyag felhasználásával. Szaba­dos Árpád jól előkészített kí­sérletnek szánta „A grafika” címmel tartott előadását. (Két kiló krumplival szemléltette az egyik sokszorosítási eljárást.) Ki­rály József és Udvardi Lajos „Mai lakás, mai ember” című témáról beszélgetett az egybe­gyűltekkel. A napokoan Zákány Eszter lá­togatását várják, majd Balogh András ,,A kert művészete” címmel sorol föl egy sor „mű­helytitkot”. Az elsőn Probstner Janos, a másodikon Mayer An- talné színesíti a rendezvényt. Május 19-ig még további két rendezvényt terveznek. Íme, egy kitűnő sorozat „mű­helytitkai”. H. N. A munkát nézd, az embert látod! A felszabadulás 30. évforduló­ján avatta fel Katanics Sándor, a megyei pártbizottság első tit­kára Kiskunhalason a megye egyik legszebb felszabadulási emlékművét. A Semmelweis kór­ház mellett kialakított hatalmas parkban állították fel az emlék­művet, amely szimbolikusán fe­jezi ki a magyar népnek a sza­badságáért folytatott küzdelmeit és a felszabadulást. Három, különböző méretű, be­tonból készült vitorla emlékeztet a három forradalmi tavaszra, az 1848-as szabadságharcra, az 1919- es Tanácsköztársaságra és a leg­nagyobb méretű vitorla, amely szinte átöleli az előbbieket, a ■felszabadulásra. A betonvitorlák íves domborodása azt az érzést kelti, mintha a szél dagasztaná a nemzet hajóját a szabadság Képünk a 900 éves Szolnok új szállodáját, a Pelikánt ábrázolja. A felvétel nemrég, mondhatni, a befejezés előtt „5 perccel” készült. Mire leközöl­tük, a szállót már át is adták rendeltetésének. Ré­gen várták már Szolnokon ezt az új létesítményt, hiszen a felszabadulás óta — a Tiszaligetben a múlt év végére megépült Touring Hotel kivételé­vel — ez az első nagyobb szálloda a megyében és innak székhelyén is. A szálloda nevét — a város címermadaráról, a pelikánról kapta. Ott emelkedik a hatalmas épület a 4-es út mellett, kissé bentebb a megyei párt­székház, illetve az SZTK vonalától. A képen még látható és a befejezetlenségre útadó anyagfelvonó ne zavarja az olvasót. A szálló készen is ezt a különös benyomást teszi a szemlélőre; a robosztus épülettömb külön érdekessége a „nyers” beton­színe. Már most is sajátságos együttest alkot a pártház alul bordó burkolatú fehér hasábjaival, s a szintén új vízügyi székház 18 emeletes „alu- mínium”-GSzlopával. Hatba még mikor elkészül az újjászülető városközpont többi létesítménye, mint többek közt a művelődési ház és a centrum áruház. A Pelikán Szálló nyolcvanmillió forintba került. Alapterülete 6400 négyzetméter. A 96 egy- és két­ágyas szobában 156 vendéget tud­nak elhelyezni. Minden szobá­hoz fürdőszoba vagy zuhanyozó tartozik. Az elsőosztálvú étterem háromszáz személyes, a modern, jól felszerelt konyha ezeradagos. Az eszpresszóban százötvenen szórakozhatnak. Ez az első eme­leten van. A földszinten ajándék­bolt és drinkbár várja a vendé­geket. A harmadik, negyedik, ötödik, emeleti szobákban csupa derű szín a környezet. 129 alkalmazott gondoskodik róla, hogy otthonosan érezze ma­gát mindenki, aki ide betér. □ □ a Eddig a sajtóban is publikált adatok. S ami a híradással szol­gáló újságíró eszébe jyt az új szálloda láttán? A Pelikán innen­ső sarkától nem messze — mára már planírozott. betonozott terep helyén — volt első — sajtóbeli munkahelye. A megyei lapok in­dulásakor. Akkora szerkesztőség­ben, ahonnét egynek ki kellett Jönni, ha egy harmadik is el akart férni. Onnét pár tucat méterre állt még nem is olyan rég a má­sodik szerkesztőségi hely. az úgy­nevezett ..33-as” bolt fölött. Még az is az „ősidőben” volt. Akko­riban zajlott (újságírói fizetésünk színvonala is közrejátszott ebben) a vidám koplalások kora. Igaz, lányok, legények voltunk vala­mennyien, a szerkesztő kivételé­vel. de szüléinknek is kellett jut­tatnunk a kis pénzből. Megesett aztán, hogy vasárnap déltájt egy­más után sompolyogtunk befelé a szerkesztőségbe. Mire a negye­dik is megjött, csak kinyilatkoz­tattuk a közös okot. — Nektek sincs vasárnapi ebéd­re való? — Vasárnapira? Ne nagyzol- junk. elvtárs. Csak volna egy szürke hétköznapi kajára valóm! S ekkor, mintegy végszóra, be­toppant örök vidám képével Kiss Anti kollégám, akivel itt a Pető­fi Népénél is koptatjuk a kézirat­papírt, — és szóla. — Srácok, olyan karéj zsíros­kenyeret ebédeltem, hogy csak na! — Azanyád! Hisz’ akkor kö­zénk furakodott burzsuj vagy ... Elég az hozzá, hogy húsz perc múlva már ott is volt Anti a bá­dogcsupor zsírral, s maradék ke­nyerével. Csaptunk olyan lako­mát, hogy ... hogv a Pelikánban se tudnának ma úgy jóltartani bennünket. □ □ □ Bizony, szigorúbb idők, körül­mények kormányozták akkori életvitelünket. Efféle önkéntes „diéta” mellett is előfordult, hogy cipótalpalásra nem futotta. Pedig előírás volt. hogy adnunk kell a renoméra. E sorok írójára egyszer a megyei tanácselnöknő szólt rá: „Elvtárs, csináltassa meg a cipő­jét. Lyukas talppal nem járathat­ja le a megyei lapot”, Sajnos, egy darabig nem tudtam mást tenni, mint hogy vigyáztam: ne rakjam keresztbe a lábam, ha valahol tárgyalok, mert meglátják a lyu­kat a talpamon. Szekulity Péter barátunk, a neves riporter rosz­szabbul járt. Ma is vicsorgó de­rűvel emlegetjük malőrjét. Mivel többszöri figyelmeztetés után se telt neki talpíoltoztatásra, ötven forinttal szigorított fegyelmit ka­pott. □ □ □ Na de nem is olyan sokára jobb idők jöttek. A lányok fejét bekötötték, nősülni is mertünk mire. S ha túl személyesnek hat­na némelyek szemében, csak megemlítem emlékemet. Ott a Pelikán mögött éppencsak meg­van még valami egy régi utcács­kából. 20 esztendeje, március idu­sa előtt egv-két nappal ott jár­tam halvány pitymallatkor. Ka­romba egy szöszi. kék szemű te­remtés kapaszkodott, s én úgy vigyáztam, aggódtam, hogy még ilyenekért is rászóltam: „Vigyázz, arra a téglára ne lépj. nehogy.. .” Szerettünk volna sietni, hogy mi­előbb kiérjünk a főútra. de nem lehetett. — Jaj, álljunk meg!... Megint elővett... — Nézett rám az a vékonjjjta fehérnép. És még ő bátorított. — Ne félj. nem lesz semmi baj ... Akkor hajnalban kísértem fele­ségemet a „Bábaképző”-nek is­mert szülőotthonba:. Telefonunk nem volt. hogy taxit hívjunk. Na meg annyi taxi se, hogy biztosan kaptunk volna. Néhány nap múlva már azért taxin vittük haza a szőke anyu­kát, kisfiúnkkal. Ismét azon az öreg utcán keresztül, amit már eltakar a Pelikán. Tóth István (Pásztor Zoltán felvétele.) felé röpítve. Érdekes fény-ár­nyék hatás is megfigyelhető, ugyanis a nap sugarai a déli óráktól úgy vetődnek, hogy a két kisebb vitorla árnyéka a legna­gyobbra rajzolódik. Ez is szim­bolikus: a múlt harca, küzdelme a jelen szabadságunkban, a fel- szabadulásban teljesedett ki. A kompozíció Kerényi József Ybl-díjas építész alkotása, amely előtt Marton László Munkácsy- díjas érdemes művész Hírnök szobrát állították fel. Azt a pil­lanatot ragadta meg a szobrász- művész, amikor a felszabadulást, a szabadságot kiáltja a magyar pusztába, a megfáradt emberek­nek, s talán az egész világnak is egy ember. „Üj nép e nép, lelke szabad”, s hogy e szabad­ságot a szovjet hősök hozták el, sohasem feledhetjük. SZOLNOK KILENCSZÁZ ÉVES A Pelikán „szárnyai66 mögött Helytörténeti kiállítás Dusnokon Felszabadulásunk harmincadik évfordulójának tiszteletére a Dusnoki Művelődési Ház honis­mereti szakköre helytörténeti kiállítást rendezett. A dr. Nagy Andor szakkörvezető tanár irá­nyításával elkészült kiállítás szemléletesen mutatja be a ma embereinek a múlt emlékeit: azokat a használati és népvise­leti tárgyakat, eszközöket, me­lyek segítségével jobban megis­merhetjük a régebbi világot, az ott élő emberek egykori életét. A kiállítás április 10-ig tart nyit­va, naponta 10—12, és Í5—17 óra között. • Az MSZMP XI. kongresszu­sán felvázolták a következő 15— 20 év. a fejlett szocialista társa­dalom távlatát. Izgalmas kérdés és mozgásba hozza a képzelőerőt: hogyan élünk maid 5—10 évvel az ezredforduló előtt? A fejlett gazdaság termelése és a társada­lom fogyasztása megközelítő pon­tossággal számszerűsíthető. De a fejlett szocialista társadalomnak az emberrel, gondolkodásával, maga­tartásával kapcsolatos követelmé­nye, bár igen magas, mégis csak elméletileg jelezhető. Erkölcs, ön­tudat, műveltség, életmód — ref- rénszerűen visszatérő témák, a közélet fórumain és magánbeszél­getésekben. Nem véletlenül. Az emberi tevékenységek kö­zül a legemberibb a munka. Nemcsak azért, mert a munka a társadalmi lét alapja és történel­mi kiindulópontja, hanem mert meghatározó, napjainkban is, ember- és jellemformáló. Ahogy társadalmunk lényegét a szocia­lista tulajdonviszonyok fejezik ki, úgy az emberét, önmegvalósító, teremtő tevékenysége. „Megné­zem a munkád és megmondom, hogy ki vagy.” Igaz ez az egyes emberre, a kisebb-nagyobb kol­lektívákra. de társadalmunk egé­szére is. Hol tartunk, meddig ju­tottunk? A pártkongresszus ha­tározata így summázza a helyze­tet: „A szocialista közgondolko­dás mindinkább tért hódít és meghatározza a cselekvést. • A gondok, a feladatok persze gyakran szóba kerültek a kong­resszuson is. Elemző módon, a körülményeket vizsgálva — túl­lépve az óhajokon. Azt régről tudjuk, hogy a tudat, a gondol­kodás lassabban, csak megkésve követi az anyagi létalapok válto­zását. És ez igaz. A társadalmi viszonyok inkább szocialisták, mint munkánk, gondolkodásunk. A nevelő, a felvilágosító munka tehát fontos a tulajdonosi érzés és felelősségtudat kifejlesztésé­ben. De nem kevésbé lényeges az olyan feltételrendszer, amely­ben nyilvánvaló, hogy ki a fele­lős gazda. Ide sorolhatók a rend­szeres, a közérthető tájékoztatás, a vállalati hatáskörök ésszerű megosztása, a belső elszámolás, a munkásgyűlések, bizalmi-tanács­kozások intézményesítése. Vagy a pártszervezetek gazdasági ellen­őrző munkája, beleszólása a vál­lalati tervek kialakításába, a jo­gok és kötelességek összehango­lásába. a munkások bevonása az igazgatói tanácsokba, a felügyelő bizottságokba.; Meglevő fórumok és új módszerek kerültek szóba a kongresszuson. A küldöttek ke­vesebb formalitást, több érdemi tájékoztatást és beleszólási lehe­tőséget követeltek. A munkahelyi, az üzemi de­mokrácia érvényesülése segíti a munka alkotó jellegének kibon­takozását, növeli a dolgozók ak­mmm A különvonat utasai (2.) Drezdai képeslapok helyett Drezda központjából a déli ke­rületbe, az egyetemi városba vesszük utunkat. Mintegy negy­venezer diák tanul itt különböző egyetekemen, főiskolákon. Alig­hogy magunk mögött hagyjuk az új városközpont világos színű épületeit, s az első, sötét házak Szegélyezte utcába érünk, Inge, az örökké mosolygó, helybeli taní­tónő idegenvezetőnk az egyik házra mutatva megjegyzi: a hit­leri fasizmus idején itt székelt a Szász kerületi bíróság. Most diákintézmény és — szomorú emlékház. A programunkban nem szerepel ugyan, megnéz­zük-e? A válasz: kórusban zen­gő igen. ( — Ó, az a göndörhajú kislány ott, pont olyan, mint az én kis unokám! — sóhajt fel valaki le­szállás közben, a busz ajtajánál összeverbuválódott gyerekcsoport egyik tagja láttán. Többen pedig máris a gyerekek gyűrűjében próbálják megfejteni, mit is akar­nak. — Nem, nem pénzt, hanem jel­vényt szeretnénk, mert gyűjt­jük ... — magyarázza a kis gön­dörhajú. Jelvény azonban egyi­künknél sincs. Egyik soltvadkerti társnőnk azonban feltalálja ma­gát: kézitáskájából hazai szap­pant halász elő, s miközben a kislánynak nyújtja, saját arcára bökdösve adja a gyerek értésére, hogy oda kér puszit a néni... De jó, hogy süt a nap!... A komor épület még komlorabb bejáratának falán emléktábla hirdeti: több mint ezer német és lengyel, hétszázat meghaladó szá­mú cseh és három magyar haza­fi, illetve ellenálló életét vették el a falak között a fasiszták. Az udvar hangulata nyomasztó. Jobbról a mártírok emlékét idéző szoborcsoport. Az egyetemi város diákjai emeltették. Balról koszo­rú és virághalom. Akikre a szem­közti, harmadik emeleti, gótikus ívű ablakokból ítéletet mondtak a hóhérok, azok nyakára e most Virágborította helyen Sújtott le a bárd... Akit ide behoztak, többé nem látta senki.. / — A mártírok pontos számát és névsorát soha nem tudjuk meg... — tájékoztat a halk sza­vú Inge, miközben az eredeti ál­lapotukban meghagyott, egysze­mélyes cellákat nézzük. — Hogy nyomot, üzenetet ne hagyhassa­nak maguk után, még a cellák vakolatát is .leverték, s minden iratot megsemmisítettek a hóhé­rok. Borús hangulatban, szótlanul hagytuk el a mártír Georg Schu- manról elnevezett, . iszonyatos emlékű házat. S ismét a buszon, igencsak azonos gondolatokból rázódtunk fel, amikor a kecske­méti Szepesi Lászlóné így törte meg a csendet: — De jó, hogy süt a nap, hogy felhőtlen az ég! Evés közben jön meg az étvágy Előrebocsátom, az alcímet nem szabad szó szerint venni, bár az ellátásunk kifogástalan volt. Fő­leg, ami a bőségét illeti. Legfel­jebb az ízekben találtunk szo­katlant, az otthonitól eltérőt. Ab­ban viszont szinte valamennyi­tivitását. fokozza felelősségtuda­tát. A passzivitás, a fásultság, a közömbösség, a lélektelen munka mögött viszont mindig felfedez­hetjük a tájékozatlanságot, az igazságtalanságot, a jogos sérel­meket. a demokratizmus hiányát. A fejletlen „bérmunkás” viszo­nyók pedig fékezik a dolgozók szocialista tudatának kifejlődését, s jelzik a vezetők politikai éret­lenségét, érzéketlenségét. A jó ve­zetőnek jó a kollektívája. Mert bízik a beosztottakban, támasz­kodik rájuk s olyan légkört te­remt, amelyben kedvvel dolgoz­nak, egymást segítve-birálva fej­lődnek. munkálkodnak az embe­rek a közös célért. • „Megnézem a munkád és megmondom, hogy ki vagy”. A vezetőt a kollektíva munkájáról lehet felismerni. S emberi gyen­geség, hogy néhány saját hibán­kért is másokat okolunk. Milye­nek leszünk a fejlett szocialista társadalomban. 5—10 évvel az ez­redforduló előtt? Izgalmas kér­dés, mozgásba hozza a képzelő­erőt. Merjünk lelkesedni, mer­jünk álmodozni. De ismérjük-e eléggé mai önmagunkat, megle­vő gyarlóságainkat, kötelékein­ket, amitől megszabadulni, elru­gaszkodni kívánunk? Az ember a millió fényévre levő csillagokat fürkészi, a parányi atom rejtel­meiben egyre mélyebbre hatol. Miközben hat a nehézkedési erő, s ha nem néz a lába elé, köny- nyen elbotlik. A XI. pártkongresszus — mind az előkészítést, mind a tanácsko­zás vitáját, elfogadott dokumen­tumait tekintve — szépen pél­dázza társadalmunk érettségét, fejlettségét, a demokratizmus, a kollektív bölcsesség erejét, lehe­tőségeit. A tapasztalatokat össze­gezve és általánosítva reális ké­pet adott mai önmagunkról, a párt a társadalom, a gazdaság tényleges helyzetéről, a tenniva­lókról. a lelkesítő holnapról. • Érdemes is. lehet is, kell is e példát követve több síkon és minden szinten a tömegek aktivi­tására. kezdeményezésére, tapasz­talataira építve reális helyzet- elemzést készíteni, a feladatokat megszabni, a fejlett szocialista társadalom távlatait felkérni. Hogy a tulajdonviszonyok to­vább fejlődjenek, közelebb kerül­jön egymáshoz a miénk és az enyém. Hogy felszínre és hasz­nosításra kerüljenek azok a tar­talékok, amelyek megoldhatják legégetőbb gondjainkat, pótolják a világgazdasági változások okoz­ta veszteségeket. Hogy emberibb legyen az élet. örömtelibb a mun­ka. Hogy megszűnjenek a ma még nyomasztó társadalmi, gaz­dasági gondok és létrejöjjenek nagv célunk, a kommunizmusba való átmenet anyagi-technikai alapjai. K. J. mmm en egyetértettünk: a sok zöldség­féle, s a hazainál kevésbé zsíros ételek egészségesebb táplálkozást nyújtanak. Bizonyára ez a ma­gyarázata, hogy Drezdában na­gyon kevés — hogy is mondjam? — teltkarcsú embert láttunk. Az étvágyunk a látni- és ta- pasztalnivalóra jött meg igazán. Egyre többször elhangzott: de kár, hogy kevés az időnk! Hi­szen csupán a Zwinger megte­kintéséhez is elkelne egy-két, tel­jes nap. Műkincsek bűvöletében A Régi Mesterek Képtárában többen jegyzeteléssel követték a leghíresebb festmények magnóról felhangzó ismertetését. A mint­egy másfél órás tárlatvezetés után szinte fájt elhagyni a káp­rázatos termeket. Másként azon­ban nem tudtunk lépést tartani a programmal. Több csoporttal együtt a mienk- 1 nek sem jutott a szerencséből, hogy a , híres porcelángyűjte­ményt megtekinthette volna. Lá­togatási szünnap volt, valamilyen ok miatt. Kínálkozott viszont a kárpótlás: a kincstár megtekin­tésére szervezett egyórás prog­ram után teljes szabadságot kap­tunk: ameddig a kedvünk tart­ja, időzhetünk a művészeti cso­dák birodalmában. S nem tudom, hogy a késő dél­utáni órák előtt elhagyta-e kö­zülünk valaki a múzeumot. Tény, hogy az Üj Mesterek Képtárának termeiben, csakúgy mint a kincs­tár arany, ezüst, drágakő, ele­fántcsont edények, díszek, ék­szerek csodái, vagy a 200 ezer pénzérmét felvonultató érem­gyűjtemény, s az alagsorban a remek szobor- és régiséggyűjte­mény között mindenütt magyar szó hangzott. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents