Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
ANDREJ IGNATYEVICS KOVTUN: Kecskemétre vezetett a felszabadulás útja A harmincéves évfordulóra jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában a Magyar földön című gyűjtemény, amely szovjet írók visszaemlékezéseit tartalmazza Magyar- ország felszabadításáról. A kötet részben visszaemlékezések összeállításának minősíthető, ezen túl ugyanakkor keresztmetszetet ad a háborús témákat feldolgozó szovjet irodalomról. Lapunk számára A. I. Kovtun, a Szimferopolban élő nyugalmazott vezérőrnagy, a 297-es számú Vöröscsillagos szlavjan-kirovográdi Chmelnicki Bogdan-rendjelet viselő lövészhadosztály volt parancsnoka íra meg élményeit. A. I. Kovtun az utóbbi években több televíziós filmalkotás, forgatókönyvének szerzőjeként is hallatott magáról. Csak arra gondoltunk, hogy mielőbb elérjük a Tisza vonalát, átkeljünk a folyón Csongrád környékén. Utána következett, hogy előrevonjuk hadosztályunkat a hídfőre és folytassuk a támadást Kecskemét felé. Nehéz átkelés Nem sikerült rohammal elfoglalni Szentest. Az ellenség előrevonta tartalékait, visszaverte támadó egységeinket. Úgy láttuk, hogy nehezen sikerül végrehajtanunk a Tiszán való átkelést. Meg kelleti erősíteni magunkat és vártuk szomszédainkat. De nem maradt sok idő, mert sürgetett a Tisza másik partján levő hídfőállás mielőbbi elfoglalásának gondolata. Az átkelés rendkívül nehéznek bizonyult. A fasiszták négyszer rohamoztak, ám mindannyiszor sikertelenül. Polenov zászlóalja és Aljohin ágyúi félbeszakították az ellenséges támadást. Mikor az ellenség sorai meggyengültek, Szlegy harcba vetette ezredét, és Csongrád felé kezdte visszaszorítani a németeket. Abban az időben Buligin ezrede is áttörte az ellenség védelmét Csongrád északi részén, közeledett a Tiszához. Katonáink birtokba vették a kompátkelési pontokat, és az ellenséges hadosztályokat üldözve átkeltek a folyón. Amikor a Buligin-ezred katonái közeledtek az átkeléshez, magyar katonák tűntek fel a nádasban, .lerakták fegyvereiket és segítettek. Megadták magukat, mert nem akartak tovább harcolni, torkig voltak a háborúval. Ott pedig, ahol Szlegy ezrede előretört, dúlt a harc, a zaj hol közeledett, hol távolodott. Ügy látszott, hogy a fasiszták összeszedték utolsó erejüket. Újra támadást indítottak. De mindhiába. Most már mi is támogatni tudtuk Szlegy ezredét, hogy közösen mérjünk csapást a fasisztákra. Ezzel foglalkozott Buligin. Ezrede elvágta a Kecskemétre vezető utat, így a fasiszták hátába került. 'Mivel az ellenség nem várta ezt a manővert, elhagyták a tüzérségi állásokat, és megkezdték a visszavonulást Kiskunfélegyháza irányába. Gyűrűbe fogtuk a szentes-csongrádi csoportosítást. Foglyul ejtettünk kétezer katonát a parancsnokokkal együtt és néhány harckocsit. Ezzel a németek védelmi körlettörzse került a kezünkbe, befejeződött a kecskeméti hadművelet második szakasza. összegyűltünk a Csongrádtól mintegy hat kilométernyi távolságra levő kis ligetben, hogy újabb feladatokat adjunk ezre- deinknek. Itt az ellenség csongrádi csoportosulásának teljes szétverése és foglyulejtése után az egységek és alegységek vezetői a hadművelet utolsó szakaszára kaptak parancsot: Kecskemét bevételére __ „ Vártunk rátok” ... Tanyák szegélyezik az utat, ahol az emberek állnak. Hallgatva figyelnek ránk. Egy csoporthoz közeledünk. Hogy beszélgetésbe „kezdjünk, először vizet kérünk. Néhány asszony azonnal odamegy a kúthoz, és mi lassan csillapítjuk szomjúságunkat. Hozzánk lép egy idős férfi, és nehezen összeszedett orosz szavakkal köszönt bennünket: — Zdrasztvuijtye továriscsi — nyújtja a kezét. — Vártunk rátok — folytatja. — Régen a Vörös Hadseregben szolgáltam, a Krímben harcoltam. Mosoly jelenik meg az arcán. Közben az asszonyok korsót hoznak tejjel, zavartan kínálgat- nak... A hadosztály törzse a kis liget szélén helyezkedett el, és előreengedte a csapatokat. Az útkereszteződés közelében Buligin Tiszaalpárra tért ki. Szlegy mgszállta Tiszaújíalut és folytatta a támadást Kecskemétre. Polenov ezrede az élcsapatban harcolt. Most is magam előtt látom Poler.ovot, fiatal emberként, rozskalászra emlékeztető hajcsomóival. Közepes termetű volt, kicsit görnyedt. Friss kerekarcú, pisze orrú, nagy húsos ajkakkal. Ritkán mosolygott. Egyszerű arcán keskeny szeme volt a legszembetűnőbb, hosszú Szempil- lákkal. "Úgy gondoltuk, hogy majd harcolnunk kell a vasútállomásért. De a fasiszták odébálltak. Amikor megjelentünk a vasútállomást körülvevő kis telepen, a szokásos élet zajlott, mintha a háború valahol messze lenne. Közlekedtek a vonatok. A pályaudvar mellett helyezkedtünk el, és csodálkozva néztük, hogy megérkezett a személyvonat Szolnokról, majd kicsit később Kiskunfélegyházáról. A telepen nem keltettünk feltűnést. Emberek sétálgattak az utcákon, és úgy szemléltek bennünket, mintha megsértettük volna régóta kialakult életmódjukat. Csak bizonyos idő múlva, amikor föltűntek a német repülőgépek, és légvédelmi tüzérségünk tüzet nyitott, értették meg, hogy mi történt. Ebben a pillanatban elnéptelenedtek az utcák. A hadosztály operatív csoportja egy vasutas lakásában talált helyet. Beszéltem a ház gazdájával, egy ötvenes férfivel. Eleinte csak igennel vagy nemmel válaszolt kérdéseimre, később viszont feloldódott: — Tegnap este, amikor jelentést sugárzott a rádió a harcokról, a bemondó azt közölte, hogy a szovjet csapatok rohamát az egész fronton visszaverték. Nem szólt arról, hogy átkeltek a Tiszán. Ezért senki nem gondolt arra, hogy ilyen hamar ideérnek a szovjetek ... Mosolyogtunk az elbeszélést hallgatva. Eszembe jutott Disraeli egyik aforizmája: sehol sem füllentenek akkorát, mint a háborúban meg a vadászat után. Beszélgetőtársunktól — mintha csak véletlenül érdeklődnénk — azt kérdeztük: van-e más út Kecskemétre a kiskunfélegyházin kívül. Megértette a kérdésünket, mosolygott, szemében egy kis ravasz szikrát is megfigyeltünk, így válaszolt: — Van egy dűlőút. Azt csak a tanyai parasztok használják Nem tudom, most milyen állapotban van. Mi inkább az országúton közlekedünk, bár az hosszabb, mégis biztonságosabb ... A bizonytalanság csendje ... Alkonyaikor kezdtük meg a közös menetelést Kecskemétre. Ezredeink csendesn haladtak előre. Reggel Kecskemét mintegy 10 kilométernyire húzódott előttünk. A csapatok egyre lassabban mozogtak. A lovak, a kocsik, a ponyvák, a katonák ruhája nedvessé vált. Egész éjszaka szitált az eső, szürke takaróval borította az úthoz közeli tanyákat. Lassan mégis halvány napsugár vonta be a már sárguló faleveleket. Felderítőink jelentették, hogy látják a várost. Ott még csend volt, csak északra dübörögtek a repülőgépek motorjai. Csakhamar az ellenség szokatlan viselkedésének lehettünk szemtanúi. Fasiszta repülőgépek jelentek meg az égen. Fölöttünk húztak el délre, és tíz perc múlva a bombák robbanását hallottuk. Egyik, a háztetőn elhelyezkedő megfigyelőnk közölte, hogy távcsövén robbanási helyet lát. Számítása szerint a kiskunfélegyházi országúton. — Valószínűleg baloldali szomszédunkat bombázzák — mondta Orlov őrnagy. * r Visszafelé ismét fölöttünk szálltak el a német repülőgépek. Látni véltük, hogy a gépek köszönésként csapkodtak szárnyaikkal. Azonnal parancsot adtam, hogy ne lőjenek, haladjunk tovább. Ekkor a város szélén néhány lövés hangzott fel. Ez azt jelentette, hogy felderítésünk összeütközött az ellenséggel. Aki nem vett részt háborúban, az aligha érti meg, milyen nyomasztó a csend a harc előtt... a teljes bizonytalanság csendje. Az első lövés után viszont minden a saját helyére kerül. A zászlóaljak felvonultál«:, az ágyúk elfoglalták tüzelőállásaikat és parancsra vártak. Ütegeink olykor nem is nyitottak tüzet. Csak a város északkeleti részén, a repülőtér közelében, robbantottak fel néhány aknát. A centrumban pedig a tüzériskola növendékei lerakták fegyverüket, megadták magukat. Az első hadizsákmány Néhány perc múlva elhalt a jelentéktelen lövöldözés. Hogyan is kezdődött? Polenov jelentette, hogy birtokba vette a repülőteret, ahol teljes bombaterheléssel készen várakozik 32 repülőgép. Közben láttuk, hogy néhány gép landol a téren. Újabb jelentés: négy fasiszta gép a birtokunkba jutott. Ez volt az első kecskeméti hadizsákmány. Nem is rossz kezdet! De a legmulatságosabb a magas rangú parancsnok „látogatása” volt. Már fogságba esett, amikor ezt mondta: — Azzal a céllal utaztam Kiskunfélegyházára, hogy megvizsgáljam, repülőink miért bombázzák saját csapatainkat. Röviddel a bombázás után telefonértesítést kaptam a hadosztály törzsétől, hogy a csapatoszlopokat a levegőből támadták. Parancsot adtam, hogy semmilyen gép ne repüljön fel megérkezésemig. Siettem visz- sza a repülőtérre... és más helyre kerültem. Fasiszta repülőket hallgattunk ki. — Ügy gondoltuk, hogy az országúton mozgó oszlopok a szovjetekéi, a dűlőúton levő csapatokat pedig saját egységeinknek tartottuk. Most vált világossá, miért nekünk billegtették a szárnyaikat. Kecskeméten majdnem ugyanaz történt, mint az előbb Tiszaújfa- lun. A lakosság hozzászokott ahhoz, hogy éjszaka gyakran lőttek, és a repülőtereken zúgtak a motorok. Figyelmen kívül hagyták, ami elkezdődött. Reggel a háziasszonyok piacra, siettek, a gyermekek pedig iskolába,,,!,, Az utcákon autók jártak, a pályaudvarra vonatok érkeztek. Katonáink váratlanul jelentek meg a kecskeméti utcákon. lezártunk minden utat. Különösen sok, Budapestre és Szegedre induló kocsit tartóztattunk fel. Az utasok is azt gondolták, hogy már elfoglaltuk Kecskemétet. Sikereink ellenére nagyon nyugtalanok voltunk, mert Buligin ezrede Tiszaalpáron harcolt, tőlünk teljesen elszakadva. Jobboldali szomszédunk sem adott hírt magáról. Semmit nem tudtunk Grecsánij tábornok hadosztályáról,, amelynek számításaink szerint Tiszaföldvár környékén, a folyó átkelése után kellett volna Cegléd felé támadnia. Szóval egyedül maradtunk az ellenséggel szemben, amely újból magához tért, és gyűjtötte az erejét. Déltájban elkeseredett harcot indítottunk ... Nem messze Kecskeméttől egy tanyában találtunk menedéket. Ebben a tanyában volt az utolsó harcálláspontunk. Megjelenésünk zavarba hozta a háziasszonyt, aki két fiát először a sarokba bújtatta, majd a keblére szorította. Halina, aki tudott magyarul, beszédbe elegyedett vele. A tisztek közül valaki csokoládét vett elő a tábori táskájából, két darabra törte és nyújtotta a gyermekeknek. Ok azonban eltaszították a kezét Ezután kimentünk az udvarra, Halina meg a háziasszony benn maradt. Néhány perc múlva ő maga hívott vissza bennünket. Mikor láttuk, hogyan viselkedik az asszony, rögtön tudtuk, hogy a diplomáciai megbeszélés sikerrel járt. A gyerekek nyugodtan harapták a csokit, a háziasszony pedig befűtött a kályhába. Beszélgetésbe elegyedtünk. Ilonka — így hívták — panaszkodott a sorsára. Férjét elvitték a háborúba, régóta nem kapott tőle levelet, nem tudja él-e még vagy elpusztult. Egyedül maradt két gyermekével. Másfél hold földje van, nagy adót kell fizetnie. A tél pedig közeledik, de hogyan élik túl? Bánatot és kétségbeesést láttunk á szemében. Egyedül az ellenséggel Amikor a fasiszta hadosztályokkal harcba szálltunk, Csongrád- ból összekötő érkezett, aki parancsot hozott: el kell foglalnunk a hídfőt. Emondta, hogy útközben a németek erősen lőtték. Grecsánij hadosztályának ezért nem sikerült átkelni a Tiszán. Baloldali szomszédunk megrekedt valahol Szegednél. Egyedül maradtunk, az ellenségtől körülvéve. A bekerítés veszélye fenyegetett. Ügy döntöttünk, hogy elhagyjuk Kecskemétet. Visszavonultunk Csongrádra, ahol megerősítettük magunkat a hídfőn. Éjjel vonultunk vissza. De közben á németek elfoglalták Csong- - rádot és- megpróbáltak a Tiszába szorítani bennünket. Másnap estig harcoltunk, és sikerült kivernünk az ellenséget a városból. Visszavonulásunk előtt felrobbantottuk az üzemanyagot és kiégettünk 36 repülőgépet, a hadifoglyokat pedig elvezettük a folyó másik partjára. így fejeződött be kecskeméti hadműveletünk. Fordította: K. M. VISSZAPILLANTÁS EGY GAZDAG TÁRLATRA Képek a Krímből 0 A félsziget legismertebb festőiéként számon tartott F. Z. Zaharov téli tájképe. A világ sok keleti és nyugati városában csodálták meg eddig a Krím félszigeten alkotó képzőművészek munkáit. Több mint másfélszáz festmény, grafika és szobor hozzánk is eljutott. A gazdag tárlat egy héten át fogadta Kecskeméten a látogatókat. Az érdeklődésre jellemző, hogy nem kevesebben, mint hatezren tekintették meg a kiállítást Kecskeméten. Bács-Kiskunt és az egyharmad magyaroroszágnyi nagyságú krími területet immár 14. éve testvérmegyei szálak fűzik össze. A mostani rendezvény a fel- szabadulási évforduló ünnepség- sorozatába illeszkedett. Felidézte azokat a 30 éfvvel ezelőtti sorsfordító eseményeket, amelyek lehetővé tették egyebek közt, hogy megnézhettük ezt a tárlatot, amely ugyanakkor a baráti kapcsolatot erősítette tovább a világon, mindenütt érthető az egységes nyelvezetű képzőművészet segítségével. Az alkotók fontos üzenetet küldtek a fér- tias helytállást sohasem nélkülöző múltról és a sokarcú jelenről. A Krím félszigetnek erős sodrású történelme van. A múlt század közepén a krími háború söpört rajta végig, amikor Sze- vasztopol 349 napon át helytállt. A második világháborúban a hitlerista hadigépezet százával rombolta széf a falvakat, ipari üzemeket, kulturális intézményeket és üdülőket. Igazi hősökké váltak, akik Szevasztopolt, Szimfe- ropolt és a többi várost, települést védelmezték. Majd Jaltában zajlott le 1945. február 4-e és 12-e között az új helyzetet rendező háromhatalmi konferencia. Mindezt ismerve, nem is vártunk csupa csendéletet, csupa lebegő alkonyi tájképet. Markáns művészi arculat rajzolódott ki a tárlaton. Az alkotók még a magyarázó eszközökről sem mondtak le olykor, amikor így érhették el a céljukat. Föl-föltűn- tek az inkább elbeszélő jellegű képek is. Egyetlen olyan mű sem akadt, amelynek az alkotója híjával lett volna a magas technikai tudásnak, fölkészültségnek. Különös szépséget, meghittséget árasztottak a régi települések, a kékesfehér téli tájképek, a partvidéki hangulatok is, amelyek mögött a végtelennek látszó Fekete-tenger lüktet. És volt olyan festmény, amelynek a teljesebb átéléséhez hozzátartozik egy máig élő legenda ismerete. Eszerint: ahol a partizánok vére hullt, ott most pipacsok dugják ki fejüket a földből. A félszigeten egész domboldalak pi- roslanak a megszámlálhatatlanul sok pipacstól. Az alkotásokat a terület múzeumaiból és a műtermekből hozták el erre az alkalomra. Valamennyi kiemelkedő munkájukat nem tudták kiállítani, hiszen a Szovjetunió legkülönbözőbb gyűjteményeiben van a helyük A „Szovjethatalomért” című kép erőteljes emlékeztetőként hatott rögtön a fő helyen. A tömött sorban rohamozó, előredőlő alakok ellenállhatatlan lendületet közvetítenek s beszélnél« a következetesen alkalmazott vörös és fehér színek, illetve ezek árnyalatai. A színek egysége emeli ki a munkaképek közül M. I. Jankovszkij: „Keres Örök tűz.” című képét. A hősi emlékmű örök tüze ragyogja be az előtérben folyó monumentális építkezést. A fiatal művélsa- nő, L. Ty. Dzsúsz képe a jaltai kikötőben készült. Egy tengerparti feldolgozó üzem látványa elevenedik meg ritka érzéki e- tességgel, a tárgyak életet nyernek, minden mozgásban van, szervesen kapcsolódnak egymáshoz a színek és formák. Ugyancsak a művészi egységesség, elrendezettség teszi egészen kiválóvá L. V. Labenok festményét, amely a partizán-apát örökíti meg. Szinte az őserő csap ki a keretből. Az elszánt férfiarc együtt él a háttérrel, amely el is rejti, ki is emeli az embert V. D. Bemadszkij plasztikusan festette meg M. I. Csub partizánparancsnok portréját. Gyö-’ nyörű szoborba faragta az öreg ázovi halászt V. V. Petrenko. Az arc ráncai egybeesnek a fa erezetével, a művész az egész alakból kiemelte a fejet, a súlyos tekintetű szemeket, az erős karokat, váltakat. A krími képzőművészek tárlata a teljességre törekedett. Egyebek között azzal a tanulsággal is szolgált, hogy a nagy: témák — forradalom, partizánharc, munkaábrázolás — realisztikus igényű megközelítésével, életközelségben maradva és bátor kísérletezéssel, a jelenségeket új módon elrendezve lényeges kapcsolatokat fedezhet fel és fejezhet ki a képzőművészet ma és a jövőben. Halász Ferenc • V. D. Bcrnadszkij, az Ukrán SZSZK Képzőművész Szövetsége krími szervezetének elnöke festményével, az M. I. Csub partizánparancsnokot ábrázoló portréval. • Az öreg azovi halász típusát P. V. Vasziljevics szobrász faragta fába. /
