Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
« • PETŐFI NÉPE • 1974. április 4. Szocialista gazdaság született • A „Les* magyar újjászületés!” jelszavát a Magyar Kommunista Párt adta ki a felszabadulás első pillanataiban. Akkor a szakemberek, idehaza és külföldön, ötven évről beszélték, mint a háborús pusztítások következményeinek felszámolásához szükséges időről. A hároméves terv teljesítése eredményeként 1950-ben a népgazdaság állóeszköz- állománya már meghaladta a háború előtti utolsó békeév, 1938 színvonalát. Megkétszereződött a villamosenergia-,. a cementtermelés ... Számok. Sűrített kifejezői a gazdasági tevékenységnek. s mégis, a számok legtöbbször szürkének, egyhangúnak látszanak. Monotóniájukkal elfödhetik az ifjabbak elől a középkorúak es az idősebbek érzelmeit; ujjongását és jajdulását olyan napokban, hetekben, hónapokban, amikor megkezdődött, s olyan esztendőkben, amikór folytatódott a magyar újjászületés. Űj történelme országnak, népnek. • Hol kezdődött? A romok eltakarításával! A német rablástól megmentett gépek, berendezések munkába állításával. A Szovjetunió nyújtotta segítséggel — nyersanyagokkal, eszközökkel — s folytatódott 1946. augusztus elsején a forint megszületésével, majd a bányák, a bankok, a gyárak államosításával, a tervgazdálkodás bevezetésével. Megalakultak az első mezőgazdasági és kisipari szövetkezetek, megkezdődött a szocialista iparosítás. Hőskorszak? Hőskorszak! Kopottnak ható szavainkat újra fényesíti, csillogóvá teszi az emlékezet. 1950: az ország történelmében első ízben haladta túl az egymillió tonnát a nyersacéltermelés. Sematikus festmények, az újságlapokon sűrűn ismétlődő fényképek kedvelt alakja az olvasztár, s kerete, háttere a szikrázva ömlő fémfolyam, az üstöt emelő daru, a vászon, nyomópapíron is perzselő, füstös, gázos levegő. Ki volt ez az alak, s ki a darus, a formakészítő, mi forgott fejükben, míg kezük az országépítéshez adta a nyersacél ezer tonnáit? • Bátran felelhetünk az ilyen és hasonló kérdésekre. Azok voltak — százezres seregekben —, akik még nem tudták pontosan megmondani, mi a szocialista építés, a szocialista gazdaság sokféle jellemző jegye. Osztályöntudatuktól, olykor ösztönüktől vezérelve tették a dolgukat, mert hitték a legfontosabbat: övék az ország, maguknak építik. For. radalom volt ez is, a gondolkodás, a magatartás, a tudatos cselekvés forradalma, a gépek között, a földeken. És vasúti pályák mentén, építkezéseken, dicsőségtáblák és normarendezések világában, akadozó szavakkal elmondott felajánlásokkal, békekölcsön-jegyzésekkel, hurrázva kezdett és kínlódva befejezett beruházásokkal. Országot építeni annyi, mint dolgozni. A magunk országát építeni annyi, mint még jobban dolgozni, s úgy tenni ezt, hogy gondolkozásunkban eggyé olvad az enyém és a miénk, a tegye és tegyük. Bábák voltunk a szocialista gazdaság születésénél, istápolói a gyorsan növekvő, de gyermekbetegségekkel is küszködő kisdednek, s ma is szigorú — bár olykor szülői szívű, kövelkezetlenségű — irányítói, tgrejpi tervekkel,.. szabályozókkal, elvonásokkal és támogatásokkal, árrendezésekkel, export-, importkvótákkal a felnőtt ifjúnak. Huszonöt vagy harmincéves? A szocialista gazdaság megszületése nem köthető egyetlen dátumhoz. Nem mondhatjuk azt, hogy az ipari termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele volt a mindent befejező lépés, mert hisz’ a mező- gazdaság szocialista átszervezése csak 1960—ölben ment végbe. Lépések sora, intézkedések, döntések — szellemi és fizikai történések — folyamata volt megszülője a szocialista gazdaságnak. A KGST-országokkal mind jobban kibontakozó együttműködés. A bővülő nemzetközi kapcsolatok. A mezőgazdaságban az iparszerű termelési rendszerek terjedése — területük 1957-ben 600 ezer hektár felett! • Szeretjük mind azt amit eszünk és két kezünk teremtett, a szocialista Magyarországot, a szocialista gazdaságot. Drámai időszakok éppúgy igazolták ezt, mint csendes, békés esztendők. Az 1956-os ellenforradalom leverése, a szocializmus vívmányainak védelme. A természeti csapások elleni küzdelem; munkaverseny-mozgalmak és szocialista brigádok. Országunkban a kenyerét nem félti senki. A holnaptól nem rettegnek tömegek. Az idei nép- gazdasági terv a korábbinál szerényebb, de folyamatos életszínvonal-emelkedést ígér. Már hosszú ideje ismeretlen a létbizonytalanság. Cgak ennél rosszabbul ne éljünk soha — így fohászkodik a köznapok embere. A szocialista gazdaság alapjai megszilárdultak, erősek — így fogalmaznak szakszerűen a politikai dokumentumok. Erősek. Köveiket két kezünk faragta. Mind jobban illeszkednek azokhoz az alapokhoz, melyeket a testvérnépek milliói raktak le. Amelyeken mind magasabbra nyújtózhat az embernek tágabb, szebb, erkölcsiekben, anyagiakban gazdagabb világot ígérő szocialista integráció bonyolult, de számunkra mégis otthonos építménye. Ez volt s marad szándékunk, célunk. Az ember, a társadalom fölemelése a szocializmus magaslatára. Ezt szolgálta a szocialista gazdaság, amikor az 1938 évinek csaknem ötszörösére növelte napjainkig minden elosztás forrását, a nemzeti jövedelmet, s megtízszerezte az ipari termelést. Amikor megmozdította a falvak zárt, befelé forduló világát, ipartelepekkel, ipari központokkal, s velük, körülöttük lakótelepekkel, új városokkal és városrészekkel hintette tele az ország térképét. Amikor iskolapadba ültette a korábban betűk helyett papírra keresztet karmolgató tízezreket, s közép- és főiskolára küldte, vitte lányaikat, fiaikat. Értelmiségit gyúrt évszázadokon át analfabétaként élő ősök leszármazottaiból, szövetkezeti elnököt a zsellérgyerekből, politikust a munkásfiúból, művészt a tanyák mezítlábas kislányából. • Amikor a szocialista gazdaságról beszélünk, az emberről szólunk. Amikor számokat sorolunk, az ember mindennapjait mondjuk. Azt, hogy 1938-ban 2,8 millió társadalombiztosított volt, s ma mindenki az. Mi kellett hozzá? Szocialista gazdaság! Az, hogy 1938-ban 26 ezer, rna 64 ezer általános iskolai pedagógus állt, áll reggelente a gyerekek elé. Mi kellett hozzá? Szocialista gazdaság! Amikor a szocialista gazdaságot emiitjük. azt fejezzük ki vele: mi, valamennyiünk munkája, munkánk eredménye. Azt, hogy „pártunk mély meggyőződéssel vallja azt a mély marxista igazságot, hogy a történelem tényleges formálói a milliós tömegek. Huszonöt éves szabad hazánk, a Magyar Népköztársaság, a dolgozó nép műve. A szocialista forradalom nagy győzelmeiért, az építés nagy eredményeiért a tisztelet és a köszönet mindenekelőtt a dolgozó népet illeti meg; a százezreket, a milliókat, azokat az embereket, férfiakat és nőket, fiatalokat és időseket, akik lelkesen, odaadással, olykor nagyon nehéz körülmények között harcoltak, erőiket soha nem kímélve dolgoztak hazánkért, a szocialista Magyarországéit.” 9 Kádár János mondotta e szavakat 1970 áprilisában, az országgyűlés hazánk felszabadulása 25. évfordulóján rendezett ünnepi ülésén. Öt éve ennek. A párt XI. kongresszusa a tanúság rá: nincs okunk, hogy átfogalmazzúk az akkor elhangzottakat. ' M. O. A brigádvezető életútja Huszonöt év telt el azóta, hogy Balotaszálláson az állami gazdaság megalakult. Állami tartalék, területen, a nagy parasztbirtokok tagosítása után gazdátlanul maradt sovány legelőn, és pár mázsa kalászost termő szántóföldön kezdődött el akkor a nagyüzemi termelés. A gazdaságalapítók és az utódok derekasan dolgoztak. Elegyengették és szőlővel ültették be a Kenyérváró hegyet az utóbbi két évtized alatt. Nem sok maradt meg Kúcsús- lapos zsombékjaiból, Sasheverő és Halomhegy homokbuckáiból. Most nyárfaerdő és több száz hektár szőlő díszük arrafelé, de a dűlők, határrészek régi elnevezése megmaradt. Ennek a természetátalakító munkának a részese kezdettől fogva Kovács Kálmán brigádvezető. Alapító dolgozója a Kiskun- halasi Állami Gazdaság balota- szállási kerületének, huszonhárom éven át titkára a kerület pártalapszervezetének. Több mint két évtizede községi tanácstag Balotaszálláson, emellett egyéb társadalmi tisztségeket is betölt. A felszabadulás előtt gazdasági cseléd volt. — Negyvenöt tavaszán földet kaptunk Balotaszálláson — eleveníti fel a harminc éve történteket Kovács Kálmán. — Ahhoz, hogy a nyolctagú család megélhessen, a gyengén termő homok kevés volt. Édesapám betegeskedése miatt én lettem a csa• Kovács Kálmán brigádvezető a gazdaság törzsgárdájának a tagja. Iád fenntartója és alkalmi munkát is vállaltam, ha ilyen akadt. Balotaszálláson abban az időben még nem igen lehetett válogatni a munkahelyek között, mint ma. 1949 őszén az állami gazdaság lett az első állandó munkahelyem, s itt maradtam. Amit rámbíztak, a legjobb tudásom szerint elvégeztem. Voltam ío- gatos, terelgettem a kerület gulyáját, dolgoztam a növénytermesztési brigádban, később a raktúrosi, majd a mezőőri teendőket végeztem. Közben tanultam és 1964 óta brigádvezető vagyok. EiLmondta Kovács Kálmán, hogy eleinte elég kezdetleges viszonyok között dolgoztak Balotaszálláson. Gép, szerszám alig akadt. 1950-ben Hildpusztáról, a Duna—Tisza közi Állami Gazdaságok akkori központjától kaptak egy pár lovat, néhány üszőt és 150 juhot. Majd két G—35-ös kormos traktor érkezett, de olyan állapotban, hogy saját erejükből még a javítóműhelyig sem tudtak eljutni. De volt hozzáértő szakember, és a szántás-vetés idejére mindkét gép üzemképessé vált. Ma a balotaszállási kerületben veltelini, leányka, olaszrizling és más, kiváló minőségű borszőlőfajta terem a több száz hektáros nagyüzemi ültetvényen, amelyet korszerű gépekkel művelnek. Itt van a kerületben a Kiskunhalasi Állami Gazdaságnak az egyik borászati üzeme. Étterem, fürdő, öltöző, jól felszerelt gépműhely épült az utóbbi években. Az állami gazdasági dolgozók a keresetükből és a munkahelyük anyagi támogatásával családi házakat építettek. Kovács Kálmánnak és családjának is saját otthona van Balotaszálláson. Az egykori gazdasági cseléd az áliami gazdaság megbecsült brigádvezctöje, akinek több családtagja is a balotaszállási kerületben dolgozik. Az utóbbi harminc esztendő ilyen változást hozott az életében. Nem látványos dolgok ezek, az egyszerű hétköznapok tükröződnek mindabban, amit elvégzett, alkotott. Mégis, amikor arra gondol, hogy a gazdaság dúsan termő ültetvényeiben az ő munkája is benne van, büszkeséget érez. Dicsekvés nélküli egyszerű öröm ez, mint a hozzá hasonló munkáskezű embereké általában. Akiknek mégis legnagyobb része van abban, hogy a felszabadulás 30. évfordulóját elégedetten és a jól végzett munka tudatával köszöntheti az ország. Kiss Antal 9 Ilyen volt egykor a gazdaság kerületi központja. 9 A balotaszállási borászati üzem. (Engi József és Pásztor Zoltán felvételei.) SZILVÁSI LAJOS <103.) Leverem a csizmámról a havat a kolostor előcsarnokában. Felbaktatok a lépcsőn az emeletre. Amint felérek a lépcső tetejére, mintha hangokat hallanék. Valaki beszélget az emeleti folyosón ... Gaszton hangja! Csend. Most megint Gaszton hangját hallom. Megint csend. Senki se felel neki. Berúgott? Magában beszél? Vigyázva, nehogy neszezzek, kifürkészek a lépcső fordulója mögül. Tisztán hallom Gaszton szavait: — Engedjen be! — könyörgés, kín vibrál a hangjában — Miért kínoz? Olga..'. Mozdulatlanná dermedek. Gaszton egészen elvesztette az eszét. — Ne bánjon így velem ... — torz, rekedt minden szava. Nem, mégsem részeg. Ha sokat iszik, mindig észreveszem rajta, hogy kínos igyekezettel próbálja szabályosan kiejteni a szavakat, s küzd a raccsolás ellen is. De most nem részeg: izgatott a hangja, elhárapja a szavak végét, ahogy szokta. Megbolondította, hogy Olga nem törődik vele... — Olga... Hát nem érti, mennyire gyötrődöm magáért . . Csend. Érzem, hogy lassan sokasodik bennem a harag. Nem, én nem veszthetem el az eszem! Gaszton végeredményben nem tudhatja, hogy mi történt köztünk! Ha tudná, hogy Olga és én ... nem állna itt a lány ajtaja előtt, nem könyörögne bebocsátásért... Nem szabad haragudnom rá! És mégis... Párás a homlokom szaporán ver a szívem. Mit csináljak? Nagy lélegzetet veszek. El akarom nyomni a szívem heves dobogását. Ha Olga kinyitja az ajtót... Állj! Már megint másokhoz akarom hasonlítani... És ha mégis kinyitná az ajtót Gaszton- nak ? Féltékeny vagyok? Nem tudom. Itt függ a fejem felett, a falon, a folyosó petróleumlámpája. Óvatosan, nesztelenül leveszem a kürtőiét. Gyufát lobbantok. Meggyújtom a kanócot, és helyére illesztem az üveget. Szétterjed a fény a folyosón: Megvilágítja Gasztont, aki idegesen fordul meg a fényre, öt lépésnyi távolságra állunk szemben egymással. Én nem szólok. Nézem a fiút. Nem haragszom ni. Nincs jogom neheztelni. S ö? Feljebb emelem a lámpát. Megszégyenültség, raj- takapottság okozta zavart látok az arcán. Tétován beletúr erős, göndör hajába. Nem néz a szemembe. Hallgatok. Mit szól vajon? Mit mondhat ilyen helyzetben? Még annyi lélekjelenléte sem volt, hogy a fény lobbanására odébb lépjen Olga ajtaja elől. Látom, hogy megkeményedik az álla. Ny el egyet. Erőt vesz magán, és belenéz a szemembe. Mit mondjak neki? Kar érte, hogy rajtakaptam ... Amúgy is dühös rám, hogy délután megtiltottam, a munkaszolgálatosok kiszabadítását. S most ráadásul itt értem Olga ajtaja előtt ___ Tudom, hogy hiú ... L átom meg-megrebbenő szemén, hogy kínlódik ebben a lehetetlen helyzetben. Beharapja alsó ajkát Hideglelősen megrándul az állkapcsa. Kitör , belőle a szó: — Nos... — kihívó a hangja. Mit vár vajon tőlem? Azt, hogy veszekedjem vele? Hogy gorombán kiáltsak rá? Ezt hiába várja. Mióta állunk így, szemben egymással? Másodpercek óta? Vagy talán már hosszú percek múltak el? Látom, hogy a homlokán apró verejtékcseppek gyöngyöznek. Nem szabad tovább feszítenem a húrt. Miért aláznám meg? Közelebb lépek. — Sokat ittál? — kényszerítem magam, hogy egészen nyugodt, szenvtelen legyen a hangom. Nem felel. Így is jó. Megfordulok. Helyére akasztom a lámpát. — Eriggy lefeküdni... — mondom, anélkül, hogy ránéznék. — Férj a bőrödbe... Hallgatom a lépteit, amint lassan tovább megy a folyosón. Bizonyára legszívesebben ököllel esne nekem. Nagyon sajnálom a dolgot, de nem szeretem az ilyesmit. És ha most meggyűlölt, az az ő dolga. Eltűnik szobája ajtaja mögött. Mintegy a dühét levezetendő, keményen bevágja az ajtót. Jól van, kölyök. Dühöngd ki magad . . . Elfújom a lámpát. Bennem is idegesség vibrál. Pedig erre semmi szükségem. Ha senki másnak, nekem mindig meg kell őriznem a hidegvéremet. A mai nap is erre figyelmeztetett. Csak addig kényszeríthetem rá a többiekre az akaratom, amíg több önuralmat bírok tartalékolni magamban, mint ők. Belépek a szobámba. Nem gyújtok világot. Sötétben is megtalálom a pálinkásüveget a szekrény aljában. De az ujjaimnak nem tudok parancsolni. Eltörik a dugó, amint kicsavarom. Lassú, hosszú kortyokban nyelem le a pálinkát. Fene egye meg Gaszton jódolgát: nem elég, hogy a munkaszolgálatosokkal felbosz- szantottak, még Olga ajtaja előtt is rajta kellett kapnom ... II. Leülök Olga ágya szélére. A kis szoba asztalkájáról sárga lényt vet ránk a petróleumlámpa lángja. Fények és árnyékok játszanak Olga arcán. Egyikünk se szól. Minek beszélni róla? Nyilván hallott minden szót, amit Gasztonnal váltottam negyedórával ezelőtt a folyosón. Komoly, messze néző tekintettel fürkész. Sötét szeme sejtelmesen fénylik hosszú szempillái alatt. Idenyújtja vékony, erős kezét. Nézem az ujjait. Érzékeny, finoman esztergályozott mindegyik. Tenyeremre fektetem. Micsoda ellentét az én fronton eldurvult, erős körmü, vastag bőrű, sebhelyes kezem mellett — Mintha kettőnk lényegének különbözőségét fejezné ki láthatóan, lemérhetően. Megcsókolom levendulaillatú keze fejét. Odahajol a fejemhez, és belefúrja arcát a hajamba. — Kedves tőled ... hogy nem késtél el — szólal meg halkan. — Siettünk ... — Meglepetést készítettem neked! — Nocsak? — Állj fel, eriggy oda az ajtóhoz, és fordíts hátat! — parancsol rám tréfás-erélyesen. Mosolyogva engedelmeskedem. Odalépek az ajtóhoz. Feléje fordulok arccal. öreg tákolmány. Régen festhették: pereg róla a máz. Meg-megrepedezett mindenütt. Lekaparok a körmömmel egy elálló festékdarabot. Hallom. hogy mögöttem Olga kibúvik az ágyból. Suhog az ágynemű huzatja. Vajon milyen új kedvességet talált ki? — Meg lehet fordulni... — Igenis. Hátraarcot csinálok. Zavartan néz a szemembe: — Ezt még otthonról hoztam magammal... Felvettem a tiszteletedre — mosolyodik el za- vart-félszegen. — A kelengyémből való. A nászéjszakámra csinálták ... Itt áll előttem, sudáran, talpig fehér selyemben. A hálóing hozzásimul vállához, és nagy redők- ben hull a bokájáig. Meghökkentően szép. A gyönge petróleumlámpa-fényben átsejlenek a selymen karcsú testének kontúrjai. Karja vállig meztelen, s meghatározhatatlan fényű ennél a lámpavilágnál. Szégyenkezéssel vegyes meghatottságot érzek. (Folytatjuk.)
