Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

1974. április 4. • PETŐFI NÉPE • 5 Vallomások egy tavaszról 1944 októberének utolsó nap­ján a szovjet harcosok Kecske­mét polgárai számára is elhoz­ták a szabadságot. Több mint öt hónapig, 155 napon át kellett még ezután aggódva figyelni a harctéri események híreit, míg végre elérkezett 1945. április 4-e, s a nemesmedvesi harang szava az ország békéjét jelezte. Vajon akkortájt a kecskemé­tiek hogyan érzékelték a hadi­helyzet változásait, milyen for­mában jutottak el hozzájuk a világesemények? — erre a kér­désre igyekeztünk az évforduló alkalmából választ kapni, a me­gyei állami levéltárban a fel- szabadulást követő időszak hely­beli sajtóorgánumát, a Kecske­méti Lapokat böngészve. Az 1. évfolyam, 1. számaként jelzett december 27-i újság hírt ad az Ideiglenes Nemzeti Kor­mány megalakulásáról, közöl­vén annak nyilatkozatát. Külön közlemény számol be arról, hogy Kecskemétet kik képviselik az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. A hét küldött: Vitéz Faragó Gá­bor vezérezredes, — a Magyar Kommunista Párt részéről dr. Molnár Erik és Básti Ágoston; a szociáldemokratákat Kovács Je­nő és Schmiedt József, a Füg­getlen Kisgazdapártot pedig dr. Révész László és Bállá Dömötör képviselte. □ □ □ Érdekes ,,újítása" a szerkesz­tőknek, hogy a lapokban orosz— magyar szótárt is indítanak, a legfontosabb kérdésekkel—fele­letekkel. Mint például: „Falura megyek. — Mit csinálsz ott? — Burgonyát akarok venni.” (Bi­zony, kevés fontosabb téma akadt ennek a háborús esztendő­nek a végén, mint éppen az élel­mezés !) A január 7-i számból értesü­lünk a szovjet parlamenterek brutális legyilkolásáról a fővá­ros határában. Szó esik egy újabb Hitler-ellenes merénylet­ről is (?), amelyet a tudósító nyomban meg is cáfol azzal, hogy később a „Führer” rádió­beszédet mondott. □ □ □ „Volt egyszer egy Buda­pest...” — ez a január 11-i szám vezércikkének a címe. ...Megsemmisült, kiszenvedett...” — írja a szerző, de a befejezés májc, egy ország szándékának, tö­retlen hitének szavakba öntése: „Csakazértis lesz itt demokrati­kus. boldog, munkás Magyaror­szág! És csakazértis lesz Buda­pest! Ha évtizedekbe kerül is: szebb lesz, mint valaha volt.” A Vörös Hadsereg ezen a na­pon a romokban heverő fővá­rosban már 1988 háztömböt fog­lalt el. (Egy hét múlva Pest fel­szabadult.) □ □ □ Egy, a korra nem éppen jel­lemző apróhirdetés a január 14-i lapszámban: „Száz pengőt adok annak, aki Hetényegyházára va­ló meneküléskor eltévedt cicát átadja”. Egy kezemen meg tud­nám számolni, hányán lehettek azok, akiket ezekben — az or­szág jó részén bizony még sö­tét és véres — napokban egy elkóborolt cica sorsa aggasz­tott ... S megint más lapra tar­tozik az, hogy mit ért akkor már száz pengő! Ezzel szemben súlyos kérdése­ket vet fel a január 18-i vezér­cikk. Amiatt emel szót, hogy a korábbi csaknem 90 ezerrel szemben a város lakóinak szá­ma mindössze 44 ezer. „Hová tették a hazaárulók a nép fe­lét? Él-e, hazakerül-e valaha?” — teszi fel a kérdést a cikkíró. Egy jó két héttel későbbi hír részben választ ad: Kecskemét népessége akkor már 57 ezer fő, igaz, hogy csaknem 60 százalé­kuk a külterületen éj. Febriár 1-én. Lenin-emlékün- nepről olvashatunk tudósítást. Az MKP Rákóczi úti székházá­ban több százan hallgatták meg dr. Molnár Erik népjóléti mi­niszter emlékbeszédéft. □ □ □ Február 15-én első oldalas közlemény: „Buda is felszaba­dult!” S egy másik: „Utolsó ro­hamra készül a Vörös Hadsereg Berlin ellen.” A városi színházban ünnepel­ték a Vörös Hadsereg megalaku­lásának 27. évfordulóját. A gyá­ri munkásság zárt sorokban, vö­rös äs, nemzetiszínű lobogókkal érkezett. „Az Eszméért küzdő hadsereget köszöntöm, amely a népek felszabadításában világ- történelmi szerepet vállalt” — ezzel fejezte be ünnepi megem­lékezését Tóth László polgármes­ter. Egy rövidke hír pár nappal később arról tájékoztat, hogy a Zürcher Zeitung szerint Horthy december 9-én tüdőgyulladás­ban „Németalföldön” meghalt. A kommentátor arra gyanakszik, hogy bizonyára a Gestapo nómi- totta el... Nem lehet meghatottság nél­kül olvasni a „Földhöz juttatan- dók tízparancsolatát”, amelynek szerzője „egy viharvert, de erős­hitű kecskeméti földmívelő”. Az első passzus így hangzik: „A föld, amit kapsz, nem öledbe hullott ajándék, hanem örökség, mely téged megillet, de kötelez is.” Március 15-ét „96 esztendő után végre szabadon” ünnepli a város lakossága. Az április 1-i szám első olda­lának nagybetűs címsorai: „A Vörös Hadsereg lényegében már felszabadította Magyarországot. Minden percben véget érhet a háború!” A városházán tömegesen je­lentkeznek a földigénylők. Egyi­kük tíz éve Francia Kiss Mi­hályi!) gazdaságán dolgozik. Húsvét napján egyébként Héj- jas Iván 600 holdas borbási bir­tokán kezdődött meg a földosz­tás. □ □ □ Ettől kezdve meglehetősen hiányosak a levéltárban őrzött lapszámok. Nem tűnik ki belő­lük, vajon az ország felszabadu­lásának mámoros híre mikor ért Kecskemétre. Április 15-én azonban már megszületett a ha­tározat: „Két monumentális em­lékművet emelnek Kecskeméten az elesett orosz hősöknek.” A szabadság első, felemelő napjai ezek. telve lelkesedéssel, s örök időkre szóló elhatározá­sokkal. És néhány héttel később beköszöntött az az átélök számá­ra feledhetetlen „népek tava­sza.” Az a május, amelynek 8. napján a Kecskeméti Lapok is ezzel a főcímmel jelenhetett meg: „Vége a háborúnak! Né­metország feltétel nélkül meg­adta mag^.” Városunk zászló­díszt öltött, az utcákat száztagú cigányzenekar járta be. Este tö­meggyűlés a Szabadság téren. A szónok egyebek közt azt is bejelenti, hogy végérvényesen megszűnt az elsötétítés. De ezen az estén nemcsak az ablakokat elsötétítő papírok kerültek a tűzbe: 1945 áprilisa—májusa mindannyiunk életéből egyszer s mindenkorra száműzte a sötét­séget. Jóba- Tibor Emberséggel közelíteni a fiatalokhoz Dr. Losoncz Mihályné magyar­történelem szakos tanár. Két év­tizede Kecskeméten él; hosszú évek óta a leendő óvónőket ta­nítja. s közben nem elégszik meg a kötelezően előírt tananyaggal: a legkülönbözőbb módon veszi ki részét az intézmény és város kul­turális életének fellendítéséből. Életéről, eddigi munkásságáról, hivatásáról beszélgetünk vele. Új életet kellett kezdenünk — Ezekben a hetekben, hóna­pokban gyakran megkérdezünk embereket: hogyan is volt három évtizeddel ezelőtt? Ebben az eset­ben kétszeresen is indokolt fel­tenni a kérdést a kezdetekről: a felszabadulással egybeesett peda­gógiai pályafutásának indulása. Kérem, meséljen azokról a na­pokról! — A mi falunk ugyan már de­cemberben felszabadult, de a Közeli hadműveletek miatt a lakosságot áttelepítették harminc kilométerrel távolabbra. Apám katona volt... Anyámmal és két :estvéremmel — mindent otthon hagytunk — kis batyukkal gya­logoltunk a számunkra kijelölt községbe. Ekkor V. éves tanító­képzős növendék voltam: de még novemberben szélnek eresztettek bennünket a budai intézetből. — Mit csinálhat mást egy majdnem-tanító? A pedagógus nélkül maradt faluban kidobol- tatja a kisbíróval, hogy a hat osztály gyermekeivel folytatja a tanítást, ott, ahol a két elmene­kült nevelő abbahagyta. Felejt­hetetlen három hónap volt! Az osztatlan iskolában, csupán a magam erejére támaszkodva gya­korlatban alkalmazhattam mind­azt, amit addig a képzőben ta­nultam. Az ébresztőóránk csör­gése jelezte a tanítási órák vé­gét; s a fizetés néhány tojás, vagy egy-egy üveg méz volt, amit a hálás szülők küldtek a „kis ta­nító néninek”. Mindig én voltam a tanító néni — Mit gondolt akkor a saját jövőjéről? Mit tett annak; érde­kében, hogy álmai teljesüljenek, tervei megvalósuljanak? — Inkább csak éreztem, mint pontosan tudtam, hogy valami iz­galmas, egészen új kezdődik el ebben a tönki etett országban. Fiatal voltam, de azért láttam, mennyire szomorú képet mutat Magyarország. Siettem befejezni a képzőt. Amióta az eszemet tu­dom, mindig pedagógus akartam lenni. Ezért azt kezdtem kutatni: hol folytathatnám a tanulmányai­mat? A szegedi egyetem bölcsé­szettudományi kara mellett dön­töttem: az irodalom, a történelem is kedvenc tárgyaim közé tarto­zott. — Miért akart mindenképpen pedagógus lenni? — Nem tudnám megmagyaráz­ni. Emlékszem, már ötéves ko­romban a testvéreimmel, meg a szomszéd gyerekekkel iskolásdit játszottunk; mindig én voltam a tanító néni. A család is közre­játszott ebben bizonyára. Apám tanító volt, egy ezer lelket szám­láló kis somogyi faluban, ahol mindenkit ismert, tisztelt és sze­retett. Gyermekszememmel va­lahogy úgy láttam őt, ahogyan Ady írja a Proletárfiú versében: „Hatalmasabb a királynál is az én apám!” nóri pályát választották élethiva­tásnak. A régi tanítványok te­kintélyes részével továbbra is tartom a kapcsolatot. — Hogyan fogalmazná meg ne­velői hitvallását? — Maximális emberséggel kö­zelíteni a fiatalokhoz, akikről ele­ve jót tudok csak feltételezni. Lá­tom bennük a holnap, a jövő felnőttjét — nem egy esetben ké­sőbbi munkatársaimat — és ez nagyon jó érzés. Elmondhatatla­nul szeretek tanítani. Mindig volt öntevékeny csoportom — Jó néhány esztendő óta tag­ja a városi pártbizottságnak; sőt a végrehajtó bizottságnak is. A Katona József Társaság alelnöke. Cikkeket, tanulmányokat ír, lek­tori munkát vállal, tagja orszá­gos oktatási bizottságnak; s ugyanakkor irodalmi színpadot vezet, sza valókat segít a verse­nyek előtt, szervezi az intézet kulturális életet. Nem fárad el a munkában? — Valóban politikai, közéleti munkát is végzek. Napjaink hal­latlanul dinamikus fejlődését nem lehet kívülről, passzívan szemlél­ni. Képtelen lennék olcsó mód­szerekkel „kibicelni” a körülöt­tem zajló élet átalakulásában, vagy „sündisznóállásból” kriti­zálni a valóságot. Minden kényel­mes és óvatoskodó magatartást elítélek. A közéleti tevékenység, a közösségi és mozgalmi munka egyetemista korom óta életem szerves részévé vált. Tizenöt éve tanítok a képző­ben. Az itt folyó sajátos oktatási rendszer késztetett arra, hogy a képzéssel kapcsolatos kísérleteim eredményeit írásban is1 közzéte- gyem. Ez adta a kezembe a tol­lat. Cikkeim elsősorban az Óvo­dai Nevelés című folyóiratban jelentek meg. Leginkább az óvo­dás korú gyermek anyanyelvi ne­velése érdekel, foglalkoztat. Részt vettem az új óvodai nevelés programjának kidolgozásában. Je­lenleg egy olyan országos bizott­ságban működöm közre, mely az anyanyelvi nevelés és oktatás korszerűsítésén dolgozik. Több más hasonló munka után most éppen a beszédművelés tankönyve kiadás előtti bírálatát végzem. • Pólyák László 9 Polareczki István 9 Lovas László 9 Tóth László 9 Gríz István Kevés olyan ember van, akit — legalább ifjúkorában — nem fűt a vágy: kitűnni valamiben, amihez szív, ész, erő, bátorság, ügyesség kell; kivívni a közösség elismeré­sét. Akinek teljesül ez a vágya, az örömök legtisztább forrásá­ból iszik. Nemrégiben öt olyan fiatalemberrel ismerkedtem meg, akik a szerencsések közé tartoznak, országos verseny győztesei va­lamennyien. Versenyáguk újabb keletű, szocialista társadal­munk értékrendje teremtette meg; a munka, a szakmai tudás „bajnokai”, hivatalosan a szakma kiváló tanulói. Ezek a fiatalok, persze már nem tanulók, hanem szakmun­kások. Az országos első helyezés mellé ugyanis szakmunkás­bizonyítványt is szereztek, majd negyedévvel hamarabb, mint ahogy a tanév befejeződik. Rövidesen megkezdik felnőtt mun­káséletüket. A szakma bajnokai Egy jó brigádba bekerülni — A Bács megyei Állami. Épí­tőipari Vállalatnál maradok, ahol tanuló voltam. Szeretnék egy jó brigádba bekerülni — fogalmazta meg legfőbb kíván­ságát Pólyák László ács-állvá­nyozó „bajnok”. — Olyan kollek­tívában lenne jó dolgozni, ame­lyikben nem afféle szaladj ide, szaladj oda emberként kezelik! a fiatal szakmunkást. Ehhez olyan brigádvezető kell véleményem szerint, aki bízik a fiatalokban és jót tudja irányítani a kollek­tívát. A lászlófalvi liatal a legjob­ban a famunkákat kedveli, a fe­nyő gyantás illata miatt, de szí­vesen készít fémzsaluzatokat, fe­szítőműveket is. ami sorra jön. Pólyák László bevallotta, hogy csak „második nekifutásra” vé­gezte el a szakmunkásképzőt. Először — egy hétig tartó isko­lakerülés után — kimaradt, se­gédmunkás lett, mert minden­áron keresni akart. Az osztály- főnöke, Turbók Mihály azt jó­solta akkor: visszajössz te még, Laci. Igaza lett. Visszament La­ci, de alaposan megváltozva. Úgy érzi, hogy még tovább keli tanulnia. Ismerjük egymás gondolatát is — Együtt dolgoztunk Lacival három évig, ismerjük egymás gondolatát is — mondta Pola­reczki István, aki Pólyák László versenyzőpárja volt a szakma kiváló tanulója versenyben. — Az összeszokottságnak nagy sze­repe volt abban, hogy az orszá­gos döntőn 146 százalékos telje­sítményt értünk el. Polareczki István Kiskőrösről került a 607-es számú Szakmun­kásképző Intézet kollégiumába, ahol megszerette a rendszeres­ségen alapuló életmódot. Az ács­állványozó szakmát bátyja el­beszéléseinek hatására választot­ta, aki segédmunkásként ácsok mellett dolgozott. Maradandót alkotunk — A kőműves szakmában azt találom szépnek, hogy maradan­dót alkotunk — vallotta a ti- szakécskei Lovas László, a vég­zős kőművestanulók idei orszá­gos versenyének egyik győztese. — Édesapámtól örököltem az építés iránti vonzalmat, ő is kő­műves. Karcsi bátyámnak szin­tén ez a szakmája, s ezt a fog­lalkozást választotta az öcsém, Imre is. Lovas Laci és versenyzőtársa, a hetényegyházi Tóth László — mindketten a BÁÉV-nél tanul­tak — azzal a szerény remény­nyel indultak el a szakma ki­váló tanulója versenyen, hogy hátha sikerül legalább felszaba­dulniuk. A felkészülésbe „bele­adtak apait, anyait”, ezért sike­rült tervüket túlteljesíteni. Alljam meg a helyem — A vakolást szeretem leg­jobban — mondta Tóth László, a másik kőműves-győztes. — A verseny döntőjében egy mini­garzonlakás belső falait kellett felraknunk, be kellett állítani egy ajtót és ezenkívül el kel­lett végezni az odalfalak és a mennyezet vakolását. Jól össze­hangoltuk a munkát, ennek kö­szönhető, hogy mi fejeztük be elsőként a feladatot. Természe­tesen a gyorsaság mellett ügyel­tünk a minőségre is. Tóth Lászlóra — éppúgy, mint a többi „bajnokra” — mél­tán lehetnek büszkék szülei. „Édesapám azt kívánta — me­sélte Laci —, hogy ezután is úgy álljam meg a helyem, mint a versenyen.” Várom a külföldi utazást Gríz István annak idején szü­lei tanácsára választotta a szoba- íestő-mázoló és tapétázó szak­mát, minden különösebb vonzó­dás nélkül. Mestere, Miklós Zol­tán kecskeméti kisiparos szeret­tette meg vele a lakások újjáva­rázsolásának tudományát. — Nagyon várom a külföldi jutalom-utazást — mondta a fia- tál szakmunkás —, legkedvesebb szórakozásom ugyanis a tájak­ban való gyönyörködés. Nem tudom még, hogy melyik ország­ba megyünk, de az ottani vidé­keken kívül kíváncsi vagyok ar­ra is, hogy milyen falminták a divatosak, s milyen színeket ked­velnek az emberek. A. Tóth Sándor Milyen szép volt minden! — Kérem, meséljen a szegedi évekről, a kollégiumi „hősi” kor­szakról! — Az inflációs időkben éhez­tünk, nélkülöztünk, valósággal nyomorogtunk: igazi hősi korszak volt hát, idézőjel nélkül. Mégis: milyen szép volt minden! S nem csupán azért, mert még fiatalok voltunk. Sokkal többről, másról is van szó. Ma már szinte hihe­tetlennek tűnik, milyen tartalmas és mozgalmas volt az életünk. Nem hiszem, hogy akár csak egyetlen óráig is unatkoztunk volna. — Hol kezdte el a tanári pá­lyát? — Debrecenben. Azokra az évekre mindig szívesen emlék­szem. Tanítványaim őszinteségé­re, ragaszkodására, a szellemi és fizikai munkában való gyönyörű helytállásukra. A közös faülteté­sekre, a vasárnapi vagonkiraká­sokra, az építőtáborokra. S nem utolsósorban a sikeres érettsé­gikre. Közös munkánk szép ered­ményeként könyvelhettem el ezt is. — Néhány év múltán Kecske­métre került. A Bányai Júlia Gimnázium tanára lett. A fiúk­hoz szokott pedagógusnak nem okozott ez akkor sok gondot? — Eleinte bizony szokatlan volt; éreztem, hogy másmilyen, lógyabb hangnemre van szükség az új környezetben. De gyorsan megértettük egymást a lányok­kal. Szerencsére sok irodalomsze­rető tanítványom volt. Közülük többen — például Gyulai Erzsi, Pancza Eszter, Radnai Anikó, Vá­gó Zsuzsa — a magyar szakos ta­Kedvelem a népművészetet — Sok emlékezetes műsort szerkesztett, a legkülönfélébb iro­dalmi-művészeti összeállításaival örvendeztette meg a közönséget. Ezekből nemcsak a feltétlen igé­nyesség, az eszmei tisztaság, a közérthetőség és korszerűség de­rült ki minden esetben, hanem gyakran a folklór, a népi művé­szet iránti fogékonyság is. — Kedvelem a népművészetet. Talán kevés is a valóságot kife­jezni ez a szó, hogy kedvelem. Elvégeztem egy díszítőművészeti tanfolyamot, hogy otthonosabban mozogjak a népművészet gazdag világában. — S a könyvek? — Egyre jobban szaporodik az elolvasatlan művek száma. Azzal vígasztalgatom magam, hogy majd nyugdíjas koromban mindent bepótolok. Ha az a bi­zonyos jóságos mesebeli tündér azt kérdezné, mi a három kíván­ságom. csak egyet mondanék: ad­jon nekem több olvasásra fordít­ható szabad időt. — Nemrégiben volt tanári pá­lyájának negyedszázados jubileu­ma. — A múlt év novemberében. De a tanítással, a neveléssel — s egyben általában a művelődés­sel — való szoros kapcsolatom pontosan harminc .esztendeje tart. Sokszor elgondolom, hogy vég­eredményben most voltunk fiata­lok ... S milyen régen volt még­is...! Nemrég bontogattuk a szárnyainkat, álmodoztunk és vágyakoztunk a szép felnőtt élet után... És mégis: hol van már az az idő...! Varga Mihály Párbeszéd a világmindenséggel A pulzárok — a szupersűrűségű neutroncsillagok — új megnyil­vánulását fedezték fel a harkovi csillagászok. A világ legnagyobb rádióteleszkópjával — a kozmi­kus zajok és a földi zavarás el­lenére — sikerült elfogni és pontosan rögzíteni a pulzárok kibocsátotta rádióhullámokat. Először nekik sikerült rögzíteni a 10—15 megahertz tartomány­ban érkező impulzusokat. Ko­rábban úgy tartották, hogy eb­ben a sávban felesleges kutatást folytatni. Kiderült, pulzárok nem egy —- mint azt korábban gondolták —, hanem néhány kü­lönböző frekvencián „adnak”. A szakemberek véleménye szerint ez a felfedezés elősegítheti a pulzárok számos titkának felfe­dését. Ez a kutatás rendkívül jelen­tős a tudomány szempontjából. A neutroncsillagok és az őket körülölelő tér anyaga különleges körülmények között van, ame­lyet mind ez ideig nem sikerült földi laboratóriumokban repro­dukálni.' Ezenkívül a pulzárok a csillagászok számára, mint rend­kívüli lokátor is szolgálnak, át­világítják a világmindenség ha­tártalan térségeit és az általuk kibocsátott rádióhullámok sok értékes információt hordoznak a csillagközi tér anyagáról. (APN—KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents