Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-18 / 90. szám
1975. április 18. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT KOSÁRLABDA Végre győzelem a női NB I-ben Kecskeméti SC— Ganz-MAVAG 59:54 (37:25) NB I. női. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Kassai, Dékei. KSC: Zakiján (12), Domokos (10) — Jurászik — Király (8), Xovácsné (8). Csere: Mohai (12), Farkas (9), Adamik, Kerpesits. Edző: Adamik Ferenc. ^Már a 2. perc végén 6:0 arányban vezetett a kecskeméti csapat, de újabb két perc múlva már a MÁVAG volt jobb, s így után ügyes támadások, szép kosarak és bosszantó védekezési hibák váltogatták egymást. A kecskemétiek kintről elég jól dobtak de a palánk alatti küzdelemben már a MÁVAG jobb volt, s így sokáig kiegyenlített volt a küzdelem. A félidő végén a KSC letámadással és gyors indításokkal elhúzott és a szünetig 12 pontra nőtt az előnyük. A második félidőben sokáig egyik csapat sem tudott változatni a helyzetén. Felváltva estek a kosarak és a kecskemétiek most is állva maradtak a védekezésben. Távolról viszont Mohai, Ko- vácsné, Király, sőt Farkas is betalált, s 10—12 pontos KSC-ve- zetéssel jutottak el az utolsó percekig. A végén a MÁVAG valamit javított, de a KSC győzelme nem forgott veszélyben. Jók: Mohai, Farkas, Domokos, illetve Nagy Márta (23), Szőke (12) és Szilágyi (9). ÜTTÖRÖOLIMPIA Kecskeméten a városi sport- csarnokban április 15—16-án rendezték meg az úttörőolimpia kosárlabda városi döntőit. Kedden délelőtt a lányok küzdelmében hat csapat vett részt és közülük három — nagyjából egyenlő esélyekkel — nagy küzdelmet vívott a győzelemért. A selejtező csoportban a Kecskeméti Ének- Zenei leánycsapata 1 ponttal győzte le a Petőfi Ált. Iskolát. A döntőben pedig a Széchenyivá- rosi Ált. Iskola nyert a Zenei ellen szoros küzdelemben. A fiúk szerdán rendezett versenyén hét csapat indult, s itt is csak hatalmas küzdelemben kétszeri hosszabítás után dőlt el a bajnokság sorsa. A döntő rendes játékidő végén, a befejezés előtt 6 másodperccel még a Petőfi Ált. Iskola vezetett 1 ponttal az Ének-Zenei ellen és a labda is az ő birtokukban volt, de rosszul dobták be és a Zenei büntetőből egyenlített. Az első hosszabbítás sem hozott döntést, s a második végén nyert a Zenei. A döntő végeredménye: Lányok: 1. Széchenyivárosi „Molnár Erik” Ált. Iskola. (Edző: Vasvári Károlyné és Beregszászi Szabolcs). 2. Ének-Zenei Ált. Iskola, 3. Petőfi Ált. Iskola, 4. Hoffmann J. u. Ált. Iskola. Fiúk: 1. Kodály Zoltán Ének- Zenei Ált. Iskola. (Edző: Farkas Ferencné). 2. Petőfi Ált. Iskola, 3. Hunyadivárosi Ált. Iskola, 4. Leninvárosá Ált. Iskola. Az úttörőolirhpia megyei döntőit április 23-án, szerdán rendezik meg Kecskeméten, a Városi sportcsarnokban. Résztvevők a bajai, kecskeméti és kiskunfélegyházi városi döntők győztes csapatai. ASZTALITENISZ Felszabadulási Kupa Tázláron A Tázlári RKSK a felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére jól sikerült egyéni és csapatversenyt rendezett a megye legjobb serdülő fiú asztaliteniszezőinek részvételével. A verseny jó játéklehetőséget biztosított, mivel minden egyes versenyző 15 mérkőzést játszott. A csapatversenyt veretlenül —, de versenyen kívül — a két ifjúsági korú jáékossal felálló Kecskeméti Spartacus nyerte. Végeredmény: 1. Tázlár I. (Judák I.. Pethő, Horváth), 2. Dunaegyháza (Bognár, Tilli, Virágh), 3. Kalocsa VTSK (Mácsai, Szilasi, zeller). A Felszabadulási Kupa egyéni végeredményei: 1. Pethő Attila (Tázlár I.), 2. Judák I. Zsolt (Tázlár I.), 3. Mácsai László (Kalocsai VTSK). Egy első és egy harmadik hely Nagykőrösön A Nagykőrösön megrendezett országos serdülő birkózó vidékbajnokságon jól szerepelt a Kiskunhalasi AC fiatal birkózói. A 73 kg-os súlycsoportban Sza- nyi Ferenc első helyezést. Az 53 kg-os súlycsoportban Jegyes M. István harmadik helyezést ért el. Az új szakosztályban folyó jó munka eredménye ez az újabb siker. Mint Dósa Istvántól, a csapat edzőjétől megtudtuk, a mostoha körülmények ellenére is nagy lelkesedéssel dolgoznak a fiúk. Még nincs a szakosztálynak birkózószőnyege, s matracokon és tornaszőnyegeken folyik a felkészülés. Tolmácsolva a szakosztály kérését, kérjük azokat az egyesületeket, ahol esetleg van felesleges szőnyeg, értesítsék a KAC birkózószakosztályát. Ezüstérem az országos középiskolás tornászbajnokságon Nagy várakozás előzte meg az ifjúsági tornászok egyik legnagyobb versenyét, az országos középiskolás bajnokságot. A dunaújvárosiak már sok országos tornászversenynek adtak otthont. A vendéglátók mindenben megfeleltek a várakozásnak. Nagyon jó versenyt rendeztek, s emellett az éremgyűjtésből is alaposan kivették a részüket. A legjobb buda- ' t <r~\ r 1 1t\< pesti és vidéki tornászok csak elvétve jutottak szóhoz. Külön értéke van ezért is minden helyezésnek, éremnek. Nagyon szép tehát a halasi fiúk szereplése az „A” kategória egyéni versenyében. Paprika Jenő ezüstérmet nyert ugrásban, Mózes Ferenc pedig egyéni összetettben ötödik lett. A Szilády* Áron Gimnázium V J- ■ ,-f ;.. il V i sportolói ezzel tovább öregbítették iskolájuk hírnevét. A „B” kategória csapatversenyében a II. Rákóczi Ferenc Mg. Szakközép- iskola tornászai voltak eredményesek, s a 8. helyen végezlek, a Kalocsai 1TSK 9. lett. Sajnos, erre az országos döntőre megyénk egyetlen leány versenyzőt sem tudotti küldeni.,,, , • o*)7 Íj6DH\í’J nm VíRf/i .5?. .? .U fim/ A Kiskunhalasi AC nyerte a megyei rangadót Kiskunhalasi AC— Jánoshalmi Spartacus 9:6 (5:4) NB Il-es női kézilabda-mérkőzés. Jánoshalma. 300 néző, vezette: Daruka. Seregi. KAC: Rácz — Horváth, Péntek, Takács — Kocsis. Szabó, Zsikla. Csere: Várkövi. Erdész. Kovács, Deák. Jánoshalma: Karip — Nagy, Gál. Debella I. — Fenyvesi J., Mikó I.. Csesznegi. Csere: Fenyvesiné. Lengyel. Mikó M., Debella K.. Bartók I Edző: Rátái Róbertné. A jánoshalmiak négy 7 méterest hagytak kihasználatlanul. Emberelőnyös helyzetekben hibáztak. A KAC nagyobb tapasztalatával győzött. Góldobók: Erdész 4. Kovács 2. Takács 2, Szabó, illetve Debella K. 3. Debella I. 2. Mikó M. Jók: Rácz (a mezőny legjobbja). Takács. Szabó. Szolnoki MTE—Kecskeméti TE 10:8 (6:5) NB Il-es női kézilabda-mérkőzés, Szolnok. 150 néző. vezette: Bódi, Vérségi. KTE: Gergely — Totnasovszki, Szűcs. Szakolczav — Tihanyi, Farkas. Márki. Csere: Rácz, Gu- bányi. Takács. Edző: Boldog Mihály. A kecskeméti csapat lassú játéka az ellenfélnek kedvezett. Góldobók: Tihanyi 3. Szakolczay 3, Szűcs. Tomasovszki. Kecskeméti Építők—DÉLÉP 14:11 (9:4) NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés. Kecskemét. 100 néző. vezette: Molnár. Lárvái. Építők: Kovács — Liptai, Fazekas. Ronkó — Filó. Nagy, Tóth. Csere: Szuiovszki. Palocskai, Se- bessy. Edző: Czagány Károly. Az Építők nagyobb arányban is nyerhetett volna. Góldobók: Fazekas 7. Liptai 3. Ronkó 2, Nagy, Tóth. Jók: Kovács. Fazekas, Liptai. Éles küzdelem a megyei bajnokságban A harmadak fordulóban tovább élesedett a küzdelem' a kézilabda megyei bajnokság valamennyi osztályában. Feltétlenül említést érdemel a Balota- száliás együttese. Tavaly óta nagyon sokat javultak, s1 a Bajai SK «e, vesztett még pontot. A harmadik fordulóba a Kinizsii SE már kiállt a mérkőzésére, de saját otthonában is súlyos vereséget szenvedett a Bácsalmástól. A férfi II. o.-ból felkerült Kiskunmajsa férfi csapata is jó játékával okoz meglepetéseket. A női I. osztályból kiemelkedett a Kiskőrösi Petőfi Spartacus—Soltvad- kert rangadó, amelyet magas1 szín vonalújáték és remek küzdelem után a Soltvadkert nyert meg, s nem is érdemtelenül. A férfi II. osztályban az eddigi eredmények alapján már kirajzolódott az erőviszony. Megyei férfi I. osztály: Kiskunhalasi AC—Nagybaracska 19:13, Honvéd Kinizsi SE—Bácsalmás 14:37, TLszakécske—Kiskunmajsa 14:18, Bajad SK—Gara 24:15, Balotaszállás— Lajosmizse 24:23. Elmaradt mérkőzés: Kiskunmajsa—Bajai SK 20:23. • Liptai kapura tör a védők mellett. Megyei férfi II. osztály: MFSC—Hajós1 30:21, Dávod—• Soltvadkert 17:24, K. Építők ifj.—Kertészeti Főiskola 17:30, Bácsbokod—Izsák 24:16, Harta—Kiskunfélegyháza 17:14, Honvéd Radnóti SE—Kecel 18:10. Női T. osztály: Kiskumr.'ajsa^-K. Habselyem Kiskőrösi Petőfi Spartacus—Soltvadkert 10:12, Jánoshalma ifj.—Kiskunhalas ifj. 15:17. Méntelek—KTE ifj. 10:20. Kecel—Császártöltés 5:0, Kiskőrösi IGV—Szánk 11:11. Ifjúságiak: Férfi I. osztály: KAC—Nagybaracska 25:7, Tiszakéeske—Kiskunmajsa 12; 17, Bajai SK—Gara 17:20. Balotaszállás— Lajosmizse 3:23. Kiskunmajsa—Bajai SJ3 10:14. Női I. osztály: Kiskörös--Soltvadkert 4:5. Honvédelmi versenyek április 19-20-án A hét végén három sportágban is rendez érdekes és színvonalas versenyt az MHSZ Bács-Kiskun megyei, .valamint a Kecskemét Városi Vezetősége} KÖNNYŰBÚVÁROK A FEDETT USZODÁBAN Az MHSZ Kecskeméti Kinizsi Könnyűbúvár Klub és az MHSZ Bács-Kiskűn megyei Vezetősége április 20-án rendezi meg a hagyományos „Hírős Kupa” köny- nyűbúvár uszonyos és búvárúszó versenyét a kecskeméti fedett sportuszodában. A vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő országos jellegű versenyen minden bizonynyal részt vesznek a sportág leg. jobbjai. Hat női és hat férfiver- senyszám mellett 2—2 ifjúsági férfi és női verseriyszámot is lebonyolítanak majd. RÁDIÓS SPORT Az MHSZ Kecskemét Aranyhomok Rádiós Klubja és az MHSZ városi vezetősége vasárnap délelőtt a rádiós iránymérőknek rendez megyei meghívásos versenyt a nyárlőrinci verdő- ben. Ügy tudjuk, hogy ezen elindul a megye valamennyi rádiós klubja. FELSZABADULÁSI LÖVÉSZVERSENY A megyei sportlövő szövetség és az MHSZ városi vezetősége, valamint a Kecskeméti Lövész Klub április 19—20-án felszabadulási emlékversenyt rendez Kecskeméten, a Czollner téri lőtéren. A vetélkedőn Gyula, Nagykőrös, Szeged, Hódmezővásárhely és Gyöngyös lövészklubjai mérik össze tudásukat puska és pisztoly számokba a kecskemétiekkel. A hét sportkrónikájából Ezen a héten is a labdarúgóké volt a főszerep. A KSC idegenben tudott nyerni, s ezzel . a pontok tekintetében beérte a második helyezett Szolnoki MÁV-ot, s a KTE ■ jóvoltából az élen álló Izzót is megközelítette 3 pontra. Jánoshalmán viszont nagyot csalódott a közönség. Az előző vasárnapi pontszerzés után bizony sokkal többet reméltek. A taktika nem vált be Alig kezdődött meg a KTE— Vasas Izzó-mérkőzés, máris kirajzolódott a vendégcsapat hadrendje. Kemény, kissé merev védekezésből villámgyors ellentámadások. Négy védőjük — csupa szép szál legények — megszállták a saját 16-os környékét, s ha jött a labda, rúgták egyből, kapásból előre, vagy ha ez nem ment, akkor amerre éppen álltak. A következő négyes, amelyben olyan nevek is voltak, mint Menczel, Pintér, Majsai stb. a pálya középső harmadát szállták meg, s innen próbálták indítani az egyszemélyes csatársort, vagyis a vöröshajú Rostást, aki közismerten nem tartozik sem a lassú, sem pedig a puha 1 >cisták közé. Szóval ez ’ ..it az Izzó taktikájának egy része, amely azért volt eléVe' dudámé7 ítélve, rnértr a K.TE .js. feik.épzü^fii.-ye. egy-egy hosszú labdával, amit rendszerint Menczel indított mértani pontossággal, a nyurga csatár megiramodoll, rendszerint nem egy KTE-védövel találkozott. Ha az első mellett elhúzta, s esetleg a másodikon is átment, mindig akadt egy harmadik láb is. Az igazság, hogy a nagy hírű csatár valójában nem is jutott gólhelyzetbe, csupán egyszer. Igaz, akkor már csak Nagy kapussal állt szemben, és oda rúghatta Volna, ahova akarja. Rostás azonban ravasz akart lenni. Megvárta, amíg a kapus kifutott, s aztán nagy nyugalommal átemelte rajta a labdát. Remek trükk volt. csak éppen az volt a hiba benne, hogy közben Bende beért, és a gólvonalról kivágta a hálóba tartó labdát. Nem nagy ügy Valóba nem az, mégis bosz- szantó. A sportcsarnokban ugyanis az Aranyhomok Kupaért játszottak az úttörő-kosarlabdázók. A Kecskeméti Sportiskola leánycsapata szombaton igazán szép sikert aratott. A majdnem csupa VII. osztályosból álló együttes szép játékkal győzte le az utánpótlásáról híres Szekszárdi Vasast, majd az idősebb, VIII. osztályos kecskeméti együttest, s bejutottak a vasárnapi döntőbe. A látottak alapján komoly esélyük volt arra. hogy ebben a korosztályban az ország legjobbjainak számító szarvasi úttörők ellen a vasárnapi döntő során egyenlő esélyekkel vehessék fel a versenyt. Hát nem vették. Sőt. a Nagykőröstől is kikaplak, s a Inét mér• Hárít a Vasas Izzó védelme. kőzésen mindössze 31 pontot dobtak. Elfelejtettek kosárlabdázni vasárnapig? Nem! Csupán az történt, hogy az együttes 'eg- jobbjai vasárnap már Szolnokra utaztak NB III-as mérkőzésre. Vereség, küzdelem nélkül Mi is hírül adtuk annak idején, hogy Szűcs Kornél, a Kecskeméti ßC tehetséges nehézsúlyú kötöttfogású birkózója tagja lesz annak a magyar válogatottnak, amely a varsói Maximiak nemzetközi junior versenyén képviseli színeinket. Versenyzőnk a Magyar Birkózó Szövetség rendelkezésének megfelelően, meg is jelent a repülőtéren. Csak éppen nem utazott... Négyüket, közöttük az ugyancsak tehetséges Ned- zet (Ü. Dózsa) is itthon felejtették, mert nem intézték el az útlevelüket. Szűcs nem hagyta annyiban a dolgot. Bekopogott a birkózószövetségbe, felderíteni az igazságot. Az ügyintéző megnyugtatta: „Örüljön, hogy itthon maradt, mert bizonyára jól megverték volna, és akkor búcsút inthetne a junior világbajnokságon való részvételnek ...” Vajon mit érezhetett Szűcs és három társa a történtek után? Négy fiatal, képességeit bontogató tehetség. Válogatottak, akik hetekkel, hónapokkal előtte a magyar nemzeti színek képviseletére készültek. A versenyzők, akik a jó szereplés gondolatát érlelgették magukban, és küzdelem nélkül szenvedtek vereséget, s éppen annak a szervnek a nehézkes ügyintézésétől, amelynek egyik legfontosabb feladata lenne a rjevelés. Különös tekintettel a válogatott összeállítására, szerepeltetésére, amint azt a sportolók eszmei, politikai, erkölcsi neveléséről szóló OTSH- i rányel vek meghatározzák. Vagy meglehet, hogy az MBSZ- ben ezt még' nem ismerik? (Szabó Zoltán és Banczik István) MAI Ml SOR TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) Házi feladat. 8.35: Angol nyelv (Középlsk. IV. oszt.) People You Meet. A futballmeccs. 8.05: Földrajz (Alt. isk. 8. oszt.) Szovjetunió tájai — n. (Túl az Óraion) 3.55: Történelem (Alt. isk. 7. ősz.): Ganz Abrahám. 13.35: Orosz nyelv (ism.) ti.30: Földrajz (ism.) 15.25: Történelem (isin.) 18.05: Sodrásban Magyar film (ism.) (A filmet a közép- isk. Ili—IV7. osztályosainak ajánljuk az április 24—26-i filmesztétika adásokhoz). 17.33: Hírek. 17.40: A tusini szőnyegkészítők. Szovjet rövidfilm. 17.50: Papírsárkány. 18.25: öt perc meteorológia. 18.30: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 19.10: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05:'Déry Tibor: Felelet. Tévéfilm. m. rész. 2L10: Aki mer az nyer. Társasjáték. 22.10: TV-hiradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Még egyszer! Ismétlés a márciusi műsorokból. 20.01: Portréműsor Markó Iván balett-táncosról, (színes!) 20.50: TV-hiradó 2. 21.10: G. B. Shaw: Falusi udvarlás. Tévéjelenet. 21.40: Hit, illúziók nélkül. Kortársak Károlyi Miliályról. KOSSUTH 8.22: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: A Magyar Nyelv Hete. 19.05: Iskolarádió. 10.30: A Magyar Nyelv Hete. 10.35 ; Reneszánsz kórusok. 11.00: Mit csinál a mérnök geológus? 11.10: Gundula Janowitz és Fritz Wunderlich énekel. 11.49: Koezkás Sándor könyvszemléje. 12;35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45: Hol volt, hol nincs. 14.00: Születésnapi ajándék. 14.25: A Magyar Nyelv Hete. 15.10: Magyarán szólva . . . 15.25: Kóruspódium. 15.33: Mátyás Mária énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A Magyar Nyelv Hete. 17.20: Bartók-zongoramüvek. 17.38: Fiatat igazgató a Mátra alján. 17.58: A Kádiószínház bemutatója. Két határ. 19.40: Berlini slágerkoktél. 20.20: Magyar Remekírók. Veres Péter: Pályamunkások. 20.50: Lemezmúzeum. 21.25: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.45: Halász Judit énekel. 22.20: Meditáció. 22.30: Musica Mundana. 23.07: Verbunkosok, nóták. 0.10: A XVII. század fúvós- zenéjéből. PETŐFI 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Tíz perc külpolitika. ».03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Radnai György énekel. 12.09: Bécsi kamaramuzsika. 13.03: Balettzene. 14.00: Kettői hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió Országos Hegedűversenye — Válogató III. rész. Kb. 20.45: Húszas stúdió. Kb. 21.33: Népdalok. 21 50: A Magyar Nyelv Hete. 22.10: Míljutyin: A cirkusz csillagai. Jauniia csókja. Részletek. 23.15: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 18.05: Iskola rádió. 18.25: Debussy: Pelléas és Méli- sande. ötfelvonásos opera. 19.30: 2000 felé ... 21.53: Coleman Hawkins felvételeiből. 22J10: A nyolcadik stúdió. Pap Károly regénye. Lövész emlékverseny Kecskeméten Az MHSZ Bács-Kiskun megyei Vezetősége, a Megyei Sportlövő Szakszövetség, a Kecskemét Városi Lövészklub április 12—13- án Kecskeméten rendezte meg hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére a Testvériség—Barátság nemzetközi lövészverseny jegyében kiírt vetélkedő második fordulóját. A területi jellegű versenyen Békés, Csongrád, Szolnok és Bács-Kiskun megye csapatai vettek részt. Minden megye 27 fővel képviseltette magát, tehát 27 különböző lőszámban indultak. A kedvezőtlen időjárási körülmények sem tudták befolyásolni a versenyzők vetélkedési kedvét, s az egyéni eredmények bizonyítják a versenyzők felkészültségét, állóképességét. A csapat összesített eredménye alapján Békés megye érte el az első helyezést, és így a két forduló után bejutott az országos döntőbe. Megyénk versenyzőinek további erőfeszítéseket, intenzívebb edzési munkát kell folytatni ahhoz, hogy magasabb eredmények elérésére, az elvárt szint teljesítésére minden körülmények között képesek legyenek. Ádám Levente Természetbarát oknak Csaknem tízezer résztvevője volt a természetbarátok hagyományos vöröskői „Felszabadulási Emléktúrá”-jának. Vasárnap a kora reggeli óráktól kezdve mélyen sáros utakon, átázott réteken sűrű rajokban haladtak turisták és természetkedvelők, többségében fiatalok ezrei az 521 méter magas hegycsúcson az elesett szovjet hősök emlékére emelt emlékműhöz. Az érkezőket a helyszínen tarka sátortábor fogadta. Lakói már péntek este költöztek fel a hegyre, hogy szombaton fáradságos munkával végezzék el a vasárnapi ünnepség előkészületeit. A Pilisi Parkerdő Gazdaság erdészeti díszemelvényt építettek az emlékmű mellett, amelyet az ünnepségre érkezett külföldi küldöttségek nemzeti zászlói díszítettek a magyar trikolor és a nemzetköziség összefogásának jelképét hirdető vörös lobogók mellett. Az ünnepség kezdetét megelőzően az emlékmű körül elhelyezkedett turisták vidám énekszóval szórakoztak, nem zavartatná magukat a kiadós esőtől sem. Déli 12 órakor a magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Jellinek Kálmán a Budapesti Természetbarát Szövetség elnök- helyettese köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Beckl Sándor államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke mondott ünnepi beszédet. A megjelentek üdvözlése után, beszédében kiemelte az ünnepi találkozó jelentőségét, amely úgymond nemcsak emlékezés a hazánk fel- szabadulásáért harminc évvel ezelőtt vérüket áldozó szovjet harcosokra, hanem egyúttal a három évtizede fennálló, megbonthatatlan szovjet—magyar barátság örök jelképe. Ezután a természetjárás fontosságáról, a mozgalom előtt álló feladatokról be- • szélt. Az ünnepi beszéd után a különböző túramozgalmakban sikeresen részt vettek minősítő- és tel jesítmény-jelvényeinek átadására került sor, majd az állami, társadalmi és természetbarátszervezetek képviselői az emlékmű talpazatán elhelyezték a megemlékezés koszorúit. SOROKBAN A közelmúltban Szegeden rendezték meg az idei egyetemi és főiskolai asztalitenisz-bajnokságot. A női egyéniben Pataky Ilona, a kertészeti főiskola hallgatója az értékes második helyet szerezte meg. * A Kecskeméti SC labdarúgó szakosztálya toborzót hirdet 10— 14 éves fiatalok részére. Az érdeklődők, akik tehetséget éreznek a sportág iránt, jelentkezhetnek a Matkói úti pályán Fenyvesi Károly edzőnél. A toborzót minden szombaton 15 órától tartják. Az egyesület kéri a jelentkező fiatalokat, hogy felszerelést vigyenek magukkal. * A Bajai SK megalakulása óta először rendez sportbálat április 19-én, szombaton este 21 órától a Duna Étterem helyiségeiben. Meghívók még igényelhetők a BSK rendezvényirodájában, a Türr István sportcsarnokban (Pázmány u. 6. sz.). * . A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatalának Labdarúgó Szövetsége április 21-én edzőtovábbképzést és szakmai tanácskozást tart a Kecskeméti SC székházában. Az edzőtovábbképzés 10 órakor kezdődik.