Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-18 / 90. szám
Megyei küldöttség utazott Moszkvába Dr. Glied Károlvnak. a megyei tanács elnökhelyettesének vezetésével héttagú delegáció utazott Moszkvába pénteken reggel. A küldöttségben három szocialista- brigád-tag is részt vesz. A Szovjetunió fővárosában megtekintik a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítást. Találkoznak a krími terület, valamint Simferopol város politikai és gazdasági vezetőivel. A találkozón dr. Glied Károly ad tájékoztatást a megye általános helyzetéről, amelyet filitivetítés egészít ki. A delegáció tagjai, ellátogatnak a Kreml-, be, s megkoszorúzzák az Ismeretlen Katona síriát. A küldöttség hétfőn efete érkezik vissza a szovjet fővárosból. Júniusban lesz az ünnepi könyvhét A Névnap Zomborban Kecskemét, és Zombor színtársulata évről évre sikerrel vendégszerepei egymás otthonában. Most közösen vitték színre Kertész Ákos Névnap című vígjátékát. A sikeres darabot, a zombori színművészek játsszák, s a kecskeméti Katona József Színház Já- szai-díjas igazgatója. Miszlay István rendezte, a díszleteket Csányi Árpád Jászai-díjas. a jelmezeket pedig Poós Éva tervezte. A Névnap szomszéd országbeli premierjét csütörtökön este tartották a Zombori Szerb Népszínházban. Ebben az évben június első hetében rendezik meg az ünnepi könyvhetet: május 31. és június 7. között a fővárosban és vidéken ünnepi módon színes, könyvnépszerűsítő események sorozatán találkozik a könyv a közönségével, az olvasókkal. , Az országos megnyitó május 30-án, péntekéit délután 3 órakor lesz- a' Kosztolányi Dezső téren: 'itt összpontosul majd egyébként a főváros könyvheti eseményeinek java is. Az idén a fennállásának 900. évfordulóját ünneplő Szolnok rendezi a vidéki megnyitó ünnepséget. Az itteni program a hét minden napjára érdekességet ígér: tudományok napja, irodalom, művészetek napja, nők, gyermekek napja követi egymást a könyvhét folyamán. Hagyományos módon a könyvhét idején nyílnak meg •az 1974. évi Szép magyar könyvverseny díjnyertes műveiből rendezett kiállítások. Színes képet nyújt a könyvhét idején megjelenő újdonságok listája is: 124 új könyv gazdagítja a könyvesboltok és -sátrak választékát ezekben a napokban. Az idén is féláron lesz kapható a Körkép ’75, a Szefc versek ’74 és a Rivalda ’73—74 című három kötet: a legfrissebb magyar novellák, verstermés és színpadi művek antológiái. Egszínű fátyol címmel szovjet prózaválogatást, Irószemmel 1974 címmel pedig a hagyományos publicisztikai antológiát vásárolhatják meg féláron az érdeklődők a könyvhét idején. További kötetek jelennek meg a felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére indított „30 év”, továbbá a több ország közös kiadói vállalkozásában megjelenő „Győzelem könyvtára” című sorozatokban. (MTI) A vizek kincse • Képünkön az áprilisi verőfényben csillogva ficánkolnak a kosárban a síkos testű, fürge pontyok. Kissé prózaibban szólva: áruátvétel, a halbolt előtt. Hazai vizeink még nem is olyan rég hihetetlenül gazdagok voltak halban. Egy egykori monográfia félig tréfás megjegyzése szerint a Tiszában valaha több volt a hal, mint a víz. Ez az aranykor sajnos már a múlté. A harcsa, a kecsege — hovatovább szinte ismeretlen fogalmakká válnak. A vizek szennyezettsége is egyre jobban ritkítja, pusztítja az állományt. Ma már halboltjainkban jóformán csak tavi halakat kínálnak, s ezekből is szinte kizárólag pontyot. Kecskeméten a Halértékesítő Vállalat Komszomol téri üzlete három megye tsz-eiből és állami gazdaságaiból kapja az árut, s látja el friss hallal Bács-Kiskun megye északi részét (a délinek Baja a „gazdája”). Mint Zsurek Rudolf boltvezetőtől megtudtuk, napjában 20—25 mázsa hal érkezik, s ennek az egynegyedét a megyeszékhely törzsvevői — jó néhányan vannak ilyenek —, valamint a közületek vásárolják. A friss pontyon kívül fagyasztott tengeri halak — hek, tonhal — és különféle hal- és halászlékon- zervek közül lehet a szaküzletben válogatni. Sajnos, a májustól augusztusig terjedő hónapok az értékesítésben holtidénynek számítanak. A vállalat egyik fő törekvése, hogy ebben a „ponyt- szegény” időszakban minél nagyobb mennyiségű és minél bőségesebb választékú importhallal lássa el a fogyasztókat. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS egyetemisták, főiskolások számára II. Rákóczi Ferenc születésének közelgő 300. évfordulója alkalmából a Rákóczi-emlékhelyek- kel, történelmi személyiségekkel és hagyományokkal foglalkozó helytörténeti dolgozatok megírására hirdet pályázatot a vajai Rákóczi-emlékbizottság és \ a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tudományos diákköri tanácsa. A pályázaton a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói vehetnek részt, egyéni, vagy csoportos munkákkal. A pályázat terjedelme nem korlátozott. A dolgozatokat a vajai emlék- bizottság címére — 4562., Vaja, Vay Ádám Múzeum — kell eljuttatni. A legjobb munkákat díjazzák és azok helyet kapnak a vajai tudományos ülésszak anyagából készülő kiadványban is. A pályázat eredményhirdetésére a vajai Rákóczi-emlékünnepség keretében kerül sor. (MTI) Uj vízmű épül Szolnokon • Korszerű, új vízmüvet épít Szolnokon a Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat. Üzembe helyezése után először negyvenötezer, majd hetvenötezer köbméter jó minőségű ivóvizet szolgáltat a gyorsan fejlődő városnak. O’Neill: A boldogtalan hold Bemutató a kecskeméti Katona József Színházban A Kecskemtéi Katona József Színház ma esti bemutató előadásán a nagy amerikai drámaíró Eugene O’Neill A boldogtalan hold című kétrészes drámáját mutatja be a társulat. A darabot Ruszt József Jászai-díjas főrendező vitte színre. Az amerikai délvidék fullasztó életkörülményeit megjelenítő történet alig néhány szereplőt vonultat föl. A nyomorúságos farm rideg gazdáját, Phil Hogant Ba- ranyi László alakítja. Lánya, a képzelt igazságok és hazugságok világában élő Josie szerepét Pécsi Ildikó játssza. A tragikus trió harmadik tagja az elcsábításra kiszemelt, részeges ifjú James Tyrone. A dráma középponti alakját a legutóbb Don Carlos- lcént Kecskeméten nagy sikert aratott Gábor Miklós, Kossuth- díjas, Kiváló művész formálja meg. Az utolsó elszökött fiú szerepében Farády Istvánt láthatjuk. Stedman Harder figuráját pedig Muskát László alakítja. Az előadás díszleteit Csányi Árpád Jászai-díjas, jelmezeit Poós Éva tervezte. Aszfaltgyártó gépsort helyeznek üzembe Negyvenmilliós beruházás a Közúti Építő Vállalatnál Bács-Kiskun megyében jelenleg több mint 130 ezer gépjárművet tartanak nyilván. Az adatból már következtethető, hogy az itteni, összesen 10 ezer kilométernyi hosszúságú közutat nagyon igénybe veszik. Külön említjük meg a Duna—Tisza közét északi —déli irányban átszelő E—5-ös főközlekedési útvonalat, mely az országos tranzitforgalom 40 százalékát bonyolítja le, s igen zsúfolt. A zökkenőmentes, baleset nélküli közlekedés egyik alapvető feltétele az úthálózat jó minősége. Ezzel kapcsolatban a megyei pártértekezletre előterjesztett írásos jelentésben a következőket olvashattuk: „Az útépítés és -fenntartás üteme elmarad a közúti forgalom fejlődésétől”. Nos, ami az okot illeti, nincs szükség találgatásra. A tény az, hogy a megyei úthálózat felújításával, korszerűsítésével foglalkozó Kecskeméti Közúti Építő Vállalat az utóbbi években már nem tudta a kívánt mennyiségben szolgáltatni a munkákhoz nélkülözhetetlen anyagot, az aszfaltot. Az egyre égetőbbé váló gondokról tavaly többször is tanácskoztak a megyei tanács illetékesei, a KPM, valamint az Útépítő Tröszt szakemberei, akik felülvizsgálták az útjavítást, -építés megyei terveit, s egyetértettek abban, hogy mielőbb bővíteni kell az aszfaltgyártó kapacitást. Most arról számolhatunk be, hogy az elyi állásfoglalást gyakorlati intézkedések követték, melyek eredményeként a Kecskeméti Közúti Építő Vállalat mé. heslaposi telepén rövidesen üzembe helyezik a TELTOMAT Super—V. típusú, nagy teljesítményű aszfaltgyártó gépsort. Az NDK-ban készült, automatikus vezérlésű berendezés értéke csaknem 20 millió forint. Óránként 70—100 tonnányi burkolóanyagot termel, s az körülbelül 120 méteres útszakasz aszfaltozását teszi lehetővé. A telep korszerűsítésének teljes költsége eléri a 40 millió forintot. A beruházás megvalósulását jelentős összeggel segítette a megyei tanács. V. Á. Felülvizsgálják a vaksági segélyek jogosultságát Európa országai közül hazánkban a legmagasabb a vakok aránya. Legalábbis látszólag. Hivatalos adatok szerint ugyanis csaknem 30 ezer azoknak a száma — akik — az egészségügyi miniszter 1971-ben megjelent rendelete alapján, nyugdíjuktól és keresetüktől függetlenül — havi 600 forint vaksági járadékban részesülnek. Van olyan megyénk is, ahol — a folyósított vaksági segélyele alapján — a lakosság 6 százalékát nyilvánították vakká. — Furcsa karikatúrája ez a tényleges helyzetnek: ilyen arányt nem ismer az európai szakirodalom — mondja dr. Rad- nót Magda professzor, az Országos Szemészeti Intézet igazgatója. Az Egészségügyi Minisztérium szakvezetői szerint, az országban legalább 12—13 ezren jogtalanul kapják a vaksági járadékot. Olyanok. akik egyáltalán nem vakok, mégis kapják, mert a tanácsok szociálpolitikai csoportjai — rosz. szul értelmezett álhumanizmusból — azoknak is megítélik, akiket a járadék egyáltalán nem illetne meg. mert látnak. — Indokolatlan ez a magas szám azért is — fűzi hofczá a professzorasszony —. mert az utóbbi 30 évben gyökeresen megváltozott a vakságot okozó betegségek előfordulása. Elsősorban az életszínvonal emelkedésének, a higiénés helyzet javulásának tudható be. hogy például a tracho- más betegek száma a korábbi 60—70 ezerről 2 ezerre csökkent. — Kétségtelen, hogy a szembetegségek az életkor meghosszabbodása következtében szaporodtak. Tapasztalataink szerint azonban semmi sem indokolja a vakság előfordulásának rendkívül magas számát. A rendelet alapján ugyanis csak azokat illeti meg a vaksági segély, akiknek látás- élessége olyan rossz, hogy öt? méterről csak annyit látnak, amenv- nyit egy egészséges szemű ember 50—60 méterről. Ez a határ, de ez sem okvetlenül feltétel. Lehet, hogy valaki ennyit sem lát, mégsem jogosult, mert csak átmeneti — operációval gyógyítható — vakságban szenved. Sok helyen félreértik azt is, hogy a vakság kritériuma alatt szemüveg használata melletti látásélességet kell érteni. Ilyen körülmények között pedig teljesen indokolatlan, hogy egy ilyen kis országban csaknem 30 000 embert nyilvánítsanak vakká. Szociálpolitikai szempontból látványos, hogy évente több mint 210 millió forint járadékkal támogatjuk a vakokat, de ebből 90 millió forintot azoknak adni, akiket nem illet meg. -ez több mint nagyvonalúság — mondotta befejezésül az Országos Szemészeti Intézet igazgatója. (MTI) Figyelmetlen gépkocsivezető Szerdán reggel Kerekegyháza határában figyelmetlenül vezette személygépkocsiját Kállai József, Kecskemét. Czollner tér 32. szám alatti lakos. A nedves úton a gépkocsi megcsúszott, s nekiütközött az előtte haladó lovas kocsinak, amelyet Pólyák Mihály, Balló- •szög, V. kerület 94. jszám alatti lakos hajtott. A baleset következtében Pólyák Mihály súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A balesetért a gépkocsivezető a felelős. • A líbiai miniszterelnök Belgrádban A Belgrádban hivatalos látogatáson tartózkodó Szalem Dzsallud líbiai miniszter- elnököt fogadta Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszter- elnök. (Telefotó — • Mitterrand moszkvai látogatása Kölcsönös megállapodás alapján április közepe helyett április 23- tól 31-ig kerül sor a Francia Szocialista Párt Francois Mitterrand első titkár vezette küldöttségének szovjetunióbeli látogatására. (MTI) • A SALT-megegyezés vitája az amerikai kongresszusban Az amerikai kongresszusban megkezdődött annak a megállapodásnak a megvitatása, amely a stratégiai támadófegyverek további korlátozásáról Leonyid Brezsnyev és Gerald Ford vlagyivosztoki találkozóján jött létre. A szenátus külügyi bizottságának egyik albizottságában folynak a meghallgatások erről a kérdésről. A vélemény- nyilvánításra felkért amerikai politikusok és közéleti személyiségek kiemelték a leszerelésre, a nemzetközi feszültség enyhülésére irányuló vlagyivosztoki megállapodások óriási jelentőségét. * Testvéri szolidaritás a kambodzsai néppel Csütörtökön délután a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában Harmati Sándornak, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnökének vezetésével ülést tartott a bizottság elnöksége. Az ülésen dr. Molnár Béla alelnök, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára számolt be a Palesztinái Felszabadítási Szervezet budapesti irodájának felállításával kapcsolatos tárgyalásokról, továbbá az európai szocialista országok szolidaritási bizottságainak berlini konzultációjáról, és a szolidaritási mozgalom aktuális feladatairól. Az elnökség nagy megelégedéssel és örömmel értesült a kambodzsai felszabadító erők nagy jelentőségű győzelmeiről, s a népellenes Lón Nol-rezsim végleges bukásáról. Ebből az alkalomból egész népünk nevében köszönti a kambodzsai hazafias, forradalmi erőket és biztosítja a sokat szenvedett kambodzsai népet további sokoldalú támogatásáról. (MTI) • A számítástechnikai kormányközi bizottság ülésszaka Csütörtökön Budapesten befejeződött a szocialista országok számítástechnikai kormányközi bizottságának XIV. ülése, amelyen nyolc KGST-ország — az európai tagállamok és Kuba — delegációja vett részt. Az ülésen a közös mini-számítógéprendszer létrehozásának együttműködési kérdéseit, az egységes számítógéprendszer programellátását, valamint a számítástechnikai eszközök sokoldalú gyártásszakosításának és kooperációjának kérdéseit vitatták meg. (MTI) • Országos tanácskozás az időskorúak társadalmi gondozásáról Az életszínvonal emelkedése, az orvostudomány fejlődése eredményeként hazánkban megnövekedett az átlagos életkor, s jelentősen növekedett az időskorúak száma. A szakemberek szerint az ezredforduló idején várhatóan 2,2 millió 60 éven felüli ember el majd hazánkban. Hogy az idős embereknek szocialista államunkhoz és társadalmunkhoz méltó öregkort biztosítsunk, — „életet adjunk az éveknek” — többet kell tenni védelmükben. Dobogókőn csütörtökön e feladat megvalósításának módjáról kétnapos országos tanácskozás kezdődött a Magyar Vöröskereszt és a Pest megyei Tanács rendezésében. • Veszélyes rakománnyal borult fel a tankautó A München és Salzburg közötti autósztrádán Irschenbergnél órákr ra állították le a forgalmat. Egy erősen robbanékony metilgázt szállító tankautó ugyanis felborult, és tízezer liter folyadék öntötte el az utat. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. S7ahariciS(J tór 1 /o Telefon: S12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Télexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 • Lapzártakor érkezett