Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-02 / 52. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1975. március 2. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÖNIKÄJA: "HÉTFŐ: Jobboldali puccskísérletet lepleznek le Görögországban, katonatisztek letartóztatása. — Grecsko, szovjet honvédelmi mi­niszter indiai látogatása. — Magyar—osztrák külügyminiszteri tár­gyalások Budapesten. "KEDD: A Biztonsági Tanács ciprusi vitája. — Tito zárszava a JKSZ Központi Bizottságának ülésén. — Éleződik a belpolitikai küz­delem Portugáliában. SZERDA: Szovjet—iráni gazdasági megállapodások. — A bolgár kül­ügyminiszter Kairóban. — Sauvagnargues ”arsói tárgyalásai. ■CSÜTÖRTÖK: Az NDK külügyminisztere Prágában. — Elrabolják Lorenzet, a nyugat-berlini CDU elnökét. PÉNTEK: Nézeteltérések Egyiptom és a PFSZ között, elnapolják a megbeszéléseket. — Genfben megnyílik az európai szakszerve zetek értekezlete. — Amerikai légihíd a Phon Penh-i rezsim megsegítésére.-SZOMBAT: Közös baloldali tiltakozóakció Franciaországban a gazda­sági helyzet romlása ellen. Így látja a hetet hírmagyarázónk, Réti Ervin: A szocialista országok külügy­miniszterei aligha panaszkodhat­tak programhiányra, a héten. Mladenov, a bolgár diplomácia vezetője először Moszkva, utána Kairó vendége volt. Fischer, az NDK új , külügyminisztere Prá­gát, majd Szófiát kereste fel. Gromiko hajdani kollégáját, Couve de Murville-t fogadta, aki jelenleg a francia parlament külügyi bizottságának elnöke. A lengyel külügyminiszter viszont Sauvagnargues-gal, a mostani francia külügyminiszterrel tár­gyalt Varsóban. A román Maco- vescu a viszonylag közeli Athén­ban, a jugoszláv Minies a távoli Mexikóban, és Venezuelában tett látogatást. Budapesten történt eseménnyel zárva a sort: Púja Frigyes a szomszédos Ausztria külügyminiszterével, Erich Biel- kával folytatott megbeszéléseket, s kétoldali kapcsolatainkat újabb négy szerződés aláírása fejlesz­tette tovább. Mindezek a hírek magukért szólnak: az enyhülés folytatásá­nak érdekében tett lépésekről, a tevékeny és kezdeményező szocialista békediplomáciáról ad­nak keresztmetszetet. Amint ide sorolható a szovjet és a japán kormányfő táviratváltása a dip­lomáciai kapcsolatok felvételé­nek ötvenedik évfordulóján. Leonyid Brezsnyevnek Gandhi asszonyhoz küldött üzenete, ame­lyet Grecsko marsall nyújtott át Üj-Delhiben; s a többmilliárdos szovjet—iráni gazdaság; megál­lapodás. De kedvező fejleménye az elmúlt hétnek az európai szakszervezetek genfi tanácsko­zása is, valamint az a tény, hogy a francia baloldal — félretéve belső vitáit — nagyszabású, kö­zös megmozdulásokat szervez, tiltakozásul a gazdasági helyzet romlása ellen. Egyoldalú lenne azonban a kép, ha megfeledkeznénk a hét palettáján jelentkező sötétebb színekről. Jóllehet a jobboldali görög katonatisztek puccsát si­került meghiúsítani, s a demok- xatikus ellenzék széles körű vi­tát kényszerített ki az ügyben — az eset pedig fényt vetett arra, hogy eddig bizony nem történt alapos tisztogatás a görög had­seregben és államapparátusban. Hat héttel a portugál választá­sok előtt mind hevesebbé válik a belpolitikai küzdelem Lissza­bonban is. A jobboldal antikom- munista kampányt folytat, hogy elszigetelje a kommunistákat, s megpróbál éket verni a fegyve­res erők mozgalma, a baloldali szervezetek közé. A bonyolult dél-európai körképhez tartozik a ciprusi válság tovább; elhúzódá­sa is, a Biztonsági Tanácsban egyelőre nem sikerült általáno­san elfogadható határozatterve­zetet kidolgozni, s tovább tarta­nak a NATO-manőverek. Az arab világban az egyipto­mi—palesztinai nézeteltérések keltették az izgalmat. A PFSZ ugyanis nyilatkozatot adott ki, s ebben óvta az arab kormányo­kat a kissingeri rész-megegyezé­sek útjától. (S ez különösen időszerű, hiszen az amerikai külügyminiszter a hét végén is­mét utazik ...) Bejelentette azt is, hogy a felszabadítási szerve­zet természetesen nem ismer el magára nézve érvényesnek olyan egyezményt, amelynek kidolgozá­sában és elfogadásában nem vesz részt. A bírálat ugyan nem nevezett meg egyetlen arab ál­lamot sem, de nyilvánvalóan Kairót vette célba, hiszen egyes egyiptomi körök fűztek túlzott illúziókat a „kis lépésekhez”. Ezek után nem jöhetett létre a hétre- tervezett egyiptomi—pa­lesztinai eszmecsere. Közvetlenül formai okok szolgáltak a halasz­tásra (Szadat elnök csak Arafat­tal és a PFSZ teljes vezérkará­val lett volna hajlandó tárgyal­ni), valójában az az elvi kérdés áll a középpontban, hogy átfogó rendezés, vagy szakaszos próbál­kozások, amelyek óhatatlanul meggyengítenék az arab egysé­get. Pedig a reális és pozitív alapokon létrehozott egység az eredményes tárgyalások alapvető feltétele. • Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke a Parlamentben fogadta dr. Erich Bielkát, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügy­miniszterét. Balról: dr. Erich Bielka, jobbról Fock Jenő, középen a tolmács. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — KS.) • Bécsben megnyílt az OPEC (az olaj- exportáló országok szervezete) konferenciája. (Telefoto — AP—MTI—KS) HÍREK - HÍREK Púja Frigyes azNDK-ba látogat Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Oskar Fischernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének meghívására március 3-án hivatalos, baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba utazik. (MTI) Latin-amerikai országok együttműködése a tengeri kereskedelemben HAVANNA. „Kuba részvétele növeli a most alakuló közös karibi flotta jelentőségét. A szigetország po­litikai súlyával, kedvező földraj­zi fekvésével, fejlett kikötőivel, tengerhajózási tapasztalataival, fontos szerepet játszik majd a latin-amerikai integrációt segítő flotta létrehozásában és munká­jában” — mondotta péntek este Ruben Gonzalez mexikói külügy­miniszter-helyettes, aki egy dele­gációt vezetve pénteken este fe­jezte be négynapos tárgyalásait Havannában. Elutazása előtt fogadta a mi­niszterhelyettest Fidel Castro, a forradalmi kormány elnöke. Gonzalez nyilatkozata szerint a kubai vezetők kijelentették, hogy NYUGAT-BERLIN. A nyugat-berlini rendőrség pén­teken pontban éjfélkor rádió- és tv-adókon keresztül közlemény­ben fordult Peter Lorenz, a nyu­gat-berlini CDU elnöke elrablói­hoz. A közleményben rámutatott, hogy Holger Meins halála után Nyugat-Berlinben tartott tünte­tések alkalmával letartóztatott és elítélt tüntetők zömét már régeb­ben szabadon engedték, s két még őrizetben tartott foglyot szomba­ton délelőtt tíz órakor fognak szabadon bocsátani. A DPA a közleménynek ezzel a részével kapcsolatban megjegyezte: a nyu­gat-berlini igazságügyi hatósá­gok ezzel teljesítik az emberrab­lók egyik követelését, hogy 24 órán belül bocsássák szabadon a letartóztatott tüntetőket. A nyugat-berlini rendőrség közleményében továbbá ,-,meg­győző bizonyítékot” követelt az emberrablóktól arra vonatkozó­lag, hogy Peter Lorenz még élet­ben van. Hangoztatta: azon fára­dozik, hogy „intézkedéseivel ne veszélyeztesse Peter Lorenz éle­tét és egészségét”. Felszólította az anarchistákat, hogy közöljék Peter Lorenz sze­mélyazonossági igazolványának számát s ezzel bizonyítsák be, LONDON A londoni metró pénteki szeren­csétlenségének valószínűleg utol­só két életben maradottját hozták a mentőosztagok éjfél előtt a fel­színre: egy 19 éves rendőrnőt és egy 27 éves tőzsdeügynököt. Körülbelül ötszáz tűzoltó, rend­őr, orvos, ápolónő földalatti vasúti alkalmazott, hegesztő és csákányozó küzdött 25 méternyire a föld felszíne alatt a londoni City Moorgate nevű metróállo­másán, hogy kimentse a sebesül­teket, akiknek számát most már kilencvenben jelölik meg — és eljusson a mélyben rekedt, az összeroncsolódotf vasúti kocsik­ba, vagy a kocsik és az alagút támfala közé szorult holttestek­hez. A rendkívül nehéz munka- körülmények miatt (egyszerre 4— 6 embernél több nem tudott egy­más mellett dolgozni) az oszta­gok csak csigalassúsággal halad­tak előre az összepréselt fémbe vágott vájatokon, s így történt, hogy amikor az említett életben maradottakat kiemelték, gyakor­latilag már senki másnak a meg­mentésére nem maradt remény. Hajnali három órakor a halot­tak száma harmincötre emelke­dett — ennyi holttestet hoztak a felszínre —. de kiderült, hogy a falba ütközött, s az alagútban összetorlódott vonatnak nemcsak az első kocsijában, de a harma­dik kocsija alatt is feküdtek még emberi testek. A hatóságok bizo­nyosak abban, hogy az áldozatok száma meghaladja a negyvenet is, támogatják a karibi flotta lét­rehozását és részt vesznek benne, mivel a vállalkozás az észak­amerikai monopóliumok ellen is irányul, amelyek szinte korlátlan urai a térségbn a kereskedelmi hajózásnak. A karibi nemzetek évente két­milliárd dollárt fizetnek hajó­bérleti díjként. A most alakuló közös flottában a tervek szerint 17 ország — köztük Mexikó, Ve­nezuela, Kolumbia, Kuba — vesz részt. Kuba különösen kedvező feltételekkel rendelkezik ehhez. A szigetország a Mexikói-öböl bejáratánál a karibi országok kö­zötti útvonalak kereszteződésé­ben fekszik több mint 5700 kilo­méteres tengeri határán 38 ki­kötő tudja fogadni a hajókat. hogy a nyugat-berlini politikus valóban hatalmukban van. „Félreértések elkerülése végett” a rendőrség azt is szeretné meg­tudni, hogy az emberrablók „ho­gyan képzelik el Peter Lorenz sértetlen átadásának módozatait”, s mi történik akkor, ha annak az NSZK-ban bebörtönzött hat fogolynak az egyike, akinek sza­badon bocsátását név szerint kö­vetelték, nem hajlandó élni a lehetőséggel és részt venni az ál­taluk megszabott eljárásban? Hírügynökségi jelentések sze­rint az emberrablók szombat reg­gelig nem adtak életjélt maguk­ról, nem reagáltak a pénteken éjfélkor elhangzott rendőrségi közleményre. Szombaton délben a DPA hír- ügynökség nyugat-berlini irodá­ja ismeretlen telefonálótól érte­sítést kapott, amely szerint a „Jú­nius 2. mozgalom” azt követeli, hogy valamennyi kívánságát százszázalékosan teljesítsék. Közben Heinrich Albertz volt nyugat-berlini kormányzó-polgár­mester bejelentette, hogy az em­berrablók követeléseinek megfe­lelően kész túszként külföldre kísérni az NSZK-ban bebörtönö­zött hat személyt, akiknek sza­badon bocsátását és személyen­ként 20 000 márkával való „el­látását” az anarchisták követel­ték. (DPA, AFP, ADN) és félnek attól, hogy az ötventől sem nagyon marad el. Ez volt a viszonylag biztonsá­gosnak ismert londoni metró­rendszer történetének legsúlyo­sabb katasztrófája. Minthogy a brit fővárosnak szinte egyetlen lakosa sincs, aki ne használná ezt a közlekedési eszközt, a sze­rencsétlenség valóságos sokkot idézett elő a fővárosban. Nyilván hosszadalmas és kimerítő vizs­gálatok tárgya lesz, hogyan for­dulhatott elő. hogy az északke­leti irányból érkező szerelvény hatvankilométeres sebességgel túlfutott a lei jelölet megállóhe­lyen, ami egyébként végállomás is volt, és nem segített a sokat emlegetett többszörös fékrend­szer sem. A motorkocsi vezetője, az 56 éves Leslie Nelson meg­halt. A katasztrófa felveti a metró üzemeltetésének gyengeségeit is. A tömegközlekedés évek óta munkaerőhiánnyal küzd. mivel az itt alkalmazott dolgozókat rosszul fizetik, és egyelőre nincs kilátás a helyzet javítására. Különböző takarékossági intézkedéseket is bevezettek, így például — ahogy a szakszervezetek hangoztatják — nem korszerűsítenek idejében. A moorgate-i szerelvényt pél­dául 1938-ban gyártották. Azt pa­naszolják, hogv a vonatoknak túl sok üzemórát kell teliesíteniök, mielőtt berendezéseiket tüzetesen átvizsgálnák és ellenőriznék. (MTI) NAPTÄR 1975. március 2., vasárnap Névnap: Lujza Napkelte: 6 óra 25 perc. Napnyugta: 17 óra 29 perc. Holdkelte; 23 óra 35 perc. Holdnyugta: 8 óra 16 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő, csapadék nélkül. Gyen­ge, nap közben kissé élénkebb, változó iránvú szél. A hajnali, kora reggeli órákban helyenként erős párásodás. köd. Várható leg­alacsonyabb éiszakai hőmérsék­let mínusz 2—mínusz 7, legma­gasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. (MTI) A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 2. du. 3 óra: VASDERES Tsz- és nyugdíjasbérlet, este 7 óra: VASDERES Madách-bérlet. Bácsalmás, este 7 óra: KÉT FÉRFI AZ AGY ALATT MOZIMŰSOR 1975. március 2.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A KERESZTAPA MÄSIK ARCA 14 éven aluliaknak nem .ajánlott! Felemelt helyárű! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, olasz—francia bűnügyi filmvígjáték KECSKEVET ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor VÁLLALD ÖNMAGADAT Színes magyar film MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor HAHÓ, ÖCSI! Szines magyar mesefilm STÜDIÖMOZI 8 órakor A RAJZFILMEK VILÁGA Felnőttek részére! 1975. március 3.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor A KERESZTAPA MÁSIK ARCA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, olasz—francia bűnügyi filmvígiáték MÜVÉSZMOZI-SOROZ AT! háromnegyed 6 és 8 órakor A GAMMASUGARAK HATASA A SZÁZSZORSZÉPEKRE 14 éven aluliaknak nem glánlott! Színes, magyarul beszélő, amerikai film KECSKEMET ARPÄD 3 órakor VÁLLALD ÖNMAGADAT Színes ma“var film MÜVÉSZMOZI-SOROZ AT! negyed 6 és fél 8 órakor A GAMMASUGARAK HATASA A SZÁZSZORSZÉPEKRE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor HAHÖ, ÖCSI! Színes magyar mesefilm STÜDIÖMOZI 8 órakor PRÖBAÜT Magyar film (Folytatás az 1. oldalról.) lésen Sándor József elnök fűzött ehhez szóbeli kiegészítést. Elmondotta, hogy az alap­anyag-ellátási nehézségek ellené­re a múlt évet sikeresen zárták, s míg 1973-ban 150 millió forint volt a szövetkezet árbevétele, ad­dig a múlt évben elérték a 170 milliót. Tavaly 2.5 millió forintos beruházással bővítették a kokilla- öntödét. Ez az üzemrész 1973- ban húsz dolgozóval 140 tonna öntvényt készített, tavaly pedig a szükségszerűen megemelt lét­számmal, s ötven dolgozóval már elérték a 255 tonnát. A 101. születésnap Tegnap délelőtt bensőséges ke­retek között ünnepelték meg Kecskemét legidősebb lakosának, a 101 esztendős Cs. Kovács Já- nosnénak a születésnapját. A vá­rosi tanács szociálpolitikai cso­portjának munkatársai, a Petőfi iskola úttörői köszöntötték az idős uszonyt. Természetesen jelen volt népes családja, leánya, ded­ós ükunokái. A ritka eseményen a Kiskunmajsáról ideszármazott család öt generációja volt jelen. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 9. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatot 117 fogadó ért el, nyereményük egyenként 47 185 forint. Háromtalálata 9018 fogadónak volt, nyereményük egyenként 306 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 224 866 darab, ezekre egyenként 15 fo­rintot fizetnek. A nyeremények a nyeremény­illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jel­legűek. (MTI) — Városunk Kecskemét. Már­cius 3-án, hétfőn 18 órakor a Tudomány és Technika Házában kerül sor a Hazafias Népfront és a TIT szervezte sorozat kö­vetkező előadására. Dr. Mező Mihály, a városi tanács elnök- helyettese a városfejlesztés ered­ményeiről. terveiről számol be. — Szappanos István festőmű­vész alkotásaiból nyílt kamara- kiállítás pénteken délután a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának KISZ-klubjában. — Két nappal később, hétfő helyett március 5-én, szerdán 17.30-kor tartja következő elő­adását a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ és - a TIT megyei szervezetének művészeti szabadegyeteme. A szociográfiai tagozat vendége ezúttal Végh Antal, az Erdőháton, Nyíren című könyv szerzője. — TIT-határozat. A TIT me­gyei elnöksége legutóbbi ülésén meghallgatta és jóváhagyólag elfogadta a bajai járási elnökség beszámolóját az 1974. évi mun­káról. A testület határozatot ho­zott arról, hogy a TIT megyei nemzetiségi szakosztálya a bajai járási szervezet keretében ala­kuljon meg és megyei hatáskör­rel működjön. Az országos el­nökség elé kerül a bajaiak azon javaslata, hogy a TIT-nek léte­süljön országos nemzetiségi vá­lasztmánya. — Üj bélyegek. A posta március 8-án az „Évfordulók — események — 1975” elnevezésű sorozaton belül a Nők nem­zetközi évéről megem.ékező egyforin­tos bélyeget ad ki. A bélyeg Kass Já­nos grafikusművész terve alapján női fejet ábrázol. Ugyancsak március 8-án jelenik meg az általános forgalmi bé­lyegsorozaton belül az 5 forintos cím­letű. Szolnokot ábrázoló bélyeg. A bélyegképet, amely szolnoki látképet mutat be. Vertei József grafikusmű­vész tervezte. A szövetkezet termékei közül változatlan sikert, ér el a keres­kedelem részére gyártott kiskon- léner, amelynek zárt változatá­ból 8, míg a nyitottból 3 ezret gyártottak. A húsiparnak csak­nem tízezer húsostálcát készítet­tek, az AGROKER pedig 8 mil­lió forint értékű fóliavázat vett át tőlük A múlt évi eredményekhez tar­tozik a 8 százalékos bérfejlesz­tés, valamint az is, hogy ezen a közgyűlésen mintegy 33 napi ke­resetnek megfelelő nyereségrésze­sedést vehettek át. a szövetkezt dolgozói. INGYENES ÉVM által korszerűsített követelményeknek megfelelő 12 hónapos tanfolyamra jelentkezhetnek legalább 5 éves szak­munkás-bizonyítvánnyal rendelkező kőműves, ács­állványozó, vasbetonszerelő szakmunkások. Jelentkezési határidő: 1975. március 3-ig írásban. A tanfolyam helye: Kecskemét. Kezdete: 1975. március 24. Felvételi vizsga időpontja: 1975. március 7. (péntek 9 óra). A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkás- szállást és ebédet biztosítunk. Különélési pótlékot és utazási hozzájárulást fizetünk. MINDEN HÉTEN SZABAD SZOMBAT. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. 251 Televízión át fordultak Peter Lorenz elrablóihoz Kilencven sebesült, csaknem ötven halott A londoni metrórendszer legsúlyosabb katasztrófája Eredményes évet zártak

Next

/
Thumbnails
Contents