Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-28 / 74. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1975. március 28. ÓVJUK EGÉSZSÉGÜNKET! Védekezés a háztartási balesetek ellen A háztartási balesetek számá­ról nem állnak rendelkezésünkre olyan pontos adatok, mint pél­dául a közúti balesetekről, de számuk nem elenyésző. Nem cé­lunk munkavédelmi tanácsokat adni, inkább néhány sérüléstípus­ra hívnánk fel a figyelmet. „Kávés nemzet” vagyunk, en­nek nyomaival a baleseti sebé­szeten is találkozunk. A felrob­banó kávéfőző súlyos sebeket ejt­het, égési sérülést okozhat. Egy torzító heg az arcon „csak” szép­séghiba, előfordult azonban olyan eset is, mikor az arcideg sérülése miatt a fél arcra kitérjedő béna­ság maradt vissza, vagy szemsé­rülés keletkezett. A pezsgős üveg, helytelen kinyitásakor is bekövet­kezhet’ jóvátehetetlen szemsérü­lés. A légpuska gyermek, vagy fe­lelőtlen felnőtt kezében veszélyes fegyver: több esettel találkoz­tunk, amikor a golyó a koponyá­ban állt meg. Életveszély ritka ugyan, de átmeneti vagy mara­dandó tudatzavar csaknem min­den esetben fellép. Dicséretes, hogy mind több üz­letben látható a felirat: 12 év alatti gyermeknek szódásüveget nem adnak ki. Azonban otthon a gyermekek is hozzáférnek, és ma is gyakran találkozunk gyerme­kek súlyos sebeivel, melyek a szódásüveg felrobbanása követ­keztében jöttek létre. Sajnos, elég gyakori eset a következő: nagymama, anyuka húst darál, valamiért kiszalad a konyhából és a 2—5 éves gyermek „folytat­ja” a munkát, — egy vagy két ujj körömpercének elvesztése árán! Tipikus biztosítási baleset, mi­kor a gyermek forró vizet, levest, ételt önt magára. Ezek az égések életveszélyesek is lehetnek, azon­ban többnyire egy életre szóló torzító heget hagynak. Az ittas ember duhajkodása — bosszúból belevág az ablaküveg­be — csak pár centiméteres se­bet ejt, de az ín- és idegsárülés, ami gyakran keletkezik, évekre,'!, esetleg egy életre maradandó bé­naságot okoz. Súlyos, ^ésgkhez vezet a nem kellő körultekmfés- sel végzett ruhatisztítás. A zárt helyen benzinnel való tevékeny­kedés, robbanást okozva rendkí­vül súlyos égést hoz létre. Min­dennapos sérülés, mikor az illető kenyér vagy hús helyett saját uj­ját vágja meg. Általában nem súlyos sérülések, de egy hétre, 10 napra táppénzbe kell a bete­get venni. Az égési sérülések kapcsán nem lehet elégszer hangsúlyozni: ne tegyünk sem tojást, sem külön­böző hintőporokat, olajat a seb­re, ha az akkora, hogy úgyis or­voshoz kell menni. Ugyanúgy a sérültnek ártunk, ha metszett, vágott sebeket fertőtlenítő po­rokkal szórunk tele. Ezt az or­vosi ellátás során el kell távolí­tani, addig pedig még az érzéste­lenítést sem lehet elvégezni. Ezekre az úgynevezett „baná­lis” sérülésekre azért kell felhív­ni a figyelmet, mert egy súlyos, többszörös közúti balesetből szár­mazó sérült néha hamarabb meg­gyógyul, mint egy „jelentéktelen” kézsérült, ha a csuklótájékon egy centiméteres sebet ejtett, és az ott haladó ideget sértette. Ilyen esetben még ha sikerül is a mű­tétet végrehajtani, a gyógyulás hosszú hónapokig tart. Nagy elővigyázatosságot köve- ' telnek az otthoni villanyszerelési, asztalos, lakatos munkák is, mert melyik drágább: ötven—száz fo­rintos munkadíj, vagy egy eset­leges sérülés? SOROKSÁRTÓL A VILÁGHÍRIG Nem szomjazó erőművek Dr. Heller László akadémikus­sal az Energiagazdálkodási Inté­zet főmérnökével és dr. Forgó Lászlóval, az intézet irodavezető­jével nehéz volt közös randevút szervezni: sokat dolgoznak, taní­tanak, tárgyalnak, értekeznek, kí­sérleteznek és kutatnak, s oly­kor egy keveset pihenniök is kell. Így, hogy Heller—Forgó — alig­hanem az egész ország ismeri a nevüket. Azt esetleg kevesebben tudják, mitől váltak ismertté. Al­kotásuk — a Heller—Forgó féle hűtőtorony alkalmazása az elek­tromos áramot termelő hőerőmű­vek működtetésében nagy hord­erejű. Az erőművek hűtéséhez ugyanis rengeteg víz kell. Egy 500 megawattos teljesítményű erőmű pl. óránként 1300 köbmé­ter vizet párologtat el. És víz nincs mindenütt a szükséges mennyiségben. A hűtőtoronnyal működő erőművekhez viszont csak annyi víz kell, amennyivel egy­szer feltöltik a hűtőberendezést. Ez a vízmennyiség aztán hosszú ideig — akár évekig — elegendő: a torony zárt rendszerében ke­ringve nem párolog el. Keringés közben a levegő hűti a vizet, a víz hűti a gépeket. A feltalálók ezzel a megoldás­sal függetlenítették az erőműve­ket a vizet bőségesen adó helyek­től : erőműveket hűtőtoronnyal akár a Szaharában is építhetnek most már. — így van — helyesel Heller professzor — feltalálók azonban nem vagyunk! Nem szeretjük, ha így emlegetnek bennünket. Mérnökök vagyunk és problémá­kat oldunk meg: ez a foglalkozá­sunk és a hivatásunk. Legfeljebb néha sikerül egy-egy műszaki feladatot elsőként megoldanunk a világon. — A hűtőtorony is így szüle­tett? — Pontosan. Közvetlenül a há­ború előtt megbízást kaptam — mondja Heller professzor — az Ajkai Erőmű építésére. Akkor az Egyesült Izzónál dolgoztam. A hűtést a Torna patakra terveztük. A patak vize azonban, egyszer- csak a felére apadt. Láttuk, ez a víz kevés lesz. Elkezdtem bújni a szakirodalmat. Törni a fejemet. Így támadt az ötlet. Az a mai megoldásnak persze még csak egészen egyszerű változata volt. Közbejött a háború... A háború után aztán, már együtt fejlesztet­tük tovább a megoldást Forgó Lászlóval — a mai formáig. A soroksári gyár udvarán is­merkedett aztán a nagyvilág a magyar találmánnyal. Előbb az angolok „fedezték” fel, aztán sorra több, más ország nagy, ne­ves cégei vették meg a licencet. Jelenleg is érvényes gyártási szer­ződés létezik egy-egy japán, ame­rikai, angol és svájci céggel. De Franciaországban és az NSZK- ban is működik több Heller—For­gó hűtőtornyos erőmű, vízben szegény vidékeken. A KGST-tag- országokat pedig teljes egészében a magyar ipar látja el ezzel a berendezéssel. A torony fő alko­tóelemeit a Jászberényi Hűtőgép­gyár készíti, de gyártanak hozzá különböző részegységeket a Láng­ban, a Ganz-MÁVAG-ban, Békés­csabán és Kiskunfélegyházán. — A Heller—Forgó- féle elgondolás tehát biztos és jó hasznot hoz több gyár kollektívájának, jó de­vizabevételeket a magyar nép­gazdaságnak és tisztes anyagi, er­kölcsi megbecsülést az alkotó mérnököknek. — Min dolgoznak most? *— A világon több országban egyre nagyobb teljesítményű erő­műveket terveznek, építenek. Nos, itt jelentkezik egy újabb nagy gond: a turbinákat óriásira kell méretezni — 80—100 méter hosszúra — hogy az áramfejlesz­tő generátorok meghajtásához szükséges vízgőz elférjen bennük. A vízgőz térfogata ugyanis a tur­bina működése közben a három­ezerszeresére növekszik: Ilyen óriási turbinákat építeni nehéz műszaki feladat és költséges is. Ha viszont a folyamat utolsó fá­zisában ammóniát alkalmazhat­nánk, amelynek fajlagos térfoga­ta 300-zal kisebb a vízgőznél — a turbinák nagyságát negyedére, ötödére csökkenthetnénk ... — Az utolsó szakaszban tehát a vízgőzt fel kell váltani ammó­niával. Kettős közegű körfolya­matra kellene építeni a turbiná­kat — így mondják a szakembe­rek . .. Nos, ez a probléma tehát most az erőművek építésében. Ez foglalkoztat bennünket és másokat is a világon. Jó lenne újból, elsőként a célba érni... Gerencsér Ferenc Kispipa-történelem üy/: , Altkor a juhasz bort, iszik,, ' 'Sióiké"ézamár szomór'katiVk!' w Ne szomorkodj szölke szamár; í . ^Áfájcí elmegyünk a *o No nem. Most igazán nem ilyesféle szöveg kö­vetkezik; hogy: „Törött szárnyú madárként verdes a régi juhásznóta odabent az ivóban ...” Az egykori életkép mindazonáltal elég pontosan ósz- szeállt ebben a mai környezetben is. Gondoljuk, nem kell részletezni, mi teszi félreismerhetetlenül koiunkbelivé a képen ábrázolt helyzetet. Elegendő csupán arra utalni, hogy a valamikori nyájvezéjrek őse most, a rettentő girbe-gurba rúd, s a gyeplő közbeiktatásával, gumiabroncsos stráfkocsihoz szer­számozva várakozik. Elődei valamennyi tulajdonságával fel van azért ruházva. Például, ami a cégérhez is roppant illő, szamár-ükeinek korabeli természetességével szomor- kodik, amíg gazdája odabent hűsíti torkát. Mintha szamáriskolában tanulta volna, hogy ilyenkor így kell viselkedni. Máskülönben aligha van már arról fogalma, milyen is a juhnyáj, meg, hogy egyáltalán mi az: birka. Az öreg juhásznótát ámbátor hallhatta már éle­tében. Mondjuk, midőn a gazdája amolyan zsírcsur­gató disznótorok alkalmával fakadt a dalra. Emlé­kezvén talán nagyapjára, aki még az eredeti pusztai státusban alkalmazta a szamarat, i Visszatérve a bevezetés hangulatát adó népdal­hoz. Azt már azért sem hallhatja e szomorú szölke szamár, mivel az effajta mai csárdákban ragyogó fekete üveglapra festett aranybetűs figyelmeztetés fojtja gazdájába a zenebonás hajlamot: „Ebben az egységben énekelni tilos!” — Aztán a mai szamár­tulajdonosok elsöprő zöme el is tudja olvasni a modern idők vendégfogadóiban kiakasztott tilalma­kat. Kénytelen is volt vele, míg megszokta, hogy mostanság e kultúrintézményekbe se kutyát bevin- ni, se padlóra köpni — ha már bent van —, se lár- 'mázni nem szabad. Azonfelül: ha macskaköves is az utca „pádimen­tuma”, közlekedik e „Kispipa” söröző, borozó utcá­jában annyi folyékony energia-fogyasztású jármű, hogy bizonyos KRESZ-alapműveltség nélkül még egy szürke szamár mögé se ülhet fel valaki a bakra. Már csak azért) sem, mert ez a kiskocsma nem imilyen-amolyan „Kispipa”. Esztergom városának egyik főútvonalán van. S ha nem is férhet neveze­tesség dolgában mondjuk, a Fürdő Szállóhoz, hogy már a vendéglő iparnál maradjunk, a maga sze­rénységében is „színfolt” az ősi városban. Betért ide valamikor a pajkos kedvű Berda József is. Szóval, mint látjuk, nem holmi közönséges, újsü­tetű „Kispipá”-ról van szó jelen esetben. Az em­berségesség, ami körüllengi a nekipofásított kisven­déglő, illetve most már söröző, borozó tájékát, a szöl­ke szamáron is fellelhető. Tetszenek látni: mily gondosan betakarta a gazda, meleg pufajkájával? Sőt, az is jól kivehető a felvételen, hogy „láncain” is könnyített... Bizonyára ez az összkép ihlette „lencsevégre” is a jelenetet. — No, és miről beszélgettetek a szamártulajdonos­sal — odabent? — érdeklődtem fotós kollégámtól. Mire ő. — Gépkocsival voltam... Sajnos, nem volt miért bemenni. Tetszenek látni? így idegeníti el az autó ilyen nevezetes kulturális gócpontoktól is az embereket. Tóth István (Tóth Sándor felvétele.) X , így is lehet... Bencze Istvánná betanított saj­toló a II. mélvhúzási műveletet végezte a présgépen. Mikor ezzel elkészült, a húzás -következtében fölmelegedett (kb. 500 fók) mun­kadarabot ronggyal megfogta, hogy kivegye a présszerszámból. Míg ezt intézte, bal kezével és combjával hozzáérhetett az indítógombhoz, il­letve kapcsolóhoz, mire a gép be­indult. Jobb kezének négy ujja a húzótüske és a munkadarab közé szorult. A gép — három uj­ját teljesen, a negyediket részben levágta. „Hozzáérhetett” — írjuk felté­teles módban, mert. a balesetnek közvetlen szemtanúja nem volt, a sérült sem tudott választ adni a gép beindulásának okára. A ki­vizsgálás során erre csak követ­keztetni lehetett. (A baleset után — többek közt — bizonyos módo­sításokat írtak elő az indítógomb elhelyezésén, s a kapcsolón.) A vázolt csonkulásos üzemi baleset 1973 október 16-án történt. 1 év és 5 hónap után Bencze Istvánná kártérítési ügyére azonban csak idén már­cius 4-én kerül pont. Egyezség­gel. közte és vállalata, a bajai Kismotor- és Gépgyár között. Az SZMT jogi megbízottjának javas­latára. A megbízott — egyik megyei munkavédelmi felügyelővel azért ment ki Kecskemétről a bajai üzembe, mert a panaszos jogse­gélyvédelmet kért a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsánál. Szemé­lyesen járt bent. Ismertette ese­tét, nehéz anyagi helyzetét, hiszen 1973 öktóbere óta nem dolgozik, családja is elfordult tőle, igazá­nak keresésével is zsákutcába ju­tott. Kérte, segítsenek kártérítési és munkaviszonyának helyreállí­tása ügyében. Lássuk az események főbb cso­mópontjait. Bencze Istvánná 1973. október 16-tól 1973 december 27-ig táp­pénzes állományban volt, utána kiírták munkára. Mivel nem érezte erre képesnek magát, 1974. január 6-ig — kérésére — fizeté­ses szabadságot kapott. A gyár a táppénz lejártakor a rokkant­sági fok megállapítása végett or­vosi bizottság elé utalta *a raun- kásnőt. 60 szazaíékós^oitKáftfríafö minősíígtték - 1. fokpg* jegyezzük meg. mert o ez ellen fellebbezett, és nyugdíjaztatását kérte. Ezért nem fogadta el azt a munkakört, amelyet a rehabilitá­ciós bizottság ajánlott fel neki, mivel annak végzésére alkalmas­nak találta Ebben a beosztásban a feladat áz, hogy a távozó nődolgozók cso­magjait ellenőrizze, amiket ők — felszólítás nélkül — kinyitva kö­telesek bemutatni, ö ezt azért utasította vissza, mert a kijelölt munkahely lakóhelyétől jóval messzebb van. mint ahol eddig dolgozott, s az átszállással kom­binált utazás sérült kezére nem veszélytelen. Másrészt úgy vélte, hogy ennél a munkánál „mind a két kezét kellett volna használni”. Majd ha a javára döntenek... Ezt követően több ízben tár­gyaltak vele munkába állása vé­gett, — eredmény nélkül. Mivel többszöri felkérés ellenére sem állt munkába, értesítették, hogy munkaviszonyát — saját elhatáro­zásából — megszűntnek tekintik. Ez ellen ő panasszal élt. A dön­tőbizottság azonban kétszeri tár­gyalás után is megerősítette a munkaviszony megszüntetését ki­mondó határozatot. Felhívta a dolgozó figyelmét, hogy joga van fellebbezni E határozat ellen for­dult Bencze Istvánná keresettel a munkaügyi bírósághoz. Nos. ebben a stádiumban tar­tott az ügy még napjainkban is. Éppen egy újabb tárgyalás kö­vetkezett — volna, amikor a pa­naszos az SZMT munkavédelmi felügyelőségénél kérte a jogsegély védelmét. A tények alapos átvizsgálása, a részletek megismerése során a szakszervezet jogi megbízottja — ugyanúgy a munkavédelmi fel­ügyelőség — megállapította, hogy a gyár minden lehetőt elköve­tett az eltelt hosszú idő alatt Benczéné munkába állítása ér­dekében. Az is kiviláglott, hogy a panaszost az a „sugaimazás” tartja „ellenállásban” a felkínált lehető­ségekkel szemben, miszerint ő jo­gosult sérülése folytán a nyug­díjazásra. Belátta, hogy tévhitben ringatták Mikor aztán — II. fokon — a társadalombiztosító bizottság szak- bizottságától is elutasító határo-v. zatot kapott, beláthatta, hogy tév­hitet tápláltak benne tanácsadói. Az üzem. a szakszervezeti meg­bízottakkal. s Benczénével közös kiútkeresésben — humánus dön­tést hozott. Balogh Tibor igazgató kijelentette: amennyiben a mun­kásnő erre hajlandó, úgy a gyár azonnali pelépéssel alkalmazza. A Szegedi úton — 300 m-re lakó­helyétől — motozói munkakörben: műszakválfáson kívüli időben fel­vezetői teendőt végez. A munka­idő kezdete — a dolgozó kérelmé­re — 7 óra. és műszakja 3 óráig tart. Ennek ellenében a gyár havi 1500 forint bért. fizet, ami az SZTK-tól kapott járadékkal együtt 2160 forintot tesz ki. Közbevetés az igazgató részé­ről: „A havi bért az üzem 1600 forintra módosítja.” A szakszervezeti megbízott javaslatára A szakszervezeti megbízott az ügy lezárása céliából a követke­zőket iavasolia: Fizessen a vállalat a munkás­nőnek munkabérkiesés címén 1-974. január 7-től március 18-ig 3000 forint. 1974. március 18-tól 1975 március 7-ig 6860 forint. faSsleßeto^ehät 9800'förTn tot. . Dologi-kár címén.— ugyancsak az eltelt időre 9000 forintot. Amivel teljesen rendeződik a balesetből származó kár. A gyár vezetői az egyezségi ajánlatot elfogadták, s a meg­szüntetett munkaviszonyt úgy ál­lítja vissza, mintha az nem szűnt volna meg. Bencze Istvánná is hozzájárult mindehhez, s a feltételeket ma­gára nézve is kötelezőnek ismer­te el ... Egy ilyen eset fényében is felerősödve látszik a jogsegély- védelem jelentősége. (Ezt az ügyet, miután az a törvényesség­nek megfelelően rendeződött, a bíróság, a szakszervezet kérésére lezárja.) Így is el lehet intézni baleseti kártérítést. Az SZMT munkavé­delmi felügyelőségénél olyan ügyeket is említettek' — mint a Váradi-féle a Szék-. Kárpitosipa- ri. vagy a Borbás-féle a Kecske­mét és Vidéke Sütőipari Vállalat­nál —. amelyek hosszú évek után, bírósági eljárások ellenére sem jutottak még nyugvópontra ... Ami pedig a megyei helyzetet il­leti ... Idézzünk egy — az SZMT elé terjesztett jelentésből: „A kár­térítési igények kielégítésében fej­lődés tapasztalható. rendkívül nagy azonban az ingadozás egyes területek között. A megyei kár­térítési aránv nem éri el az or­szágos szintet. 40—50 százalék kö­rül mozog,” — Ez méginkább ki­emeli a bajai példa humánumát. Tóth István P. N. BARANNYIKOV: Nevek az emlékműn 14. MINDENKIHEZ. 1944. április 21. „Drága szüleim, hozzátartozó­im! Drága apa, mama, Mánya, Miska; Tyihon, Mása, Vasziljok, Ványai!! Mennyire vágyom utánatok! Immár második hónapja semmi hír Rólatok. Hogy s mint vagy­tok? Állandóan Rátok gondolok. Éjszaka van, lefekszem, de nem tudok elaludni. Elhatároztam, eszetekbe juttatom, hogy élek. Ha jól menne sorotok nem nyugta­lankodnék annyira. Ha hazautaz­hatnék, s legalább egyszer lát­hatnálak Benneteket, nagy-nagy kő esne le a szívemről. Annyira örülök neki, hogy a megszállást át tudtátok vészelni anélkül, hogy beadtátok volna a derekatokat az ellenség előtt. Pedig mennyire féltettelek Benneteket... Én nagyon megvág sé megöregedtem, s úgy rémlik, arcom is megváltozott... öreg­nek látszom, hja, az évek bizony gyorsan telnfik. De a szívem, az még mindig fiatal... Hej, ha réget ér a háború, de jól fogunk majd élni! Üj módon! Maruszka! írjál a férjedről. Milyen a sebesülése, mi van ve­le, hol van, írd meg a címét... Itt már alaposan benne járunk a tavaszban. A fák virágoznak, a föld vidám képet ölt, de ha az ember saját helyzetét összeha­sonlítja a természettel, sajnos, nyomban elszomorodik. A fene tudja! Milyen szép az élet, aztán csak haszontalanul múlik el.. 1944. május 10, Tyihonhoz: „ ... Tyihon, én most 1700 ru­belt kapok. Ebből 200 lemegy kölcsönre, 30 tagsági díjra, 1300— 1400-at hazakiildök (postán és más úton), a többi tejre marad ... Másra nincs szükségem ... Ne bosszantsátok a szülőket, hallgas­satok rájuk, kérjétek ki tanácsu­kat, mert az öregek szeretik az ilyesmit, könnyebben viselik el az életet.. 1944. július 12. „Apa! Kérlek, utazz le. Go- lovancsukhoz. Néhány nit, pénzt hagyok nála, s talán l ••led is találkozhatom. Most a város közelében vagyunk. A legjobb, ha a következőképpen utazol.. Bulgária, 1944. október 12. Vidin. „Jelenleg kórházban fekszem, kissé lebetegedtem .., Régi baj, még a mongóliai tartózkodásom idejéből származik, amikor 1938 és 1940 között ott teljesítettem szolgálatot ___ A napokban kiír­n ak és újra a front következik. Amíg a háború nem ér véget, ott az én helyem”... 1945. január 10. „Szervusz, Maruszka! Elek, egészséges vagyok. Már teljesen bevált módszer szerint harcolunk. Magyarországon, ahol most ver­jük a németeket, nagyon forró a helyzet... Üjabb kitüntetést kap­tam. A „Moszkva védelméért” érdemérmet. Hol van a férjecs- kéd? írj részletesebben. Addig is a viszontlátásra. Fivéred: Jván”. Budapest, 1945, február 21. „Üdvözlöm, tisztelt Hornjakor elvtárs. Egységünk harcosai és tisztjei harcos üdvözletüket kül­dik önnek. Mi nem ismerjük önt, de az ön rokonának, vagy ismerősének, Liszij kapitánynak a kérését teljesítjük: szomorú szívvel értesítjük Önt, hogy 45. I. 26-án a hitleristák ellen vívott harcokban, Buda ostrománál el­esett a mi nagyrabecsiilt kapi­tányunk. Katonai díszpompával temettük el Buda külső részén és megesküdtünk, hogy megbosz- szüljük szeretett parancsnokunk halálát. A magam részéről jó, bá­tor és tapasztalt parancsnokot is­mertem meg enne, jóllehet ke­vés ideig szolgálnám vele együtt (két hete volt az egységnél). Nagyszerű bajtárs volt. Soha nem felejtem el őt, közvetlen elöljá­rómat. Az egész személyi állo­mány örökre megőrzi emie'-ez Ha megvan önnek családja cí­me, kérjük továbbítsa levelünket hozzájuk, vagy közölje velük ezt a szomorít hirt... Tábori posta­szám: 17216 „P”. P. I. Csirkunov tiszt”. Iván Nyeszterovios Liszij ka­pitány, született: 1917-ben, párt­tag, belorusz nemzetiségű, Go- mel-területi. Loievo-járásbeü Abakumi falu szülötte (A Gel­lérthegyi Felszabadulási Emlék­művön a második iniciálé, az „I” téves, ezt bizonyítják a levéltári anyagok), harcban esett el és elő­ször Budapest északnyugati részé­ben temették el. Közvetlenül ha­lálos sebesülése előtt vezényelték u 320. lövészhadosztályhoz é- a zás: ialj-parancsnok politikai he­lyettesévé nevezték ki. Liszij kapitányt halála után a Honvédő Háború érdemrend II. fokozatával tüntették k3. (Folytatják)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents