Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

1975. március 15. • PETŐFI NÉPE 9 3 Petőfi arcképe egy dél-ohiói faluban Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának esztendejében tanulmányok, új kiadások sora jelent meg hazánkban. A na­pokban került hozzánk — Martinkó Andrásnak, az MTA Irodalomtudományi Intézete főmunkatársának jóvoltából — az USA-ban megjelenő „Világhíradó” című magyar nyelvű havilap egyik közleménye, amelynek izgalmasabb részeit mi is közreadjuk. Pár. nappal ezelőtt egyik kol­léganőm meglepő újságot közölt velem. Egy magyar költő arcké­pét látta az egyik vendéglő fa­lán itt, a mellettünk levő kis faluban. A költő nevére nem em­lékezett. Természetesen rögtön nyomoz­ni kezdtem és még aznap felke­restem a vendéglőt. Athénstől körülbelül öt mérföldre fekszik The Plains, ez a kis dél-ohiói falu, ahol a Plains View nevű vendéglő falán egy 3x2 méteres, falra rajzolt Petőfi-arcképet ta­láltam. A kép alatt magyarul és angolul a következő szöveg olvas­ható: „Petőfi Sándor 1822—1848-ig. A magyarság legnagyobb költője, aki rövid életkora alatt több mint 400 költeményt is írt mindössze, főleg a parasztok szenvedelmük­ről. Az osztrák elleni szabadság‘ harcban halt meg.’' Tamás Imre „Sándor Petőfi 1822—1848. Hungary’s greatest poet. Who du­ring his short lief span wrote at least 400 treasured poems, chiefly voicing the suffering of the pea­sants. He died in the fight against Ausztrián oppressors.” James Thomas A Petőfire vonatkozó adatok itt-ott tévesek, de Tamás Imre rendelkezésére nem állt más, mint egy régi naptár. Még előzőleg megérdeklődtem telefonon a vendéglő tulajdono­sától, hogy ki rajzolta a képet, és megkértem, hogy ha lehet, be­széljen meg találkozót részemre az illetővel. Tamás Imre (James Thomas); huszonkét éves fiatalember már várt rám a vendéglőben. Imre harmadgenerációs magyar, már az apja is Amerikában született, anyja amerikai. Ennek ellenére bár törve, de szépen beszél ma­gyarul és rendkívül büszke ma­gyar származására. Könyvekből, apjától és rokonaitól tanult meg magyarul, és természetesen Petőfi a keídvenc költője; versei közül a „Jó öreg kocsmáros” tetszik neki a legjobban. Megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen mi vezetté a Petőfi-arckép megrajzolására és miért éppen a vendéglő falára rajzolta? — Pontosan nem tudnám meg­határozni, hogy miért, de tudom, hogy a falumban nem sokat tud­nak Petőfiről, és ezen keresztül akartam megismertetni velük a nagy magyar költőt — válaszolta. Tovább beszélgetve felvetettem a kérdést, hogy talán a hovatarto­zás érzése vagy annak kutatása vezette Petőfihez és a rajz gon­dolatához ? Azt válaszolta, hogy lehetséges. Egy biztos, sokan tanulhatná­nak ettől a huszonkét éves, har­madgenerációs, idegen kultúrában felnőtt magyar származású fia­talembertől. Hány született ma­gyar van, aki már alig beszél, vagy nem akar beszélni magya­rul, a magyar tradíciókat telje- sent elvetve, sokszor inkább tá­madja, mint ápolja a magyar ha­gyományainkat ! Ahogy kivettem beszélgetésünk­ből, a 150 éves Petőfi-évfordulóról nem tudott, és valami belső erő­től hajtva rajzolta meg Petőfi arcképét, rádöbbenve, hogy a magyar kultúrához valami köze van. Vajon mennyi időnek kell el­telnie, hogy Amerikában a közel egymillió magyar ráébredjen ar­ra, hogy egy értékes és nemzet­közileg elfogadott kultúrát kép­visel, és hogy annak ápolása nem szégyen, de büszkeség is lehet?! Terveiről kérdezgetve, válasza meglepő volt: „Pénzt gyűjtök és Magyarországra megyek látoga­tóba, utána pedig lehetséges, hogy egyetemen tanulok.” Nem tudom, hogy meddig fog a Petőfi-arckép a vendéglő falán maradni, de határozottan kelle­mes meglepetés volt Petőfivel egy dél-ohiói kis falu vendéglőjében találkozni. Széplaki József ömÖTOmofß Díjmentes fényszóró-beállítás A Magyar Autóklub kecskemé­ti szervezete fényszóró-beállítási kampányt szervez, amelynek so­rán az összes gépjárművek fény­szóróit díjmentesen beállítják. Miután a közúti közlekedésben a járművezetők elvakítása az egyik leggyakoribb baleseti for­rás a rendőrkapitányság közleke­dési osztálya is kéri az autóso­kat, vegyék igénybe ezt a szol­gáltatást. Különösen aktuális ez most, a tavaszi csúcsforgalom idején. A fényszóró-beállítás he­lye és időpontja a következő: Kecskeméten március 17—20-ig a színház melletti parkolóhelyen. Március 21-én Lajosmizsén és Szabadszálláson, 23-án Alpáron és Tiszakécskén, 24-én Kiskun- majsán és Kiskunfélegyházán 25- én Kiskőrösön és Kecelen, 26-án Soltvadkerten és Izsákon, 27-én Solton és Dunavecsén, 28-án Hartán és Dunapatajon, 29-én FülöpszáLláson és Kunszentmik- lóson, 8-tól 18 óráig, a város és a község főterének parkolóhelye­in. Történelmi tavaszok Mentesítővonatok Az idén a szokásosnál koráb­ban kezdődött a tavaszi kirán­dulóforgalom kiszolgálására — a MÁV vezetőinek rendelkezésére — a múlt hét végén 7 rendkí­vüli mentesítő vonatot indítottak a legforgalmasabb vonalokon. Ezen a hétvégén már nincs szükség a rendkívüli intézkedés­re, mert az 1974 75-ös hivatalos menetrend szerint március 15- től és 16-tól a téli időszakra le­állított vonatokkal sűrítik a köz­lekedést. A tavaszi menetrend szerint például a Nyugati pálya­udvarról a reggeli órákban hat­tal több vonat indul Nagymaros­ra és Szobra külön — ugyancsak a menetrend szerint mentesítő szerelvény Rákospalota—Újpest­ről Szobra. A Balatonhoz mind a déli mind az északi parton két-két vonattal bővül e hét vé­gétől a közlekedési lehetőség. Ezek a vonatok természetesen délután visszafelé is jönnek. A MÁV Budapesti Igazgatósága in­tézkedett arról is, hogy a Duna­kanyarban közlekedő legjobban igénybe vett vonatokhoz az eddi­gieknél több kocsit csatoljanak. A menetrendben egyébként feltüntetett „több let”-vonatokról a pályaudvarokon adnak részle­tes felvilágosítást. A tapaszta­latok alapján a MÁV kéri az utasokat hogy vegyék igénybe az információszolgálatot. A . múlt hét végén ugyanis a „télről is­mert” szerelvények változatla­nul túlzsúfoltan közlekedtek — a mentesítő szerelvényeken pe­dig bőven volt hely. (MTI) • Százhuszonhét évvel ezelőtt, ama legendás március 15-én esett az eső. mint azt Petőfi Sándor ír­ta: „Az ég a megszületett szabad­ságot keresztelte.” Olyan eleve­nen él bennünk ez a nap, mintha nem a történelemkönyvekből, kü­lönböző dokumetumokból, szép­irodalmi művekből ismernénk az 1848-as eseményeket, hanem a szemerkélő esőben mi is vala­mennyien ott lettünk volna a Mú­zeum lépcsőjén, hallottuk volna a lánglelkű költő szavait, kitörő örömmel üdvözölve a megnyíló börtönajtón kilépő Táncsics Mi­hályt A márciusi ifjak lelkében gyűlt láng lobogott 1919 és 1945 forra­dalmi nemzedékében is. melynek tagjai a gyökeres történelmi vál­tozásokért vívtak osztályharcot. A bukott forradalmak és szabadság- harcok után harminc'’ évvel ez­előtt. 1945. április 4-én bekövet­kezett a nép teljes győzelme. • Most, a XI. pártkongresszus előestéién felszabadulásunk 30. évfordulója közeledtével március idusára emlékezve jóleső érzés tölt el mindannviunkat. hogy szo­cializmust építő hazánkban sok­kal több vált valóra annál, amit százhuszonhét évvel ezelőtt Pe­tőfi, Táncsics. Vasvári megálmod­tak. A világ leghaladóbb társa­dalmi rendszerében, teljes és tö­retlen nemzeti függetlenségben, szilárd proletár internacionaliz­mussal a szocializmus teljes fel­építése a feladatunk. Március idusa a tavasz, a meg­újulás szimbóluma, de nemcsak \ az ifjúság ünnepe, hanem mind- azoké. akik áldozatkész munká­jukkal megvalósították forradalmi előadeinlc vágyait. A forradalmi gondolat és cselekvés széles ívét rajzolja fel az 1848 márciusától az idei márciusig terjedő idő­szak. amelynek cselekvő örökösei, továbbépítői vagyunk. • Mint ahogy négy évvel ez­előtt, most is nagy bizalommal tekintünk a Magyar Szocialista Munkáspárt hétfőn kezdődő kong­resszusa elé. A nemrég napvilá­got látott programnyilatkozat-ter­vezetben a Magyar Szocialista Munkáspárt —. híven a kommu­nisták hagyományához, akik min­dig nyíltan hirdették céljukat — vázolja törekvéseit, melyek a tár­sadalom további szocialista fejlő­déséért folytatott harcában ve­zérlik. Felelősségteljes és lelkesítő az a tudat, hogy népünk, munkásosz­tályunk és pártunk bízik a fiata­lokban. és a társadalom építésé­nek mai. időszerű feladatai meg­oldásában támaszkodik a fiatalok lelkesedésére, energiájára, az egész közösség javát szolgáló ön­zetlen munkálkodására. Ezt a bi­zalmat csak olyan ifjúság és if­júsági szövetség élvezheti, ame­lyik saját / szervezetében végzett jó munkájával és fegyelmével, ál­dozatvállaló és elkötelezetten tu­datos magatartásával naponta bi­zonyítja felkészültségét, ráter­mettségét. Azt. hogy képes he­lyesen elsajátítani ak idősebb nemzedék tudását, szakismeretét politikai tapasztalatát. Az idősebbekkel együtt, a kom­munistákkal karöltve Bács-Kis- kun megye dologozó és tanuló if­júsága az eddiginél is nagyobb lendülettel, szorgalommal, becsü­letes helytállással készült belpo­litikai életünk nagy eseményére, a hétfőn kezdődő pártkongresszus­ra. Mint a városi, járási és me­gyei pártértekezleteken, a Magyar Szocialista Munkáspárt legfelsőbb fórumán, a kongresszuson is a fiatal küldöttek bizonyára el­mondják majd: az ifjúkommii- nisták és KISZ-en kívüliek ho­gyan vettek részt a szocializmus építésében, a IV. ötéves terv vég­rehajtásában. milyen eredménye­ket értek el az ifjúsági mozga­lomban Az ország, a nép sorsáért fele­lősséget érző fiatalok elhatározá­suk szerint nem csupán ünnep­nek tekintik a ma kezdődő for­radalmi ifjúsági napok esemény­sorozatát, hanem azt szervesen kapcsolják mozgalmi munkájuk­hoz, a KISZ Központi Bizottsága áprilisi határozatának végrehajtá­sához,. amely továbbra is az ifjú­ság kommunista nevelését, a párt politikájának cselekvő szolgálatit állítja előtérbe. • Virágbontó rügvf akasztó március. A történelmi, tavaszok­ra, az 1848-as polgári forradalom­ra és szabadságharcra; az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság 133 napjára, s 1945-re, hazánk felsza­badulására á töretlen akarattal, szorgalommal végzett munkánk­kal emlékezhetünk legméltóbban. T. L. Elmélyült művelődésre ösztönző környezet a könyvtárban Az óvónőképző ihtézet könyv­tárának az alapterülete megkö-' zelíti a megyei könyvtárét. Ne firtassuk hogy miért olyan ki­csiny a Kossuth téren levő in­tézmény inkább örvendezzünk, hogy a leendő óvónők tágas köl­csönző- és olvasóteremben ké­szülhetnek feladataikra. A tavaly ősszel átadott csak­nem 300 négyzetméteres biblioté­ka lelkesítőén szép. Tetszetős és korszerű! Az olvasószobában és a kutatóhelyiségben egyszerre hetvenen dolgozhatnak. A köl­csönzővel szomszédos raktárban mintegy negyvenezer kötet fér el az ott elhelyezett 16 gördülő állványon. Az állomány zömét pedagógiai és a rokontudomá­nyok körébe tartozó művek al­kotják. Az eddig vásárolt 26 ezer kötet fele szolgálja a diákok szakmai képzését, a tanárok tu­dományos munkásságát. A szép- irodalmi és ifjúsági művek szá­ma : 7 ezer. Gondosan kiépített és jól ápolt katalógusok segítsé­gével az érdeklődők gyorsan megtalálják a kívánt kiadványo­kat. A diákok számát és az ál­lomány nagyságát figyelembe vé­ve megállapítható hogy a megye öt felsőfokú tanintézete közül itt a legkedvezőbb a könyvtári ellá­tottság. 113 kötet jut egy nap­pali tagozatos növendékre. Mé­gis aránytalanul kevésnek lát­szik az óvónőképző intézetben a könyvtár fejlesztésére adott ösz- szeg. Látogatásaink során tapasztal­tuk, hogy hangulata van ennek a kedves, kényelmes könyvtár­nak. Érződik, hogy hivatásos szakmeberek szépítik, igyekez­nek értékeit hasznosítani. Könyv- kiállításokon tárják fel az egyes témákkal kapcsolatos irodalmat, virágokkal csinosítják a környe­zetet 1 és kiállításokon mutatják be a helyi művészek alkotásait. H. N. 0 Nyolcvan periodikára, azaz időszaki sajtótermékre fizettek elő. Tóth Józsefné könyvtárvezető egy érdekes külföldi kiadványt mutat olvasóinak. P. N. BARANNYIKOV: Nevek az emlékműn 7. MINTHA NAP SÜTNE. „Ó, milyen nehéz, milyen kese­rű emlék egy ilyen veszteség. Előttem eleven képekként pereg­nek a Grisa Bagnóval való első találkozásaim napjai. Búcsúzko­dás a frontbaindulás előtt, bú­csúzom tőle, a világ legjobb em­berétől, aki számomra a legdrá­gább volt. Milyen kedves emlé­kek, s milyen fájó még mindig a seb... 1941. július 23-án köz­katonaként indult a frontra. Harminchétben ismerkedtem meg Grisával. Őszintén szerettük, becsültük egymást, összeházasod­tunk. Abban az időben a Krasz- nojarszk-vidéki bolohesinói érc­bánya-telepen laktunk. Lelkiis­meretes dolgozó volt, mind a ket­ten a bányában dolgoztunk, na­gyon nehéz munka volt. A fér­jem olyan volt számomra, hogy bár alig öt évet éltünk együtt, mégsem tudom őt soha elfelejte­ni, ma is hiányzik nekem. Szó­fukar ember volt, de szeretni na­gyon tudott. Írjon Alejszkba, most ott lakom. Alekszandra Szergejevna Bagno.” „Diktálásra írom ezt a levelet. Csatolom Grigorij Ivanovics Bag­no édestestvérének címét. Alek­szandra Szergejevna sajnos nem tud írni, de ha érdekli, kérem, vegye figyelembe, hogy ö azok közé tartozik, akikre Nyekraszov szavai illenek: „Ha megy, mint­ha nap sütne, ha néz, rubelt ajándékoz!” Tisztelettel: Glafira Izmujova.” „Bátyámról csak azt írhatom, amiről tudomásom van. Szegény­paraszti családban született. A család nagy: tizenkét tagú. Ö a nyolcadik gyerek. Grisa már fia­tal korában munkaszerető, tudni- vágyó fiú volt. A szovjethatalom évei alatt közösen segítettünk ne­ki, hogy megszerezze a középis­kolai végzettséget. A kollektivizá­láskor belépett a kolhozba, de harmincötben üzemanyagkezelő lett a szovhozban. Két év múlva Száraidba utazott az ércbányába. Qtt nősült meg. Gyerekük nem volt. Munkahelyén szerették, tisz­telték. Ezt jól tudom. A háborúban többször megse­besült. A Dunán való átkeléskor a vállán. Aztán súlyosan megse­besült. sokáig volt süket, és né­ma. Később a lábán sebesült meg, majd számtalan repeszszi- lánk érte testét. Az ötödik sebe­sülése a mellén, halálos volt. Tatjána Ivanovna Taranyec.” A két szibériai: Grigorij Iva­novics Bagno és Vaszilij Jakov- levics Korjakin a 316-os lövész hadosztályban szolgált, amely részt vett Budapest felszabadítá­sában. Bagno, az 1073-as ezred századparancsnoka volt. Mind a ketten Budapesten estek el és itt temették el őket. Bagno 1945. ja­nuár 6-án, Korjakin január 15-én. Nem tudom, hogy mint földiek ismerték-e egymást.' A gellérthegyi Felszabadulási Emlékművön a nevük nincs mesz- sze egymástól: Bagno G. T., f. hadnagy Kar jakin V. J. f. hadnagy Valamennyi dokumentum sze­rint a második név második be­tűje nem „a”, hanem „o”. 8. A PARANCSNOK 19 ÉVES VOLT. Az, aki a háborúban, ahogy mondani szokták, az ese­mények sűrűjében volt, átélte a visszavonulás minden keservét, harc árán tört ki a bekerítés gyű­rűjéből, vagy oly nagy iramban üldözte a visszavonuló ellenséget, hogy közben ideje sem volt aludni, enni, csak az ilyen ka­tona képes világos magyarázatot adni arra, hogyan kerülhetett a személyes holmik közé egy olyan értesítés, hogy „eltűnt”, holott valahol van egy sír, amelyen az elesett harcos valamennyi fontos személyi adata pontosan és vi­lágosan olvasható. Az megérti, hogyan és miért írták el a csa­ládi és utóneveket, rangokat azok az emberek, akik az ágyútűzben a lövészárok falához tapadva a nyilvántartást vezették, annak az alegységnek a személyi állomá­nyában bekövetkezett vesztesé­gekről, amelynek dokumentumait a nyilvántartó a harc előtt 10 perccel vette át, és hogyan tűn­hetett el véglegesért néhány nyil­vántartó lap a törzshöz menesztett küldönccel együtt. Nincs abban semmi meglepő, hogy a gellérthegyi Felszabadulási Emlékművön néhány név iniciálé nélkül van feltüntetve. Például: Szerenko alhadnagy. Ha az elesett harcost Ivanov- nak, vagy Kuznyecovnak hívták volna, nem volna semmi értelme a nyomát kutatni. Helyesebb vol­na úgy tekinteni, hogy ez a fel­irat valamennyi Ivanov vagy Kuznyecov alhadnagyra vonatko­zik, ’ akik Magyarország felszaba­dításakor haltak hősi halált. De az összes elesett szovjet tiszt kö­zül csupán egy Szerenko nevű van eltemetve Magyarországon. S a rangja alhadnagy. Semmi kétség: a felirat pontosan őrá vonatkozik, akit Budapesten te­mettek el. A tiszti állomány veszteségét nyilvántartó osztály kartonlap­ján ez áll: „Szerenko Alekszej Trofimovics gárda alhadnagy, az 5. gárda tü­zérhadosztály 18. tarackos tüzér­dandárjának ütegparancsnoka. Született: 1925-ben, Komszomol- tag, 1943 óta teljesített szolgála­tot a hadseregben, elesett az 1945. január 11-i harcokban. El­temetve a H—65650 és U—5785- ös parcellájú sírban. Címe: apja Szerenko Akim Andrejevics, la­kik a bobrovi falutanácshoz tar­tozó Kotkovo faluban, Altáj-vi- dék, Rubcovszk-járás." Sokáig, nagyon sokáig kellett várnom az első levelemre küldött válaszra. Végre megérkezett. „Apánk, Akim Andrejevics és anyánk 4 évvel' ezelőtt meghal­tak. Az ön levelét a szomszédok vették át. Ök küldték el a Rub- covszk városban lakó hozzátarto­zóinknak, akik viszont továbbí­tották nekem Alma-Atába. Az első, amit kérek öntől, kö­zölje velem, hogy hol van elte­metve Alekszej fivérem. Tudja egyáltalán? Azt kéri, hogy írjak róla. Ljonyocska szófogadó, békés természetű kisfiú volt, akit kivé­tel nélkül, mindenki szeretett. Az igaz, hogy néhány kötekedő ter­mészetű pajtása „nadrágos lány­nak” csúfolta. Én a nővére vagyok. Férjemmel és két apró gyerekkel Kirgíziában laktunk, nem messze Dzsalal- Abad várostól, a kénbányatele­pen. 1941. június 22-én férjemet behívták. Természetesen beszá­moltam erről Kotkovóban élő szüleimnek. Amikor otthon elol­vasták a levelemet, Ljonya nyom­ban kijelentette: „Leutazom Sa­rához, egyedül maradt a két kis­lánnyal, segítek neki.” S el is in­dult hozzám. Serdülőkorban volt akkor és tanulónak vették fel a bányába. 40 dekára szóló kenyér­jegyet kapott. Ketten dolgoztunk és együtt neveltük a gyerekeket. Előfordult, hogy hazaszaladt a munkából és hazahozta az egész 40 deka kenyerét. Mondom neki: „Miért nem etted meg magad?” — ö meg ezt feleli: „Ettem, et­tem belőle, láthatod, itt vágtam le belőle”. És máris szalad a kis­lányokhoz és elosztja köztük a kenyeret... Mennyi jóság, ön- feláldozás volt benne. Szüléink­nél sokkal többet ehetett volna ... 1942-ben kijártam, hogy hazaen­gedjenek a szüléimhez, de Ljo- nyát nem engedték el a munka­helyéről: háború van mondták. Most már nem kellett rólam és a gyerekeimről gondoskodnia. Er­re mindenáron be akart vonulni katonának. 1943-ban a talgari ka­tonaiskola hallgatója lett (Alma- Ata közelében van). Egy év múlva megkapta az alhadnagyi rangot és csapathoz vezényelték. Vala­hol Moszkva környékén, majd Leningrád közelében szolgált. Le­veleiben azt írta, hogy minél előb szeretne kijutni a frontra, hogy leszámolhasson az ellenség­gel, a hazánkra zúdított szeren­csétlenségért. Leningrádtól cl volt ragadtatva, s azt írta, hogy egy ilyen városért és az ilyen em­berekért, mint a leningrádiak, az életét sem sajnálja feláldozni. Legutolsó levelének kelte: 1944. december 15. Ezt már Magyaror­szágról kaptuk. Nemsokára rá megérkezett a gyászjelentés ... Ljonya akkor még csak tizenki­lenc éves volt! Nyomtalanul eltűnt Sztálin­grádnál Nyikita bátyám, aki 1907-ben született és harckocsizó volt. Legalább azt tudnám, hol van Ljonya sírja. Ha ön tudja, közöl­je velem, kérem. Alekszandra Bajguseva.” Tehát nem kétséges, hogy a Fel- szabadulási Emlékművön a Sze­renko név után ,.L. A.” betűknek kell következniük (Folytatjuk.) • Mit mondanak a katalóguskartonok? A kért könyv adatainak a keresésében mindig számíthatnak a diákok Ábrahám Sándorné okleveles könyvtárosra. (Pásztor Zoltán felvételei.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents