Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-31 / 26. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1975. január 31. A MAGYAR BÉKEMOZGALOM,ELÍTÉLI IZRAEL AGRESSZÍV MAGATARTÁSÁT Az Országos Béketanács elnökségének nyilatkozata Az Országos Béketanács el­nökségének nyilatkozata a közel, keleti helyzetről: „Közel-Keleten a helyzet rend­kívül feszült. Szinte mindenna­possá váltak az izraeli hadsereg terrortámadásai Dél-Libanonban a lakosság és a Palesztina! mene. kültek ellen. Izrael folyamato­san elkövetett agressziója, ennek az amerikai imperialista körök részéről növekvő támogatása, az arab népek alapvető nemzeti ér­dekeit, függetlenségét sértő nyílt fenyegetések nemcsak a térség, hanem az egész világ békéjét és biztonságát veszélyeztetik, za­varják a nemzetközi enyhülés folyamatát. A feszültség fokozódásáért a Közel-Keleten az izraeli agresz- szorokát és imperialista támoga­tóikat terheli a felelősség. Szem­beszegülnek az arab népek bé­kevágyával, minden eszközt megragadnak az igazságos, békés Dr. Bíró József moszkvai tárgyalásai Véget ért a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Irodájának ülésszaka rendezés megakadályozására. Iz­rael katonai erejének növelése mellett a részleges rendezés, az úgynevezett „kislépések” taktiká­jával és egyéb mesterkedésekkel az arab országok megosztását a genfi békekonferencia munkájá­nak lehetetlenné tételét vették célba. Mindez nyílt agresszióra, újabb katonai konfliktusok provokálá- sára bátorítja az izraeli mili­tarista köröket, amelyek a nö­vekvő amerikai katonai segélyre építik számításaikat, szemérmet­lenül megszegik az érvényes ENSZ-határozatokat, barbár pusztítást, mérhetetlen szenve­dést okoznak fegyveres akcióik­kal a békés lakosság körében. Tartósan berendezkednek a meg. szállt területeken, nyíltan eluta­sítják a Palesztinái arab nép törvényes jogainak elismerését. Lábbal tiporják a nemzetközi jog normáit, s a legkegyetlenebb nak és ennek ellenértékeként Zsi­guli gépkocsikat kap. A magyar népgazdaság fejlő­désében nagy jelentőségűek a szovjet kőolaj- és nyersanyag­szállítások. A Magyar Népköztár­saság a többi KGST-tagországgal együtt részt vesz a Szovjetunió termelési kapacitásának bővíté­sében, ami lehetővé teszi a nyersanyagszállítás fokozását. Magyarország 1975-ben részt vesz az Ural déli részén egy azbeszt­kombinát, valamint az uszty- ilimszk-i cellulózkombinát építé­sében. (TASZSZ) HÍREK - HÍREK Pályázati felhívás A kubai évforduló tiszteletére Kiskunfélegyházán, a Gyapjú- és Textilnyersanyag-forgalmi Vál­lalat kultúrtermében tegnap dél­után az üzem dolgozóinak rész­vételével Kuba felszabadulásának évfordulójára emlékező nagygyű­lést tartottak. Dinnyés Józsefné, az üzemi pártszervezet titkára mondott megemlékező beszédet, majd Carlos J. Perez, a budapes­ti kubai nagykövetség első titká­ra beszélt a felszabadult ország eredményes harcáról, építő mun­kájáról, a népek szolidaritásának számtalan megnyilvánulásáról. A gyűlésen részt vett Farkas József, a Hazafias Népfront megyei tit­kára és Carlos Ölivera kubai új­ságíró' is. Ugyancsak tegnap délután ifjúsági fórumot tartottak Kis­kunfélegyházán a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola ta­nulói számára, ahol a fiatalok kérdéseire válaszoltak a kubai vendégek. Folytatódnak a Salt-tárgyalások Genfben A ma folytatódó SALT-tárgya- 1ásókra megérkezett Génibe n szovjet küldöttség. 'Ä delegá­ciót Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes (ké pünkön) vezeti. (Tclefoto - AP-MTI—KS.) VILÁGGAZDASÁGI ABC 16. Konjunktúra, recesszió > Konjunktúrának a hazai szó- használat, a gazdasági élet erő­teljes fellendülését, a termelés és értékesítés lehetőségeinek kedve­ző alakulását, a kedvező üzlet­menetet nevezi. Ebben az érte­lemben beszélünk egyes cikkek konjunktúrájáról. Például mező­gazdasági exportunk számára konjunktúrát jelent az, ha agrár­termékeinket keresik és jó árat fizetnek érte. A konjunktúra általános köz- gazdasági értelemben a tőkés új­ratermelési körforgás fellendülő, megélénkülő szakaszát jelenti, amit ■ rendszerint a különböző mértékű visszaesés, azután a pangás szakaszai követnek. A tőkés gazdaságpolitika állan­dó problémája, hogy hogyan tudná elkerülni a tőkés gazdasá­gi rend keretein belül a súlyos gazdasági visszaeséseket, válsá­gokat, az ezekkel járó tömeges munkanélküliséget, a társadalmi ellentétek kiéleződését és politi­kai krízist. A II. világháború óta számos nemzeti és nemzetközi intézke­dést tettek énnek érdekében, de a gazdasági visszaeséseket nem tudták elkerülni. Azt a kisebb mértékű gazdasági visszaesést, amely még nem jelent súlyos és éles válságot annak kísérőjével, a tömeges munkanélküliséggel, recessziónak nevezzük. A re­cesszió általában nem mélyebb válságot jelent, nem jelent for­dulatot, éles változást a gazda­sági élet körforgásában, de bizo­nyos esetekben „előszele” lehet g válságos szakasznak is. Ny. J. Bíró József magyar és Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedel­mi miniszter csütörtökön Moszk­vában megbeszélést folytatott az 1975. évi szovjet—magyar áru- - csereforgalmi megállapodás kér­déseiről. Az 'utóbbi években dinamiku­san fejlődik a szovjet—magyar kereskedelem. A fejlődés fontos ösztönzőjévé vált az ipari koope­ráció és szakosítás. Bővül a két ország gépkocsigyártási együtt­működése is: Magyarország al­katrészeket szállít a Szovjetunió­Csütörtökön véget ért a Szak- szervezeti Világszövetség (SZVSZ) Végrehajtó Irodájának Berlinben megtartott háromnapos rendkí­vüli ülésszaka. A tanácskozás résztvevői közleményt hagytak jóvá, amelyet nemzetközi sajtó- konferencián hoztak nyilvános­ságra. A, Szakszervezeti Világiszövet­ség ' -Végrehajtó Irodája 30 évé*;. " fénhálfása Óig' %lsCi rendkívüli ülésszakának egyetlen napirendi pontja a kapitalista országok vál­ságának kiéleződése, és ennek a dolgozók létfeltételeire gyakorolt kihatása volt. A háromnapos tanácskozás cél­jairól Pierre Gensous, az SZVSZ főtitkára az ülésszakot megnyitó A Novoje Vremja című szovjet hetilap írja legújabb számában: Izrael már hosszú évek óta ar­ra szólítja fel a világ zsidóságát, ■hogy válassza állandó lakhelyül „az ősök földjét”. E propaganda- hadjáratot, a cionista és az impe­rialista körök alaDvető politikai érdekeik megvalósításának céljá. ra óhajtják felhasználni, s felszó­lításuknak semmi köze a külön­böző országokban élő zsidó lakos­ságról való „gondoskodáshoz”. Lássuk csak a ténveket. Az Iz­raelbe bevándorlók száma 1973 vége óta rohamosan csökken. Az odaérkezők egyre-másra csalód­nak. amikor a cionisták által ígért „paradicsom” helyett nyomort, munkanélküliséget, lakáshiányt, az ott lakók részéről pedig ellen­séges magatartást tapasztalnak. Egyes nyugati újságoknak az asszuáni gát létjogosultsága ellen intézett. támadásai azt a célt szolgálják, hogy gyengítsék az egyiptomi gazdaság állami szek­torát és egyidejűleg árnyékot vessenek Egyiptom és a szocia­lista országok együttműködésére — állapítja meg a Pravda csü­törtöki számában Viktor Ma- jevszkij. A cikkíró emlékeztet rá, hogy az asszuáni hidrokomplexum már megtérítette költségeit a gátból szerzett bevételek kétsze­resen is meghaladják az építési költségeket. A gát több ízben megmentette az országot,, a pusz­tító árvizektől a Nílus szintjének megemelkedésekor. Lehetővé tet­te, hogy szabályozzák a vízrend­szert a folyó alsó folyásánál. Így beszédében többek között elmon­dotta. hogy az SZVSZ főtaná­csának Havannában tartott ok­tóberi ülése óta „számos olyan fejlemény következett be, ame­lyek a szakszervezeti világmoz­galom akcióegységét — tekintet­tel a kapitalista világ válságának kiéleződésére — szükségesebbé tették, mint eddig bármikor. Tekintettel a kapitalizmus válságénak új aspektusaira, az SZVSZ főtitkára beszédében sür­gette a világ valamennyi orszá­gának dolgozói közötti szolida­ritás további megszilárdítását. A Szakszervezeti Világszövet­ség Végrehajtó Irodája jóváhagy­ta a Felső-voltai Dolgozók Szak- szervezeti Szövetségének felvéte­lét a világszövetségbe. (ADN) Ráadásul világszerte (Izraelen belül is), egyre többen kezdik felismerni, hogy az izraeli cionis­ta uralkodó körök terjeszkedő kalandorpolitikája a legsúlyosabb következményeket rejti magában Izrael lövőié és az izraeli nép biztonsága szempontjából. Különösképpen meghökkenti Izrael vezető köreit a Szovjet­unióból oda bevándorlók számá­nak csökkenése. Sajtóadatok sze­rint 1974 folyamán a Szovjet­unióból mintegy 16 ezer zsidó nemzetiségű érkezett Izraelbe, az­az kétszerte kevesebb, mint előző évben. Az izraeli kormánynak, valamint a cionista köröknek az a próbálkozása, hogy a Szovjet­unióból való zsidókivándorlás csökkenését a szovjet hatóságok akadályozó intézkedéseivel ma­1972-ben sikerült leküzdeni a súlyos következményekkel fenye­gető rendkívüli szárazságot. Az asszuáni komplexum jóvoltából Egyiptom vetésterületei csaknem 30 százalékkal növekedtek és az erőmű által 1974-ben szolgál­tatott mintegy 4,5 milliárd kilo­wattóra villamos energia megte­remtette a további ipari fejlődés, a városok és falvak villamosítá­sának szilárd energetikai alapját. A Pravda szemleírója a továb­biakban utal arra a jelentésre, amelyet Ahmed Ali Kamal egyiptomi öntözésügyi miniszter készített az asszuáni .gát úgyne­vezett ..mellékhatásairól”. A je­lentés többek között meggyőzően bizonyítja mennyire nem helyt­állóak , azok az állítások, ame­lyek az asszuáni gátnak a mező- gazdaságra gyakorolt „káros” ha. módszerekkel próbálják megtör­ni az arab népek nemzeti felsza­badító mozgalmának erejét. A magyar békemozgalom ismé­telten kifejezi szolidaritását a nemzeti érdekeiért küzdő impe­rialista ellenes arab országok népei iránt, határozottan elítéli a közel-keleti térség, s az egész világ békéje ellen irányuló im­perialista fenyegetéseket, az iz­raeli uralkodó körök agresszív magatartását. Követeli az izraeli fegyveres támadások azonnali beszünteté­sét, a genfi békekonferencia mi­előbbi összehívását valamennyi érintett fél, köztük a Palesztinái arab nép törvényes képviselőjé­nek, a palesztinal felszabadítási szervezet részvételével. A nem­zetközi tárgyalások biztosíthatják a közel-keleti igazságos rendezés feltételeit, a béke és a biztonság megtyemtését a térség vala­mennyi népe számára. Betiltották a mára tervezett lisszaboni tüntetéseket Costa Gomes tábornok, portu­gál államfő elnökletével ülést tartott szerdán Lisszabonban a portugál fegyveres erők mozgal­mának legfelsőbb tanácsa. Az ülés után Vitor Alves őr­nagy, tárcanélküli miniszter kö­zölte: a legfelsőbb tanács betil­totta a január 31-re tervezett lisszaboni tüntetéseket, amelye­ket az 1891. évi monarchia­ellenes felkelés évfordulója al­kalmából szerveztek volna külön­böző politikai pártok. Mint mon­dotta, a testület gondos megfon­tolás után arra a véleményre ju­tott, hogy e tüntetések a jelen pillanatban nem szolgálnák a de­mokratizálási folyamat ügyét. (ADN, AFP) SZOJUZ-APOLLO Az előkészítés utolsó szakasza A houstoni amerikai űrköz­pontba szovjet szakemberek és a Szovjet Tudományos Akadémia tudósainak nagy csoportja érke­zett meg. A.közeljövőben a szov­jet és az amerikai tudósok és szakemberek megvitatják a közös kísérlet tervének utolsó észrevé­teleit, ellenőrzik a Szojuz és az Apolló űrhajók összekapcsolásá­ra szolgáló valamennyi rendszer munkáját. (TASZSZ) naptar 1975. Január 31., péntek Névnap: János Napkelte: 7 óra 13 perc Napnyugta: 16 óra 43 perc. Holdkelte: 22 óra 13 perc. Holdnyugta: 8 óra 43 perc. ■ AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti:, Január 29-én a középhőmérséklet 1,2 (az 50 éves át­lag mínusz 1,8), a legmagasabb hő­mérséklet 3 Celstus-fok volt. Január 30-án a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet mínusz 1,3, a délben egy órakor mért hőmérséklet 5,3, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,3 Cetelus-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 31. esj£ 7 óra: KÉT FÉRFI AZ ÁGY ALATT Katona-bérlet. Bemutató előadás! MOZIMŰSOR 1975. Január 31: KECSKEMET VÁMOSI íél 4. háromnegyed 6 és 'I órakor NE HAGYD MAGAD PITKI.V Angol fllmvígjáték KECSKEMÉT AM PAG fél 4, háromnegyed I és 1 órakor HAJDÚK Színes, magyar lőrténelml-kalandfilm MESEMOZI, A VÁROSI MOZIBAN fél 4 és háromnegyed 3 órakor AZ ELVESZETT KUTYA Színes, magyarul, beszélő szovjet mesefllm STÜDIÖMOZI 8 órakor ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS — KIÁLLÍTÁS. Ma délután fél 4 órakor nyílik meg Bodor Miklós grafikusművész kamara­kiállítása a kecskeméti sajtó­klubban. A tarlat megnyitása előtt a Kecskeméti Vonósnégyes ad műsort. — ZÁRÓÉRTEKEZLET. Ma délelőtt a Bács-Kiskun megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet nagytermében kerül sor a pálya- választási hetek záróeseményére. Az elmúlt 28 nap rendezvényei­nek tapasztalatait összegzi és ér­tékeli Czinege Gábor, az intézet Igazgatója. Zárszót mond: dr„ Ma­jor Imre, a megyei tanács elnök­helyettese. — TIT- és Univerzum klub. Ma 19 órakor Kecskeméten a; Tudo­mány és Technika Házában tart­ják az irodalmi pódium követke­ző előadását. A két fiatal főváro­si színész: Andai Györgyi és Ko­vács István „Íme az én ha­zám ..." című önálló estjén Sab- ján Éva konferál. — ÖTSZÁZMILLIÓS KÖNYV-' FORGALOM. A Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat Sajtó- szolgálata jelentette, hogy a ta­valyi összesítések alapján for­galmuk 1074-ben meghaladta az ötszázmillió forintot. Ez volt az első olyan esztendő, amikor a vidéki vásárlások éves szintű összege túlszárnyalta a .fővárosi forgalom összegét. A tavalyi for­galom a jelentés alapján csak­nem egyötödével haladta meg az 1973-as év forgalmát. — Tanyavillamosítás. A IV. öt­éves terv eddig eltelt időszaká­ban 1 millió 692 ezer forint volt a társadalmi munka értéke Bócsán. Elsősorban a villanyhálózat bőví­tésénél — több mint 14 ezer mé­ter hosszú vezeték kiépítésénél — segédkeztek az aktivisták. Ennek során kapcsolták be az elektro­mos hálózatba Fischer-Bócsát. Katzenbac-falut és Kis-Bócsa te­rületét. A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága,'az SZMT és a Bács- Kiskun megyei Tanács művelő­désügyi osztálya közösen pályá­zatot hirdet fiatal amatőrök szá­mára, képzőművészeti alkotások kiállítására. A pályázat célja: bemutatkozá­si és alkotótáborban való részvé­teli lehetőséget nyújtani a me­gyében élő fiatal és tehetséges amatőröknek; szélesíteni megyénk ifjúságának körében a művészet iránti érdeklődést. A pályázaton minden 16 és 30 év közötti, megyénkben élő ama­tőr képzőművész részt vehet. Egy-egy pályázó legfeljebb há­rom művet küldhet be — kiállí­tásra kész állapotban —a szak­maközi bizottságok művelődési otthonainak a címére. Beküldési határidő: 1975. feb­ruár 10. Az alkotásokon fel kell tüntet­ni a pályázó nevét, lakcímét, életkorát és foglalkozását. A pályamunkák témáját nem határozzák meg. A beküldött mű­veket a megyénkben élő képző­művészekből alakult zsűri bírál­ja felül elsőnek, majd a Népmű­velési Intézet által kijelölt szak­emberek döntenek arról, hogy melyik munka kerül a közönség elé. A legjobb alkotásokat az idei forradalmi ifjúsági napok kereté­ben Kiskunfélegyházán csoportos kiállításon bemutatják. A legeredményesebben szereplő fiataloknak részvételi lehetőséget biztosítanak majd a tokaji és ze- begényí alkotótáborban, illetve a mártélyi országos képzőművésze­ti táborban. — Könyvvitel szakos közgazda­sási szakközépiskolai tanároknak rendeztek szakmai módszertani továbbképzést tegnap Kecskemé­ten. Az ország minden részéből meghívott pedagógusoknak Szalai Sándorné közgazdász bemutató órát, Kőhalmi Gvula miskolci ta­nár. élőadást tartott. A megbeszé­lést Szarka Lászlóné. az Országos Szakmai Továbbképzési Központ adjunktusa vezette. — Tanyai Iskolák. Tizennégyre csökkent a még működő tanyai iskolák száma a kiskőrösi járás­ban. Közülük már csak a kecel- dömötöri nincs villamosítva. Ki­emelkedő kulturális tevékenység folyik Kis-Páhin. Kurjantón, Ba- lázspusztán és Tázlár-Felső tele­pen. Szerkesztői üzenetek B, J.-né, Kecskemét: Panasza alap­ján úgy véljük, hogy az ön által meg­jelölt leninvárcul háztömb lakói nyu­galmának zavarása kimeríti a szocia­lista együttélés szabályai megsértésé­nek tényét, ezért javasoljuk, tegyen bejelentést a helyi rendőrkapitánysá­gon, amelynek módiéban áll kideríte­ni az elkövető kilétét, s megelőzni a további inzultusokat, Dágl Györgyné, Jánoshalma: Az ügyével kapcsolatban érkezett ható­sági válaszból megtudjuk, hogy bár a tanács helyesen állapította meg a bel­terület és a DAgltelep óvodai körzetei­nek határát., mégis néhány kisgyer­mek nagy távolságról kénytelen be­járni az intézményekbe. Az Ilyen saj­nálatos gondok véglegesen megoldód­nak majd a közeljövőben, amikor úiabb óvodával gyarapodik Jánoshal­ma. Juhász Mlhályné, Kiskunfélegyháza: Örömmel tájékoztatjuk, az ön ügvé- ben közbenjárásunkra Intézkedés tör­tént, s eszerint a városi tanács vb egészségügyi osztálya és a helyi Egye­sült Lenin Termelőszövetkezet közö­sen nyújt segítséget a családja ked­vezőtlen szociális körülményeinek Ja­vításához. J Szépe János, Ttszakécske: Érdeklő­désére közöltük, hogy adót kell fizet­ni valamennyi gépjármű után. amely rendszámtáblával ellátott és forgalmi engedély alaDián vesz részt a közúti közlekedésben. Tóth János, Kalocsa: A Madártani Intézettől nyert értesülésünk szerint az ön birtokában levő fémgyűrűt 1941- ben használták olyan házilúd. vagy pulyka kütön Jelzésére, amit az Or­szágos Baromfitenyésztési Felügyelő­ség telepén neveltek. Vonzó-e az „ősök földje”? Izraeli kivándorlók és bevándorlók gyarázzák. ma már kudarcot vall. Jelenleg az illetékes hatósások előtt mindössze 1420 kivándorlási kérelem fekszik. Ráadásul az 1973—74-es időszakban mintegy 1500 kivándorlási engedélyt ka­pott zsidó nemzetiségű szovjet ál­lampolgár, végül is nem óhajtóit élni az engedéllyel, és nem ván­dorolt ki Ezzel szemben a nyugati sajtó szerint is lavinaszerűen nő az Iz­raelből elvándorolni akarók szá­ma. és ez nem csupán az új be­vándoroltakra. hanem az izraeli lakosság más rétegeire is jellem­ző. Egy izraeli közvélemény-kuta­tás tanulságai szerint, amelyet a Haarec című iap végzett 1974-ben, a megkérdezettek 6.5 százaléka szándékozott elhagyni Izraelt, és további 5 százalék foglalkozik még e gondolatai. Ezek után vajon megelepő-e, ha az „ígéret földjére” kívánko- zók száma állandóan apad? (TASZSZ) fásairól napvilágot láttak. A dokumentum cáfolja azokat a koholmányokat, amelyek szerint a hidroenergetikai komplexum kedvezőtlenül hat az Egyiptom északi partjainál folyó halászat­ra, a Nasszer nevét viselő mes­terséges tó körzetében malária­szúnyogok szaporodtak el stb. Majevszkij befejezésül rámu­tat: Egyiptomban felhívják a fi­gyelmet arra, hogy az asszuáni gát körül csapott rosszídulatú lárma az izraeli szoldateszka ke­zére játszik. Tel-Aviv már több ízben azzal fenyegetőzött, hogy háború esetén bombázza Asz- szuánt. Azok, akik Egyiptomban és határain túl a gát „felesleges voltát” próbálják bizonyítani, lé­nyegében erkölcsileg az izraeli militaristák agresszív törekvé­seivel szolidárisak. (TASZSZ) • Szombathelyen, a MÄV Járműjavító Üzemének dolgozói fölújítot­tak egy muzeális értékű vasúti személykocsii, amely 1887-ben a Ganz és Társa Vasútikocsigyárban készült. A vasútikocsi-inatuzsá- lem annak idején a Mohács—Pécs vonalon közlekedett. Felújítása után a Közlekedési Múzeumban kiállítják. (MTI foto — Jászai Csaba felvétele — telefoto KS.) ) Egy agresszió lelki előkészítése

Next

/
Thumbnails
Contents