Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 25. szám
1975. január 30. • PETŐFI NÉPE • 3 A TIT és a munkásművelődés Kiskunhalason Kettős felelősség Kedden temetik dr. Háy Lászlót Mint áz MSZMP Központi Bi. xottsága, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia 'tudatta, január 37-én elhunyt de. Háy László állami díjas akadémikus, a párt, a nemzetközi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosa. Dr. Háy László temelese február 4-én (kedden) délután 2 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pantheonjában. Harcostársai, elv. társai, tudóstársai, barátai és tisztelői délután fél 2 órától róhatják le kegyeletüket a ravatal, nál. • Dr. Háy László 1891-ben született Jászberényben. 1909-től 1914- ig a Budapesti Tudományegyetem orvosi fakultásán folytatta tanulmányait, 1914-ben avatták orvosdoktorrá, 1919. május 1-től a proletárdiktatúra leveréséig a IX. munkásezred MÉMOSZ-zász- lóaljában orvosként teljesített szolgálatot. 1320-ban a letartóztatás elől Becsbe menekült és pártpiunkára jelentkezett. (A KAJP-be 1919-ben lépett be.) 1934-ben Moszkvába utazott, ahol 1943 végéig a külkereskedelmi -népbiztosságon dolgozott, s a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának világgazdasági és világpolitikai intézetében tudományos munkatársként tevékenykedett. 1939-ben nyerte el a köz- gazdasági tudományok kandidátusa tudományos fokozatot. A felszabadulás után hazatért, s 1945-től előbb a Magyar—Szovjet Külforgalmi Társaság, majd a Magyar Nemzeti Bank igazgatója volt. Ezt követően a Kereskedelmi. és Szöv>etkezeti Minisztérium államtitkára, illetve miniszterhelyettese, majd külkereskedelmi miniszter volt. 1957. szeptemberében a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektorának nevezték ,ki. 1973-ban nyugalomba vonult. 1970-ben az Állami díj 1. fokozatával tüntették ki, előbb az Akadémia levelező tagja, az utóbbi években rendes tagja volt. Sok tanulmánya és közgazdasági témájú könyve jelent meg. 1950 és 1967 között számos magas kitüntetést kapott. Tulajdonosa volt egyebek között a Magyar Partizán Emlékéremnek, a Tanácsköztársasági Emlékéremnek, a Szocialista Hazáért Érdemrendnek. Kétszer kapta meg a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét. 1959-től minden kongresszuson megválasztották a Köz* ponti Bizottság tagjává. Tagja volt a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak és a Közgazda- sági Szemle szerkesztő bizottságának. Korábban már több ízben beszámoltunk a SZOT Társadalom- biztosítási Főigazgatóság Bács- Kiskun megyei Igazgatósága egyik-másik osztályán folyó munkákról. A napokban a szolgáltatási osztályra látogattunk el, amelynek vezetője, Orbán Károly mindenekelőtt tevékenységük jellegét körvonalazta. — Feladatunk egyebek közt a nem kifizetőhelyhez tartozó biztosítottak és családtagjaik részére a táppénz, terhességi, gyermekágyi, anyasági, temetkezési segély stb. kiutalása, valamint a gyógyászati segédeszközökkel való ellátásuk. Talán ebből is kitűnik, hogy osztályunk dolgozói állnak az ügyfelekkel legközvetlenebb kapcsolatban. Ha már a segédeszközökről szóltunk: mi minden tartozik ide? — Betegkoositól a hallókészülékig, ortopédcipőtől a gumiharisnyáig, művégtagtól a különböző protézisekig, számos, az egészségkárosodásokat ellensúlyozó eszköz. Ezek egy részét saját raktárunkból is ki tudjuk adni, míg a többi megrendelésre készül. Munkájuk természetéről és mértékéről sok mondanivalója van az osztályvezetőnek. Néhány éve vezették be a kötelező betegségi biztosítást, tavaly pedig életbe lépett a népesedési törvény, amely a szolgáltatások_kö- rét is lényegesen bővítette. Ezek a jogkiterjesztő rendelkezések érthetően jóval több tennivalót adnak számunkra a korábbinál. Emellett a biztosítottak is — hol tudatlanságból, hol nemtörődömségből — sok többletmunkát okoznak, szaporítják az adminisztrációt. — Csupán egy példát hadd említsek. Míg a múlt év harmadik negyedében 1263 volt a gyermek- ápolással összefüggő táppénzes .napok száma, igazgatóságunk haMa sokat beszélünk a munkásművelődésről ,s örvendetes, hogy egyre többet teszünk is a munkásemberek általános műveltségének bővítéséért. Minden eszköz és forma jó, mondjuk, csak célra vezessen. S valóban, olykor hagyományos keretek között is elérhetők jó eredmények. Ilyenek azok az ismeretterjesztő előadások és más rendezvények is, amelyeket a TIT rég bevált gyakorlattal szervez a munkahelyeken. Legutóbb Kiskunhalason győződtünk meg erről. A TIT városi szervezete aktívan, célratörően tevékenykedik. Kilenc ipari üzemben is rendszeresen szervez ismeretterjesztő előadásokat, őszintén megmondják, hogy az egy tematikára épülő előadássorozatok még nem érnék el a céljukat, nem váltanának ki kellő érdeklődést. Csinálják hát másképp, a lényeg, hogy figyeljenek Az idén befejeződő 15 éves lakásépítési program alapján évente kereken 30 ezerrel több új lakás épült az országban, mint az előző 15 évben, amikor évente 39 300 új otthont adtak át. A felszabadulást követő években 1948-ig, a helyreállítható lakások 94 százalékát sikerült rendbehozni, s 1946-tól 1960-ig mintegy 590 ezer új otthonnal gazdagodott az ország. Ezt követte 1961-ben hazánk első hosszú távú tervének. 15 éves lakásépítési programjának megkezdése. Ez a terv — mint ismeretes — 1975 végéig összesen egymillió lakás és a korszerű települési formáknak megfelelő egyéb járulékos és kapcsolódó létesítmény építését irányozta elő. Az utóbbi 14 évben elért tényleges eredmények alapján és az idén előirányzott 90 ezer új otthon megépítésével várhatóan csaknem 30 ezer lakással teljesítjük túl az egymilliós előirányzatot. Az építés ütemének dinamikus növekedését segítette a blokkos és később a korszerű paneles, házgyári építésmód kiterjesztése. A házgyári technológia már többszörösére növelte a termelékenységet és lényegesen csökkentette a munkaerőgondokat, amelyek a technikai fejlesztés nélkül lehetáskörében ez a szám az utolsó évnegyedben ennél 900-zal több. Jelentős intézkedés volt az, amely az anyasági segély feltételeit és összegét módosította. A szülő nő az eddigi ezer helyett 2500 forint anyasági segélyt kap, ha terhessége ideje alatt négyszer részt vész terhességi vizsgálaton, s az első vizsgálat belül van a terhesség 140. napján. Bármelyik feltétel hiányában csupán ezer forint segélyre jogosult. Ezzel a lehetőséggel igen sokan nem élnek, épp ezért a felvilágosításban a tájékoztatásban, a munkáltatókra és a szakszervezeti bizottságokra is az eddiginél fokozottabb feladatok hárulnak. Gyakran a munkáltatói igazolások is hiányosan kitöltöttek, ami újabb levelezgttést ró az osztály dolgozóira, s természetesen a késedelmes teljesítést is maga után vonja. E2ért, a gyors ügyintézés érdekében is kérik az illetékesektől a pontos adatszolgáltatást. — Hányán dolgoznak a szolgáltatási osztályon? — kérdezzük. — A vezetővel együtt tizenegyen. Nem nagy létszám ez, főként, ha az imént említetteket is figyelembe vesszük. Az influenza- járvány nálunk nemcsak két-há- romszoros munkatöbbletet jelentett, mert munkatársaink közül is megbetegedtek. Méltók tehát a megbecsülésre azok, akik ilyen körülmények közt is helytállnak. Az SZTK-rendelőintézet második emeletén működik az osztály; hasonlóan a társadalombiztosítás többi munkahelyéhez. Az épület nemrég befejezett bővítése óta tehát az eddiginél jóval megfelelőbb, alkalmasabb körülmények közt. Mégsem mondhatjuk, hogy a ^ jelenlegi helyzet ideális. A végső megoldást, munkakörülményeik tökéletes rendezését az új megyei kórház megépülésétől várják és remélik a társadalom- biztosítás dolgozói. J. T. fel rá, akiknek szól egy-egy rendezvény. Az évadban, ősztől tavaszig hat—tíz különböző témájú előadásra kerül sor valamennyi üzemben. Előadóknak a legjobb szakembereket hívják meg. A témaválasztást illetően messzemenően alkalmazkodnak az üzemi igényekhez. A zömmel nőket foglalkoztató munkahelyeken például a nőgyógyászati, s a nők szerepéről szóló előadások sem maradtak ki a programból. Másutt az egyéni élet céljairól és lehetőségeiről, a munkáshatalomról és a munkásöntudatról, a társadalomnak a bűnözés elleni harcban betöltött szerepéről hangzanak el ismertetések. Mindenképp meg kell említeni, a felszabadulás 30. évfordulójával kapcsolatos témakörből is. Sorolhatnánk még tovább a TIT-rendez vény eket amelyeken a város üzemi dolgozóinak százai tétlenné tették volna a nagyszabású program megvalósítását. Ebben a tervidőszakban fejeződik be a tíz gyártóbázisra alapozott házgyári hálózat létrehozása, amely majd évente 34—35 ezer lakás „gyártását”, fölépítését teszi lehetővé. A felszabadulás óta több mint másfél millió új lakás épült, a lakosságnak mintegy a fele költözött új otthonba. Megkezdődtek a városrekonstrukciók is, afnelyek következtében az utóbbi években átlagosan 20 ezer régi lakást szüntettek meg, de a kormány intézkedésére felülvizsgálták ezeket a terveket, és a IV. ötéves tervben 10 ezerrel csökkentették a lebontásra ítélt régi otthonok számát. Az állami építőipar, s elsősorban a házgyárral rendelkező vállalatok építik a legkorszerűbb lakásokat, valamennyit fürdőszobával, teljes komforttal, beépített konyhabútorral, szekrénnyel. Az utóbbi években már országosan is a lakásoknak csaknem 90 százaléka épül: fürdőszobával vagy mosdóhelyiséggel, az új otthonok több mint 80 százalékát vezetékes ivóvízzel és gyakorlatilag valamennyit villannyal látják el. Európai viszonylatban is jelentős eredménynek számít, hogy a vezetékes vagy propán-bután gázA Legfőbb Ügyészség a jogszabályok törvényes végrehajtásának, a törvénysértések megelőzésének elősegítésére 1975. első felében számos közérdekű vizsgálatot végez. A büntetőjogi tevékenység körében egyebek között elemzik, hogy konkrétan milyen okok játszanak szerepet a gépkocsivezetők, illetve a gyalogosok figyelmetlensége miatt bekövetkezett közlekedési baleseteknél. Ezzel összefüggésben azt is vizsgálják, hogy az ilyen ügyeket a szabálysértési hatóságok és a büntetőbíróságok a jogszabályoknak és a jogpolitikai elveknek megfelelően bírálják-e el. Széles körben vizsgálják a fiatalkorúak ellen lefolytatott tanászélesítik ismereteiket. Az író— olvasó találkozókat azonban mindenképp meg kell említeni. Szeptember óta többek között Baranyi Ferencet Földeák Jánost, Kiss Dénest Fábián Zoltánt, Fodor Andrást fogadták a halasi üzemekben. Az író—munkásolvasó találkozón ötven-száz érdeklődő jelent meg. Az írók közül többször is jártak a kiskun városban. agy sikere volt Kiss Dénes Nyelvünk és a vers című előadásának, amely a faipari vállalatnál hangzott el. Kiskunhalason a TIT tevékenységéhez — s ezt hangsúlyozni kell — sok segítséget nyújt a városi pártbizottság, a városi tanács művelődési osztálya, a szakmaközi bizottság, és valamennyi vállalat vezetősége. Egyébként aligha sikerülne ennyit tenniük a munkásművelődés ügyéért. így köny- nyebb lesz a továbblépés. zal ellátott háztartások száma meghaladja a kétmilliót, s már sok fejlett ipari országot is megelőzött Magyarország azzal, hogy most már évi átlagban ezer lakosonként nyolc-kilenc új lakást .épít. Jelentős támogatással, hitelpolitikai és szociálpolitikai kedvezményekkel, kölcsönökkel segíti államunk a lakosság lakásépítési gondjainak megoldását. A múlt évben az OTP hét, az idén pedig előreláthatólag nyolcmii] iárd forint értékű hitelt nyújt a lakásépítéshez. Mind nagyobb részt vállalnak a munkások lakásgondjainak megoldásából a vállalatok is. Az országban már majdnem minden negyedik új lakás vállalati támogatással épül. Az 1973- ban kezdett munkáslakás-építési akció alapján az első évben 2184, a múlt évben pedig mintegy 4000 lakásba költöztek be munkáscsaládok. a különböző építőközösségek fokozott támogatása révén a társasházi, illetve a lakásépítő szövetkezeti formában a IV. ötéves tervre előírt 65 ezer helyett — előreláthatólag — 75—6o ezer új otthon épül fel a nagyvárosokban ‘ és ipari központokban, s ugyanakkor — az előzetes számítások szerint — főként vidéken az előirányzottnál 40—45 ezerrel több családi ház létesül. (MTI) esi hatáskörbe tartozó szabálysértési eljárások törvényességét. A felmérés célja annak megállapítása, hogy megtartják-e a fiatalkoriakra vonatkozó törvényi rendelkezéseket. A gyermek- és az ifjúságvédelmi szakfeladatokat ellátó ügyészek azt is elemzik, hogy milyen a fiatalkorúak aránya a szabálysértők között, melyek a leggyakrabban előforduló szabálysértések, és indokolt esetben az illetékes szervek az elkövetőkkel szemben kezdeményez- nek-e védő- és óvóintézkedéseket. Jelentős helyet foglal el a munkatervben annak vizsgálata, hogy a szövetkezetek és az állami vállalatok gazdasági társulásainak alapítása a törvényes követelményeknek megfelelően • A kongresszusi irányelvek következetes állásfoglalása világossá teszi, hogy az MSZMP határozottan továbbmegy az eddig követett elvhű. internacionalista úton a Szovjetunióval, a szocialista országokkal való szoros ösz- szefogásnak, a nemzetközi kommunista mozgalom akcióegységének. a haladó erők közös antiim- perialista harcának az útján. A mi politikánk önálló, de nem azért, mintha a Szovjetuniótól, a többi testvéri országtól eltérő utakon járnánk, hanem mert saját lelkiismeretünk szerint, népünk igazi értékeit szem előtt tartva dolgozunk. Ebben az is benne foglaltatik, hogy hűek vagyunk és hűek leszünk a szocialista országok közösségéhez. Ahogy eddig, a jövőben is abból indulunk ki. hogy a társadalmi haladás döntő tényezője, minden forradalmi felszabadító harc támasza a szocialista világrend- szer. Ezért tovább erősítjük kapcsolatainkat a szocialista közösséggel, a KGST tagországaival, a Varsói Szerződés szervezetével. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a szocialista világ fő erejéhez, a Szovjetunióhoz fűződő testvéri kapcsolatok továbbszilár- dítására. Népünk, hazánk érdekei, eszméink, egész gondolkodásunk, szemben áll a szovjetellen esség minden formájával. Megtanultuk, hogy a szovjetellenesség- nek tett legkisebb engedmény is rombolja a haladás, a szocializmus erőit és csak az osztályellenség kezére játszik. • Pártunk mindig is elengedhetetlennek tartotta, hagy meghirdetett politikája és gyakorlati tevékenysége egyidejűleg állja ki népünk és a nemzetközi munkás- mozgalom bírálatát. Következik éz abból, hogy — amint azt az irányelvek aláhúzzák — „a nemzeti és az internacionalista érdekeket egyaránt szolgáljuk”. Az MSZMP mindig is szembeszállt és a jövőben is szembeszáll az olyan nézetekkel, amelyek e kettős feladatot megkísérlik szembefordítani egymással. A magyar kommunisták felelősnek érzik magukat saját népül; előtt, s egyszersmind a nemzetközi kommunista mozgalom részeként határozzák meg és képviselik álláspontjukat. ' Annál is fontosabb ennek hangsúlyozása, mert a nemzetközi forradalmi mozgalom harcát nehezíti a kínai vezetes politikája, amely a nacionalista megfontolásoknak alárendeli az internacionalista feladatokat. Nem kevés gondot okoznak a ..békítgető” vagy „semlegességet” hirdető megalkuvó nézetek is. amelyek a maoizmussal folytatott küzdelmet megpróbálják holmi „szovjet—kínai vitává” degradálni, összekeverni a Szocialista hazafiságot és internacionalizmust a nacionalizmussal és a nagyhatalmi sovinizmussal. a tudományos szocializmus alapján folytatott gyakorlatot a kispolgári anarchiával. Ezeknek a nézeteknek azonban mind kisebb terük van, mind többen ismerik fel a maoizmus opportunista lényegét, a maoisták veszedelmes, képmutató magatartását, mint ahogy — tömegbázis híján — egymás után oszlanak fel a maoisták által mintegy 30 orA Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet badacsonyi kísérleti telepének kutatói a balatoni tájnak megfelelő új szőlőfajták nemesítésével és a jelenlegi fajták tulajdonságainak javításával kívánják a termést növelni. A különböző olaszrizling-fajták szelektálásával sikerült három, kedvező tulajdonságokkal rendelkező változatot előállítani. Ezekből az elmúlt években törzs. történt-e, működési szabályzataik, tevékenységük összhangban áll-e a jogszabályok rendelkezéseivel. Felmérik azt is, hogy a közös vállalatoknál és a szövetkezeti közös vállalkozásoknál érvényesül-e a jövedelem felosztására és a veszteség fedezésére vonatkozó szerződés, illetve megállapodás. A félév során több főügyészség bevonásával vizsgálják a raktári dolgozók leltári felelősségéről szóló rendelkezések végrehajtását az élelmiszeripari, gabonafelvásárló, hús-, konzerv-, tej-, cukor-, szesz-, sör- és dohányipari, borgazdasági és sütőipari — vállalatoknál. Az elemzés célja a többi között annak megállapítása, hogy az ágazathoz tartozó minisztériumi és tanácsi vállalatok szágban létrehozott szakadár csoportok is. Az egység irányába hat a kommunista és munkáspártok ideológiai és szervezeti összefogásának erősítése, az opportunizmus elleni harc fokozása. Mindinkább elszigetelődnek a nemzetközi kommunista mozgalom egységének aláásására irányuló jobb- és „baloldali”, próbálkozások, mind. jobban magukra maradnak azok, akik a kommunista pártok valóságos egységét frázisokkal, az egymás és a közös ügy iránti szolidaritást üres kinyilatkoztatásokkal próbálják helyettesíteni. A kommunista mozgalom valameny. nyi imperialistaellenes erejének tömörítésé elválaszthatatlan az opportunizmus különféle válfajai ellen folytatandó nyílt, meg nem alkuvó elvi-politikai harctól. • Arról sem feledkezhetünk meg: ahogy az újabb nemzetközi tanácskozások gondolata felmerült, a burzsoá lapok nem késlekedtek „megjósolni”, hogy ezekre az értekezletekre azért van szükség, mert „Kínát ki akarják átkozni” a kommunista mozgalomból. Mondani sem kell, hogy az ilyen tanácskozások értelme mindig is az egység szolgálata volt, s hogy az egység érdekében harcolunk a szakadárokkal. A KKP-t a kommunista világmozgalom sohasem akarta kirekesztőm soraiból. A maoista vezetők szigetelik el magukat a kommunista közösségtől, mérhetetlen károkat okozva saját országuknak, népüknek is Ahogy az irányelvek hangsúlyozzák: „A kommunista mozgalom sorainak szorosabbra zárása, valamennyi imperialistaellenes erő tömörítése elválaszthatatlan az opportunizmus jobb- és „baloldali”, s a manapság különböző helyeken jelentkező, úgynevezett új baloldali válfajai ellen vívott elvi-politikai harctól. Az opportunizmus mindegyik változata kárt okoz mozgalmunknak, nehezíti a testvérpártok összefogását, fékezi az új társadalomért folytatott harcot, objektíve az imperializmus támasza.” Mindezt szem előtt tartottuk, amikor hűek maradtunk azokhoz az elvekhez, amelyeket Kádár elvtárs még a X. kongresszuson, a Központi Bizottság beszámolójában fejtett ki: emlékezetes szavakkal ítélt el minden olyan magatartást. amely úgy helyesel elveket, hogv közben elutasítja a gyakorlatukat: amely egységet hangoztat és közben széthúzást szít; egyidejűlee helyesel egy meghatározott álláspontot, és egyúttal igazat ad annak, aki az ellenkezőjét képviseli. • Az MSZMP az opportunizmussal. a szakadársággal a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista összefogását, x hazájuk: nemzeti függetlenségéért harcoló antiimperiaiisfa erőkkel való forradalmi szolidaritást. a munkásosztály nemzetközi akcióegységét, a nemzeti -demokratikus és a , szociáldemokrata pártokkal elvi alapon történő együttműködést helyezi szembe. Ezt diktálja felelősségérzete dolgozó népünk és a nemzetközi munkásmozgalom iránt. V. F. Bőven termő olaszrizling ültetvényt hoztak létre. Az új olaszrizling-változatok egyik ked. vező tulajdonsága, hogy 20 száza, lékkai többet teremnek, mint a jelenleg köztermesztésben levők. A badacsonyi kéknyelűnél is sikerült új, a jelenleginél jobb tulajdonságú hibrideket kialakítani. Jelenleg mintegy 15 olyan kéknyelű-hibriddel kísérleteznek, amelynél jobb a megterméke- nyülés. (MTI) a társadalmi tulajdon védelmében megtették-e a szükséges intézkedéseket. Ahol liberális gyakorlattal találkoznak, igyekeznek ennek okait is föltárni, s mindazokat a körülményeket, amelyek a dolgozók felelősség alóli mentesítéséhez vezettek. A polgári jogterületen dolgozó ' ügyészek elemzik a kisajátítási kártalanítási perek gyakorlatának törvényességét. Megnézik, hogy az elmúlt négy évben miként alakult e percsoportban a bírói gyakorlat, s a kisajátítási kártalanítási perek milyen új problémákat vetnek fel. Elemzik azt is, hogyan érvényesülnek ezekben a perekben a társadalmi és az egyéni érdek összhangjára vonatkozó jogpolitikai elvek. (MTI) A táppénztől a protézisig Sokrétű tennivalók a szolgáltatási osztályon • Február 1-én befejeződik a vizsgaidőszak a budapesti egyetemeken. Az első félévi vizsgák finisében sok ezer egyetemista fiatal készül, tanul a könyvtárakban. Felvételünkön az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtárában készült. A Legfőbb Ügyészség közérdekű vizsgálatai R. M. Lakásépítésünk 30 esztendeje