Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-22 / 18. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1975. január 22. A portugál népi erők újabb nagy sikere HÍREK - HÍREK Az FKP KB ülése A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága kedden folytatta tanácskozását, a politikai helyzetnek és a párt feladatainak megvitatását a Jean Colpin által előterjesztett jelentés alapján. Colpin jelentésében részletesen elemezte a jelenlegi politikaigazdasági és külpolitikai helyzetet. Az ülésen Roland Leroy, a kb titkára, a politikai bizottság tagja tájékoztatta a központi bizottság tagjait Georges Marchais és Jacques Duclos állapotáról, s közölte, mindkettőjük állapota örvendetesen javult, majd a központi bizottság üzenetet intézett Georges Marchais-hoz és Jacques Duclos-hoz, jókívánságait tolmácsolta és azt a reményét fejezte ki, hogy mindketten mielőbb teljesen felépülnek és ismét folytatják tevékenységüket. (MTI) Megadták magukat a terroristák Megadta magát a három palesztin terrorista, aki vasárnap délután támadást intézett a párizsi Orly repülőtéren az El A1 izrali légitársaság gépe ellen. A Boeing—707-es gép, amelynek fedélzetén a személyzeten kívül csak a három fegyveres tartózkodott, hétfőn délután üzemanyagot vett fel Bagdadban, majd tovább indult, de sem Szaúd- Arábiában, sem Egyiptomban, sem Adenben nem tették lehetővé, hogy leszálljon. Végül kedden hajnalban a gép ismét leszállt Bagdadban és a magukat „arab forradalmároknak” nevező terroristák megacjták magukat az iraki hatóságoknak. Az útra önként válalkozó három francia pilóta is sértetlenül kiszabadult. * Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője táviratban fejezte ki sajnálkozását Giscard d'Estaing francia köztársasági elnöknek az orly-i incidens kapcsán. Arafat Palesztina arab népe nevében elítélte a felelőtlen akciót és ismeretlen bűnözőknek minősítette a résztvevőket. (UPI, AP, DPA)-i':fl nh't ^ >rn e -u.m tiosori-.yiLÁGGAZDASÁ&l ABC 8. Vám, vámpolitika A vám olyan köztartozás, amelyet a határon behozott, vagy kivitt áruk után kell fizetni. A vámpolitika azokat a gazdasági és politikai célokat jelenti, amelyeknek érdekében a vámokat alkalmazzák. Ha a vámok beszedése kizárólag az állami bevételek növelése céljából történik, akkor pénzügyi vámokról beszélünk. Ilyen pl. a sóvám olyan országokban, ahol nincs sótermelés, vagy csak importból beszerezhető fűszerek után kirótt vám. A vámok bizonyos gazdaságpolitikai célok elérését is szolgálhatják. Pl. egyes iparágak, vagy eg.ész. né?9azdaság védelme a külföldi áruk versenyével szemben, ekkor beszélünk védővám- rendszerről. Alacsony vámokkal ■és a kereskedelmi akadályok csökkentésével is érhető el gazdasági haszon akkor, ha az ország gazdasága erősen exportérzékeny, tehát jelentős érdekei fűződnek az export növeléséhez és ezért abban érdekelt, hogy termelési költségei olcsó nyersanyagok, fogyasztási cikkek behozatala révén alacsonyabbak legyenek, mint a versenytársak termelési költségei. A vámokat kereskedelempolitikai célokra is alkalmazzák. Kölcsönös vámengedmények révén előnyös feltételeket lehet szerezni egy ország saját exportja számára. A vámok tisztán politikai célok eszközei is lehetnek. Mint pl. az USA sok éven át alkalmazott hátrányosan megkülönböztető vámpolitikája a szocialista országok ellen, vagy a fejlettebb országoknak az a döntése, hogy politikai meggondolásból fejlődő országok áruira az egyébként érvényes vámtételeknél alacsonyabb, előnyösebb, ún. prefe- renciális vámokat alkalmaznak. A vámpolitika általában valamennyi itt említett tényező figyelembevételével szabja meg a vámok alkalmazásának mértékét és módját. Ny. J. A portugál ideiglenes kormány hétfőn a késő esti órákban jóváhagyta az egységes szakszervezeti mozgalom törvénybe iktatására vonatkozó tervezetet és ezzel elvi döntést hozott arról, hogy Portugáliában a haladó, osztályharcos Az izraeli fegyveres erők hosz- szú ideje újabb és újabb támadásokat intéznek Libanon déli területei ellen. A katonai akciók következtében egy sor falu elpusztult, sokan meghaltak, illetve megsebesültek — állapítja meg a Szakszervezeti Világszövetség Prágában kedden nyilvánosságra hozott állásfoglalása. Az izraeli hadsereg agresszív akciói sértik Libanon szuvereniA washingtoni külügyminisztérium hétfőn bejelentette, Kissinger külügyminiszter utasítására figyelmeztették a ciprusi kormányt, amennyiben a nicosiai aäBWftEjkaj bármely jelenlegi tiltakozó hullám során, úgy Amerika bezárja ciprusi nagykövetsé„A leninizmus győzedelmes eszmei lobogónk. E dicső zászló alatt haladunk előre a jövőbe a Lenin által kijelölt történelmi ügy igazságába vetett mély hittel” — írja keddi számában a Pravda, az SZKP KB lapja, Lenin halálának 51. évfordulója alkalmából. „Lenin tanítása, tanácsai, előrejelzései jelentik a legmegbízhatóbb tudományos iránytűt — hangsúlyozza a lap vezércikke. A párt minden lépését ellenőrizve ezzel az iránytűvel óriási történelmi feladatot oldott meg — létrehozta a világ első fejlett szocialista társadalmát — jelenleg pedig állhatatosan vezeti az országot a kommunista építés egyedül helyes útján. Az SZKP szilárd és következeA keddi Pravdában Sz. Dmit- rijev az európai biztonsági értekezlet második szakaszának felújítása alkalmából áttekinti a tanácskozás eddigi eredményeit és a még előtte álló feladatokat. A cikkíró rámutat, ha egészében vizsgáljuk a dolgok alakulását az értekezleten, úgy nem nehéz megállapítani, hogy csak egyetlen olyan tárgyalási irány van, amelyben a haladást aligha lehet akárcsak minimálisnak is tekinteni. Az úgynevezett bizalmat építő intézkedésekről van szó. Egy s más ugyan ezen a területen is történt, például előzetes megállapodás született a hadgyakorlatokra meghívott külföldi megfigyelők csseréjéről. Ugyanakkor a leglényegesebb intézkedést, a nagy hadgyakorlatok előzetes bejelentését illetően semmilyen haladás sincs. Enplatformon álló Intersindicalt ismeri el az ország egyetlen szak- szervezeti szövetségének. Az erről szóló közleményt a tájékoztatásügyi államtitkárság hozta nyilvánosságra Lisszabonban. tását, veszélyeztetik a szomszédos Szíria függetlenségét. Arról tanúskodnak, hogy Izrael újabb háborút készül kirobbantani. Ez a háború azzal a kockázattal járna, hogy túlnőne a térség földrajzi határain. Izrael legújabb agresz- szív akciói nyilvánvalóan kapcsolatban állnak az amerikai vezetőknek azokkal a fenyegetőzéseivel hogy katonai intervenciót hajtagét és a továbbiakban nem vesz részt a szigetországgal kapcsolatos tárgyalásokon. A külügyi szóvivő hozzátette a nicosiai kormány megígérte, hogy minden SZÜkúég^Hrítéfcikec!éS'tr!rhegte!i;Z'Jaz-aároérikáiMShemélVzet'ésraz.altierií>rhröi t-hawk>rvédeImóben. ..Washington ezt tudomásul vette. tes bel- és külpolitikája — a leninizmus a gyakorlatban. Ez a politika biztosította az elmúlt négv évben a szocialista gazdaság dinamikus fejlődését, a nép anyagi jólétének és kultúrájának emelését, a szovjet társadalom szociálpolitikai és eszmei egységének további megszilárdítását. „Az SZKP XXIV. kongresszusa hangsúlyozta, hogy a leninizmus örökké eleven, fejlődő tanítás. amely a párt ideológiai életének középpontja, forradalmi átalakító tevékenységének alapja volt. maradt és lesz a jövőben is. Mélv és kedvező hatást gyakorolnak a lenini tanítások a szovjet emberek lelkivilágára. A forradalmi gondolat és forradalmi nek a nyugati országok, mindenekelőtt a NATO-tagállamok maximalista álláspontja az oka, minthogy a szomszédos országok nagy hadgyakorlataival kapcsolatban keletkező aggodalom vagy félreértés megszüntetésének reális feladatát az államok fegyveres erőinek és fegyverzetének ellenőrzésével kívánják helyettesíteni. Nyilvánvaló, hogy az ilyen megközelítés ellentmond annak az elvnek, hogy egyetlen fél biztonsága sem szenvedhet károsodást. Mindazok, akik ragaszkodnának az ilyen felfogáshoz, magukra vállalnák a felelősséget az európai biztonsági értekezlet munkájának indokolatlan elhúzódásáért — hangsúlyozza a Pravda —•, majd így folytatja: Már most teljes mértékben tisztázódott, hogy az értekezlet Megfigyelők rámutatnak, hogy a szakszervezeti mozgalom egysége elvének elfogadása a portugáliai baloldali, népi erők, valamint a fasiszta rezsimet megdöntő fegyveres erők mozgalmának nagy sikere. (AFP, UPI, MTI) nak végre a koolajtermeig arab országok ellen. Ilyen körülmények között szükséges mozgósítani minden olyan erőt. amelynek drága a béke és az igazságos rendezés, s amelyek készek harcolni az izraeli csapatok kivonásáért minden megszállt arab területről és azért, hogy a Palesztinái nép visszanyerje törvényes jogait — áll az SZVSZ nyilatkozatában. (TASZSZ) Bolgár-csehszlovák tárgyalások Kedden folytatódtak a bolgár és a csehszlovák vezetők szófiai tárgyalásai. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke fogadta Gustáv Husákot. a CSKP KB főtitkárát. Ezzel egy időben a minisztertanács épületében megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Sztanko To- dorov és Lubomir Strougal miniszterelnökök között a két ország gazdasági, műszaki és tudományos együttműködésének bővítéséről, az 1976—80-as évekre szóló népgazdasági tervek egyeztetéséről. Borisz Velcsev, BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára Vasil Bilakkal, a CSKP KB elnöksége tagjával, a központi bizottság titkárával folytatott megbeszéléseket. Börtönben a görög puccsisták A tárgyalások megkezdéséig az athéni államügyészség utasítására kedden börtönbe vetették az 1967_ es puccs öt vezetőjét, Papadopu- losz volt elnököt, Paattakosz és Makarezosz volt miniszterelnökhelyetteseket, Rufogalisz volt katonai titkosszolgálati vezetőt és Ladasz volt igazságügy-minisztert. (AP) tett e kiapadhatatlan forrásából merítünk alkotó erőt és lelkesedést az új teljesítményekhez — írja a lap. „A dolgozók kommunista világnézetét alakítva a párt folyamatosan gondoskodik arról, hogy megismertesse őket a marxizmus—leninizmus elméleti gazdagságával. Az emberek tízmilliói tanulmányozzák Lenin eszmei örökségét. A lenini tanítás propagandája egyre nagyobb méreteket ölt, egyre hatékonyabb. Jelentős mértékben hozzájárul ehhez Lenin műveinek nagy példányszámú kiadása. A szovjet- hatalom évei alatt ezeket a műveket több mint tizenkétezer alkalommal adták ki. összpéldany- számuk megközelíti a félmilliár- dot. (TASZSZ) határozatai kiterjedésüket és jelentőségüket tekintve óriásiak lesznek. Éppen ezért a Szovjetunió és mag szocialista országok kezdettől fogva javasolták, hogy a biztonsági értekezlet záró. harmadik szakaszát csúcsszinten kell megtartani. A nyugati államok nem azonnal fogadták el ezt az elgondolást. Különböző kifogásokat támasztva közülük sokan tartózkodtak e javaslat támogatásától. Jelenleg azonban szemlátomást ebben a nagy elvi jelentőségű kérdésben is érlelődik a fordulat. A nyugati államok, közöttük a legnagyobbak, egymás után jelentik be, hogy készek az európai biztonsági értekezlet harmadik szakaszának csúcsszinten való megtartására — hangoztatja a Pravda. (MTI) NAPTÁR 1975. január 22., szerda Névnap: Vince Napkelte: 7 óra 23 perc Napnyugta: 16 óra 29 perc Holdkelte: ll óra 27 perc Holdnyugta: 2 óra 07 perc A Kecskeméii Katona József Színház műsora Január 22. este 7 óra: JÁNOS KIRÁLY Bajor-bérlet Hódmezővásárhely, este 7 óra: SYBILL MOZIMŰSOR 1975. január 22.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor TIBBS ÉS A SZERVEZET Színes, magyarul beszélő, amerikai bűnügyi film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor HOGYAN MONDJAM MEG GYERMEKEMNEK? Színes, magyarul beszélő, nyugatnémet egésziségügyi-felviíágosító film Csak 16 éven felülieknek! MESEMOZI, A VÁROSI MOZIBAN fél 4 és háromnegyed 6 órakor ZSUZSI ÉS A VARAZSGYÜRÜ Színes, magyarul beszélő, német mesefilm STÜDIÓMOZI 8 órakor! ESŐS VASÁRNAP , Zenés magyar film — Orvosi rendelő. Hatszázezer forintba kerül Kömpöcön a tanácsháza mellett az az épület, amelyben egv orvosi rendelő és orvosi lakás kap majd helyet. A kivitelező a csólyospálosi Kunsági Szakszövetkezet, a lakosság 200 ezer forint értékű társadalmi munkával támogatja az építkezést — Utazó építők. A közeli napokban a Bács megyei Állami Építőipari Vállalattól harminc KISZ-tag utazik a Mátrába és Egerbe. A kétnapos kirándulás költségeinek a felét a KlSZ-szer- vezet vállalta magára. Márciusban egy hatnapos weímar—erfurti utat terveznek ugyancsak harminc fő számára, később pedig hárman szovjetunióbeli jutalomüdülésen vesznek részt. — A Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei Bizottsága kezdeményezésére szoros kapcsolat alakult ki a Bács-Kiskun, a Szolnok, a Csongrád és a Békés megyei bizottság között. A megállapodás értelmében áprilisban közös hangversenyt rendeznek Szolnokon, majd a rajztanárok képzőművészeti vándorkiállítására is sor kerül. — JOGÁSZBAL. A Magyar Jogász Szövetség megyei szervezete és a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottságának együttes szervezésében az idén február 1-én rendezik meg a hagyományos jogászbált Kecskeméten. Az Aranyhomok Szálloda termeiben sorra kerülő farsangi eseményen a Kecskeméti Katona József Színház művészei is közreműködnek. Az Építők Szakszervezetének ülése Az Építők Dózsa György úti székhézában kedden ülést tartott az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége. A múlt évi munkát értékelték, és megvitatták a legfontosabb idei feladatokat. Megállapították, hogy tavaly a termelés meghaladta az előirányzatot, s a tervezettnél jobban növekedett a termelékenység is. Az idén az előző évek 3—4 százalékos fejlődésével szemben országosan 5—6 százalékkal kell ' növelni az építőipar építési-szerelési tevékenységét. — A DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI TANFOLYAM következő foglalkozását január 23-án, csütörtökön Kecskeméten, az SZMT művelődési házban rendezik meg. Az előadás két témája: Feladataink a népi hagyományok ápolásában és A palócföld népművészete. — A magyar közép- és kisvárosok városfejlesztési problémáiról tart előadást dr. Perényi Imre, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanára, rektor, a műszaki tudományok doktora, Állami díjas. A nagy érdeklődésre számot tartó előadásra ma 18 órakor kerül sor Baján a Liszt Ferenc Zeneiskola kamaratermében ( — MŰSOR A KONZERVGYÁRBAN. A Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ városi vegyeskara ma a Kecskemété Konzervgyár I-es telepén vendégszerepei. A kórus nem csupán a színvonalas szórakoztatás reményében látogat a dolgozók közé, hanem igyekszik felkelteni az érdeklődést az üzemben most alakuló énekkar iránt is. — Szőlőtelepítés. Negyvenöt és fél hektár területen végezték el a tereprendezést a borotai határban. Ezen a részen az V. ötéves terv során szintén nagyüzemi szőlőt telepít az Egyesülés Termelőszövetkezet. Marilyn szerepében • Február 6-án mutatják be Londonban a „Marilyn” című balettet a tragikusan elhunyt amerikai filmszínésznő életéről. A főszerepet a 22 éves, nigériai születésű Tessa Bill- Yeald (képünkön) alakítja. A balettet az amerikai Adam Darius koreográfus tanította be. (Telefoto — AP—MTI—KS) Disznótor a bátyai Pirospaprika Tsz-ben (MTI foto: Fehérváry Ferenc felvétele — KS) Az SZVSZ állásfoglalása az izraeli agresszióról • Cipruson immár napok óta folytatódnak a tömegmegmozdulások. A többi közölt elsősorban diákokból álló sok ezres tömeg rohanta meg ismét az amerikai kulturális központ épületét. A tüntetők a szigetországban levő brit támaszpontok fölszámolását és egységes Ciprust követeitek. (Telefoto—AP—MTI—KS) Hűség a lenini eszmékhez A Pravda az európai biztonsági értekezletről A harmadik szakaszt csúcsszinten kell tartani Egységes országot követelnek a ciprusi tüntetők