Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-05 / 284. szám
1974. december 5. • PETŐFI NÉPE • 7 ■sF*aM SPORT- SPORT-SPORT Jól sikerült az FTC és KSC közös úszóversenye Mostanában arról olvashattunk, hogy az úszás — dacára a gyors ütemben épülő fedett uszodáknak — ismét nyári sportág lett. A jövő évi versenynaptár válóban ezt mutatja. Egyelőre azonban csak 1974. decemberében, vagyunk, s bár az úszósport valóban a kemény alapozásnál tart, közben alaposan „beúsztunk” a téli versenyszezonba. Mert azért ilyen is van. Kecskeméten vasárnap sorrendben már a harmadik versenyre került sor, s ezzel még nincs vége, hiszen következik a vidéki CSB és a KSI hagyományos évzárója is. A vasárnap délelőtt, az FTC és a KSC közös rendezésében lebonyolított versenyre ismét sokan jöttek le a fővárosból ^ és a többi vidéki úszóbázisokból is. Az igazi „nagymenők” közül persze kevesen indultak el, de azért akadt néhány válogatott úszó. Kezdhetjük mindjárt Heszné Gyarmati Andreával, aki a hírek szerint ismét nagy lendülettel készül —, s mint mondta — a jövőben minden lehetőséget megragad a versenyzésre, s nem fél az esetleges'vereségtől sem. A kijelentését éppen Kecskeméten igazolta, ahol valóban indult, mégpedig olyan számban, ahol egyelőre van nála jobb is. A többiek közül elsősorban az FTC és a Vásas szerepelt az élmezőnyben, de jól szerepeltek a' pécsiek, a kaposváriak ' és nagy Örömünkre a kecskeméti úszók pem maradtak le. Talán még annyit el lehet mondani, hog a versenyszámok kiválasztása nem volt mindig szerencsés. A hosszú- és rövidtávok ilyen gorS keverése néhány úszót nehéz feladat elé állított. A kecs• Heszné Gyarmati Andrea (jobbról) és legyőzője Czövek Zsuzsa. kemétiek közül például Balogh Gabriella panaszkodott joggal, ‘ hogy néhezen ment az átállás. Persze a közös rendezésnek ilyen hátrányai is vannak. Eredmények: NŐK: 100 m gyors: 1. Ernszt Ágnes (FTC) 1:04,3, 2. Mohácsi (Bp. Spartacus) 1:06,7, 3. Domokos Zs. (FTC) 1:08,2. 400 m hát: 1. Czövek Zsuzsa (Vasas) 5:12,2) 2. Gyarmati A. (FTC) 5:16, 3. Dombi Á. (Pécsi Sí) 5:40,9. 800 m gyors: 1. Schaffer Zsuzsa (Vasas) 10:04,1, 2. Galgóczi K. (KSI) 10:33$, 3. Ernszt A. (FTC) 10:51. 200 m. pillangó: í. Ernszt Ág• Balról: Ernszt Ágnes (FTC) három versenyszámban győzött. • Az alsó képen: Balogh Gabriella (KSC) harmadik lett a 200 m pillangóúszásban. Az év amerikai futballsztárja Griffin nyerte a Heisman-emlékkupát • Archie Griffin amerikai labdarúgó nyerte el erdményes szerepléséért a Heismanemlékkupát. Képünkön: Griffin a New York-i Dowtown Atlétikai Klubban a kupa átvételekor. (Telcfoto — AP—MTI—KS) 11-essel nyert a válogatott Magyarország—Svájc 1:0 (1:0) Szolnok nemhiába készült. A vendéglátók alaposan kitettek magukért. Zászlódíszben lobogott a remek kis stadion, amely szinte az utolsó pillanatban készült el. Igaz, néhol sáron, homokon kellett átlábalni, de alapjában véve a helyén volt minden. Egy órával a mérkőzés előtt már megindult a népvándorlás a hídon át, s a kezdésre meg is telt a 20 ezres nézőtér. A himnuszok elhangzása után a két válogatott az osztrák Mathias sípjelére az alábbi ösz- szeállításban kezdte a játékot: Magyarország: Mészáros — Török, Nagy III., Dunai III., Tóth — Halmosi (Kolár), Csapó (Kiss T.), Horváth — Fazekas, Bene (Máté), Nagy L. Svájc: Kung — Valentini. Hasler, Kuhn, Bizzini — Botte- ron, Schild, Schneeberger — Pfister, Müller, Rizi. Már az első, percben remek magyar támadást láttunk. Tóth hosszú keresztlabdájával-' Bene a jobb oldalon kiugrott és ^maga mögött hagyta a védőket. Bizzini utána dobta magát és hátulról lerántotta. Az 5. percben Tóth futott fel, s az alapvonalról becsavart .labdája át; szállt a védők, felett. Az ötös sarkáról Bene hatalmas kapáslövést küldött, ami, sajnos, elzúgott a léc mellett A svájciak ezután sokat szabálytalankodtak és ezzel igyekeztek feltartani a bal oldalon, elsősorban Tóth és\ Nagy L. által vezetett rohamokat. A svájci csapat csak a 20. perc után jött fel! Ekkor az előre lopakodó Kuhn lőtt fölé, majd a 26. percben Müller kapáslövése szállt el a kapu mellett. Néhány remekül csavart Tóth-szöglet következett, majd lelassult és unalmas lett a játék. A 43. percben Nagy L. remekül ment az alapvonalig, s onnan a kapu elé adott.’ Csapó elől Hasler előbb kézzel ütötte el a -labdát, majd a kavarodásban még- egyszer megfogta kézzel. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Fazekas az elmozduló kapus mellett lőtte a hálóba. 1:0. A magyar csapat a szünet után többször is cserélt. Halmosi lecserélése inkább gyengítette az együttest, s a későbbi Bene— Máté és Csapó—Kiss T. csere sem segített sokat. Az 57. percben Nagy L. beadásából Fazekas lőtt kapura, de a tömörülő védőkről lepattant a labda Bizony eléggé unalmas mezőnyjáték folyt ezután, s komoly helyzet egyik kapu előtt sem volt. A magyar csapat győzelme megérdemelt, de a játék senkit sem elégített ki. Mindkét oldalon inkább a védelmek jeleskedtek. A magyar csapatból Tóth, Dunai III., Nagy III. és Nagy L. játszott jól. nes (FTC) 2:40.7. 2. Tillner- A. (Bp. Spartacus) 2:42, 3. Balogh G. (KSC) 2:42,5. 200 m mell: Ernszt Ágnes (FTC) 3:00,1, 2. Bódi É. (Pécsi Sí) 3:06,6, 3. Hajdú A. (KSC) ’3:06,8. 200 m béka leány hát: 1. Bérezi Ildikó (Kecskeméti Sí) 3:48,1, 2. Vörös V. (Kecskeméti Sí) 4:00,1, 3. Vájná R. (FTC) 4:02,5. ’ FÉRFIAK: 100 m gyors: 1. Kormos István (FTC) 57,8, 2. Juhász (Bp. Építők) 58,3, 3. Somossy (KSI) 58,6. 200 m pillangó: 1, Juhász Gábor (Bp. Építők) 2:23,4, 2. Gyomoréi (Bp. Spartacus) 2:28, 3. Marton (Bp. Spartacus) 2:29. 1500 m gyors: 1. Juhász Gábor (Bp.- Építők) 17:24,2, 2. Kormos (FTC) 18:11,6, 3, Ander (Bp. Építők) 18:40,1. 100 m mell: 1. Karácsonyi (KSC) 1:18,6, 2. Pleskó (KSC) 1:19,G, 3. Bencsura. (KSC) 1:21. 400 m vegyesúszás: 1. Hegedűs Lajos (Kaposvár), 5:07,8, 2. Bikádi (KSC) 5/14, 3. Valkó (MVSC) 5:23,2. 200 m gyermek fiú hát: 1. Molnár Róbert ,(F-X.C) 2:37,9, -2. Pus- ikás, (Vasas) ,2:47,4 3. Tamás j (Dombóvár) 2VÍ>í/í/ 200 m béka fiú hát: 1. Kiss Szabolc (Kecskeméti Sí) 3:34,1, 2. Tóth (Kecskeméti Sí) 4:00,2, 3. Molnár (Kecskeméti Sí) 4:07,8. 4x100 m gyermek fiú gyorsváltó: 1. FTC (Molnár, Zupper, Balázs, Bujtás) 4:29,3 új országos gyermekcsúcs (a régi 4:31,8 FTC) 2. Bp. Építők 5:22. 4x100 m béka fiú gyorsváltó: 1. FTC 5:11,2. Szabó Zoltán VÍVÁS Heten az országos döntőben Vasárnap Szolnokon, a MÁV' korszerű tornacsarnokában rendezték meg öt megye (Hajdú, Szolnok, Békés, Bács, Csongrádi serdülő és ifjúsági vívóinak területi kiválasztó versenyét. A fegyvernemenként induló 19—19 vívó a selejtezők, elődöntők során harcolta ki a döntőbejutást. A megyénket képviselő kecsKeméti és szanki vívók harcos szellemben, lendületesen és jól vívtak. A döntők 1—6. helyezettjei a budapesti országos döntőbe jutottak. Megyénk versenyzőinek eredményei. Serdülő fiú tör: 5. Gajdácsi Győző (KSC). 1 Serdülő leány tőr: 2. M. Tóth Irén (Szánk), 6. Baranyi Franciska (KSC). Serdülő kard: 9. Maczonkai Mihály (KSC). Ifjúsági tőr: 2. Rábai István (KSC), 5. Elek Csabá. (Szánk), 6. Medgyes Tamás (Szánk). Ifjúsági leány tőr: 5. Kertész Ildikó (KSC). * A négy kecskeméti és három szanki vívó tehát december 22-én, Budapesten már „olimpiai pontért” küzdhet a fővárosiak ellen. Ez nem lesz éppen könnyű dolog, de bízunk abban, hogy mégis sikerülni főg. Helvécius kontra SZOCREÁL Jön Végh Antal a „Miért betég a magyar labdarúgás?’’ szerzője — adta hírül a napi sajtó szombaton. Már fél órával a beharangozott SZOCREÁL—Helvécius (Helvéciái ÁGI mérkőzés előtt érkeztek a kíváncsiskodók a Széktói Stadionba. Ki az a Végh, aki megírta...? Hogy néz ki? Lehet-e vele beszélni? Végh és a SZOCREÁL azonban egyelőre nem nézett ki sehogyan sem. Késett. A várakozók egy ideig topogtak, aztán úgy elfeledkeztek a körülöttük zajló eseményekről, hogy hirtelenében meg sem tudták >volna mondani, miért ácsorognak. De hát ilyet nem is kérdezett volna senki. Főként azért nem. mert olyan té- I ma forgott- 'közszájon-, amiben na-; , Slunk, széles e hazában nincsen laikus. Mondta a magáét írás nélküli és pecsétes papírral ellátott szakértő egyaránt. S ami a legérdekesebb. mindenkinek volt némi igaza, csak éppen — hogy milyen véletlenek vannak — a legfőbb „bűnösök” hiányoztak. A végén már ott tartottunk, hogy Végh Antal sem egy kerekfejű halandó, mert arra ren adta meg a választ, hogy mit kellene csinálni ahhoz, hogy a magyar labdarúgás kigyógyuljon szövődményes betegségéből. Erre aztán már Végh is megérkezett — a SZOCREÁL vezérletévé1 Gvor=an be is csukta az öltöző ajtaját, mondván „taktikai é-te'-ezlet van. s nem lenne tisztességes, ha a közönség már a mérkőzés előtt tudná, hogy úgyis bunda lesz.” A játékvezető előtt azonban még a szocialista realizmus toll- és labdaforgatói sem merték hét lakat alá zárni az ajtót. Végh olyan férfiasán megszorította a jobb csülkömet, hogy menten kivirradt előttem a színtiszta amatőrizmus. — Szervusz... • A SZOCREÁL csapata, az álló sorban balról a negyedik Végh Antal, a népszerű könyv szerzője. , -n- Szervusz. i Mondd, kérlek, valójában hogyan végződött5 a törvény előtti párbajod az' II- lovszkyval? — Ugyan — nevétett —, tulajdonképpen el sem kezdődött. Nem voltak meg a per alapvető feltételei. Elutasították. — Számodra hogyan érzékelhető a könyved' iránti érdeklődés? — Ajjaj..'. Pesten fénymásolva, gépelve keresik. — Hozzád milyen általános vélemény érkezett róla? — Egyértelmű. — Azt beszélik, hogy nem egészen kerek, mert nem adtad meg a felvetett kérdésre a választ... ? — író létemre pontokba kellett volna szednem, hogy mit csináljanak? Ha netán az lett volna az elsőd'ege,. hogyan játsszák ki, akkor? Az író feladata, hogy ábrázoljon. Én ennek eleget tettem. — Azt beszélik, hogy újra kiadják a könyved ... — Erről nem tudok. A játékvezető sipja ekkor már ki tudja hányadszor repesztette a dobhártyámat... De utoljára, mert kifutottak: Borbély, Csenki, Végh, Mann, Szalai. Mészáros, Kiss B.. Tóth. Tivadar. Mózes ... A KTE nyerte a tekeemlékversenyt Kecskeméten, a MÁV-teke- csarnokban rendezték meg' a tekézők „Hideg PáT’-emlékver- senyét. Győzött a Kecskeméti TE csapata. A MÁV a második és a KSC csak a negyedik helyet szerezte meg. Eredmények: 1. Kecskeméti TE 2451 fa, 2. Kecskeméti MÁV 2429, 3. Kecskeméti Építők 2363, 4. Kecskeméti SC 2349, 5. K. Sütőipar 2336, 6. Kiskunhalasi MEDOSZ 2309, 7. Kecskeméti MÁV női csapata 2291, 8. K. Vasas 2255. 9. K. Vörös Meteor 2254 fa. TELEVÍZIÓ (.00: Iskolatévé Énekeljünk együtt! Fütyül a rigó. 1.05: Környezetismeret (Alt. isk. 4. oszt.) A vas. 1. Lolka-Bolka Ausztrállá- 30.35: Iván Rabuzin (színes!) 33.30: Félóra sanzon. ban. Lengyel rajzfilmsorozat (színes I) 3. A bátor lány NDK árnyfilm. 5. Az örökzöld fácska Homokember segít c. sorozatból. 18.05: Reklámműsor. 18.10: Az Öröklődés titkai. VI. rész: Akit a természet becsapott. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes!) Portréfilm egy naív festő- 13.40: Két országgyűlés között. röl. Jugoszláv kisfilm. 31.00: TV-hlradó 3. 31.30: MOKÉP-reklám. 31.35: A kivégzés. Magyarul beszélő NSZK film. KOSSUTH 8.33: Janine Micheau és Eberhard Wächter énekel. 14.00: Kóruspódium. 14.11: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 14.39: Bozay Attila: Fóvdsötös. 14.40: Iskolarádió. 15.10: Zengjen a muzsika! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Üdvözlet az olvasónak. — H. rész. 17.05: Tavak és erdők országa. 33.00: XX. századi operákból. 19.13: A Magyar Rádió , népi ze- 0.10: Eper és vér. Részletek nekara játszik. Youn—Marcello—Keene filmzenéjéből. 19.43: Személyiség és közösség. 30.38: A cigánybáró. Jókai Mór regényéből Irta: Sárosai Zsuzsa. — n. rész. 31.15: Kamarazene. 33.00: Veronika. Részletek Mes- 8.15: Meglepetés Télapónak. sager operettjéből. Fésűs Éva mesejátéka. 33.30: Rádióhangversenyekről. 8.51: Serly Tibor: Hat kis zongoradarab. Borbéllyal' folytattam a kapu mögül. %— Hány példányban jelent meg Végh könyve? — ötvenezerben. Népszerűségére jellemző, hogy már a nyomdában „melegében” eltűnt belőle 9—10 kilogramm ... — Hogyan született a mű . — Régen készült rá. hogy ír a labdarúgásról. Márciusban saját szakállára megírta és nyomdába adta. Nem nagyon bízott benne, hogy kiadják. Aztán ősszel megjelent ... Közben a Helvécius csatárai is megjelentek a SZ0CREÁL kapuja előtt és átpörgették a bőrt a gólvonalon. Végül 2:2 lett. Miklós János „fasípos” játékvezető szélesen mosolygott: „Na, látod, bebizonyítottam, hogy a játékvezető is befolyásolhatja a mérkőzés eredményét...” A labdarugdosók sem estek a fejük lágvóra. büntetőkhöz folyamodtak. Ez azonban nem. volt igazi. Harmadik félidő lejátszásában egyeztek meg. Ezt közkívánatra meghosszabbították. A befejezésről p.edig még nem értesültünk. Azóta is rejtély, hogy ki dőlt el. s kimaradt — állva ... — czikis — Nincs több mérkőzés aDéli csoportban sem DÉLI CSOPORT Kinizsi SE—Kiskunhalasi MÁV 5:2 (2:1) A Baján játszott mérkőzésről részletes tudósítást nem kaptunk. Az őszi forduló végeredménye 1. Gara 15 15 ------- 54-13 30 2 . Császártöltés 15 10 4 1 40-17 24 15 9 2 4 31-17 20 15 7 4 4 21-15 18 15 6 5 4 22-19 17 15 6 3 6 35-34 15 15 6 2 7 26-28 14 15 6 2 7 29-34 14 15 4 5 6 28-28 13 15 6 18 28-29 13 15 4 5 6 25-27 13 15 4 4 7 19-35 12 2 9 16-31 10 15 3 4 8 15-35 10 15 3 3 9 31-40 9 15 2 4 9 13-39 8 3. Dávod 4. Katymár 5. Kunbaja 6. Madaras 7. Solt 8. Duna pata j 9. Bácsbokod 10. Kinizsi SE 11. Szamuely SE 12. Dunavecse 13» Kk.halasi MÁV 15 14. Mélykút 15. Miske 16. Csávoly PETŐFI 8.05: Az élő népdal. 23.15: Nóták. Hogyan készül a kerékpár? .19,'30i‘ TV-hlradó. 11.88: Földrajz (ált. lók. 7. oazt.) 20 09. ^ tavasz 17 pillanata. Afrikai tájképek — II. Magyarul beszélő szovjet 14.80: Énekeljünk együtt! (tóm.) tévéfllm-sorozat x. rész. 14.38: Környezetismeret (tóm.) 31,10: Teleszubjektfv (3.) 18.35: Irány az egyetem! 33.10: TV-hlradö 3. Előkészítő a felsőfokú fel- 33.20: Vélemény Beszámoló a vételi vizsgákra. 8.55: A XX. század mltozzal. — 17.30: Az év legjobb tánczenei ».03: Két Geminianl concerto a/rTrcrwD VI. rész. felvételeiből. — II. rész. grosso. A. JMUSUIS 9.25: FarasA Laura és a Ma- 18.00: Szemünk fénve. 9.30: Óriások a mikroszkóp ____ . . . L ogikai feladatok. 17.18: Hírek. 11.18: Ml van a puttonyban? Klsfllm-özszeállltás. 9.35: Faragó Laura és a Ma- 18.OO: Szemünk fénye. 9.30: Óriások a mikroszkóp gyár Rádió kamarakórusa 19 24. Lemezmúzeum. !latt‘ A J>!ííía*fcVas,?fi' 18.10. Iskolarádió, népdalokat énekel. . M-W: A zene hullámhosszán. , 18.35: Színházi esték sztereóké10.05: Iskolar&dió. v 19.25: Kritikusok fóruma. 11.50: Önbizalom. szülék mellett. Közvetítés 10.30: Zenekari muzsika. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé- 12.00: Mendel$solin-müvek. a Thália Színházból. 1L29: Mindenki Könyvtára, ör- mia nagytermét. 12.43: Szolnoki stúdiónk jelentNemzetközi Kritikus Kon- MérM-ISv,ÍSiiT6télt‘ ®,n1. Közben: kezik. ferencláról. 12.35: Melódiákoktól. mÜh: Ady Endre versel. 13.03: Donizetti operáiból. 21.18: Háttérbeszélgetés. Kb. * 14.00: Rádiónapló — kettőtől ha- szik. Kb. 20.45: A hangversenyközvetltéa tig... 21.30: Európai Nemzetek Zenéje. 21.43: Verbunkos muzsika. folytatása. 18.10: Csak fiataloknak? — ni. rész. Csehszlovákia. Gandhi. 30.36: Bach: C-dúr szólószvit. 20.56: Marttal Solal triója jál2. műsor: 20.00: Korok, versek.. RÖPLABDA Második lett az izsáki női együttes Székesfehérváron rendezték meg a röplabda NB II. osztályozóját. Az Izsáki MEDOSZ női csapata a második helyen végzett. . Eredmények: Izsáki MEDOSZ—Kaposvári Ruhagyár 3:0 (3, 2, 14), Izsáki MEDOSZ— Tatabányai HIRTÉX 3:0 (0, 5, 6), Ganz Villany—Izsáki MEDOSZ 3:1 (13, 3, —14. 7). Végeredmény: 1. Ganz Villany, 2. Izsáki MEDOSZ, 3. Kaposvári Ruhagyár, 4. Tatabányai HIRTEX.