Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-31 / 304. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. december 31. A takarékosság: szocialista magatartás • A szükségből erényt csinálnánk? Hiszen minden gazdasági tevékenység föltételezi, megkívánja a takarékosságot. Csakhogy míg a kapitalizmus körülményei közepette a profitgyarapító takarékosságot fölös luxus, pazarlás kíséri, a szocializmusban az észszerű takarékosság a tervezéstől a készáru forgalombahozataláig, társadalmi érdek. S nemcsak a termelésben az, hanem ezernyi más területen szintén. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a közös egyéni javakkal való takarékosság magatartásunk szocialista jellemzőinek egyik fokmérője, a pazarlás pedig e jellemzők értékének csökkentője. Túlzottan sommás ítélkezés lenne? De hiszen mit érnek az okos, szép szavak, mire megyünk a nemes igyekezettel, ha közben prédáljuk természeti kincseinket, pazaroljuk — szükségtelenül fogyasztjuk. használjuk fel az ember által létrehozott értékeket? Ma valóban sok szó esik a takarékosságról, ám nem új feladat ez, hanem régi teendő ismételt és nyomatékos megerősítése. Okkal, joggal történő megerősítés. Mert lássuk csak az egyszerű példát: 1974 januárja és októbere között nyolcmillió négyzetméter síküveg volt a hazai termelés, s hatmillió a behozatal. Ez összesen tizennégy millió négyzetméter üveg. ajtókra, ablakokra, térelválasztó falakba. Igenám, de a szakemberek tapasztalatai és számításai szerint e fontos építőanyag 10—15 százaléka kárba vész, mielőtt felhasználnák, már összetörik... ! Tizennégymillió tíz százaléka 1,4 millió! Mekkora munka van ennyi üvegben?! S elkerülhetetlen lenne pocsékolása? • Emeljünk meg még néhányat a hasonlóan keserű poharakból. Vizsgálatok és elemzések igazolják: minden egy kiló hengerelt acélból 42 deka hulladékba jut, mert pazarló az anyaggazdálkodás, mert nem áll rendelkezésre a kellő méretválaszték — az ún. szortiment —, mert kevés a forgács nélküli fémmegmunkáló gép, mert a forgácsológépek tekintélyes hányada elöregedett... Ok van bőven, az eredmény ugyanaz, s lehangoló. Idén, tíz hónap alatt nyolc százalékkal növekedett a kőolaj- béhozatal. És b'éti2ílfl,"gáztil'a;j' formájában ebből mennyi égett el níötíPSlegesen, üresen lirguroló .tehergépkocsik rosszul működő motorjában, a szállítási szervezetlenség egymást keresztező útjain. látszat ügyintézéshez igénybevett személyautók motorház- fedele alatt? Soroljuk? Ne soroljuk. Elég, ha körülnézünk. Meghökkenve látjuk, hogy magunk is, családunk tagjai is égve hagyták a villanyt, holott a szobából már fél órája kijöttünk, hogy hosszú perceken át ömlik a csapból a víz a lefolyóba, mert mikor öblíteni kezdtünk, éppen becsengetett a szomszédasszony ... Nagyon apró példák. A takarékosság ilyen apróságokkal kezdődik. S folytatódik a nagyobbakkal, a lakások túlfűtésének elkerülésével, a műhelycsarnokok világításának automatizálásával, s be- lítások átcsoportosításával, s befejeződik az egészen nagy teendőkkel, az anyag- és energia- gazdálkodás vállalatra, intézményre kiterjedő megszigorításával, a célszerű anyaghelyettesítések lehetőségeinek felkutatásával, a gépállomány korszerűsítésével, az ösztönzők, közöttük az árak célirányosabb megválasztásával. • Ennyi mindennel? Igen, ilyen sokféle módon takarékoskodhatunk. Ha akarunk. Most már csak az a kérdés, aka- runk-é? Persze, hiszen mennyit beszélünk róla! sűrűn csak beszélünk! Komolyan veszik annak az üzemvezetőnek az intelmeit, aki patá- liát csap az öltözőben érve felejtett villany miatt, de szemrebbenés nélkül ad utasítást a lemezleszabóknak, hogy „most ne vacakoljanak” néhány centiméter miatt? Hisznek-e annak a szövetkezeti gépcsoportvezetőnek, aki reggelenként takarékosságra okít az eligazításon, de hetek óta a kisujját sem mozdítja, hogy végre" szakszerűen beállítsák az adagolókat, a porlasztókat? Ha komolyan végiggondoljuk munkánk mozzanatait, rájövünk: kézenfekvő lehetőségeink vannak a takarékosságra. Sok útja, módja van a takarékosságnak: a beruházások kivitelezési idejének megrövidítése éppúgy, mint otthon az energia ésszerűbb használata. Az anyagelszámoltatás következetes végrehajtása — amihez persze, műszakilag megalapozott anyagnormák kellenek! — és a józan igényeket meghaladó luxus kerülése. Környezetünk, anyagaink, eszközeink értéket képviselnek, s ennek az értéknek tulajdonosai vagyunk. Ha tulajdonosi szemléletünk gyenge, magunk is kaphatók leszünk a takarékosság iimeHőzóséflre. Sr hai,mellőzzük azt, i. ami; természetes, i mertj országgazdákként nyilvánvaló kötelességünk, vállalhatjuk-e tiszta szívvel, gyakorolhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel az országgazdák jogait? • Mert e kötéstől, kötelesség és jog összefonódásától nem szabadulhatunk Ha a takarékosság hasznát közösen élvezzük, takarékoskodnunk is együttesen kell. M. O. Ezüstbánya a föld felett A lengyelországi Lodzban megnyitott „ezüstbányában’’ nincsenek se tárnák, se vágatok, se aknák. A lodzi mozifilmkópia- készitő üzemben évente három és fél tonna tiszta ezüstöt nyernek az új technológia alkalmazása révén, csaknem teljes mértékben ki tudják ugyanis vonni az ezüstöt az elhasznált fi- xiranyagokból, a régi filmkópiákból és lemosóoldatokból. Rejtett tartalék az ésszerű energiafelhasználás Felkelt a decemberi nap. A sugarai elhomályosították a termelőszövetkezeti majorok és a gyárudvarok külső fényforrásait. Sok üzemben mégis úgy tűnik mintha éjszaka lenne, mert égve hagyták a világítást. Az egyik gazdaságban a taktor, a másikban a villanymotor jár feleslegesen, mert a reggeli vagy az ebédszünet idejére nem állították le a kezelői. Kecskeméten naponta fél órával hosszabb időtartamú a köz- világítás, mint az országban másutt. Ebben az energiatakarékosságra ösztönző időszakban sajnos, éppen a megyeszékhelynek jutott ez a kétes dicsőség. Nagyobb szükség lenne pedig máshol erre az országos normán felül elhasznált villamos energiára, de arra az összegre is, amelyet a város kifizet érte. Akkor talán gyorsabban előkerülne a pénz Kecskemét peremkerületi közvilágításának a korszerűsítésére, vagy az elavult elektromos hálózat kis keresztmetszetű szekunder vezetékeinek a cseréjére. Még olyan automata felszerel- tetésére is lenne költség, amely a külső világosságtól függően kapcsolja be vagy ki az utcai lámpákat. Ilyen berendezést már három, négy évtizede is reklámoztak az elektromosipari cégek és használtak egyes nagyobb települések. Az ésszerű energiatakarékosságra mindenütt megvan a lehetőség. Legutóbb a mezőgazda- sági üzemekben végzett vizsgálatokból derült ki, hogy a különböző gépeket nem megfelelő hatásfokkal üzemeltetik.^ Emiatt jelentős az energiapazarlás. A Kiskunsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének körzetében a közös gazdaságok tíz év alatt megötszörözték a villamosenergiafelhasználásukat. A TESZÖV energetikai csoportja viszont azt állapította meg, hogy a fogyasztással párhuzamosan nem emelkedett a villamos berendezések műszaki színvonala. A karbantartásra nem fordítanak elég gondot. Sok helyen szabálytalanul felszerelt berendezéseket, alkatrészeket használnak. Az elavult, rossz hatásfokkal működő gépek a szükségesnél több energiát fogyasztanak. A villamos berendezések felülvizsgálatára vonatkozó előírásokat, kötelezettségeket ismerik ugyan a termelőszövetkezetek vezetői, de ezt a munkát rendszerint csak akkor végeztetik el, ha arra a hatóságok külön kötelezik őket, vagy a berendezés üzemeltetési engedélyét csak vizsgálat eredménye után kaphatják meg. Hazánk a villamos energia előállítása szempontjából nem a legjobb adottságú ország, sőt elég jelentős behozatalra szorul. A középfeszültségű elosztó hálózatai is túlterheltek. Indokolt az ésszerű energiagazdálkodás, a megfelelő takarékosság a népgazdaság minden területén. Többek között erre a fontos teendőre hívják fel a figyelmet a- XI. pártkongresszus irányelvei. K. A. Üt az óra a toronyban... — Hogy megy az idő, ismét lefutott egy év! — mondjuk majd, koccintásra emelve pezsgőspoharainkat, az év utolsó percében. És mintha csak kimondott szavainkra kívánna pontot tenni, mély, zengő hangon elüti az éjfélt a kecskeméti öregtemplom megfiatalított toronyórája. öt évi szünet után ez lesz az első szilveszter, amikor erre a jellegzetes, a város• Hanga István a toronyóra hatalmas fogaskerekeivel. tói annyira elszakíthatatlan hangra váltanak stafétabotot az egymást kergető esztendők. A feljegyzésre méltó esemény, s egyáltalán a régi toronyóra körülményes felújításának érdeme egy fiatal, lelkes órásmesteré, Hanga Istváné. A vállalkozásra a következő adatokból is lehet következtetni: a müncheni Johan Mannhardt 1889-ben Kecskemétre származtatott csodálatos szerkezete tízmázsányi öntött- #S rácéiból/ kéSWM-i A kis híján méteres j fogaskerekekből 3Ö darab ■ illeszkedik egymásba, de a többi alkatrészt sem volt könnyű lecipelni a 75 méter magas toronyból. Naponta többször megmászni 232 lépcsőt, még üres kézzél sem felüdítő. Aztán megkeresni a betegség okát, majd sajátkezűleg elkészíteni a gyógyításához szükséges szerszámokat, s hónapokon át egyetlen óraóriás javításába ölni minden időt, energiát — ez jókora szenvedélyt kíván. Hanga István szenvedélyének tárgyai — az órák. Különösen a toronyórákhoz vonzódik, ezért fogadta örömmel a legelső megbízatást, Heves községben. Motorkerékpárral járt át és tulajdonképpen fontos előtanulmányokat végzett a második és a legnagyobb munkához: a kecskeméti toronyóra rendbehozatalához. Most már a harmadik toronyórát javítja, a bajaiakét. — Soha nem lehetne megúnni ezeket a szerkezeteket, csak rengeteg időt rabolnak el, márpedig élni is kell valamiből — mondja. — És lassan bizony lejár az idejük, már csak hagyománytiszteletből őrizgetnek egyet-kettőt. A jövő útja az elektromos szerkezeteké. Sokkal pontosabbak, tartósabbak és jóval ritkábban cszpsulíiaki.jawítáeií'. ^-jriouiiob A2 idő: műfásán 'természetesen iffiT séitf^tfSfÍG'tfit,'" líbgjf' 'rúgok, fogaskerekek hajtják vagy kvarc- kristályok vezérlik, illetve elektromágneses erők kormányozzák a mutatókat. A körülöttünk ketyegő tiktakoló, zenélő, kakukkoló, óránként figyelmeztetően nagyokat ütő órák ezrei segítenek okosan, jól beosztani az időnket, ellenőrizhetjük és érzékeljük a percek, órák, hónapok, évek megállíthatatlan múlását. Egyedül az emberen áll, hogy mit kezd az idejével. Eltékozolja, agyonüti, vagy arra hasznája fel, hogy céltudatos, hasznos munkával értékes nyomokat hagyjon maga után. Szilveszterkor ismét szétárad majd a városban a toronyóra mélyen zengő, ismerős hangja. És amikor a mutatók nekivágnak a következő esztendőnek, próbáljuk meg hozzájuk igazítani valamennyi újévre vonatkozó elhatározásunk lépésritmusát. Ne kezdjük mindjárt azzal az évet, hogy ráérünk változni, jobban dolgozni, értelmesebben élni, jószándékokat tettekké kalapálni. Az idő múlik! De ezt csak az érzi könyörtelennek, akinek üresen peregnek az évei egymás után ... V. Zs. SZILVÁSI LAJOS(29.) — Ez a pusztai őrtorony, a figyelő, ami nyáridőben tesz nagy szolgálatot — magyarázom a fiúknak. diákköri emlékeimet idézve. — Ha az öregek nagy fájást éreznek a csontjaikban, ha az embernek alig marad jártányi ereje, s nem kap levegőt, és tűz a nap, mint egy óriáskemence, és az égen csak egy-egy felhőfoszlány látható, akkor kapaszkodik fel valaki p figyelőre, és fürkészi a látóhatárt, amíg észre nem veszi a messzeségben a füstfelhőt, ami valójában nem füst. csak por. Ahol aztán van puska, ott lőnek egyet, hogy mindenki hallja meg a határban. Mert itt a vihar. Fordítják is ki tüstént az ekét a földből, fogják ki belőle a jószágot, kapják vállra a kapát, kaszát, az asszonyok meg szedik össze fürgén a kosarat, és mindenki a nyakába veszi a lábát, fut a tanyák felé, hogy behajtson mindent, birkát, baromfit fedél alá, mert ekkorra már tele van az egész látóhatár fehér szélű, tépett, közepén fekete-sárga' és sötétszürke fellegekkel. — Ítéletidő egy nyári vihar ezen a tájon — mondom a fiúknak, s valahogy jólesik, hogy nyugodtan beszélhetek, olyasmit mesélhetek, ami elvonja a figyelmüket a mi legnagyobb gondunkról. — Az ég dörög, mint a fronton a tüzérség ütegei, és jön a szél. mint Afrikában a számum, letépi a tanyákon az istállók fedelét, megcsavarja a fák derekát, leszakítja az ágaikat, és az asz- szonynép térden állva kéri a Szűzmáriát, hogy mentse meg őket a jégveréstől... Időközben a Botond megkerüli a dombot. És a dombon túl egyszerre új vidék tárul elénk. Nem választ el tőle fél kilométer sem. Mintha varázsütésre változott volna meg a táj. Nádast látunk, hosszú és széles nádast, mocsári tölgyekkel a .belsejében. Jobbra valóságos tóban folytatódik a mocsár, innenső oldalán meg alacsony töltéáféle vonul. A töltésen parasztszekér ballag. Girhes ló húzza. Bakján hajlott hátú férfi ül tartásából ítélve öregember lehet. Felhajtva a kabátja gallérja, s jól behúzza a gallérba a nyakát. Ügy látszik, meghallotta a motorzúgást, s azt is látja, hogy Szojka lelassította a kocsit, mert tulajdonképpen nem tudjuk, merre is menjünk. Nézem a térképet, vajon hová vezet a töltés, de fel sincs tüntetve rajta. Ezen a tájon keveset jártak a térképészek, s akik mégis vették magukhak a fáradságot, megelégedtek azzal, hogy felírták: „ez itt a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Vörös-mocsár maradványa.” Valahol ,ity járunk. — Mit akar ez az ember? — kérdi Szoika. Felnézek a térképből. Látom, hogy a szekéren ülő ember nagy igyekezettel integet felénk, előbb csak egyik kezével, aztán mindkét karjával. Mit akarhat? Aztán kiált is valamit. — Mi a baj? — ordítja vissza Szojka. A feleletből csak annyit értünk, hogy kanyarodjunk rá a töltésre. Szojka fordít is egyet a kormánykeréken, és felhajt a töltésre. Néhány perc alatt beérjük a szekeret. Kikerülni nem tudjuk, mert nagyon keskeny a töltés, megállunk hát mögötte. — Azt hittem már, hogy a tiszt úrék bele akarnak fulladni a szittyós rétbe — csóválja a fejét az ember — Mert arra akartak indulni, úgy néztem. — Arrafelé nem visz út? "— kérdi Szoika. — Nem hát. Már két esztendeje elvizesedett. < Mocsár van ott csak, zsdmbék. káka. nád, békarokka meg sok víziállat, Az urak a nyáron pelikámot is lőttek ott __ I gaza lehet az öregnek. Diákkorombein hallottam, hogy idetéved néha egy-egy messzi tájra való vízimadár, flamingó, fekete gólya meg pelikán is. — A birtokra tetszenek menni? — kérdezi gz öreg zsíros kalapja alól. Nyúlfoga van. kilátszik az ajka alól. A térkép azt se jelzi, milyen birtok található errefelé. De azért találomra ráfelelem. *— Oda tartunk. — S hogy megtudjunk valamit a birtokról, mindjárt kérdezek is: — Mi újság a birtdkon? — Olyasmi nálunk ritkán van. Ha csak az nem, hogy az úr fogta magát, osztán szedte a sátorfáját. Itthagyott csapot-papot, félt, hogy gyünnek az oroszok. Csak az intéző úr maradt itt. — Van már katonaság maguknál? — kérdem meg félvállról. — Nincs, hálistennek... — aztán észreveszi magát, hogy rosz- szat mondott, hiszen m: is katonák Vagyunk, méghozzá karszalagosok. Az én karszalagomat nézi, aztán ravaszul kiigazítja a mondatot: — ...hálistennek, messze vannak, az oroszok, messze vannak hát a katonák is. Kecskemétről néha megfordulnak nálunk rekvirálni, meg egypáran itt őrzik az internáltakat a majorban, de innen felől, ahonnan a tiszt úrékat megláttam, még nem gyütt senki... — Induljon csak el a szekerével, öreg — intek neki, s ráhunyorítok Szojkára. S amint az öreg rászól a girhes gebéjére, eldöntőm, hogy a birtokon fogunk éjszakázni. Jó néhány kilométert haladunk lépésben a parasztszekér nyomában a töltés elején, amíg megpillantjuk a birtokot. Az uradalom a mocsár szélén sorakozó tölgyeken túl fekszik, talán két kilométerre, és most már, hogy vége a töltésnek, és Szojka a szélesebb úton vezette az autót, megkerülheti a parasztszekerét, gyorsabban folytathátjuk utunkat. Egész felvillanyozódunk valamennyien a tudattól, hogy fedél alatt tölthetjük az éjszakát. A karjainkra húzott nyilaskeresztes karszalagok elterelnek rólunk minden gyanút ezen az isten háta mögötti helyen. Lehet, hogy félni fognak tőlünk, esetleg hűvösek, barátságtalanok lesznek hozzánk, de az effajta kellemetlenségeket könnyen elviseljük, ha ez az ára annak, hogy szállást kapjunk, megtisztálkodhassunk, és élelmid szert meg esetleg üzemanyagot szerezzünk. Minél közelebb érünk az uradalomhoz, annál jobb az út. Nemsokára találkozunk a hazafelé tartó csordával, majd elkerüljük a juhnyájat is. Mindkettőt egy-egy öreg ember meg néhány gyerek tereli hazafelé. — Hús lesz — néz rám Szojka. — Igaz, hogy jobban örülnék, ha benzinkutat látnék valahol. Benzinkút azonban nincs, hogyan is kerülne a pusztára? Ellenben látunk négy parasztszekeret — szürkésfehér ökrök húzzák mindegyiket —, amelyek almát meg köriét szállítanak. Púposán megrakták mind a kettőt. Az elsőnek a tetején baboskendős leány ül. Ostorát pattogtatva ösztökéli gyorsabb járásra az egykedvű ökröket. Hegedűs odakiált neki: — Hajíts már meg egy almával, szentem! De nehogy azt dobd, amit az ingedben rejtegetsz! A leány ott a kocsi tetején elpirul a pajzán szótól, de azért odadob egymás után három almát Hegedűsnek. A legény ügyesen elkapja mindegyiket, és nevetve int a lánynak: _Meghálálom, csak' lássalak m eg egyszer! Az út, amely az uradalom udvarházának alacsony téglakerítéséhez és vasrácsos kapujához vezet, jegenyékkel szegett mindkét oldalán, öreg fák ezek, vastagtör- zsűek, s nagyot csavarjon az ember a nyakán, ha a tetejüket akarja látni. Lepergő sárga leveleikkel terítve az út. (Folytatjuk.) ■ Üzemanyagot takarít meg a gazdaság a nagy teljesítményű erű- és munkagépek alkalmazásával.
