Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-20 / 297. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1974. december 20.

Tekintély féltés nélkül

„A jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy jobban építsünk az üzemi demokrácia meglevő fórumaira.” .

(Az MSZMP KB irányelvei a XI. kongresszusra.)

Kunbaracsi beszélgetések

A cselekvőkész, közüggyel törődő embernek ma már joggal kevés, ha elmondhatja ugyan véleményét a brigád, vagy vállalati értekezleteken, de annak eredményét, hasznát nem látja. A csupán udvarias meghallgatás következménye rövidesen a hallgatás lesz, kialakul az a meggyőződés, hogy nem érdemes szólni. A tájékoztatás ilyen esetben elveszti, értékét, hiszen egyszerű tudomásulvétel lesz. A bíráló, de javító szándékú javaslatok hiányában — akár elismerik, akár nem — támasz nélkül marad a vezetés, az üzemi demokrácia névlegessé válik.

Jó néhány vezető — sajnos — még mindig megelégszik azzal, hogy a feladtokat, eredményeket szóban vagy írásban közli a dolgozókkal. Nem látja be, hogy az információszerzés ugyanolyan fontos, mint az információnyújtás. Szerencsére már akad megszívlelendő példa is.

Az Izsáki Állami Gazdaságban amint befejeződött a szüret, Horváth István igazgató összehívta a központi gazdasági, á párt- és a szakszervezeti vezetőket. Kikérte véleményüket: mint szólnának ahhoz, ha megkérdeznék a szőlészeti ágazatban dolgozókat, mi-' ként látják munkájukat, feladataikat, az előbbrelépés lehetőségét. Rövid megbeszélésük eredményeként aztán a brigád- és kerületvezetők, az ágazatirányító, a borászati üzem és a szakszolgálati állomás szakemberei gyűltek össze rövidesen. Makkos József főkertész vázlatosan ismertette a szőlészet helyzetét, az elmúlt 5 év gazdasági adatai pedig akkor már mindenki előtt ott voltak az asztalon, írásban.

Gondokkal küszködnek az izsá- ki gazdaságban. A 630 hektár termőszőlő hat év átlagában 54,8 mázsával fizetett hektáronként. A hozamingadozás azonban rendkívül nagy: 1971-ben csupán 29,5 mázsát, az idén pedig 41,9 mázsát szüretéltek hektáronként. Mivel a gazdaságban teljes a termelés és a borkezelés folyamata (a szőlő-borvertikum), összességében mindig nyereséges volt a tevékenység. önmagában a szőlészeté azonban nem. Kifogásolható az ültetvények erőnléte, s ennek többféle oka van. A szőlősök tagoltak, szétaprózott területeken fekszenek, és bár nem öregek, magas művelésű mindössze . 33 százalékuk, tizenhat fajtával foglalkoznak, uralkodó a sárfehér és a rizling. A terület 47 százalékán a talaj humusztartalma mindössze 0,1—0,3 százalék. Szervestrágyázás 1970 óta nem volt, a műtrágyából pedig hiába szór7 tak ki elvileg elegendőt, a csapadékszegény időjárás miatt ez nem hasznosult.

A tényeket persze a gazdaság minden szakembere ismerte, ekért is kérték fel az idén a szakszolgálati állomást, hogy készítsenek reális fejlesztési tervet. Az elemzések, vizsgálatok meg is történtek. Felvetődhet a kérdés, miért tartották mégis szükségesnek élni az üzemi demokrácia fórumával, megtudni a középvezetők véleményét? Nem a bizonytalanság szülte, hanem az a nyilvánvaló tény, hogy minden technikai, technológiai utasítás végrehajtója, kivitelezője az ember. És ugyan ki nem dolgozik szívesebben, ha érzi: abban, hogy ezt most és így kell elvégeznem, nekem is van egy kis részem.

Annak ellenére, hogy a főkertész beszámolója valóban csak vázlatos volt, kitűnően tájékozottnak bizonyultak az izsáki középvezetők, ami nem csoda, hiszen napi munkájukról volt szó. A hogyan továbbról valóban véleménycsere alakult ki. A víztakarékos művelési módtól kezdve, a területrendezésen, gépvásárláson át a szakember-szükségletig, munkafegyelemig mindenről szó esett. A brigádVezetők beosztottjaik bírálatát is tolmácsolták.

Gépelt emlékeztető és kézírásos jegyzetek őrzik az őszinte légkörben elhangzott őszinte véleményeket. A jövőben az elmondottakat figyelembe; vévé mMjjl majd a munka az/izsáki szőlősökben. Az állami gazdaságok szakszolgálati társulásának vezetői, mérnökei ugyanis felhasználják a hallottakat. Mint mondták, amellett, hogy a vizsgálataik során kialakult állásfoglalásukat erősítette meg a fórum, olyan öteleteket is kaptak, amelyek jól hasznosíthatók a fejlesztési tervben.

Érdemes elgondolkodni az izsáki „módszerén mindazoknak, akik még kikérik maguknak, hogy beosztottjaik szabják meg a „hogyan tovább” módját. Tekintély- rombolónak tartják, pedig a tudás erejének, alaposságának bizonyítéka, ha a bírálatot igénylik, elfogadják, a .javaslatokat hasznosítják,. v r . Dénes Éva

Köd, köd mindenütt; rátelepszik a házak tetejére, a ruhájuktól fosztott fák ágaira, a kanyargó kicsi utakra, mindenhová. Bent, a vb-titkár irodájában jó meleget áraszt a tűz; kedvünkre van a beszélgetés a megye északi határán fekvő, negyedszázados életkorú, fiatal községről.

□ □ □

— 1950 előtt Baracspúszta néven ismerték ezt a helyet; akkor Tatárszentgyörgyhöz tartozott még — kezdi a beszámolót dr. Szentkúti Sándor, a tanács első számú függetlenített vezetője. (H. Szabó József — egyben a szakszövetkezet elnöke is — társadalmi elnök.)

— Igaz, hogy rohamosan fogy a falu lakossága?

— Jó másfél évtizeden keresztül így volt. 1965 óta fokozatosan emelkedik a létszám. Kezdik megtalálni számításukat az emberek. Javult a közlekedés: az erdőgazdaság és az állami gazdaság több munkalehetőséget nyújt.

Kunbaracs község lakosságának nyolcvan százaléka külterületen él; kiterjedt a tanyavilága. A meglehetősen gyenge talajminőség miatt bizony itt, ezen a tájon mindenkor nehéz sorsú emberek éltek. Ám a szorgalmuk, kitartásuk meghozta az eredményt: tartották magukat; s ha nehezen is, gyökeret eresztettek.

□ □ □

A gyors, ütemű változást sok minden jelzi. Űj utca született — a Kossuth Lajos nevét viselő —; évente tíz-tizenkét új ház épül; a hat utca közül háromban járda is van; s négyben hidrofor adja az ivóvizet. A villanyt minden utcába bevezették. De a szétszórt tanyavilágban nehéz a villamosítás. Ez sok gondot okoz.

Egészségház, művelődési otthon épült. Az áruellátást sikerült megnyugtató módon megoldaniuk.

□ 1

! — Fogynak-e errefelé a tanyák?

— Igen, ez a tendencia;, folyamatosan költöznek a családok a faluba. Közrejátszik ebben az is, hogy olcsón kapnak telket; egyötöde, egynegyede annak, amibe másutt kerül. Ezzel is támogatjuk a beköltözést. £ Ugyanakkor erőnkhöz képest a kintmaradó| kát, is ■' seg^tjüjjr.1 . Űe'"Valamennyi!

dűlőútfa nem vihetjük el a vizet, a villanyt. Ezt — bármilyen nehéz is — meg kell érteniük azoknak, akik ótt élnek'.

— Sok az ingázó a faluban?

— Negyvenen Budapestre járnak dolgozni, s néhányan Kecskemétre. Ez nem mondható, sóknak. Inkább a fiatalok mennek el. . Szakmunkásnak készülnek, szakközépiskolákban tanulnak. A nyolc általánost végzetteknek csak mintegy egyötöde marad nálunk.

□ □ □

— Hogyan jellemezné a helyi közművelődést ?

— Négy helyen van az iskolánk. Egy az idén megszűnt; nem volt már gyerek azon a környéken. Óvodánk nincs. Ha van is rá igény, lehetetlen megoldani a szétszórt tanyavilág miatt. A felújított művelődési otthonban egyszer-egyszer történik valami; de különösebb eredményt nem tudunk elérni. Kevés a pénzünk; nincs függetlenített igazgató; kisszámú a falu értelmisége. Legfeljebb a kézimunka szakkör érdemel figyelmet.

— S a mozi?

— Bizony, döcögve megyeget; hetenként. egyszer vetítenek, s akkor is tíz-húsz néző, ha elmegy.

— A könyvtár?

— Az már jobb. Négyszáz olvasója van. Évente ötezer forintot kapnak beszerzésre. Negyven- nyolc televíziót néznek, és kétszáz rádiót hallgatnak Kunbara- cson; ez is a közművelődést segíti.

I '□ □ ■

A pártalapszervezetünk legutóbb úgy határozott: „A közművelődési problémák megoldása dinamikusabb és differenciáltabb munkát igényel. Különös figyelmet kívánunk fordítani a tanyai területeken élő, villannyal nem rendelkező, a téli időszakban elzárt, távoli települések lakóira. A külterületi iskolákat tesszük kulturális centrumokká. Biztosítani kell a kihelyezett könyvtárak új anyaggal való feltöltését, a meglevők cseréjét. Növelni kell az ismeretterjesztő előadások számát.”

Szó esett a falu terveiről is.

Erősíteni akarják a szakszövetkezetei S javítani az áruellátást. Elkezdik a boltok szakosítását. Kunbaracs egyik fő gazdasági lehetősége az állattenyésztés; ezt is fejleszteni kívánják. A víz- és villanyhálózátőt 'tovább növelik.

I Bagó Lajos, a sok emléket

őrző vendégkönyvét lapozgatja.

Szeretnének tornatermet az iskolának.

□ □ □

Bogár István nyugdíjas igaz-. gatót a lakásán kerestük fel. Kunbaracs múltjáról s mai életéről beszélgetünk vele. A falú történetének megírásához visszamenőleg — egészen ÍV. Béla király idejéig — összegyűjtötte a dokumentumokat, kikereste a forrásokat. Azzal kezdi, hogy sokat köszönhet ebben a munkában a néhány évvel ezelőtt elhunyt dr. Bodócs Gyula helytörténeti kutatónak.

— Mi a legrégebbi történeti emlék Kunbaracson?

— Egy Árpád-kori templom föld alatti maradványai.

— Mi volt a neve a falunak régen?

— Barocz; majd pedig Baracs- puszta.

Belelapozok az általa írt dolgozatba:

„A grófi birtokon a cselédség sorsa gróf Mikes Miklós (gróf Batthyány Zsigmond yeje) birtokán a nagy kizsámányolás következtében katasztrofális volt. Például 1942 tavaszán az első konvenció kiosztásakor a cselédség csak burgonyát kapott. Mikes gróf búzát vagy rozsot kiosztani nem tudott, de nem is volt hajlandó azt megvenni vagy ennek az árát kifizetni.”

H|| □

Dr. Szentkúti Sándort arra kérem, hozzon össze egy érdekes emberrel. Ezt mondja: Menjünk el Bagó Lajoshoz! Máris mesélni kezd róla.

— Ö már szinte őslakos bara- csi: csaknem , fjél .évszázada itt él. Kitűnő' szőlőnemeSíto. A nib9 Bogár István, a falu történetírója.

ridjein kívül nagy fajtagyűjteménye van. Megszállottan kutatja az új szőlőfajtákat. A legújabb, amit elfogadtak tőle a „Baracsi rubint”. Művelt, tájékozott ember; tanyai házában legalább hatszáz kötet könyv van. Kapcsolatban állt Erdei Ferenccel, Kocsis Pál a barátja volt; s a lakásán írók, újságírók, szakemberek százai megfordultak az elmúlt évek alatt.

0 □ □

— Hogy kezdődött — kérdezem Bagó Lajos bácsit.

— Az apámnak elismerésré méltó fajtaismerete volt —r kezdi a hatvanegy éves • kutató. — Jól ismerte Mathiász Jánost, s én vele kezdtem él a munkát.

Lapozgatunk a vendégkönyvben. Egész oldalas Bozsó-rajz látható benne. A művész régebben gyakran festett a környéken. Megfogta ennek a tájnak az egyszerű szépsége.

Kocsis Pál Kossuth-díjas nemesítő ezt írta be a könyvbe: „Jóleső érzéssel szemléltem, hogy nem veszett hiába az, amit Mathiász János elkezdett a szőlőnemesítésben.”

Dallos Ferenc, a megye egykori tanácselnöke így tette emlékezetessé a látogatását:

„A legszegényebb föld legnagyobb emberének.” (Ezzel arra célzott, hogy bizony nagyon gyenge a föld minősége ezen a tájon.)

Kunbaracsi beszélgetések; egy nap egy érdekes községben. Szépek1 a változás jelei; beszédesek a fejlődés bizonyítékai. Ám sok

1 a tennivaló is. Mert nem könnyű a százados lerhárádákt .pútqlni.

Várgá’Miháíy

GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÜNK ŰJ FELTÉTELEI

II. A valósággal összenőtt egyéni és közfelfogást

GONDOLATOK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSRÓL

Fokozatosan megszűnnek a különbségek

A szocialista társadalmi és gazdasági viszonyok fejlődé sével párhuzamosan bővült a társadalombiztosítás rendszere hazánkban, mind a biztosítottak számát, mind a szolgáltatások körét és színvonalát tekintve. Ma ínár a biztosítás lényegében minden bérből és fizetésből élő dolgozóra kiterjed.

• A józan ész parancsa: takarékosság az anyagokkal! Ebben jelölhető meg gazdálkodásunk stratégiai célja, cselekvési iránya. Noha az összefüggések láncolatában ennek indokoltsága bőségesen igazolódik, szükséges ezt a feladatot szélesebb horizonton, a gazdaságpolitika tükrében is elemezni.

Magyarország egyik közismert gazdasági adottsága, hogy természeti, ásványi kincsei rendkívül szegényesek, feldolgozó iparának legtöbb ágazata — kivétel az élelmiszeripar, az alumíniumfeldolgozás és -felhasználás — részben vagy teljes egészében importált nyers- és alapanyagokból gyártja a késztermékeket. A nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk időbeni folyamata: fceáramlik az energiahordozó, az anyag, a félkésztermék, ezeket a magyar gazdaság felhasználja, feldolgozza, majd produktumait a kplföldi piacokon értékesíti.

• Mindebből következik: a magyar gazdaság működésének, hatékonyságának minden időpontban kulcskérdése — legyenek az anyagok olcsók avagy drágák —, hogyan hasznosítja a belső és külső forrásokból rendelkezésre álló »anyagokat, s azokból a hozzáadott élő munkával a termékek, a javak milyen tömegét, értékét képes létrehozni. Ez több mint aiiyagtakarékosság — ez az anyag racionális, ésszerű hasznosítása. A különbség érzékeltetésére: ha egy terméket a műszakitechnológiai szempontból indokolt anyagráfordítással állítunk elő, az anyagot takarékosan használtuk fel. Racionális anyagfelhasználásról akkor beszélhetünk, ha ugyanabból az anyagból — példának okáért a termékszerkezet változtatásával — a korábbinál nagyobb áruértéket produkálunk.

Gazdaságpolitikánk időről időre napirenden tartotta és meghatározta a racionális anyagfelhasználás teendőit. A hatvanas években például a gépipar beruházási-fejlesztési eszközeit a \ kevésbé anyagigényes ágazatokra a híradástechnikára és a műszeriparra — koncentráltuk, saz Agymást követő ötéves tervek ajWvető gazdaságpolitikai céljai

között szerepelt a társadalmi termelés hatékonyságának — egyebek között az egységnyi termékre jutó anyagráfordítások csökkentésével történő — javítása.

• Az anyagi termelésnek két

alapvető erőforrása van: a munkaerő — annak mennyisége, termelési tapasztalata, produktivitása — és a termelőeszköz,, az anyag, a gép. Egyik erőforrásban sem bővelkedünk. Nem mérnök azt állítani, hogy a munkaerőt racionálisan, megfelelő ha-, tékonysággal hasznosítjuk, de ennek követelményeit igyekeztünk a vállalati gazdálkodás középpontjába állítani. (Elegendő a munka- és üzemszervezés korszerűsítését célzó határozatra hivatkozni, továbbá a vállalati bér- és jövedelemszabályozásra.) Nem állítható ugyanez az anyagban, termelő berendezésben megtestesülő holtmunka t vállalati hasznosításáról. Ennek követelményei megrekedtek a gyárkapuknál, s legfeljebb közvetett módon hatnak a gazdálkodásra. (Felemás megoldás — szinte köz- gazdasági képtelenség —, hogy az élőmunkával takarékosan igyekszünk bánni, de annak pro- duktúmával már lazábban gazdálkodunk, s ily módc- mindazt az eredményt, amit a vámon nyertünk, a révnél elveszíthetjük.) 1

• A magyar gazdaságban létrehozott összes termékek folyó áron számított értéke 1973-ban már csaknem 900 milliárd forint volt, s ezen belül az új érték, a nemzeti jövedelem 360 milliárd forint. Ha az utóbbihoz hozzáadjuk az elhasznált termelőberendezések értékét, az amortizációt, s ezek együttes összegével csökkentjük a társadalmi tennék értékét, előttünk áll a népgazda-! «ági tevékenység összes | anyag- költsége, amely kb. 500 milliárd forint. Ezzel a summával, költséggel kell, lehet, s érdemes takarékosan, racionálisan gazdát kodni.

Nemcsak a jelenlegi világpiaci árhelyzet, a nyersanyagimport korlátái, hanem a gazdaságpolitikai Összefüggések és követelmények is azt indokolják, parancsolják, hogy rövid és hosszú távon egyaránt j az, anyag ésszerű felhasználását állítsuk a gazdálkodás és a gazdaságfejlesztés középpontjába. Ennek érdekében opertív intézkedések egész sorára, az anyaggal való gazdálkodás átfogó szabályozására lesz szükség. Ám mindennél fontosabbnak tartjuk szemléletűn^ —szinte gazdaságpolitikai jellegű —■ módosítását, annál, is inkább, mert a központi intézkedések nem oldhatják meg hiánytalanul a racionális anyaggazdálkodás vállalati feladatait. A cselekvés konkrét módszerei — pl. az anyagfelhasználási normák korszerűsítése, a konstrukciók felülvizsgálata, a fajlagos anyagfelhasználást csökkentő technológiák alkalmazása, a termékszerkezet módosítása stb. — csak a gazdálkodás új szemléletmódjából születhetnek.

Ezzel kapcsolatban hadd emlékeztessünk arra, hogy a népgazdaság anyaghelyzetével és ellátásával . kapcsolatos közfelfogásunk — s ebben a tömegkommunikáció, a sajtó is részes és hibáztatható — koránt sincs összhangban a realitásokkal. Bizonyos tényeket olyan hangsúllyal regisztrálunk — pl. a külkereskedelem feladata a népgazdaság importanyag-szükségletének beszerzése, a KGST-országok hosz- szú lejáratú kereskedelmi megállapodásaikban kölcsönösen biztosítják egymásnak az alapvető nyers- és 'alapanyagokat —, ami a zavartalanság, az abszolút biztonság látszatát keltette. Persze hivatkozhatnánk másmilyen dolgokra is — mondjuk a mennyiségi szemlélet „korszerűsített” formában való érvényesülésére?, arra, hogy a nyereséget elsősorban a volumen, a termelés és az értékesítés növekedése táplálja, a dráguló importanyagok költség- vetési támogatására —, amelyek akarva, akaratlanul ugyancsak az anyaghelyzetről alkotott indokolatlanul optimista felfogást tápláltak. Nos, ezért kell a valóságkai összenőtt: egyéni és közfelfogást kialakítanunk, amely létrehozhatja — a gazdaság minden szintjén, a központi gazdaságirányítástól a munkagépig, de még a háztartásokban is — a józan és racionális anyagfelhasználás és -fogyasztás stílusát, módszereit.

G. I.

| *

A termelőszövetkezeti tagokat megillető szolgáltatások köre fokozatosan és több vonatkozásban a munkaviszonyban álló ipari dolgozókétól eltérően alakult ki. Az első lépést a betegekről való intézményes gondoskodás 1949- ben történt bevezetése jelentette, melynek keretében orvosi kezelés, gyógyszerellátás és kórházi ápolás illette meg a termelőszövetkezeti tagokat és családtagjaikat. Ezt követték a családi pótlékra, az anyasági segélyre, a betegek és a szülőanyák segélyezésére vonatkozó intézkedések 1953-ban, majd a baleseti kártalanítás és a részleges nyugdíjjogosultságot megteremtő rendelkezések 1957-ben. A szolgáltatások körének bővítése a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésével, szervezeti és gazdasági megerősödésével összhangban a népgazdaság és a közös gazdaságok teherbíró képességéhez is igazodóan történt. A különböző intézkedések eredményeként ma már társadalmunk két alapvető osztálya — bár néhány vonatkozásban még eltérő — elveiben „és lényegében azonos társadalmi biztosítási jogokat élvez.

Az elért fejlődést méltán nevezhetjük történelmi jelentőségűnek. Társadalmuk egy olyan rétegének jelenti az alapvető szociális szolgáltatások biztosítását, amely ebből a múlt rendszerben teljesen, vagy túlnyomó részt ki volt zárva. , A termélőszövetkezeti tagok száma 1973. végén meghaladta az egymillió személyt, ehhez a számhoz még hozzászámíthatjuk a családtagokat is.

Az eredmények mellett azonban szólni kell néhány, ma még meglevő és a szövetkezeti tagokat hátrányosan érintő különbségekről. A legtöbb gondot jelent a

, i

nyugdíjjogosultság és a nyugellátások összege tekintetében meglévő differencia. Köztudott, hogy a szövetkezeti tagok öt évvel később — a férfiak 65, a nők 60. életévük betöltésével — válnak nyugdíjjogosulttá. A jogosultak egy jelentős része alacsony, összegű nyugdíjat kap. A termelőszövetkezetek igyekeznek csökkenteni az ebből adódó szociális gondokat, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők anyagi támogatásával.-A bácskai körzetben például a közös gazdaságok mintegy 50 százaléka folyósít rendszeresen havi nyugdíj-, vagy járadékkiegészítést, rászoruló tagjainak. A gazdaságok nagyobb részében térítés nélkül elvégzik háztáji földjeik megművelését és más módon is, esetenként szociális segéllyel, tüzelőjuttatással támogatják őkét. Ez ha nem is szünteti meg, de a családi és egyéb társadalmi gondoskodással párosulva enyhíti gondjaikat.

Nem oldhatók fel ezen az úton a magassabb korhatárból adódó feszültségek, amelyek több vonatkozásban jelentkeznek. Ezek hatása egyrészt növeli a munkaerő- mozgást, csökkenti a fiatalok éiv deklődését a termelőszövetkezet iránt. Gátolja a szakképzett munkásók jelentkezését, ami a műszaki fejlesztést nehezíti. Mindez nem egyszer okoz egy-egy területen munkaerőhiányt.

A téma kapcsán még említenünk kell a családi pótlék és a gyermekgondozási segély összegében meglevő különbségeket is. Köztudott, hogy a termelőszövetkezeti tagok családi pótléka gyermekenként havi 50, gyermekgondozási segélye pedig 100 forinttal alacsonyabb. Ezek a különbségek is sok vitát váltanak ki, s elsősorban a nők teszik szóvá a ki- egyenlítés iránti igényeket.

A különbségek indokait a szövetkezeti parasztság sajátos életviszonyaiban, elsősorban a háztáji gazdaság fenntartásának, a háztáji földhasználatnak a lehetőségeiben találjuk meg. Kétségtelen, hogy a háztájiból származó jövedelem bizonyos mértékig ellensúlyozza az alacsonyabb összegű juttatásokat. Azonban figyelemre méltó ellenérv ezzel kapcsolatban az, hogy a jövedelemtöbblet nem kis megterhe- hélést jelentő munkát is igényel. A szövetkezeti tagok egy része, főleg a fiatalabb korosztály a hagyományos paraszti életformát nem vállalja, többet szeretne tanulni, nagyobb kulturális igényei vannak, célszerűen igyekszik kihasználni idejét. Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy a nem mezőgazdasági foglalkozású állampolgárok személyi földhasználata a szabad idő kihasználással összefüggően jelentkezik házikerteken, üdülőtelkeken, fiobbykertekben illetményföldeken foglalatoskodnak. A két ellentétes jelenség egymástól különböző igényekből fakad.

A szövetkezeti dolgozók becsülettel állnak helyt a termelő munkábap és járulnak hozzá a népgazdasági és szövetkezeti erőforrások növeléséhez. Igényeik nem indokolatlan türelmetlenségből táplálkoznak, s nem zárkóznak el az anyagi fedezetek megteremtésében való arányos rész- vállalástól sem.

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága által a párt XI. kongresszusára kiadott irányelvek figyelembe veszik a társadalmi fejlődést és a jelenlegi helyzetet, ezért határozzák meg az életszínvonallal és a szociálpo-. litikai feladatokkal kapcsolatos fejezetben, hogy fokozatosan megszüntetjük a társadalombiztosításban még fennálló eltéréseket.

, Dr. Bogács Géza a Bácskai Termelőszövetkezetei« Területi Szövetségének jogtanácsosa

I

£

E