Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-17 / 294. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1974. december 17. Utóirat egy párttaggyűlés jegyzőkönyvéhez A Kecskeméti Baromfifeldol­gozó Vállalat I, számú pártszer­vezetének tagjai egyhangúlag el­fogadták azt a beszámolót, amit Tamási Ottóné, az alapszervezet titkára ismertetett. Ugyancsak ellenszávazat nélkül kapott zöld utat az ötpontos tömör feladat­terv, amely a soron következő időszak legfontosabb tennivalóit szorgalmazta. Ha röviden jellemezni kellene a beszámolót, talán ézt lehetne, mondani: nem volt ünnepélyes, emelkedett hangvételű. Amolyan tárgyilagos, fölös magyarázgatás- tól is mentes összegezésként fo­gadták a jelenlevők. Miközben fogytak a papírlapok a titkárnő kezéből, itt-ott a hosszú asztalok mellől egyetértő, helyeslő pillan­tásokkal nyugtázták az elhang­zottakat. Afféle együttgondolko­dás volt ez, mintsem egyoldalú közlés'.’. Kritika. Nem értékelte a párt­vezetőség rendszeresen a párt­csoportok munkáját, kevés meg­bízatást adtak számukra. Ezen mindenképpen változtatni akar­nak. A feladattervben szerepel, hogy a jövőben kéthavonként is­mertetik a pártcsoport munkájá­ról alkotott véleményt. Dicséret. Ugyancsak pártcso- portügyben. Mert a négy párt­csoport közül egyben, amelynek Kasza Dezsőné a bizalmija, igen eredményes munka folyik. Hogy mi az erős oldaluk? A politikai irodalom terjesztése, a gyors és pontos információs tevékenység. És még valami: szoros és benső­séges kapcsolatban állnak sző­kébb munkahelyük valamennyi pártonkívüli dolgozójával, isme­rik gondjaikat, örömeiket’. A vita megkezdése előtt Kállai Árpádné országgyűlési képviselő, a vállalati párt-csúcsvezetőség titkára ismertette a felsőbb párt­szerv minősítő véleményét. A rö­vid feljegyzésben elhangzott pél­dául, hogy a jövőben még szoro­sabbá kell tenni a pártszervezet és a termelésirányítók kapcsola­tát. ... „2L,- vt A jó együttműködés, a gazda­sági munka pártirányításának helyes gyakorlata nem zárja ki, sőt indokolja, hogy a vezetőket gyakrabban beszámoltassa a pártszervezet az elvégzett mup- jtáról saját döntéseik következe­tes megv.alósításáról. A minősí­tés ebben a vonatkozásban vár fejlődést, tartalmi javulást elsőd­legesen a pártszervezettől, a ve­zetőségtől. Meggyorsult a fejlődés Éppen egy esztendővel ezelőtt mondta ki Kecskeméten két közös gazdaság: a Törekvés és a Béke tagsága az egye­sülést. Ezzel a Törekvés Termelőszövetkezet 6100 hektárra nőtt, a taglétszáma 700-ra emelkedett és jelenleg is a me­gyeszékhely legnagyobb közös gazdasága. Villanásnyi képek a vitából: — Tessék elhinni, nem minden munkás képes arra, hogy az újí­tással, ésszerűsítéssel kapcsolatos ötletéhez megbízható tervrajzot tudjon mellékelni —; mondta Csedő Endréné, aki a libamáj­osztályozás egyik tapasztalt ér­tője. Felszólalásában ajánlja, hogy kössenek megállapodást a műszakiakkal: ők rajzolják meg az elképzeléseket, és a fizikaiak pedig mondják el a gyakorlati alkalmazás tapasztalatait. Az ilyen, néogazdaságilag is hasznos javaslatok nem szabad, hogy kárba vesszenek. Csapiár Gergelyné is, közérde­kű témát választott. A gyár munkásnői már régóta kérik, hogy építsenek egy reggelizőhe­lyiséget. ahol az étkezéshez kul- túráltabb körülményeket lehet teremteni. Fekete Gyuláné a csirkevágó üzemben dolgozik. Kéri a párt­vezetőséget, hogy a jövőben meg­különböztetett segítséget adjanak az üzemnek, mert ott a legala­csonyabb a párttagság aránya. Kapjon külön megbízatást a ve­zetőség valamelyik tagja o mun­ka folyamatos segítésére, támo­gatására. Szűcs Jánosné javaslatot tett a feladatterv kiegészítésére. Sze­rinte a jelenleginél még többet kell foglalkozni a gyár nyugdí­jasaival. A pártszervezet vegye kézbe ezt a dolgot, és gondos­kodjanak az idős emberek rend­szeres tájékoztatásáról is. Arató Sándor, a vállalat fiatal termelési főosztályvezetője a jö­vőről beszélt, új gépek munkába állításáról, a még korszerűbb fel­dolgozórendszerek bevezetéséről. De arról is, hogy az új gépek be­állításával senki munkája sem válik feleslegessé, sőt még így is hiányoznak majd egyik-másik szalagról a gyakorlott munkáske­zek. Az összefoglaló rövidre sike­rült. Tamásiné szerint nem vé­letlenül. Ugyanis a vita alatt valamennyi kérdésre választ kap­tak az érdekeltek. Szabó Attila Szmolenszky László elnökkel arról beszélgettünk, miképp si­került egy év alatt összeková- csolódnia a két termelőszövetke­zet tagságának. Az egyesüléskor ugyanis hangzottak el olyan megjegyzések: nem biztos, hogy sikerülni fog ez a „házasság”, hiszen két különböző szinten gazdálkodó üzemről van szó. A különbséget egyébként az is bi-' zonyította, hogy míg a Törekvés Termelőszövetkezet 3500 hektár­nyi területen 75 millió, addig a Béke Termelőszövetkezet 2600 hektáron csupán 25 millió forint termelési értéket állított elő. — Elégedettek lehetünk az idei eredményekkel, hiszen a várha­tó termelési érték 120 millió fo­rint körül lesz — tájékoztat az elnök, majd némi gondolkodás után hozzáteszi. — A tagság szorgalma átsegí­tett bennünket a buktatókon. Közismert, hogy az idei rendkí­vüli időjárás milyen károkat oko­zott a mezőgazdaságban. Nálunk is 24 napig esett az eső, a kerté­szetben jelentős terméskiesésünk volt, gyengébben fizetett a kukor rica is. Mindezeket más ágaza-i tokban kellett pótolni. Ezt csak úgy tudtuk megoldani, hogy a megnagyobbodott közös gazdaság minden tagja teljes erőbedobás­sal segített a gondok leküzdésé­ben. Igényelt némi átszervezést is ez a rendkívüli időjárás az üzemen belül. Ügy érzem, sike­rült leküzdeni az akadályok na­gyobb részét. Mintegy 9 millió forint nyereségre számítunk. A természeti csapások ellené­re az egyesült termelőszövetkezet megerősödve kezdheti a követke­ző esztendők Most az ősszel a tervezettnél 100 hektárral na­gyobb területen vetettek búzát. Jövőre tovább növelik a gabona ROSSZ ETELEK SZAKÁCSKÖNYVE ,,Mit készítsünk vendégeinknek.,,v_ha TSit akarj uk^^hogjÁ mfsficís gassanak el hozzánk? — ez a címe an_, nak a szakácskönyvnek, amelyet nemr rég adtak ki az Egyesült Államokban'. Az amerikai háziasszonyok száz olyan receptet olvashatnak a könyvben» amelynek alapján szemre tetszetős, ízüket tekintve azonban pocsék étele­ket készíthetnek. Jellemző, hogy a könyv Amerikában rövid idő alatt bestsellerré vált. Több napos üldözés 1929 szigorú januárjában sokat didergett az egyik Kecskemét környéki gazda kiscselédje. Ami­kor már úgy .érezte, hogy nem bírja tovább, kuckójába dugott egy rossz télikabátot. Legalább a gazdájánál elheverő rongy véd­je a fagy harapásaitól. A tulajdonát ért sérelmet fel­fedező sokholdas parasztember lekapta tíz ' körméről a gyerek­lányt és azonnal csendőrért futta­tott. Ment is a kakastollas sietve, mivel a kárvallott nagy hatalmas­ság volt. A napi tizenkét órát ro­botoló lány már hallott a csend­őrpofonokról. Megijedt, megret­tent: a'lúgkőben bízott. Harminc napig ápolták lelkiis­meretes orvosok, a gazda sürge­tésére engedték el a kórházból. Kenyéradója szállította haza a hi­deg félben. Prémes bundájában is átjárta a hideg, megállt ezért az egyik csárdánál egy kupicára. A gyerek vigyázott a lovakra. Míg a gazda iddogált a meleg kocsmában, a kislány a metsző fagyos szélben elgondolkodott. Azt tudta, hogy megbüntetik, megvesszőzik. amiért kivonta ma­gát a munkából, kellemetlensé­geket okozott. Számolt is ezzel már a betegágyon, majd csak el­viseli, remélte. Elviseli, ha józan lesz a gazda a fenyítés kiosztása­kor. A csárda jégvirágos ablakán be-bekukucskálva látta, hogy sű­rűn fordul a csapos a kármentő és a venedégek között. Elszomo­rodva sajgott végig benne a fel­ismerés: szemernyi irgalomra sem számíthat. A fagytól, az ijedtségtől, kilá­tástalan jövőjétől kábultan a lo­vak közé csapott. Jó emberek fo­gadták be éjszakára, kis havas ligetekben, szélárnyékos helyen pihent nappal. Három napon át ment a sorsa elől. Három napig tartott a szabadság; három napig hiába kergették a csendőrök. Cselédtörténetek Mozgósították a körzet valameny- nyi darutollasát. Sturonyos pus­kával űzték a 13 éves kislányt, hogy érvényt szerezzenek a Tör­vénynek. A Kecskeméti Lapok 1929. már­cius elsején megjelent számában „13 éves kis bűnös kislány” cím­mel tudósította olvasóit a történ­tekről. Háromszor lőtt az intéző Kuss volt a cselédeknek az ókécskei gróf Vigyázó-féle birto­kon. Szemhunvorítás nélkül kel­lett lenyelni elöljáróik goromba­ságait, az esetleges méltánytalan­ságokat. Tűrték, robotoltak. A fiatalabb Markó Géza pök­hendi hányavetiségét viselték el legnehezebben. Matkovics József sokgyerekes apa biztatta nyuga­lomra. beltörődésre társait, még­is benne parázslóit föl egyszer az önérzet már-már hamvadó lángja. Tisztességes hangnemet kért az intézőtől. Markó Géza ha­bozás nélkül megadta a választ: leszedte a keresztvizet a protes­táló famíliájáról. A felháborodott cseléd sem maradt adós. A fia­talúr pofonnal utasította rendre a cselédet. A kétkezit elöntötte az indulat, visszadata az ütést. Aláírta halálos ítéletét! A volt kadettiskolai növendék, a Gali- leisták megr-egulázója előrántotta forgópisztolyát és lőtt. Három­szor! Matkovics cseléd holtan esett össze. Az egyik golyó jó cimboráját is megsebezte. A két áldozatnak összesén 14 gyereke volt. ennyien maradtak végleg, illetve több hónapra kenyérkere­ső nélkül. A' Horthv-kurzusban sajnos nem számított kivételnek az effaj­ta önbíráskodás. A kutya sem ugatott az elpusztított cseléd mi­termőterületét. Megjegyzendő, hogy ez a szövetkezet jelenleg a legnagyobb rozstermelő mezőgaz­dasági üzem. — Hétszázötven hektáron ter­mesztettünk az idén is gyenge talajainkon rozsot. Jó termést értünk el. A kecskeméti H-rozs hektáronként 22 és fél mázsát adott. A Vetőmagtermesztő Válr lalattal kötöttünk megállapodást, szaporítóanyag-termelés céljából. A következő években is a homo­kos területeken rozsot termelünk magnak, mert ez a legjobb hasz­nosítási mód. Ezek a táblák másra nem alkalmasak, legfel­jebb még erdőt lehet rajtuk tele­píteni. A Törekvés Termelőszövetke­zet a. megyeszékhely, legnagyobb szarvasmarha-tenyésztő gazda­sága. — 1976-ra jelentős állomány­nyal rendelkezünk már. Addigra elkészül az'új, szakosított tele­pünk. Pontosan egy év múlva akarjuk átadni, 21 millió forint­ba kerül. Kétezer-ötszázra emel­jük az állományt, ebből 800 lesz a tehén. Az egyik telepen hús­termelésre, a másikon tejre sza­kosítunk. Tovább bővítik a szocialista juttatások körét. A régi Béke te­rületén már felépült az új orvo­si rendelő. A központban már évek óta működik. Segítik az idős tagokat, a nagycsaládoso­kat. Az idén például 100 ezer forint szociális segélyt fizetett ki a termelőszövetkezet az arra rá­szorultaknak. Megoldották az üze­mi étkeztetést már évekkel ez­előtt. A tagok művelődését segíti az a .kihelyezett osztály, amely a 7—8. általános iskola elvégzését teszi lehetővé azoknak, akik nem 0 Több mint száz hektáron termeltek burgonyát az idén a termelő- szövetkezetben. Képünkön: válogatják a gumókat. tudták befejezni tanulmányaikat. Huszonnégyen tanulnak a mar­xista—leninista középiskola ki­helyezett osztályában. — Az anyagi és a szellemi erők összevonásával meg tudtuk gyor­sítani a gazdálkodás fejlesztését, többet tudunk fordítani szociális célokra, a munkahelyi körülmé­nyek javítására — állapítja meg az elnök. — Mi saját tapasztala­tainkkal alá tudjuk támasztani azokat a megállapításokat, ame­lyeket a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának a XI. kongresszusra ki­adott irányelvei is tartalmaznak. A társadalmi viszpnyok tovább­fejlesztéséről szóló fejezetben ol­vastam: a termelőerők jobb hasz­nosítása azt igényli, hogy — ahol szükséges — folytatódjék a mező- gazdasági termelőszövetkezetek ésszerű egyesülése. Szó van eb­ben a fejezetben arról is, hogy helyes a szövetkezetek termelést szolgáló . társulásainak megszer­vezése. Erre is kedvező tapaszta­lataink vannak. Mi kezdemé­nyeztük azt a burgonyaterméSz- tést seg&ő társulást, amelynek az a célja, hogy megoldjuk a megye ellátását. Jövőre tovább szeret­nénk növelni a termőterületet. A kecskeméti Törekvés és a Béke egyesülésének a példája is bizonyíték arra, hogy a nagyüze­mi keretek bővítésével gyorsítani lehet a fejlődést. K. S- , ÖLVASÖlNKßASm Ne zárják korán a termálfürdőt?! A kecskeméti fürdőszolgáltatást a város és környéke lakói közül mind többen veszik igénybe rendszeresen. Főleg á termálmedencét látogatják sokan sőt nem ritka itt a „telt ház” sem. Napközben ál­talában a nyugdíjasok, illetve a szabadságon levők lubickolnak a kellemesen meleg, gyógyhatású vízben, estefelé azonban mások is szívesen megmártóznának benne. De hát minderre nincs lehetőség, ugyanis 17 órakor • van a záróra. , Az utóbbi időben jó néhányan panaszolták — így Masir József^ 'és Oláh János, a Kecskeméti MEZÖTERMÉK Vállalat vezető műn-' katársai is — szerkesztőségünkhöz fordulva, hogy túlságosan rövid ideig tartják nyitva a termálfürdőt, pedig a napi munka végezté­vel még sok vendége lenne. Néhányan, a panaszkönyvbe is beje­gyezték- sérelmüket, de a válasszal, meg az intézkedéssel máig adós az üzembentartó Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat. Ol­vasóink egybehangzó kérése — amit csak támogathatunk —, hogy a termálmedencét az esti órákban is használni lehessen, ha ezt a hőmérsékleti viszonyok megengedik! att. A? újságok, a hivatalos sze­mélyiségek Markó Gézát sajnál­ták és szörnyűlködtek. hogy mi­re vetemednek a szájaié cselé­dek. Szigorúan tartották a szándé­kos emberölésért és súlyos testi sértésért kiszabott 30 hónapot. Hivatkoztak a kurzusfiú és a jobboldali újságíró papa érdemei­re. A fellebviteli bíróság méltá­nyolta is a család tetteit és eny­hítette a büntetést. Ezt sem ülte le teljesen. Mert ugyebár mit szá­mít két család sorsa, az igazság, az örökké a hazaszeretetről pré­dikáló előkelőségek számára? A nagyságos asszony panaszai A szórakozott cselédlány cím­mel olvastam bosszantó történe­tet a napokban. Ha nem lennék ilyen kőkemény szívű, sajnálkoz­nék ama szegény nagyságos asz- szonyon, akit örökké idegesítettek háztartási alkalmazottai. Hiába tett meg értük, mindent, nem hallgattak a jóra. Az egyik pél- < dául „énekel, cseveg és nem dol­gozik. A másik...” Enyhén fo­galmazott a szerző, amikor meg­állapította, hogy ama Oltner asz- szonynak sok a gondja. Mindezekről régi nyelvköny­vekben szereztem tudomást. Meg­lepve tapasztaltam, hogy a pél­datörténetek bankigazgató, gyár- tulajdonos hősei mind makulát­lan emberek, a kényelmüket szol­gálók kivétel nélkül gyarlóságok­tól pettyesek. Legalábbis a két világháború között nálunk ki­adott nyelvkönyvek többségében. Mit meg nem tanul az ember a nyelvkönyvekből? , licitál Nándor Javaslatok a buszközlekedés meggyorsítására A kecskeméti helyi autóhuszközle- kedés nehézségei — zsúfoltság, késé­sek, járatkimaradások — nemcsak az utasok, dq az illetékesek körébe is jól ismertek. Enyhítésükre számos el­képzelés. ötlet született már. Valóra- váltásuk azonban kissé bonyolultnak tűnik, hiszen megannyi tényezőt kell figyelembe venni, így a település sa­játosságait — forgalmi és útviszonyait, az egyes lakótelepek, valamint az ina- ri munkahelyek közötti nagy távolsá­got stbi • —I, meg hát döntően a VO­LÁN 9-es számú Vállalat kedvezőtlen technikai és személyi adottságait. A vizsgálódások, mérlegelések kétségkí­vül hosszabb időt igényelnek. Ennél lényegesen rövidebb terminust feltéte­lez a Garamsze^i.'György szervezési tanácsadó; Kecskemét, Platthy u. 4. szám alatti lakos — által tett és la­punkhoz eljuttatott javaslatok megva­lósítása. Olvasónk szerint a jegylyukasztó ké­szülékek használata a minimalisra rö­vidítené le a buszra való felszállás idejét, s ezáltal- csökkenhetne a jára­tok menetideje is. Ugyanakkor meg­szűnnének a kalauzhiány okozta gon­dok, hiszen e dolgozók a jelenlegi lét­számban feltehetően eleget tudnának tenni a jegyellenőrzési feladatoknak. Bilétákat a MÁVAUT-páTyaudvaron, a járatok központi végállomásain, a tra- fikokbam. a vasúti és a város külön­böző területén levő hírlapoavilonok- ban lehetne árusítani. A levél írója úgy tudja. av vállalat, birtokában vol­tak már lyukasztógépek, de azokat nagylelkűen átadták a baranyaiaknak, <? e döntést érthetetlennek tartja. Vé­leménye : az illetékeseknek nem kel­lene tröszti utasításra várniuk a ké­szülékek felszerelésével kapcsolatban, hanem szükséges volna bátrabban, ön­állóbban cselekedniük a korszerű helvi közlekedés érdekében. Én egy másik meeiegyzése- a felszálláskor kötelező bérletfelmutatás — ami szintén időpa­zarlást jelent — a vállalat bizalmat­lanságának sértő kifejezése azokkal Szemben, gkik a korlátlan havi utazá­saikat a pénzük megfizetésével előle­gezik meg. Majd azt tanácsolja, a bliccelést ne íáv. hanem a gyakoribb ellenőrzéssel szüntessék meg. A szerk. megjegyzése: a közöltek pro é® kontra egyaránt vitára érett gondolatok. Várjuk a buszozó kecs­kemétiek hozzászólását és az illetéke­Díszelgő luxuscikkek... Életszínvonal-politikánk alakulását döntően befolyásolja, hogy milyen árat kell fizetnünk a lakásunkban, háztartásunkban szükséges tartós fo­gyasztási cikkekért. Ezzel kapcsolat­ban központi intézkedések is születtek, miszerint az üzletekben állandóan kell árusítani a rendeltetésének tökélete­sen megfelelő, de — egyszerűbb konst­rukciója miatt, valamint a minőség­től. élettartamától stb. függően — ol­csóbb árukat is. A Bács-Kiskun me­gyei iparcikk Kiskereskedelmi Válla­lat kecskeméti bútoráruházában saj­nos még nem ezt tapasztalják olvasó­ink. Többen tették szóvá, hogy túl sok az olyan bútor, amelynek értéke megha­ladja a 20 ezer forintot. A kispénzű emberek csak sóvárogva nézhetik az ilyen ipari térmékeket. Zsíros Imre, aki Kecskemét, Szabadság tér 5. szám alatt, lakik, pedig amiatt háborog, hogy a kirakatban hosszú ideje dísze­leg az olasz importból szármázó há­romféle állólámpa, s 3150, 5000, illetve 6200 forintért kínálja magát. Ugyanak­kor olcsóbb lámpa nincs. Mint a le­vélben írja, e luxuscikkeket csak a jó­módúak / képesek megfizetni. A pana­szosok végezetül kérik: az illetékesek a jövőben körültekintőbben, ponto­sabban mérjék fel a lakosság többsé­gének áruigényeit, s gondoskodjanak azok zökkenőmentes kielégítéséről! ‘Mi történt a Timókával? Pontosan fél évvel ezelőtt kö­zöltük lapunkban a vezető ke­reskedelmi szervektől szármázá „Itt a hagymaszagtalanító szőrp” című információt. Lényege: a je* lentős biológiai értékű, s magas vitamintartalmú fűszernövény, a. hagyma fogyasztásától a kelle­metlen utóhatása miatt npm kelt többé berzenkednünk, ugyanis egy magyar feltaláló szabadalma­ként forgalomba került új szörp­készítmény, a Timóka . elűzi a hagymaszagot, s csökkenti vagy megszünteti a hagyma okozta gyomorégést. Az írásból az is ki- aerült, hogy — mint a szakembe­rek megállapították — e palac-r kozott sűrítmény nemzetközileg ■ is egyedülálló a korszerű élelmi- szeripari termékek sorában. E cikket'a vártnál is nagyobb- figyelemre méltatták olvasóink, akik közül — erről utólag ér­tesültünk — többen már a leg­közelebbi vásárlásaik alkalmával, majd később is keresték az árut» Sajnos, még egyetlen állami vagy szövetkezeti üzletben sem talál­tak rá. A Kecskeméten lakó Gye- nes Sándor, aki hónapok óta pró­bálkozik beszerezni az ajánlott szörpöt, levélben tudatta velünk-, hogy nemrégen a megyei keres­kedelmi cégek központjában is reklamált ez ügyben, de hiába. Váldszadói között volt, aki őszin­tén elmondta: hazánkban egyál-- talán nem $yártanak ilyen italt. Ezekután jogosan — de a kínál­kozó szójátékkal is élve — fo­galmazza meg a kérdést: velünk, fogyasztókkal talán mókáztak az illetékesek, amikor a rendelteté­se szerint bizonyára népszerűvé váló Timókát beharangozták? Köszönet a lelkiismcetes gyógyításért Mint ismeretes, a megyénkén áthaladó E—5-ös főútvonalon nemzetközi gépjárműforgalom is van, következésképpen gya­korta megtörténik, hogy az erre­felé közlekedő külföldi állampol­gár elsősegélynyújtásra, hosszabb orvosi kezelésre szorul baleset, vagy más' ok miatt. Több iyen betege volt már a kecskeméti megyei kórháznak. Ott töltött egy hetet Krsztics Milorád jugoszlá­viai lakos is, aki benyomásairól lapunkhoz eljuttatott • levelében számolt be. Egyebek között megírta, hogy a szabadkai társadalombiztosító­lító személygépkocsi vezetőjeként tartózkodott a „hírős” városban, amjkor hirtelen rosszul lett, és azonnal kórházba kellett szállí­tani. Az idegosztályon gyógyke­zelték, s napokon át volt módja látni, tapasztalni, mennyire oda- adóan, lelkiismeretesen és fá­radságot nem ismerve dolgoznak az ■ ottani f orvosok, ápolónők, akiknek szakmaszeretete, .kedves­sége példás. „Ezúton köszönöm meg mindazt, amit értem, fel- gyógyulásom érdekében tettek!’': — fejeződnek be a sorok, me­lyeknek. szívesen adtunk helyet. r

Next

/
Thumbnails
Contents