Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-14 / 266. szám

1974. november 14. • PETŐFI NÉPE • 3 Számvetésre készülnek a kommunisták A XI. pártkongresszusra készülve, az utóbbi hetekben megélénkült megyénk pártalapszervezeteinek tevékenysége. A november 15. és december 15-e között sorra kerülő tag­gyűléseken megvizsgálják, hogy az alapszervezet és az egyes kommunisták hogyan munkálkodtak a X. kongresszus hatá­rozatainak megvalósításáért. Számba veszik, hogy a párt politikájának helyi végrehajtása milyen fejlődést eredményezett az alapszervezet működési terü­letén; feltárják az előrehaladást nehezítő tényezőket, a fogyaté­kosságokat; levonják a tanulsá­gokat és megjelölik a pártszer­vezet jövő évi feladatait. A tag­gyűlések előkészítésének eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a pártvezetőségek és a kommu­nisták többsége, felismerve a je­lentőségét, gondosan készül a be­számoló taggyűlésre. A vélemények ismeretében A legfontosabb feladata a be­számoló elkészítése. Ennek során arra kell törekedni, hogy £ a számadás tömören, közérthetően, valósághűen tükrözze az alap­szervezet négyéves munkáját, őszintén szóljon a fogyatékossá­gokról, elismerje a példamutató, jó munkát, a szükség szerint bát­ran bíráljon és konkrétan jelölje meg a jövő évi feladatokat. Felelősségteljes és nem köny- nyű.feladat egy viszonylag rövid beszámolóban az alapszervezeú pártélet valamennyi lényeges kérdéséről számot adni. Éppen ezért nélkülözhetetlen, hogy a be­számoló előkészítésében a párt­vezetőség minden tagja és a párttagság minél szélesebb köre részt vegyen. Ez egyben, számadás is saját munkájukról és növeli felelősségüket a számvetés el­készítésében. A jó beszámoló azonban nem nélkülözheti a párttagok előzetes véleményét sem. Ennek megismerését szol­gálják a pártcsoportülések, ahol véleményt mondanak a pártszer­vezet, a partvezetőség, s a cso­port munkájáról, értékelik a pártmegbízatások teljesítését, ja­vaslatokat tesznek a további fel­adatokra. A pártcsoportülések a párt­demokrácia érvényesülésének is fontos fóruma, hisz’ itt minden párttagnak lehetősége van véle­ménynyilvánításra, észrevételei­nek, kritikai megjegyzéseinek, javaslatainak közlésére. Mind­ezekkel pedig kiveszi a részét a taggyűlésen sorra kerülő döntés előkészítésében. Kisebb alapszer­vezetekben a pártvezetőségi ta­gok feladata, hogy a taggyűlés előtt egyéni vagy kisebb csopor­tos beszélgetéseken megismerjék a párttagok véleményét. A párt­tagság, a pártcsoportok vélemé­nyének előzetes megismerése, a vezetőségi tagok részvétele a be­számoló készítésében, és az el­múlt években megtartott beszá­moló taggyűlések tapasztalatai­nak hasznosítása elősegíti, hogy a pártszervezet munkáját jól ösz- szegező, reális és konkrét beszá­moló kerüljön a taggyűlés elé. Mi legyen a beszámolóban Nem egyszerű feladat annak a kiválasztása, mit tartalmazzon a beszámoló. Az a jó beszámoló, amely az általánosan érvényes elveket, útmutatásokat jól al­kalmazva, „testre szabottan”, az adott alapszervezet helyzetéről, munkájáról ad számot. Az alap- fezervezetek részére kiadott Üt- mutató mellett jó segítséget kí­nál e fontos munkához a Part­éiét novemberi száma. Ez úton az elmúlt évek tapasztalatai alap­ján, néhány kérdésre szeretném a figyelmet ráirányítani. Gyakori — főleg a termelő üzemekben —, hogy a beszámoló nagy részét a gazdasági mutatók felsorolása tölti ki. Erre nincs szükség. A pártszervezetnek az a feladata, hogy politikai értéke­lést adjon. Azt elemezze, hogy a pártszervezet milyen politikai eszközökkel ellenőrizte' és segí­tette a gazdasági feladatok telje­sítését. Arról adjon számot, hogy a pártszervezet, a kommunisták hogyan, milyen eredményesség­gel dolgoztak a X. kongresszus, a Központi Bizottság 1972 no­vemberi határozatának helyi vég­rehajtásán. Azt értékelje, hogy a párt általános politikája hogyan érvényesül a pártalapszervezet működési területén. Értékeljék a szocialistabri- gád-mozgalom, a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny szélesítéséért végzett munkát. Szóljanak az ifjúságpolitikai és nőpolitikái határozat végrehaj­tásának eredményeiről és gond­jaitól. Legyen szó a beszámolók­ban a vezetőség, a pártcsopor­tok, a pártélet fő kérdéseinek rövid elemzése mellett a tömeg­szervezetek munkájáról, a párt- irányítás módszereiről, az ott dolgozó kommunisták munkájá­nak értékeléséről. Az általános megfogalmazáso­kat mellőzve, konkrétan, sze­mélyre szólóan és bátran ismer­jék el a jó munkát, bírálják a fogyatékosságokat. E taggyűlése­ken, az előző évekhez hasonlóan, a párttagság döntése alapján, a legkiemelkedőbb pártmunkát végző kommunisták megkapják a „Kiváló pártmunkáért” okleve­let. Sor kerül a 25 évi párttag­ság alkalmából adományozott emléklapok átadására is. Emel­lett számos helyi lehetőség kí­nálkozik a jó munka erkölcsi el­ismerésére. Mindenekelőtt élje­nek a kommunista kollektíva előtti dicséret lehetőségével. A pártmunkában, a közélet­ben példamutató kommunisták elismerése mellett szükséges azt is értékelni, hogy kik és miért passzívak, ki a felelős a passzi­vitásért, mit kell tenni azért, hogy minden párttag cselekvő A jelölés felelőssége A beszámoló taggyűléseken sor kerül a januári taggyűlések tiszt­ségviselőinek, így a jelölő bi­zottságok elnökeinek és tagjai­nak a megválasztására. A jelölő bizottság* feladata lesz, hogy minden párttaggal személyesen beszélgetve, megismerjék véle­ményüket arról, hogy kit tarta­nak legalkalmasabbnak a párt­titkári és a Vezetőségi tagsági tisztség betöltésére. E vélemé­nyek alapján kell majd javas­latokat tennie a januári taggyű­lésen. Minden párttagnak és a jelölő bizottságnak felelősségtel­jes feladata olyan kommunistá­kat javasolni a , vezetőségekbe, akik eddigi munkájukkal rászol­gáltak a bizalomra, tekintélyük van, és képességük alapján is alkalmasak rá, hogy feladatuk­nak jó színvonalon megfelelje­nek. Olyan összetételű vezetőséget' javasoljanak, amely tükrözi a párttagság összetételét, mint aho­gyan ez a jelölő bizottság eseté­ben is fontos, megfelelő arány­ban, legyenek a vezetőségben a fizikai dolgozók, a nők és a fia­talok. Ezért fontos, hogy a jelö­lő bizottságok tagjai jól ismer­jék a párttagságot, türelmesen meghallgassák véleményüket, és azt összegezve tegyék meg ja­vaslataikat a taggyűlésnek. A beszámoló taggyűlések elő­készítésében, eredményes lebo­nyolításában felelősségteljes ^ a szerepük a közvetlen irányítást végző pártszerveknek. A legfőbb: értékelniük kell az alapszervezet négyévi munkáját. Helyes, ha az értékelés megismertetésével nem várnak a taggyűlésig, ha­részese legyen a pártszervezet munkájának. A taggyűlések azonban csak akkor töltik be szerepüket, ha minél több párttag elmondja vé­leményét a beszámolóról, a párt- szervezet, a vezetőség munkájá­ról; ha őszintén szólnak a fogya­tékosságokról és részt vesznek a munka megítélésében, a felada­tok kijelölésében. nem azt már a beszámolót tár­gyaló vezetőségi ülésen az alap- szervezet rendelkezésére bocsátják Ily módon elősegítik, hogy a lé­nyeges megállapítások a beszá­molóba kerüljenek. Ez termé­szetesen nem teszi feleslegessé, hogy az irányító pártszerv kép­viselője a taggyűlésen elmondja a testület véleményét az alap­szervezet munkájáról. Fontos, hogy az értékelések ne csak a szervezeti élet minősíté­sére korlátozódjanak. Törekedje­nek az adott alapszervezet leg­fontosabb jellemzőinek összefog­lalására; mondják el a pártélet egyes területein szerzett legfon­tosabb tapasztalatokat; jellemez­zék a fejlődés irányát, ütemét: ítéljék meg a vezetőség, a titkár munkáját, felkészültségét; jelöl­jék meg a pártszervezet számá­ra a legfontosabb feladatokat. Törekedjenek a valóságos hely­zetet tükröző értékítéletre, a he­lyi lehetőségek figyelembevéte­lére, valóban végre is hajtható feladatok megjelölésére, ugyan­akkor az előbb említettekkel kapcsolatban igényességre van szükség. A beszámoló taggyűlések jó előkészítése, a párttagság aktív részvétele a taggyűléseken és a jelölő bizottságok munkája fon­tos mozzanatok a XI. kongresz- szus előkészítésében, s abban, hogy milyen irányba fejlődik az elkövetkező években a pártalap- szervezetek munkája. Ezért min­den kommunistának joga és kö­telessége, hogy cselekvő részese legyen e fontos munkának. Iván Istvánná a megyei pártbizottság osztályvezetője • BÁTYÁI HAZAK (Szabó Ferenc felvétele) Csikériától Soltig 9 A címben jelzett két hely­ségnév önmagában semmit sem mond. De nyomban beszédesebbé válik, ha „megfejtésként” azt je­lezzük, hogy 1944. október 12-én Csikéria volt Bács-Kiskun első felszabadult községe, és nem sok­kal később — alig több mint har­minc nap múltán — a fasiszták kiűzése Soltról egyet jelentett az ország legnagyobb megyéjében a szabad élet beköszöntésével. A Vörös Hadsereg hatalmas erővel siettette Budapest átkarolását és ennek lett következménye, hogy október 29. és november 14 kö­zött hatvan községet szabadított fel a megyében. És — mondhatni — egyik napról a másikra száz­ezrek lélegeztek fel. Mindenki érezte, hogy valaminek vége lett, hogy. új élet. új világ gyökerezik. Persze senki sem ringatta ál­mokban magát. A háború reali­tása mindenkit iózan megítélés­re késztetett. Sok munkára, tett- rekészségre, lelkesedésre, ügysze­retetre. önmegtartóztatásra volt szükség, ahhoz, hogy feltámad­junk, hogy valósággá legyen a Szegeden már megalakult kom­munista vezetés néhány szóba sűrített programja: „Lesz ma­gyar újjászületés!” • A születés fájdalmas vajú­dással jár Azok a százezrek, akik harminc évvel előbb, a szabadság hajnalán körültekintettek a me­gyében. hallották az egész orszá­got keserítő és lehangoló híreket, vagy csak éppen a községüket övező horizontig láttak, bizony keresték önmaguk és a társada­lom erejét. Vajon miként fogunk ebből a helyzetből kilábalni? Nyo­morult és megsebzett volt a mi megyénk népe is. Ezt örököltük messze visszanyúló történel­münktől. amelynek a befejező szakasza, a huszadik század né­pünkhöz méltatlan etapja a Horthy diktálta 25 esztendő volt. A felszabadulást megelőzve, negyedszázaddal korábban a tá­junkon voltak legvéresebbek a munkásra, parasztra gondolkodás nélkül kirántott kardok, és a Héj- jas-pribékektől Solt is megszen­vedte a magáét. Horthy 1919 augusztusában valamivel délebb­re. Fajszon kelt át a Dunán, hogy bevonuljon siófoki oroszlánbar- langjába.Az átkelést fedező daru- toliasok nem kímélték a szemta­núkat. Megfékezhetetlen indula­tok. a pokol megsemmisítő tüze hamvasztotta az igazság szószó­lóit. De ha negyedszázad js kel­lett hozzá, végül mégiscsak ki­merült az ellenforradalom arze­nálja. bármennyire is Hitler volt a „jótálló”. És egyszercsak keletre hallga­tózott a nép érzékeny füle. Szov­jet csapatok kergették maguk előtt a már ki tudja hányszor megvert hordát. Előbb a Kárpá­tok átlépése ébresztett reményt, majd az ország határának átlépé­se Battonyánál Akkor — az el- vetelmültek kivételével — már mindenki tudta, hogy nincs már messze a. fasiszta vég. S milyen szomorú látvány volt a menekül­tek tíz-, illetve százezreinek ren­dezetlen vonulása délről, délke­letről. észak, illetve északnyugati irányba. Ez a demoralizált nép- vándorlás teljesen értelmetlen is volt, hiszen a szovjet csapatok lendületét nem lehetett egy pil­lanatra sem megtörni. Tehát nyo­morult. megsebzett volt az or­szág és a megye népe. A vezetés­ben a józanság, a realitástisztelet megszűnt emberi tulajdonsággá lenni. • A morál miféle útvesztőjébe került ez az ország, amikor urai parancsára fegyvert fogott a vi­lág első szocialista országa ellen. Mit jegyez fel a történelem múl­tunkról. mert az urak aláírásit- . kát adták a faji üldözéshez, ami csaknem egyértelmű volt a fizikai megsemmisüléssel. És az a ma­gatartás, amely zászlajára az an- tikommunizmust és a szemben­állást írta mindenféle-fajta hala­dással szemben Sok gyásszal és nélkülözéssel fizetett mindezért népünk. Félelem, rettegés és ije­delem lett úrrá egy nemzet ál­lampolgárain. A fasiszta „rend” szörnyű „teóriája” nem ismert erkölcsöt, és meg akarta fullasz- tani az emberi erényeket. A szovjet csapatok azonban győzelmesen mentek előre. Va­lamennyi városban és községben hősi sírok és soha el nem képzelt eredmények jelzik a sok-sok em­beráldozatot. Ez volt az oka an­nak. hogy harminc év múltán a szokottnál még több koszorú, vö­rös szegfű borította el a hanto­kat. Sok helytörténeti kiadvány őrzi az akkori idők felbecsülhe­tetlen értékű történéseit, de azo­kat a motívumokat is. amelyek feloldották a lélekmérgezést, és trónjától fosztották a fasiszta té­bolyt Európa és a világ szeren­cséje a Szovjetunió áldozatkész­sége, hazaszeretete és' internacio­nalizmusa. 9 Megyénkben a befejező ka­tonai aktusról a Szovjet Tájékoz­tató Iroda 1944. november 14-i jelentése ezt közölte: „Tegnap és ma elkeseredett harcok folytak a Duna folyó mellett. Kecskemét vá­rosától nyugatra. Ebben a kör­zetben az ellenség megtartotta kezében a Duna keleti partján levő hídfőjét. Jól megerősítve Solt városát és Dunaegyháza nagyközséget, a németek úgy szá­mítottak. hogy egy alkalmas pil­lanatban oldalba támadják csa­patainkat. melyek a Budapest fe­lé vezető utakon harcolnak. A szovjet csapatrészek rajtaütéssze­rűen megtámadták az. ellenséget és betörtek Solt városába Az el­lenséges helyőrséget megsemmisí­tették. A Dunán át igyekvő né­met és magyar katonák százai fulladtak a folyóba. Miután fel­számolták az ellenségnek a Duna keleti partján levő hídfőjét, csa­pataink nagy zsákmányt ejtettek. 1200 hitleristát ejtettek foglyuL” Ez a hadijelentés tett pontot a megye teljes felszabadulására. W. D. •megengedte, hogy azt mi el­hordjuk. Mi fogadtunk ezerötszáz forintért egy dózert, úgy kalap alatt, és az föltöltötte a telket. Olyan jó ötven-hatvan centivel magasabb lett így a telek. De amikor a tulaj látta, hogy mi van, akkor a homlokára csapott, ha erre ő jön rá, kérhetett vol­na akár kétszázat is ölenként. Most lesz jó út is. Egyébként kocsival mentem én oda, de el­süllyedtem. Szóval, tölteni kel­lett. Most kezdenek ott közmű - vesíteni. A bizalmi, a választott tanácstag mondta, hogy nyugod­tak legyünk, mert lesz minden. —,Megkezdték az építkezést? — Tavaly nyáron kezdtük, az alapot megcsináltuk, felemeltük, olyan nyolcvan centire, belül feltöltöttük. A feleséggel meg­csináltuk a téglát. Ilyen kohósa­lakból, blokkot, ott helyben. Lo­csol gattuk, érleltük, jó kétezret. Az anyaga ennek nem drága, de a szállítás,'az igen. De mivel van építkezési engedélyem és az AKÖV-nél dolgozom, C-tipusú menetlevéllel kilométerenként két forintért hoztam az anyagot a blokkhoz. És hát ez rettenetes nagy segítség volt. A blokktégla különben tizenhárom forint, ti­zennégy itt Baján, a kiszállítás­sal együtt. — A téglaprést honnan szerez­ték? — Egyik rokontól kaptam Csá- vőlyon. Már sokan csináltak ez­zel blokkot, ez jár körbe-körbe. A ház alja beton lesz, rendes sóder, a lábazat meg< mintás blokk, amit később nem kell va- • kölni. Csak befesti az ember. — Ki készítette a ház tervét? — Egy bajai építésztechnikus. Az AKÖV-nél dolgozik. Meg­mondtuk, háromszobás családi házat akarunk. Természetesen konyhát, folyosót, fürdőszobát, vécét, egy fözöfülkét,, kamrát és kívülről egy padlásfeljárót. — Melléképület? — Ha akarunk, feltétlen kell egy újabb rajzot készíteni, mert úgy hallom büntetgetik, akik feketén nekiállnak valamit csi­nálni. Végeredményben miért nem lehet? — Sok a szabály, tűzvédelem. KÖJÁL... — Értem én, de egy nyári­konyhát, egy tyúkólat miért nem csinálhatok? Nem tudom, ha raj­zot csináltatok, akkor már meg­felel? — Hát akkor tyúkól nem lesz. — Pillanatnyilag nem. Szabad itt állatot tartani, ha nem is disznót, de gondolok ilyenre is, hozzászoktam, hogy van mihöz hozzányúlni. Mindig akarok vág­ni. Ha disznó mégse lenne, tyúk az lesz. Voltam az OTP-nél egy kis kölcsönért, kértem hatvanez­ret, annyit kapok is, a héten azt hiszem, mehetek is érte. Ez a hatvanezer forint végeredmény­ben sok pénz. Van ez a blokk, van egy kis tartalékpénzem is, kell még tégla, kell még tető- anyag, van valamennyi léc, de kell még ajtó, ablak, feltétlen parketta is, de ezt majd, ahogy bírjuk. Az OTP azt követeli, hogy maga az épület lakható le­gyen november 30-ig. Ez azt je­lenti, hogy a falakat fel kell húzni, bevakolni, és a szobákat , belül lebetonozni. Hogy azután mi kerül rá, az ízlés dolga, meg pénzkérdés. Az már nem fölté­tele a kölcsönnek. • — Hány éves? — Negyvennégy. — Csávolyon, hogy érezte ma­gát? — Jól. — Itt is van ház, lakás. — Ez a ház megfelel, de mi hárman vagyunk testvérek. — A testvérek is építenek? — Nem. A nővérem Cegléden van, a férje katonatiszt. Álla­mi lakásban van, őket helyezik jobbra-balra, nem érdemes nekik építeni. Ahol vannak, ott van a helyük. A húgom felköltözött Budapestre, a XVII ^ kerületbe, a sógorom édesanyja három éve halt meg, és hát annak a laká- sábarl vannak. — A húga férje mivel folgal- kozik? — Villanyszerelő. Na most mi a helyzet. Ha én maradok, én­nekem a két testvért ki kell elé­gíteni. Ezt a házat felbecsülik, mondjuk száznyolcvanezer fo­rintra. De ki ad ezért annyit? Nekem se ér annyit. Ezért a pénzért építek én egy- új házat, és nincs senkinek beleszólása, tudom, hogy az enyém. — Még kész sincs, már sze­reti? — Nagyon. Elképzelem, hogy az enyém. — Kiket hagy itt, Csávolyon? — A szüléimét nem szeretném itthagyni.’Azért csinálok három­szobásat, hogy talán bejönnek, mert nekik sem marad itt senki­jük, csak a szomszédok. Ha van család, van i kihez jönni, miért ne jönnének. hozzánk. Én úgy érzem, ők sokat küszködtek érettem is, hát kérem, vissza­adom nekik öregségükre, amit lehet. — Bántották magát valaha itt? — Nem, soha. Nem történtek igazságtalanságok, lehet, hogy volt valami szóváltás, vagy ilyesmi, de ezek olyan dolgok — — Ki tanította meg írni? — Én nem Csávolyon tanul­tam. Boszniai, tehát jugoszláviai születésű vagyok, szerb iskolát jártam, négy szerb elemi után közbejött a háború, akkor az új­vidéki iskolába kerültem, egy fiúnevelő intézetbe, papi felügye­lettel, onnan jártunk ki iskolába. Én polgári iskolába jártam. A harmadik osztálynál jött a bom­bázás, ott kellett hagyni Újvidé­ket, jött a menekülés, meg egyéb... Itt Csávolyon települtünk le negyvennégyben, amikor volt a menekülés. El kellett hagyni bú­tort, jószágot, hát két ló, meg kocsi maradt, ezzel jöttünk mink. Apám kommenciós béres volt, mint Boszniában meg én magam is, én napszámos béres voltam, négy ökörrel. Négy ökröt hajtottam, kölök voltam, tizen- négy-tizenöt éves gyerek. De hát muszáj volt, mert apám kom- menciója nem volt sok, nem volt semmink, se só,, se zsír, semmi. Amikor negyvenötben át­ment a front, apám a szovjet ka­tonákkal szótártéit, megindult a földigénylés. Nem ilyen egysze­rűen, sok viszontagság után, itt kötöttünk ki Csávolyon. Itt kap­tunk földet, házat, később szü­leim az első termelőszövetkezet­be beálltak, én igen fiatplon megnősültem, negyvenkilencben már gépállomáson , dolgoztam, majd bevonultam katonának, ötvenháromban, leszereltem, ide­jöttem a bajai gazdaságba. A kislány közben megszületett, itt kapott az ember jutányosán te­jet. Vontató járt és hordta a munkásokat reggel is meg es­te is. — Magát úgy ismerik már itt, mint egy bennszülöttet. — Körülbelül. Hát most már lassan harminc éve, hogy itt lakom. — Mit szóltak a szomszédok, amikor megtudták, hogy Kato- náék Bajára költöznek? — Volt, aki sajnálkozott, van, akit én is nagyon sajnálok. Szo­kott szomszéd, sohse volt rossz viszonyom vele, nehéz itthagyni. — Bejáró dolgozóként milyen az életrendje? — Négykor kelek, negyed öt­kor indulok, fél öt előtt öt perc­cel indul a. busz és öt óra előtt tíz perccel ér Bajára. De, mond­juk végzek fél hat előtt tíz perccel. Ott állok a garázska pú­ban, és egyszerűen nem tudok beállni, mert előttem áll három­négy kocsi, tankolnak, olajat töl­tenek, elmúlik az idő, elszalad­nak a buszok. Az enyém is. Van, amikor a nyolcórás buszt sem érem el emiatt, akkor város es­te háromnegyed tizenegyig. És, tudja, mindig hajtani kell, min­dig nézni az órát, így állok idő­vel, akkor' rá kell lépni a csacsi fülére, nem tudom én, a far­kára, nem nem érem el a já­ratot. És mi a helyzet? Nézd a tükröt, mert szabálytalanul mész, gyorsan hajtasz, pótkocsis sze­relvény, ötven kilométeres, van úgy, hogy hatvannal, hatvanöttel kell szaladni, az ember fizetni se akar a hatóságnak, az ember rizikózik. Ha bemegyek lakni, ilyen utam nem lesz, nyugodtabb lesz az életem. Tart az utam fél­órával, órával tovább? Tudom, hogy nem vétettem sem közleke­déssel, semmivel. Nem kell ide­geskednem a kapuban, hogy előttem áll két-három kocsi, mert ha végeztem, kerékpárra ülök és otthon vagyok. A felesé­gem is legtöbbször idegesen vár. Pedig megnyugtatom mindig, velem ne törődjön, én hazajövök, de sokszor nem is vacsorázik, megvár. Van amikor egész hé­ten a tévét sem látom. A sajtót el szoktam olvasni, amíg rakod­nak, van időm. Könyvet is szok­tam ölvasni, Ritkán. Nagyon hosszú. — Mit szólt a család a költöz­ködéshez? — A leány örül neki, ö Mo­nostoron lakik, Bajához hét ki­lóméterre, közelebb kerülünk, közelebb lesznek a gyerekek, meg az unoka is, a fiú unoka, kétéves. A fiam Nagykanizsán tanul. Olyan elképzelésem volt, hogy itt valahol lesz belőle majd autószerelő, vagy villamossági ember, tehát valami szakmát ta­nul ott. Hát, őszkor bejelenti,- hogy jelentkeztem apu iskolá­ra. Milyenre? Vegyipari szakkö­zépiskolára. Hát, mit mondjon az ember? Végeredményben teem akarom rontani az útját. Az idén érettségizni, és katonai pályára akar menni. Minden vágya neki, repülni szeretne, pilótának ta­nulni. Mondom neki, az ember­nek vannak talán rossz gondola­tai, egyszer nem nyílik ki az er­nyő, és vége mindennek, minden pályafutásodnak. Mondja, ö az akar lenni. Mondom, fizetek ne­ked kétszer Moszkvába repüló- utat, repüld ki magad, és rend­ben leszünk. Nem. Menjen hát, ha kedve van. Egészsége van hozzá. (Szekulity Péter Határjárás című riportkönyvébőJ, mely a Kossuth Könyvkiadó gondozásában most je­lent meg.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents