Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-12 / 264. szám

2 t PETŐFI NÉPIÉ 0 1974. november 12. ESEMÉNYEK SOROKBAN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÉP VISELŐJE NEM NYILA TKOZIK Várható a Kuba elleni blokád feloldása HÍREK - HÍREK „Uraim, lássak be, hogy a szankciók nem gyengítették, sőt inkább erősítették a kubai for­radalom pozícióját" — mondotta Emilio Rabasa mexikói külügy­miniszter uruguayi, paraguayi és nicaraguai kollégájának a latin­amerikai külügyminiszterek qui- toi tanácskozásának egyik szüne­tében. Rabasa véleménye nem vé­letlenül hangzott el ebben a kör­ben. hiszen Chile vezetésével ezek az országok képviselik a ki­sebbségi ellentábort, ez a négy 'ország ragaszkodik egyértelműen a szigetország elleni szankciók további fenntartásához. Ez éle­sen kirajzolódott a tanácskozás szombati és vasárnapi vitájában, amelynek keretében eddig 14 or­szág mondta el véleményét. Kö­zülük kilenc határozottan Kuba mellett foglalt állást az említett négy ország ellenezte a blokád megszüntetését míg Bolívia egye­lőre nem vallott színt. „A szava­zásig megérlelődik véleményünk” — mondotta a bolíviai külügy­miniszter. Vasárnap délután nagy érdeklődéssel hallgatták végig a külügyminiszteri értekezlet részt­vevői Efrain Schacht Arisitigueta venezuelai külügyminiszter fel­szólalását, hiszen tíz évvel ezelőtt éppen Venezuela „vádja” alapján határozták el a blokádot Kuba el­len. Most — Kolumbiával és Cos­ta Ricával együtt — ez az ország kezdeményezte a külügyminiszte­ri csúcs összehívását és a blokád megszüntetését. „Nemcsak igazsá­0 Georges Marchals. a Francia Kommunista Párt főtitkára — 1 a Portugál Kommunista Párt meghívására — Lisszabonba érekezett. ahol a repülőtéren Alvaro Cunhal (jobboldalt), a Portugál KP főtitkára fogadta. (Telcfoto — AP—MTI—KS) <jj szovjet nagykövet Hanoiban Borisz CsaDlint nevezték ki a Szovjetunió új nagykövetévé a Vietnami Demokratikus Köztár­saságba. A 43 éves Csapiin a moszkvai bányászati főiskolán szerzett felső fokú végzettsé­get, majd tudományos és párt­munkát végzett. Elődje a hanoi nagyköveti tisztségben. Hja Scser- bakov más megbízást kapott. (TASZSZ) A görögországi választások előtt Konsztantinosz Karamanlisz minisztérelnök vasárnap a nyu­gat-görögországi Patraszban vá­lasztási nagygyűlést tartott. Ki- jelentete, hogy az ország állam­formájának jövőjéről népszava­záson kell maid dönteni. Athéni politikai megfigyelők rámutat­nak arra, hogy a miniszterelnök nem hajlandó állást foglalni a „monarchia vagy köztársaság?” kérdésében, nehogy elveszítse a jövő vasárnap tartandó választá­sokon a monarchisták szavazatait. (API Karibi vendég Pekingben Pekingbcn hétfőn sajtókö^áe-w> méhvt adtak ki Eric Wiliams tri- nidad-tobagoi miniszterelnökriéíc*^ a, KNK-ban tett hivatalos látoga­tásáról, Mint a közleményből ki­derül. a karibi vendéggel — az újonnan kialakult rendnek meg­felelően — az egyik kínai mi- niszterelnök-helvettes tárgyalt és meghívója. Csou En-laj csak rö­vid beszélgetésen fogadta egy pe­kingi kórházban. Közelebbről meg nem jelölt helyen találko­zott Williamsszel Mao Ce-tung, a KKP elnöke is. RKP kongresszusára Romániában megkezdődtek a Román Kommunista Párt XI. kongresszusát megelőző megyei pártkonferenciák Eddig 12 me­gyében tartották meg a konfe­renciát. Ezeken egyhangúlag jó­váhagyták az RKP-irányelv-ter- vezetet. kongresszusi téziseit és programtervezetét, és azt javasol­ták. hogy Nicolae Ceausescut válasszák meg ismét az RKP fő­titkárává ÍJjabb vonatszerencsétlenség Zágráb közelében az istanbul— müncheni expresSzvonat hétfőn reggel belerohant egy álló teher- vonatba. Az első jelentések sze­rint több mint tíz ember meg­sebesült. köztük egy súlyosan. A Zágrábon át közlekedő vonatok késnek. Az illetékesek megkezd­ték a szerencsétlenség okainak kivizsgálását. (Tanjug) Kínai disszidensek Egy vitorlás fedélzetén 55 kí­nai disszidens érkezett Hong­kongba. A csoport megkapja a tartózkodási engedélyt, a hajót visszaszolgáltatják A hongkongi kormányzó közlése szerint a brit gyarmatra tavaly több mint 60 ezer bevándorló érkezett, a több­ségük — legális, vagy illegális úton — Kínából. A kérdésről a hongkongi hatóságok tárgyaláso­kat folytatnak Pekinggel. (MTI) Jog a politikai sztrájkhoz Az olasz alkotmánybíróság tör­vényesnek nyilvánította egyik legutóbbi döntésében a politikai sztrájkjogot. A probléma azért került a legfőbb igazságügyi szerv elé. mert a büntetőtörvénykönyv egy fasiszta időkből származó, és máig érvényben levő paragrafu­sa büntetést szab ki a politikai célokból^ rendezett sztrájkokra. Az alkotmánybíróság leszögezi: minden olyan politikai sztrájk, amely nem az alkotmányos rend megdöntésére irányul, összhang­ban áll a köztársaság alkotmá­nyában lefektetett jogokkal. Gazdasági gondok Izraelben Tüntetés robbant ki vasárnap este Tel Aviv egyik munkásne­gyedében. A tüntető tömeg az élelmiszerek és a közszükségleti cikkek árának nagyarányú eme­lése miatt tiltakozott, kirakato­kat zúzott be és autóbuszokat fordított fel. A tüntetést acél­sisakos rendőrök oszlatták szét és 32 személyt lelaróztattak. A letartóztatottak között van Salop Kohen, a Fekete Párducok elne­vezésű baloldali mozgalom ve­zetője, a parlament volt képvi­selője is. A tüntetések délután kezdődtek, és késő éjszakáig tar­tottak. A rendőrség könnyfa­kasztó bombákkal akadályozta meg, hogy a tömeg a főváros ke­reskedelmi központjába is beha­toljon. A reggeli órákra a nyu­galom helyreállt, Tel Aviv ut­cáin azonban továbbra is meg­erősített rendőri járőrök cirkál­nak. Az Izraeli Kommunista Párt parlamenti képviselői követelték, hogy a parlament a gazdasági megszorító intézkedések miatt vonja meg bizalmát a kormány­tól. A párt vasárnap Tel Aviv- ban és más városokban röplapo­kat terjesztett. Ezeken rámutat, hogy a kormány gazdasági programja következtében az ál­lampolgárok százezreinek rosz- szabbodik az anyagi helyzete, növekszik a munkanélküliség, kiéleződik a gazdasági válság, meggyorsul az infláció üteme. ^ A Pravda jiótfőj /számában Iz­rael .. gsBw^iB^M^Iével fog­lalkozva rámutat, hogy a Tel Aviv-i vezetők elvakult politiká­ja Izraelt politikai elszigetelt­ségbe és gazdasági nehézségek­be sodorja. Körülbelül egy éve annak, hogy Izraelben elfogad­ták a „nadrágszíj megszorításá­nak” politikáját, amelynek se­gítségével a lakosságra próbálják hárítani az 1973-as háború ha­talmas terheit. Miközben a lakosság többsége egyre nehezebben él, Tel Aviv óriási összegeket fordít további fegyvervásárlásokra, hadgyakor­latok tartására és erődítmények építésére. Izrael vezető körei valóságos katonai hisztériába es­tek azt követően, hogy az arab országok Rabatban megtartották csúcsértekezletüket. Az arab or­szágok részéről megnyilvánult összeforrottság, az akcióegységre Irányuló akaratuk megerősítette azt a benyomást, hogy az agresz- szornak nem sikerül rájuk kény­szerítenie akaratát és elodáznia a palesztin kérdés igazságos ren­dezését. Tel Aviv azonban nem hajlandó szembenézni a valóság­gal. Ehelyett kadcsörtető poli­tikát folytat, és „megelőző hábo­rúval” fenyegetőzik — mutat rá a Pravda. Jichak Rabin izraeli miniszter- elnök kijelentette, hogy a mostan hozott szigorú gazdasági intézke­dések nem az utolsók lesznek. Vasárnap este tartott rádió- és televíziós beszédében hangsú­lyozta:. nem szavatolhatja, hogy nem : kényszerül döntésekre Bombamerénylet Los Angelesben BOO Kf • A rendőrség vizsgálja az ENSZ Los Angeles-1 tájékoztató Irodá­ját. A helyiségben ugyanis — a Palesztin Felszabadítási Szervezet ENSZ-meghívása elleni tiltakozásul — bombát robbantottak egy reakciós csoport tagjai. A helyszínen a robbanáskor szerencsére senki sem tartózkodott, viszont tetemes anyagi kár keletkezett. (Telcfoto—AP—MTI—KS) got tenni jöttünk Quitóba — hangsúlyozta Schant —, hanem megvonni égy évtizedes politiká­nak mérlegét. Ez pedig azt dik­tálja, hogy meg kell szüntetni a Kuba elleni szankciókat, mert azok túlhaladottak és történel­mietlenek.” Meg nem erősített hírek szerint az Egyesült Államok lesz az egyetlen részt vevő állam, amely­nek képviselője nem lép a szó­noki emelvényre. William Rogers, a latin-amerikai ügyek államtit­kára, mindössze ennyit mondott az újságíróknak: „alaposan tanul­mányozzuk a különböző országok felszólalásait. Álláspontunk a keddi szavazáson konstruktív lesz.” Kormányalakítás Japánban Tanaka miniszterelnök hétfőn átszervezte a hatalmon levő libe­rális demokrata párt vezetését, és átalakította konzervatív kormá­nyát. Megfigyelők szerint a fel­tűnő gyorsasággal - végrehajtott átszervezés célja, hogy Tanaka miniszterelnök és pártelnök meg­erősítse pozícióját a liberális de­mokrata párton és a kormányon belül. A konzervatív párt új főtitkára Nikaido Szuszumu eddigi kor- mányfőtitkár lett. A miniszteri és az államminiszteri tárcák zömé­nek élére úi emberek kerültek. A nagyszabású kormányátalakí­tás ellenére Tokióban általános a vélemény, hogy áz új Tanaka- kormány — a harmadik Tanaka hatalomra jutása óta — az immár hagyományos Tanaka—Ohira— Nakaszone szövetségen alapul, noha helvet kapott benne a Fu- kuda TakeoAs a Miki Takeo ve­zette konzervatív pártfrakciók egv-egv képviselője is. Ellenzéki pártok és a baloldali szakszervezetek tömörítő japán szakszervezeti főtanács közölték, hogy válaszul a Tanaka által be­jelentett átalakításokra fokozott erővel lépnek fel a konzervatív kormány megbuktatása érdeké­ben Diplomaták Gromikónál Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere vasárnap fogadta Dimitr Zsulevet, a Bol­gár Népköztársaság moszkvai nagykövetét, Jan Havelkát, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság moszkvai nagykövetét, Pák Szí Gvont, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövetségének kö­vettanácsosát, Severo Aguierre del Cristot, a Kubai Népköztár­saság moszkvai nagykövetét, Zé­nón Nowakot, a Lengyel Nép- köztársaság moszkvai nagyköve­tét, Rapai Gyulát, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagy­követét, Hajangijn Banzragost, a Mongol Népköztársaság moszk­vai nagykövetét, Arno Goede-t, a Német Demokratikus Köztár­saság moszkvai nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivőjét. Gheorghe BadrUst, a Román Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövetét, valamint Nguyen Huu Hieut, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság moszkvai nagykövetét. A BORBA KOMMENTÁRJA Meleg, baráti fogadtatás Jugoszláviában A Borba hétfői számában Ra­domir Licsina „Az együttműkö­dés folyamatossága” címmel kom­mentárban üdvözli áz Apró An­tal, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja vezetésével hétfőn Jugo­szláviába érkezett magyar parla­menti delegációt. „A jugoszláv— magyar kapcsolatok, amelyek már hosszabb ideje irigylésre- méltóan magasan fejlettek, ezek­ben a napokban a magyar parla­menti küldöttség látogatásával újabb lendületet kapnak. A már jól ismert és kimunkált kétoldalú kapcsolatokban reálisan újabb előrelépés várható. Ezt nemcsak az húzza alá hogy, a magyar de­legációt — amelynek házigazdá­ja Kiró Gligorov, a jugoszláv parlament elnöke — Apró Antal, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politkai Bizottságának a tagja vezeti, hanem az az utób­bi időben egyre sűrűbben hangoz­tatott kétoldalú érdekeltség is, hogy a kapcsolatoknak ezt a fel­felé ívelő fejlődését minél tartó­sabb és szilárdabb feltételek biz­tosítják” — írja a Borba, majd így folytatjá: „Az egymáshoz fűződő kapcso­latok gyakorlata, amelyet oly si­kerrel indított el Tito és Kádár elvtárs, és amelynek alaphangjá­vá a megértést és a mindmáig meglevő különbségek tudomásul­vételét tették, most egy sor ta­lálkozóval folytatódik a két or­szág, a két párt és a két gazdaság között, valamint a mindennapi emberi kapcsolatokkal, Az együtt­működésnek a biztos fejlődését és jelentőségét legjobban a számok fejezik ki. Az elmúlt tíz évben a két ország árucsereforgalma 35- ről 134 millió dollárra növekedett, ami az eddigi csúcsot jelenti. És már most bizonyosra vehető, hogy az ez évre tervezett 170 millió dolláros előirányzatot túlteljesít­jük. Emellett, ismételjük, Ma­gyarország az első szocialista or­szág, amellyel áttértünk a kon- vertabilis elszámolásra. Ugyancsak jellemző az arra való kétoldálú készség, hogy a termelési együttműködést tovább­fejlesszük és gazdagítsuk. Ezek főzött kiemelkedő szerepe van az ipari kooperációnak, Nem kevés érdek fűződik egyes közös gaz­dasági objektumok felépítéséhez Jugoszláviában, sőt együttműkö­désre harmadik országokban. Tény, hogy a kis határforgalom e pillanatban stagnál, de ez nem csökkenti elégedettségünket, ame­lyet a Magyarországon élő ju-< goszláv kisebbség helyzete felett érzünk. Minden újabb lépés ezen a területen csak mélyítheti ba­rátságunkat és növelheti a bizal­mat.” A magyar delegáció érkezésé­vel kapcsolatban a Borba kifejti, hogy „a? ilyen látogatások bizto­sítják a baráti együttműködés fejlődésének, folyamatosságát, ke­reteinek bővítését a két szomszé­dos és sók. mindenben közeli or­szág között. Az együttműködés alapja egymás kölcsönös megbe- , csülése, a bel- és külügyekbe va­ló be nem avatkozás, a különb­ségek tiszteletben tartása” — fe­jeződik be a Borba cikke. (MTI) NAPTAR 1974. november. 12., kedd Névnap: Jónás Napkelte: 6 óra 44 perc. Napnyugta: 16 óra 12 perc. Holdkelte: 4 óra 51 perc. Holdnyugta: 15 óra 04 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: változóan felhős, párás, elsősor­ban éjszaka és reggel többfelé ködös idő. néhány helyen köd- szitálás. Gyenge légáramlás, ked­den megélénkülő déli. délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: mínusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb1 nappali hőmérséklet kedden: ál­talában 10 fok közelében. A bo­rult, ködös helveken 5 fok köze­lében Távolabbi kilátások péntek reg­gelig: időnként kissé megnövek­vő felhőzet, legfeljebb szórvá­nyosan kisebb eső. A reggeli órákban ködök. Envhe őszi idő. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet: mínusz 1. plusz 4, legma­gasabb nappali hőmérséklet: 8— 13 fok között. Jelentős mennyisé­gű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 20 százalékán várható A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 10-én a középhömérséklet 0.2 (az 50 éves átlag 6,1), a legmagasabb hőmér­séklet 6 Celsdus-fok volt. A napsüté­ses órák száma 6. November 11-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 0.3, a délben egy órakor mért hőmérsék­let 8,7, a legalacsonyabb hőrriérséklet 0,3 Celsius-fok volt. MOZIMŰSOR 1974. november 12.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 és 7 órakor! CSENDESEK A HAJNALOK Kétrészes, színes, magyarul beszélő szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Másfél helyárú! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 és 7 órakor! AZ ÉDES SZÓ: SZABADSÁG Kétrészes, színes, magyarul beszélő szovjet film. Dupla helyárú! MESEMOZÍ! A VÁROSI MOZIBAN fél 4 órakor! 1 HAHÚ. ÖCSII Színes, magyar 1 mesefilm-összeállítás. — ÖREGEK NAPJA. Nagysi­kerű öregek napi , ünnepséget rendeztek az elmúlt hét végén a lajosmizsei szociális otthon lakói és dolgozói Az óvodások, az út­; törők és a helyi Vízgépészeti Vál­lalat KISZ-istáinak köszöntője után ünnepi ebéd következett, majd budapesti művészek ma­gyar nótákkal szórakoztatták az idős embereket. — Kecskemét a televízióban. Ma este negyed Ti órakor Kecs­kemét kulturális életéről ad vál­tozatos áttekintést a Vélemény című ■ műsor. Hernádi Miklós szerkesztő és Szegvári Judit ri­porter azt vizsgálja, hogy a he­lyi sajátosságok mennyire érzé­kelhetők a közművelődésben. — Virágénekek, balladák, nép­dalok. Máthé Jolán operaénekes­nő lép fel ma este Baján, a Liszt Ferenc Zeneiskola Batthyány ut­cai kamaratermében Az előadó­esten közreműködik még Galam­bos Szilveszter humorista és Har- sády Lilla zongoraművésznő. — EMLÉKEZÉS. A múlt hét végén Lakiteleken összehívták azokat a helybeli idős férfiakat, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmes napjaiban a mai Szovjetunió területén tar­tózkodtak. Közösen elevenítették fel emlékeiket, s találkoztak a fiatalokkal. — ÍRÓ—OLVASÓ TALÁLKO­ZÓ. Baranyi Ferenc József Atti- la-díjas költő lesz a vendége hol­nap délután fél 3-kor a kiskun- halasi Fémmunkás Vállalat dol­gozóinak. Az író—olvasó találko­zót a szakmaközi művelődési ház rendezi. — Kiskunhalas felszabadulásá­nak 30. évfordulója és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileuma alkalmából ünnepi ülést tartott a kiskunhalasi pe­dagógus KISZ-szervezet. Az. ün­nepi taggyűlésen részt vett Kari Konsztantyinovics Buszkivadze szovjet őrnagy is. aki érdekes előadást tartott a 30 évvel ezelőt­ti eseményekről. Magyarország felszabadításáról. — KISZ-titkárok tapasztalat- cseréje Zalaegerszegen. A Dunán­túl és az Északi-Középhegység községeiben -működő KlSZ-szer- vezetek titkárainak kétnapos ta­pasztalatcsere kezdődött ma Za­laegerszegen. A KISZ Központi Bizottsága által rendezett tanács­kozás résztvevői egyebek között megvitatják a kisközségekben működő KISZ-szervezeteknek az ifjúsági mozgalomban betöltött szerepét, jelentőségét, s a közsé­gi pártszervezetekkel való kap­csolatuk eddigi tapasztalatai!;. Az előadások és konzultációk után á tanácskozás résztvevői az egervá­ri, vasboldogasszonyi, dióskáli, esztergályoshorváti, csesztregi és az alsóerzsébeti KISZ-szervezetek munkájával, eredményeivel is­merkednek meg. A tapasztalat- csere második napján szekció­üléseket tartanak a fiatalok, majd közösen megnézik: a göcseji falumúzeumot — PÁLYAVÁLASZTÁS. No­vember közepén a Bács-Kiskun megyei Pályaválasztási Tanács­adó Intézet hatásfelmérést végez a szülők, a pedagógusok, az üze­mi megbízottak és a tanulók kö­rében a tv pályaválasztási műso­raival kapcsolatban. A kerekasz- tal-beszélgetések színhelye, Kecs­kemét. Kiskunfélegyháza, Baja, és Kiskunmajsa lesz. — Nagy sebességgel vezette motor- kerék párját Kecskemét belterületén Markó László, Kecskemét, Máriahegy 91. szám alatti lakos. Hirtelen féke­zett, ezért kisodródott, és egy fáinak ütközött. Markó László könnyebben megsérült. A Kecskeméti Katona József Színház műsora November 12.. este 7 óra TÜVÉ-TEVÖK Főiskolás bérlet Szekszárdon du. 4 és este 8 órakor DON CARLOS Csereszuye­paprikát magas áron vásárolunk UNIVER Szövetkezet Konzervüzeme, Hetényegyháza 2054

Next

/
Thumbnails
Contents