Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-30 / 254. szám

1974. október 30. • PETŐFI NÉPE • 3 Szüret közben ifjúsági parlament A felszabadulás utján Búcsúzik a régi,- jön az új Lobogó! November 5-tőí nem lehet rá-* ismerni a régi Lobogóra! A népszerű képes hetilap, ugyanis, ekkor kerül ki új alakjában elő­ször az utcára. Legfontosabb külső . ismertető jelei: méretben kisebb lett, vagyis formásabb, de nagyobb terjedelmű, továbbá a tarka fedelű, lapok közt kell ke­resni, mert színes borítóba is öl­töztették: A belső változásokról Ágoston László főszerkesztőtől kértünk felvilágosítást. A lapot gazdagítja, hogy ezen­túl a Hazafias Népfront, a KISZ és az MHSZ képes hetilapjaként két nagy társadalmi szervezet témájával is bővül, így az ed­diginél szerteágazóbban foglal­kozhat minden Olyan anyaggal, amely hozzásegít a szocialista haza megismeréséhez, a hétköz­napi hazaszeíetet, a cselekvő ha- zafiság és az internacionalizmus mélyebb ábrázolásához. Milyen szerkesztési célokat tűztek ki maguk elé? — Szeretnénk hasznos, jó ol­vasmányt adni olvasóinknak, írásainkkal elsősorban az apák nagyapák örökébe lépő, az idősebb nemzedék ügyét folytató fiátalokhoz; és szüleikhez, veze­tőikhez kívánunk szólni. Éppen ezért alapvető feladatunknak te­kintjük új, szocialista hazát te­remtő történelmi .munkánk is­mertetését, a szocialista orszá­gok egymásrautaltságának ösz- szetettebb bemutatását, fegyve­res -erőink életének reális ábrá­zolását, egész népünk szocialis­ta nemzeti öntudatának, nemze­ti önbecsülésünknek erősítését, haladó történelmi örökségünk ápolását, a Szovjetunió béke- fenntartó ' szerepének ténysze­rűbe ismertetését, a nemzetközi méretekben folyó osztályharc folyamatos nyomookövetését. Hallhatnánk valamit a legelső új szám tartalmából? — A nemzetközi osztályharc jelenlegi szakaszának fontos kér­déseire válaszol az Együttműkö­dés és ideológia — c. írás. Egy • másik cikkből megtudhatjuk, hogy Milyen a magyar katona? Átfogó . körképet adunk a ma­gyar tengerhajózásról. A,' „Fan­tom-hadművelet” címmel egy hosszabb sorozat indul a náci vezetés által aláaknázott Má­llón gyarországról. Háromoldalas Tu-, ,V- domány-ttechnika rovatunkban, hu póttal i g/rhémzetközi űrrandevú» ról adunk részletes és szakszerű tájékoztatást. Az új számban kezdődő folytatásos regény szer­zője Berkesi András, címe: „Vi­szontlátásra, Harangvirág”. Ér­dekesnek ígérkezik Ivánka Má­ria állandó sakkfeladványai, ' a történelem és a munkásmozga­lom ányagához kapcsolódó bé­lyegfejtörők, valamint a törté­nelmi ismereteket erősítő „Tör­ténelmi totó”. Folytatásos ! kép­regényünk a honfoglalás előz­ményeivel foglalkozik. Előzetesnek ennyi elég is! A többit az olvasóra bízzuk. Remél­jük, elégedett lesz régi lapjának új változatával is! í V. Zs. Ritka alkalmat választottak az ifjúsági parlament megtartására a bajai Tóth Kálmán Gimnázi­um és Vízügyi Szakközépiskola diákjai. Egy hétre szüretelni mentek a Bajai Állami Gazda­ság vaskúti kerületébe. Ezután egy hétre ismét a ta­nulás következett, majd újabb egy hét a szőlőtáblákon. Nem egyszer kinn érte őket az eső, de a szorgalom, a munkakedv nem . hagyott alább. Volt közöttük olyan ifjúsági szüretelő brigád, amelynek tagjai napi 250 fo­rintot is megkerestek. Az egyik 4. osztályos brigád elhatározta, hogy ebből a keresetből veszi meg a ballagási ruhát, hogy szü- ■ leiknek ne kerüljön pénzbe. Es­ténként még vidámságra, kultúr­műsorra is futotta erejükből. Már este 6 óra is elmúlt, mire, összejöhettek a gazdaság ebéd­lőjébe, Siogy az utóbbi hetek tö­mör programjából ki nem .ma­radjon. az osztályparlamentet kö­vető iskolaparlament. Tizenhat osztály 8—8 küldötte jött össze, hogy a tantestülettől választ kapjon a • mintegy 127 kérdésre, és megválasszák kül­dötteiket a megyei ifjúsági par­lamentre. Szentjóbi Szabó Tibpr — az iskola igazgatója — né­hány villámkérdést tett fel a küldötteknek. többek között, hogy van-e szocialista brigádmoz­galom a tantestület keretein be­lül? Mi van a diáktarisznyában? Mit jelent, hogy valaki korláto­zottan cselekvőképes, és még né­hány kérdés, amelyre meglepően jó válaszok hangzottak el. Felvételünkön: Szavaz az iskolaparlament. Ezután az iskolai rendről, a tanulmányi eredményekről szó­lott az igazgató. Bevezették a szaktantermi rendszert, épül az új gyakorlóműhely 1 millió fo­rintos költséggel. Az intézet 520 tanulójából 60,5 százalék fizikai dolgozók gyermeke. Az idén 25 } tanuló bukott meg az iskolában. * JaV&solta az igazgató, hogy az osztályok vállaljanak segítséget a gyengén tanuló gyerekek fel­karolására. Megemlítette azt is, hogy van néhány egészen kiváló tanulója az iskolának, akik különböző tanulmányi versenyeken jó he­lyezéseket értek el. Az intézet tanulóinak 70,8 százaléka példás magatartású és jó szorgalmú. Az érettségizettek 17,7 százaléka dicséretes minősítésű, ami ma­gasabb az ötösnél. Az eredmé­nyek mellett szó esett a hiány­zásokról is, ami ugyan nem jel­lemző, de csökkenthető. Még találkozni olyan jelen­séggel is, hogy egyes osztályok­ban kérnek és kémek a diákok, de annak megvalósításáért nem hajlandók valamit tenni. Ezután az irttézet KISZ-életéről beszélt az igazgató, amit igen jelentős­nek értékeltek. A tájékoztatót és a sok kérdésre adott választ a diákok lelkes tapsa követte, majd hozzászólások következték. Ja­vaslat hangzott el, hogy a szak- tantermek az óraíközi szünetek­ben is legyenek nyitva az -.. ér­deklődők számára. Az elsősök hamarabb szeretnének a KISZ- életlel megismerkedni, s ennek meg kell teremteni a lehetősé­gét. ■ ■* Az iskolaparlament végén megválasztották a 3 küldöttet a megyei ifjúsági paralamentbe. Szegény faluból gazdag község: Dusnok A második világháború előtt még Tolnába is átjártak a dus- nokíak kenyérrevalóért. Szegé­nyesen éltek errefelé az embe- rek. Ma? A válaszért érdemes szét­nézni a gyarapodó településen. Talán elegendő a Budzsak meg­tekintése. Nem tudtuk kinyo­mozni, hogy miért nevezik így azt a részt, ahol máris százötven új, szinte kizárólag háromszo­bás ház pompázik. Arról azon­ban meggyőződhettünk,’ hogy a hajdani nincsteleneknek, ma nin­csenek létfenntartási gondjaik. Bíznak a jövőben. Büszkék arra, hogy vezetnek a „népes­ségmozgalmi versenyben”. Itt a háromgyerekes család a . divatos modell, de találni négygyerekes • családokat is. A Ö900 lakosú köz-> ség óvodájában 150 gyerek ka­pott helyet, kényelmeset, kedve­set. Kitűnően fizet a paprika és bevált a budapesti központú asztalosüzem. Itt is, mint oly sok helyen a nagyüzemi mezőgazda­ság és az iparosítás pillérein emelkedik a falusi életszínvonaL Dusnokön a szokottnál is gyor­sabban, erőteljesebben, mivel itt bámulatosan szorgalmasak az emberek. 0 A két éve átadott művelődési ház máris bővítésre szorul. ^ Kevés az öt klubszoba, az egy táncterem. A hét végén csaknem kétszáz fiatal szórakozik e falak között. Szöveg; Heltai Nándor Kép: Pásztor Zoltán Ülést tartott a megyei bíróság polgári kollégiuma Nagysikerű ünnepi emlékezés Tegnap Kecskeméten ül«-r r- tott a kecskeméti megyei bú. ig polgári kollégiuma. A tanácsKö- záson dr. Szikora Ernő, az Igaz­ságügyi Minisztérium osztályve­zető helyettese, dr. Magyar Ár­pád, a Legfelsőbb Bíróság tanács­elnöke, valamint a megyei ta­nács, a megyei főügyészség, á2 ’Ügyvédi Kamara, a tsz-területi •ószövetségek • és a KISZÖV képvi- - selői is részt vettek. Dr. Dobos László, a megyei bí­róság elnökhelyettese, a polgári kollégium elnöke előterjesztésé­ben a kollégium megvitatta a szövetkezeti tagsági vitákból ere­dő perekben- folytatott ítélkezési gyakorlat tapasztalatait. Mint azt megállapították Űz 1972. január 1-én életbe lépett szövetkezeti törvény, s ezt követően ennek végrehajtásáról szóló kormány- rendelet lényegesen továbbfej­lesztette a szövetkezetek jogviszo­nyait, egyebek között a szövetke­zeti tagsági viszonyt és annak jogi szabályozását. Az egységes szövetkezeti tör­vénnyel egyidejűleg halályba lép­tek az egyes szövetkezeti ágaza­tokra, így az ipari fogyasztási ér­tékesítő és beszerző, valamint a lakásszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok, s módosítani kellett a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekre vonatkozó hatályos rendelkezéseket. További válto­zást eredményezett a polgári per­rendtartás módosítása is, amely a szövetkezeti tagsági vitákból eredő perék * eljárási szabályait •külön fejezetbe foglalt eltérések­kel szabályozta. A vita során a kollégium egy­értelműen pozitívan értékelte a szövetkezeti döntőbizottságok munkáját, amely egyre javuló tendenciát mutat. Megállapítot­ták, hogy a szövetkezeti tagsági vitákból eredő perekben folytatott ítélkezési gyakorlat egyre in­kább megfelel a jogpolitikai el­veknek, a törvényesség követel­ményeinek. Az ülésen felmerült számos probléma megoldására a kollégium megfelelő álláspontot fogadott el, s ezzél a megye bíró­ságainak iránymutatást ad majd. T. L. Fába vésett gondolatok Nagy Péter fafaragó népi ipar­művész Bácsalmáson él. Élete szinte összeforrt a fafaragással. Már 7—8 éves korában elkezdte. Akkor Horvátországban, Gúnya községben laktak: Az, • iskolában fafaragásra tariítótta a pedagó­gus. Először csak vesszőre vésett" különböző mintákat. . A legszebb faragásokat kiál­lították. Az övé minden évben eltűnt. Ebből gondolta, hogy a legszebbet lovasítják meg. hiszen a többit otthagyták. Munkáira mások is felfigyeltek. Ám az ele­mi isjcola elvégzése után, katona­koráig abbahagyta a faragást. Jó­formán minden érdekelte, csak ez nem. Később új módon kereste tehet­sége kibontakoztatását. Cseresz­nyemagra mókust, virágot fara­gott nagy türelemmel. A barack­magra már pásztori elepeteket, s madarakat, virágmotívumokat vé­sett. Díszítőelemeit mindenütt a v somogyi motívumok uralták. Nemrégiben újabb nehéz terü­letet választott. Mindig érdekel­ték a nehezen megoldható, bo­nyolult feladatok: a munkaigé­nyes, aprólékos finom metszetek. Egy barátja magyar elefánt- csontnak nevezte a marhalábszár- csontot. Most ő is ezt faragja, ■ mely nehezebben engedelmeske­dik a késnek. De találékonysága nem hagyta cserben Egy orvosi fúrógépet és egy turmixgép mo­torját összebarkácsolta, és a cson­tot így „nagyolja” ki. s. csak, a finomításokat végzi késsel. Ezál­tal gyorsabb és nem annyira fá­radságos. Első kiállításán. Bácsalmáson 42 művével mutatkozott be. Sikere volt. de szerinte — mai szemével nézve — ez csak kezdő szárnypróbálgatás. Később az ön­magával szembeni igényesség, a másoktól való tanulás vágya, a szakkönyvek állandó olvasása, a kiállításokon ❖aló részvétel mind­inkább segített neki.. - Kecskemét. Budapest. Kalocsa, Dombóvár — felsorolni, is sok azokat a helyeket, ahbl bemutat­ták faragásait. Ezt mondja: — Végigpróbáltam én már, sok­féle variációját, de a színvonalas­tól még messze vagyok. A kis szobában a vitrin tele van két kézé munkájával, Az asz­tal. a székek és a támlás pad: mind somogyi díszítésű fafaragás. Keze alatt fából nyílnák a virá­gok, a halott' fa beszélni kezd, ' s elmondja Nagy Péter gondola­tait. Szabó Ferenc Lelkesen, elégedetten távozott hétfőn este a Tudomány és Tech­nika Házának kongresszusi termét megtöltő közönség. A „30 éve sza­bad városunk. Kecskemét” műsor ünnepi . hangulatot teremtett, méltó volt az eseményhez. Miért, hogyan hatott ez az ösz- szeállítás a szokottnál erőtelje­sebben a hallgatóságra? Tudato­san. a. vállalt" Cél ismeretében ál-" lították össze az est programját, így a nézők árnyalt képet kap­hattak a felszabadulásról, hazánk, városunk három évtizedes fejlő­déséről. Sikerült megteremteni az ének-, zeneszámok, a versek és pró­zai művek megfelelő- arányát. A rendezők figyelembe vették a fo­kozatosság és a változatosság el­vét és így a műsor újabb és újabb kellemes meglepetésekkel szol- gált. A felkért közreműködők meg- tisztelésnek tekintették a megbí­zatást és különös gonddal ké-( szültek a szereplésre. A Kecske­mét Vonósnégyes, a Kecskeméti Fúvósötös ismét igazolta jó hírét. Baranyi László. Farády István, Sára Bernadette és Szakács Esz­ter. a Katona József Színház mű­vészei szép pillanatokkal ajándé­kozták meg a közönséget. Ritkán fordul elő. hogy kórust visszatapsoljanak.' Most ez történt. Csodálatos hangszerkérlt szólt a Kodály Zoltán énekes, iskola leánykórusa. Kardos Pál. Liszt-dí­jas karnagy ihletett vezényletével. Bánffy György érdemes művész főként a Veres Péter-műből vett részlettel, bizonyította tehetségét. A közönség az utolsó számokat együtt énekelte a Los Pachungos dél-amerikai ének- és gitáregyüt­tessel. A chilei nép szenvedései­ről és majdani győzelméről tudó­sító dal azt jelképezte, hogy a szabadság ügye egy és oszthatat­lan. A felszabadulás napjaira, a bé­ke első hónapjaira és a szocialista építés örömeire, gondjaira emlé­kezett Gyapai József, a városi ta­nács elnökhelyettese nagy taps­sal fogadott ünnepi beszédében. Menyhei László, a KISZ városi bizottságának titkára ezt az al­kalmat használta fel az Univer­zum klub, e nagyszerű, kezdemé­nyezés köszöntésére. Ittr adta át a KISZ KB elismerő oklevelét az /• Baranyi László szavat A József Attila: A Dunánál. Elmondja: Szakács, Eszter. • Bolívia, Chile és Kuba népdalait és forradalmi indulóit tolmácsolta a három nemzetiségű együttes. (Pereszta Tibor felvételei.) egyik alapítónak, a fáradhatatlan Kátay Évának és a városi bizott­ság köszönő levelét, valamint ju­talmát az öntevékeny klub veze­tőinek. segítőinek Külön méltat­ta a hétfő esti rendezvényt is elő­készítő Horváth István klubveze­tő munkásságát. • A zombori kamarazenekar szép műsora Baján Hétfőn este Baján, a Fegyve­res Erők Klubjában nagy siker­rel lépett fel a zombori kamara- zenekar. A hangversenyre az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazga­tóság kamarazenekarának zom­bori • szereplése viszonzásaként került sor, Baja felszabadulásá­nak 30. évfordulója tiszteletére. Megjelent az ünnepi eseményen a zombori városi pártbizottság titkára, a város polgármestere és a kulturális ügyek intézője. A hangverseny első részében a vendéglátók mutatkoztak be, majd a zombori kamarazenekar érdemelte ki műsorával a közön­ség tetszését. A hangverseny szü­netében Kincses Ferenc, a Bajai Városi Tanács elnöke-, emlékpla­kettet és oklevelet nyújtott át Mitrovity Dragoszlávnak, a zom­bori zenekar karnagyának a két együttes közt kiépített gyümöl­csöző együttműködéséért. „Ki ekével, ki kalapáccsal, toli- lal — építse, építse, építse ezt a hazát!” idézte Juhász Ferencet az est egyik szereplője. Ez a hétfői műsor ennek az építő munkának elismerést érdemlő, fontos mozza­nata volt. H. N. Retus, lézerrel A csillagos égről készített fényképeken gyakran vannak olyan .alig látható hibák, ame­lyek csak hosszú időt igénybe vevő munkával távolíthatók eL Hogy a messzi csillagok képei­nek tisztaságát és minőségét na­gyobb mértékben lehessen biz­tosítani, a harkovi egyetem tu­dósai javasolták: végezzék a re- tusálását lézersugarakkal. A gömblencsén áthaladó lézersu­gár visszaverődik a fényképfelü­letről, s olyan színképet alkot, amelyben azonnal észrevehetővé válik az ily módon jobban eltá­volítható hibák. / <

Next

/
Thumbnails
Contents