Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-26 / 251. szám
4 PETŐFI NÉPE • 1974. október 26. Húsz év a lovasiskola élén Hirling József határőr alezredes neve nemcsak a hazai, de a külföldi lótenyésztők, á lovassport művelői között is fogalommá vált. Nem csoda, hiszen a Határőr Dózsa lovasszakosztály versenyzőit magasan jegyzik a szocialista országokban, de Nyugat-Európában is, hiszen 1968-ban elnyerték Köln városának különdíját, s nem sokkal később az Európai Hadsereg nagydíját. Ezek a sporteredmény^k azonban csak egy részét teszik ki annak a nagy munkának, amelyet Hirling József immár két évtizede végez igazi szenvedéllyel. — A határőrség lovasiskolájának— mondta — a lovászképzés, és belovaglása a feladata. Az épület és az istállók a századfordulón készültek, a rosszhírű csendőrség lovasiskolája volt. A felszabadulás után a rendőrség, majd 1953-ban a határőrség kapta meg ezt az objektumot. Húsz év alatt több mint tízezer lovászt és hajtót képeztem ki, de ez volt a könnyebbik munka. A határőrségnek univerzális ló kell, olyan, amelyik nyereg alatt, kocsiban vagy szerszám elé fogva egyaránt használható. Ez már nehezebb feladat volt. A lovak kiképzése nem sokat változott, de ma már a nagyobb gond az emberek kiképzése, ugyanis ma már a parasztgyerekek sem ismerik a lovat. Pedig egy-egy állat 40—50 ezer forintot ér, és akad nem is egy olyan sportló, amelynek az ára meghaladja a 150—200 ezer forintot. A Dózsa lovasszakosztály jó hírét nemcsak a versenyeken való kiváló szereplés alapozta meg, hanem ahogy Hirling József alezredes fogalmazza: a politikai munka. S ebben van is igazság. A Dózsa lovas szakosztálya, s természetesen a lovasiskola katonái ott vannak minden határőr- község-avatáson, úttörő- és határőrtalálkozón, ahol bemutatják felkészültségüket. Igen széles a lovasiskola társadalmi kapcsolata. Huszonnégy úttörő és serdülő fiatal vesz részt az edzéseken, tekinti sportjának a lovaglást, s a Kiskunhalasi városi KISZ Bizottság védnökséget i& vállalt efölött. Kettős célt érnek el ezzel, hiszen nagyon sok olyan tiszthelyettest, tisztet neveltek már, akik a lovasiskolánál ismerkedtek meg a határőrélettel és oda vonultak be, vállalták hivatásuknak a határőrizetet. Szerencsére a város vezetői is magukénak tekintik a lovassport fejlesztését, amelynek egyik jele, hogy minden évben Kiskunhalason rendezik meg a Military bajnokságot. —• Nemcsak a határőrök kitt Hirling József, a lovasiskola parancsnoka. képzésében, a fiatalok nevelésében, a lakosság és a határőrség kapcsolatának kiszélesítésében van fontos szerepünk, de a MAFILM forgatásain is ott vagyunk. Szerepeltünk az Egri csillagokban, a Harminckilences dandárban, s más filmekben is. Én magam? Még olykor felülök a lóra, legutóbb sikerült egy második helyezést szereznem, de a terepet átengedem a fiataloknak. Inkább a tenyésztéssel foglalkozom, amely nálunk cserealapon történik. Megvásárolunk egy lovat, kiképezzük, versenyzünk vele, szolgálatba állítjuk a határon, majd elcseréljük valamelyik termelőszövetkezettel. Hirling Józsefet rendkívül szerény embernek ismerik, akinek egyetlen szenvedélye van: a ló. Sokszor tréfálkoznak is vele, mondják, nincs még egy ilyen kupec az országban, sőt legutóbb azt terjesztették róla, hogy gz egyik őrsre olyan lovat adott ki, amelyik rúg, harap, s csak konflisba fogva hajlandó galoppozni. Mondani sem kell, hogy ez csak évődés Hirling Józseffel, mert valamennyi határőr,' parancsnok és beosztott egyaránt büszke erre a Hirling József alkotta életműre. Gémes Gábor • Akadály fölött az egyik Dózsa-versenyzö. • Cttörölovas az akadály fölött. A kun probléma Megvalósulás útján a zöldségtermelési program A megyénkben is örvendetesen fejlődő honismereti—helytörténeti mozgalom munkásai mindeddig nemigen foglalkoztak azzal a kérdéscsoprottal, amelyet ösz- szefoglalva kun problémának nevezhetünk. Pedig a Kis- és Nagykunság, a Jászság, talán a Székelyföld, sőt az egész ország történetében is jelentős volt a kun népcsoportok szerepe. Mégis, Gyárfás István 1870—1885-ben megjelent, már a maga korában is elavult monográfiája (A jász kunok története. Kecskemét— Szolnok—Budapest. I—IV.) óta csak néhány kisebb tanulmányt találunk történeti irodalmunkban a kérdésről. Monografikus feldolgozásra kísérlet sem történt. G. W. Leibnitz (1646—1716) ezt írta a kunokról: „Mindig az volt a véleményem, hogy a kun nyelv egyes emlékei Dácia rejtett zugaiban fennmaradhattak. A XIII. században ugyanis a magyarok királya, befogadta a kunokat és lakóhelyet biztosított számukra.” Persze nem csak a tatárjárás idején, IV. Béla korában találkoztak magyar eleink a kunokkal, hanem előbb is. László király legtöbbször csatázott velük. A honfoglaló törzsek között is alighanem volt egy vagy két kun csoport; sőt az orosz síkságon vándorló magyarok is össze-ösz- szecsaptak velük. Talán éppen előlük és a besenyők élői menekülve költöztek őseink a mai hazába. De Leibnítznek is igaza Van. Lehetetlennek látszik, hogy a kunok nyelvének minden maradványa — a bizonytalan eredetű „Kun Miatyánk* kivételével — eltűnt az idők forgatagában. Ügy olvadtak volna össze a kunok a magyarsággal, hogy nyelvüket elvesztették, de megtartották szokásaikat, s egészén a múlt század végéig féltve őrizték kiváltságaikat? Nyelvtudósaink szorgosan gyűjtötték és gyűtik nyelvünk jövevényszavait. Kimutatták a magyar nyelv finnugor eleméit. De gondoltunk-e már arra, hogy az ■évezrednél hosszabb magyar- kun érintkezésnek 5s a több évszázadig tartó együttélésnek nyelvi hatása is volt? Hatnia kellett egymásra a két nyelvnek — ha egyáltalán lényeges volt a különbség közöttük! A kérdés': vannak-e a mai magyar nyelvnek kun elemei, jövevényszavai? Kétségtelenül van-; r.ak — kell, hogy' legyenek! Ab ha nem ismerjük a kun nyelvet, nagyon nehéz feltalálni őket... A helyzet mégsem egészen reménytelen. A kunokkal foglalko- i zó oklevelekben rengeteg olyan személy- és helységnév található, amely biztosan kun eredetű. Az sem kizárt, hogy a királyi kancellária okleveleiben , kun nyelvű szórványemlékekre lelhetünk, hiszen Zsigmond király így rendelkezett : „azok a rpagyarok, akik nem ismerik a kun nyelvet, a királyi udvarból távozzanak”. Az oklevelek tanúságainak az Összegyűjtése a kun probléma nyelvészeti vizsgálatának első és legfontosabb része. (Az- oklevelek tartalma pedig a kunok magyarországi történetét világítja meg.) A magyar nyelv történeti- etimológiai szótárának lapozgatása közben igen sok bizony tálán eredetű szóra akad ä kíváncsi olvasó. Ha ezeket összevetnék a kunokkal foglalkozó oklevelekből nyert adatokkal, akkor viszonylag egyszerűen következtetni lehetne arra, milyen irányban folytassuk a kun nyelv jellegére és szókincsére vonatkozó kutatásokat... A kunok honfoglalása előtti történetére a görög, bizánci-görög, perzsa, arab és török történetírók munkáiban, valamint az orosz évkönyvekben kereshetünk adatokat. Mi hát a teendő? Megyénk levéltáraiban és múzeumaiban — Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason — igen sok, kunokkal foglalkozó oklevél található. A megyei honismeretihelytörténeti kutatás feladata a velük való foglalkozás, a feldolgozás, értékelés. Az eredmény kiindulópontja lehetne egy olyan megyei történeti adattárnak, amely Bajától és Tompától, Kunszentmiklósig és Kecskemétig biztos forrás a megyei helytörténetírók számára. És nem lenne jelentéktelen ez a munka az országos történetírás szempontjából sem. Még egy megjegyzés: a kunok írásával, a rovásírással eddig bizony keveset foglalkoztak. Pedig ez alighanem azonos az ősi magyar (és székely) rovásírással. A kun probléma •. vizsgálatának „melléktermékeként” e téré® is érdekes eredmények születhetnének. Bognár András III. Eredményes törekvések Nem lenne teljes a zöldségtermelésről alkotott kép. ha nem szólnánk azokról az intézkedésekről, erőfeszítésekről, amelyeket az országos és megyei szervek tettek és tesznek annak érdekében, hogy javuljon az ágazat gazdaságossága, a lakosság ellátásának színvonala. Az 1971-ben megjelent minisztertanácsi határozat elsősorban a termelés közgazdasági szabályozóit módosította, kedvező feltételeket teremtve a korszerűsítéshez. Az intézkedések hatása elsősorban az ipar nyersanyagbázisát jelentő zöldségfélék termelésének növekedésében mérhető le. Ezt példázza egyik legnagyobb megyei élelmiszeripari vállalatunk, a Kecskeméti Konzervgyár utóbbi években bekövetkezett termelés- növekedése Ez azonban a lakossági ellátásban nem hozott számottevő javulást. Ezért az év elején újabb minisztertanácsi határozat született, amely már érdemleges intézkedéseket hozott a lakosság friss zöldséggel való ellátásának javítására. *A megye vezető testületéi több alkalommal is foglalkoztak a gondokkal és intézkedéseket hoztak az ellátás javítására. A zöldség- termelés fejlesztésére terv született, amely meghatározza az érdekelt szervek tennivalóit. Helytelen lenne nem szólni az intézkedések eredményeiről, de ugyanakkor említést kell tenni a további feladatokról is. Az országban elsők1 között a Kecskemét-szikrai Állami Gazdaságban dolgozták ki és valósították meg a paradicsom iparszerű termelését, megalkotva a szikrai paradicsomtermelési rendszert. Az idén már 180 hektáron termellek gépi technológiával, elsősorban ipari feldolgozásra paradicsomot. A megye másik nagy zöldségtermelő bázisgazdasága a tompái Kossuth Termelőszövetkezet, amely csaknem ezer vagon zöldségfélét bocsát ki évente, kialakítva a korszerű nagyüzemi módszereket Nagy lépést tettünk az utóbbi években a fűszerpaprika-termelésben. Az ország teljes termelésének több. mint 40 .százalékát megyénk adja. Itt is kialakult már az iparszer^ termelési mód- , szer, amely további fejlődést tesz lehetővé Az elmúlt években jelentkező burgonyagond ösztönözte a megye hét gazdaságát és a MEZÖTERMÉK Vállalatot, hogy létrehozzon egy intenzív burgonyatermesztési együttműködést, melynek eredménye: mintegy 1500 vagonnal több burgonya. Számos kezdeményezés történt a hagyományos zöldségtermesztés korszerűsítésére. Kezdeti lépéseket sikerült elérni a háztáji termelésben. Ezt bizonyítják a tanyák körül fehérlő fóliasátrak, az egyre bőségesebb szabadpiaci felhozatal A megye termelési hagyományai, területi adottságai indokolttá teszik a zöldségtermelés fejlesztését. Az elképzelések szerint a termőterületet a közeli években mintegy 2 ezer hektárral ítéli növelni. Az V. ötéves terv végére a vetésterület 21 ezer hektárra, a termésmennyiség 25 ezer vagonra való növelését határoztuk el. Ehhez azonban a termelő üzemek újabb kezdeményezései szükségesek, valamint a még megoldatlan feladatok végrehajtása. Segíthetnek ebben a helyi irányító szervek, elsősorban a megtermelt zöldségek fogyasztóhoz való eljuttatásának koordinálásában. Sokat tehetnek céljaink elérésében az operatív bizottságok. A termelő üzemek értékesítési biztonságának megteremtésében fontos feladatuk van a felvásárló szerveknek, az ipari és forgalmazó vállalatoknak. Nagyon fontos feladat községeink, falvaink zöldségellátása is. Ebben sokat segíthetnek a helyi gazdaságok is. ^Többet kell tenni egyre korszerűsödő és erősödő mezőgazdasági nagyüzemeinknek a háztáji termelők segítéséért. Ide tartozik az anyagi-műszaki ellátás javítása, a háztájiban termelt áru felvásárlásának biztosítása Nem tarthatjuk helyesnek, azt hogy egy állami gazdaság vagy termelőszövetkezet az üzemi konyha zöldségszükségletét a legközelebbi piacról szerezze be. Van tehát tennivaló bőven. A feladatok végrehajtása összefogást igényel. Az elképzelések megvalósítása elősegíti életszínvonalpolitikánk végrehajtását. A lakosság friss zöldséggel való ellátása nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. Molnár István, a megyei pártbizottság munkatársa Elherdált akaraterő A televízió újdonsága, a „Tele- szubjektív” frissítő kezdeményezésnek ígérkezik. Már az első adás nézése közben mind határozottabban motoszkált az ember fejében: „Ahá, innen a „szubjektív”! Bedobtok vitatható kérdéseket is. Nézeteket, melyekkel itt- ott túllőttek a célon. Gondoljátok, hogy egyrészt a sorozat egyik adása vitás esetekben feleselhet az előzővel, másrészt meg a nézőket, hallgatókat is aktivizáljátok: „Reméljük, nem hagyjátok annyiban. Ti is vitatkoztok róla, s talán nekünk is megírjátok a véleményeteket ...” Mint ahogy kiigazításra provokál az az álláspont, ahogy az egyik téeszben „meghálálják” a fiataloknak, amiért a szövetkezetben — a mezőgazdaságban — maradtak „Prémiumot” kapnak a fiatalok — csak mert fiatalok. Pedig van-e a napnak olyan órája, amikor el ne hangoznék, hogy munkafedezet nélkül jutalmazni valakit akkor is idegen a mi társadalmi rendünk alapelveitől, ha ez a „prémium” a mi gyerekeinket „éri”. Faramuci szemlélet; mintha a fiatalsága személyes érdeme volna valakinek, amit premizálni lehet. Fordítsuk ki csak végletesen ezt a felfogást: mikor lenne helyénvaló magát az ifjú életkort jutalmazni? Ha az volna a természet rendje, hogy általában meglett korúnak születnének az emberek. Ez esetben aztón. ha valaki egyéni kvalitásai tehetsége révén kiügyeskedné, hogy márpedig ő ifjúként, sőt egész fiatalként jönne a világra —, akkor dukálna neki a jutalom... Jó kis képtelenség, nemde? Éppolyan, mint valakinél érdemül betudni, hogy ifjú vagy éppen öreg. „Mozgásba hozta” a passzív befogadásért elégszer kárhoztatott tévénézők véleményalkotó készségét a „Teleszubjektív” többi mozzanata is. Helyeslőleg bólogatott az ember, amikor1 másik példán azt mutatták he, hogv lehet korrektül, „korszerű” prémiummal is termelőszövetkezethez kötni a fiatalságot. Azokról az ifjak- ról van szó, akiket a téesz segített új otthonteremtéshez, fészekrakáshoz. Azon az alapon, hogy: jól dolgozol, szükségünk van rád, s mint tetteidből megbizonyosodtunk, te is a mi nagy családunkban érzed jól magad. Akkor viszont meg-megrándult a szánk, mikor a lakástulajdonosok jobbára csak zsörtölődtek, elégedetlenkedtek, hogy jó-jó, van lakás, de még ez sincs, az is lehetne, és — horribile dictu! — túl nagy az otthonuk. No lám, még csupán az első adást láttuk-hallottuk, s már sem érezzük magunkat a műsort illetően „papucsos kultúra fogyasztónak”. Egyetértünk, ellenkezünk, finomítunk — magunk közt, s másokkal is szót értve az érintett kérdésekről. Az „érdekes” fakírmutatvány- nál azonban szívesebben néztünk volna igazibb érdekességet. „Érdekes” lett volna megfigyelni lelki szemeinkkel, milyen népvándorlás indult szerte a hazában — ki a szobából, el a tévé elől —, aszerint, hogy kinek hány tűszúrásig bírták az idegei. Minden tiszteletünk az olyan embernek, aki saját szórakozására, akaraterősítőként, addig szúrkálja magát „bökővei”,j míg meg nem szok- ja. Eszünkbe jutottak ugyan egykori vásári mutatványosok, akik a beléptidíj ellenében keresztbe- kasul döfködték képüket arasznyi kötőtűkkel, s emlékeztünk a szörnyülködéssel vegyes sajnálatra: „Szegény ember. Mivel kell neki keresnie a kenyeret...” — De hát itt a mi tévénk előtt tisztes mesterségből élő fiatal „fakírko- dott”, aki akaraterejét ilyen vér- fagyasztó öninzultálással edzette. Lelke rajta, ha neki ez jó mulatság ... De — azoknak volt igazuk, akik egyszer már törölték ennek a produkciónak a bemutatását. Elhisszük, hogy kivételes akaraterő is kell ilyen fakír-karrierhez. De, ha laikusok is vagyunk efféle biológiai kérdésekben, az a sejtésünk, hogy az akaraterőn kívül más képesség, netán éppen valamiféle „hiány” — idegszálakra gondolunk — is kellhet hozzá. Vannak az akaraterő érvényesítésének értelmesebb gyümölcsei, eredményei még a kuriozitások birodalmában is. Bizisten jobb szájízzel bámulnánk szelí- debb érdekességeket. Egyébként. Hallom, beszélgetnek a gyerekek. Kamaszok. A „fa- kírról”. — Emlékszel, „Dudva” is azt mondta, hogy akaraterővel az undort is le lehet győzni ? ... Tudod, mikor a gilisztát... Röhencsélve mesélik cimboráiknak, akik nem ismerik az esetet. Nagyon ráértek a parkban, minden hülyeség eszükbe jutott. Például a blőd rekordok. Hogy nemrég egy dél-afrikai fiatal pár 119 órás „non-stop-csókolózás” — világrekordot állított fel. Egy ausztráliai ürge meg kétszáztíz kilométert tolatott autójával. Meg hogy ugyancsak Ausztráliában igen elterjedt sportág nők körében a sodrófahajítás. Meg amikről olvastak. Nagy sikere volt az angliai visítási verseny győzteséről szóló hírnek. Egy halász vitte el a pálmát — 111 decibellel, sez a teljesítmény egy motorkerékpár dörejének felel meg. „Dudvá”-t azonban egy írországi úriember produkciója „aktivizálta”. Ez a fickó hatvanöt másodperc alatt — pezsgő kíséretében — öt élő békát; nyelt le. „Akarat kérdése az egész — legyintett a nem éppen szalonképes becenévre hallgató srác, és azt állította, hogy „csak akarni kell, s akár gilisztát is nyelhet az ember”. Heccelték, hogy csak a szája jár, meg ez meg ,az. Erre a nedves földből kikotort egy szép hosszú gilisztát, a nyomós kútnál lemosta, majd — hogy „könnyebben lecsússzon” — két görcsöt kötött rá. És hamm! De mintha gúvadozott volna a szeme kicsinjtég, míg lement neki. Szóval — éppen eleget kitalálnak a gyerekek ahhoz, miként pazarolják „akaraterejüket” botor célokra. Bár „Dudva” barátunk azért mégsem kapott tévé-nyilvánosságot. Csak sajtót — most. Chm, chm. *. —th —n Múzeumban tt Hatéves kényszerszünet után Ismét fogadja a látogatókat a miskolci Hermann Ottó Múzeum. Képűnkön: egy 3,40 méterei manunutagyar, 1900-ban találták a miskolci fűtőház építésénél. (MTI foto — KS.)
