Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ALKOTMÁNYUNÍÍö'5ZÜLETÉSN APJÁRA KÉSZÜLÜNK AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évi. 187. szám Ára: 90 fillér 1974.augusztus 11. vasárnap Nagygyűlés Kecskeméten: ünnepi szónok Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Fülöpszállás 850, Kiskunfélegyháza 200 éves Közeledik augusztus 20. a Magyar Népköztársaság Alkotmánya születésének napja.: Ez a nap 1949 óta mindig az egyik legnagyobb ünnepünk, amikor egyben az új kenyeret is köszöntjük. Az idei ünnepségsorozat már 17-én megkezdődik, amikor Baján a három egyesült termelő- szövetkezet tartja névadó ünnepségét, s a továbbiakban, mint Augusztus 20. Termelőszövetkezet működik. Ugyanakkor munkás—paraszt találkozót is szerveznek, majd ünnepi gyűlést tartanak, amelynek szónoka dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke lesz. Másnap, augusztus 18-án délután négy órakor Kecskeméten alkotmánynapi nagygyűlésre kerül sor, a tanácsköztársasági emlékmű előtti téren. Az ünnep előadója Losonczi Pál elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke. Ugyancsak 18-án kezdődnek Fülöpszálláson a Kiskun Napok rendezvényei, amely egyben a község megalakulásának 850. évfordulóját is magában foglalja. Az ünnepségen dr. Lénárt Lajos, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes mond beszédet. Kiskunhalason délelőtt tíz órakor ünnepi tanácsülést tartanak, majd 11 órakor kiállítás nyílik a II. Rákóczi Ferenc Szak- középiskolában. Augusztus 19-én Kiskőrösön, a művelődési házban munkás— paraszt találkozóra kerül sor. Bácsbokodon, az iskola fennállásának ötvenedik évfordulóját kötik össze augusztus 20. megünneplésével, Ersekcsanádon pedig a termelőszövetkezet megalakulásának negyedszázados jubileumát. Mindkét ünnepségen dr. Ortutay Gyula, akadémikus, a megye országgyűlési képviselője lesz a szónok. Gazdag programmal készül az alkotmány ünnepére s várossá nyilvánításának 200. évfordulójára Kiskunfélegyháza, ahol különböző kiállítások, találkozók, vetélkedők szerepelnek a műsorban. Augusztus 20-án, délelőtt tíz órakor, a városi tanács dísztermében ünnepi nagygyűlést tartanak, amelynek szónoka dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter lesz. Kalocsán délelőtt 10 órakor az Iszkra Termelőszövetkezetben tartanak nagygyűlést, Bátyán gyógyszertárat adnak át. Az ünnepről szóló előzetes tudósításhoz kívánkozik még az a nagyszabású program, amelyet az ÉDOSZ és az SZMT augusztus 19—20-án rendez Kecskeméten, a Szabadság téren. Művészeti együttesek országos találkozója az összefoglaló címe a rendezvénysorozatnak, s 19-én a város főterén a fúvószenekarok hangversenyével kezdődik, majd aznap este a Katona József Színházban ünnepi hangversenyre kerül sor. Itt közreműködik többek között az ÉDOSZ központi énekkara, az ÉDOSZ szegedi citerazenekara, a szegedi táncegyüttes stb. Augusztus 20-án reggel zenés ébresztő), majd délelőtt Kecskemét Különböző pontjain térzene köszönti a megyeszékhely lakóit. . G. S. A KSH MEGYEI IGAZGATÓSÁGA JELENTI Jó ütemben fejlődött a megye gazdasági élete az év első felében Bács-Kiskun megye gazdasági és társadalmi élete az év első felében jelentős mértékben fejlődött. Az előző évinél is erőteljesebb az ipar és az építőipar fejlődése, jó terméseredmények várhatók a mezőgazdaságban, tovább javultak az életkörülmények. Élénkül a beruházási tevékenység A beruházási tevékenység — az országos irányzattal megegyezően — 1973. második felétől kezdve Bács-Kiskun megyében is fokozatosan megélénkült. Az új létesítményekre fordított 4,7 milliárd forint négyötöd részét állami és szövetkezeti szervezetek használták fel, további egyötöd részét pedig a magán- beruházók. A szocialista szektor ráfordításai az előző évit 10 százalékkal haladták meg, ami az egy lakosra jutó beruházási ösz- szeget közel 600 forinttal növelte. A beruházási pénzeszközök csaknem felét a mezőgazdaság használta fel, az ipar eszközállományának gyarapítására 863 millió forintot fordítottak. 1974 eddig eltelt időszakában az állami és szövetkezeti gazdálkodó szervek — az MNB adatai alapján — 815 millió forintot fordítottak beruházási célokra. Az állami vállalatoknál az építési kiadások részaránya — összefüggésben a múlt évben még folyamatban levő sertéstelepek építésével — továbbra is csökkenő irányú. A félév folyamán fokozódott a tanácsok beruházási tevékenysége. A 318 millió forintnyi pénzügyi teljesítés — folyóáron — 23 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A megye területén június végén 37 olyan beruházás volt folyamatban, amelynek egyedi értéke meghaladja a 25 millió forintot. Teljes költségelőirányzatuk több mint 4,3 milliárd forint. Az ez évre ütemezett 789 millió forintnak egyharmadát használták fel az első 6 hónap folyamán. Kiemelt nagyberuházásunk — a Kiskunhalasi Kötöttárugyár — kivitelezését erős ütemben kezdték meg. Növekvő ipari termelés A megye szocialista ipara 1974. első felében 12 százalékkal termelt többet, mint. az előző év azonos időszakában. A növekedés üteme erőteljesebb, mint egy évvel korábban, amikor 8 százalék volt a termelés bővülése. A legdinamikusabban fejlődő ágazat a könnyűipar, ahol különösen a Finomposztó Vállalat és az Alföldi Cipőgyár termelésnövekedése volt kiemelkedő az előző évihez mérten. Többlettermelésükben már érződik a könnyűipari rekonstrukció hatása. A nehézipari vállalatok közül 1972. első feléhez viszonyítva 40 százalékot meghaladó mértékben növelte termelését a Kismotor- és Gépgyár bajai üzeme, a Rádiótechnikai Gyár és az Újpesti Gépelemgyár kecskeméti, valamint az IGV Finom- mechanikai Gyár kiskőrösi gyáregysége. A fontosabb cikkek közül néhánynál jelentős felfutás tapasz- ' falható. Magnetofonból és gyermekcipőből az 1973. első félévi mennyiségnek több mint kétszeresét gyártották. A gyermekcipő-termelés megközelítette a félmillió párat. A kőolaj- és földgáztermelés is — mintegy tizedével —- 12 ezer tonnával, illetve 23 millió köbméterrel több volt, mint egy évvel korábban. Az élelmiszeripari termékek közül a múlt évinél közel egyhar- madával több fűszerpaprikát és 20 százalékkal több gyümölcs- konzervet készítettek. A sava(Folytatás a 3. oldalon) 0 A megye egyik nagy beruházásán, a kecskeméti házgyárba?, teljes erővel folyik a panelgyártó gépsorok szerelése. (Opauszky László felvétele) GYARAPODNAK A PEDAGÓGUSKÉPZŐ INTÉZETEK Új könyvtár, értékes oktatási eszközök Javában folyik a felkészülés az új tanévre a Bács-Kiskun megyei pedagógusképző intézményekben. A közoktatás fejlesztését elősegítő intézkedések álan- dó korszerűsítést kívánnak a tanító- és óvónőképző intézetekben is. melyeknek felelőssége igen megnőtt az utóbbi években, hiszen nemcsak egyre több pedagógust kell adniuk az alsófokú oktatásnak, hanem gondoskodniuk kell 'a képzés színvonalának állandó emeléséről is. A cél érdekében évről évre nagy összeget fordítanak a technikai feltételek javítására, a felszerelés bővítésére. Míg az ipari és mezőgazdasági jellegű főiskolák korszerűsítése örvendetesen dinamikus — gondolunk például a kecskeméti műszaki főiskola és a kertészeti főiskolai kar új oktatási épületeire — a pedagógus- képző intézetek fejlődése lassúbb ütemű. Ez a lassúság különösen a Kecskeméti Óvónőképző Intézet munkáját fékezi, hiszen a hallgatók létszámát tovább nem lehet emelni amíg újabb tantermeket, oktatási helyiségeket nem alakítanak ki. Erre pedig csak az új diákotthon felépülése után kerülhet sor. ekkor válhat külön például a pedagógiai és a lélektani kabinet. Az utóbbi modern laboratóriumot is kap. Az intézet az idén 250 ezer forintért vásárol új — elsősorban szemléltető és kísérleti — eszközöket. Valamennyi tantermet felszerelnek írásvetítővel és Aspectomat típusú- automata diavetítővel. Foko.- zatosan beszerzik a zártláncú televíziós rendszerhez szükséges berendezéseket is. Méltán lehet büszke az óvónőképző a szeptember elsejétől működő új, könyvtárra, amely mintegy 2 millió forintba kerül. _ A kollégiumi épületszárnyban kialakított könvvtárbannémcsak tágas olvasóterem és olvasószolgálati helyiség várja a hallgatókat és az oktatókat, hanem a nélkülözhetetlen kutatószoba is. Kinőtte önmagát a Bajai Tanítóképző Intézet gyakorló iskolája is. Már készül az új épület, A jelenlegi iskolát két tanteremmel bővíteni kell. hiszen a gyakorlóban már felső tagozatosok is tanulnak. A tanév kezdetére befejeződik a két terem építése. A másik nagy munka az intézet villamos hálózatának és berendezéseinek felújítása, amire csaknem | millió forintot fordítanak. A tervek szerint befejeződnek az elektromos munkálatok.'' Üj oktatási és kísérleti eszközökre 30 ezer forintot költenek Baján. A . pedagógiai szakcsoport ismét. gyarapítja kísérleti felszerelését. többek között egy állás- biztonság-vizsgálót, úgynevezett stabilométert állítanak fel. K. Gy. Befejeződött az aratás Több mint 16 ezer vagon kenyérgabona a magtárban Befejeződött a kalászosok aratása a megyében. Legelőször a kalocsai járás gazdaságai takarították be a termést. A hét végére n Bácskában, a kecskeméti, a kiskőrösi, a kiskunhalasi járásban, Kiskunfélegyházán és környékén tették meg az utolsó fordulókat az arató-cséplő gépek. Az aratás későbbi kezdése miatt éppen erre az időszakra érett meg a kajszi, a nyári alma, az őszibarack- Leszüretelésükhöz, a gyümölcs elszállításához több száz tehergépkocsira, vontatóra, pótkocsira volt szükség. Végeredményben 140 ezer hektár kalászos learatása összességében nem tartott tovább a tervezett huszonöt napnál. Az esőzés okozta némi késedelmen kívül nagyobb mértékű alkatrészhiány, vagy átvételi fennakadás nem befolyásolta a gabona betakarítását. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek egymást támogatva dolgoztak. 9 A városföldi Dózsa Tsz-ben a bábolnai CPS kukoricatermesztő közös vállalat műszeres kocsijai ellenőrzik a traktorok, kombájnok lóerő-teljesítményét, fordulatszámát, üzemanyag-fogyasztását. A helyszínen kijavítják, ha hibát tapasztalnak. A kukoricabetakarításra ismét üzemkészek lesznek a gépek. 0 Több száz vagon termény tárolására alkalmasak a Bajai Állami Gazdaság fémsilót A kecskeméti járásban például jóval az aratás kezdete előtt egyeztették a betakarítási ütemterveket, hogy az a gazdaság, amelyiknek kevesebb a betakarító-eszköze, kihez és mikor fordulhat segítségért. A szabadszállási Egyesült Lenin Tsz az izsáki Sárfehérnek és az állami gazdaságnak, az izsáki Kossuth Tsz a nyárlőrinci Aranyhomok valamint az ágasegyházi Mathiász János Szak- szövetkezetnek adott gépet. Az újabb gépvásárlással már eljutottak odáig a szakszövetkezetek, hogy nemcsak a közösen művelt területen, hanem a tagsági kezelésben levő gabonaföldön is kombájnnal arattak. A nagy teljesítményű gépek, a hetvenkét SZK—ös szovjet ara- tőcséplő, valamint Claas D—100- as és John Deere típusú kombájnok segítségével a szövetkezetek, állami gazdaságok többsége a korábbi három hét helyett tizennégy munkanap alatt learatott. Kiskunfélegyházán az Egyesült Lenin Tsz például három nagy teljesítményű kombájnja két hét alatt végzett el annyi munkát, mint 1972-ben tizennégy kisebb teljesítményű arató-cséplő gép huszonöt nap alatt. A betakarítás további gyorsítása azonban a terményátvétel korszerűsítésétől is függ. Ahhoz, hogy Bács-Kiskun megyében a kalászosokat legalább tiz-tizen- két munkanap alatt be lehessen takarítani, az eddigieken kívül még 24 ezer vagon termény elhelyezésére alkalmas fárolát kell építeni, felszerelve olyan gépekkel, amelyek a termény belső mozgatását szinte teljes egészében gépesítik. Ebből tizenkét ezer vagon tárolót a gabonaipar létesít, a többit az állami gazdaságok és a szövetkezetek. Az állami gazdaságok megtették a kezdeményezést Baján, Bácsalmáson, Kiskunhalason több ezer vagon búza, kukorica elhelyezésére alkalmas fémsilókat helyeztek üzembe, amelyeket nagy teljesítményű gabonaszárító- és takarmánykeverő-üzem egészít ki. A gabonaipar Baján Soltvadkerten, Bácsalmáson, Ka- . locsán és Kecskeméten épített fémsilókat és tárházakat a növekvő termésmennyiség elhelyezésére. A téeszek közül az ér- sekcsanádi Búzakalász és a városföldi Dózsa Tsz épített jelentősebb magtárat. A szövetkezetekben, állami gazdaságokban még tart a learatott termény tisztítása, kezelése. A termés mennyiségének végleges adatai ezután várhatók. Az eddigi becslés szerint a búzatermés meghaladta a tavalyi átlagot. A kalocsai járás több szövetkezetében negyven mázsán felüli búzatermést takarítottak be hektáronként. Ebben a körzetben a megyei átlagnál is rosszabb raktározási helyzet miatt volt kisebb átvételi fennakadás. Ezt a Gabonafeivásárló és -Feldolgozó Vállalat úgy igyekezett megszüntetni, hogy Hartán 400 vagon terményt uszályba rakták és onnan továbbították a csepeli szab^dkikötő- be. A jövőben a bajai 2000 va- gonos tárház átadása után a bácskai térségből is vízi úton szállítják a gabonát a fővárosba. Megtermett a kenyérnekvaló. A Bács-Kiskun megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat péntek estig 16120 vagon búzát és rozsot vett át a termelőktől. Az étkezési búza minősége kifogástalan. A minőségi felár fizetése folytán a szövetkezetek^ állami gazdaságok mázsánként átlagosan 300 forint feletti összeget kaptak terményükért a felvásárló vállalattól. Az átvétel még tart, hogy a tervezett 20 500 vagon búzát, félezer vagon rozsot mind magtárba gyűjtsék. K. A. 0 Kenyérlisztet őrölnek a megye malmai az új termesből. (Pásztor Zoltán és Szabó Ferenc felvételei) 4